Mostanában nagyon ritkán jelentkezem frissítéssel, vagy ha frissülök, akkor a régebbi emlékeimet osztom meg azokból az időkből, amikor még volt életem. Eh na igen, pont a mondat utolsó része az, ami miatt mostanában ritkán frissülök: elveszettnek érzem magam, elveszettnek érzem az életem értelmét, lamentálni meg nem akarok folyton itt a blogon. De most úgy érzem, mégis muszáj, mert ezt a keserűséget már nem tudom magamban tartani.
Ebben az évben bármiért küzdöttem, a végén mégis minden elveszett; és ezalatt most nem csak a tanulással kapcsolatos dolgokat értem, bár azokról is tudnék regélni oldalakon át. (főleg, amióta dec. 12-én kiderült, hogy hiába határoztam el a velencei tervet, oda sem juthatok el az egyetemmel, hiába adtam bele mindent. Ezenkívül a szakfordítói álomjövőm is kérdéses, csak, hogy teljes legyen a kép.)
De ebben az évben más, szintén értékes dolgok is elvesztek az életemből. Hogy mik ezek? Egész egyszerűen: az emberi kapcsolatok. Bár ha belegondolok, ezek már régebben eltűnőben voltak, vagy csak látszatkapcsolatok voltak, nem tudom.
A lényeg, hogy most egyedül várom az éjfélt: senki nem írt, hogy buliznánk-e együtt, mindenki megfeledkezett arról, hogy én is létezem. Bár ha jobban belegondolok, egy kis összejövetelre áltban én próbáltam eddig meghívni azokat az embereket, akik év közben körülvettek, de 2008-tól kezdve tavalyig mindenki lepattintott, hogy már programja van, hiába kezdtem el kérdezgetni a társaságot már november elején. A tavalyi volt az összes közül a legfájóbb, mert mind a hat... ?barátnőm?
akit kérdeztem, a pasijára hivatkozva pattintott le. Na akkor fogadtam meg, hogy nem próbálok invitálni senkit, ha ők hívnak, annak örülök, de én minek kérdezgessek, ha egyszer jobb dolguk is akad annál, hogy velem töltsék az év utolsó napját?
Persze most, hogy tudom: maguktól nem gondolnak rám, rájöttem, hogy mégis jobb lett volna pár csajnál rákérdezni. Ezt is megbántam, nemcsak azt, h tavaly kérdeztem! Ez egy ördögi kör. Tavaly csak az elutasítás fájt, most viszont az, hogy ha én nem is kérdezek, biztos lehetek bennek, hogy ők sem fognak, el is felejtik, hogy létezem!
És ahogy ezt keserűen végiggondolom ma este, a szobám magányában, egyetlen kérdés fut át az agyamon: vajon létezik-e olyan ember a földön a családomon kívül, aki gondol rám, akinek jelentek valamit?
Szóval most itt ülök, jövőtlenül, barátnők és pasi nélkül. Bár hogy pasim nincs, az az előbbi két dologhoz képest nem is fáj annyira...
Itt egy dal, ami a mostani hangulatomat teljesen kifejezi. És bár ez az utolsó 2012-es bejegyzésem elég letargikusra sikerült, egy valamit azért még mindig meg tudok ígérni. Mégpedig azt, hogy megfogadom mindazt, amire ez a dalszöveg kér! Kérlek, tegyetek ti is így!
december 31, 2012
december 20, 2012
Közös temperamentum - mégis különböző? - az Enrico-sztori befejezése
A 2012-es tali második napján, febr. 8-án Bp-n kirándult a nemzetközi csapat, de én ezúttal nem mentem, mert tudtam, hogy sokat lennénk a szabadban és ahhoz túl hideg volt. Nagyon sajnáltam, főleg, amikor visszaemlékeztem, hogy februárhoz képest tavaly ilyenkor már olyan tavaszias idő volt, hogy meg se kottyant, amikor több órán át sétáltunk Pesten az akkori csapattal. De az ideji pesti kirándulásra egyékbént is csak néhány magyar ment el, így nem én voltam az egyetlen, aki a mínusz 500 fok miatt lemondott róla:D az olaszok mondták is másnap, csütörtökön, amikor már újra Piliscsabán folytatódott az előadássorozat, hogy nagyon nagyon élvezték a bp-i kirándulást, de borzasztóan fáztak, mert 5 órán keresztül a szabadban voltak.. igen, ilyen szempontból rossz, hogy mindig télen van ez a jó kis tali... Mondtam is az olaszoknak csütörtökön, hogy szerdán úgy emlegettem őket otthon, hogy "na, vajon mi újság az olasz pingvinekkel?":D
Csütörtökön a négy fantasztikus előadáson kívül, volt a magyar est, ahol Bálint és a zenekara bevezette a külföldieket a magyar népdalok és különböző népi táncok világába, majd táncház is volt. Jól szórakoztunk, bár a végére persze mindenki kifáradt egy kicsit.
Amikor volt egy kis szünet a táncok között, láss csodát, odajött hozzám Enrico!::D kérdeztem tőle, hogy tetszik neki a magyar táncház, mire olyan érzelmesen, olyan nagy szerelemmel kezdett áradozni mindenről, ami magyar és mindenről, ami Magyarországgal kapcsolatos, hogy alig tudtam elhinni. Ekkora érzelmekkel én szoktam beszélni mindenről, ami olasz és ausztrál:D Mondta, hogy már nagyon hiányzott neki Mo, a magyar ételek, a magyar zene; és hogy Mo milyen csodálatos; ja és, hogy azt sem bánja, ha most hideg van, mert, idézem: "Magyarországon még a hó is más! Itáliában olyan vizes és könnyen olvad, de itt olyan jó, olyan igazi!" Nem tehettem róla, nem bírtam ki nevetés nélkül:D persze nagyon meghatott, hogy egy olasz srác - aki ráadásul épp Enrico, - legalább olyan csodásnak látja Mo-t, mint én Olaszországot. De a java még csak most jön! Enrico mondta, hogy nagyon szeretne megtanulni magyarul. És hogy a himnuszunk is milyen gyönyörű! Már azt is elkezdte tanulni, mondta, hogy a dallama már megy is, csak úgy érzi, a kiejtéssel még gondjai vannak. Egy kicsit énekelt is belőle, ahogy egy igazi magyarfanhoz illik - és tényleg volt néhány hiba a kiejtésében, ezeket próbáltam javítgatni, nem azért, hogy kritizáljam, vagy csúfoljam őt, hanem mert tényleg látszott rajta, hogy ez neki nagyon fontos, mert a szívébe zárt mindent, ami magyar. Tényleg nagyon aranyos volt, de ez a magyarfansága meggyőzött, hogy már csak azért sem lenne vele jó összejönni, mert ha tényleg megtanul magyarul, akkor valószínűleg mindig magyarul akar majd beszélni és itt szeretne majd élni Mo-n, én meg ugye Olaszországban szeretnék élni és sokat beszélni olaszul:D (vagy Ausztráliában, de akkor aztán igazán rá kell kapcsolnom az angolra:D Bár a mostani jövőépítős lehetőséggel és tervvel már ez sem elképzelhetetlen ;) hát, majd kiderül,melyik verzió valósul meg :) a kettő közül bármelyiket szívesen megvalósítanám! De most jut eszembe, még ötvözni is lehetne a kettőt: keresnem kellene egy olyan olasz pasit, aki szintén Ausztrália-fan; egy ideig Olaszországban élnénk, de hamarosan kiköltöznénk az Ötödik Kontinensre, így az életet mindkét álomhelyen kitapasztalhatnám:D Ausztráliában otthon olaszul, ausztrál társaságban meg angolul beszélnénk... jaj, de belemerültem a fantáziálásba:O hiába, ha egyszer beindul a fantáziám, nehezen tudom kikapcsolni... de most már akkor értitek, miért az Olasztrália alcíme, hogy "álmok határok nélkül"?:D Pontosan azért, hogy ilyeneket is le lehessen benne írni!:O
Na de vissza a valós élménybeszámolóhoz! A beszélgetésünket Enricóval egy újabb táncsorozat szakította meg, majd megint volt egy kis szünet, amikor Lucianóval folytattam egy különleges eszmecserét az olasz identitásról. De úgy tervezem, hogy a részleteket, néhány nagy olasztól származó idézettel együtt csak márc. 17-én, az olasz nemzeti ünnep alkalmából fogom itt megosztani!
Sajnos csak este 9-ig kaptuk meg a termet az egyetemen, ahol a táncház volt, így elég hamar hazaértem, viszont élményekből most sem volt hiány :)
Éppen ezért is írok így a végére többet az élményekről, mint Enricóról. Vele kapcsolatban ugyanis épp a fenti beszélgetés ébresztett rá arra, hogy bár mindkettőnkben megvan a túláradó lelkesedés dolgok iránt, mégis kevés bennünk a közös. Valahogy ő sokkal elvontabb, mint én, bár az elején lehet, épp ez az elvontság tetszett benne, tette őt különlegessé a számomra. Enrico egy finom, szeretnivaló, csodálatos lélek. Felnőttként is megőrizte gyermeki lelkesedését, s ez nagyon értékessé és különlegessé teszi őt előttem. De az enyém sohasem lehet. Ettől függetlenül mégis sokat gondolok rá még úgy is, hogy ez tisztázódott bennem. Most is, nem véletlenül idéztem fel a vele kapcsolatos emlékeket. Az ő ismeretsége az életem része és hálás vagyok érte, ezért gondoltam megosztani a történetét itt is. Attól függetlenül, hogy nem jöhetünk össze, az ő története nélkül még mindig nem érezném teljesnek Olasztráliát. De most már teljes! ;)
Csütörtökön a négy fantasztikus előadáson kívül, volt a magyar est, ahol Bálint és a zenekara bevezette a külföldieket a magyar népdalok és különböző népi táncok világába, majd táncház is volt. Jól szórakoztunk, bár a végére persze mindenki kifáradt egy kicsit.
Amikor volt egy kis szünet a táncok között, láss csodát, odajött hozzám Enrico!::D kérdeztem tőle, hogy tetszik neki a magyar táncház, mire olyan érzelmesen, olyan nagy szerelemmel kezdett áradozni mindenről, ami magyar és mindenről, ami Magyarországgal kapcsolatos, hogy alig tudtam elhinni. Ekkora érzelmekkel én szoktam beszélni mindenről, ami olasz és ausztrál:D Mondta, hogy már nagyon hiányzott neki Mo, a magyar ételek, a magyar zene; és hogy Mo milyen csodálatos; ja és, hogy azt sem bánja, ha most hideg van, mert, idézem: "Magyarországon még a hó is más! Itáliában olyan vizes és könnyen olvad, de itt olyan jó, olyan igazi!" Nem tehettem róla, nem bírtam ki nevetés nélkül:D persze nagyon meghatott, hogy egy olasz srác - aki ráadásul épp Enrico, - legalább olyan csodásnak látja Mo-t, mint én Olaszországot. De a java még csak most jön! Enrico mondta, hogy nagyon szeretne megtanulni magyarul. És hogy a himnuszunk is milyen gyönyörű! Már azt is elkezdte tanulni, mondta, hogy a dallama már megy is, csak úgy érzi, a kiejtéssel még gondjai vannak. Egy kicsit énekelt is belőle, ahogy egy igazi magyarfanhoz illik - és tényleg volt néhány hiba a kiejtésében, ezeket próbáltam javítgatni, nem azért, hogy kritizáljam, vagy csúfoljam őt, hanem mert tényleg látszott rajta, hogy ez neki nagyon fontos, mert a szívébe zárt mindent, ami magyar. Tényleg nagyon aranyos volt, de ez a magyarfansága meggyőzött, hogy már csak azért sem lenne vele jó összejönni, mert ha tényleg megtanul magyarul, akkor valószínűleg mindig magyarul akar majd beszélni és itt szeretne majd élni Mo-n, én meg ugye Olaszországban szeretnék élni és sokat beszélni olaszul:D (vagy Ausztráliában, de akkor aztán igazán rá kell kapcsolnom az angolra:D Bár a mostani jövőépítős lehetőséggel és tervvel már ez sem elképzelhetetlen ;) hát, majd kiderül,melyik verzió valósul meg :) a kettő közül bármelyiket szívesen megvalósítanám! De most jut eszembe, még ötvözni is lehetne a kettőt: keresnem kellene egy olyan olasz pasit, aki szintén Ausztrália-fan; egy ideig Olaszországban élnénk, de hamarosan kiköltöznénk az Ötödik Kontinensre, így az életet mindkét álomhelyen kitapasztalhatnám:D Ausztráliában otthon olaszul, ausztrál társaságban meg angolul beszélnénk... jaj, de belemerültem a fantáziálásba:O hiába, ha egyszer beindul a fantáziám, nehezen tudom kikapcsolni... de most már akkor értitek, miért az Olasztrália alcíme, hogy "álmok határok nélkül"?:D Pontosan azért, hogy ilyeneket is le lehessen benne írni!:O
Na de vissza a valós élménybeszámolóhoz! A beszélgetésünket Enricóval egy újabb táncsorozat szakította meg, majd megint volt egy kis szünet, amikor Lucianóval folytattam egy különleges eszmecserét az olasz identitásról. De úgy tervezem, hogy a részleteket, néhány nagy olasztól származó idézettel együtt csak márc. 17-én, az olasz nemzeti ünnep alkalmából fogom itt megosztani!
Sajnos csak este 9-ig kaptuk meg a termet az egyetemen, ahol a táncház volt, így elég hamar hazaértem, viszont élményekből most sem volt hiány :)
Éppen ezért is írok így a végére többet az élményekről, mint Enricóról. Vele kapcsolatban ugyanis épp a fenti beszélgetés ébresztett rá arra, hogy bár mindkettőnkben megvan a túláradó lelkesedés dolgok iránt, mégis kevés bennünk a közös. Valahogy ő sokkal elvontabb, mint én, bár az elején lehet, épp ez az elvontság tetszett benne, tette őt különlegessé a számomra. Enrico egy finom, szeretnivaló, csodálatos lélek. Felnőttként is megőrizte gyermeki lelkesedését, s ez nagyon értékessé és különlegessé teszi őt előttem. De az enyém sohasem lehet. Ettől függetlenül mégis sokat gondolok rá még úgy is, hogy ez tisztázódott bennem. Most is, nem véletlenül idéztem fel a vele kapcsolatos emlékeket. Az ő ismeretsége az életem része és hálás vagyok érte, ezért gondoltam megosztani a történetét itt is. Attól függetlenül, hogy nem jöhetünk össze, az ő története nélkül még mindig nem érezném teljesnek Olasztráliát. De most már teljes! ;)
2012 februári olasz élmények
2012 elején aztán ismét volt egy fantasztikus olasz-cseh-magyar tali az egyetemen. Az első napja febr. 7-én volt. És már harmadjára veszek részt ilyen talin az egyetemen, de csak ebben az évben valósult meg az az álmom, hogy már első nap egész sokat lehettem az olasz diákokkal!
Voltak köztük hárman, akiket már ismertem, ezért is volt könnyű "elvegyülni" köztük:D egyikük, egy hiperédes srác, Luciano, aki már októbeben is töltött itt pár napot, bemutatott a többieknek és ettől kezdve a középpontban voltam:D hogy miért? Mert Luciano, amikor a szakdogámról meséltem neki, nem győzött csodálni, hogy milyen szép témát választottam és hogy a fordítás tényleg nem lehet könnyű és mégis vállalkoztam rá, etc. S a többieknek már úgy mutatott be, hogy "bemutatom nektek Annie-t, a legigazibb és legtapasztaltabb olaszos lányt!" - erre a bókra aztán igazán nem számítottam, de nagyon jól esett még akkor is, ha tudom, hogy vannak azért nálam jóval zsenibbek is :) mindenesetre olaszosabban nem is fogadhatták volna azt, hogy ennyire szeretek mindent, ami velük kapcsolatos, csomót beszéltünk rólam, én alig tudtam róluk kérdezni, mert folyamatosan bombáztak kérdésekkel :) pl. kérdezték, hogy kezdtem az olaszt és mondtam, h tulajdonképpen Andrea Bocelli dalai és a róla szerzett hírek miatt (15 évesen tudtam meg, hogy írt egy könyvet, amit még nem fordítottak magyarra; na akkor határoztam el, hogy fordító leszek). Ettől nagyon meghatódtak:D
Aztán együtt mentünk be a terembe,ahol a kéthetes találkozó megnyitója volt. Egy része angolul zajlott. Az angol hallatán Luciano, aki már tudott az "olasztrál" szakfordítói terveimről, azt kérdezte: "érted, amit mond?" - "Nagyjából" - mondtam, mire ő mosolyogva: "Akkor légyszi fordíts!":D Aztaa, angolról olaszra?:O máris bedob a mélyvízbe?:D persze tudtam, hogy csak hülyéskedik, de azért jól is esett ez a megelőlegezett nagy bizalom:D
A megnyitó után már jött is az első előadás, ami az 1848-49-es olasz-magyar irodalmi kapcsolatokról szólt, nagyyon tetszett. De Luciano a végén megint hülyéskedett: kérdezte, hogy tetszett, mire én: "nagyon érdekes volt, még magyar töriből is tudtam meg olyasmit, ami meglepett. És neked hogy tetszett?" - Luciano: "tetszett neke is, viszont.. mintha a tanár úr kicsit gyorsan beszélt volna!":O Wow! Most ezt komolyan egy olasztól hallom?XD Hisz a legtöbb olasz gyorsan beszél, és ez nem csak sztereotipia, hanem saját tapasztalat is!De mindenesetre, Luciano tök jó fej!!!
Előadás után ebédelni mentünk és én persze még mindig az olasz csapattal tartottam. Míg átmentünk a HK-ba (Hallgatói Klub) enni, Laura és Luciano épp arórl beszéltek, h van egy srác (a nevét nem mondták), aki nem tudott eljönni az első előadásra, mert 39 fokos láza van, a koleszban maradt, de remélik, hamarosan lemegy a láza. Mondtam, hogy nagyon sajnálom, mert gondolom, már nagyon várta, hogy itt lehessen. Luciano meg is erősítette, hogy de még mennyire, hogy várta, azt mondta, egy Magyarországra szóló repülőjegynél szebb ajándékot el sem tudott volna képzelni! Hmm, ezek szerint ez a srác már járt nálunk - gondoltam, - de ki lehet az?
Hát ki más lehetett volna, mint Enrico! Ebédre pont befutott, akkorra lement a láza. Nem sokkal később jött, mint mi. Csak engem a többi olasz annyira lekötött, hogy nem is tűnt fel, hogy vele eddig nem találkoztam:D És mivel ilyen könnyedén éltem meg, a találkozás nem is dobogtatta meg annyira a szívem, mint gondoltam. Hiába, egy év, az egy év, akárhogy is... :) olvadozni legfeljebb csak atótl olvadoztam, hogy olaszok vesznek körül, de ettől már reggel 9 óta olvadoztam:O
Ebéd után volt még három előadás, amik közül kettő érintette az olasz identitás témáját. Kaptunk is egy kis szorgalmi "házit", hogy írjuk le róla a gondolatainkat. Ez engem nagyon megihletett, volt is róla sok gondolatom, de végül egyet sem mertem leírni, mert féltem, hogy túl komolytalanul látom a kérdést. De majd azért itt is fogok róla írni. Annál is inkább, mert két nappal később kiderült, hogy nem is hülyeség, amit gondoltam:D
Voltak köztük hárman, akiket már ismertem, ezért is volt könnyű "elvegyülni" köztük:D egyikük, egy hiperédes srác, Luciano, aki már októbeben is töltött itt pár napot, bemutatott a többieknek és ettől kezdve a középpontban voltam:D hogy miért? Mert Luciano, amikor a szakdogámról meséltem neki, nem győzött csodálni, hogy milyen szép témát választottam és hogy a fordítás tényleg nem lehet könnyű és mégis vállalkoztam rá, etc. S a többieknek már úgy mutatott be, hogy "bemutatom nektek Annie-t, a legigazibb és legtapasztaltabb olaszos lányt!" - erre a bókra aztán igazán nem számítottam, de nagyon jól esett még akkor is, ha tudom, hogy vannak azért nálam jóval zsenibbek is :) mindenesetre olaszosabban nem is fogadhatták volna azt, hogy ennyire szeretek mindent, ami velük kapcsolatos, csomót beszéltünk rólam, én alig tudtam róluk kérdezni, mert folyamatosan bombáztak kérdésekkel :) pl. kérdezték, hogy kezdtem az olaszt és mondtam, h tulajdonképpen Andrea Bocelli dalai és a róla szerzett hírek miatt (15 évesen tudtam meg, hogy írt egy könyvet, amit még nem fordítottak magyarra; na akkor határoztam el, hogy fordító leszek). Ettől nagyon meghatódtak:D
Aztán együtt mentünk be a terembe,ahol a kéthetes találkozó megnyitója volt. Egy része angolul zajlott. Az angol hallatán Luciano, aki már tudott az "olasztrál" szakfordítói terveimről, azt kérdezte: "érted, amit mond?" - "Nagyjából" - mondtam, mire ő mosolyogva: "Akkor légyszi fordíts!":D Aztaa, angolról olaszra?:O máris bedob a mélyvízbe?:D persze tudtam, hogy csak hülyéskedik, de azért jól is esett ez a megelőlegezett nagy bizalom:D
A megnyitó után már jött is az első előadás, ami az 1848-49-es olasz-magyar irodalmi kapcsolatokról szólt, nagyyon tetszett. De Luciano a végén megint hülyéskedett: kérdezte, hogy tetszett, mire én: "nagyon érdekes volt, még magyar töriből is tudtam meg olyasmit, ami meglepett. És neked hogy tetszett?" - Luciano: "tetszett neke is, viszont.. mintha a tanár úr kicsit gyorsan beszélt volna!":O Wow! Most ezt komolyan egy olasztól hallom?XD Hisz a legtöbb olasz gyorsan beszél, és ez nem csak sztereotipia, hanem saját tapasztalat is!De mindenesetre, Luciano tök jó fej!!!
Előadás után ebédelni mentünk és én persze még mindig az olasz csapattal tartottam. Míg átmentünk a HK-ba (Hallgatói Klub) enni, Laura és Luciano épp arórl beszéltek, h van egy srác (a nevét nem mondták), aki nem tudott eljönni az első előadásra, mert 39 fokos láza van, a koleszban maradt, de remélik, hamarosan lemegy a láza. Mondtam, hogy nagyon sajnálom, mert gondolom, már nagyon várta, hogy itt lehessen. Luciano meg is erősítette, hogy de még mennyire, hogy várta, azt mondta, egy Magyarországra szóló repülőjegynél szebb ajándékot el sem tudott volna képzelni! Hmm, ezek szerint ez a srác már járt nálunk - gondoltam, - de ki lehet az?
Hát ki más lehetett volna, mint Enrico! Ebédre pont befutott, akkorra lement a láza. Nem sokkal később jött, mint mi. Csak engem a többi olasz annyira lekötött, hogy nem is tűnt fel, hogy vele eddig nem találkoztam:D És mivel ilyen könnyedén éltem meg, a találkozás nem is dobogtatta meg annyira a szívem, mint gondoltam. Hiába, egy év, az egy év, akárhogy is... :) olvadozni legfeljebb csak atótl olvadoztam, hogy olaszok vesznek körül, de ettől már reggel 9 óta olvadoztam:O
Ebéd után volt még három előadás, amik közül kettő érintette az olasz identitás témáját. Kaptunk is egy kis szorgalmi "házit", hogy írjuk le róla a gondolatainkat. Ez engem nagyon megihletett, volt is róla sok gondolatom, de végül egyet sem mertem leírni, mert féltem, hogy túl komolytalanul látom a kérdést. De majd azért itt is fogok róla írni. Annál is inkább, mert két nappal később kiderült, hogy nem is hülyeség, amit gondoltam:D
december 19, 2012
2011 októberi olasz tali - Enrico nélkül
2011. okt. 8. szombat
okt. hetedikén hat olasz diák (két pasi és négy csaj) jött az egyetemre pár napra, így tegnap igazi partytime volt! Party-t szerveztünk a fogadásukra. A franciások és a spanyolosok is ott voltak, így tényleg jó sokan összejöttünk. Az olasz diákok között ott volt egy lány azok közül, akik februárban voltak nálunk. És ő... szóbahozta Enricót!:D mondta, hogy üdvözöl és egyébként meg néha emleget..:O nahát! A februári válaszmailjéből valahogy nem az jött át, hogy fog rám gondolni, inkább az, hogy el akar felejteni és inkább írjanak neki a többiek, de én ne:DD furcsa, mert már viszonylag rég volt, mégis, ahogy beszéltünk róla az olasz csajokkal, éreztem, hogy pirul az arcom, és a csajok is látták, hogy érzékenyen érint a téma. Így gyorsan át is kapcsoltunk az egyetemi dolgokra. Utána meg ettünk-ittunk, énekeltünk és még táncoltunk is. Olyan jó hangjuk van! Amikor gitárkísérettel énekeltek néhány olasz dalt, olyan volt, mintha már ezer éve együtt koncerteznének:D pedig akkor énekeltek együtt először, mert nem is csoptársak, hanem különböző évfolyamban és különböző szakokon tanulnak. Elhangzott többek között ez a szép nápolyi dal is:
Hát, ha valakik, akkor ők igazán tudnak jó hangulatot varázsolni! És már megint úgy énekeltem velük én is, mintha én is Itáliában születtem volna:D bezzeg utána, amikor a magyar táncház jött.. hát, a táncon még van mit gyakorolnom, de az olasz barátainknak mindenesetre tetszett a táncház is:) bárcsak gyakrabban jönnének! Ma meg holnap bp-i körúton vannak. Szívesen csatlakoztam volna én is, már csak a társaság miatt is, csak... annyira hideg van, még jóformán itt a lakásban is! Ilyen szempontból kár, hogy nem egy héttel előbb jöttek:D de sebaj, a jövő héten még lesz lehetőségem együtt lenni az olasz barátainkkal, mert ígérték, hogy lesz egy este, amikor ők főznek és meghívnak bennünket a koliba :) csak még azt nem tudom, melyik az a nap, de hamarosan :) unilife forever! Vagy olaszul vita d'uni per sempre!:D
okt. hetedikén hat olasz diák (két pasi és négy csaj) jött az egyetemre pár napra, így tegnap igazi partytime volt! Party-t szerveztünk a fogadásukra. A franciások és a spanyolosok is ott voltak, így tényleg jó sokan összejöttünk. Az olasz diákok között ott volt egy lány azok közül, akik februárban voltak nálunk. És ő... szóbahozta Enricót!:D mondta, hogy üdvözöl és egyébként meg néha emleget..:O nahát! A februári válaszmailjéből valahogy nem az jött át, hogy fog rám gondolni, inkább az, hogy el akar felejteni és inkább írjanak neki a többiek, de én ne:DD furcsa, mert már viszonylag rég volt, mégis, ahogy beszéltünk róla az olasz csajokkal, éreztem, hogy pirul az arcom, és a csajok is látták, hogy érzékenyen érint a téma. Így gyorsan át is kapcsoltunk az egyetemi dolgokra. Utána meg ettünk-ittunk, énekeltünk és még táncoltunk is. Olyan jó hangjuk van! Amikor gitárkísérettel énekeltek néhány olasz dalt, olyan volt, mintha már ezer éve együtt koncerteznének:D pedig akkor énekeltek együtt először, mert nem is csoptársak, hanem különböző évfolyamban és különböző szakokon tanulnak. Elhangzott többek között ez a szép nápolyi dal is:
Hát, ha valakik, akkor ők igazán tudnak jó hangulatot varázsolni! És már megint úgy énekeltem velük én is, mintha én is Itáliában születtem volna:D bezzeg utána, amikor a magyar táncház jött.. hát, a táncon még van mit gyakorolnom, de az olasz barátainknak mindenesetre tetszett a táncház is:) bárcsak gyakrabban jönnének! Ma meg holnap bp-i körúton vannak. Szívesen csatlakoztam volna én is, már csak a társaság miatt is, csak... annyira hideg van, még jóformán itt a lakásban is! Ilyen szempontból kár, hogy nem egy héttel előbb jöttek:D de sebaj, a jövő héten még lesz lehetőségem együtt lenni az olasz barátainkkal, mert ígérték, hogy lesz egy este, amikor ők főznek és meghívnak bennünket a koliba :) csak még azt nem tudom, melyik az a nap, de hamarosan :) unilife forever! Vagy olaszul vita d'uni per sempre!:D
december 17, 2012
Elérhetetlen Enrico története 3. rész
Az étteremből együtt mentünk vissza a szállásra Enricóval. Még mindig fürdőztem az aurájában és folyton arra gondoltam, amit az előbb mondott.
A csehek estjét is nagyon élveztük, volt benne egy paródia is Bálintról, amin szakadtunk:D jut eszembe, h lehet egy paródiát nevetés nélkül előadni?:D nekik ez is ment :) nekem az ilyesmi nem menne, mert sokszor már a legapróbb dolgokon is nevetek:D
Ezután ismét party jött, amikor is természetesen igyekeztem Enrico közelében maradni. Ő épp 36 képeslap megírásán dolgozott. Ezeket az Itália különböző pontján élő barátainak és "lelki társainak" küldte el. A képeslap-írás után összegyűjtötte az aláírásainkat, emlékül a két Mo-n töltött hétről és rólunk. (másnap én is követtem a példáját a buszon: körbeadtam a laptopom és megkértem az olasz és cseh barátainkat, h írják be a mailcímüket).
Enrico még az utolsó este sem várta meg a party végét: hamar jött, hogy elbúcsúzzon. Ekkor átöleltük egymást :) persze megint kértem, h ne menjen el holnap:D de erre azt mondta, h "dehát tudod, h nem lehet! De sosem felejtelek el. Vigyázz magadra!" - lassan elengedtük egymást és csak azt éreztem, h majd kiugrik a szívem és h legszívesebben visszafordítanám az időt, ha tudnám...
Másnap már hatkor fenn voltunk, mert a busz fél hétkor indult Szegedről. Naivan azt hittem, h még lesz lehetőség egy kis társalgásra az olaszokkal, de igazából mindenki nagyon álmos volt a búcsúparty után, még én is, így inkább csak bóbiskoltunk:D de azért a mailcímeket megszereztem, ami nagy szó, mert a tavalyi csapatótl nem sikerült:D
Ferihegyen aztán leszálltak az olaszok. Mondanom sem kell, nem kis kísértést éreztem arra, h leszálljak velük én is.. Enrico.. Kétszer is visszaszállt elbúcsúzni, a másodiknál majdnem fent is maradt a buszon:D Ezen elmosolyodtam, de egyébként meg ismét zokogtam. Tudtam, h nehéz lesz, de hogy ennyire... a mellettem ülő bnőm azzal vigasztalt, h neten simán tarthatjuk a kapcsolatot. Erre én zokogva: "az lehet... de kár,... h msn-en nem lehet aurát küldeni!..":D
De a szomorú az, h mint kiderült még mailben sem... Mert hát persze nem bírtam ki és már következő nap, szombaton küldtem egy mailt Enricónak. Megírtam benne, h azért volt olyan nehéz a búcsú, mert tudtam, h ezután egy évig nem találkozhatunk (még csütörtök este mondta, hogy ha minden jól megy, egy év múlva visszajön Mo-ra, mert itteni művtöris témáról szeretne szakdolgozni). írtam neki keresztényi dolgokkal kapcsolatban is, hisz tudtam, h ez tetszeni fog neki. Csatoltam egy keresztény dalt is a mailhez (magyart nem akartam, de tudtam, h angolul is ért, így egy angol keresztény kórusművet csempésztem a mellékletbe, aminek a címe: I'm forever grateful"). Megírtam neki még, h sosem felejtem el a szavait és ő örökké a szívemben fog élni, még, ha nem is lehet velem itt Mo-n.
Izgatottan vártam a válaszát. Vasárnap vissza is írt, de a szentimentális szavaimra egyáltalán nem reagált, amiből megértettem, h egy értékes barátságnál semmi többet nem akar. Érzelmek helyett megkért arra, h mondjam meg a többi csoptársamnak (vagyis a többi lánynak!) h írjanak neki, h megtudja a címüket. Jaés ő is küldött egy (olasz) keresztény zenét.
Azóta már legalább ötször sírtam érte, de írni azóta egyszer sem írtam neki. Mert hát mit írjak ezek után? Mi történt az egyetemen? Mit tanulok? H telnek a napjaim? Szal ilyen általánosat, érzelmek helyett?... az nekem nem menne.. nem tudnék neki közömbösen írni. persze ha tudnám, h ő is azt érzi, amit én, más lenne, akkor persze elcseveghetnénk bármilyen általános dologról is, de így üresen nem (nem tudom, értitek-e ezt a megfogalmazást, remélem igenXD).
Szóval Enrico most Bergamóban... Én meg itt Mo-n... egyedül... :( és igazán reményem sincs arra, h valaha is többet fog érezni irántam egy értékes barátságnál :( és ennek nemcsak az az oka, h országok választanak el minket, és most már csak neten tudnánk tartani a kapcsolatot, hanem az is, hogy... hát elgondolkodtam és úgy érzem, a katolikus kereszténység az, ami mellett igazán elkötelezte magát. Így már nem fér a képbe egy barátnő :(
2011. febr. 18-án tehát visszatért Itáliába.. És nem hagyott nekem mást, mint egy szép álom emlékét...
A csehek estjét is nagyon élveztük, volt benne egy paródia is Bálintról, amin szakadtunk:D jut eszembe, h lehet egy paródiát nevetés nélkül előadni?:D nekik ez is ment :) nekem az ilyesmi nem menne, mert sokszor már a legapróbb dolgokon is nevetek:D
Ezután ismét party jött, amikor is természetesen igyekeztem Enrico közelében maradni. Ő épp 36 képeslap megírásán dolgozott. Ezeket az Itália különböző pontján élő barátainak és "lelki társainak" küldte el. A képeslap-írás után összegyűjtötte az aláírásainkat, emlékül a két Mo-n töltött hétről és rólunk. (másnap én is követtem a példáját a buszon: körbeadtam a laptopom és megkértem az olasz és cseh barátainkat, h írják be a mailcímüket).
Enrico még az utolsó este sem várta meg a party végét: hamar jött, hogy elbúcsúzzon. Ekkor átöleltük egymást :) persze megint kértem, h ne menjen el holnap:D de erre azt mondta, h "dehát tudod, h nem lehet! De sosem felejtelek el. Vigyázz magadra!" - lassan elengedtük egymást és csak azt éreztem, h majd kiugrik a szívem és h legszívesebben visszafordítanám az időt, ha tudnám...
Másnap már hatkor fenn voltunk, mert a busz fél hétkor indult Szegedről. Naivan azt hittem, h még lesz lehetőség egy kis társalgásra az olaszokkal, de igazából mindenki nagyon álmos volt a búcsúparty után, még én is, így inkább csak bóbiskoltunk:D de azért a mailcímeket megszereztem, ami nagy szó, mert a tavalyi csapatótl nem sikerült:D
Ferihegyen aztán leszálltak az olaszok. Mondanom sem kell, nem kis kísértést éreztem arra, h leszálljak velük én is.. Enrico.. Kétszer is visszaszállt elbúcsúzni, a másodiknál majdnem fent is maradt a buszon:D Ezen elmosolyodtam, de egyébként meg ismét zokogtam. Tudtam, h nehéz lesz, de hogy ennyire... a mellettem ülő bnőm azzal vigasztalt, h neten simán tarthatjuk a kapcsolatot. Erre én zokogva: "az lehet... de kár,... h msn-en nem lehet aurát küldeni!..":D
De a szomorú az, h mint kiderült még mailben sem... Mert hát persze nem bírtam ki és már következő nap, szombaton küldtem egy mailt Enricónak. Megírtam benne, h azért volt olyan nehéz a búcsú, mert tudtam, h ezután egy évig nem találkozhatunk (még csütörtök este mondta, hogy ha minden jól megy, egy év múlva visszajön Mo-ra, mert itteni művtöris témáról szeretne szakdolgozni). írtam neki keresztényi dolgokkal kapcsolatban is, hisz tudtam, h ez tetszeni fog neki. Csatoltam egy keresztény dalt is a mailhez (magyart nem akartam, de tudtam, h angolul is ért, így egy angol keresztény kórusművet csempésztem a mellékletbe, aminek a címe: I'm forever grateful"). Megírtam neki még, h sosem felejtem el a szavait és ő örökké a szívemben fog élni, még, ha nem is lehet velem itt Mo-n.
Izgatottan vártam a válaszát. Vasárnap vissza is írt, de a szentimentális szavaimra egyáltalán nem reagált, amiből megértettem, h egy értékes barátságnál semmi többet nem akar. Érzelmek helyett megkért arra, h mondjam meg a többi csoptársamnak (vagyis a többi lánynak!) h írjanak neki, h megtudja a címüket. Jaés ő is küldött egy (olasz) keresztény zenét.
Azóta már legalább ötször sírtam érte, de írni azóta egyszer sem írtam neki. Mert hát mit írjak ezek után? Mi történt az egyetemen? Mit tanulok? H telnek a napjaim? Szal ilyen általánosat, érzelmek helyett?... az nekem nem menne.. nem tudnék neki közömbösen írni. persze ha tudnám, h ő is azt érzi, amit én, más lenne, akkor persze elcseveghetnénk bármilyen általános dologról is, de így üresen nem (nem tudom, értitek-e ezt a megfogalmazást, remélem igenXD).
Szóval Enrico most Bergamóban... Én meg itt Mo-n... egyedül... :( és igazán reményem sincs arra, h valaha is többet fog érezni irántam egy értékes barátságnál :( és ennek nemcsak az az oka, h országok választanak el minket, és most már csak neten tudnánk tartani a kapcsolatot, hanem az is, hogy... hát elgondolkodtam és úgy érzem, a katolikus kereszténység az, ami mellett igazán elkötelezte magát. Így már nem fér a képbe egy barátnő :(
2011. febr. 18-án tehát visszatért Itáliába.. És nem hagyott nekem mást, mint egy szép álom emlékét...
Elérhetetlen Enrico története 2. rész
Szerda este a csoptársaim elmentek egy volt oszttársukhoz és mivel tudták, h Enrico bejön nekem, kérdezték, h ők ugyan nem lesznek itt az esti bulin, de mi lenne, ha Enricóval mennék el? Király ötletnek tűnt (ez persze nem olyan buli volt, ahová egymást meghívtuk, hanem alapból ment az egész olasz-cseh-magyar társaság, szal még félreérthető sem lehetett). Amikor odamentünk Enricóékhoz, mondták, h persze, miért ne tölthetnénk együtt az estét.. De ehhez képest épp Enrico volt az, aki már a leghamarabb eltűnt a buliról. Azt mondta, fáradt és szomorú és nincs kedve szórakozni. Ezt végképp nem tudtam mire vélni és nagyon rosszul esett. Főleg azért, mert tudtam, h pénteken már utaznak haza Olaszországba és nincs már sok időnk együtt. De tényleg furcsa volt ez a szomorúság, amiről nem derült ki, mi okozta, csak egyik percről a másikra tört rá. Akárhogy kértem, h ne lépjen le, lelépett már 11 körül. Aztán éjfélkor újra visszajött, de csak odaköszönt nekem. Na, ennyit a hozzáfűzött álmokról - gondoltam. Egész este azon gondolkodtam, mi miatt lehetett szomorú és miért viselkedett olyan furcsán, amikor napközben meg még vacsinál is vidámnak tűnt. Abban még reménykedtem, h esetleg ő is érzi, h kevés időnk van péntekig - na de utána az is eszembe jutott, h akkor, ha én is úgy bejönnék neki,ahogy ő nekem, biztos ott lett volna velem hajnali 2ig a buliban (nem hangos diszkóparty volt, hanem olyan helyre mentünk bulizni, ahol a zene mellett is simán tudtunk beszélgetni, így végképp nem értettem a szitut).
A többi olasszal el voltam hajnalig, haverkodtunk, és csomót énekeltünk, teljesen le voltak döbbenve, h mennyi olasz dalt ismerek:D nekik meg a csoptársaimmal és Bálintékkal magyar népdalokat is tanítottunk, arik voltak, ahogy énekelték :)
Csütörtök volt az uccsó napunk együtt az olaszokkal. Elhatároztam, h nem gondolok Enricóra, de ez persze nem sikerült, annál is inkább, mert szinte minden előadáshoz fűzött egy-egy észrevételt, így mindig hallottam a hangját és ábrándoztam arról, h milyen jó lenne, ha ma este kiderülne, hogy ő is engem keresett már évek óta:D
A vacsinál aztán pont hozzánk ült le, épp velem szemben. A csajokkal és vele elkezdtünk beszélgetni az olaszországi tanulási lehetőségekről, irodalomról, zenéről és egyházról... igen, jólolvastátok, egyházról. Ugyanis egy valamit nem írtam le eddig Enricóról. Mégpedig azt, hogy klerikus: olyan diák, aki különböző egyházi szolgálatokat végez (pl. kántor, ministráns, etc.). Egy klerikus félúton van a világi és a papi lét között, vagyis igazából még nyugodtan lehetne barátnője, ha szeretné... Ez a mély vallásosság Enrico egész lényére rányomja a bélyegét. Ettől én egy percig sem riadtam vissza, hisz a vallás tőlem sincs távol. De Enricót valahogy, mintha ez a végtelen őszinteség és szeretet tette volna különlegessé a számomra. Na meg persze a közös zenei, történelmi érdeklődés, a kellemes ének- és beszédhang, stb.
Ahogy ott ültünk az asztalnál és beszélgettünk, rádöbbentem, hogy ha tehetném, nem engedném vissza Olaszországba. De mielőtt még ezen szomorkodhattam volna, egyik csoptársam elterelte a figyelmem egy vicces kérdéssel: "Enrico, hallottam, h orgonán játszol. Játszottál már hidrauliszon is?":D A hidraulisz, mint tudjuk, egy antik római hangszer:O Bár lehet, még valahol ma is létezik hasonló, de mindenesetre nagyot nevettünk.
Nemsokára Enrico különböző szép idézetet olvasott fel a zenéről és nagyon megdobogtatta velük a szívem. Te jó ég, hát még létezik pasi, akinek ennyire egyezik az érdeklődése az enyémmel? Jó, nyilván, zeen nélkül senki sem tudna élni. De ahogy Enrico olvasott róla, azt sosem fogom elfelejteni, mert azokból az idézetekből átjött, hogy nemúgy éli meg a zenét, mint bárki más, hanem, mint az élet egyik nagy csodáját: ahogy én is :)
Aztán a csajok mondták, h lassan menjünk át a másik épületbe, mert kezdődik a csehek estje. De akkor már alig hallottam, amit mondtak.. hogy is mondjam... fürdőztem Enrico aurájában (bocsi, ezt máshogy nem tudom kifejezni:D) és egyre azt kívántam, bárcsak ne menne haza másnap! Észre sem vettem, hogy könnycseppek peregnek az arcomon.. a csajok megkérdezték olaszul, h mi történt? És ekkor törtem ki, de csak magyarul: "én nem akarom, h Enrico visszamenjen olaszországba! Azt akarom, h maradjon itt velem Mo-n!" Egyik csoptársam, aki közvetlen mellette ült, megsúgta neki olaszul, amit mondtam. Igazából örültem ennek, mert magamtól nem mertem volna neki így megmondani, mert már sokszor így is az volt az érzésem, h túlságosan lerohanom őt.
Enrico ezután végtelenül szép dolgokat mondott,amik örökké a szívemben maradnak, de ahhoz, hogy leírjam őket, nincsenek igazán szavak. Pl. hogy az, hogy megismerhettük egymást, egy igazi felejthetetlen ajándék, több, mint egy egyszerű ismerettség. És hogy mostantól egyikünk sem lesz egyedül, mert, bár ő holnap hazamegy, lélekben mindig együtt lehetünk, nem hagy egyedül. (aki nem ismeri őt, talán furcsának tartja mindezt, de én a szívembe véstem és sohasem felejtem el). Még sohasem vigasztalódtam meg ilyen könnyen. Ahogy Enrico beszélt, azt vettem észre, hogy a könnyek helyébe észrevétlenül a mosoly lép és csak arra tudok gondolni, hogy Enrico egy nemmindennapi ember és végtelenül hálás vagyok, hogy én is ismerhetem.
A többi olasszal el voltam hajnalig, haverkodtunk, és csomót énekeltünk, teljesen le voltak döbbenve, h mennyi olasz dalt ismerek:D nekik meg a csoptársaimmal és Bálintékkal magyar népdalokat is tanítottunk, arik voltak, ahogy énekelték :)
Csütörtök volt az uccsó napunk együtt az olaszokkal. Elhatároztam, h nem gondolok Enricóra, de ez persze nem sikerült, annál is inkább, mert szinte minden előadáshoz fűzött egy-egy észrevételt, így mindig hallottam a hangját és ábrándoztam arról, h milyen jó lenne, ha ma este kiderülne, hogy ő is engem keresett már évek óta:D
A vacsinál aztán pont hozzánk ült le, épp velem szemben. A csajokkal és vele elkezdtünk beszélgetni az olaszországi tanulási lehetőségekről, irodalomról, zenéről és egyházról... igen, jólolvastátok, egyházról. Ugyanis egy valamit nem írtam le eddig Enricóról. Mégpedig azt, hogy klerikus: olyan diák, aki különböző egyházi szolgálatokat végez (pl. kántor, ministráns, etc.). Egy klerikus félúton van a világi és a papi lét között, vagyis igazából még nyugodtan lehetne barátnője, ha szeretné... Ez a mély vallásosság Enrico egész lényére rányomja a bélyegét. Ettől én egy percig sem riadtam vissza, hisz a vallás tőlem sincs távol. De Enricót valahogy, mintha ez a végtelen őszinteség és szeretet tette volna különlegessé a számomra. Na meg persze a közös zenei, történelmi érdeklődés, a kellemes ének- és beszédhang, stb.
Ahogy ott ültünk az asztalnál és beszélgettünk, rádöbbentem, hogy ha tehetném, nem engedném vissza Olaszországba. De mielőtt még ezen szomorkodhattam volna, egyik csoptársam elterelte a figyelmem egy vicces kérdéssel: "Enrico, hallottam, h orgonán játszol. Játszottál már hidrauliszon is?":D A hidraulisz, mint tudjuk, egy antik római hangszer:O Bár lehet, még valahol ma is létezik hasonló, de mindenesetre nagyot nevettünk.
Nemsokára Enrico különböző szép idézetet olvasott fel a zenéről és nagyon megdobogtatta velük a szívem. Te jó ég, hát még létezik pasi, akinek ennyire egyezik az érdeklődése az enyémmel? Jó, nyilván, zeen nélkül senki sem tudna élni. De ahogy Enrico olvasott róla, azt sosem fogom elfelejteni, mert azokból az idézetekből átjött, hogy nemúgy éli meg a zenét, mint bárki más, hanem, mint az élet egyik nagy csodáját: ahogy én is :)
Aztán a csajok mondták, h lassan menjünk át a másik épületbe, mert kezdődik a csehek estje. De akkor már alig hallottam, amit mondtak.. hogy is mondjam... fürdőztem Enrico aurájában (bocsi, ezt máshogy nem tudom kifejezni:D) és egyre azt kívántam, bárcsak ne menne haza másnap! Észre sem vettem, hogy könnycseppek peregnek az arcomon.. a csajok megkérdezték olaszul, h mi történt? És ekkor törtem ki, de csak magyarul: "én nem akarom, h Enrico visszamenjen olaszországba! Azt akarom, h maradjon itt velem Mo-n!" Egyik csoptársam, aki közvetlen mellette ült, megsúgta neki olaszul, amit mondtam. Igazából örültem ennek, mert magamtól nem mertem volna neki így megmondani, mert már sokszor így is az volt az érzésem, h túlságosan lerohanom őt.
Enrico ezután végtelenül szép dolgokat mondott,amik örökké a szívemben maradnak, de ahhoz, hogy leírjam őket, nincsenek igazán szavak. Pl. hogy az, hogy megismerhettük egymást, egy igazi felejthetetlen ajándék, több, mint egy egyszerű ismerettség. És hogy mostantól egyikünk sem lesz egyedül, mert, bár ő holnap hazamegy, lélekben mindig együtt lehetünk, nem hagy egyedül. (aki nem ismeri őt, talán furcsának tartja mindezt, de én a szívembe véstem és sohasem felejtem el). Még sohasem vigasztalódtam meg ilyen könnyen. Ahogy Enrico beszélt, azt vettem észre, hogy a könnyek helyébe észrevétlenül a mosoly lép és csak arra tudok gondolni, hogy Enrico egy nemmindennapi ember és végtelenül hálás vagyok, hogy én is ismerhetem.
Elérhetetlen Enrico története 1. rész
Megint rám tört a nosztalgia és egy tavalyi olaszos élményemet hoztam most el. Mostanában megint gyakran van szentimentális és pasihiányoló hangulatom, talán ezért is törtek fel ezek az emlékek, amik most jönnek, fejezetekben, mintha vmi kisregény lenne:O csakhogy ez a sztori igaz.
17 éves korom óta olasz pasiról álmodtam, olyanról, aki nem iszik, nem dohányzik, szép hangja van, ért a zenéhez, lehet vele erről beszélgetni és élvezi is, kedves és igazi olaszos kisugárzása van. Na és persze romantikus, jó a humora. Éjszakánként sokat álmodoztam róla, sőt, még vmi regényféleséget is elkezdtem írni, amiben megörökítettem ezeket a romantikus álmokat.
Teltek-múltak az évek, de persze sokáig nem bánkódtam azon, h nincs pasim, mert biztos voltam benne, hogy ha Itáliában élnék, már rég lenne. Úgy gondoltam, csak azért nincs, mert, úgymond, rossz helyen vagyok. Mo-n (és pláne vidéken) kevés az esélye annak, h pont olaszokkal fussak össze...
De aztán eljött 2011, február 7-e, amikor olasz és cseh diákok érkeztek az egyetemre egy kéthetes kurzusra. Először úgy tudtam, az olaszok közt nincs is pasi. Mígnem febr. 10-én kiderült, h mégis:D csak mivel szőke és nem tipikus a kinézete, mindenki azt gondolta, h cseh, csak nagyon jól beszél olaszul XD Enricónak hívják. 10-én szerveztünk "magyar estet", ahol volt kvíz is, ezen épp egy csapatban voltam vele, meg egy Federica nevű lánnyal. Nagyon jól elszórakoztunk, rengeteget nevettünk, olasz dalokat énekeltünk (egyszer még egy kis töri is szóbakerült, így még az olasz himnuszt is elénekeltük együtt:O) és tényleg úgy éreztem, hogy na igen, ez az az igazi életérzés, amire mindig is vágytam. (nem véletlenül írtam ám a nyárral kapcsban sem, h nem angolul szeretném felfedezni Itáliát! :)
Jaj, nagyon eltértem az eredeti sztoritól.. szóval az az este nagoyn vidáman telt. Legközelebb épp febr. 14-én találkoztam Enricóval, amikor az egész olasz-cseh-magyar csapat Szegedre utazott. Enrico mellém ült a buszon és beszélgettünk. Mögöttünk Federicáék ültek, akiknek egyszercsak eszébe jutott, h Valentin-nap volt és van egy Valentino (Bálint!XD) nevű jófej magyar srác, akit a névnapja alkalmából felköszönthetnének. Elkezdtünk énekelni, amibe még a tanárok is bekapcsolódtak :) később Enrico és Marcello valami angol dalt is énekelt, aztán Enrico olasz dalokkal jött vissza. És minnél többet énekelt, annál jobban belopta magát a szívembe. De persze nemcsak a hangjával: később zenetöriről beszélgettünk és ő majdnem mindegyik korszakból idézett egy-egy művet. Szinte már zavarban voltam, mert némelyik áriának v egyházi műnek nem jutott eszembe rögtön a szövege. Komolyan mondom, át tudtam volna ölelni éneklés közben. Hihetetlen kisugárzása van, még nem találkoztam ilyen pasival.
Aznap este rengeteget gondoltam rá. Valahogy úgy éreztem, a Valentin nap hozta el nekem őt. De aztán kedden jöttek az előadások és valahogy mindig a csoptársaimmal voltam: vártam, hogy Enrico keressen, mert nem akartam rámenős lenni.
Kedden este, febr. 15-én volt az olaszok estje. Ők is többféle játékot találtak ki rá. Az egyik az volt, h vkinek a homlokára ragasztottak egy nevet és az illetőnek kérdezgetnie kellett arról a névről, amit ráírtak, míg ki nem találta, h ki lehet. Pl. így: "olasz vagyok? Híresség? Politikus? A teremben vagyok?" a többiek látták, h milyen név áll a homlokán és eszerint válaszoltak. Na nem fogjátok kitalálni, h én "ki voltam"! :) Nanná, h Enrico! A csajok le is fényképeztek úgy, h rám van írva a neve és Ő ott áll mögöttem XD
Nem tudom miért, de ezt jelnek vettem. Így van ez, ha vki tetszik, mindjárt félreérted a legapróbb dolgot is, ami vele kapcsolatos... És aztán rövidesen ki is derült, hogy mennyire!
17 éves korom óta olasz pasiról álmodtam, olyanról, aki nem iszik, nem dohányzik, szép hangja van, ért a zenéhez, lehet vele erről beszélgetni és élvezi is, kedves és igazi olaszos kisugárzása van. Na és persze romantikus, jó a humora. Éjszakánként sokat álmodoztam róla, sőt, még vmi regényféleséget is elkezdtem írni, amiben megörökítettem ezeket a romantikus álmokat.
Teltek-múltak az évek, de persze sokáig nem bánkódtam azon, h nincs pasim, mert biztos voltam benne, hogy ha Itáliában élnék, már rég lenne. Úgy gondoltam, csak azért nincs, mert, úgymond, rossz helyen vagyok. Mo-n (és pláne vidéken) kevés az esélye annak, h pont olaszokkal fussak össze...
De aztán eljött 2011, február 7-e, amikor olasz és cseh diákok érkeztek az egyetemre egy kéthetes kurzusra. Először úgy tudtam, az olaszok közt nincs is pasi. Mígnem febr. 10-én kiderült, h mégis:D csak mivel szőke és nem tipikus a kinézete, mindenki azt gondolta, h cseh, csak nagyon jól beszél olaszul XD Enricónak hívják. 10-én szerveztünk "magyar estet", ahol volt kvíz is, ezen épp egy csapatban voltam vele, meg egy Federica nevű lánnyal. Nagyon jól elszórakoztunk, rengeteget nevettünk, olasz dalokat énekeltünk (egyszer még egy kis töri is szóbakerült, így még az olasz himnuszt is elénekeltük együtt:O) és tényleg úgy éreztem, hogy na igen, ez az az igazi életérzés, amire mindig is vágytam. (nem véletlenül írtam ám a nyárral kapcsban sem, h nem angolul szeretném felfedezni Itáliát! :)
Jaj, nagyon eltértem az eredeti sztoritól.. szóval az az este nagoyn vidáman telt. Legközelebb épp febr. 14-én találkoztam Enricóval, amikor az egész olasz-cseh-magyar csapat Szegedre utazott. Enrico mellém ült a buszon és beszélgettünk. Mögöttünk Federicáék ültek, akiknek egyszercsak eszébe jutott, h Valentin-nap volt és van egy Valentino (Bálint!XD) nevű jófej magyar srác, akit a névnapja alkalmából felköszönthetnének. Elkezdtünk énekelni, amibe még a tanárok is bekapcsolódtak :) később Enrico és Marcello valami angol dalt is énekelt, aztán Enrico olasz dalokkal jött vissza. És minnél többet énekelt, annál jobban belopta magát a szívembe. De persze nemcsak a hangjával: később zenetöriről beszélgettünk és ő majdnem mindegyik korszakból idézett egy-egy művet. Szinte már zavarban voltam, mert némelyik áriának v egyházi műnek nem jutott eszembe rögtön a szövege. Komolyan mondom, át tudtam volna ölelni éneklés közben. Hihetetlen kisugárzása van, még nem találkoztam ilyen pasival.
Aznap este rengeteget gondoltam rá. Valahogy úgy éreztem, a Valentin nap hozta el nekem őt. De aztán kedden jöttek az előadások és valahogy mindig a csoptársaimmal voltam: vártam, hogy Enrico keressen, mert nem akartam rámenős lenni.
Kedden este, febr. 15-én volt az olaszok estje. Ők is többféle játékot találtak ki rá. Az egyik az volt, h vkinek a homlokára ragasztottak egy nevet és az illetőnek kérdezgetnie kellett arról a névről, amit ráírtak, míg ki nem találta, h ki lehet. Pl. így: "olasz vagyok? Híresség? Politikus? A teremben vagyok?" a többiek látták, h milyen név áll a homlokán és eszerint válaszoltak. Na nem fogjátok kitalálni, h én "ki voltam"! :) Nanná, h Enrico! A csajok le is fényképeztek úgy, h rám van írva a neve és Ő ott áll mögöttem XD
Nem tudom miért, de ezt jelnek vettem. Így van ez, ha vki tetszik, mindjárt félreérted a legapróbb dolgot is, ami vele kapcsolatos... És aztán rövidesen ki is derült, hogy mennyire!
december 11, 2012
Velencei vigaszdíj! - ugye összejön?
Bár pénteken azt írtam, most egy ideig nem írok az egyetemről, mert annyi csalódás ért vele kapcsban, hogy sztrájkolok, most mégis meg kell osztanom valamit. Egy időben úgy volt, hogy amiről itt a blogon írtam, az legtöbbször össze is jött, így remélem, most is így lesz. Rám férne már!
Nos arról van szó, hogy kiírtak az egyetemen egy pályázatot, aminek a keretében 2013 májusában két hétig ösztöndíjal Velencében lehet tanulni. Ezt már erre az évre is kiírták, tavaly pályáztam is, csak mivel nem volt elég jó a tanulmányi átlagom, így lecsúsztam róla. Idén viszont újra meg fogom próbálni és bízom abban, hogy a legutóbbi két félévem áltaga kijuttat Velencébe két hétre! Tavaly sokat bosszankodtam, hogy nem igazság,hogy csak zseniknek írják ki ezt a szuper lehetőséget, és olyanok, akik már voltak az egyetemmel Itáliában, kijutottak, én meg nem. Pedig annyira az én átalgaim sem voltak rosszak, bár volt benne egy 3,97-es is, valószínűleg az nem tetszett a bírálóknak. Idén viszont mindkét félévemé 4 egész valamennyi, így jobban reménykedhetek! Kérlek, drukkoljatok!
Igazából azért is reménykedem benne, mert szeretnék valami vigaszdíjat, amiért ebben a félévben mégsem államvizsgázhatok. Igen, ez volt az a dolog, amiről pénteken nem akartam írni. Hiába igyekeztem, hogy időben leadhassam a szakdogát, államvizsgázni mégsem mehetek januárban. Ennek az oka egész egyszerűen kredithiány.
Tudni kell rólam, hogy én eredetileg magyar szakról mentem át olaszra, és a szakváltási kavarodás miatt sohasem láttam egyben a kreditjeimet, mert sem az indexemben, sem a rendszerben nem szerepeltek helyesen. A program rosszul adta össze, emiatt éltem abban a tévhitben, hogy megvan a 180. De nov. 29-én hívott a tanulmányi előadóm, hogy sajnos vissza kell vonnia a jelentkezésemet az államvizsgára, mert a kötelező 180 kredit helyett összesen csak 170 van. Ez is csak velem történhet meg! Igazából igazságtalanságnak tartom, hogy a kreditmennyiség dönti el, hogy államvizsgázhatok-e, nem pedig az, hogy a szakos tárgyaimat már egytől egyig teljesítettem. Bár szakos tárgyból összesen csak 130 jön ki, ezt tudtam már régebben, csak azt hittem, hgoy a régi magyarszakom kreditjei kiteszik még azt az ötvenet, ami kell a 180-hoz. De tévedtem:S Így most nem elég, hogy az adminisztrációs hülyeségek miatt megint csúszom egy félévet, még azt sem tudom, mi a szöszt vegyek fel februárban. Azt hiszem, angolon nézek majd valamiket, lehetőleg olyanokat, amik nem vizsgásak. Az angolozás úgyis tervben volt továbbra is, igaz, nem egészen ilyen formában, dehát veszteni talán nem vesztek azzal semmit, ha nemcsak bejárok az angolokra önszorgalomból, hanem még kreditté is teszem őket:D Igen, ezt így is lehet nézni, viszont azért ott van bennem, hogy milyen jó lett volna most januárban álamvizsgázni annál is inkább, mert igencsak megdolgoztam azért, hogy időben leadjam a szakdogát. Ha kicsit előbb kiderül, hogy gond van a kreditekkel és emiatt még rá kell húznom egy félévet, akkor nyugodtan feladhattam volna a szakdoga-dolgot nov. 10-én, ahogy mérgemben egyébként is mondtam ilyet és akkor tényleg csak jövő áprilisra adtam volna be. Persze azzal megint csak nem vesztettem semmit, hogy most adtam be novemberben, legfeljebb az idegeskedést spóroltam volna meg magamnak, ha tudtam volna, hogy hiába adom be most, január helyett így is úgy is csak júniusban engednek államvizsgázni.
Dehát mostanában mindig közbejön valami olyankor, amikor már azt hiszem, célba értem. Éppen ezért most már olyasminek kell történnie, ami arról győz meg, hogy jó oldala is van ennek az egésznek. És ha ez a velencei álomlehetőség összejönne, az pont egy ilyen meggyőző érv lenne! Nagyon drukkoljatok, kérlek! Ez az utolsó reményem az elveszett egyetemista önbizalmam és az egyetemi élet iránti lelkesedésem visszaszerzésére!
Nos arról van szó, hogy kiírtak az egyetemen egy pályázatot, aminek a keretében 2013 májusában két hétig ösztöndíjal Velencében lehet tanulni. Ezt már erre az évre is kiírták, tavaly pályáztam is, csak mivel nem volt elég jó a tanulmányi átlagom, így lecsúsztam róla. Idén viszont újra meg fogom próbálni és bízom abban, hogy a legutóbbi két félévem áltaga kijuttat Velencébe két hétre! Tavaly sokat bosszankodtam, hogy nem igazság,hogy csak zseniknek írják ki ezt a szuper lehetőséget, és olyanok, akik már voltak az egyetemmel Itáliában, kijutottak, én meg nem. Pedig annyira az én átalgaim sem voltak rosszak, bár volt benne egy 3,97-es is, valószínűleg az nem tetszett a bírálóknak. Idén viszont mindkét félévemé 4 egész valamennyi, így jobban reménykedhetek! Kérlek, drukkoljatok!
Igazából azért is reménykedem benne, mert szeretnék valami vigaszdíjat, amiért ebben a félévben mégsem államvizsgázhatok. Igen, ez volt az a dolog, amiről pénteken nem akartam írni. Hiába igyekeztem, hogy időben leadhassam a szakdogát, államvizsgázni mégsem mehetek januárban. Ennek az oka egész egyszerűen kredithiány.
Tudni kell rólam, hogy én eredetileg magyar szakról mentem át olaszra, és a szakváltási kavarodás miatt sohasem láttam egyben a kreditjeimet, mert sem az indexemben, sem a rendszerben nem szerepeltek helyesen. A program rosszul adta össze, emiatt éltem abban a tévhitben, hogy megvan a 180. De nov. 29-én hívott a tanulmányi előadóm, hogy sajnos vissza kell vonnia a jelentkezésemet az államvizsgára, mert a kötelező 180 kredit helyett összesen csak 170 van. Ez is csak velem történhet meg! Igazából igazságtalanságnak tartom, hogy a kreditmennyiség dönti el, hogy államvizsgázhatok-e, nem pedig az, hogy a szakos tárgyaimat már egytől egyig teljesítettem. Bár szakos tárgyból összesen csak 130 jön ki, ezt tudtam már régebben, csak azt hittem, hgoy a régi magyarszakom kreditjei kiteszik még azt az ötvenet, ami kell a 180-hoz. De tévedtem:S Így most nem elég, hogy az adminisztrációs hülyeségek miatt megint csúszom egy félévet, még azt sem tudom, mi a szöszt vegyek fel februárban. Azt hiszem, angolon nézek majd valamiket, lehetőleg olyanokat, amik nem vizsgásak. Az angolozás úgyis tervben volt továbbra is, igaz, nem egészen ilyen formában, dehát veszteni talán nem vesztek azzal semmit, ha nemcsak bejárok az angolokra önszorgalomból, hanem még kreditté is teszem őket:D Igen, ezt így is lehet nézni, viszont azért ott van bennem, hogy milyen jó lett volna most januárban álamvizsgázni annál is inkább, mert igencsak megdolgoztam azért, hogy időben leadjam a szakdogát. Ha kicsit előbb kiderül, hogy gond van a kreditekkel és emiatt még rá kell húznom egy félévet, akkor nyugodtan feladhattam volna a szakdoga-dolgot nov. 10-én, ahogy mérgemben egyébként is mondtam ilyet és akkor tényleg csak jövő áprilisra adtam volna be. Persze azzal megint csak nem vesztettem semmit, hogy most adtam be novemberben, legfeljebb az idegeskedést spóroltam volna meg magamnak, ha tudtam volna, hogy hiába adom be most, január helyett így is úgy is csak júniusban engednek államvizsgázni.
Dehát mostanában mindig közbejön valami olyankor, amikor már azt hiszem, célba értem. Éppen ezért most már olyasminek kell történnie, ami arról győz meg, hogy jó oldala is van ennek az egésznek. És ha ez a velencei álomlehetőség összejönne, az pont egy ilyen meggyőző érv lenne! Nagyon drukkoljatok, kérlek! Ez az utolsó reményem az elveszett egyetemista önbizalmam és az egyetemi élet iránti lelkesedésem visszaszerzésére!
december 07, 2012
Éjféli kékség
Múlt héten újra felfedeztem magamnak Enyát. Igazából 2002 óta ismerem a dalait és ő is egyik nagy zenei példaképem. Hihetetlen, hogy a mai rohanó világban vannak még emberek, akik olyan dalokat tudnak írni, amikből árad a nyugalom, a derű, a szeretet és a béke.
Egyik dalát már régebben lefordítottam, ennek a címe az Éjféli kékség. Egy kis álom is van benne és a télhez is kapcsolódik. A fordítással kapcsban várom az építő kritikákat! Enya dalát
itt
hallgathatjátok meg, az angol szövegét pedig
itt
olvashatjátok. És akkor jöjjön az én fordításom:
Csillagok és éjféli kékség
Emlékek, melyek közösek
Pillanatok, melyeket senki más nem élt át
A szívemben örökké őrizni fogom őket,
Eltűnni nem engedem már.
Egy nap rózsákat adtál nekem,
Majd enyém lett szíved is,
Mikor megcsókoltál
a szerelem a létünket jelentette.
De az idő gyorsan halad,
s az égen egy hófelhő
lassan lebeg
Hideg, fagyos az éj
Mikor mellettem fekszel
Hallom szívverésedet.
Te elvesztél álmaidban,
s én elvesztem benned.
Most a tiszta ég alatt fekszünk
S nincs más velünk,
Csak a csillagok s az éjféli kékség.
P. S.: Ha checkoljátok az angol szöveget, látni fogjátok, h az utolsó előtti sor ("s nincs más velünk") nincs benne, csak én írtam be a magyarba, mert így tűnt összefüggőnek.
Egyik dalát már régebben lefordítottam, ennek a címe az Éjféli kékség. Egy kis álom is van benne és a télhez is kapcsolódik. A fordítással kapcsban várom az építő kritikákat! Enya dalát
itt
hallgathatjátok meg, az angol szövegét pedig
itt
olvashatjátok. És akkor jöjjön az én fordításom:
Csillagok és éjféli kékség
Emlékek, melyek közösek
Pillanatok, melyeket senki más nem élt át
A szívemben örökké őrizni fogom őket,
Eltűnni nem engedem már.
Egy nap rózsákat adtál nekem,
Majd enyém lett szíved is,
Mikor megcsókoltál
a szerelem a létünket jelentette.
De az idő gyorsan halad,
s az égen egy hófelhő
lassan lebeg
Hideg, fagyos az éj
Mikor mellettem fekszel
Hallom szívverésedet.
Te elvesztél álmaidban,
s én elvesztem benned.
Most a tiszta ég alatt fekszünk
S nincs más velünk,
Csak a csillagok s az éjféli kékség.
P. S.: Ha checkoljátok az angol szöveget, látni fogjátok, h az utolsó előtti sor ("s nincs más velünk") nincs benne, csak én írtam be a magyarba, mert így tűnt összefüggőnek.
Hát mi is lett a szakdogával? Na és velem?:D
Hát itt vagyok, majdnem egy hónapnyi hallgatás után, amiért mindenkitől elnézést kérek. Igazából azért hallgattam ilyen sokáig, mert gondoltam, minél több idő eltelik, annál biztosabb, hogy sikerül írnom a szakdogával kapcsolatos utolsó eseményekről egy nyugodt hangú bejegyzést. De sajnos, ahogy elnézem, a nyugodt hang még ennyi idő után sem jött össze, valahogy még mindig nem tudok indulatok nélkül írni a szakdolgozós időszakról.
Hogy mi történt nov. 10. óta? Hát, kezdjük ott, hogy miután aznap megírtam ide a "Minden szakdolgozó rémálma" c. helyzetjelentést, átzokogtam a napot. Mérgemben és bánatomban elhatároztam, hogy engem már nem érdekel, ha ennyi gond van azzal is, amire egyszer már azt mondták, hogy rendben, akkor legfeljebb halasztok még egy félévet és majd júniusban államvizsgázom. Ha ennyire nem akar összejönni ez a november 15-i leadás akkor sem, ha eddig mindent megtettem, akkor már kár is erőltetni.
Este viszont hírt kaptam a "mentorházból": végül a professzor átküldte megformázva a fordításom és pár dolgot még magyarosabbá is tett benne. Ettől a kő negyede leesett ugyan a szívemről, csakhogy kért, hogy írjak a fordítási nehézségekről elemzést. Igen, ezt már rég megírhattam volna, az igaz, de eddig nem kaptam ennyi kommentet és most,hogy láttam azokat a részeket a szövegben, amiket a tanár úr kicsit átjavított, új fényben tűnt fel előttem az elemzés gondolata is. És ez az új fény nem volt kevesebb, mint az ihlet fénye! Bár azért még mindig nagyon morcos voltam, mert még mindig az járt a fejemben, hogy az ihlethozó kommentek igazán jöhettek volna októberben is és akkor a fordítási elemzést is időben meg tudtam volna írni. Annál is inkább, mert nov. 11-ére valami egészen mást terveztem; pihenést, ausztrálozást, mindent, ami nem a szakdogával kapcsolatos. És nemcsak azért, mert nov. 11-e vasárnapra esett, hanem azért is, mert ez a nap életem
legszebb ausztrál felfedezésének
az évfordulója, amit nem szakdolgozós parával és körmöléssel szerettem volna megünnepelni. De sajnos, nem volt más választásom; de. 10-kor vettem egy nagy levegőt és könnyek között du. 5-re megírtam azt a nyavalyás elemzést, ami sokkal könnyebb volt, mint gondoltam és a kevés időhöz képest úgy érzem, jól is sikerült. Igazából ez már csak egy kis rövid, háromoldalas szösszenet volt; a szeptember 10-ére elkészütl fordítás 15, a novemberre elkészült történelmi háttérbemutatás és kutatás pedig 12 volt, szóval ez a kis valami már tényleg nem kellett volna, hogy ekkora gondot okozzon:D végül is nem is maga az elemzés okozta a gondot, csak az időzítése. Mindenesetre, miután az is kész lett, kezdtem elhinni, hogy még a végén tényleg le tudom adni a nov. 15-i határidőre a szakdogát.
És így is lett! Nem csak egyszerű reménykedés volt ez, hanem az utolsó percben mégis összejött! Bár a leadás előtti nap is elég zűrös volt, mert a 12 oldalas történelmi bemutatómra meg persze a vasárnapi elemzésre még azért vártam volna visszajelzést hétfőn és kedden, ezek viszont nem jöttek sajnos. Ebből szerdán még lett némi bonyodalom és félreértés, meg minden, amit el tudtok képzelni. Hát ezt rá is bízom inkább a képzeletetekre, nem részletezem, mert.. nem szeretnék senkit sem megsérteni.
Mindenesetre a sok bosszúságtól függetlenül nov. 14-én du. négy körül a majdnem három hónap alatt (február végét és március elejét is belevéve) született művem már egy nyomtatóval megáldott gépen várta, hogy kitörhessen a pendrive fogságából. De persze, ahogy azt már megszokhattuk, ez sem ment simán, a változatosság kedvéért most a nyomtatóval volt gond. Ez valahogy annyira jellemző volt az egész szakdolgozós időszakomra: mindig azzal az eszközzel volt gond, amire a legnagyobb szükségem lett volna; és ugyanez sajnos még emberekről is elmondható... Na, de végül sikerült a nyomtatás is. A bekötés volt az egyetlen dolog, ami miatt már nem aggódtam, ugyanis ez le volt szervezve egy nagyon kedves könyvkötő ismerősünkkel, akihez szerda este elvittük és csütörtök délutánra el is készítette. Nélküle biztosan nem tudam volna leadni nov. 15-én időben, mert a legtöbb könyvkötő egy hetet kér a megrendelőtől, nekem meg hol volt előtte egy hetem?:O
Egyszerűen földöntúli érzés járt át, amikor leadtam:D Hihetetlen volt,hogy bár sokszor voltam annak a határán, hogy feladom, mert nem bírom, a végén mégis sikerült időben leadnom! Aznap és az azutáni hétvégén aztán ünnepeltünk is ezerrel:D
Viszont sajnos ez az öröm megint nem lehet felhőtlen. És talán ez is az oka annak,hogy még ennyi idő után sem tudtam nyugodtabb hangon írni a szakdolgozatkreálás utolsó napjairól. De hogy miért nem felhőtlen a leadás öröme, arról majd inkább kicsit később, talán olyan január környékén írnék. Ugyanis annyira elkeserítő dolgot tudtam meg múlt héten, hogy azóta az egyetemről jóformán hallani sem akarok már. Furcsa, hogy ezt pont én írom, én, akinek az egyetem volt három évig a második otthona.. De az utóbbi hónapok sajnos nagyon átírták bennem ezt az életérzést. Szóval most egy ideig nem fogok az egyetemről írni, pihentetem, sztrájkolok, stb. Helyette viszont írok bármiről, ami foglalkoztat :) Mert ötletem van ám bőven ;)
Még1x bocsi mindenkitől a hosszú eltűnésért! Mostantól leszek!
Hogy mi történt nov. 10. óta? Hát, kezdjük ott, hogy miután aznap megírtam ide a "Minden szakdolgozó rémálma" c. helyzetjelentést, átzokogtam a napot. Mérgemben és bánatomban elhatároztam, hogy engem már nem érdekel, ha ennyi gond van azzal is, amire egyszer már azt mondták, hogy rendben, akkor legfeljebb halasztok még egy félévet és majd júniusban államvizsgázom. Ha ennyire nem akar összejönni ez a november 15-i leadás akkor sem, ha eddig mindent megtettem, akkor már kár is erőltetni.
Este viszont hírt kaptam a "mentorházból": végül a professzor átküldte megformázva a fordításom és pár dolgot még magyarosabbá is tett benne. Ettől a kő negyede leesett ugyan a szívemről, csakhogy kért, hogy írjak a fordítási nehézségekről elemzést. Igen, ezt már rég megírhattam volna, az igaz, de eddig nem kaptam ennyi kommentet és most,hogy láttam azokat a részeket a szövegben, amiket a tanár úr kicsit átjavított, új fényben tűnt fel előttem az elemzés gondolata is. És ez az új fény nem volt kevesebb, mint az ihlet fénye! Bár azért még mindig nagyon morcos voltam, mert még mindig az járt a fejemben, hogy az ihlethozó kommentek igazán jöhettek volna októberben is és akkor a fordítási elemzést is időben meg tudtam volna írni. Annál is inkább, mert nov. 11-ére valami egészen mást terveztem; pihenést, ausztrálozást, mindent, ami nem a szakdogával kapcsolatos. És nemcsak azért, mert nov. 11-e vasárnapra esett, hanem azért is, mert ez a nap életem
legszebb ausztrál felfedezésének
az évfordulója, amit nem szakdolgozós parával és körmöléssel szerettem volna megünnepelni. De sajnos, nem volt más választásom; de. 10-kor vettem egy nagy levegőt és könnyek között du. 5-re megírtam azt a nyavalyás elemzést, ami sokkal könnyebb volt, mint gondoltam és a kevés időhöz képest úgy érzem, jól is sikerült. Igazából ez már csak egy kis rövid, háromoldalas szösszenet volt; a szeptember 10-ére elkészütl fordítás 15, a novemberre elkészült történelmi háttérbemutatás és kutatás pedig 12 volt, szóval ez a kis valami már tényleg nem kellett volna, hogy ekkora gondot okozzon:D végül is nem is maga az elemzés okozta a gondot, csak az időzítése. Mindenesetre, miután az is kész lett, kezdtem elhinni, hogy még a végén tényleg le tudom adni a nov. 15-i határidőre a szakdogát.
És így is lett! Nem csak egyszerű reménykedés volt ez, hanem az utolsó percben mégis összejött! Bár a leadás előtti nap is elég zűrös volt, mert a 12 oldalas történelmi bemutatómra meg persze a vasárnapi elemzésre még azért vártam volna visszajelzést hétfőn és kedden, ezek viszont nem jöttek sajnos. Ebből szerdán még lett némi bonyodalom és félreértés, meg minden, amit el tudtok képzelni. Hát ezt rá is bízom inkább a képzeletetekre, nem részletezem, mert.. nem szeretnék senkit sem megsérteni.
Mindenesetre a sok bosszúságtól függetlenül nov. 14-én du. négy körül a majdnem három hónap alatt (február végét és március elejét is belevéve) született művem már egy nyomtatóval megáldott gépen várta, hogy kitörhessen a pendrive fogságából. De persze, ahogy azt már megszokhattuk, ez sem ment simán, a változatosság kedvéért most a nyomtatóval volt gond. Ez valahogy annyira jellemző volt az egész szakdolgozós időszakomra: mindig azzal az eszközzel volt gond, amire a legnagyobb szükségem lett volna; és ugyanez sajnos még emberekről is elmondható... Na, de végül sikerült a nyomtatás is. A bekötés volt az egyetlen dolog, ami miatt már nem aggódtam, ugyanis ez le volt szervezve egy nagyon kedves könyvkötő ismerősünkkel, akihez szerda este elvittük és csütörtök délutánra el is készítette. Nélküle biztosan nem tudam volna leadni nov. 15-én időben, mert a legtöbb könyvkötő egy hetet kér a megrendelőtől, nekem meg hol volt előtte egy hetem?:O
Egyszerűen földöntúli érzés járt át, amikor leadtam:D Hihetetlen volt,hogy bár sokszor voltam annak a határán, hogy feladom, mert nem bírom, a végén mégis sikerült időben leadnom! Aznap és az azutáni hétvégén aztán ünnepeltünk is ezerrel:D
Viszont sajnos ez az öröm megint nem lehet felhőtlen. És talán ez is az oka annak,hogy még ennyi idő után sem tudtam nyugodtabb hangon írni a szakdolgozatkreálás utolsó napjairól. De hogy miért nem felhőtlen a leadás öröme, arról majd inkább kicsit később, talán olyan január környékén írnék. Ugyanis annyira elkeserítő dolgot tudtam meg múlt héten, hogy azóta az egyetemről jóformán hallani sem akarok már. Furcsa, hogy ezt pont én írom, én, akinek az egyetem volt három évig a második otthona.. De az utóbbi hónapok sajnos nagyon átírták bennem ezt az életérzést. Szóval most egy ideig nem fogok az egyetemről írni, pihentetem, sztrájkolok, stb. Helyette viszont írok bármiről, ami foglalkoztat :) Mert ötletem van ám bőven ;)
Még1x bocsi mindenkitől a hosszú eltűnésért! Mostantól leszek!
december 05, 2012
Emlékek, álmok 4ever - avagy ismét egy ausztrálos versem
Néhány bejegyzésben már említettem az első Students of the Worldös ausztrál levelezőtársamat, Calt, akivel tavaly nyáron leveleztem. Most csak azért említem meg újra, mert ma van a születésnapja:D Attól függetlenül, hogy 22 mail után eltűnt, sokszor gondolok vissza rá és néha olvasgatom, amiket írt, mert tényleg. Tetszett a széleslátókörűsége és hogy minden ausztrálos kérdésemre nagyon részletesen válaszolt. Beszélgettünk suliról, filmekről, még időutazásról, történelemről és földrajzról is; ja, meg a napelemes házakról, amik arrafelé elég gyakoriak. Én, mint Ausztrália távoli felfedezője, rácsodálkoztam arra, amikor arról írt, hogy telente háromszor még hó is esik ott, ahol ő él; egészen addig csodálkoztam, míg kiderült, hogy a Kék-hegységben él, ahol Ausztrália más tájaival ellentétben tényleg gyakoribb a hó. Mindenesetre a Kék-hegységet a mai napig nagyon különlegesnek tartom és annyira tetszett, hogy Cal épp ott él, hogy titokban "kék-ausztrálként" emlegettem őt. Nagyon reméltem, hogy sokáig fogunk írogatni és jobban megismerhetem; de amikor 2011 aug. végén eltűnt, annyira szomorú lettem, hogy még verset is írtam róla. Ennek a 2011. aug. 24 és 25 között kreált versnek a középpontjában főleg Cal, a tőle szerzett infók és eddigi ausztrál ismereteim állnak, de persze Cal megismerésének az előzményei sem maradhatnak el, így az elején megjelennek a 2011-es nyári vágyaim is. Íme életem leghosszabb verse!
Nyári álom
Sokáig nem tudtam, mihez kezdjek nyáron,
Mert ahogy kitört a szünet,
eltűnt minden közelinek vélt barátom.
A nyár nagy részét a négy fal között töltöm,
ami olyan nekem, mint valami börtön.
Társaságra vágyom és élni szeretnék,
bárcsak újra az egyetemen lehetnék!
De távol még a nap, mikor újra ott lehetek,
s újra átélhetek felejthetetlen perceket.
De addig mit tegyek? Hisz olyan a négy fal
mint egy valódi börtön,
Keresek hát valakit
A Students Of The Wordön!
S ezzel az ötlettel kezdődik egy álom,
melynek valóságát május óta várom.
A májusi álom júliusban valóra vált,
az internet közelebb hozta Ausztráliát!
Új-Dél-Walesből érkezett az ausztrál üzenet,
a küldője pedig Cal,
ki e tájon született.
Cal volt az egyetlen a szép Déli Földön,
ki válaszolt nekem Students Of The Wordön!
E kedves ausztrál a kék-hegységi Oberonban él,
ahol a kontinens legtöbb pontjánál hidegebb a tél.
Hogy ez mennyire így van, íme kiderül
az alábbi példából,
mely nem jutna eszünkbe
a napfény hazájáról.
Az ott élőknek nem ismeretlen a hó,
s hogy ez milyen meglepő! Arra nincs is szó!
A hóban persze nem osztozik egész Ausztrália,
Csak tél idején a Kék-hegység s a messzi Tasmania.
Levelezni Callal valóságos álom,
bár sose ébrednék fel,
ez minden kívánságom!
Jöhet time travel, zene vagy történelem,
"kék-ausztrálom" mindig gyorsan ír nekem.
Egy történelmi városba jár ő iskolába,
ami Oberontól nincs messze, csak félórára.
Ez a város Bathurst, hallhattunk már róla,
rég Macquarie kormányzó
volt az alapítója.
Bathurst itt város, ám Torontóban utca,
ez sem lehet véletlen, mindenki tudja! :)
Egy valami van csak, mi néha kissé lehangol,
mégpedig az, hogy nekem még lassan megy az angol.
De ez semmiben sem akadályoz engem,
így még napelemekről
is vígan leveleztem.
19 napig élt ez a szép álom,
de múlt szerdán eltűnt a "kék-ausztrálom"...
Nem tudom, hogy mi történt, de már nagyon aggódom,
ezért éjjel-nappal nézem a postafiókom.
Bár ne ért volna véget soha az álom!
bárcsak most is tartana még,
így ismét nem tudom, mihez kezdjek nyáron,
de egy angol kérdés most a távolba száll:
"I'm calling you, sweet Australian, where you are?"
(Írtam: 2011. aug. 24. és 25. közöött)
Nyári álom
Sokáig nem tudtam, mihez kezdjek nyáron,
Mert ahogy kitört a szünet,
eltűnt minden közelinek vélt barátom.
A nyár nagy részét a négy fal között töltöm,
ami olyan nekem, mint valami börtön.
Társaságra vágyom és élni szeretnék,
bárcsak újra az egyetemen lehetnék!
De távol még a nap, mikor újra ott lehetek,
s újra átélhetek felejthetetlen perceket.
De addig mit tegyek? Hisz olyan a négy fal
mint egy valódi börtön,
Keresek hát valakit
A Students Of The Wordön!
S ezzel az ötlettel kezdődik egy álom,
melynek valóságát május óta várom.
A májusi álom júliusban valóra vált,
az internet közelebb hozta Ausztráliát!
Új-Dél-Walesből érkezett az ausztrál üzenet,
a küldője pedig Cal,
ki e tájon született.
Cal volt az egyetlen a szép Déli Földön,
ki válaszolt nekem Students Of The Wordön!
E kedves ausztrál a kék-hegységi Oberonban él,
ahol a kontinens legtöbb pontjánál hidegebb a tél.
Hogy ez mennyire így van, íme kiderül
az alábbi példából,
mely nem jutna eszünkbe
a napfény hazájáról.
Az ott élőknek nem ismeretlen a hó,
s hogy ez milyen meglepő! Arra nincs is szó!
A hóban persze nem osztozik egész Ausztrália,
Csak tél idején a Kék-hegység s a messzi Tasmania.
Levelezni Callal valóságos álom,
bár sose ébrednék fel,
ez minden kívánságom!
Jöhet time travel, zene vagy történelem,
"kék-ausztrálom" mindig gyorsan ír nekem.
Egy történelmi városba jár ő iskolába,
ami Oberontól nincs messze, csak félórára.
Ez a város Bathurst, hallhattunk már róla,
rég Macquarie kormányzó
volt az alapítója.
Bathurst itt város, ám Torontóban utca,
ez sem lehet véletlen, mindenki tudja! :)
Egy valami van csak, mi néha kissé lehangol,
mégpedig az, hogy nekem még lassan megy az angol.
De ez semmiben sem akadályoz engem,
így még napelemekről
is vígan leveleztem.
19 napig élt ez a szép álom,
de múlt szerdán eltűnt a "kék-ausztrálom"...
Nem tudom, hogy mi történt, de már nagyon aggódom,
ezért éjjel-nappal nézem a postafiókom.
Bár ne ért volna véget soha az álom!
bárcsak most is tartana még,
így ismét nem tudom, mihez kezdjek nyáron,
de egy angol kérdés most a távolba száll:
"I'm calling you, sweet Australian, where you are?"
(Írtam: 2011. aug. 24. és 25. közöött)
november 10, 2012
Minden szakdolgozó rémálma
A bejegyzés alcíme: "A lassan ébredő mentor" Jönnek a szomorú részletek.
Bocsi mindenkitől, hogy már hetek óta nem frissültem, de egyszerűen minden időm és gondolatom ekörül a nyavalyás szakdoga körül forog. A gond csak az, hogy mégsem jutok vele egyről a kettőre, mert amikor már úgy érzem, jól mennek a dolgok és kezdhetek végre megnyugodni, valami garantáltan közbejön.
Kezdődött azzal, hogy az elején sem elég forrás, sem tanári visszajelzés nem volt az eddigi munkámról. A tanári visszajelzés dologba most nem is nagyon mennék bele, bár lényeges eleme a sztorinak, félek, ha leírom, olyanokat is írnék bele mérgemben, amik tiszteletlenek egy tanárra nézve. A lényeg az, hogy hosszas körözés után csak okt. 24-ére sikerült leszerveznem egy konzultációt. Akkor azt a hírt kaptam, hogy a fordításomban kevés a javítanivaló, és hogy a tanár úr egész elégedett vele. Azért öt-hat dolgot megbeszéltünk, beleértve a nehézségeimet is, amikről írtam már itt is. Azzal jöttem haza, hogy Wordben formázva küldjem neki vissza, hogy a lábjegyzetek a helyükre kerüljenek, legyenek benne azok a kiemelések, amik az eredeti olasz szövegben is, etc. Örültem, hogy tetszett neki, amit beadtam és meg voltam róla győződve, hogy valóban fordítónak születtem.
Egészen ma reggelig. Tegnap ugyanis jeleztem neki, hogy a formázást mégsem sikerült megkreálnom, mégpedig azért, mert amikor rámondtam, hogy a tesóm fog segíteni benne, azt hittem, csak a lábjegyzetekben megjelölt forráscímek betűtípusáról van szó és csak itthon derült ki, hogy az olasz szövegben a címeken kívül más si formázva van, amit csak egyeztetés után tudna megformázni, de mivel ő nem olaszos, így, hogy nemcsak a címek vannak, ez bonyolult. Mondtam a profnak, hogy emiatt aggódom, mert 13-án már ki szeretném nyomtatni. Kért, hogy küldjem el a megbeszéltek szerint javított verziót és ő a másodévesekkel, akiknek van ilyen órája, segíteni fog a formázásban és 13-ára meglesz.
Nos, tegnap elküldtem, és olyan választ kaptam, amit már sokkal előbb szerettem volna hallani, de akkor nem jött. Még okt. 11-én sem, amikor mailben csöndesen rákérdeztem, hogy mi történt a szept. 10-én beadott alkotásommal. Pedig akkor még megvalósíthattam volna azt, amit most hiányolt. Sőt, még okt.24-e után is, amikor végre összefuthattunk, csak akkor nem mondta. (hoppá, megígértem, hogy ilyeneket nem írok, de enélkül sajnos nem megy a sztori)
Szóval az történt, hogy most fedezett fel benne olyan dolgokat, amiket eddig nem. Legalábbis ez jön át abból a mondatból, hogy úgy látja, okt. 24-én csak beírtam, amiket megbeszéltünk, de más javításokat nem végeztem a szövegen -pedig kellett volna. És mindezt nov. 10-én, öt nappal a leadási határidő előtt tudom meg! Azt hiszem, ez a szitu, amiben most vagyok, minden szakdolgozó rémálma. Mert öt nappal a leadási határidő előtt jó esetben az ember már azt tervezgeti, hogyan, kivel köttesse be a műalkotását. Az ember ilyenkor már nem arra van felkészülve, hogy még kiderül az eddigiekről, amiket ráadásul már jó régen adott be, hogy javítani kell!
Én szept. 10-én egy olyan verzsönt küldtem el neki, amit 10-szer végigolvastam, tisztáztam, stb. A magam részéről 80%-ban rendben volt. Szept. 10-étől csak azt vártam, hogy ő, MENTORKÉNT, mondjon rá valamit. Míg volt idő, kritikát is szívesen fogadtam volna, hisz ezért választottam mentoromnak. De ő sajnos megfeledkezett rólam és amikor okt. 11-én írtam neki egy aggódó mailt, 17-én pedig felkerestem a fogadóóráján, még nem tudott nyilatkozni, hiába vártam a kritikát. És amikor élesben találkoztunk okt. 24-én, akkor elégedettnek tűnt és elkönyveltem, hogy ha a bemutató fejezet nem is lesz olyan jó, a fordítás legalább méltó lesz egy szakdogához.
És akkor, öt nappal a leadás előtt derül ki, hogy az sem? Vagy inkább: pont az nem? Mert egy nov. 5-i konzultáció szerint a nov. 2-án leadott 12 oldalas bemutató fejezet rendben! Csak nehogyma arórl is kiderüljön vmi, mert egyszerűen már megbolondulok!
Fogalmam sincs, mihez kezdjek most, mert egyszerűen már semmi kedvem és semmi önbizalmam az egészhez. Volt egy álmom, ami az elmúlt hetek alatt először összetört, aztán pedig rémálommá vált. Pedig én beleadtam mindent, amit csak tudtam, hogy minden rendben menjen, még akkor is, amikor senki sem volt mellettem, aki ért hozzá és segíthetett volna, tanácsot adott volna. De úgy látszik, a szorgalmam és az érdeklődésem önmagában mégsem volt elég.
Hát ennyi. Viszlát karrier.
Bocsi mindenkitől, hogy már hetek óta nem frissültem, de egyszerűen minden időm és gondolatom ekörül a nyavalyás szakdoga körül forog. A gond csak az, hogy mégsem jutok vele egyről a kettőre, mert amikor már úgy érzem, jól mennek a dolgok és kezdhetek végre megnyugodni, valami garantáltan közbejön.
Kezdődött azzal, hogy az elején sem elég forrás, sem tanári visszajelzés nem volt az eddigi munkámról. A tanári visszajelzés dologba most nem is nagyon mennék bele, bár lényeges eleme a sztorinak, félek, ha leírom, olyanokat is írnék bele mérgemben, amik tiszteletlenek egy tanárra nézve. A lényeg az, hogy hosszas körözés után csak okt. 24-ére sikerült leszerveznem egy konzultációt. Akkor azt a hírt kaptam, hogy a fordításomban kevés a javítanivaló, és hogy a tanár úr egész elégedett vele. Azért öt-hat dolgot megbeszéltünk, beleértve a nehézségeimet is, amikről írtam már itt is. Azzal jöttem haza, hogy Wordben formázva küldjem neki vissza, hogy a lábjegyzetek a helyükre kerüljenek, legyenek benne azok a kiemelések, amik az eredeti olasz szövegben is, etc. Örültem, hogy tetszett neki, amit beadtam és meg voltam róla győződve, hogy valóban fordítónak születtem.
Egészen ma reggelig. Tegnap ugyanis jeleztem neki, hogy a formázást mégsem sikerült megkreálnom, mégpedig azért, mert amikor rámondtam, hogy a tesóm fog segíteni benne, azt hittem, csak a lábjegyzetekben megjelölt forráscímek betűtípusáról van szó és csak itthon derült ki, hogy az olasz szövegben a címeken kívül más si formázva van, amit csak egyeztetés után tudna megformázni, de mivel ő nem olaszos, így, hogy nemcsak a címek vannak, ez bonyolult. Mondtam a profnak, hogy emiatt aggódom, mert 13-án már ki szeretném nyomtatni. Kért, hogy küldjem el a megbeszéltek szerint javított verziót és ő a másodévesekkel, akiknek van ilyen órája, segíteni fog a formázásban és 13-ára meglesz.
Nos, tegnap elküldtem, és olyan választ kaptam, amit már sokkal előbb szerettem volna hallani, de akkor nem jött. Még okt. 11-én sem, amikor mailben csöndesen rákérdeztem, hogy mi történt a szept. 10-én beadott alkotásommal. Pedig akkor még megvalósíthattam volna azt, amit most hiányolt. Sőt, még okt.24-e után is, amikor végre összefuthattunk, csak akkor nem mondta. (hoppá, megígértem, hogy ilyeneket nem írok, de enélkül sajnos nem megy a sztori)
Szóval az történt, hogy most fedezett fel benne olyan dolgokat, amiket eddig nem. Legalábbis ez jön át abból a mondatból, hogy úgy látja, okt. 24-én csak beírtam, amiket megbeszéltünk, de más javításokat nem végeztem a szövegen -pedig kellett volna. És mindezt nov. 10-én, öt nappal a leadási határidő előtt tudom meg! Azt hiszem, ez a szitu, amiben most vagyok, minden szakdolgozó rémálma. Mert öt nappal a leadási határidő előtt jó esetben az ember már azt tervezgeti, hogyan, kivel köttesse be a műalkotását. Az ember ilyenkor már nem arra van felkészülve, hogy még kiderül az eddigiekről, amiket ráadásul már jó régen adott be, hogy javítani kell!
Én szept. 10-én egy olyan verzsönt küldtem el neki, amit 10-szer végigolvastam, tisztáztam, stb. A magam részéről 80%-ban rendben volt. Szept. 10-étől csak azt vártam, hogy ő, MENTORKÉNT, mondjon rá valamit. Míg volt idő, kritikát is szívesen fogadtam volna, hisz ezért választottam mentoromnak. De ő sajnos megfeledkezett rólam és amikor okt. 11-én írtam neki egy aggódó mailt, 17-én pedig felkerestem a fogadóóráján, még nem tudott nyilatkozni, hiába vártam a kritikát. És amikor élesben találkoztunk okt. 24-én, akkor elégedettnek tűnt és elkönyveltem, hogy ha a bemutató fejezet nem is lesz olyan jó, a fordítás legalább méltó lesz egy szakdogához.
És akkor, öt nappal a leadás előtt derül ki, hogy az sem? Vagy inkább: pont az nem? Mert egy nov. 5-i konzultáció szerint a nov. 2-án leadott 12 oldalas bemutató fejezet rendben! Csak nehogyma arórl is kiderüljön vmi, mert egyszerűen már megbolondulok!
Fogalmam sincs, mihez kezdjek most, mert egyszerűen már semmi kedvem és semmi önbizalmam az egészhez. Volt egy álmom, ami az elmúlt hetek alatt először összetört, aztán pedig rémálommá vált. Pedig én beleadtam mindent, amit csak tudtam, hogy minden rendben menjen, még akkor is, amikor senki sem volt mellettem, aki ért hozzá és segíthetett volna, tanácsot adott volna. De úgy látszik, a szorgalmam és az érdeklődésem önmagában mégsem volt elég.
Hát ennyi. Viszlát karrier.
október 28, 2012
A természet csodái, az éltető napfény útja
Hát átálltunk. Mármint mi még talán nem teljesen, de az óra mindenképpen :) bár erre az időre azért könnyebb lesz nekünk is átállnunk, mert pénteken pl. reggel a nyári időszámítás szerinti 7-kor még olyan sötét volt, mint hajnali 4-kor. MA REGGEL MEG pont jó volt. Még úgy is, hogy már tegnap óta esik, kisebb-nagyobb szünetekkel. Nekem meg már most napfény-hiányom van, pedig csak nem rég romlott el az idő. És az a gond, hogy ez a napfény-hiány egyfajta világvége-hangulattal is együttjár nálam. Az esőt szeretem, mert felfrissíti a természetet, de a hosszú ideig tartó borútól egyszerűen "lehangolódom":D a most következő sorok kicsit íróira sikeredtek, pedig csak egy egyszerű bejegyzést terveztem:D
Nyáron többen szidták a 40-fokos (vagy afölötti) melegrekordokat, én meg épp akkor éreztem magam igazán otthon:D Érthető is, hiszen ez az ideji varázslatos magyarországi nyár a 40-fokos rekordjaival szinte elhozta nekem álmaim Ausztráliáját. És ezért igazán hálás vagyok. Főleg, mert még október 20-ig voltak napfény-fürdős napjaink.
De mostantól a felhők és az eső veszi át az uralmat, a napfény pedig visszatér oda,, ahonnan hozzánk is érkezett: Ausztráliába. A természet most ott születik újjá, hisz ott most tavasz van, s decembertől teljes pompájában oda érkezik a nyár is. De akkor már itt nálunk tél lesz, könyörtelenül, mínuszokkal, s a maga rideg, fagyos sötétségével. A nappalok rövidek, az idő mégis lassan telik, mintha sötétben és fagyban még ő sem találná az utat. Ám időnként, mint Terra Australis éltető, tündöklő reménysége, feltűnik a távoli vándor: a csodálatos napsugár. Sokáig ugyan nem maradhat, mert az uralkodó Fagykirálynő kemény páncélját még nem törheti át, de néhány reményteli perccel minden téli napon megajándékoz bennünket. Előbukkan a hófelhők mögül és kedvesen bemosolyog az ablakon, mintha csak azt üzenné: "márciusban újra visszatérek hozzátok!" Én ilyenkor ott állok az ablakban, végtelen szeretettel visszamosolygok rá azt üzenve: "várunk vissza, drága (ausztrál) napfény! Nagyon szeretünk!"
Nahát, hogy mik vannak! Ahogy most erről írtam, elállt az eső és a NAP most is kezd előbukkanni a felhő mögül! Kérlek, maradj még kicsit nálunk is, drága, égi reménység!
Ha pedig majd visszatérsz Ausztráliába, kérlek, ne engedd, hogy a nyári esők újabb árvizeket okozzanak! Nagyon szeretlek, éltető, drága napfény!
Nyáron többen szidták a 40-fokos (vagy afölötti) melegrekordokat, én meg épp akkor éreztem magam igazán otthon:D Érthető is, hiszen ez az ideji varázslatos magyarországi nyár a 40-fokos rekordjaival szinte elhozta nekem álmaim Ausztráliáját. És ezért igazán hálás vagyok. Főleg, mert még október 20-ig voltak napfény-fürdős napjaink.
De mostantól a felhők és az eső veszi át az uralmat, a napfény pedig visszatér oda,, ahonnan hozzánk is érkezett: Ausztráliába. A természet most ott születik újjá, hisz ott most tavasz van, s decembertől teljes pompájában oda érkezik a nyár is. De akkor már itt nálunk tél lesz, könyörtelenül, mínuszokkal, s a maga rideg, fagyos sötétségével. A nappalok rövidek, az idő mégis lassan telik, mintha sötétben és fagyban még ő sem találná az utat. Ám időnként, mint Terra Australis éltető, tündöklő reménysége, feltűnik a távoli vándor: a csodálatos napsugár. Sokáig ugyan nem maradhat, mert az uralkodó Fagykirálynő kemény páncélját még nem törheti át, de néhány reményteli perccel minden téli napon megajándékoz bennünket. Előbukkan a hófelhők mögül és kedvesen bemosolyog az ablakon, mintha csak azt üzenné: "márciusban újra visszatérek hozzátok!" Én ilyenkor ott állok az ablakban, végtelen szeretettel visszamosolygok rá azt üzenve: "várunk vissza, drága (ausztrál) napfény! Nagyon szeretünk!"
Nahát, hogy mik vannak! Ahogy most erről írtam, elállt az eső és a NAP most is kezd előbukkanni a felhő mögül! Kérlek, maradj még kicsit nálunk is, drága, égi reménység!
Ha pedig majd visszatérsz Ausztráliába, kérlek, ne engedd, hogy a nyári esők újabb árvizeket okozzanak! Nagyon szeretlek, éltető, drága napfény!
október 26, 2012
Mi is valójában az idő? - avagy furcsa filós kérdéseink
Néha elgondolkozom azon, hogy milyen jó lenne, ha az időutazás már valóságos lenne, nemcsak Scifi. Igen, kicsit foglalkoztat ez a dolog. Főleg azóta, amióta láttam róla egy (igaz, kicsit utópiaszerű) filmet, amiben egy fizikus épp azt magyarázta, hogy "az idő a tér egy sajátos formája, amiben előre-hátra lehet mozogni. "Az időutazás olyan, mint a repülés." Azért tudom így idézni, mert jegyzeteltem, ahogy beszélt. Elmondta azt is, hogy milyen időgépet tervezett, és ez milyen elven működik - valamennyire megpróbáltam ezt is leírni, de túlságosan fizikusnyelven van ahhoz, hogy egyszerű halandó bölcsészként megértsem, úgyhogy ezt inkább nem idézem itt:D
Egyik nap valahogy a barátnőimmel is elkezdtünk erről filozofálni az egyetemen:D és nekem annyira tetszett ez a csevegés, hogy fel is vettem és kiírtam belőle néhány dolgot. Itt jönnek az élet nagy filozófiai kérdései:D a párbeszédet a barátnőm kezdi, akit J-vel jelölök, ill. időnként bekapcsolódik egy R betűs barátnőm is, én pedig az A vagyok:
J: Vajon a jelen-múlt-jövő közül melyik a valóság?
A: Szerintem mindegyik valóság, csak a jövő a valóságnak egy elképzelt változata. A múlt pedig megtörtént valóság lehet.
J: szóval akkor már a múlt is illuzió. De ha a jövő is illuzió, akkor a jelen miért ne lenne az?
A: a jelen azért nem lehet illuzió, mert az nem a képzelet szüleménye.
J: jó de.. akkor... mi van azokkal, akik pl. kábítószereznek?
A: na, hát azért az teljesen más.
J: de miért?
A: mert ők egy szer hatása alatt eleve teljesen máshogy látják a világot.
J: de nincsenek is a jelenben!
A: elgondolkodva) - ahha tényleg nincsenek ott...
J: de hisz akkor nincs is jelenük! Felülkerekednek az időn!
A: Nekik talán a kábítószer a jelenük.
J: nem, az nem lehet... jaj nem értem!
következő:
J: tudjuk, hogy megtörténik, csak azt nem, hogy mi.
R: Ha nincs jövő, meg múlt, akkor akár a jövő is jelen lehet.
Na itt visszaemlékeztem, hogy olvastam egyszer egy idézetet pont erről. Rákerestem, meg is lett, hangosan mondtam is a csajoknak:
A: "A jelenünk rövidesen a múlt lesz, amely formálja a jövőnket."
J: "Ma van a holnap tegnapja!"
kis idő múlva
R (távol ült és csak egy pillanatra kapcsolódott be és sajnos csak a felét értettem a felvételről:D): Talán nincsenek világok. (ezalatt nem tudom, mit értett,mert ezt még a fizikusok által sokat emlegetett húrelmélet is cáfolja, ami szerint több univerzum párhuzamosan létezik. Igaz, én ebben nem hiszek; mi az, hogy több univerzum? Szerintem egyetlen univerzum létezik, ami magábaoglalja az összes bolygót, az összes idősíkot és így tovább. És ahhoz, hogy több idősík legyen, nem kell több univerzumnak is lennie szerintem.)
J: De akkor idő sincs! De ha nincs idő akkor...
A: ...mi miben élünk? (majd zavartan elgondolkodva) meg akkor... mi az hogy jelen?
J: Azt hagyjuk most! Beszélgessünk inkább.. a síkokról.
A: Szóval az idősíkokról?:D Tényleg... ha tényleg nincs idő.. akkor a töri micsoda? Az is vmilyen idősíkon, időben zajlott, nem?
J: Na igen... huuu... na ezért nem kell megtanulni a kronológiát, mert akkor az mind kamu; "tanár úr! Mihez képest 1861?":D
A: Igen! Vannak kultúrák, vallások (pl. zsidó), amikben teljesen másképp számítják az időt!
J: de ha ezt vesszük.. akkor súly sem létezik, mert sok országban nem ismerik azt, hogy kiló, hanem teljesen máshogy nevezik. Szóval nincs idő.. nincs súly... hát akkor mi van?
A: De hisz ezek csak ilyen absztrakt dolgok! Ahhoz, hogy ki tudd mondani, hogy valami nincs, ahhoz kell, hogy legyen valamilyen ismereted arról, amiről úgy gondolod, hogy nincs (huuu, ez már fárasztóXD De ezzel arra céloztam, hogy ha már ki tudjuk mondani (mert ismerjük) ezeket a fogalmakat, h "idő", "jövő" meg "súly", akkor ezeknek a dolgoknak már mindenképp létezőknek kell lennie, hogy tudjuk mihez kapcsolni őket. Hisz ha nem léteznének, akkor ezek a fogalmak sem lennének, mert nem tudnánk mihez társítani őket és így értelmüket vesztenék.)
J: Szóval, ha azt mondom, h pl. nincsenek sárkányok, az kamu, mert vannak.
A: Igen, mert csak akkor tudod azt mondani, hogy nincsenek, ha már hallottál róluk, hallottad ezt a fogalmat, h "sárkány" és eszedbe is jut róla vmi.
J: Tényleg, a képzelet, az egy valós dolog?
A: (Elgondolkodva) hát... létező lehet, mert képzelete mindenkinek van, úgyhogy akkor biztosan valós.
J: De hisz akkor az is valós, ami a képzeletből születik - csak legfeljebb nem tudjuk megfogni!
A: De várj, mert nem mindenkinek azonosan működik a képzelete! Pl. amit te elképzeltél, nem biztos, hogy egy másik ember is úgy érti, úgy képzeli el.
J: Ahha... sokszínű a világunk!:D ezek szerint annyiféle sárkány lehet, ahány ember?
A: Igen és ahányféleképpen elképzeljük.
Annyira elgondolkodtam ezeken, hogy végül tök komolyan újra megszólaltam:
A: Te! Írjunk egy könyvet!:D
J: Ömm... Oké!
És itt befejeztük, mert kezdődött az óra. De amúgy ezek tényleg nagyon mély dolgok, amik mindannyiunkat foglalkoztatnak. Hát, meg kell hagyni, jól belemerültünk :)
Egyik nap valahogy a barátnőimmel is elkezdtünk erről filozofálni az egyetemen:D és nekem annyira tetszett ez a csevegés, hogy fel is vettem és kiírtam belőle néhány dolgot. Itt jönnek az élet nagy filozófiai kérdései:D a párbeszédet a barátnőm kezdi, akit J-vel jelölök, ill. időnként bekapcsolódik egy R betűs barátnőm is, én pedig az A vagyok:
J: Vajon a jelen-múlt-jövő közül melyik a valóság?
A: Szerintem mindegyik valóság, csak a jövő a valóságnak egy elképzelt változata. A múlt pedig megtörtént valóság lehet.
J: szóval akkor már a múlt is illuzió. De ha a jövő is illuzió, akkor a jelen miért ne lenne az?
A: a jelen azért nem lehet illuzió, mert az nem a képzelet szüleménye.
J: jó de.. akkor... mi van azokkal, akik pl. kábítószereznek?
A: na, hát azért az teljesen más.
J: de miért?
A: mert ők egy szer hatása alatt eleve teljesen máshogy látják a világot.
J: de nincsenek is a jelenben!
A: elgondolkodva) - ahha tényleg nincsenek ott...
J: de hisz akkor nincs is jelenük! Felülkerekednek az időn!
A: Nekik talán a kábítószer a jelenük.
J: nem, az nem lehet... jaj nem értem!
következő:
J: tudjuk, hogy megtörténik, csak azt nem, hogy mi.
R: Ha nincs jövő, meg múlt, akkor akár a jövő is jelen lehet.
Na itt visszaemlékeztem, hogy olvastam egyszer egy idézetet pont erről. Rákerestem, meg is lett, hangosan mondtam is a csajoknak:
A: "A jelenünk rövidesen a múlt lesz, amely formálja a jövőnket."
J: "Ma van a holnap tegnapja!"
kis idő múlva
R (távol ült és csak egy pillanatra kapcsolódott be és sajnos csak a felét értettem a felvételről:D): Talán nincsenek világok. (ezalatt nem tudom, mit értett,mert ezt még a fizikusok által sokat emlegetett húrelmélet is cáfolja, ami szerint több univerzum párhuzamosan létezik. Igaz, én ebben nem hiszek; mi az, hogy több univerzum? Szerintem egyetlen univerzum létezik, ami magábaoglalja az összes bolygót, az összes idősíkot és így tovább. És ahhoz, hogy több idősík legyen, nem kell több univerzumnak is lennie szerintem.)
J: De akkor idő sincs! De ha nincs idő akkor...
A: ...mi miben élünk? (majd zavartan elgondolkodva) meg akkor... mi az hogy jelen?
J: Azt hagyjuk most! Beszélgessünk inkább.. a síkokról.
A: Szóval az idősíkokról?:D Tényleg... ha tényleg nincs idő.. akkor a töri micsoda? Az is vmilyen idősíkon, időben zajlott, nem?
J: Na igen... huuu... na ezért nem kell megtanulni a kronológiát, mert akkor az mind kamu; "tanár úr! Mihez képest 1861?":D
A: Igen! Vannak kultúrák, vallások (pl. zsidó), amikben teljesen másképp számítják az időt!
J: de ha ezt vesszük.. akkor súly sem létezik, mert sok országban nem ismerik azt, hogy kiló, hanem teljesen máshogy nevezik. Szóval nincs idő.. nincs súly... hát akkor mi van?
A: De hisz ezek csak ilyen absztrakt dolgok! Ahhoz, hogy ki tudd mondani, hogy valami nincs, ahhoz kell, hogy legyen valamilyen ismereted arról, amiről úgy gondolod, hogy nincs (huuu, ez már fárasztóXD De ezzel arra céloztam, hogy ha már ki tudjuk mondani (mert ismerjük) ezeket a fogalmakat, h "idő", "jövő" meg "súly", akkor ezeknek a dolgoknak már mindenképp létezőknek kell lennie, hogy tudjuk mihez kapcsolni őket. Hisz ha nem léteznének, akkor ezek a fogalmak sem lennének, mert nem tudnánk mihez társítani őket és így értelmüket vesztenék.)
J: Szóval, ha azt mondom, h pl. nincsenek sárkányok, az kamu, mert vannak.
A: Igen, mert csak akkor tudod azt mondani, hogy nincsenek, ha már hallottál róluk, hallottad ezt a fogalmat, h "sárkány" és eszedbe is jut róla vmi.
J: Tényleg, a képzelet, az egy valós dolog?
A: (Elgondolkodva) hát... létező lehet, mert képzelete mindenkinek van, úgyhogy akkor biztosan valós.
J: De hisz akkor az is valós, ami a képzeletből születik - csak legfeljebb nem tudjuk megfogni!
A: De várj, mert nem mindenkinek azonosan működik a képzelete! Pl. amit te elképzeltél, nem biztos, hogy egy másik ember is úgy érti, úgy képzeli el.
J: Ahha... sokszínű a világunk!:D ezek szerint annyiféle sárkány lehet, ahány ember?
A: Igen és ahányféleképpen elképzeljük.
Annyira elgondolkodtam ezeken, hogy végül tök komolyan újra megszólaltam:
A: Te! Írjunk egy könyvet!:D
J: Ömm... Oké!
És itt befejeztük, mert kezdődött az óra. De amúgy ezek tényleg nagyon mély dolgok, amik mindannyiunkat foglalkoztatnak. Hát, meg kell hagyni, jól belemerültünk :)
október 24, 2012
Csak az ember az oka,hogy ilyen a világ!
Az okt. 23-i Csendes Percekben ott a válasz arra a kérdésre, amit mi, emberek olyan sokszor felteszünk: "miért engedi Isten, hogy rossz dolgok történjenek a világban?" Nos, a világban történő rossznak nem Ő az oka. Sajnos mi, emberek formáltuk olyanná a világot, amilyen ma. Ez az igazság olvasható a 23-i áhítatban (ezeket az áhítatokat legtöbbször nem lelkészek, hanem hétköznapi emberek írják, ezért még megindítóbb) Felteszem az Igeverssel együtt:
"Ézs 2,2-4.
2 Az utolsó napokban szilárdan fog állni az ÚR házának hegye a hegyek
tetején. Kimagaslik a halmok közül, és özönlik hozzá valamennyi nép.
3 Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az ÚR hegyére,
Jákób Istenének házához! Tanítson minket utaira, hogy az ő ösvényein
járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az ÚR igéje Jeruzsálemből.
4 Ítéletet tart a nemzetek fölött, megfenyíti a sok népet. Kardjaikból
kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem
emel, hadakozást többé nem tanul.
ISTEN TANÍTÁSA
Nem árt, nem pusztít szent hegyemen senki, mert tele lesz a föld az Úr
ismeretével. Ahogyan a tengert víz borítja. (Ézs 11,9)
A második világháború borzalmai alatt tizenéves voltam. Egy nap azt
mondtam lelkészemnek: "Nem értem. Ha Isten szerető Isten, akkor miért
vannak háborúk, szegénység, borzalom és más igazságtalanságok?"
Lelkészem azt felelte: "Jorge, amikor egy ember beteg, és elmegy az
orvoshoz, az orvos gyógyszert ír fel neki. Hogyan válaszol a beteg?
Először is bíznia kell az orvosában, másodszor, a kezelési előírásokat
be kell tartania. Ha nem bízik az orvosban, és nem követi az előírást,
szerinted meggyógyul?
Nem hiszem - mondtam.
Velünk is hasonló történik. Isten tanít, hogyan legyen béke, ne pedig
háború, és szegénység helyett bőség, hogy élvezhessük a teremtett
világot. De mi történik? Nem helyezzük bizalmunkat Istenbe. Kételkedünk
szavában, és nem követjük tanítását.
Soha nem fogom elfelejteni a lelkészem szavait. Érthetővé tette
számomra, hogy mennyire tragikus az életünk Isten nélkül. De ha úgy
élünk, ahogyan ő tanít, segíthetünk a világot a háborúból, az
igazságtalanságból és a szegénységből kivezetni.
Isten szava bölcsességet kínál, hogy országaink és a világ
meggyógyuljon."
Jorge Roberto Rodigou (Cordoba, Argentína)
Ezután én már csak azt kívánom, bárcsak kételkedő és utálatos emberek helyett sokkal több olyan ember élne a földön, aki mindezt megérti. És azt is kívánom, bárcsak megváltozna az emberiség, bárcsak testvérekként tudnánk mindenkit szeretni, és akkor nem lennének háborúk! Isten igazi terve ugyanis ez. Akkor mi miért nem tudjuk betartani és miért hibáztatjuk Őt a tragédiák és a békétlenség miatt?
"Ézs 2,2-4.
2 Az utolsó napokban szilárdan fog állni az ÚR házának hegye a hegyek
tetején. Kimagaslik a halmok közül, és özönlik hozzá valamennyi nép.
3 Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az ÚR hegyére,
Jákób Istenének házához! Tanítson minket utaira, hogy az ő ösvényein
járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az ÚR igéje Jeruzsálemből.
4 Ítéletet tart a nemzetek fölött, megfenyíti a sok népet. Kardjaikból
kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem
emel, hadakozást többé nem tanul.
ISTEN TANÍTÁSA
Nem árt, nem pusztít szent hegyemen senki, mert tele lesz a föld az Úr
ismeretével. Ahogyan a tengert víz borítja. (Ézs 11,9)
A második világháború borzalmai alatt tizenéves voltam. Egy nap azt
mondtam lelkészemnek: "Nem értem. Ha Isten szerető Isten, akkor miért
vannak háborúk, szegénység, borzalom és más igazságtalanságok?"
Lelkészem azt felelte: "Jorge, amikor egy ember beteg, és elmegy az
orvoshoz, az orvos gyógyszert ír fel neki. Hogyan válaszol a beteg?
Először is bíznia kell az orvosában, másodszor, a kezelési előírásokat
be kell tartania. Ha nem bízik az orvosban, és nem követi az előírást,
szerinted meggyógyul?
Nem hiszem - mondtam.
Velünk is hasonló történik. Isten tanít, hogyan legyen béke, ne pedig
háború, és szegénység helyett bőség, hogy élvezhessük a teremtett
világot. De mi történik? Nem helyezzük bizalmunkat Istenbe. Kételkedünk
szavában, és nem követjük tanítását.
Soha nem fogom elfelejteni a lelkészem szavait. Érthetővé tette
számomra, hogy mennyire tragikus az életünk Isten nélkül. De ha úgy
élünk, ahogyan ő tanít, segíthetünk a világot a háborúból, az
igazságtalanságból és a szegénységből kivezetni.
Isten szava bölcsességet kínál, hogy országaink és a világ
meggyógyuljon."
Jorge Roberto Rodigou (Cordoba, Argentína)
Ezután én már csak azt kívánom, bárcsak kételkedő és utálatos emberek helyett sokkal több olyan ember élne a földön, aki mindezt megérti. És azt is kívánom, bárcsak megváltozna az emberiség, bárcsak testvérekként tudnánk mindenkit szeretni, és akkor nem lennének háborúk! Isten igazi terve ugyanis ez. Akkor mi miért nem tudjuk betartani és miért hibáztatjuk Őt a tragédiák és a békétlenség miatt?
október 23, 2012
Béke és szebb jövő reményében
Az angol születésű ausztrál John Farnham dalát fordítottam le most, ami a fiatalok nevében szól. Nem tüntetni akarok ezzel, mert ha tüntetni akarnék, akkor valószínűleg mást, valami sokkal erősebb szöveget hoztam volna mára. De ez a magyar helyzetet csak annyiban fejezi ki, hogy felhívja a figyelmet a testvériségre, amiről Magyarországon sokan elfeledkeznek. Bár ez lehet, hogy ennek épp a politikai kilátástalanság az oka.. jaj.. hoppá, megígértem, hogy nem tüntetek, de aztán rájöttem, hogy ezt a dalszöveget mégsem lehet politikai utalás nélkül megmagyarázni.. na nem baj.. ezért ma már azt hiszem, nem fognak bebörtönözni.. És hogy ezt tényleg garantáljam, nem is írok tovább. Jöjjön az angol-ausztrál John Farnham!
Az angol szövege itt:
A fordításom pedig itt:
"Te vagy a hang
Megvan az esélyünk, hogy változtassunk/sorsunkat magunk írjuk,
azt írhatjuk, amit írni akarunk,
a végére kell járnunk a dolgoknak, mielőtt mégöregebbek leszünk
mi mindnyájan valakinek a lányai,
valakinek a fiai vagyunk,
hát meddig nézzük még egymást
puskacsövön át?
Te vagy a hang, igyekezz és értsd meg,
zajongj hát, add tudtára mindenkinek,
hogy nem fogunk csendben ülni
s hogy nem fogunk rettegésben élni
Ezúttal már tudjuk, ki tudunk állni együtt
az erővel, hogy erősek legyünk
s abban a hitben , hogy egy szebb világot teremthetünk.
Mi mindnyájan valakinek a lányai,
valakinek a fiai vagyunk,
hát meddig nézzük még egymást
puskacsövön át?
Te vagy a hang, igyekezz és értsd meg,
zajongj hát, add tudtára mindenkinek,
hogy nem fogunk csendben ülni
s hogy nem fogunk rettegésben élni!"
Az angol szövege itt:
A fordításom pedig itt:
"Te vagy a hang
Megvan az esélyünk, hogy változtassunk/sorsunkat magunk írjuk,
azt írhatjuk, amit írni akarunk,
a végére kell járnunk a dolgoknak, mielőtt mégöregebbek leszünk
mi mindnyájan valakinek a lányai,
valakinek a fiai vagyunk,
hát meddig nézzük még egymást
puskacsövön át?
Te vagy a hang, igyekezz és értsd meg,
zajongj hát, add tudtára mindenkinek,
hogy nem fogunk csendben ülni
s hogy nem fogunk rettegésben élni
Ezúttal már tudjuk, ki tudunk állni együtt
az erővel, hogy erősek legyünk
s abban a hitben , hogy egy szebb világot teremthetünk.
Mi mindnyájan valakinek a lányai,
valakinek a fiai vagyunk,
hát meddig nézzük még egymást
puskacsövön át?
Te vagy a hang, igyekezz és értsd meg,
zajongj hát, add tudtára mindenkinek,
hogy nem fogunk csendben ülni
s hogy nem fogunk rettegésben élni!"
október 20, 2012
40fokos "téli" percek? - avagy az ausztrál időzónák rejtélye
Már egy ideje tervezem, hogy írok egy kicsit az időzónák rejtelmeiről, csak eddig nem volt annyira aktuális. De most, mivel október eléggé óraátállítós hónap, lehet :)
Ugye itt Mo-n a jövő héten, okt. 28-án éjjel 3-kor visszaállítjuk az órát 2-re és ezzel elkezdődik a téli időszámítás. Ausztráliában már volt óraátállítás, mégpedig október első hetében, ha jól tudom. És ugye ott épp fordítva, a nyári időszámításra álltak át. Sydney, Melbourne és Canberra (meg ott az összes többi város, tehát Bathurst, Oberon, etc) egyel előrébb állította, így az eddigi nyolc óra helyett most 9 óra a különbség Mo-hoz képest (és majd 10 lesz okt. 28-ától, ha mi beállítjuk a télit). De amit nem értek, hogy Brisbane-ben nem állították át, így Sydneyhez képest egy órával korábbi idő maradt ott. Ez még hagyján, hisz Európában sem állítják át mindenhol. De most jön a lényeg: ha most a gépemen beállítom a Sydney-Melbourne-Canberra-időzónát, azt írja ki: "ausztráliai keleti nyári idő", míg, ha átmegyek a brisbane-ire, akkor ott ez jelenik meg: "kelet-ausztráliai téli!!! idő"! Hát ez hogy lehet, amikor hamarosan az egész kontinensen nyár lesz?:D Ja és Nyugat-Ausztráliában sem állíttják át, így most még a megszokott hat óra a különbség (hét majd akkor lesz, ha nálunk okt. 28-án elkezdődik a téli idő). A furcsa az, hogy decembertől egész Ausztráliában nyár lesz, mégis vannak helyek, ahol egyszerűen a téli időzóna marad. Ezt sztem sosem fogom megérteni:D na de sebaj, a 40 fok óraátállítás nélkül is meglesz gondolom Brisbane-ben, meg Perthben is nyáron! (de gondolom, már most, ausztráltavasszal sem rossz :)
Bárcsak ott lehetnék már!:D De ez még csak a jövő zenéje.
Ugye itt Mo-n a jövő héten, okt. 28-án éjjel 3-kor visszaállítjuk az órát 2-re és ezzel elkezdődik a téli időszámítás. Ausztráliában már volt óraátállítás, mégpedig október első hetében, ha jól tudom. És ugye ott épp fordítva, a nyári időszámításra álltak át. Sydney, Melbourne és Canberra (meg ott az összes többi város, tehát Bathurst, Oberon, etc) egyel előrébb állította, így az eddigi nyolc óra helyett most 9 óra a különbség Mo-hoz képest (és majd 10 lesz okt. 28-ától, ha mi beállítjuk a télit). De amit nem értek, hogy Brisbane-ben nem állították át, így Sydneyhez képest egy órával korábbi idő maradt ott. Ez még hagyján, hisz Európában sem állítják át mindenhol. De most jön a lényeg: ha most a gépemen beállítom a Sydney-Melbourne-Canberra-időzónát, azt írja ki: "ausztráliai keleti nyári idő", míg, ha átmegyek a brisbane-ire, akkor ott ez jelenik meg: "kelet-ausztráliai téli!!! idő"! Hát ez hogy lehet, amikor hamarosan az egész kontinensen nyár lesz?:D Ja és Nyugat-Ausztráliában sem állíttják át, így most még a megszokott hat óra a különbség (hét majd akkor lesz, ha nálunk okt. 28-án elkezdődik a téli idő). A furcsa az, hogy decembertől egész Ausztráliában nyár lesz, mégis vannak helyek, ahol egyszerűen a téli időzóna marad. Ezt sztem sosem fogom megérteni:D na de sebaj, a 40 fok óraátállítás nélkül is meglesz gondolom Brisbane-ben, meg Perthben is nyáron! (de gondolom, már most, ausztráltavasszal sem rossz :)
Bárcsak ott lehetnék már!:D De ez még csak a jövő zenéje.
október 17, 2012
Amerika bennszülöttei ausztrálok?
Ezt a megdöbbentő cikket a 2006-ban lementett dokumentumaim között találtam. Nem tudom, hogy azóta kutattak-e a témában, de az biztos, hogy ezután majd jobban figyelni fogom az antropológusok kutatásait. Bár azt már sajnos nem tudom, melyik honlapról mentettem le 2006 szept. 2-án, de most nagy meglepetést okozott, amikor rátaláltam:D
"Amerika bennszülöttei ausztrálok?
Universidad de Săo Paolo
Amerika valódi bennszülöttei állítólag nem a mai indiánok, akiknek az ősei az utolsó jégkorszak után körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt a Bering-szoroson át érkeztek Amerikába, hanem a Csendes-óceánt hajóval átszelő ausztrálok. Ráadásul jóval megelőzték mongolid társaikat.
Antropológusok nemrégiben alaposan megvizsgáltak hat, Brazíliában talált koponyát, köztük Luciáét. A fiatal lány koponyája 12 ezer éves, vagyis a legősibb, amit eddig Amerikában találtak. Brazíliában és Kolumbiában az elmúlt négy évben mintegy ötven másik koponya is előkerült, valamennyi a 9 ezer évvel ezelőtt
érkezett mongolidokénál régebbi.
Luciát az 1970-es évek elején francia régészek találták meg, de nem tulajdonítottak különösebb fontosságot a leletnek. Beszállították a Rio de Janeiró-i Nemzeti Múzeumba, s elraktározták. Néhány évvel ezelőtt Walter Neves professzornak beszélt valaki a koponyáról, aki átvitette a Sao Paolói egyetemre, s megkezdte vizsgálatát. Az eredmény meghökkentő volt: „döbbenten láttuk, hogy egyetlen mongolid jegy sem fedezhető fel Lucián, sőt inkább negroid jelleget mutatott” – nyilatkozta a professzor. A legtöbb hasonlóságot a délkelet-ázsiai, az ausztrál és a melanéz népességgel mutatta, akik maguk 60 ezer évvel ezelőtt jelentek meg ezeken a területeken, és feltehetően azoknak az első modern homóknak a leszármazottai voltak, akik 100 ezer évvel ezelőtt kirajzottak
megjelenési helyükről, Afrikából.
Sokáig úgy vélték, hogy Dél-Amerikában a Clovis-kultúra népessége telepedett meg először 11 ezer évvel ezelőtt. Nemrégiben azonban 40 ezer éves faszén-, kőeszköz- és ételmaradványokat találtak ezen a területen -– talán éppen egy Ázsiából vagy Ausztráliából hajón érkezett társaság tábortüzének nyomait. De hogyan tehették meg a két földrész közötti 13 ezer kilométeres távolságot több ezer évvel ezelőtt? A választ nyugat-ausztrál barlangfestmények adják meg. A Kimberley-festményen a legrégibb hajóábrázolás látható. A sziklarajz 17 ezer évesnél biztosan régebbi. A hajóorr a rajzon igen magas, ez azonban
teljesen felesleges belföldi, nyugodt vizeken. Ilyeneket a nyitott óceán legyőzéséhez használnak. Régészek szerint azonban ilyen hajóút abban az időben nem lehetett tudatos tervezés eredménye, sokkal valószínűbb egy véletlen szerepe az átkelésben. Három évvel ezelőtt öt afrikai halászt elragadott a vihar, és néhány heti hányódás után Dél-Amerika partjainál kötöttek ki. Ketten meghaltak addigra, de hárman túlélték a borzalmas utazást.
Az új elméletet látszanak alátámasztani a brazil Serra da Capivara barlangfestményeinek számítógépes-leképezési technikával „életre keltett” figurái. A rajzon vadászok üldöznek armadillókat. Csakhogy azok még az utolsó jégkorszak előtt kihaltak ezen a területen. Vagyis a rajzoló a mongolidok megérkezte előtt örökítette meg őket. A képek később készült részein az is tisztán látszik, hogy bennszülöttek harcolnak idegenekkel – talán épp az északról betörő mongolidokkal.
Az antropológusok szerint az amerikai bennszülötteket a mongolidok majdnem teljesen kipusztították, ám Tierra del Fuega szigetén, ha keveredve is, de megmaradtak.
Forrás:
http://www.usp.br"
"Amerika bennszülöttei ausztrálok?
Universidad de Săo Paolo
Amerika valódi bennszülöttei állítólag nem a mai indiánok, akiknek az ősei az utolsó jégkorszak után körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt a Bering-szoroson át érkeztek Amerikába, hanem a Csendes-óceánt hajóval átszelő ausztrálok. Ráadásul jóval megelőzték mongolid társaikat.
Antropológusok nemrégiben alaposan megvizsgáltak hat, Brazíliában talált koponyát, köztük Luciáét. A fiatal lány koponyája 12 ezer éves, vagyis a legősibb, amit eddig Amerikában találtak. Brazíliában és Kolumbiában az elmúlt négy évben mintegy ötven másik koponya is előkerült, valamennyi a 9 ezer évvel ezelőtt
érkezett mongolidokénál régebbi.
Luciát az 1970-es évek elején francia régészek találták meg, de nem tulajdonítottak különösebb fontosságot a leletnek. Beszállították a Rio de Janeiró-i Nemzeti Múzeumba, s elraktározták. Néhány évvel ezelőtt Walter Neves professzornak beszélt valaki a koponyáról, aki átvitette a Sao Paolói egyetemre, s megkezdte vizsgálatát. Az eredmény meghökkentő volt: „döbbenten láttuk, hogy egyetlen mongolid jegy sem fedezhető fel Lucián, sőt inkább negroid jelleget mutatott” – nyilatkozta a professzor. A legtöbb hasonlóságot a délkelet-ázsiai, az ausztrál és a melanéz népességgel mutatta, akik maguk 60 ezer évvel ezelőtt jelentek meg ezeken a területeken, és feltehetően azoknak az első modern homóknak a leszármazottai voltak, akik 100 ezer évvel ezelőtt kirajzottak
megjelenési helyükről, Afrikából.
Sokáig úgy vélték, hogy Dél-Amerikában a Clovis-kultúra népessége telepedett meg először 11 ezer évvel ezelőtt. Nemrégiben azonban 40 ezer éves faszén-, kőeszköz- és ételmaradványokat találtak ezen a területen -– talán éppen egy Ázsiából vagy Ausztráliából hajón érkezett társaság tábortüzének nyomait. De hogyan tehették meg a két földrész közötti 13 ezer kilométeres távolságot több ezer évvel ezelőtt? A választ nyugat-ausztrál barlangfestmények adják meg. A Kimberley-festményen a legrégibb hajóábrázolás látható. A sziklarajz 17 ezer évesnél biztosan régebbi. A hajóorr a rajzon igen magas, ez azonban
teljesen felesleges belföldi, nyugodt vizeken. Ilyeneket a nyitott óceán legyőzéséhez használnak. Régészek szerint azonban ilyen hajóút abban az időben nem lehetett tudatos tervezés eredménye, sokkal valószínűbb egy véletlen szerepe az átkelésben. Három évvel ezelőtt öt afrikai halászt elragadott a vihar, és néhány heti hányódás után Dél-Amerika partjainál kötöttek ki. Ketten meghaltak addigra, de hárman túlélték a borzalmas utazást.
Az új elméletet látszanak alátámasztani a brazil Serra da Capivara barlangfestményeinek számítógépes-leképezési technikával „életre keltett” figurái. A rajzon vadászok üldöznek armadillókat. Csakhogy azok még az utolsó jégkorszak előtt kihaltak ezen a területen. Vagyis a rajzoló a mongolidok megérkezte előtt örökítette meg őket. A képek később készült részein az is tisztán látszik, hogy bennszülöttek harcolnak idegenekkel – talán épp az északról betörő mongolidokkal.
Az antropológusok szerint az amerikai bennszülötteket a mongolidok majdnem teljesen kipusztították, ám Tierra del Fuega szigetén, ha keveredve is, de megmaradtak.
Forrás:
http://www.usp.br"
október 14, 2012
fő az optimizmus - "every cloud has a silver lining"
Ezt a gyerekdalt tegnap találtam a Napi Angol-blogon és annyira megtetszett, hogy most lefordítottam. Úgyis szükségem van most egy nagy adag optimizmusra, ebben a dalban pedig szerencsére van bőven, így nemcsak gyakorlás miatt volt jó lefordítani,hanem erőgyűjtés miatt is. A címe eredetileg azt jelenti, hogy "minden rosszban van valami jó", de mivel a dal szövege inkább a szavak eredeti jelentése szerint íródott, így én is eszerint fordítottam. Ja, és mivel az angol szöveg sok helyen rímel, próbáltam úgy írni, hogy a magyar is rímeljen. De ha van valami észrevételetek, szívesen veszem! Először a videót teszem fel, aztán az angol szöveget, majd a végére a magyart, ahogy én írtam.
"Every cloud has a silver lining - lyrics
Life is full of surprises, full of ups and downs
And so to have a silver lining, first there must be cloud
Bill and Ben the twins work together all day long
They sometimes disagree how things are done
They get down in the dumps
If things they do don't work out just as planned
But if at first you don't succeed then understand
There's no sense in worrying if things start going wrong
Obstacles can all be overcome
But even Bill and Ben both agree that in the end
If you never lose hope, you're sure to cope and carry on
Every cloud is silver lined, even when it rains
So don't get too downhearted, as things are bound to change
All you've got to do is wear a smile and you will find
Your sun will shine
So if you've got a job to do, make sure you do it well
Arguing will get you nowhere fast
When Bill says push, Ben says pull
They always get it wrong
But never lose hope, you're sure to cope and carry on
Every cloud is silver lined, even when it rains
So don't get too downhearted, as things are bound to change
All you've got to do is wear a smile and you will find
Your sun will shine
Everybody makes mistakes, it happens all the time
You should never lose sight of your goal
Just like Bill and Ben things will work out in the end
If you never lose hope, you're sure to cope and carry on
When you're feeling down it doesn't help to wear a frown
Never lose hope, you're sure to cope and you can carry on
Every cloud is silver lined to help you on your way
As long as there's hope, it'll help you cope
You must never lose hope, it'll help you on the way"
A dalszöveg magyarul
Az élet tele van meglepetésekkel, emelkedőkkel és lejtőkkel,
s hogy a nap kisüthessen, előbb felhőnek is kell lennie.
Bill és Ben, az ikrek, egész álló nap dolgoznak,
s hogy mit hogyan tegyenek, arról időnként vitatkoznak;
könnyen elkeserednek,
ha a dolgok nem a terv szerint mennek,
de ha valami elsőre nem sikerül, értsd meg:
semmi értelme aggódni, ha a dolgok rosszra fordulnak
minden akadály legyőzhető
és abban Ben és Bill is egyetért,
hogy ha sosem adod fel, megbírkózhatsz mindennel, s folytathatod dolgodat.
Minden felhő ezüstfényű, akkor is, ha esik
szóval ne csüggedj, ha a dolgok változnak
csak egyet kell tenned: legyen nálad a mosolyod,
s hamarosan újra ragyogni láthatod a napot!
Ha van egy feladat, amit el kell végezned, légy biztos benne, hogy jól dolgozol
a veszekedés sehová sem vezet;
ha Bill azt monndja, nyomd, Ben mondja, húzd,
mindig elrontják.
de ha sosem adod fel, megbírkózhatsz mindennel, s folytathatod dolgodat.
Minden felhő ezüstös, akkor is, ha esik
szóval ne csüggedj, ha a dolgok változnak
csak egyet kell tenned: legyen nálad a mosolyod,
s hamarosan újra ragyogni láthatod a napot!
Mindenki követ el hibákat, ez folyton megtörténik,
de te sose téveszd szem elől a célt;
ahogy a végén Bill és Ben is egyetért,
ha sosem adod fel, megbírkózhatsz mindennel, s folytathatod dolgodat.
Ha a kedved rossz, nem jó, ha arcod ráncos,
ha sosem adod fel, megbírkózhatsz mindennel, s folytathatod dolgodat.
Minden felhő ezüstfényű, hogy segítsen az utadon,
míg van remény, segít megbírkózni mindennel,
sohase veszítsd el a reményed, mert ez segít az utadon!
Egy szóval: fő az optimizmus! És angolul is, nemcsak olaszul!:D
"Every cloud has a silver lining - lyrics
Life is full of surprises, full of ups and downs
And so to have a silver lining, first there must be cloud
Bill and Ben the twins work together all day long
They sometimes disagree how things are done
They get down in the dumps
If things they do don't work out just as planned
But if at first you don't succeed then understand
There's no sense in worrying if things start going wrong
Obstacles can all be overcome
But even Bill and Ben both agree that in the end
If you never lose hope, you're sure to cope and carry on
Every cloud is silver lined, even when it rains
So don't get too downhearted, as things are bound to change
All you've got to do is wear a smile and you will find
Your sun will shine
So if you've got a job to do, make sure you do it well
Arguing will get you nowhere fast
When Bill says push, Ben says pull
They always get it wrong
But never lose hope, you're sure to cope and carry on
Every cloud is silver lined, even when it rains
So don't get too downhearted, as things are bound to change
All you've got to do is wear a smile and you will find
Your sun will shine
Everybody makes mistakes, it happens all the time
You should never lose sight of your goal
Just like Bill and Ben things will work out in the end
If you never lose hope, you're sure to cope and carry on
When you're feeling down it doesn't help to wear a frown
Never lose hope, you're sure to cope and you can carry on
Every cloud is silver lined to help you on your way
As long as there's hope, it'll help you cope
You must never lose hope, it'll help you on the way"
A dalszöveg magyarul
Az élet tele van meglepetésekkel, emelkedőkkel és lejtőkkel,
s hogy a nap kisüthessen, előbb felhőnek is kell lennie.
Bill és Ben, az ikrek, egész álló nap dolgoznak,
s hogy mit hogyan tegyenek, arról időnként vitatkoznak;
könnyen elkeserednek,
ha a dolgok nem a terv szerint mennek,
de ha valami elsőre nem sikerül, értsd meg:
semmi értelme aggódni, ha a dolgok rosszra fordulnak
minden akadály legyőzhető
és abban Ben és Bill is egyetért,
hogy ha sosem adod fel, megbírkózhatsz mindennel, s folytathatod dolgodat.
Minden felhő ezüstfényű, akkor is, ha esik
szóval ne csüggedj, ha a dolgok változnak
csak egyet kell tenned: legyen nálad a mosolyod,
s hamarosan újra ragyogni láthatod a napot!
Ha van egy feladat, amit el kell végezned, légy biztos benne, hogy jól dolgozol
a veszekedés sehová sem vezet;
ha Bill azt monndja, nyomd, Ben mondja, húzd,
mindig elrontják.
de ha sosem adod fel, megbírkózhatsz mindennel, s folytathatod dolgodat.
Minden felhő ezüstös, akkor is, ha esik
szóval ne csüggedj, ha a dolgok változnak
csak egyet kell tenned: legyen nálad a mosolyod,
s hamarosan újra ragyogni láthatod a napot!
Mindenki követ el hibákat, ez folyton megtörténik,
de te sose téveszd szem elől a célt;
ahogy a végén Bill és Ben is egyetért,
ha sosem adod fel, megbírkózhatsz mindennel, s folytathatod dolgodat.
Ha a kedved rossz, nem jó, ha arcod ráncos,
ha sosem adod fel, megbírkózhatsz mindennel, s folytathatod dolgodat.
Minden felhő ezüstfényű, hogy segítsen az utadon,
míg van remény, segít megbírkózni mindennel,
sohase veszítsd el a reményed, mert ez segít az utadon!
Egy szóval: fő az optimizmus! És angolul is, nemcsak olaszul!:D
Egy Kiwi srác és egy vicces angol félreértés
Students Of The Worldön valahogy újra megtalált Nick, az a Kiwi srác, aki egyszer diktafonra felvett hangüzit csatolt a mailjéhez, amiből alig értettem valamit, mert elnyelte a szavakat. Nem is válaszoltam neki akkor, egyrészt, mert el voltam havazva, másrészt, mert nem mertem bevalani, hogy nem értem. Ami viszont most furcsa, az az, hogy újra írt, és mivel írásban jól értem, hamar válaszoltam is és sok mindent kérdeztem is tőle, hogy neki is legyen mire válaszolni, de tudjátok mi történt? A kérdéseimre nem is írt semmit, hanem újra elküldte azt az érthetetlen hangfelvételt, amit májusban!XD Hát most erre mit lépjek?:O gondoltam rá, hogy én is küldök hangüzit, bármiről, ami épp eszembe jut, de az olyan rossz, ha nem tudok arra reagálni, amit ő mond:O mert szégyen szemre tényleg nem tudok...
Erről most még egy sztori jutott az eszembe, ami már régebbi, de mivel a mostani hétvégém elég angolosra sikerült, gondoltam, megosztom.
Biztos emlékeztek, hogy meséltem Calról, az első ausztrál levelezőtársamról, akivel tavaly nyáron maileztem. Írok egy vicces félreértésről, ami eközben volt.
Elég sokat kérdeztem Calt az ausztrál sulirendszerről, így még a levelezésünk elején kedvesen és részletesen írt is róla nekem - cserébe viszont kérte, hogy írjak neki a magyarról. Na, erre kértem egy kis időt, mert bevallom, 2009 óta ő volt az első, akivel angolul maileztem és hát azért ebben a témában olyan szavak jöhetnek elő, amiket egyébként sem nagyon használ az ember. Persze ezt neki így nem írtam meg, csak a legközelebbi válaszmailemben másról írtam, de megígértem neki, hogy nemsokára érkeznek a magyar sulis infók is :) magyar idő szerint este negyed 11-től háromnegyed 1-ig kreáltam egy másfél oldalas presentationt róla:D (azért volt ennyi idő, mert amikor angolul írok, még mindig minden olaszul jut az eszembe, na meg a fentiek miatt is...) De bármennyire is igyekeztem, mégis született egy vicces félreértés, amikor ezt írtam: "Before starting school, children can attend kindergarten from the age of 3 to 6 years (two years are only recommended but one year's compulsory). Children can start school at the age of six or seven (for example, I started it when I was seven. We attend primary school for 8 years and at the end of every autumn- and spring term, we get a grade report. At the end of the year 8, we get a primary school certificate."
Erre ő: "So when you start school, you're in a class with a bunch of other people whose ages range from 2 to 8? Gosh, I'd hate to know what sorts of disagreements would occur in that class."
XDD:O Tényleg ez jön át az én szavaimból, vagy csak Ausztráliában mosódik össze az iskola fogalma az oviéval?:O akárhányszor olvasom, nekem nem ez jön át... Jó, kettőnk közül nyilván ő az ausztrál anyanyelvi beszélő, engem akkor mégis lesokkolt ez a következtetés. Bár ma már csak nevetek rajta, sosem felejtem el:D
Erről most még egy sztori jutott az eszembe, ami már régebbi, de mivel a mostani hétvégém elég angolosra sikerült, gondoltam, megosztom.
Biztos emlékeztek, hogy meséltem Calról, az első ausztrál levelezőtársamról, akivel tavaly nyáron maileztem. Írok egy vicces félreértésről, ami eközben volt.
Elég sokat kérdeztem Calt az ausztrál sulirendszerről, így még a levelezésünk elején kedvesen és részletesen írt is róla nekem - cserébe viszont kérte, hogy írjak neki a magyarról. Na, erre kértem egy kis időt, mert bevallom, 2009 óta ő volt az első, akivel angolul maileztem és hát azért ebben a témában olyan szavak jöhetnek elő, amiket egyébként sem nagyon használ az ember. Persze ezt neki így nem írtam meg, csak a legközelebbi válaszmailemben másról írtam, de megígértem neki, hogy nemsokára érkeznek a magyar sulis infók is :) magyar idő szerint este negyed 11-től háromnegyed 1-ig kreáltam egy másfél oldalas presentationt róla:D (azért volt ennyi idő, mert amikor angolul írok, még mindig minden olaszul jut az eszembe, na meg a fentiek miatt is...) De bármennyire is igyekeztem, mégis született egy vicces félreértés, amikor ezt írtam: "Before starting school, children can attend kindergarten from the age of 3 to 6 years (two years are only recommended but one year's compulsory). Children can start school at the age of six or seven (for example, I started it when I was seven. We attend primary school for 8 years and at the end of every autumn- and spring term, we get a grade report. At the end of the year 8, we get a primary school certificate."
Erre ő: "So when you start school, you're in a class with a bunch of other people whose ages range from 2 to 8? Gosh, I'd hate to know what sorts of disagreements would occur in that class."
XDD:O Tényleg ez jön át az én szavaimból, vagy csak Ausztráliában mosódik össze az iskola fogalma az oviéval?:O akárhányszor olvasom, nekem nem ez jön át... Jó, kettőnk közül nyilván ő az ausztrál anyanyelvi beszélő, engem akkor mégis lesokkolt ez a következtetés. Bár ma már csak nevetek rajta, sosem felejtem el:D
október 12, 2012
Felejthetetlen fordító-kaland - ez egy életre szól!
Másodév első félévéhez kapcsolódik még életem legelső nagyobb terjedelmű és minden addiginál nehezebb fordítása is. Fordtech3-ból egy 17 oldalas olasz nyelvészeti szöveget kaptunk, ami tele volt hivatkozásokkal, zárójelekkel, szakszavakkal és persze tizenhét soros körmondatokkal. Hm, igen, a "honfitársak" már csak ilyenek :) ez még nem is lenne gond, csak sajnos annak a tanárnak, akivel abban a félévben fordítottunk, volt egy olyan elve, hogy egy fordítónak meg kell maradnia annál a formátumnál, amiben az eredeti szöveget írták, vagyis a magyar szövegben nem szabad széttagolni a 17 soros olasz körmondatokat. Hmm.. Ez azért elég jókis nehezítő elem... Mindenesetre bevallom, hónapokig dolgoztam vele, minden nap, amit rá szántam, úgy keltem fel, h na most kész lesz! De már amikor tizedjére futottam neki és még mindig volt belőle öt oldal, akkor az már "kicsit" engem is megviselt. Nov. 21-én vasárnap már zokogva ültem a gépnél, mert teljesen kiábrándultam a képességeimből. Anyunak mondtam is, hogy mindig azt hittem, a lehetetlen nem létezik, erre pont egy olasz szöveg formájában jön szembe velem! És ez fájt benne a legjobban, hogy olyasvalaminek tűnt, amit, bármennyit is dolgozom vele, nem lehet úgy megírni, ahogy szeretném. Pedig még pihentem is előtte, mert délelőttvolt egy film a tv-ben, a Koala a konyhában. Nagyon tetszett, a gond csak az volt vele, hogy kb. csak 10 perc játszódott belőle az Ötödik Kontinensen, a többi valahol Németország környékén lehetett. Tök ari volt Nick, a főszereplő ausztrál kisfiú, aki titokban átköltöztette Németországba a koalát. Kate sokáig azt hitte, h a koala Ausztráliában maradt, három napig nem is derült ki a valóság. Egyszer, amikor Nick kinyitotta a szobája ajtaját, az apukája orrát megcsapta az eukaliptuszillat és megkérdezte:
Te Nick, milyen illat van a szobádban?
Mire Nick édesen: Ááá, ez csak Ausztrália!:D
A másik kedvenc jelenetem, amikor a koala mégis előkerül és feldúlja a konyhát. Kate még mindig nem tud róla, de Nick apja végig őt szidja: az egész konyhámat, az egész életemet felforgatta ez a szőrös izé!
Mire Kate: Naaa, azért mégiscsak a fiáról beszél!:D:D:D
Ebből a filmből tudtam meg, hogy a halászlé Ausztráliában sem ismeretlen. Hm, igen, vannak mkég érdekes dolgok :)
Na, jól elkalandoztam. Szó szerint:D Na, most vissza a fordítás-sztorihoz: anyuval akkor azt beszéltük, h másnap próbáljak összedolgozni a többiekkel. Azt eltökéltem, hogyha 22-én sem sikerül befejeznem, akkor nem tudok rá több időt szánni, mert így is szinte csak a két nyelvészetre, kulturtörire meg fordításra készültem, Itáliatörire meg pl. nem, pedig abból is volt vizsga...
Anyu tanácsát megfogadva másnap megkérdeztem a csoptársaimat, hogy összedolgozhatnánk-e kicsit.Hát, a csajok nem értek rá, legalábbis ezt mondták. Mondták, h ne aggódjak, nekem legalább már a java kész, nekik meg még van belőle 16 oldal... Jaaaj, persze, hogy lenne, amikor ahét csütörtökére le kellett adni? Na, mérgelődtem egy kicsit, de mégis bent maradtam tovább az egyetemen, hogy legalább mentsem, ami menthető. És láss csodát, még aznap el is készült két oldal! Az utolsó másfél viszont tényleg nem ment már. Sajnáltam rá az időt. De olyan mérges és szomorú voltam, hogy nemcsak sírtam, de még káromkodtam is, pedig nem szokásom.
De tényleg nem volt már több időm. Annál is inkább, mert másnap, nov. 24-én kulturtöriből kiselőadást kellett tartanom. Viszont erre már alig tudtam készülni. Pedig igazából már nagyon vártam, hogy olaszul prezentáljak, csak amikor élesben össze is jött, akkor meg úgy éreztem, nem volt elég időm felkészülni. De végül megvolt még aznap a prezentációm és nem is volt olyan vészes, bár nagyon izguultam és így kihagytam pár dolgot... Amúgy Puccinit prezentáltam, akitől naturalmente Amore (értsd: Andrea Bocelli:D) is énekelt.
És óra után olyasmi történt, amire gondolni sem mertem volna: a tanárnő megkérdezte, van-e valami baj. Nagyon rám lehetett írva, hogy van:D bevallottam neki a fordításos dolgot és megengedte, hogy úgy adjam be, ahogy van, nem kellett megírnom az uccsó másfél oldalt! A többieknek meg csütörtök helyett 30-ára kellett leadniuk :)
Nem is gondoltam volna, hogy a leggázosabb helyzetben történni fog valami, amitől megkönnyebbülhetek! És azt sem gondoltam volna, hogy a fordításomra jó jegyet fogok kapni. De azt kaptam! Jan. 18-án kiderült, hogy négyes lett!
Szóval megérte azt a sok küzdelmet! És bár akkor nagyon mérges voltam, hogy miért kaptuk azt a száraz és hosszú nyelvészeti szakszöveget, amikor a szakdolgozati fordításomat írtam, rájöttem, hogy mégiscsak sokat köszönhetek annak a gyakorlatnak. Jó edzés volt a szakdogára, még akkor is, ha a szakdogatémám nem a nyelvészettel kapcsolatos!
Tényleg sokat tanultam ebből a gyakorlatból; annyira, hogy azóta, ha valami nehezebb fordítanivalóval állok szemben, mindig példaként áll előttem, hogy ha azt a hipernehéz szöveget le tudtam fordítani négyesre, akkor a lehetetlen tényleg nem létezik és ez is menni fog!:O ez a másodéves jövőépítő kaland sok erőt adott a szakdolgozati fordításhoz és szerintem a további karrierem során is sok erőt fogok meríteni belőle :)
Te Nick, milyen illat van a szobádban?
Mire Nick édesen: Ááá, ez csak Ausztrália!:D
A másik kedvenc jelenetem, amikor a koala mégis előkerül és feldúlja a konyhát. Kate még mindig nem tud róla, de Nick apja végig őt szidja: az egész konyhámat, az egész életemet felforgatta ez a szőrös izé!
Mire Kate: Naaa, azért mégiscsak a fiáról beszél!:D:D:D
Ebből a filmből tudtam meg, hogy a halászlé Ausztráliában sem ismeretlen. Hm, igen, vannak mkég érdekes dolgok :)
Na, jól elkalandoztam. Szó szerint:D Na, most vissza a fordítás-sztorihoz: anyuval akkor azt beszéltük, h másnap próbáljak összedolgozni a többiekkel. Azt eltökéltem, hogyha 22-én sem sikerül befejeznem, akkor nem tudok rá több időt szánni, mert így is szinte csak a két nyelvészetre, kulturtörire meg fordításra készültem, Itáliatörire meg pl. nem, pedig abból is volt vizsga...
Anyu tanácsát megfogadva másnap megkérdeztem a csoptársaimat, hogy összedolgozhatnánk-e kicsit.Hát, a csajok nem értek rá, legalábbis ezt mondták. Mondták, h ne aggódjak, nekem legalább már a java kész, nekik meg még van belőle 16 oldal... Jaaaj, persze, hogy lenne, amikor ahét csütörtökére le kellett adni? Na, mérgelődtem egy kicsit, de mégis bent maradtam tovább az egyetemen, hogy legalább mentsem, ami menthető. És láss csodát, még aznap el is készült két oldal! Az utolsó másfél viszont tényleg nem ment már. Sajnáltam rá az időt. De olyan mérges és szomorú voltam, hogy nemcsak sírtam, de még káromkodtam is, pedig nem szokásom.
De tényleg nem volt már több időm. Annál is inkább, mert másnap, nov. 24-én kulturtöriből kiselőadást kellett tartanom. Viszont erre már alig tudtam készülni. Pedig igazából már nagyon vártam, hogy olaszul prezentáljak, csak amikor élesben össze is jött, akkor meg úgy éreztem, nem volt elég időm felkészülni. De végül megvolt még aznap a prezentációm és nem is volt olyan vészes, bár nagyon izguultam és így kihagytam pár dolgot... Amúgy Puccinit prezentáltam, akitől naturalmente Amore (értsd: Andrea Bocelli:D) is énekelt.
És óra után olyasmi történt, amire gondolni sem mertem volna: a tanárnő megkérdezte, van-e valami baj. Nagyon rám lehetett írva, hogy van:D bevallottam neki a fordításos dolgot és megengedte, hogy úgy adjam be, ahogy van, nem kellett megírnom az uccsó másfél oldalt! A többieknek meg csütörtök helyett 30-ára kellett leadniuk :)
Nem is gondoltam volna, hogy a leggázosabb helyzetben történni fog valami, amitől megkönnyebbülhetek! És azt sem gondoltam volna, hogy a fordításomra jó jegyet fogok kapni. De azt kaptam! Jan. 18-án kiderült, hogy négyes lett!
Szóval megérte azt a sok küzdelmet! És bár akkor nagyon mérges voltam, hogy miért kaptuk azt a száraz és hosszú nyelvészeti szakszöveget, amikor a szakdolgozati fordításomat írtam, rájöttem, hogy mégiscsak sokat köszönhetek annak a gyakorlatnak. Jó edzés volt a szakdogára, még akkor is, ha a szakdogatémám nem a nyelvészettel kapcsolatos!
Tényleg sokat tanultam ebből a gyakorlatból; annyira, hogy azóta, ha valami nehezebb fordítanivalóval állok szemben, mindig példaként áll előttem, hogy ha azt a hipernehéz szöveget le tudtam fordítani négyesre, akkor a lehetetlen tényleg nem létezik és ez is menni fog!:O ez a másodéves jövőépítő kaland sok erőt adott a szakdolgozati fordításhoz és szerintem a további karrierem során is sok erőt fogok meríteni belőle :)
Újra az emlékek: első--másodéves kalandjaim
Az utóbbi két héten annyi idegesítő és elszomorító dolgot éltem át a szakdoga miatt, hogy többször azt kívántam, bárcsak másodéves lennék még. És mivel erről is írtam, még régebben, most felteszem azokat a bejeggyzéseket. Újra az emlékek hangjai következnek.
A másodév olyan jó volt! Bár hivatalosan csak annak az évnek a második félévében lettem olasz szakos, azért már az elejétől úgy jártam az olaszos órákra is, mintha már hivatalos lenne. Mert a szívemnek persze nem számított, hogy miről milyen papírom van. A lényeg csak az volt, hogy "ITALIA PER SEMPRE!"
2010 úgy indult, hogy még csak álmodoztam arról, hogy valaha is olasz szakos leszek. Nagy cécó volt mindig a tárgyfelvétellel, mert a neptun valahogy sosem akarta kiírni azokat a tárgyakat, amiket fel akartam venni. Első év második félévében pl. volt, h 10-en körülállták a gépem, hogy segítsenek felvenni az órákat, de mégsem jött össze, úgyhogy végül a TO-n kellett kijátszanom, hogy fel tudjam venni mindenből a 2. részt úgy, h az 1-es még nincs meg... Háhá, igen, hiába, kellettek a kreditek, na! Nyomósabb érv: olasz nélkül lehet élni, de nem érdemes:D Na, igen, szóval TO-val sikerült úgy felvenni az órákat, h hét olasz és hét magyar. De a magyar egész félévben csak nyűg volt. Voltak érdekes dolgok, pl. régi magyar irodalomból olyan szövegeket olvastunk, amiket magyarról magyarra kellett fordítani ahhoz, hogy megértsük. Ezt egy elkötelezett magyaros biztosan jobban élvezte, mint én, mert bevallom, én sokszor csak nevettem rajtuk.. (bezzeg olaszból én voltam az egyetlen, aki az olasz kötelező olvasmányokat eredetiben olvasta!:D Ezt persze már jobban élveztem:O) De igazából nem bánom, hogy egy kicsit belekóstoltam a régi magyar ba is. Még vmikor jól jöhet és ha nem is kötelező jelleggel, de önszorgalomból azért fogok régi magyar irodalmat olvasni, mert tényleg tetszett. Nagyon szerettem a határon túli magyar irodalmat is, bár Tamási Áron és Sütő András az egyetem előtt is két nagy kedvencem volt.
Az viszont nem tetszett, h kétszakosként volt olyan nap, a keddi, amikor egy időben kellett volna lennem két helyen: olasz nyelvészeten és régi magyar szemináriumon. Mint tudjuk, ezt sem fizikailag, sem szellemileg nem lehet megvalósítani, úgyhogy sajnos így a nyelvészet szemináriumot nem vettem fel, csak az előadást, amiből viszont vizsgáztam is. És Diának, akivel délben átmentem nyelvészetről arra a vacak magyarra, mindig majdnem megszakadt a szíve, met tudta, hogy mennyire Italia per sempre :) olyan aranyos volt!
Ettől függetlenül nagyon jó jegyeket sikerült prezentálnom olaszból, jobbakat, mint magyarból. Sőt, magyarból még sajnos vissza is hívtak félév végén, ami egy nagyon rossz emlék róla. Ez mégjobban megerősített a tervemben, hogy nem akarom tovább csinálni és csak olaszos akarok lenni.
Következő félévben - vagyis másodév első félévében - így nem is vettem fel, csak egy órát magyarból, de az is a könyvtárinfó volt, ami meg szinte minden szakon kell, így a kreditjei az olaszhoz is jöhetnek. De ezzel az egy magyarosnak nevezett tárggyal is meggyűlt a bajom, mert a tanárnőt mindig körözni kellett, csak úgy, mint az előző félévben a verstantanárt. Hihi, igen, a magyarosok már csak ilyenek. Na jó, azért nem mindegyik. Igazából az jó volt, hogy nem kellett bejárni az óráira, mert így mégtöbb idő jutott Itáliára. De mégis izgultam, h akkor hogy lesz jegyem, mert csak telefonon tudtam vele felvenni a kapcsolatot november vége felé és akkor derült ki, h félreértettem a bibliográfia leadási határidejét. De kaptam lehetőséget hétvégéig. Hétvégén megírtam a bibliográfiát internetes forrásokra hivatkozva. Kövi héten szerdán mentem zh-zni, de a tanárnő nem volt ott, mailt meg nem küldött, h elfogadja-e a doksimat v sem, így még mindig izgultam ezerrel. Kövi héten volt már tanárnő, engedett zh-zni, igaz, nem worddoksiban, csak szóban, de ez volt a legkevesebb. Végül hármassal megúsztam:DD jó, persze az annyira nem jó jegy, pláne könyvtárinformatikából, aminek az ismeretei még szakdogánál is jól jöhetnek. Na de ez akkor is csak egy jegy és a jegyzeteim alapján bármikor felfrissíthetem a könyvtárinfós tudásom úgy, hogy tudjam hasznosítani a szakdogánál, vagy bárminél :)
Ez a könyvtárinfo volt az utolsó magyarba beleszámító órám, miután ez kész lett másodév első félévében, már csak olaszos óráim voltak. És bár másodév elején rossz volt, hogy össze kellett hangolnom a két szakot, a mostani, szakdolgozós gondjaim közepette az az idő még egész gondtalannak tűnik... Pedig akkor nem volt az, most mégis úgy gondolok vissza rá!
A másodév olyan jó volt! Bár hivatalosan csak annak az évnek a második félévében lettem olasz szakos, azért már az elejétől úgy jártam az olaszos órákra is, mintha már hivatalos lenne. Mert a szívemnek persze nem számított, hogy miről milyen papírom van. A lényeg csak az volt, hogy "ITALIA PER SEMPRE!"
2010 úgy indult, hogy még csak álmodoztam arról, hogy valaha is olasz szakos leszek. Nagy cécó volt mindig a tárgyfelvétellel, mert a neptun valahogy sosem akarta kiírni azokat a tárgyakat, amiket fel akartam venni. Első év második félévében pl. volt, h 10-en körülállták a gépem, hogy segítsenek felvenni az órákat, de mégsem jött össze, úgyhogy végül a TO-n kellett kijátszanom, hogy fel tudjam venni mindenből a 2. részt úgy, h az 1-es még nincs meg... Háhá, igen, hiába, kellettek a kreditek, na! Nyomósabb érv: olasz nélkül lehet élni, de nem érdemes:D Na, igen, szóval TO-val sikerült úgy felvenni az órákat, h hét olasz és hét magyar. De a magyar egész félévben csak nyűg volt. Voltak érdekes dolgok, pl. régi magyar irodalomból olyan szövegeket olvastunk, amiket magyarról magyarra kellett fordítani ahhoz, hogy megértsük. Ezt egy elkötelezett magyaros biztosan jobban élvezte, mint én, mert bevallom, én sokszor csak nevettem rajtuk.. (bezzeg olaszból én voltam az egyetlen, aki az olasz kötelező olvasmányokat eredetiben olvasta!:D Ezt persze már jobban élveztem:O) De igazából nem bánom, hogy egy kicsit belekóstoltam a régi magyar ba is. Még vmikor jól jöhet és ha nem is kötelező jelleggel, de önszorgalomból azért fogok régi magyar irodalmat olvasni, mert tényleg tetszett. Nagyon szerettem a határon túli magyar irodalmat is, bár Tamási Áron és Sütő András az egyetem előtt is két nagy kedvencem volt.
Az viszont nem tetszett, h kétszakosként volt olyan nap, a keddi, amikor egy időben kellett volna lennem két helyen: olasz nyelvészeten és régi magyar szemináriumon. Mint tudjuk, ezt sem fizikailag, sem szellemileg nem lehet megvalósítani, úgyhogy sajnos így a nyelvészet szemináriumot nem vettem fel, csak az előadást, amiből viszont vizsgáztam is. És Diának, akivel délben átmentem nyelvészetről arra a vacak magyarra, mindig majdnem megszakadt a szíve, met tudta, hogy mennyire Italia per sempre :) olyan aranyos volt!
Ettől függetlenül nagyon jó jegyeket sikerült prezentálnom olaszból, jobbakat, mint magyarból. Sőt, magyarból még sajnos vissza is hívtak félév végén, ami egy nagyon rossz emlék róla. Ez mégjobban megerősített a tervemben, hogy nem akarom tovább csinálni és csak olaszos akarok lenni.
Következő félévben - vagyis másodév első félévében - így nem is vettem fel, csak egy órát magyarból, de az is a könyvtárinfó volt, ami meg szinte minden szakon kell, így a kreditjei az olaszhoz is jöhetnek. De ezzel az egy magyarosnak nevezett tárggyal is meggyűlt a bajom, mert a tanárnőt mindig körözni kellett, csak úgy, mint az előző félévben a verstantanárt. Hihi, igen, a magyarosok már csak ilyenek. Na jó, azért nem mindegyik. Igazából az jó volt, hogy nem kellett bejárni az óráira, mert így mégtöbb idő jutott Itáliára. De mégis izgultam, h akkor hogy lesz jegyem, mert csak telefonon tudtam vele felvenni a kapcsolatot november vége felé és akkor derült ki, h félreértettem a bibliográfia leadási határidejét. De kaptam lehetőséget hétvégéig. Hétvégén megírtam a bibliográfiát internetes forrásokra hivatkozva. Kövi héten szerdán mentem zh-zni, de a tanárnő nem volt ott, mailt meg nem küldött, h elfogadja-e a doksimat v sem, így még mindig izgultam ezerrel. Kövi héten volt már tanárnő, engedett zh-zni, igaz, nem worddoksiban, csak szóban, de ez volt a legkevesebb. Végül hármassal megúsztam:DD jó, persze az annyira nem jó jegy, pláne könyvtárinformatikából, aminek az ismeretei még szakdogánál is jól jöhetnek. Na de ez akkor is csak egy jegy és a jegyzeteim alapján bármikor felfrissíthetem a könyvtárinfós tudásom úgy, hogy tudjam hasznosítani a szakdogánál, vagy bárminél :)
Ez a könyvtárinfo volt az utolsó magyarba beleszámító órám, miután ez kész lett másodév első félévében, már csak olaszos óráim voltak. És bár másodév elején rossz volt, hogy össze kellett hangolnom a két szakot, a mostani, szakdolgozós gondjaim közepette az az idő még egész gondtalannak tűnik... Pedig akkor nem volt az, most mégis úgy gondolok vissza rá!
október 08, 2012
Látom, ha hiszem
Egyszer beszélgettünk a barátnőimmel arról, hogy az emberek sokszor csak azt hiszik el, amit látnak. Többek között ezért lehet az, hogy sokan Istenben sem hisznek.
Az én mottóm viszont nem az, hogy "hiszem, ha látom", hanem épp az ellenkezője: "látom, ha hiszem!" Ezért tudok könnyen álmodni is olyan dolgokról, amiket még nem is éltem át, de hiszek abban, hogy egyszer át fogom élni.
Ezzel kapcsolatban egy különös beszélgetés jutott az eszembe az egyik ismerősömmel. Amikor elmeséltem neki, hogy mennyire szeretnék eljutni egy esőerdőbe, hirtelen felkiáltott: "Dehát te nem is látod az esőerdőt!... Honnan tudod akkor, hogy létezik?"
Alig akartam elhinni, hogy valaki ilyen kérdést tett fel. Teljesen lesokkolt, de hamar visszakérdeztem: "Rita, te jártál már a Holdon?" - "Micsoda kérdés, dehogy jártam!" - "Na látod, mégis tudod, hogy létezik." - mire Rita: "Igen, mert én látom."
Hát ilyen nincs - gondoltam, - Rita talán azt hiszi, hogy az eszemmel van gond, nem pedig a szememmel! - Hangosan pedig ezt mondtam: "Én pedig olvastam az esőerdőkről és természetfilmet is láttam róluk, és a hangjait is hallottam azokban a filmekben! Ahhoz pedig, hogy tudjuk, h vmi létezik, még látni sem kell, főleg, ha ilyen egyértelmű dologról van szó, mint az esőerdő!"
Rita erre kicsit zavarba jött és nem győzött mentegetőzni. Átjött a hangjából, hogy próbálja elképzelni mindazt, amit mondok, csak nem igazán sikerül neki. Hiába, így van az, amikor valaki teljes mértékben csak a vizualitásra hagyatkozik, a lényeg mellett meg elsiklik.
Sokkal értékesebb ugyanis az, amikor az ember képes a szívével látni. Én Velencét is így láttam és elképzelhető, hogy jobban át is éltem a hangulatát, mint a legtöbb olyan, aki lát. Sokan csak néznek, de nem látnak (ahogy magic_dream_music is írja és teljesen igaza van) és csak az alapján ítélnek meg valakit v valamit, h hogy néz ki. És ez rossz, mert ezzel lehetőséget sem adnak maguknak arra, hogy jobban megismerjék.
Egyébként a barátnőimet is meglepte ez a sztori. Egyikük mondta is, hogy hát ez nem lehet igaz, nem érti, miért volt olyan nagyra az ismerősöm, amikor csak egyetlen képpel van úgymond "előrébb", mint én. De ha az esőerdőt vesszük, akkor ott ennek a bizonyos képnek tényleg nincs is jelentősége, mert ott a hangokból és illatokból sokkal több minden jön át. És bár még nem jártam esőerdőben, a következő csodaszép ausztrál videóval be tudom bizonyítani, hogy mennyire így van ez:
Na? Ugye érzitek?
Én tehát "látom, ha hiszem" és nem azért, mert egyelőre nincs más választásom. Ez egy életérzés, ami sok mindent megkönnyít. Ez a felfogás utat nyit az álmoknak, a képzelet gazdagodásának és így még az álmok megvalósulásának is.
Az én mottóm viszont nem az, hogy "hiszem, ha látom", hanem épp az ellenkezője: "látom, ha hiszem!" Ezért tudok könnyen álmodni is olyan dolgokról, amiket még nem is éltem át, de hiszek abban, hogy egyszer át fogom élni.
Ezzel kapcsolatban egy különös beszélgetés jutott az eszembe az egyik ismerősömmel. Amikor elmeséltem neki, hogy mennyire szeretnék eljutni egy esőerdőbe, hirtelen felkiáltott: "Dehát te nem is látod az esőerdőt!... Honnan tudod akkor, hogy létezik?"
Alig akartam elhinni, hogy valaki ilyen kérdést tett fel. Teljesen lesokkolt, de hamar visszakérdeztem: "Rita, te jártál már a Holdon?" - "Micsoda kérdés, dehogy jártam!" - "Na látod, mégis tudod, hogy létezik." - mire Rita: "Igen, mert én látom."
Hát ilyen nincs - gondoltam, - Rita talán azt hiszi, hogy az eszemmel van gond, nem pedig a szememmel! - Hangosan pedig ezt mondtam: "Én pedig olvastam az esőerdőkről és természetfilmet is láttam róluk, és a hangjait is hallottam azokban a filmekben! Ahhoz pedig, hogy tudjuk, h vmi létezik, még látni sem kell, főleg, ha ilyen egyértelmű dologról van szó, mint az esőerdő!"
Rita erre kicsit zavarba jött és nem győzött mentegetőzni. Átjött a hangjából, hogy próbálja elképzelni mindazt, amit mondok, csak nem igazán sikerül neki. Hiába, így van az, amikor valaki teljes mértékben csak a vizualitásra hagyatkozik, a lényeg mellett meg elsiklik.
Sokkal értékesebb ugyanis az, amikor az ember képes a szívével látni. Én Velencét is így láttam és elképzelhető, hogy jobban át is éltem a hangulatát, mint a legtöbb olyan, aki lát. Sokan csak néznek, de nem látnak (ahogy magic_dream_music is írja és teljesen igaza van) és csak az alapján ítélnek meg valakit v valamit, h hogy néz ki. És ez rossz, mert ezzel lehetőséget sem adnak maguknak arra, hogy jobban megismerjék.
Egyébként a barátnőimet is meglepte ez a sztori. Egyikük mondta is, hogy hát ez nem lehet igaz, nem érti, miért volt olyan nagyra az ismerősöm, amikor csak egyetlen képpel van úgymond "előrébb", mint én. De ha az esőerdőt vesszük, akkor ott ennek a bizonyos képnek tényleg nincs is jelentősége, mert ott a hangokból és illatokból sokkal több minden jön át. És bár még nem jártam esőerdőben, a következő csodaszép ausztrál videóval be tudom bizonyítani, hogy mennyire így van ez:
Na? Ugye érzitek?
Én tehát "látom, ha hiszem" és nem azért, mert egyelőre nincs más választásom. Ez egy életérzés, ami sok mindent megkönnyít. Ez a felfogás utat nyit az álmoknak, a képzelet gazdagodásának és így még az álmok megvalósulásának is.
október 07, 2012
Az emberi szív és az informatika
Ezt a humoros és szép írást a mailjeim között találtam,gondoltam, közreadom:D humoros, mert informatikus-nyelven írták és szép, mert ugyanakkor emberi érzésekről szól. Hogy ez a kettő hogy jön össze? Ha elolvasod, megtudod!
"Installálni fogom a Szeretetet
Terméktámogatás: Igen, miben segíthetek?
Vásárló: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végigvezetne kérem a folyamaton?
Terméktámogatás: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra?
Vásárló: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem készen állok. Mit kell először tennem?
Terméktámogatás: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét?
Vásárló: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak?
Terméktámogatás: Milyen más programok futnak?
Vásárló: Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen.
Terméktámogatás: Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszútávú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját moduljával, amit Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a Haragot és a Neheztelést teljesen ki kell kapcsolnia. Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket?
Vásárló: Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani?
Terméktámogatás: Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást. Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek.
Vásárló: Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális?
Terméktámogatás: Igen, de ne feledje önnek csak az alapprogram van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez.
Vásárló: Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: "Hiba - A program nem fut külső egységeken." Most mit tegyek?
Terméktámogatás: Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az ön Szívén még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy önnek először saját magát kell Szeretnie, mielőtt másokat Szerethetne.
Vásárló: Tehát most mit tegyek?
Terméktámogatás: Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5,Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0.
Vásárló: Rendben, kész.
Terméktámogatás: Most másolja őket az "Én Szívem" könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie Kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen és soha ne jöhessen újra elő.
Vásárló: Megcsináltam. Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát minden felé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális?
Terméktámogatás: Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem?
Vásárló: De, csak szokatlan.
Terméktámogatás: Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut. Még egy dolog mielőtt letennénk. A Szeretet Ingyenes Program. Figyeljen rá, hogy továbbítsa azt és a különféle változatait mindenkinek akivel kapcsolatba kerül. Ők is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul önhöz is új és izgalmas változatokat.
Vásárló: Köszönöm, Isten."
Hát nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem mindig mosolyt csal az arcomra, amikor olvasom :)
"Installálni fogom a Szeretetet
Terméktámogatás: Igen, miben segíthetek?
Vásárló: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végigvezetne kérem a folyamaton?
Terméktámogatás: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra?
Vásárló: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem készen állok. Mit kell először tennem?
Terméktámogatás: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét?
Vásárló: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak?
Terméktámogatás: Milyen más programok futnak?
Vásárló: Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen.
Terméktámogatás: Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszútávú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját moduljával, amit Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a Haragot és a Neheztelést teljesen ki kell kapcsolnia. Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket?
Vásárló: Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani?
Terméktámogatás: Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást. Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek.
Vásárló: Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális?
Terméktámogatás: Igen, de ne feledje önnek csak az alapprogram van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez.
Vásárló: Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: "Hiba - A program nem fut külső egységeken." Most mit tegyek?
Terméktámogatás: Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az ön Szívén még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy önnek először saját magát kell Szeretnie, mielőtt másokat Szerethetne.
Vásárló: Tehát most mit tegyek?
Terméktámogatás: Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5,Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0.
Vásárló: Rendben, kész.
Terméktámogatás: Most másolja őket az "Én Szívem" könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie Kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen és soha ne jöhessen újra elő.
Vásárló: Megcsináltam. Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát minden felé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális?
Terméktámogatás: Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem?
Vásárló: De, csak szokatlan.
Terméktámogatás: Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut. Még egy dolog mielőtt letennénk. A Szeretet Ingyenes Program. Figyeljen rá, hogy továbbítsa azt és a különféle változatait mindenkinek akivel kapcsolatba kerül. Ők is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul önhöz is új és izgalmas változatokat.
Vásárló: Köszönöm, Isten."
Hát nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem mindig mosolyt csal az arcomra, amikor olvasom :)
október 06, 2012
A szakdolgozó élet örömei - és nehézségei
Na, végre írok egy kicsit erről is:D bár egy hete szerdára ígértem, de annyi bbaj volt körülötte, hogy csak most jutottam el oda, hogy pesszimista hang helyet optimistábban tudok írni róla.
Ha jól emlékszem, áprilisban írtam róla utoljára. Mégpedig azt, hogy a 17 oldalas, reneszánszról szóló olasz tanulmány fordítása már majdnem kész, de most szünetel, mert az angolos jövőm miatt változott a terv, így csak az őszi félévben fogok államvizsgázni. Ez volt áprilisban; akkor még azt terveztem, hogy nyáron is folytatni fogom és szeptemberre már teljesen kész lesz a fordítás. Nos, ezt a náyir fogadalmamat nem tudtam betartani. Akármennyire is szeretem, nem tudtam rávenni magam arra, hogy míg mindenki más pihen, én dolgozzak:O Nyáron igazából még a számítógépet is alig akartam látni..
Így legközelebb csak szept. 4-én vettem elő a fordítanivaló tanulmányt. És ahogy átnéztem a magyar verziómat, több javítanivalót találtam benne. Ezen kívül arra is rájöttem, hogy sokkal kevesebb van kész belőle, mint ahogy emlékeztem:D Így szept. 4-étől kezdve négy napon át 5-6 órát - vagy többet is - a magyar verzió fényesítésével töltöttem, ill. azzal, hogy becsempésszem azokat a mondatokat, amik márciusban még annyira nehéznek tűntek, hogy ki is maradtak a fordításból. 6-án viszont már úgy éreztem, nem úgy haladok, ahogy terveztem, pedig nagyon szeretném időben befejezni. Ráadásul az a sok forrásmegjelölés is sok nehézséget okozott, pláne, mert tele volt olyan rövidítésekkel, amiket ezelőtt még nem láttam, így nem tudtam, hogy adjam vissza magyarul. De szept. 7-én, pénteken aztán újra rákapcsoltam és elterveztem, hogy a számomra érthetetlen rövidítésekről majd írok a tanár úrnak, amikor elküldöm neki a kész fordítást. Valamennyit úgyis biztosan javít majd a magyar verzión, így a rövidítéseket utólag is be tudom írni; ezeken kívül egyébként is volt még 3-4 mondat, ami sehogy sem állt össze a fejemben magyarul, szóval ezekről mindenképp írnom kell, ha elküldöm neki a fordítást. Ettől a tervtől teljesen megnyugodtam, és láss csodát, du. 3-ra a négy mondat híján kész is lett a 17 oldalas tanulmány magyar verziója! Bár az utolsó pár oldalt már nem mertem átolvasni, nehogy találjak benne valamit, ami nem tetszik és elvegye az örömömet:D épp ezért 7-én még nem küldtem el, egyrészt, mert péntek volt, másrészt, mert az uccsó néhány oldalt át akartam még nézni hétfőn. Szombat-vasárnap csak fürdőztem a boldogságban, hogy négy nap alatt befejeztem a szakdolgozati fordítást!:D Nagyon jó érzés volt:O szept. 10-én hétfőn aztán déltől nekiálltam letisztázni az utolsó pár oldalt és akkor vettem észre, hogy a forrásmegjelölés miatt még egy kis doksiszerkesztés sem jönne rosszul. Végül ebbe és néhány magyar mondat átfogalmazásába annyira belemerültem, hogy csak este 11 előtt öt perccel küldtem át a tanár úrnak a teljes magyar verziót:D csak ekkorra éreztem úgy, hogy most már tényleg olyan anyagot tudok küldeni, amivel 80-85%-ban elégedett is vagyok :) szuper érzés volt! Hát még az milyen szuper érzés lesz, ha a teljes szakdolgozat elkészül!
Mert hogy mondanom sem kell, a tanulmány fordításával még nincs vége. A következő lépés, hogy bemutassam a tanulmányban szereplő "reneszánsz-embereket", a történelmi hátteret, etc. Igen ám, csakhogy ez sokkal nehezebb, mint a fordítás:D Tudtam, hogy nehezebb lesz, nagy meglepetés nem is ért, csak azt nem tudtam, hogy ennyire...
Azért nehéz, mert a tanulmány reneszánsz-embereiről annyira keveset tudunk, hogy alig van róluk forrás. Anélkül meg nagyon nehéz összeállítani a fejezetet úgy, ahogy terveztem. Annál is inkább, mert annaka műnek a bemutatására is ki szeretnék térni, aminek a keletkezését elemzi az olasz tanulmány szerzője. De ha a három reneszánsz-emberről (na jó, hivatalosan: három humanistáról:D) kevés az anyag,akkor a műveikről mégkevesebb!
De azért négy forrás már van, három a humanistákról, egy pedig a háttérről, szóval annyira mégsem vészes a helyzet. SŐt, egy ötödik Mátyás király könyvtáráról is szól, amiről szintén ír a tanulmány, így be tudom építeni a bemutatásba.
De akkor hogy lehet az, hogy szept. óta még mindig nincs kész az első fejezet? A válasz egyszerű: több forrásból szerettem volna dolgozni, hogy igazán igényes munkát adhassak ki a kezemből. Így sokat kutattam, az internetes könyvtárakban is, az olasz elektronikus könyvtárból is kértem könyvet, amit egy napon belül meg is kaptam, viszont akármennyire is úgy tűnt a címe alapján,hogy bejövős, kiderült, hogy mégsem az... és ezen a héten az Akadémiai Könyvtárban is voltunk tesómmal, ahol szintén ez történt (errő még lehet, írni fogok). Ezek a tapasztalatok csak azt bizonyítják, hogy tényleg nagyon ritka témát választottam:O
De a jövő héten már tényleg muszáj megírnom azt a fejezetet a tanulmányhoz, bármennyi forrásom is van; nem várhatok tovább a forrásokra, mert nov. 15-én már le kell adni a szakdogát és addig még a bemutató fejezeten kívül a fordításom elemzését is meg kell írnom. Szóval jövő héten lesz, ami lesz...
Optimistábban is zárhatnám ezt a bejegyzést, de rájöttem, hogy a maximalizmusom és a sok akadály miatt most nem tudom:D de gondoljatok bele: ha szerdán vagy csütörtökön írtam volna róla, még pesszimistább lett volna.
Ha jól emlékszem, áprilisban írtam róla utoljára. Mégpedig azt, hogy a 17 oldalas, reneszánszról szóló olasz tanulmány fordítása már majdnem kész, de most szünetel, mert az angolos jövőm miatt változott a terv, így csak az őszi félévben fogok államvizsgázni. Ez volt áprilisban; akkor még azt terveztem, hogy nyáron is folytatni fogom és szeptemberre már teljesen kész lesz a fordítás. Nos, ezt a náyir fogadalmamat nem tudtam betartani. Akármennyire is szeretem, nem tudtam rávenni magam arra, hogy míg mindenki más pihen, én dolgozzak:O Nyáron igazából még a számítógépet is alig akartam látni..
Így legközelebb csak szept. 4-én vettem elő a fordítanivaló tanulmányt. És ahogy átnéztem a magyar verziómat, több javítanivalót találtam benne. Ezen kívül arra is rájöttem, hogy sokkal kevesebb van kész belőle, mint ahogy emlékeztem:D Így szept. 4-étől kezdve négy napon át 5-6 órát - vagy többet is - a magyar verzió fényesítésével töltöttem, ill. azzal, hogy becsempésszem azokat a mondatokat, amik márciusban még annyira nehéznek tűntek, hogy ki is maradtak a fordításból. 6-án viszont már úgy éreztem, nem úgy haladok, ahogy terveztem, pedig nagyon szeretném időben befejezni. Ráadásul az a sok forrásmegjelölés is sok nehézséget okozott, pláne, mert tele volt olyan rövidítésekkel, amiket ezelőtt még nem láttam, így nem tudtam, hogy adjam vissza magyarul. De szept. 7-én, pénteken aztán újra rákapcsoltam és elterveztem, hogy a számomra érthetetlen rövidítésekről majd írok a tanár úrnak, amikor elküldöm neki a kész fordítást. Valamennyit úgyis biztosan javít majd a magyar verzión, így a rövidítéseket utólag is be tudom írni; ezeken kívül egyébként is volt még 3-4 mondat, ami sehogy sem állt össze a fejemben magyarul, szóval ezekről mindenképp írnom kell, ha elküldöm neki a fordítást. Ettől a tervtől teljesen megnyugodtam, és láss csodát, du. 3-ra a négy mondat híján kész is lett a 17 oldalas tanulmány magyar verziója! Bár az utolsó pár oldalt már nem mertem átolvasni, nehogy találjak benne valamit, ami nem tetszik és elvegye az örömömet:D épp ezért 7-én még nem küldtem el, egyrészt, mert péntek volt, másrészt, mert az uccsó néhány oldalt át akartam még nézni hétfőn. Szombat-vasárnap csak fürdőztem a boldogságban, hogy négy nap alatt befejeztem a szakdolgozati fordítást!:D Nagyon jó érzés volt:O szept. 10-én hétfőn aztán déltől nekiálltam letisztázni az utolsó pár oldalt és akkor vettem észre, hogy a forrásmegjelölés miatt még egy kis doksiszerkesztés sem jönne rosszul. Végül ebbe és néhány magyar mondat átfogalmazásába annyira belemerültem, hogy csak este 11 előtt öt perccel küldtem át a tanár úrnak a teljes magyar verziót:D csak ekkorra éreztem úgy, hogy most már tényleg olyan anyagot tudok küldeni, amivel 80-85%-ban elégedett is vagyok :) szuper érzés volt! Hát még az milyen szuper érzés lesz, ha a teljes szakdolgozat elkészül!
Mert hogy mondanom sem kell, a tanulmány fordításával még nincs vége. A következő lépés, hogy bemutassam a tanulmányban szereplő "reneszánsz-embereket", a történelmi hátteret, etc. Igen ám, csakhogy ez sokkal nehezebb, mint a fordítás:D Tudtam, hogy nehezebb lesz, nagy meglepetés nem is ért, csak azt nem tudtam, hogy ennyire...
Azért nehéz, mert a tanulmány reneszánsz-embereiről annyira keveset tudunk, hogy alig van róluk forrás. Anélkül meg nagyon nehéz összeállítani a fejezetet úgy, ahogy terveztem. Annál is inkább, mert annaka műnek a bemutatására is ki szeretnék térni, aminek a keletkezését elemzi az olasz tanulmány szerzője. De ha a három reneszánsz-emberről (na jó, hivatalosan: három humanistáról:D) kevés az anyag,akkor a műveikről mégkevesebb!
De azért négy forrás már van, három a humanistákról, egy pedig a háttérről, szóval annyira mégsem vészes a helyzet. SŐt, egy ötödik Mátyás király könyvtáráról is szól, amiről szintén ír a tanulmány, így be tudom építeni a bemutatásba.
De akkor hogy lehet az, hogy szept. óta még mindig nincs kész az első fejezet? A válasz egyszerű: több forrásból szerettem volna dolgozni, hogy igazán igényes munkát adhassak ki a kezemből. Így sokat kutattam, az internetes könyvtárakban is, az olasz elektronikus könyvtárból is kértem könyvet, amit egy napon belül meg is kaptam, viszont akármennyire is úgy tűnt a címe alapján,hogy bejövős, kiderült, hogy mégsem az... és ezen a héten az Akadémiai Könyvtárban is voltunk tesómmal, ahol szintén ez történt (errő még lehet, írni fogok). Ezek a tapasztalatok csak azt bizonyítják, hogy tényleg nagyon ritka témát választottam:O
De a jövő héten már tényleg muszáj megírnom azt a fejezetet a tanulmányhoz, bármennyi forrásom is van; nem várhatok tovább a forrásokra, mert nov. 15-én már le kell adni a szakdogát és addig még a bemutató fejezeten kívül a fordításom elemzését is meg kell írnom. Szóval jövő héten lesz, ami lesz...
Optimistábban is zárhatnám ezt a bejegyzést, de rájöttem, hogy a maximalizmusom és a sok akadály miatt most nem tudom:D de gondoljatok bele: ha szerdán vagy csütörtökön írtam volna róla, még pesszimistább lett volna.
október 02, 2012
Az idő, a távolság, és a megismerés
Ez a kis eszmefuttatásom ma délután született. Először csak Facen osztottam meg, de most ide is felteszem.
A nagy álmokkal az a baj, hogy túl könnyen összetörhetnek. Erre ma ébresztett rá egy ausztrál srác, akivel nyár óta tartom a kapcsolatot, de olyasmit tudtam meg róla Facebookon, amit talán nem kellett volna és így hatalmasat csalódtam benne.
Elegem van abból, hogy mindig úgy szeretek meg valakit, hogy nem is ismerem igazán, csak tudom róla, h Olaszországban v Ausztráliában él és ennyi nekem már elég. Aztán eltelik egy kis idő, kicsit jobban megismerem és koppanok egy bazinagyot. Mert rájövök, hogy attól, hogy a két kedvenc országom valamelyikében él, semmivel sem jobb, semmivel sem kedvesebb azoknál, akik itt vannak körülöttem. Ő is csak ember, tele óriási hibákkal.
Mostantól tehát szigorúan csak Olaszországot és Ausztráliát szeretném feltétel nélkül szeretni, nem pedig az ott élő embereket. Mert őket előbb meg kell ismernem, mielőtt bárkit is a szívembe fogadok közülük.
A megismerés pedig mérhetetlenül hosszú folyamat, aminek a kulcsa az idő. Nem 10 perc, nem félóra, de még csak nem is pár hónap. Évek alatt juthatsz csak el oda, hogy már elmondhatod: tökéletesen ismersz valakit.
Azt mondják, Ausztrália messze van. Magyarországtól kb. 17 ezer km-re; ami azt jelenti, hogy még repülővel is kb. 1 napot kell utaznod, míg odaérsz. De sem ez az egy nap, sem ez a 17 ezer km-es távolság nem tűnik soknak, ahhoz képest, mennyi idő kell egy ember megismeréséhez.
Ebből - és sok más eddigi tapasztalatomból - következtetve úgy tűnik nekem, hogy még a legtávolabbinak mondott Ausztráliába is könnyebb kijutni, mint tökéletesen megismerni egy embert.
Ti ezt hogy érzitek? Ha bármi gondolatot ébresztett bennetek ez a pár sor, légyszi írjatok!
A nagy álmokkal az a baj, hogy túl könnyen összetörhetnek. Erre ma ébresztett rá egy ausztrál srác, akivel nyár óta tartom a kapcsolatot, de olyasmit tudtam meg róla Facebookon, amit talán nem kellett volna és így hatalmasat csalódtam benne.
Elegem van abból, hogy mindig úgy szeretek meg valakit, hogy nem is ismerem igazán, csak tudom róla, h Olaszországban v Ausztráliában él és ennyi nekem már elég. Aztán eltelik egy kis idő, kicsit jobban megismerem és koppanok egy bazinagyot. Mert rájövök, hogy attól, hogy a két kedvenc országom valamelyikében él, semmivel sem jobb, semmivel sem kedvesebb azoknál, akik itt vannak körülöttem. Ő is csak ember, tele óriási hibákkal.
Mostantól tehát szigorúan csak Olaszországot és Ausztráliát szeretném feltétel nélkül szeretni, nem pedig az ott élő embereket. Mert őket előbb meg kell ismernem, mielőtt bárkit is a szívembe fogadok közülük.
A megismerés pedig mérhetetlenül hosszú folyamat, aminek a kulcsa az idő. Nem 10 perc, nem félóra, de még csak nem is pár hónap. Évek alatt juthatsz csak el oda, hogy már elmondhatod: tökéletesen ismersz valakit.
Azt mondják, Ausztrália messze van. Magyarországtól kb. 17 ezer km-re; ami azt jelenti, hogy még repülővel is kb. 1 napot kell utaznod, míg odaérsz. De sem ez az egy nap, sem ez a 17 ezer km-es távolság nem tűnik soknak, ahhoz képest, mennyi idő kell egy ember megismeréséhez.
Ebből - és sok más eddigi tapasztalatomból - következtetve úgy tűnik nekem, hogy még a legtávolabbinak mondott Ausztráliába is könnyebb kijutni, mint tökéletesen megismerni egy embert.
Ti ezt hogy érzitek? Ha bármi gondolatot ébresztett bennetek ez a pár sor, légyszi írjatok!
október 01, 2012
Valaki nagyon unatkozott - avagy viccesen lehetetlen küldetések
Ezt egyszerűen nem hagyhatom ki!
Reggel az egyik ismerősömnél láttam FB-n és úgy szakadtam, hogy gondoltam, megosztom itt is :) nektek melyik tetszik legjobban ezek közül a lehetetlen, de annál viccesebb küldetések közül?:D
"Minden kérdést olvasson el figyelmesen. Válaszoljon az összes kérdésre.
Munkaidő három óra. Az idő MOST indul.
TÖRTÉNELEM: Jellemezze a pápaság történetét a kezdetektől napjainkig, koncentráljon különösen, de nem kizárólagosan a szociális, politikai, gazdasági, vallási és filozófiai hatásán Európára, Azsiára és Afrikára. Legyen tömör, velős, egyedi.
ORVOSTUDOMÁNY: Az asztalon talál egy borotvapengét, egy csomag gézt és egy üveg skót whiskyt. Vegye ki az egyik veséjét majd cserélje ki a másikkal. Ne varrja össze, amíg a munkáját ki nem értékelik. 15 perce van.
RETORIKA: 2,500 lázadó, őrült benszülött viharzik a teremben. Nyugtassa meg őket.
Bármely ősi nyelvet használhat, kivéve a latint és a görögöt.
BIOLÓGIA: Hozzon létre szilícium alapú életet. Becsülje meg az eltéréseket
az elkövetkező emberi kultúrákban, ha ez az életforma 500 millió évvel ezelőtt kifejlődhetett volna. Állításait tényadatokkal bizonyítsa is.
ZENE: írjon zongoraconcertót. Hangszerelje és adja elő furulyán és dobon.
Segítségképpen a széke alatt talál egy zongorát.
PSZICHOLÓGIA: Munkásságukról szerzett tudása alapján értékelje az érzelmi stabilitást, az alkalmazkodóképesség fokát és az elfojtott frusztrációkat a következő személyeknél:
Nagy Sándor, II. Ramszesz, Hammurabi.
Az alanyoktól vett idézetekkel támassza alá értékelését, a megfelelő hivatkozásokkal. A fordítás nem kötelező.
KATONAI SZAKÉRTELEM: Egy nagy kaliberű lőfegyver darabjait találja az asztalán. Mellettük fekszik egy nyomtatott használati utasítás bantu nyelven. Tíz perc múlva egy éhes bengáli tigris csatlakozik Önhöz. Tegye meg az Ön által szükségesnek ítélt lépéseket. Legyen kész utólag felülvizsgálni döntéseit.
MATEMATIKA: Alkosson hiperkomlex számokból konkáv halmazt, amely a recipriverexkluzív (önmagán kívül bármely más számmal egyenlő) számok halmazának részhalmaza. Ábrázolja 4 vagy 5 dimenziós koordináta-rendszerben.
Kösse össze a pontokat úgy, hogy a kialakuló geometriai alakzat a szögfelezőivel együtt Tapsi Hapsi képét adja ki.
ALKALMAZOTT MÉRNÖKI TUDOMÁNYOK: Kössön sorba 1 izzót.
(Pluszpontért ugyanezen izzót Párhuzamosan is kötheti)
FIZIKA: Magyarázza az anyag természetét. Hozzon létre egy zongorányi
antianyagot, egyesítse az anyaggal (zongora). Irja le a látottakat.
FILOZÓFIA: Vázolja az emberi gondolkodás fejlődését. Mérje fel ennek
jelentőségét. Hasonlítsa össze Valamely más gondolkodás fejlődésével.
Térjen ki a lét tarthatatlanságát igazoló elméletekre. Adjon kézzelfogható megoldást (ne kövessen el öngyilkosságot a vizsga végéig).
VALÓSZÍNŰSÉGSZÁMÍTÁS: Abakusz segítségével határozza meg min. 99.24167%-os
konfidenciaszint mellett a jövő heti lottószámokat.
IRODALOM: Elemezzen egy szabadonválasztott X-XI. századi amerikai verset.
KÉPZŐMŰVÉSZET: Hozza létre a Parlament épületének 1:1 arányú modelljét a fiókban található 3 csomag gyurma segítségével. Ügyeljen az épület belső részeinek kidolgozottságára.
SZÁMÍTÁSTECHNIKA: Írjon BASIC nyelven egy grafikus alapú multitask operációs rendszert, amely kivédi a windows 98 potenciális hibáit.
A hardver specifikációja: ZX-Spectrum (1kB memory) vagy Commodore 16, +4 vagy 64.
NYELVTUDOMÁNYOK: Az összehasonlító nyelvészet eredményeinek felhasználásával mutasson ki fonetikai hasonlatosságokat az óegyiptomi és szanszkrit nyelv köznapi beszélt változataiban.
SZOCIOLÓGIA: Becsülje meg a szociológiai problémákat, amik a világ végén
felmerülhetnek. Tervezzen kísérletet elmélete igazolására.
FILMMŰVÉSZET: Irjon forgatókönyvet a Habsburg-ház életéről majd forgasson ebből rajz- vagy rövidfilmet (max. 351 kocka).
ANGOL NYELV: Sikeresen jelenjen meg egy azaz 1 db angolórán, amelyen tanára is részt vesz.
Ha ez sikerül, akkor beszélgessen vele egy azaz 1 percen keresztül, anélkül, hogy a kosárlabda szóba kerülne."
Reggel az egyik ismerősömnél láttam FB-n és úgy szakadtam, hogy gondoltam, megosztom itt is :) nektek melyik tetszik legjobban ezek közül a lehetetlen, de annál viccesebb küldetések közül?:D
"Minden kérdést olvasson el figyelmesen. Válaszoljon az összes kérdésre.
Munkaidő három óra. Az idő MOST indul.
TÖRTÉNELEM: Jellemezze a pápaság történetét a kezdetektől napjainkig, koncentráljon különösen, de nem kizárólagosan a szociális, politikai, gazdasági, vallási és filozófiai hatásán Európára, Azsiára és Afrikára. Legyen tömör, velős, egyedi.
ORVOSTUDOMÁNY: Az asztalon talál egy borotvapengét, egy csomag gézt és egy üveg skót whiskyt. Vegye ki az egyik veséjét majd cserélje ki a másikkal. Ne varrja össze, amíg a munkáját ki nem értékelik. 15 perce van.
RETORIKA: 2,500 lázadó, őrült benszülött viharzik a teremben. Nyugtassa meg őket.
Bármely ősi nyelvet használhat, kivéve a latint és a görögöt.
BIOLÓGIA: Hozzon létre szilícium alapú életet. Becsülje meg az eltéréseket
az elkövetkező emberi kultúrákban, ha ez az életforma 500 millió évvel ezelőtt kifejlődhetett volna. Állításait tényadatokkal bizonyítsa is.
ZENE: írjon zongoraconcertót. Hangszerelje és adja elő furulyán és dobon.
Segítségképpen a széke alatt talál egy zongorát.
PSZICHOLÓGIA: Munkásságukról szerzett tudása alapján értékelje az érzelmi stabilitást, az alkalmazkodóképesség fokát és az elfojtott frusztrációkat a következő személyeknél:
Nagy Sándor, II. Ramszesz, Hammurabi.
Az alanyoktól vett idézetekkel támassza alá értékelését, a megfelelő hivatkozásokkal. A fordítás nem kötelező.
KATONAI SZAKÉRTELEM: Egy nagy kaliberű lőfegyver darabjait találja az asztalán. Mellettük fekszik egy nyomtatott használati utasítás bantu nyelven. Tíz perc múlva egy éhes bengáli tigris csatlakozik Önhöz. Tegye meg az Ön által szükségesnek ítélt lépéseket. Legyen kész utólag felülvizsgálni döntéseit.
MATEMATIKA: Alkosson hiperkomlex számokból konkáv halmazt, amely a recipriverexkluzív (önmagán kívül bármely más számmal egyenlő) számok halmazának részhalmaza. Ábrázolja 4 vagy 5 dimenziós koordináta-rendszerben.
Kösse össze a pontokat úgy, hogy a kialakuló geometriai alakzat a szögfelezőivel együtt Tapsi Hapsi képét adja ki.
ALKALMAZOTT MÉRNÖKI TUDOMÁNYOK: Kössön sorba 1 izzót.
(Pluszpontért ugyanezen izzót Párhuzamosan is kötheti)
FIZIKA: Magyarázza az anyag természetét. Hozzon létre egy zongorányi
antianyagot, egyesítse az anyaggal (zongora). Irja le a látottakat.
FILOZÓFIA: Vázolja az emberi gondolkodás fejlődését. Mérje fel ennek
jelentőségét. Hasonlítsa össze Valamely más gondolkodás fejlődésével.
Térjen ki a lét tarthatatlanságát igazoló elméletekre. Adjon kézzelfogható megoldást (ne kövessen el öngyilkosságot a vizsga végéig).
VALÓSZÍNŰSÉGSZÁMÍTÁS: Abakusz segítségével határozza meg min. 99.24167%-os
konfidenciaszint mellett a jövő heti lottószámokat.
IRODALOM: Elemezzen egy szabadonválasztott X-XI. századi amerikai verset.
KÉPZŐMŰVÉSZET: Hozza létre a Parlament épületének 1:1 arányú modelljét a fiókban található 3 csomag gyurma segítségével. Ügyeljen az épület belső részeinek kidolgozottságára.
SZÁMÍTÁSTECHNIKA: Írjon BASIC nyelven egy grafikus alapú multitask operációs rendszert, amely kivédi a windows 98 potenciális hibáit.
A hardver specifikációja: ZX-Spectrum (1kB memory) vagy Commodore 16, +4 vagy 64.
NYELVTUDOMÁNYOK: Az összehasonlító nyelvészet eredményeinek felhasználásával mutasson ki fonetikai hasonlatosságokat az óegyiptomi és szanszkrit nyelv köznapi beszélt változataiban.
SZOCIOLÓGIA: Becsülje meg a szociológiai problémákat, amik a világ végén
felmerülhetnek. Tervezzen kísérletet elmélete igazolására.
FILMMŰVÉSZET: Irjon forgatókönyvet a Habsburg-ház életéről majd forgasson ebből rajz- vagy rövidfilmet (max. 351 kocka).
ANGOL NYELV: Sikeresen jelenjen meg egy azaz 1 db angolórán, amelyen tanára is részt vesz.
Ha ez sikerül, akkor beszélgessen vele egy azaz 1 percen keresztül, anélkül, hogy a kosárlabda szóba kerülne."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)