"Imprinted Song" - avagy egy újabb gönyörű Twilight-élmény

Ha már az előbb ismét említettem a Twilightot: nos, tegnap ismét gyönyörű élményekkel ajándékozott meg. Az egyik ez a dal a negyedik részéből, a Breaking Dawnból, amit alább meghallgathattok, ill. egy részét magyarul is leírtam. A másik ajándék pedig.. uhh.. rengeteg elmondhatatlanul szép érzés, ami ismét Jacob miatt költözött a szívembe. Nos íme a dal, amivel tegnap óta nem tudok betelni (többek között ezért is adtam a bejegyzésnek az "Imprinted Song" címet):



"Száz éven át vártam, de még milliót is várnék rád. Nem is gondoltam arra, milyen drága ajándék, hogy a tiéd lehetek. Ha csak érintésed melegét éreztem volna, vagy mosolyodat láttam volna, (...) már tudtam volna, miért is élek. A szerelmed egy új fejezet az életemben, ahol csak az édes szavak maradnak. Érted, általad új "ember"? leszek. Nincs semmi, ami erősebbé tenne, mint a te törékeny szíved."

Az ember azért van idézőjelben, mert Edwardot képzeltem ebbe a vallomásba, amikor fordítottam:D Bár hozzá kell tennem, erről a dalról is sokkal inkább a bevésődés jut az eszembe, márcsak a szépsége miatt is. De ha viszont bevésődés, akkor Jacobé is lehet ez a vallomás :) viszont akkor nem is kellene idézőjelbe tennem az embert, hisz ő azért inkább ember, mint Edward. Sőt, ha belegondolok, még Renesmee-nél is.. De különös módon, amikor tegnap láttam a Breaking Dawn első részét, Jacob érzéseit akkor tudtam leginkább átélni, amikor farkasként küldött gondolatokat a többieknek. Még meg is ríkatott akkor! Olyan drága, olyan védelmező, és mégis meg nem érdemelten sokat bántja Bella! Jacob, ha én lehetnék a bevésődésed, sohasem engedtem volna, hogy Bella ennyi fájdalmat okozzon! Jacob Black forever!

Itália, nekem akkor is hiányzol!

Épp most olvastam egyik kedvenc blogomon, az Olaszországba Jöttem-en Volterráról és
a róla írt bejegyzésről
eszembe jutott, hogy mennyire hiányzik Itália és hogy hiába nyaraltam ott már többször, Toszkánába még nem jutottam el. A régión belül leginkább Firenze vonz már csak a reneszánsz és a szakdolgozatom témája miatt is. De persze ha egyszer lehetne, az összes toszkán városba és faluba ellátogatnék, magamba szívnám a hangulatukat, felidézném a történelmüket.

Igazából talán azért is vágyom ennyire Toszkánába, mert Andrea Bocelli miatt az volt az első olaszországi régió, amiről többet olvastam és aminek a hangulata már olvasás közben is átjárt. Mint ahogy a művész dalait hallgatva szintén. Andrea Bocelli ugyanis a Pisa megyei Lajaticóban született, amely épp Volterra és Pontedera között található (ebből következik, hogy Volterráról sem a Twilight olvasása közben hallottam először,még akkor sem, ha azóta akaratlanul is Aróék jutnak az eszembe róla!) Gyönyörű, természeti értékekben gazdag, hangulatos kis falu Lajatico, mindenképp látnom kell egyszer! Ahogy persze Pisát és Volterrát is. Bár Volterrát csakis Jacobbal szabad meglátogatni, van egy olyan érzésemXD Na jó, komolyra fordítva a szót, igazából a toszkánai utazást leginkább már tényleg egy pasival képzelem el. És lehet, hogy eddig pont azért nem valósult meg a szüleimmel vagy az egyetemmel, mert majd tényleg csak a leendő párommal fog. Mindennek oka van!

Bár tényleg hiszek ebben, most akkor is az a kérdésem: addig, amíg nem jutok el újra Itáliába, vajon mit tehetnék, hogy ne hiányozzon ennyire?:D

Ez egyszerűen hátborzongató!

Rég írtam ide, de ezt most muszáj megosztanom, mert Ausztráliával kapcsolatos és hátborzongatóan furcsa...

Szóval volt szombat éjjel egy rossz álmom. Egy égő erdei házból menekültem benne, anyuék is ott voltak, meg egy pasi, akit nem tudok beazonosítani.. Az utolsó percig próbáltam menteni a házból, ami menthető, de mindenki sürgetett, hogy meneküljünk, mielőtt még késő lenne. Rengeteg tűzoltó volt ott, akik hangosan és angolul kiabáltak. Figyelnünk kellett, hová lépünk, de próbáltunk olyan gyorsan futni, ahogy csak lehetett. Sírtam, mert rengeteg értékünk maradt a házban, amikről tudtuk, hogy már nem fogjuk látni. Hatalmas lángok voltak mindenütt, de végül mégis sikerült egy viszonylag védett helyre érnünk. De hogy ezután mi történt, nem tudom, mert ekkor ébredtem fel, de olyan mélyen érintett az álom, hogy először azt sem tudtam, hol vagyok.

Mindez szombat hajnalban történt. Igen, mondhatnánk, hogy csak egy álom. Anyu is ezt mondta, amikor meséltem neki. Ha Magyarországot nézzük, akkor szerencsére igaza is van.

Csakhogy szombat délben kinyitottam az aznapi két, Ausztráliából érkezett hírlevelet, és mindkettőben Új-Dél-Wales-i tűzvészről számolnak be! És Új-Dél-Walesnek tudjátok, melyik része van a legnagyobb veszélyben? Nem más, mint a Kék-hegység! Közel 200 ház vált lakhatatlanná, a lángok elérik a fák magasságát is és 20 ezer tűzoltó dolgozik a régióban. És még egy jó darabig fognak is dolgozni, mert a tűz rekordsebességgel terjed és pusztít. Mindezt szombat délben olvastam és egy ideig alig kaptam levegőt utána, mert ahogy olvastam, folyton visszagondoltam az álmomra és még most sem tudom elhinni, hogy minden előzmény nélkül pontosan azt álmodtam, ami Ausztráliában történt! Ráadásul úgy, hogy csak utólag tudtam meg, hogy valóság! Hátborzongató, nem?

Most olyan érzésem van, mintha a szívem egy darabja még tényleg ott lenne.. Ausztráliának pedig van egy vészkapcsolója, amivel vészhelyzetkor jelzést küld, amit így akkor is megkapok, ha 17 ezer km-mel távolabb élek tőle! Ez már túlmutat azon, hogy szeretem Ausztráliát. Ez sokkal több annál. Brrr! Nincs mese, ezek után egyszer mindenképp el kell jutnom oda, bármi is történjen!

itt vannak a helyzetjelentések linkjei. Az első cikket okt. 19-én ausztrál hajnalban tették fel:
http://­www.abc.net.au/news/­2013-10-18/­firefighters-say-thre­at-remains-despite-c­ooler-conditions/­5032814?WT.mc_id=news­mail

És még egy van, amit utána:
http://­www.abc.net.au/news/­2013-10-19/­firefighters-try-to-g­ain-upper-hand-on-ns­w-bushfires/­5033072?WT.mc_id=news­mail

Meg azóta persze folyamatosan frissítik a helyzetjelentéseket, csak ezt a kettőt kaptam el szombaton. Áh, még mindig... Brrr!

A teremtés végtelen ajándékai - gyönyörű idézet és zene

"A teljes teremtés benned létezik, s minden, mi benned van, a teremtésben is létezik. Nincs határ közted és egy tárgy között, mely egész közel van hozzád, mint ahogyan közted és a messze lévő tárgyak között sincsen távolság. Benned van minden dolog, a legkisebb és a legnagyobb, a leghatalmasabb s a legmagasztosabb, s minden egyenrangú.
A Föld minden eleme egyetlen atom. A szellem egyetlen mozdulatában benne van az élet összes törvénye. Egyetlen csepp vízben benne van a végtelen óceán rejtélye. Léted megjelenési formája az élet minden megjelenési formáját magában rejti.
Figyelj benső éned hangjára, nézz bele idő és tér végtelenségébe. A csillagok dalolnak ott neked, a számok beszélni kezdenek hozzád, a kozmosz örök kórusának hangjaival. Minden egyes Nap Isten egy gondolata, és minden egyes bolygó ennek a gondolatnak egy változata."
(Hermész Triszmegisztosz)

Elhangolódva

Bocsi, ez most ilyen száraz önismereti jellegű írás, ami úgy születik, hogy próbálom rendezni a gondolataimat. Itt most szakad az eső, úgyhogy ennél jobb időzítés nem is kell, még az idő is a hangulatomba vág...

Az is lehetne a bejegyzés címe, hogy "lehangolódva", de érzem, ennél többről van szó. Akárhogy is próbálom a szőnyeg alá söpörni, már nem titkolhatom tovább: valami történt azzal a vidám, önbizalomgazdag lánnyal, aki 2012 márciusában elkezdte írni ezt a blogot. Igaz, 2012 márciusa óta sok minden történt, pl. elkészült a szakdogám és, bár a TO nem nagyon akarta, végül még az olasz szakos diplomám is meglett, amit úgy értem el, hogy a TO kidobott az ajtón, én meg szépen visszamásztam az ablakon! Mert ugye az olaszért bármit! Erre az időre már mosolyogva gondolok vissza, még ha nem is volt olyan régen.

És míg olasz szakos voltam, közben egyre inkább barátkoztam az angollal is, mert hát Ausztrália-rajongóként tudtam: nem lehetek meg nélküle. És most, miután befejeztem az olasz szakot, rá kell jönnöm, hogy nem is annyira olaszosként, mint angolosként van rám szükség. Ugyanis, ahogy a nyáron néztem az álláshirdetéseket, láttam, hogy angolul beszélő munkaerőt szinte mindenhol keresnek, olaszost meg sehol. Sőt, még csehül, szlovákul, sőt kínaiul tudó munkavállalót is előbb keresnek, mint egy olasz szakos bölcsészt. Pedig amikor elhatároztam, hogy elvégzem az olaszt, az motivált hogy olaszul jóval kevesebben beszélnek, mint angolul pl., éppen ezért könnyű lesz majd munkát találnom. Én, kis naiv!

Végül is nem azt bánom, hogy elvégeztem az olasz szakot, hanem azt, hogy mellette nem mentem rá mégjobban az angolra. Bár, ha mégis visszaforgathatnám az időt, vagy egyszerre két életem lehetne, akkor nemcsak az olaszt végeztem volna el, hanem egy nemzetközit is, angol minorral. Ha így tettem volna, sokkal jobb lenne a szakangolom, sokkal jobban tudnék politikai cikkeket fordítani. Első kézből végigkövethettem volna most az ausztráliai választás eseményeit, és közvetíthettem volna. De miért is vágyom erre, amkor a politikát még magyarul, sőt olaszul sem szeretem? Nos azért, mert az ausztrál hírportálok hemzsegnek tőle (főleg most), bármerre kattintok, mindenhol lehet róla olvasni. És jó sok cikk jelenik meg az őslakosok és a politika kapcsolatáról is. Én meg hiába szeretném és próbálom is, nem tudom visszaadni magyarul. De nemcsak a politikát, hanem a környezettel, a klímaváltozással kapcsolatos ausztrál cikkeket is visszaadnám. De még kicsi vagyok hozzá.. Pedig Ausztrália a mindenem; tisztelem az őslakosokat; és a természetet; mindkettőért szeretnék tenni; annyira szeretem, hogy el szeretném hozni Magyarországra - persze átvitt értelemben, híreken keresztül. De ha a szakszavak gondot okoznak, akkor ez túl nehéz. Bár valószínű, hogy ettől még nem lehetetlen. Csak valami jó módszer kellene. Valami jó módszer és sokkal több angolos önbizalom. Mert ha az angolos önbizalmam akkora lenne, mint az Ausztrália iránti szeretetem, akkor valószínűleg én lehetnék az egyik legyorsabban dolgozó hírszerző. Istenem, de nehéz ez!

Foglaljuk csak össze: szeretem az angolt; imádom Ausztráliát, mindent megtennék érte...

Hoppá, hiszen pont ez az! Itt a lényeg, hisz az olaszért is mindent megtettem és lám-lám, még diploma is lett belőle! De az olasznál valahogy kezdettől sokkal nagyobb volt bennem a tűz, mindig is szorgalmasabban tanultam, mint az angolt. Ausztráliával kapcsolatban meg most jövök rá, hogy bár már sokadjára hangoztatom, hogy bármit megtennék érte, az a lázas tanulás mindig elmarad, ami az olasznál volt. Egy-egy fellángolás mindig van, de ez a fenti tervekhez ezek szerint kevés. Megőrülök! Sokkal könnyebb lenne, ha már most felvettek volna az angolos fordítói mesterképzésre! Ha már nemzetközit nem végeztem, ez akkor is segítene az ausztrál terveimben. Ez egy ördögi kör: mert oda csak felsőfokú angollal vesznek fel, ahhoz meg talán az a szintű tudás kellene, amit egyedül nem tudok megszerezni. Hangoztatom ugyan mindenkinek, hogy igen, de már nem vagyok benne biztos.

Na jó, most inkább befejezem. Ettől az eszmefuttatástól azt reméltem, okosabban és optimistábban fogom látni ezeket a dolgokat, ha kiírom magamból.. de ez sem így lett.. ez az én formám.. ráadásul az a fránya eső még mindig zuhog.. áh... end of the world...

Kérem a következőt!

Ez a címe az M1 szept. 2-án indult új kvízműsorának, amit szintén Gundel-Takács Gábor vezet. Olaszországból és ha jól emlékszem, Németországból jött az ötlet, ahol már megy egy ideje ez a műsor és népszerű is. Én nagyon örülök, hogy Gundi ismét visszatért egy kvízzel, de maga a játék szerintem jóval nehezebb, mint a Maradj talpon. Egy-egy játékosnak egy témakörön belül négy kérdésből legalább 3-ra jól kell válaszolnia, hogy ne veszítsen és ha ez megvan, 52 pénzt rejtő tekercs közül kell húznia egyet. A tekercseken összesen 100 millió FT van, ezek különböző címletekre vannak felosztva és a játékos persze sosem tudja, melyik címletet húzza. Gundi nézheti meg és ha a játékos úgy érzi, elég nagy már az összeg, hogy beüljö a bajnoki székbe, beülhet és jön a következő játékos, akivel párbajozik. A gond csak az, hogyha benne is marad a bajnoki székben a játék végéig, mert az utána következők közül senkinek a nyereménye nem közelíti meg az övét, az még mindig nem garantálja, hogy a bajnoki pénzét el is viheti. Ugyanis a játék végén, a fináléban a bajnoknak három perc alatt 21 kérdésre kell válaszolnia, de ezúttal nem a helyes választ kell megadnia, hanem kettő közül a rosszat. És ez szerintem óriási nehezítő elem. Szóval, hogyha az a kérdés, hogy pl. mikor uralkodott Mária Terézia: a. 1740-től 1780-ig vagy b. 1920-tól 1960-ig, akkor a játék szempontjából a b. válasz a helyes, hiába tudod töriből, hogy valójában 1740-től 1780-ig uralkodott. És ha véletlenül az a-ra böksz rá és mondjuk ez a 10. kérdés, akkor megáll az egész és kezdheted elölről az egész kérdéssort! És mivel mindig akad olyan kérdés, amire a valós választ mondod, nem azt, ami a játék szempontjából kell, ember legyen a talpán, aki eljut a 21. kérdésig és elviheti a bajnoki pénzét! Annál is inkább, mert minél többször leáll a kérdéssor, annál kevesebb pénzed marad. Szóval irtó nehéz ez a játék! Az eleje még tetszik is, de ŐSZINTÉN SZÓLVA a vége nagyon nem. Milyen kvíz az, ahol rossz válaszokkal lehet megtartani a nyereményt?:D Szeretem a kihívásokat, de ez még nekem s furcsa!

Mindenesetre drukkolok, hogy legyen azért olyan játékos, aki le tudja győzni ezt a nehezítő elemet! :) Mindent bele, Következők!

Ééés igeen: Jelentkeztem egy állásra

Most, hogy (egy időre) befejeztem az egyetemet, rájöttem, hogy nem lenne rossz végre dolgozni. Első körben mindenképp valami otthonról végezhető számítógépes munkában gondolkodom. Már nyár közepe óta nézegetem az álláshirdetéseket, de csak ezen a héten találtam olyat, amibe első látásra beleszerettem. Egy internetes gépírói állásról van szó: rádiós- és tévés szövegek rögzítésére keresnek olyanokat, akiknek nagy gyakorlata van a tízujjas gépírásban. Ez nemcsak azért testhezálló nekem, mert hanganyagok rögzítéséről van szó, hanem azért is, mert tizenkét évnyi gyakorlatom van a gépírásban és a számítógéphasználatban. Az egyetemen sokszor én voltam a csoport jegyzetfelelőse, mert gyorsan és pontosan leírtam mindent, ami az órán elhangzott, akár magyarul, akár olaszul. Az angol jegyzetelés már nem ment ilyen könnyen, de azt csak az utolsó egy évben kezdtem. De idővel szerintem angolul is fogok tudni olyan gyorsan írni, mint magyarul vagy olaszul :) ehhez a munkalehetőséghez most úgyis elsősorban magyarul kell tudni jól és pontosan gépelni, hisz magyar műsorok dokumentálásáról van szó. De biztos, ami biztos, az önéletrajzomba mindenképp beleírtam az olaszt is - az angolt még nem mertem. Mármint azt beleírtam, hogy ismerem a nyelvet, csak azt nem, hogy gépelést is vállalok angolul. De ez persze nem baj, mondom, a magyar a lényeg itt :)

Az önéletrajzomat tegnap küldtem be. Ez alapján döntik el, hogy behívnak-e interjúra vagy sem. Bár pozitív előérzetem van, mégis nagyon izgulok, másra sem tudok gondolni tegnap dél óta!

Sikerülnie kell!

Érezd a FÉNYT, és add tovább! - a nap idézete

Érezz egyre több és több fényt magadban. Mindannyiszor, ha lehunyod a szemedet, lásd azt, hogy fény árasztja el az egész lényedet. Eleinte csak képzeled majd, de a képzelet nagyon kreatív.

Tehát képzelj el egy lángot a szív közelében, és képzeld azt, hogy tele vagy fénnyel. Szüntelenül növeld azt a fényt. Szinte szédítővé válik! És nem csak te fogod érezni; mások is érezni kezdik majd. Mindannyiszor, ha közel vagy hozzájuk, érezni kezdik, mert vibrál.

Ez mindenki vele született joga, de kifejezésre kell juttatnod az igényed iránta. Ez olyan kincs, amelyre senki sem tart igényt. Ha nem tartasz rá igényt, halott marad, eltemetve a föld alatt. Amint magadnak követeled, a saját, belső lényedet követeled. Ezért mindannyiszor, ha fényt látsz, érezz mély tiszteletet. Még az egészen közönséges dolgoknál is: ég a lámpa, és te mély tiszteletet érzel, csodálatot. Csak figyeld az éjszaka csillagait, és érezz kapcsolatot velük. Reggel felkel a nap. Figyeld, és engedd, hogy felkeljen vele a belső napod. Mindannyiszor, ha fényt látsz, azonnal próbálj meg kapcsolatot teremteni vele – és hamarosan képes leszel rá.


Osho)

Detektív-tippem a rejtélyes dokumentumokhoz

Nos, még a múlt héten beszéltem a bátyámmal a
a laptopommal kapcsolatos rejtélyről
de persze ő sem érti. Viszont nekem már van egy tippem arra, hogy történhetett, igazából akkor jutott eszembe, amikor neki is elmeséltem:D

Szóval szerintem elképzelhető, hogy az ismeretlen doksik és zenék úgy kerültek a gépemre, hogy a benne lévő winchestert ezelőtt biztonsági mentésre használták. Valószínűleg olyan vinyó van benne, amit külsőként is lehet használni, így lehetett, hogy valaki egy időre rámásolta a fél életét, aztán amikor rárakta az új gépére, visszavitte a vinyót az üzletbe anélkül, hogy letörölte volna róla az anyagot. Nem tudom, helytálló-e a feltételezésem, annál is inkább, mert arról már fogalmam sincs, hogyan került pont egy ilyen winchester pont az én gépembe. Újrahasznosítás?:D Akor is furcsa, hisz az üzlet nem a gyártó, nem hiszem, hogy csak úgy pakolgatják a vinyókat egyik gépből a másikba, szóval lehet, ezen az elméleten még dolgozni kell.

Igazából csak arról jutott ilyesmi az eszembe, hogy nekem is van egy külső winchesterem, ami életmentő volt akkor, amikor gimiben (tizenkettedik els félévében ráadásul!) tönkrement az Acer-laptopom. Para volt ezerrel, mert egyik nap még minden oké volt a géppel, aztán másnap már nem reagált semmire, én meg majdnem szívbajt kaptam, mert olasz és zenetöris önképző anyagokon kívül négy gimis évem kemény munkája volt benne: szkennelt anyagok, érettségihez sok minden, jegyzetek, dolgozatok, a negyed életem! De a gépet be sem lehetett kapcsolni, tényleg nem reagált semmire, másolat meg nem volt sehol a negyed életemről. így amikor elvittük javíttatni, mellékeltem hozzá egy levelet, amiben kértem a szakikat, hogy bármi is történik, az adatokat mindenképp mentsék át róla valahová, mert a jövőm múlik rajta. Gondoljátok el, látássérültként nem úgy van az, hogy majd elkérem valakitől a könyveket, vagy a kidolgozott tételeket és megoldódik minden. Mert hiába adta volna oda valaki, elolvasni csak akkor tudtam volna, ha mindent újra gépre viszek, ami négyévnyi anyagnál maga lett volna a pokol. Nem tudtam volna elviselni, ha az egész gimit a nulláról kellett volna kezdenem érettségi előtt. Oké, sok minden benne volt a fejemben, de akkor is! Azt az egy hetet, amíg javították a gépet, nem kívánom senkinek! De aztán a hét végén kiderült, hogy a gépben az alaplap égett ki, a vinyó pedig nem sérült, de biztos, ami biztos, azért átmentettek róla mindent egy külső MSI-winchesterre, ahogy kértem. Elmondhatatlan érzés volt a kezembe venni azt a winchestert, egy hét bizonytalanság után. Hatalmas kő esett le a szívemről, főleg, amikor megnéztem és mindent úgy találtam rajta, ahogy az Acer-gépen hagytam. Először úgy volt, hogy csak kölcsönben lehet nálam a külső vinyó, de aztán végül meg is vettük, hogy tudjak rá biztonsági másolatokat készíteni a sulis anyagokról arra az esetre, ha bármi történne még a géppel.

Ezt a történetet azért meséltem el, mert tudom, milyen jól jön egy külső vinyó, amikor tönkremegy a géped és azt hiszed, elvesztetted a dokumentumaidat. Na meg azért is, mert emiatt sejtem, hogy a mostani Samsung-gépemben lévő vinyónak is hasonló lehetett a sztorija, mint az én külső MSImé. Azzal a különbséggel, hogy az emberke, aki biztonsági mentést kreált rá az anyagairól, a másolás után visszavitte a boltba, nem vette meg, ahogy én az MSI-t. Annál is inkább, mert egy Acer mappán belül vannak az ismeretlen dokumentumok, nem pedig Samsungban! Szóval biztos, hogy nem azonos márkájú gép biztonsági mentése került rá!

De azért az még mindig kérdés, hogy miért pont ez a vinyó került a gépembe:D nem zavar, csak kíváncsi lennék rá. És az is kérdés még, hogy mit kezdjek ezekkel az anyagokkal, biztos-e, hogy emberünk tényleg elmentette magának, nem pedig azóta is keresi őket... Mindenesetre, ha kiderítem a nevét a dokumentumokból (eddig mindig elfelejtettem, pedig tényleg nem ártana), megpróbálom vele felvenni a kapcsolatot, hátha mégsem másolt át magának mindent és akkor átadhatom neki :)

"Jasper Forks" és a Vámpírnaplók

Hogy hogy jönnek össze? Hát úgy, hogy a titokzatosan a gépemre került zenék között van egy Jasper Forks-dal is, mégpedig ez:



és csodálkozva megemlítettem csütörtökön egy barátnőmnek facen, hogy milyen furcsa, h van egy ilyen nevű dj. Hülyeségből kerestem olyat is, h "Jacob La Push", de őt sajnos nem találtam meg:D Viszont, ha már szóbakerült a Twilight, a barátnőm ajánlotta, hogyha bejönnek ezek a vámpíros-vérfarkasos sztorik, akkor nézzem meg a Vámpírnaplók sorozatot is, mert az is nagyon szerethető. Az az igazság, hogy hallottam már róla, de a tv-ben úgy reklámozták, mintha vmi bűnügyi sorozat lenne, valahogy mindig olyan beszélgetéseket emeltek ki belőle a bemutatóban, ami miatt nem mertem megnézni. Pedig tényleg nagyon jó, nem tudom, hogy téveszthetett meg ennyire a bemutatója! Oké, a Twilightnál vadabb, de pont ezért nem lehet abbahagyni sem:D vagyis lehet, csak nagyon nehéz: én tegnap fél10 körül kezdtem nézni
itt
és este fél hat körül tudtam csak abbahagyni az első évad 9. részénél, akkor is csak azért, mert sok volt már az info egyszerre:D

És azért hoztam össze a címben Jasper Forks-szal, mert ha nem kerültek volna a gépemre titokzatosan azok a zenék, amik között volt Jasperé, nem kezdtünk volna a vámpírokról beszélgetni a barátnőmmel és nem fedeztem volna fel, hogy a Vámpírnaplók nem is bűnügyi film!:D Köszönöm neked, Jasper! :)

Csolnoki tavi sátorozás (2013):D

És most jöjjön a 2013-as!:D

Múlt szombaton végre megvalósult az, amiről már nyár eleje óta álmodozom: sátorozni voltunk a csolnoki tónál anyuval és a barátainkkal. Csak azért terveztük ilyen hosszasan, mert hol túl meleg volt, hol valami közbejött. Viszont a múlt hétvégén végre sem az idő, sem más program nem volt akadály, így még a nyár utolsó előtti hétvégéjét ki tudtuk használni.

A csolnoki tónak és az ottani erdős résznek szuper levegője van, és nagyon jó hangulata. Ahogy megérkeztünk kocsival, tettünk egy kis felfedezőutat, fürdőztünk a táj nyugodt hangulatában, beszélgettünk kicsit egy kedves bácsival, aki a tavon horgászott. Tűzrakóhelyet is kerestünk, mert estére sütögetés volt a terv. Ehhez fát gyűjtöttünk. Amikor már jó sok összegyűlt és a tűzrakóhely is megvolt, anyuék ugratták egymást, hogy elfelejtettek gyufát hozni:D Egy pillanatra én is bevettem, de végül előkerült a táska mélyéről. Krumplit, csirkemellet, cukkinit sütöttünk. A krumpli kalandosan sült, mert túl sokáig maradt a parázson, pontosabban nem is csak a parázsra tettük, hanem már előbb, ezért sült gyorsabban, mint gondoltuk, de mi annyi ideig hagytuk, mintha csak parázson sülne. Ezért egy része kicsit meg is égett, viszont még így is maradt elég mindenkinek :) de azért legközelebb szigorúan a parázsra tesszük!

Annyit, de annyit nevettünk! Ilyen gyerekkori sztorikat meséltünk egymásnak, meg vicces emberekről is, akik anyuékhoz járnak a boltba. De aztán ezek után már bármin nevettünk, éjfél körülig jó hangosak is lehettünk, pedig nem is ittunk:D ha mi öten (tesómmal együtt hatan, bár ő csak később csatlakozott és hamarabb el is ment) összejövünk, garantált a hülyéskedés.

Most nem volt olyan nagy szél, mint 2011-ben ilyenkor, így a sátorban sem volt hideg. Bár a többiek kicsit panaszkodtak a hidegre, én semmit sem éreztem belőle. Lehet, hogy nekem volt a legmelegebb sátorozós szabadidőruhám meg a legmelegebb hálózsákom?:D vagy ennyire sikerült odaképzelnem Jacobot is?:O Bár 2011-ben is ugyanezzel a felszereléssel érkeztem a pilismaróti sátorozásra, akkor mégis fáztam kicsit a nagy szél miatt. Olyan jó volt a természet hangjaira elaludni autózaj helyett! (L)

Vasárnap reggel elég hideg volt, nehezen is szántam rá magam, hogy "Jacob öleléséből" kimerészkedjek reggelizni. De aztán kimentem, mert már mindenki fenn volt és reggeli után megvártuk, hogy melegedjen az idő, hogy mehessünk még felfedezőútra. A fenyveshez akartunk felmenni, el is indultunk arra, de valahogy semerről sem lehetett megközelíteni. De azért így is jó nagy sétát tettünk, közben szilvát és almát is szedtünk persze azokról a fákról, amik egyik telekhez sem tartoztak. Úgy szeretem a savanyú nyárialmát! Furcsa is ez, mert a meggy pl. nem jön be nekem, pedig az is savanyú, de a nyárialma minden mennyiségben, sokkal jobban ,mint az édes!

Délutánra visszatért az igazi ausztrál hőség, úgyhogy sokat feküdtünk a napon a tónál, amikor visszaértünk a felfedezőútról. Mindannyian jól el is lustultunk, pedig sokkal több sétát terveztünk.

Szuper volt ez a múlt hétvége, jövő nyárra mégtöbb ilyet szeretnék! És olyan jó, hogy a csolnoki tó itt van a közelben!

Pilismaróti campingélményeim 2011-ből

Bár most a napokban is volt egy sátorozós élményem, felteszem a 2011-eset is, mert ezelőtt akkor voltam legutóbb. És furcsa, mert az akkori naplóbejegyzésem is úgy kezdődik, mint a mostani:D ez már csak így van:O

2011. aug. 29. hétfő
A hétvégém csodák csodájára nem egy átlagos hétvége volt! Teljesült az az álmom, amit már nyár eleje óta emlegettem, csak eddig nem volt kivel megvalósítani.

Ez az álom pedig nem volt más, mint egy jó kis sátorozás! Szerettem volna, ha a csoptársaimmal jön össze, de mivel nagyon eltűntek a nyárra, így szó sem lehetett róla...

Viszont múlt szerdán a tesóm megemlítette, hogy a barátjával és a barátja haverjaival nyárzáró campingezést szerveznek és engem is meghívnak. Ezen nagyon meglepődtem, tényleg nem számítottam rá, nagyon jól esett. Először zavarban is voltam, mert hát azért a tesóm és a barátja mégiscsak egy pár és hát hogy mehetnék el harmadiknak?:D de aztán tesóm mondta, hogy ez nem egy romantikus programnak indul, hanem több közös ismerősük ott lesz, nemcsak párokról szól, bárki hívhat bárkit.

Na ettől máris jobban éreztem magam. Annyira, hogy eszembe jutott, hogyha már én ismehetek és tényleg bárki hívhat bárkit, akkor én is hívok egy barátnőt, mégpedig Szandit, aki itt lakik a közelben. Persze előtte megbeszéltem tesómmal, aki még örült is az ötletnek. Izgultam, hogy elérem-e Szandit, de szerencsére sikerült: még szerda este két csörgés után felvette a mobilját és vidáman mondta, hogy nem volt progija a hétvégére, így simán el tud jönni! Alig tudtam elhinni. Bárcsak egész nyáron így ment volna minden! :)

Egy valami zavart csak, mégpedig az, hogy mivel nem én voltam a szervező, az utolsó percig alig tudtam, hogy mi hogy lesz, főleg, mert percről percre változtak a tervek:D pl. Szandi küldött még csütörtökön egy sms-t, kérdezte, hozzon-e sátrat, v lesz hely vkinél. Én nem válaszoltam rögtön, mert emlékeztem, hogy két sátrunk van, egyik lehet a tesóméké, másik a miénk Szandival a hétvégére; igen, csakhogy a másikat már ezer éve nem láttuk, mert a telken volt és nem lehetett tudni, h apu hazahozza-e. Pénteken hívott Szandi, de akkor még nem érkezett meg a sátor, így tesóm kénytelen volt neki azt mondani, hogy neki kellene hoznia egyet. Ettől nagyon mérges lettem, mert hát milyen az, hogy elhívom a barátnőmet és mégis neki kell gondoskodnia a sátorról?... Na, de aztán végül apu hazahozta azt a fránya sátrat, úgy este nyolcra. Gyors meg akartam mondani Szandinak, de nem vette fel a telót. Így szombat reggel az volt az első gondolatom, hogy milyen rosszul jön így ki ez az egész... de ahogy erre gondoltam, Szandi visszahívott, így még azelőtt el tudtam újságolni, hogy hazajött a sátor, mielőtt elment volna egy ismerőséhez kölcsön kérni egyetXD Azért tudunk ám alkotni, ugye?:P

De ezután már nem volt más hátra szombat délelőtt, mint a csomagolás, ami gyorsan ment. Délután pedig jött értünk tesóm barátja. Fél3 körül már Pilismaróton voltunk, ahol már várt minket egy hihetetlenül jó hangulatú csapat. Hogy mennyit hülyültünk, azt le sem lehet írni! :) végre újra a saját korosztályommal lehettem, amit egész nyáron hiányoltam! 11-en voltunk, de nekem persze, hogy egy olyan srác tetszett meg, akinek már van barátnőjeXD ahha, van ez így:O Na jó, azért nem úgy tetszett, mint pasi, csak extrajófej volt és ezért persze nagyon szimpi is :)

Úsztunk is egy jót a maróti öbölben, a Duna vize egyszerűen szuper volt, egyáltalán nem fáztam benne.

Persze nem maradt el a bográcsozás sem, tesóm barátja nagoyn finom vacsit készített. A party time-ot a nyár slágerei és Michael Jackson dalai fűszerezték (az a srác, akiről írtam, h extrajófej, nagy Michael Jackson-fan, így csomó olyan dolgot megtudtam tőle az énekesről, amit nem is gondoltam volna és arra is rájöttem, hogy nagyon félreismertem őt. Mármint nem az extrajófej srácot, hanem Jacksont:D

Vacsi után végig a tábortűznél maradtunk, amit a fiúk alig győztek újraéleszteni, pláne, hogy sajnos elég nagy szél volt. De ezt leszámítva nagyon jól szórakoztunk. Meglepő módon csak 2ig maradtunk fenn:D de másnap fél10ig aludtunk, nem is értem, hogyan:D a sátorban nem volt olyan hideg, bár én az egész heti melegrekordok miatt még melegebbre számítottam. Csak a lábam fázott, még a hálózsákban is, de nem bántam, a sátorozásnak így is szuper hangulata volt :) Remélem jövőre mégtöbb ilyen összejön! Ausztráliai kalandornak készülökXD úgyhogy imádok sátorozni!

Miután fél 10 körül felébredtünk, utána is elvoltunk még egy ideig. "Reggeli" után újra átmentünk az öbölhöz, néhányan fürödtek is, de tesóm, a barátja, Szandi és én inkább csak napoztunk, meg drukkoltunk a csapat néhány tagjának, akik horgászni kezdtek:D

Ennek az élménybeszámolónak a végére valami nagyon szépet kellene írnom, mert ez a hétvégém tényleg úgy telt, ahogy az egész nyárnak kellett volna telnie. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki ott volt, hogy én is ott lehettem a barátnőmmel! :)

Detektívek, ide! - avagy életem legfurcsább számítógépes kalandja

Van-e valakinek vmi tippje, hogy ez hogyan lehetséges?

Ma, ahogy rendezgettem a dolgaimat a gépemen, rejtélyes meglepetésre bukkantam a vinyó egy olyan részén, amit eddig nem is használtam. Ugye írtam, hogy febr. 10-e óta használom ezt a Samsung laptopot, előtte Acerem volt. A bátyám választotta és vette ezt a gépet egy bp-i infóboltban febr. 8-án, én pedig 10-én láttam először (a dátumoknak később jelentősége lesz). De csak pár nappal később vettem észre, hogy a winchester két részre van osztva: a kisebb rész a C-meghajtó, nagyobbik a D. És mivel alapból a C-re mentődik minden, a D-vel eddig nem is foglalkoztam. Ma viszont ránéztem, mert kíváncsi voltam, mentődik-e oda mégis vmi rendszerinfós vagy frissítős cucc. Találtam is két olyan mappát, ami júl. 17-én lett létrehozva és Microsoftos rendszerjavító kütyük voltak benne. Persze nem ez volt, ami meglepett, hanem ezt figyeljétek!

Találtam az üresnek hitt D-meghajtón egy Acer nevű óriási mappát. Már alapból ez furcsa volt: mit keres egy Acer nevű mappa egy Samsung gépen? Oké, hogy az én előző notebookom Acer volt, de hát ezt honnan tudná ez a gép?:D

Beléptem a rejtélyes Acer-mappába, ahol egyetlen mappa várt, a neve egyszerűen ennyi: Asztal. Ekkor még nem gyanakodtam, csak gondoltam, ide is el vannak mentve az asztalom parancsikonjai és kész. De szó sincs erről, ugyanis belépve négy ismeretlen mappa fogadott a következő nevekkel: "Film", "Paris", "Rose", és a negyedik egyszerűen csak "Új Mappa" néven futott.

Mik ezek és ki hozta létre? Én biztos nem, hisz a D-meghajtót nem is használtam eddig! A bátyám tett volna fel pár dolgot még februárban, mielőtt odaadta a gépet?

Hát ez sem! Ugyanis mielőtt óvatosan beléptem volna a mappákba, megnéztem, mikor hozták létre. Majdnem sikítottam, amikor láttam, hogy febr. 5-én, pedig a bátyám csak 8-án vette és 9-én kapcsolta be először, hogy pár biztonsági cumót felrakjon, mielőtt odaadja. De akkor mégis hogy került ide ez a sok anyag már 5-én?

Mert hogy sok anyag: belépve a mappákba zenék, képek, word-, excel-, pdf-doksik, videók tárháza tárult elém. Az anyagok eredeti létrehozási dátuma áltban 2012 volt. Rrrengeteg zene, kép, minden! Sőt, az mp3-ak között hangoskönyvek is vannak, jórészt magyar irodalom és történelem, de Angliával kapcsolatos ismertető is van, meg Erich Kästnertől is két hangoskönyv. A zenék között is mindenféle, régi és új magyarok (Republic, Bikini, újak közül Caramel, Gáspár Laci, stb.), de külföldi diszkók és sok 2012-es sláger is. De a dokumentumok a legkülönösebbek: pl. van valami adásvételi szerződés egy kocsiról, egy bérleti szerződés és több pénzügyes valami is.. A képek egy "Kepek" és egy "Kééépeeek" nevű mappában is vannak (meg még jópár mappában elszórva, most nézem), és soknak nincs is igazi neve, csak ilyen dscn5340 meg ilyenek; de "Velence2011" és "AnyuRóma" nevű mappák is vannak. Két-három Forma-1-es videót is találtam, amit az az emberke (vagy így jobban elnézve az anyagok mennyiségét és sokféleségét, lehet, hogy egy egész család?) vehetett fel, aki benne felejtette a gépemben a fél életét:O Jesszus, de most komolyan, hogy kerültek ide ezek a cuccok febr. 5-én, amikor mi csak 8-án láttuk először ezt a gépet, és ráadásul semmi közünk sincs ezekhez a cuccokhoz?

Miközben ezt a bejegyzést írom, nézegetem a mappákat, és mindig újabb és újabb dolgokat fedezek fel bennük, szóval így ki is derült, hogy a felét sem írtam le annak, amit itt hagytak. Ez azért van, mert nagyon rendszertelenül vannak az "Acer"-mappán belül a cuccok, amikből egyre többet tudok meg azokról, akik itt hagyták, viszont a nevük még mindig nem derült ki.

Ti mit tennétek, ha hasonló rejtélyes anyagokat találnátok a gépeteken?:O Ja és mondom, nem is használtan kaptam, egy informatikai üzletből van, megvan a doboza is minden papírjával együtt, és jogtiszta Windows7 fut rajta. Akkor mégis ez hogy lehet?

Egy különös találkozás - avagy nincsenek véletlenek

Mostanában rengeteget gondolok arra, hogy véletlenek márpedig nincsenek és erről több régebbi élményem is eszembe jutott. Egyik még 2011 júliusából (még az egyetemista időkből) és annyira különlegesnek találom azóta is, hogy itt is megosztom, mert a régi, Neonon vezetett Olasztrálián is fenn volt :)

2011. júl. 17
Nem semmi dolgok történnek velem mostanában! Csupa olyanok, amik arról győznek meg, hogy tényleg nincsenek véletlenek. Most (2011 júliusában) már öt ilyen volt, itt jön közülök az egyik:

Kezdjük az elején. 2009-ben az olasz barátnőmtől, Loretától kaptam egy színes, vidám karkötőt, aminek a színei teljesen kifejezik az optimista beállítottságom :) Loretáról egyébként azt kell tudni, hogy pincérnőként dolgozik egy latisanai bárban és szintén nagyon életvidám; már amikor legelőször találkoztunk (2007 nyarán), úgy fogadott, mintha már évek óta barátnők lennénk. Szinte az volt az érzésem, hogy mi már találkoztunk valahol:D

És ezen a nyáron, 2011-ben, amikor jöttem haza a bocskaikerti rokonoktól, szintén találkoztam valakivel, akivel kapcsolatban ugyanilyen érzésem volt, igaz nem első perctől kezdve, mint Loretánál, hanem kicsit később. Egy idős néni volt, aki mellém ült a vonaton és elkezdtünk beszélgetni. Hogy hogyan? Itt az egyik lényeg: a beszélgetést ő kezdte azzal, hogy milyen szép karkötőm van:D Nekem először furcsa volt, hogy ismeretlenül megszólított és kicsit zavarba jöttem (főleg, mert apum is ott volt:D) így még nem árultam el, honnan van. Mondta, hogy a vidám színeivel illik hozzám, mert ahogy látja, szinte mindig mosolygok. Megkérdezte, meddig utazunk, mondtam, h Bp-ig, de onnan még megyünk tovább Dorogra. És ekkor kiderült, hogy az ő fia, aki orvos, szintén lakott Dorogon, több évig. Már ebből is gondoltam, hogy ez jelenthet vmit. A néni Szentendrére utazott, mire mondtam, hogy én is jártam már ott és szeretem, mert kicsit mediterrán hangulata van. És a néninek erről rögtön Itália jutott az eszébe és elkezdte mesélni, hogy szinte már bejárták és milyen csodálatos ország és mennyi élménye fűződik hozzá. De nemcsak neki, hanem a fiának is, aki egy év alatt perfekt megtanult olaszul. Hogy ez hogy történt? Na, itt derült ki, hogy egy negyedolasz néni talált rám, ugyanis megtudtam, hogy az ő nagymamája, aki a fiának a dédije, olasz és miután legelőször meglátogatták őt Olaszországban (ha jól emlékszem épp Rómában), a fia úgy jött haza, hogy márpedig ő meg fogja tanulni ezt a csodaszép nyelvet, hogy folyékonyan beszélhessen a dédijével. S egy év elég volt, hogy ezt a szép tervet megvalósítsa! Hiába, az olasz gének :)

Alig tudtam hinni a fülemnek. A néni fiában szinte magamra ismertem még akkor is, ha én nem azért tanultam emg olaszul (és nem is egy év alatt), mert rokonom él Itáliában (bár ezek után ki tudja?:D) és nem készülök orvosnak sem, akkor is van valami benne, ami bennem is:D És ő is zongorázik! Na ez már két pont:O

Amikor szóhoz jutottam, mondtam, hogy már én is jártam Itáliában és én is nagyon szeretek mindent, ami olasz. Amikor elmeséltem, hogy 14 éves koromban fedeztem fel Bocelli dalai révén és hogy akkor határoztam el, hogy megtanulom a nyelvet, amikor megtudtam, hogy Bocelli könyvét még nem fordították magyarra, márpedig én mindenképp meg szeretném érteni és küldetésemnek érzem, hogy majd egyszer lefordítsam - a néni teljesen meghatódott. S amikor megtudta, hogy olasz szakos egyetemista vagyok, alig tudta elhinni, mert a kinézetem alapján 18-nak gondolt :) ennek örültem, mert igazából nem is érzem magam még "komoly" 21 évesnek:D

És a hasonlóságoknak itt még mindig nincs vége! Amikor befejeztem az "olaszságom történetét":D megcsörrent a néni telefonja és ő kiment a folyosóra, mert valahogy a fülkében nem volt térerő. De nem is ez a lényeg.. tudjátok, mit mondott, amikor visszajött, ki hívta? A kanadai barátnője, akit egy éve itt ismert meg Mo-n!!! Hát ez nem lehet igaz, hisz nekem is van egy Kanadai Barátnőm! ;) hogy lehet ennyi közös pont egy olyan emberrel, akit eddig nem is ismertem?

Így váltunk Marianna nénivel ismeretlenekből ismerősökké. Még megtudtam róla, hogy alsós tanítónőként dolgozott, de mellette történész is (nagyon szeretem a történelmet, általánosban és gimiben is az volt az egyik kedvenc tantárgyam!) Mire megérkeztünk Bp-re, mindketten megállapítottuk, hogy jókor voltunk jó helyen, nem lehetett véletlen, hogy találkoztunk. Még telszámot is cseréltünk, mert nem akartuk, hogy ez a misztikus találkozás Bp-en véget érjen :) így, ha újra eljönnek Dorogra, vagy én megyek Debrecenbe, ahol ők laknak, van esély, hogy akár mégegyszer összefussunk :)

És ha belegondolok, hogy az egész beszélgetésünk Marianna nénivel úgy indult, hogy ő felfedezte az olasz Loretától kapott karkötőmet...:D

A tenger odaadó gyermekei

Ezt a dalt az ideji NAIDOC Week hozta el nekem júliusban. 2012-ben jelent meg, s díjat is nyert a National Indigenous Music Awardson. Megríkatott, amikor először hallottam és gyakran még most sem tudom könnyek nélkül hallgatni. Az aboriginek és a természet, ezen belül is a tenger kapcsolatát mondja el. Csodálatos az a természethez való szeretetteljes, szinte gyermeki kötődés, amiről ez a dal szól.



"Kövess engem
a mély kék tengerhez,
Kövess engem
a mély kék tengerhez,
látom a színjátszó naplementét,
olyan, mint ŋarrpiya,
látom a színjátszó naplementét,
gyönyörű, mint ŋarrpiya.
(...)
Szívem visszavágyik
a mély kék tengerhez,
szívem visszavágyik a mély kék tengerhez,
látom arcát,
ahogy rám mosolyog,
érzem ölelését,
ahogy felemel."

Bár én nem vagyok aborigin, olyan, mintha ez a dal a szívem hangján született volna: teljesen át tudom érezni mindazt, amit jelent. A tenger felemelő ölelését és mosolyát Olaszországban éltem át először, s ezt a dalt hallgatva rögtön újra átjárt ez a csodálatos érzés. S bár én nem vagyok bennszülött, azt hiszem, a tengerrel kapcsolatban mégis közösek az érzelmeink. Sohasem felejtem el szeretni és tisztelni, hálát adni azért, hogy én is fürdőzhettem benne, s hogy annyi örömöt okozott; hálát adni a sok szép, különleges kagylóért, amiket az aljáról hozhattam fel; hálát adni azért, hogy vigyázott rám, amíg úsztam; hogy sohasem engedett túl mélyre merülni, lebeghettem a felszínén, odaadó ölelésében; s végül hálát adni a halakért is, amikkel egy-egy ebédre vagy vacsorára megajándékozott. Azt kívánom, bárcsak én is vigyázhatnék rá, hisz olyan értékes és csodálatos!

Amikor rádöbbensz: már nem vagy diák..

Most jöttem rá, hogy egy jó és egy rossz esemény miatt ideje frissítenem a bloggerprofilomat. Jó esemény, hogy befejeztem a BA-t és lett egy olaszos bölcsészdiplomám, - de rossz, hogy mesterre nem mehetek tovább. Bár több mint valószínű, hogy csak egy évig nem leszek diák, hisz jövőre újra megpróbálom, és akkor biztosan fel is vesznek, hiszen akkorra meglesz a felsőfokú angol nyelvvizsgám, ami most hiányzott.

A gond csak az, hogy már most is nagy terveim vannak az angollal, amik nem várhatnak egy évet, de ezeket csak úgy tudom megvalósítani, ha még jócskán rádolgozom. Mégpedig egyedül, ami megint csak jó nagy kihívás. Bár a kihívásokat szeretem - akkor meg miért lamentálok már megint?:S Talán csak azért, mert az angol még mindig nem olasz nekem - értsd: nem olyan könnyű egyedül dolgoznom rajta, mint annak idején az olaszon, amit első körben önképzéssel vittem a felsőfokú nyelvvizsgáig. Dehát sikerülnie kell, hisz Ausztráliáért ugye mindent! S ha innen nézzük, akkor bizonyos értelemben még mindig diák vagyok: önképző diák. Bárcsak lenne ilyen opció a Bloggerprofilbeállításoknál!:D de nincs, így hirtelen azt jelöltem be, hogy művészetekkel foglalkozom, ami a fordítás - és főleg a műfordítás - miatt igaz is :)

Nahát, most hogy írásban gondolkodtam, jobb lett a kedvem. Azt hiszem, tényleg gyakrabban kellene frissítenem a blogot:D egyébként meg nem véletlenül mondják, hogy az írás egyfajta önmegismerési folyamat is. Eu teljesen igaz!

Bocsi, nem lesz fantasy...

Bár megígértem szombaton, mert már április óta élnek bennem azok a karakterek, akiket megálmodtam, most mégis úgy érzem, nem tudnék írni. Pedig mindennap gondolok rájuk, a helyszínek is megvannak már - nem is annyira kitaláltak, mint ahogy először írtam - de valami mégis gátol, hogy megörökítsem és közreadjam őket. Ez volt a gondom mindig is az írással: amíg csak a fantáziámban élnek dolgok, minden olyan könnyűnek és szépnek látszik. De ahogy leírom, hirtelen úgy érzem, elvesztik a nagyszerűségüket, kivész belőlük minden, ami a fantáziámban olyan szépen él, mert nem tudom úgy továbbadni, ahogy a fantáziám diktálná. Ahogy leírom, mintha az írott szavak megsemmisítenék, értelmetlenné tennék a fantáziám élő alkotásait, eseményeit.

Két fejezetet írtam már a történetből, de a végeredmény egyiknél sem tetszik úgy, mint amikor először kigondoltam. Ez agyrém, ezért inkább továbbra is jobban járok, ha csak elképzelem... Bármennyire is hangoztatja a környezetem, hogy van tehetségem az íráshoz, én pont az ilyen tapasztalatok miatt nem érzem.

És áh, na igen... épp az ilyen lamentálás az oka annak is, hogy ritkán jövök frissel a blogra. Az ilyeneket senki sem olvassa szívesen érthető módon, szóval most már tényleg át kell állnom arra, hogy a személyes lamentjeim helyett inkább az olasz és ausztrál fordításaimat, élményeimet teszem fel ide. Azokkal azt hiszem, mindenki jobban jár :)

Tegnap összetört egy álmom

Vagyis igazából már júl. 24-én, amikor nyilvánosságra kerültek a felvételi eredmények; de akkor még azt hittem, nem komoly, hogy nem vettek fel, csak vmi rendszerhiba miatt írja ki a Felvi.hu...

Már vártam júl. 24-ét, hogy - ahogy addig mondtam, - "megtudjam, hogy felvettek", mert a felvételi vizsgám után már felsőfokú angol nyelvvizsga nélkül is biztos voltam benne. Főleg azért, mert sok pozitív visszajelzést kaptam az angoltanártól is a vizsgán..

Ezért sokkolóan hatott, amikor júl. 24-én a várva várt jó hírek helyett egy ilyen sms jött: "Nem hivatalos tájékoztatás: az Ön pontszáma nem érte el a felvételhez szükséges ponthatárt egyetlen képzési helyen sem."

Percekig alig kaptam levegőt, a szívem majd kiugrott, megszólalni sem tudtam, amikor mégis sikerült, remegett a hangom. Micsoda? Hát még az olasz mesterszakra sem vettek fel, ahol már a vizsgán mondták, hogy max pontszámot kaptam? Dehát akkor ez lehetetlen!

Aztán belépve a Felvire láttam, hogy az sms nem volt pontosan megfogalmazva. Ugyanis az olaszon 84 pontot értem el (45-öt a felvételi vizsgán, 39-et pedig a diplomám és a többi dokumentum együttesen hozott). És már ötventől felvennének, tehát azzal nem is lenen gond - csakhogy az utolsó percben úgy döntöttek az egyetemen, hogy nem indul az a képzés! Csak második helyen jelöltem meg, de akkor is rosszul esik, főleg azok után, ami az angolról, pontosabban angol-olaszról kiderült. Ott ugyanis azt írta ki a Felvi, hogy 0 pontot értem el és erre hittük azt, hogy hibás a rendszer. Biztos voltam abban, hogy ha a vizsgán nem is kaptam max pontot, de 20-at mindenképp és ha az hozzáadódik ahhoz a 39-hez, ami alapból megvan, sima ügy, mert 56 volt a ponthatár.

Rögtön írtam a Felvinek, hogy mi lehet ez a 0 pontos kiírás. Hétfőig nem kaptam választ, de hétfő délután már nem bírtam ki és addig köröztem őket telón, míg meg nem tudtam - a keserű valóságot... Kiderült, hogy a rendszerrel semmi gond nincs, csak azért nullázódott le a teljesítményem, mert tényleg nem értem el a ponthatárt. A felvételi vizsgán ugyanis a remélt 20 helyett csak 10-et kaptam!:S így csak 49 pontom lett össz, ennyivel pedig tényleg nem vesznek fel...

Hát mindenre gondoltam, csak erre nem... Most szidom azt az átkozott 12 kredites kényszerfélévet, amit most csináltam. Csupa izzadós tárgyam volt, amik miatt nem fért bele az időmbe a tervezett felsőfokú angol nyelvvizsga. Pedig ha az meglett volna, nem lett volna kérdés, hogy felvesznek!

A diplomám fényét most ez a hír teljesen elhomályosítja, bukott diáknak érzem magam. Mondjuk az is vagyok, de legalább akkor az olasz mesterszak indulna! De neeem, az sem!:S

Fogalmam sincs, mihez kezdjek most. Összetört az álmom, egyszerűen semminek érzem magam. Az sem vigasztal, hogy ilyesmi bárkivel megeshet és hogy nem a világ vége. Számomra most az...

Ausztrál fantasy-ötletem

Mivel a Cool Tv-n most is adják a Twilightot - múlt szombaton, épp a diplomaosztóm napján volt az első, ma meg a második lesz, - gondoltam, újra előveszem én is a témát. Annál is inkább, mert továbbra is fan vagyok és mert már egy ideje tervezgetek én is valamit. Ez a "valami" pedig nem más, mint egy Twilight ihletésű sztori. Pontosabban Twilight ihletésű és mégsem az olyan értelemben, hogy a karaktereket nem veszem át, sőt még a helyszínt sem, teljesen saját lesz benne minden. Pontosabban majdnem minden, mert lehet, hogy a Volturira mégis szükségem lesz, de csak azért, mert a sok jóságos karakterhez gonoszabbak is kellenek. Mondjuk az azért jó kérdés, hogy viszem át a többezeréves Volturit Volterrából Ausztráliába - merthogy ott játszódna a sztori a tervek szerint, - de ez majd eldől.

Többször írtam már, hogy mennyire szeretem Jacob Blacket és hogy mennyire nem érdemelte meg azt, ahogyan Bella bánt vele. És aztán a negyedik részben Renesmee születésének az előzményei mégjobban megerősítettek abban, hogy ne a vámpírok oldalán álljak.

így az én sztorimban sok farkas lesz és kevesebb vámpír, és a vámpírok nem lesznek olyan jóságosak, mint a Twilightban Cullenék. De persze nem lesz azért túl horrorisztikus, nem is lehet, mert elsősorban nem a Renesmee és Bella iránti ellenszenvemet akarom kifejezni benne, hanem egy semmihez sem fogható csodát. Azt az álomteli érzést, amikor két tiszta szív nem mindennapi módon találkozik.

Az az igazság, hogy még sohasem írtam kisregényt, ez lesz az első, ha sikerül. De már olyan régen érlelődik a fejemben és a szívemben, hogy úgy éreztem, ma jött el az idő, hogy megosszam ezt a tervet itt is. Hiszen mi is lenne jobb helyszín a sztori közlésére, mint egy blog, amiben egyébkétn is sok álmokkal kapcsolatos bejegyzés van? És ha már álmok: említettem, hogy Ausztráliában játszódna. De mivel ez az első ilyen regénykém, nem tudom ígérni, hogy csak létező ausztrál helyek és népcsoportok jelennek majd meg benne. Főleg azért nem, mert akárhogy is kutattam, sehol sem találtam anyagot olyan aborigin törzsről, akik egyben vérfarkasok is lettek volna. Márpedig egy ilyenre szükségem van, hogy követni tudjam a képzeletemet. Ezért előre is elnézést kérek a létező törzsektől:D És tényleg kérlek benneteket, ne úgy olvassátok majd, hogy na ebből szórakozás közben is mennyi mindent meg lehet tudni Ausztráliáról, mert bármennyire is imádom, fiktíven könnyebb írni róla most a sztoriban :)

A sztori a terv szerint aug. 1-től, de legkésőbb 12-étől lesz fenn és attól a naptól igyekszem a hónap minden napjára hozni egy-egy fejezetet, amiket már előre megírok. De tényleg csak akkor kezdem el pakolgatni ide, ha már biztos vagyok benne, hogy nem marad félbe. Mert a félbehagyott sztorik bosszantóak, ezt tapasztaltam én is:D

Milyen furcsa érzés, hogy végre megosztottam azt a tervet, ami már ápr. 21 óta érlelődik bennem:D Hogy tetszik nektek az ötlet?

Államvizsga-beszámoló - kicsit megkésve,de részletesen

Ma volt a diplomaosztóm, de rájöttem, hogy még az államvizsgáról sem írtam itt, úgyhogy most jön!

Jún. 20-án volt a várva várt olasz szakos államvizsgám. Már önmagában ez is hihetetlen, hisz egy évet csúsztam vele; először azért, mert későn kezdtem el a szakdolgozatot, aztán pedig, amikor már kész lett, kiderült, hogy kevés a kreditem. De egy újabb dolgos 12 kredites félév után végre eljött a várva várt jún. 20-i nap, amikor megvédhettem a szakdolgozatomat, amiről már januárban kiderült, hogy négyes lett!

Magamat ismerve azt hittem, hogy rosszul fogom viselni az államvizsga előtti napokat, nem lehet majd velem beszélni az idegességem miatt, félóránként sírva fakadok, ilyesmik. Mert pl. érettségi előtt ez volt és gondoltam, ha attól így beparáztam, akkor egy sokkal komolyabb államvizsgától főleg.

De szerencsére tévedtem! Teljesen jól éreztem magam előtte, még egy nappal előtte is, nyugisan frissítgettem a fejemben a 30 tételt, amiket a jegyzeteimből és az évek során használt szakirodalomból dolgoztam ki. Halkan-hangosan, mikor hogy esett, és jó érzés volt, hogy a tételek még egy nappal előtte sem kavarogtak a fejemben, inkább csak röpködtek. Ami ugye jó jel és emiatt meglepően nyugodt maradtam. Sosem gondoltam volna - de a környezetem sem - hogy ilyen jól fogom viselni az államvizsga előtti napokat!

Jún. 20-án reggel kezdtem csak parázni. Furcsa, mert érettséginél pont fordítva volt: addig paráztam, reggel meg már nem. Érettséginél aznap reggel voltam olyan nyugodt, mint most az államvizsga előtti napokban. Igazából ott kezdődött a para, hogy mindenféle összefüggéstelen hülyeséget álmodtam róla éjjel. De az egyik nem is volt olyan összefüggéstelen, mert arról álmodtam, hogy már reggel van, csörög a telóm ébresztője, de én kinyomom, alszom tovább és elkések a saját államvizsgámról, amihez még a szakdogámat sem volt időm átolvasni. Na és ennek volt valóságalapja, mert a tételekkel tényleg felkészültem ugyan, de a szakdolgozatom átolvasását halogattam azon a címen, hogy úgyis én írtam, tudni fogom. És emiatt tényleg korábbra állítottam 20-án a telómat, mert hát igaz, hogy én írtam a dolgozatot, de azért az évszámok miatt jó, ha átnézem... Rendben át is néztem, átgondoltam, hogyan válaszolok majd a kérdésekre a védésnél, etc. De mégis paráztam, szédültem, minden bajom volt, mert mi van, ha valami mégsem úgy jön, ahogy elterveztem? De. 11-kor következtem én a vizsgázók sorában, de azt a 11 előtti utolsó negyed órát nem kívánom senkinek, az tényleg nagyon rossz volt.

De aztán, amikor eljött 11 óra, a védés nagyon jól sikerült, folyamatosan és választékosan beszéltem, amit a végén az értékelésnél ki is emeltek. A védés után még jött egy tétel; az olasz államvizsgán 30 tétel (10 irodalomtörténeti, 10 országismereti-történelmi-kultúrtörténeti és 10 nyelvészeti) közül bármi jöhetett, de olyan tétel is volt, ami egy egész félév anyagát sűrítette össze! Na ettől sokkal jobban izgultam, mint a védéstől. Nyelvészetit nem szerettem volna, gondoltam, inkább az első 20 közül jöjjön valami. Ezek közül is legeslegjobban a 12-eset szerettem volna, ami országismeret témakörben egy választott olasz város bemutatása volt. De végül nem a 12-es jött, hanem a 11-es, ami szintén országismeret, Olaszország hegységeit és vulkánjait kellett bemutatnom. Nem is lett volna semmi gond, ha nem izgulom túl; de mivel túlizgultam, olyan dolgok nem jutottak az eszembe, ami máskor simán, hisz Itália a szerelmem! Emiatt nagyon mérges voltam magamra és féltem, hogy ez a rövidzárlat mindent el fog rontani, amit eddig felépítettem. Könnyek között és erősen dobogó szívvel vártam az "eredményhirdetést" a szurkoló barátnőimmel. Amikor kb. egy óra múlva behívtak bennünket (10-en államvizsgáztunk, ezért telt ilyen sok időbe), ötödikként hangzott el az én értékelésem. Csupa széppel és jóval volt tele a szakdolgozatommal kapcsolatban és a védésről is, amiben külön kiemelték a választékos olaszságot! A tétel értékelésénél említették ugyan a bizonytalanságot, de mellette azt is, hogy ezt az izgalom okozta. Jó érzés volt, hogy ezt ők is tudták :) mint ahogy az is, hogy mindennel együtt végül az államvizsgám eredménye négyes lett! Hisz ez volt a tervem, az álmom és meg is valósult! Hatalmas kő esett le a szívemről! És csodálatos érzés volt, amikor a professzorok mindannyiunknak gratuláltak! A jún. 20-i napot sohasem felejtem el!

A diplomaosztóról is nemsokára írok, csak most még annyira hihetetlen, hogy én is átélhettem!

"Ausztrália víg leánya" - népdal

Régebben, amikor ausztrál countryzenéket kerestem, egész véletlenül ráakadtam egy angol népdaloldalra, ahol szinte az összes angol nyelvű ország dalai fenn vannak. Pontosabban csak címek, de a Youtubeon a többségük elérhető. Na, így találtam rá erre az ausztráliai vidámságra is, és már tényleg nem bírom ki, hogy ne osszam meg itt:D A dal az ausztrál népdalgyűjtő blog szerint - merthogy olyan is van ám! - 1877-ben keletkezett. Egy fiatal aborigin lány és egy fehér férfi boldog egymásra találásáról szól egyébként. Terveztem, hogy lefordítom a szövegét, de ezt tényleg nagyon művészien szeretném, úgyhogy arra még kérek egy kis időt:D Most csak jöjjön a dal, ami jún. 16 óta édesíti a mindennapjaimat:

Szomorkodom, tehát vagyok?

Vicces címe ellenére.. nos ez nem egy igazi olasztrál bejegyzés, ez csak a kőkemény valóság sajnos.. de hozok majd vidámabbat is, ígérem, csak most valahogy ezt is meg kell osztanom...

Ezt a szomorkás verset nem rég írtam. Igazából egész spontán jött, csak a státuszomat akartam frissíteni FB-n, de ahogy írtam, észrevettem, hogy több sor is rímel, így hát végül vers lett a bánatomból. Dehát ez már csak így van: néha a nagy művekhez épp bánat kell, mert sokszor az jobban inspirál, mint az öröm. Beethoven legszebb művei is életének legszomorúbb szakaszában születtek. Na jó, én nem vagyok művész, csak egy megtört lélek, de azért most ide is felteszem, ami júl. 5-én kreálódott és hogy miért, azt majd a végén...

Vissza szeretném kapni
minden elveszett álmomat és reményemet!
Hová tűnhettek el így?
Nem tudhatom, de a távolba vesztek,
S utánuk nem maradt más,
csak egy megtört lélek,
s egy sajgó szív.

Édes álmok, derűs percek:
most távolabb vannak, mint Ausztrália,
Ellopta s elnyelte őket a KEGYETLEN idő,
Sajgó szívvel csak azt kérdezem: ennyi csalódás után még mi jő?
Viszlát, édes álmok, szebbnél szebb remények,
kik most távolabb vagytok, mint Ausztrália,
pedig e déli föld belátható, eljutni is lehetséges oda,
viszont, oda, hol ti vagytok, álmok és remények,
nem juthatok el többé már soha.

(írtam: 2013. júl. 5-én)

Ha van esetleg a világon olyan ember, aki esetleg ide téved a blogomra és még el is olvassa ezt a verset, azt kérdezheti: 23 évesen nem vagy túl fiatal ahhoz, hogy így érezz? Jogos a kérdés, de sajnos az élettapasztalatom azt mondatja velem már ennyi idősen is, hogy nem.

Ennek a hatalmas elkeseredésnek az oka pedig nem más, mint az, hogy egyedül vagyok a világban. Kevés olyan ember van az életemben, akiket a barátaimnak mondhatok, pedig az egyetemen is rengeteg csoporttársam felé nyitottam, hívogattam őket ide-oda, próbáltam tartani velük a kapcsolatot egyetemen kívül is. De minden hiába, bár ott jól elvoltunk, ahogy véget ért egy-egy év és jött a nyár, mintha hallai sem akartak volna rólam. Nem vették fel a telót, mailekre sem válaszoltak, vagy ha mégis, akkor egy hónappal azután, hogy írtam nekik. De nem is kell, hogy a nyarat említsem, mert télen szilveszterezni sem tudtam elhívni őket: leráztak a pasijaikra hivatkozva.

Az egyetemen egyetlenegy igazi legjob barátnőm volt, de ő meg tavaly áprilisban kiment dolgozni Angliába. Először csak fél év volt betervezve, de annyira bejött neki ott az élet, hogy szeptemberben alig jött haza pár hétre, nem sokkal utána újra visszament. Aztán februárban is hazaruccant pár napra, majd megint vissza. Facen tartottuk a kapcsolatot, bár egyikünk sem volt fent gyakran, kb. háromhetente azért ütköztünk. És most júniusban, amikor kérdeztem, mikor jön, mert már nagyon-nagyon hiányzik, azt írta, júl. 21-én. De mindenképp be szeretne mutatni valakit nekem. Semmi komolyra nem gondoltam még akkor, persze nagyon kíváncsi lettem, ki lehet az a különleges ember, akiről így ír, de még akkor sem tudtam meg semmit, amikor áradoztam, hogy mennyire várom a találkozást. Aztán júl. elején jött a hidegzuhany: egy Facebook-event formájában. Ez pedig nem volt más, mint a kegyetlen valóság: egy esküvői meghívó! Amikor először megláttam, azt hittem, rosszul olvasok valamit, többször is nézegettem, hogy itt most tényleg az a szó áll, hogy "wedding", vagy csak félreértek valamit? De sajnos nem volt mit félreértenem...

És hogy miért írom, hogy sajnos? Hisz a legjobb barátnőm, aki megérdemelné, hogy örüljek a boldogságának. Ez így is van, csakhogy félek.. Félek, hogyha Angliába házasodik, ugye akkor biztosan ott is fognak élni, kizárt dolog, hogy Magyarországon rendezkedjenek be, ha már az esküvő Angliában lesz! Ebből pedig mi következik? Az, hogy ily módon közénk áll a távolság, nem tudunk összejárni olyan gyakran, marad a face meg a skype, ami azért nem egy stabil dolog, ismerem már az ilyen dolgokat.. arról meg nem is beszélve, hogy már az eltelt egy év alatt is borzasztóan hiányzott a barátnőm, de reménykedtem benne, hogy egy év múlva visszajön és minden a régi lesz. De ez az esküvő elvette ezt a reményemet is.

Tudom, önző vagyok, furdal is miatta a lelkiismeret. De mivel az összes legjobb barátnőm eltűnt, nem akartam, hogy vele is ez történjen, de félek hogy ez fog. Hisz már ott kezdődik, hogy az esküvő előzményeiből is kimaradtam, sohasem írta, hogyan ismerte meg a vőlegényét, milyen, mivel foglalkozik, vagy milyenek voltak a randik, etc. Pedig ezek olyan dolgok, amiket a barátnők gyakran elmesélnek egymásnak. És tudom, ha itt lett volna a közelben, egész biztos, hogy el is mesélte volna. Csak ha az ember távol dolgozik, pláne aupairként, ami elég kötött és értelemszerűen kevés idő jut mellette netezésre, akkor ez eléggé megnehezíti a kapcsolattartást. Én ezt teljesen megértem, nem is hibáztatom miatta a barátnőmet. Sokkal inkább az életet hibáztatom, amiért mindenkit, aki fontos nekem, eltűntet a közelemből!

Nos ez az egyik oka a fenti versemnek. A másik pedig.. áh, azt majd inkább máskor, most ennyi lament elég lesz...

Egy Tuti Nyelvtanuló Módszer :)

Jún. 28. óta szabad vagyok, mint a madár. A napjaim természetesen ausztrálosan és Twilightosan telnek. Ausztrálosan azért, mert múlt héten volt az ausztrál bennszülöttek tiszteletére rendezett NAIDOC Week, aminek a közvetítését végig dokumentáltam azzal a jó kis rádiós progival, amiről már írtam. És a tavalyi dokumentáláshoz képest előrelépés, hogy hangszerkesztővel is tudom rendszerezni a 4-5 órás felvételeket, így a végére lesz egy rendezett, komplett kis ausztrál archívumom, amiben könnyű eligazodni. Majd a tavalyiakat is rendezem így, mindenesetre, ahogy hallgatom a dokumentációt, az interjúkat, a jobbnál jobb ausztrál zenéket, ráébredek, hogy minden eddiginél jobban vágyom az Ötödik Kontinensre!

Na és a Twilight hogy jön már megint a képbe? Nos úgy, hogy angolos felvételi sikereim hatására elhatároztam, hogy elolvasom eredetiben is! Először úgy terveztem, hogy nem veszem hozzá a magyar fordítást, de aztán rájöttem, hogy van benne egy csomó olyan kifejezés, ami a mindennapjaimban is jól jöhet, főleg a párbeszédeknél. így aztán fogtam és elkeztem kijegyzetelni ezeket a kifejezéseket, aztán a magyar verzsönben meg is kerestem a megfelelőjüket. Odaírtam őket az angol kifejezések mellé, és ahogy haladok a könyvben, folyamatosan keresem, ha valami ismeretlent látok és egy worddoksiba jegyzetelek mindent, ami jól jöhet. Mondom, persze nem az egész könyvet, csak tényleg, amit gy érzek, hogy még nincs benne a fejemben, de jó lenne, ha már benne lenne:D Egy mondat vagy bekezdés angolul, mellette a magyar megfelelője. Többször átolvasva aztán ezeket memorizálom is és legközelebb, ha Grahammel vagy bárkivel beszélgetek, könnyen beugranak majd a megfelelő kifejezések. Tuti módszer, olasznál is bejött ez, amikor önképzéssel tanultam. Bár ott nem regényből vettem ilyen bármikor jól jövő kifejezéseket, de a módszer ugyanez volt: először az olasz mondat, mellette a magyar megfelelője, majd többször átolvasva memorizálni, aztán előszedni a kellő időben :) mert hogy beugrik, amikor kell, ez száz százalék! Csak ajánlani tudom mindenkinek :)

Most megyek, de majd újra jövök, lehet az is, hogy akár még ma!

Jún. 28-i angolos felvételi-híreim

Bár megint eltűntem, ez nem azért volt, mert valami sokkoló történt az egyetemen vagy ilyesmi. Sőt, a legutóbbi egyetemi élményem hihetetlenül pozitív, szóval tényleg nem panaszkodhatok. Na jó, már ha így belekezdtem, nem csigázom tovább a kedélyeket: jún. 20-án négyesre államvizsgáztam és még a Tanulmányi Osztállyal sem volt gond előtte, meg utána sem:D 28-án pedig a fordító- és tolmács mesterszakra felvételiztem, aminek az eredménye hihetetlenül meglepett: kiderült ugyanis, hogy tudok angolul!:D úgy mentem oda, hogy úgy éreztem, semmi esélyem, kizárt, hogy megfeleljen a teljesítményem, mert biztos csupa angolszakos szóanyagot kell használni, ami nekem nincs. De sokkal könnyebben ment, mint ahogy gondoltam és a teljesítményemmel nemcsak a vizsgáztató - egyébként anyanyelvi angol - tanárt leptem meg, hanem még saját magamat is :) Egy angol szöveg hat-hét mondatos bekezdését kellett magyarul visszaadni első körben, nem volt fontos szó szerint, csak a tartalmát. Ez jól ment. Aztán egy másik, magyar szövegből volt részlet, a tartalmát angolul kérdezték. Na ez mégjobban!:D Bár nem volt feladat a szó szerinti visszaadás, én szinte mondatról mondatra tolmácsoltam és még olyan szavak is előjöttek közben angolul, amikre nem is emlékeztem, hogy valaha is tudtam. A vizsga végén, amikor láttam, hogy mindenkit megleptem, egyből arra gondoltam: köszönöm neked, Ausztrália!:D Mert, bár a betervezett felsőfokú nyelvvizsgára már nem maradt időm az egyetemi 12 kredites kényszerfélév miatt, szabadidőmben ausztráloztam, amennyit csak tudtam és az ausztrál hírolvasásaimnak, levelezéseimnek, beszélgetéseknek, rádióhallgatásnak mégis meglett az eredménye! Úgy érzem, fel fognak venni a fordítói mesterszakra, de a döntést csak júl. 24-én fogom megtudni. Mááár úgy várom!

Jelentkezem még nemsokára, csak gondoltam, bármilyen lusta is vagyok az íráshoz, azért ezeket a jó híreket megosztom :)

"Maradj talpon", kérlek, maradj talpon!

Pénteken volt a kedvenc kvízem, a Maradj talpon utolsó adása a szezonban. Megértem, hogy szeretnének egy kis nyári szünetet, de akkor is, úgy fognak hiányozni!

A szezon utolsó adásában tehetséges fiatalok játszottak. Voltak hangszeresek - egyikük kobzon játszott, másikuk primtamburán (ő hangszerkészítő is), képzőművészek, színházi tehetségek is voltak. Az Ötven Tehetséges Fiatal-program győztesei ők és mindannyiuknak van egy mentora a programban, aki segíti őket a karrierépítésben. A műsorban nagyon jól játszottak, és sokszor úgy tűnt, mintha személyre szabott kérdéseket is kaptak volna: pl. a színházi művésztől (nem színész, valami más neve volt) többször kérdeztek színházzal kapcsolatban, a jogásztól jogról, de persze ez biztos véletlen volt :)

Az ilyen különleges adások közül az is tetszett, amikor húsvétkor néptáncosokat, népzenészeket hívtak meg, vagy amikor egyik pénteken "mesefigurákat".

De természetesen a hagyományos adásokat is imádtam. Gundel-Takács Gábor olyan frappánsan kérdezgeti a játékosokat, mindenre tud valami olyat mondani, ami feldobja a nézőket. És a játékosok is olyan különlegesek, a sok furcsaságukkal együtt. Pl. volt egy lány, aki bevallotta, hogy csak akkor tud aludni, ha a szobájában ventillátor van bekapcsolva, évszaktól függetlenül; akkor most nem rég volt egy srác, aki egy gumicsirkét vitt magával mindenhová és különböző helyeken fényképezte - Gundi ezt így fogalmazta meg: "Akkor te egy világutazó gumicsirke gazdája vagy, akinek dokumentálod az életét?"XD na, az ilyen és ehhez hasonló furcsaságok hallatán szoktam megnyugodni, hogy nem vagyok egyedül:D mert tőlem Gundi ilyeneket kérdezne: "Jól tudom, hogy te az olasz nyelv szerelmese vagy, amit Andrea Bocelli hatására kezdtél el tanulni 15 évesen?"
Vagy: "és igaz az, hogy te szeretnél eljutni Ausztráliába, hogy megismerd az őslakosokat és megtanuld a nyelvüket?":D

Hát remélem, tényleg visszajönnek még valamikor ősszel. Igazából már azért is nagyon hálás vagyok, hogy márciusban visszajöttek, mert januárban a Facebookon azt írták, hogy már nem fognak és csak azért nem mondták a szilveszteri adásban, mert még nem voltak biztosak benne. Akkor kicsit összetörtem, de aztán márc. 18-án mégis visszatértek, és csak most jön újra egy kis szünet. Hajrá Maradj talpon, kérlek, gyertek vissza ősszel! Nem szeretnék Győzikét, Valóvilágot, Gyanú árnyékában-t vagy Éjjel-nappal Budapest-et nézni!:D tényleg nem :) Az ilyen bugyuta műsorok miatt szűnt meg az RTL-en A KÓD és a SAFE is, pedig azokat is nagyon szerettem. És biztos vagyok benne, hogy nem voltam vele egyedül!

Rejtélyes ausztrál rádiókódok felderítése - a Tapin Radio programhoz:D

Van egy programom, a TapinRadio, amivel rengeteg internetes rádió bejön, így a világ minden táján tudok rádióállomásokat fogni, sőt, a műsorokat mp3-ba is fel tudom venni a gépemre, szóval hipermodern progi. Igen ám, csakhogy az egyik kedvenc ausztrál rádiómnál (épp a Yolngu Radio volt ez!) még tavaly egyik napról a másikra azt írta ki a progi, amikor rámentem, hogy "nincs forrás". Nem értettem, hisz a progi a rádiókat streamurl alapján éri el, és az be volt írva arra a helyre, ahol kell lennie, másképp addig sem tudtam volna fogni az adást. Aztán felmentem a rádió honlapjára, ahol láttam, hogy megváltozott az elérési út. Az új címet beírtam a progiba, de még így sem volt jó, ezután is azt írta, h "nincs forrás"! Hát mi a szösz lehet? Már kínomban fantáziáli kezdtem, és ilyen hülyeségek jutottak eszembe, hogy talán rájöttek az ausztrálok, hogy nemcsak hallgatom, de fel is veszem mp3-ba a műsorukat és ezért le is tiltottak róla? Áááá neeem, az ausztrálok biztosan nem tennének ilyet.. vagy ha mégis, arról azért csak szólnának:D meg ez a progi, amivel veszem a műsort, legális, bárki számára elérhető, és már évek óta fejlesztik, szóval ha gond lenne vele, akkor a progit nem lehetne elérni, nem pedig a rádiót.
Nem tudtam feldolgozni, hogy a kedvenc rádióm eltűnt a progiból, főleg, amikor rájöttem, hogy a winamp még mindig gond nélkül lejátsza a streaming fájlját. Csak nekem az azért nem volt elég, mert olyan ritka műsor, hogy fel is szerettem volna venni mindenképp.
Egy januári szombaton egész délután, meg az egyik kedden szinte egész nap küzdöttem, hogy rájöjek, mi a gond. Semmi siker. Aztán a következő nap egész véletlenül jöttem rá: tavaly nyáron sok ausztrál rádiónak annyira megváltozott a címe, hogy az eddig megszokott cím helyett soknál egy kódot, a streamerfájl kódját kell beírni a forráshoz a progiba! Ezt a kódot viszont csak úgy lehet elérni, ha lementjük a streamert, és megnyitjuk a winampban sajátgépből (fontos, hogy sajátgépből, mert ha a rádió honlapjáról nyitod meg, akkor a winamp nem írja ki azt a kódot, amit a progi hiányol. De csak pár másodpercre írja ki, így résen kell lenni:D nekem harmadjára sikerült elmentenem, megadtam a proginak és láss csodát, végre bejött újra a kedvenc rádióm! Fel is vettem rögtön egy csomó zenét belőle :) mindenesetre jó sok idő kellett, míg rájöttem, hogy mit ért a progi azalatt, h "nincs forrás":O nemsokára atöbbi hiányolt rádió kódját is felderítem! Például a CAAMA Radióét is, ami szintén aborigin, bár sajnos több benne az angol sláger és műsor, mint az Aborigin nyelvű - de azért szeretem, főleg a csütörtöki country-műsorokat csütörtökönként.

Én csak azt nem értem ebben a rádiós progiban, hogy miért nem ismeri fel automatikusan, ha megváltozik a rádió forrása és miért nem táplálja be a legközelebbi frissítésnél? Mert ez tényleg olyan kód, amit nem lehet egyszerűen megszerezni, márpedig ha nincs meg, akkor egy csomó rádiónak csak a nevét látod a progiban, de nem jön be a kódhiány miatt. Lehet, hogy pont ezen a téren még tökéletesednie kell ennek a programnak. Vagy a streameknek, nem tudom:D á nem, mégis inkább a proginak, mert a streameket valószínű pont védeni akarják azzal, hogy nem nyílt a kódjuk, hanem be van ágyazva és csak különleges eszkzökkel lehet kinyerni belőlük. De azt hiszem, ezt egy született informatikus jobban el tudja magyarázni, én csak konyhanyelven tippelgetek :)

Egy megható emberi történet - harminc bátor ötödikesről

Amióta tavaly aláírtam három-négy ausztrál őslakosokkal kapcsolatos petíciót, tagja vagyok az AVAAZ-nak. Meg a GetUpnak is, ami speciálisan ausztrál, de róluk talán majd később írok. Most egy megható történetet szeretnék megosztani, amit az AVAAZ küldött a héten. Hihetetlen, hogy harminc bátor 11 éves és még pár ember mire képes, ha összefog!

Harminc tizenegyéves megmentette egy osztálytársát Hamburgban - egy petíció és párezer aláírás segítségével.

Ötödikesek mentették meg osztálytársukat, Glebet a deportálástól. Gleb azért utazott Németországba, hogy leukémiáját gyógyítsák. Egy életmentő műtét után iskolába kezdett járni, ahol hamar osztályelső lett; de a kormány vissza akarta küldeni őt Oroszországba. Az osztálytársai petíciót indítottak a közösségi petíciós oldalon az önkormányzathoz, hogy megakadályozzák a fiú deportálását. Amikor az aláírásgyűjtés megkezdődött, felfigyeltek a gyerekekre a városi tanácsban is. Végül heteken belül Gleb megmenekült, hogy folytassa a gyógykezelést, amire mindennél nagyobb szüksége volt. Barátai megmentették a jövőjét, s ez mindössze egyetlen kis lépéssel kezdődött.

Ezután az AVAAZ még arra buzdít, hogy mi is kezdjünk petícióba bármivel kapcsolatban, amit megváltoztatnánk a világban, mert az emberi összefogással határtalan dolgokat érhetünk el. Hát, van benne valami, bár tény, hogy ez a megható történet nem globális problémát oldott meg, azért sosem szabad feladni a reményt. Még sok ilyen happy endes történetet szeretnék olvasni, globális kérdésekről is! Hajrá emberiség, jóra is képes lehetsz, csak akarnod kell! :)

Utolsó kisvizsgák államvizsga előtt

Tegnap vizsgáztam az egyetemen is, Petrarcából és Boccaccióból. Ketten együtt hat kreditet tesznek ki, így jól jött, hogy ebben a félévben meghirdették őket és fel tudtam venni. És bár legfőképpen most tényleg csak a kreditszerzés volt a cél, jobban örültem volna, ha Petrarcát négyesre tudtam volna kielemezni a Laurájával együtt, de sajnos csak hármasra sikerült. Ami azért esett rosszul, mert Petrarcát valahogy mindig is szerettem, és ezzel a vizsgával úgy voltam, hogy a 13 tétel közül bármi jön, tudni fogom. Úgy is, ha nem ragaszkodom csak a megfogalmazott tétel szövegéhez, hanem inkább a háttérismereteimmel kiegészítve prezentálom, ami a fejemben van. Csak azzal nem számoltam, hogy ha egy konkrét verselemzést húzok, akkor ez a dolog nem igazán működik, mert ilyen elemzéseknél mégis jól jön a megfogalmazott tétel. Még akkor is, ha a verselemzés csak szívatás, hisz honnan tudná azt konkrétan bárki is, hogy mire gondolt a költő, amikor sok esetben még maga a költő sem tudja évek múlva, hogy mire gondolt épp akkor, amikor az adott verset írta?.O Ráadásul Petrarcát már meg sem lehet kérdezni, hogy tényleg úgy van-e, ahogy az elemzők írják,hisz jó párszáz éve már nincs is köztünk.

A legjobban az bánt ebben a jegyben, hogy sokkal többet tudok a költőről, a műveiről, gondolkodásáról, mint amit ennél a verselemzésnél elmondhattam róla. Sőt, sokkal jobban szeretem is, nemcsak hármasra:D Éppen ezért nagyon remélem, hogy időközben megtalálta a Lauráját ott fenn és a vizsgán elemzett canzone - még ha nem is teljesen azt mondtam, amit az elemzők írnak róla - elérte a célját :)

Boccacciótól két novellát mutattam be a Dekameronból. És látszik, hogy bármennyire is szeretem Petrarcát, mégiscsak inkább prózaértő alkat vagyok, mert a Boccaccio-prezentációra négyest kaptam. Végre egy jó hír is!:D

Na meg persze az is jó hír, hogy ezzel a két vizsgával végre az összes jegyem és hiányzó kreditjeim bekerültek az indexembe erre a félévre (a filozófia és az angol három-három kreditje már előbb megvolt) és így jövő héten vééégreee mehetek államvizsgázni! El sem tudom hinni, olyan régóta várom már és jövő héten teljesül! Most már csak amiatt izgulok, nehogy nyelvészeti tételt kapjak:D de ha mégis, azért csak menni fog az is! :)

British Richy, az őrült csajozósgyerek

Még mindig sokat gyakorlom az angolt úgy, hogy anyanyelviekkel chatelek vagy skypeolok, néha Fb-n is írok kommenteket angolul érkező hírekhez.

Egy valamit nem szeretek: ha a pasik, akikkel haverkodni próbálok, rögtön csajozni akarnak. Másfél hete futottam bele egy ilyenbe: Richardnak hívják és még meg sem tudtuk egymást rendesen ismerni, de már ilyeneket kérdezett, hogy járnék-e vele, mikor megyek hozzá ki Angliába, meg ilyenek. Mondjuk ha repjegyet is küldene, mennék én szívesen, nem arról van szó, de hát azért ne hívjon már randira rögtön a "Hello, how are you?" után:D meg az sem különösebben tetszett, hogy egyből mesélt arról, h már mennyi ideje nincs barátnője, pedig hogy szeret csókolózni:P Valamelyik nap meg, amikor kérdezte, mit csinálok és mondtam, h épp egy ausztrál dalt próbálok a szövege alapján megkeresni, de nem sikerül, írta, hogy ő is mennyire vágyik Ausztráliába. Na, gondoltam, végre beszélgethetünk Ausztráliáról is, nemcsak a randiról meg a csókolózásról. írtam, hogy igen, Au nekem is nagy álmom már 13 éves korom óta. Akkor azt kérdezte, elmennék-e vele oda:D Hehe, ja persze, előtte még nem is találkoztunk, hisz már így is messzebb élünk egymástól, de ez nem is számít, igaz? De hülyeségből persze azt írtam, h miért ne:D mert tudom, hogy az ilyen dolgok úgysem jönnek össze, tehát igazából mindketten azt írunk, amit akarunk. Na, ezzel a szabadsággal aztán Richy is visszaélt, és ezzel kiütötte nálam a biztosítékot, ugyanis a következőt írta: "nagyon szívesen csókolóznék veled az óceánparton. Imádok csókolózni. És aztán szeretkezhetnénk is." Na innentől kezdve már nem is válaszoltam neki, bármit is írt. Mégis mit képzel magáról? Hogy gondolhat így egyből egy vadidegen lányra?

Igazából csak az a mázlim, hogy ő sem lát. Ha látna, biztos mégjobban megbotránkoztatott volna:P

Múlt szerdán volt ez a hülyeség, pénteken megírtam neki, hogy ha minden idegen csajjal így beszél, akkor nem hiszem, hogy valaha is lesz párkapcsolata. Megkértem, hogy ne írjon többet, ha csak a csókról meg a szexről tud beszélni. Azóta meg nem is voltam skypeon, sem ZoneBBS-en, ahol először írt. Pedig ZoneBBS-en annyi jófej sráccal beszéltem már előtte, meg lányokkal is. Éppen ezért leszek még ott, meg skypeon is, hisz még mindig ott az ausztrál Graham és az olasz Clara, a kansasi Patrick, az ecuadori Jamil és a new yorki Erik. Ők mind jó fejek és intelligensek, úgyhogy ha ez a Richard gyerek újra ír, amikor fenn vagyok, megmondom neki, hogy nem érek rá, mert velük beszélgetek :) és ezzel nem is hazudok, hisz valamelyiküknek tényleg mindig írok, ha fenn vannak, meg ők is nekem.

Végveszélyben a Naggy-korallzátony

Ezt a sokkoló hírt pénteken kaptam, az Australoport (www.australoport.hu) Facebookoldalán osztották meg, de az ottani hírszerző az MTI-t jelöli meg forrásként. Most megint tarthatnék hegyibeszédet Föld és ember kapcsolatáról, de ma inkább kihagyom. Csak remélni tudom, hogy a helyzet pozitív irányba fog változni a cikkben említett konferencia után. Vesszen a bányászat, maradjon a Nagy-korallzátony!

Végveszélyben a Nagy-korallzátonyny

Óceánkutatók nemzetközi csoportja felhívást intézett az ausztrál kormányhoz, hogy védje meg a Nagy-korallzátonyt a felmelegedés, a bányászattal összefüggő hajóforgalom és a kotrási hulladék okozta veszélyektől.
A 150 kutató által aláírt nyilatkozatot az UNESCO Világörökség Bizottságának júniusi éves ülése előtt hozzák majd nyilvánosságra, a tanácskozást június 16. és 27. között Kambodzsában rendezik. A szakemberek azt kérik, hogy a találkozón vegyék fel a Nagy-korallzátonyt veszélyeztetett világörökségi helyek listájára.
A tudósok arra kérik az ausztrál vezetést, hogy óvja meg a Nagy-korallzátony egyetemes értékeit, korlátozza a közelében végzett ipari tevékenységet, és járuljon hozzá anyagilag a zátony élővilágának kutatásához. Negyed évszázad alatt a korallok fele elpusztult, főként egy tengeri csillag elszaporodása miatt, amelyet a szárazföldi hulladékok óceánba eresztése eredményezett. Az aláírók a Queensland államban folyó bányászat fejlesztésének számlájára írják a károkozást. Queensland a Nagy-korallzátonnyal szemközti parton hat nagy kikötőt szándékozik építeni, amelyek több millió tonna szennyezett iszapot bocsátanának az Ausztrália északkeleti partjainál elterülő Korall-tenger vizébe.
Hugh Possingham ausztrál biológus szerint a projekt felgyorsítja a korallpusztulást. Még ma meg kell állítanunk - mondta az ABC televíziónak. Széntüzelésű erőművei és Ázsiába irányuló ércexportja miatt Ausztrália az egyik legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátó. A Nagy-korallzátony 1981 óta szerepel az UNESCO világörökség-listáján. Hozzávetőlegesen 345 ezer négyzetkilométernyi területe az ausztrál partok mentén terül el, és 3000 zátonyával a világ legnagyobb koralltelepét alkotja.
Forrás: MTI

Műfordítói vizsga: a kihívások kihívása

Igaz, már 15 évesen eldöntöttem, hogy mű- és szakfordító leszek, ha nagy leszek. Azt is eldöntöttem, hogy olaszról fogok fordítani, merthogy az olasz a világ legszebb és legdallamosabb nyelve és ezért mindig inspirálni fog.

Az egyetemen sokat fordítottam, kifejezetten fordítástechnikai órák is voltak, ahol különböző témájú szövegekkel dolgoztunk. A műfordítást pedig olasz irodalomtörténet órákon tudtam gyakorolni. Rengeteg olyan szöveg volt, ami igazi kihívást jelentett és sohasem felejtem el azokat a küzdelmeket, amik révén elkészültek a magyar verziók. És ezek a küzdelmek erősítettek meg a tervemben, ezért nem adtam fel.

És most itt vagyok a célnál, az egyetem mellett ebben a félévben szombatonként műfordítói tanfolyamra is jártam. Imádtam úgy, ahogy volt, még ha az egyetem időnként sok energiát és időt vett el a felkészüléstől. Imádtam, de holnap lesz az utolsó óra és... van egy gyönyörű novella, amit vizsgafeladatként fordítok, a végén ki is adják. Júl. Már lefordítottam, de annyira nehéz, hogy nem tudtam azt kihozni belőle, amit szerettem volna: vagyis a legjobbat. És ez bánt, még ha tudom, hogy még van lehetőség javítani rajta; én elsőre szerettem volna a legjobbat hozni, hogy megmutassam, műfordítónak születtem. Eddig úgy is éreztem, hgoy ez így van, de most valahogy elbizonytalanodtam. Utoljára tavaly szeptemberben éreztem ilyet, a szakdolgozati fordításomnál. Úgyhogy lehet, ez a bizonytalanság csak a nyomás miatt van, hogy vizsga, meg ilyesmi, de még így is rossz érzés,hogy tudom az okát. Azért még mindig remélema legjobbakat, még mindig hiszek abban, hogy ha ennyi éven át kitartottam a fordítói álmom mellett, annak oka volt és a tehetségem is segített, hogy kitartsak mellette. Most már csak az a kérdés, hogy hová tűnik ez a tehetség mindig, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá?:O

A legkékebb ausztrál ég és a víztükör hangjai

Egyik kedvenc internetes rádióm a Solo Piano Radio, ami már rengeteg zenei élménnyel ajándékozott meg, amióta 2011 februárjában felfedeztem. De Richard Goldsworthyt már azelőtt is ismertem. Az ausztrál zeneszerző zongoramuzsikájának van valami különleges varázsa. Talán az, hogy legtöbb művét a hamisítatlan ausztrál természet ihlette. Egyik legkedvesebb, elsőként felfedezett művének a részletét most nektek is elhozom. Amikor ezt hallgatom, elképzelem a lehető legkékebb, legtisztább eget; vagy a napfényt, ami csillogva visszatükröződik az óceán vízén. Richard Goldsworthy e művével még engem is megtanít látni:

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de őt (és különösen ezt a műrészletét) hallgatva úgy tűnik nekem, mintha valóban megszűnnének a határok az Ötödik Kontinens és Mo között. Úgy érzem, mintha egyszeriben képes lennék arra, amit
"Ausztráliáról írt Álom-versemben"
fogalmaztam meg: arra, hogy felülemelkedjek téren és időn - még akkor is, ha mindezt még csak a képzeletemben élem át. Ez a gondolat a fenti zenei kinccsel együtt mindig újabb és újabb erőt ad. Ezzel együtt pedig Richard Goldsworthy nagy zeneszerző példaképem, akárcsak Enya.

Pici, pársoros életjel

Jól eltűntem megint, nem is magyarázkodom már:S mindenesetre a lényeg, hogy hatalmas és életveszélyes küzdelem után végre-valahára mégis túléltem ezt az átkozott kényszerfélévet az egyetemen. Szóval ha most már tényleg minden és mindenki úgy akarja, és nemcsak én, akkor jún. 20-án végre mehetek államvizsgázni. Előtte még 12-én is lesz egy vizsgám, de úgy érzem, az könnyű lesz. És hogy miért nevezem ezt a félévet kényszerfélévnek, arra megvan az okom, de most nem részletezném, mert csak fárasztanék vele mindenkit. Ugyanis olyan zűrös volt megint az egész, hogy újra megbántam, hogy egyetemista lettem. De azért az államvizsgába továbbra is beleadok mindent, mert az olasz mindentől függetlenül továbbra is a szerelmem, (sőt, még az is lehet, hogy még annál is több, erről majd még írok)így tényleg méltóképpen szeretném teljesíteni a legutolsó vizsgát. És úgy is fogom, hiszek benne!

Na most csak ennyi. Bármennyire is szerettem blogolni egy időben, mostanában egyszerűen nincs ihlet. Lehet, hogy ez a visszajelzések hiánya miatt is van :( pedig van pár olasz és ausztrál dolog is, amit meg lehetne osztani és egyébként is van egy olyan tervem, hogy inkább érdekességeket, felfedezéseket, esetleg levelezős élményeket osztok meg a blogban, mint a mindennapjaimat. Bár ilyenek eddig is voltak, csak most mégtöbb lenne :) na majd meglátjuk!
Most mindenesetre megyek államvizsga-tételezni :) hisz ezt már úgy vártam! Szép hetet mindenkinek!

A tészta háromezeréves története

Ezt az érdekességet még régebben olvastam és fordítottam az egyetemen. Az akkori blogomon fenn is volt, így most ide is felteszem, hisz Olasztráliához tartozik - főleg az olasz részéhez :) zárójelek közé írtam pár kommentet is:O Íme!:

EGY KÖZEL 3000 ÉVES TÖRTÉNET

A tészta eredete nagyon régi: az etruszkok idejére vezetik vissza, akik valószínűleg az első lasagnét készíthették, búzához hasonló,de ellenállóbb növényből. Aztán a rómaiak egyszerű masszát KREÁLTAK lisztből és vízből, amiből lasagneféleséget tudtak készíteni; ez az étel lagane néven vált ismertté, s ezt az elnevezést néhány tésztafajtára ma is használják Közép- és Dél-Itáliában. Mindenesetre ezek a tények eloszlatják azt a hiedelmet, hogy a tésztát a Kínából hazatérő Marco Polo hozta be Olaszországba. [hát igen, még csak az hiányozna, hogy az olasz tészta is kínai legyen! Nanná, h nem az! ;)] Valójában 1279-ben, amikor ez a nagy velencei felfedező még Keleten volt, Genovában keletkezett egy végrendelet, melyben egy bizonyos Ponzio Bastone a fiára hagyott egy nagy ládát,ami makarónival volt tele!

De azt is tudjuk, hogy az arabok már a XI. században szállítottak tésztát a Mediterráneum minden pontjára, de csak Itáliában terjedt el kivételes módon. Majd a XVII. században Nápolyban találkozott az amerika felfedezése révén Európába érkezett paradicsommal. Ez igazi gasztronómiai forradalomnak számított, mert az új párosítás szerencsésen és hamar elfeledtette az addig elterjedt édes-savanyú és édes-sós ízeket.

A tészta azonban nem rögtön vált fejedelmi étellé, mivel sokáig még csak kézzel ették. [nem semmiXD] 1700 táján történt, hogy II. Ferdinánd egyik alattvalója, bizonyos Gennaro Spadaccini először javasolta a négyágú villa használatát; ez a zseniális ötlet hamarosan országszerte elterjedt. Attól kezdve Itália-szerte az összes fejedelmi udvarban szolgáltak fel tésztát, s innen indult világhódító útjára is.

Még az USA elnöke, Thomas Jefferson (1743-1826) is rajongott a tésztáért, mégpedig annyira, hogy bevezette az USA ételei közé is. Híresek voltak azok az ebédjei, amelyeken vendégeit az Európában megismert specialitásokkal kínálta.

Ezt követően a múlt század elején Nápolyban megszülettek az első kezdetleges, tésztagyártásra tervezett gépek. Hogy miért épp Nápolyban? Azért, mert Nápoly, egyedülálló klímája révén megteremtette az ideális környezetet a tésztatermeléshez. [ezt az eredeti olasz szövegben sokkal körülményesebben fogalmazták meg, de én leegyszerűsítettem:D]

Manapság, mivel a modern technika lehetővé teszi a gyártási folyamat szabályozását, a tésztagyártás sok más országban is elterjedt. Mégpedig olyan mértékben, hogy a tészta világszerte a legismertebb olasz étellé vált.

Na, hát most már erre is fény derült! És olasz írta, úgyhogy lehet hinni neki! Az, hogy a tészta kínai eredetű, nem más tehát, mint egy nagy hazugság! (L)Itália(L) ;)

Jacob! Hát miért éppen Renesmee?

Szóval még mindig nem tudok elszakadni a Twilight-dolgoktól.. Egész héten nem tudtam, most, mintha még egész Olasztráliát is legyőzte volna olyan értelemben, hogy többet gondolok rá, mint Olaszországra és Ausztráliára együtt:O De mivel a Cool Tv-n most úgy is megy a második rész, gondoltam, még jöhet egy ilyen bejegyzés ide is :)

Bár unokatesómnak meg mindenkinek azt mondtam, nem fogom megnézni a negyediket, mert könyvben sem tudtam végigolvasni.. Most már azért megnézném, mert a háromnegyedét azért a negyediknek is elolvastam. De túl sok volt valahogy a lelkemnek az, ahogy Bella bánt az elején Jacobbal meg hát már maga az, hogy nem őt választotta - na jó, hát ez már előbb kiderült, de a negyedikben jön elő leginkább, hogy milyen rosszul választott sztem:O ja és ha már itt tartunk: nekem valahogy egyáltalán nem szimpi Renesmee, nem is értem, hogy lehet Jacobnak pont ő a bevésődése! Főleg azok után, hogy szegény Jacob még azt is látta, ahogy született, az előzményekről meg nem is beszélve, amikbe Bella majdnem belehalt. Mondjuk úgy kell Bellának, ha egyszer rosszul választott:P na mindegy, ebbe most ne menjünk bele. Eredetileg egyébként is Jacobról és Renesmee-ről akartam írni, mert az ő kapcsolatuk számomra tényleg feldolgozhatatlan.

Na, két kérdésem van Renesmee-el kapcsolatban. Ugye tudjuk róla, hogy Edward révén félig vámpír, Bella révén meg félig ember. De akkor hogy lehet az, hogy a bőre Jacobénál is forróbb? Hisz farkasgén nincs is benne, honnan is lehetne? (még emberi is csak félig, sőt, mivel a születése után az anyja is vámpír lesz, az a kicsi is felejtős. Ettől függetlenül azt hiszem kétszer van szó arról, hogy milyen forró Renesmee bőre, ami számomra teljesen érthetetlen.)

De a másik kérdés pont ezzel kapcsolatos. Ugye amikor Jacobék falkája két részre oszlik, Leah, (aki egyébként lányfarkasként genetikai zsákutcának tartja magát), beszélget Jacobbal a bevésődésről. Szó van arról, hogy a bevésődés csak akkor történhet meg, ha a farkas olyan emberre talál, aki a farkasgéneket tovább tudja vinni. Hát ha ez tényleg így van.. akkor már csak azt szeretném tudni: Jacob! Hát miért épp Renesmee? Amikor bevésődtél vele, milyen lehetőséget láttál arra, hogy továbbviheti a farkasgént egy félig vámpír-félig ember kreáció? Persze itt nem az emberen, hanem a vámpíron van a hangsúly, mivel köztudott, hogy a vérfarkasok és a vámpírok ősellenségek. Erre Jacob pont egy féligvámpír lénnyel vésődik be?! Komolyan mondom, ez nekem annyira magas!:D De érdekes is persze, úgyhogy magyarázatot szeretnék!:O

A szerelemnél is erősebb álom-érzés

Még mindig Twilight, ill. Jacob Black-lázban égek:D Hihetetlen, hogy múlt vasárnap kb. csak öt-hat percet beszélgettünk róla Eni unokanővéremmel (ja igen, mert hogy múlt vasárnap végre megvalósítottuk apukámmal, amit húsvétra terveztünk és eljutottunk Kabára rokonlátogatóba!), és máris újra felébredtek bennem azok az érzések, amik tavaly decembertől január végéig voltak bennem Jacobbal kapcsolatban:O és olyan fura, mert két hete fedeztem fel a One Directiont (na jó, már előbb is hallottam róluk, csak azt nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire jókXD) és őket hallgatva is Jacobra és barátaira gondolok.

Azt hiszem, ez egy olyan érzés, amivel eddig nem sokat foglalkoztam, mert a karrierépítés, a tanulás volt az első. De azt hiszem, itt az ideje, hogy beismerjem: szeretnék egy kapcsolatot. Még akkor is, ha már nem nagyon hiszek a szerelemben. Kérdezhetnétek, hogy ez meg hogy lehet, hisz csak 23 éves vagyok. Hát megmagyarázom: a környezetemben az utóbbi időben négy olyan pár is szétment, akikről azt hittem, hogy a szerelmük örökre szól és sohasem fognak szakítani, mert egymásnak lettek teremtve. Igen, tudom, hogy ez csak közvetett csalódás a szerelemben, de akkor is van olyan súlya a számomra, mintha saját tapasztalat lenne. Ezért van az, hogy már nem hiszek igazán a szerelemben.

Na meg persze azért sem, mert általában aki nekem tetszik és bármit megadnék, hogy észrevegyen, az sosem viszonozza az érzéseimet. Egyetemen pl. hárman is voltak - három év alatt - akik bejöttek volna, de nem vettek észre. Két Ádám és egy Peti. Az egyik Ádámot még magyar szakon ismertem meg, amikor elsőéves voltam. Együtt jártunk határon túli magyar irodalom előadásra és öt héten keresztül mindig odajött hozzám, nyitott volt, kérdezgetett rólam, én is róla, látszott rajta,hogy nagyon szeretne megismerni. én is szerettem volna minél többet tudni róla, és jó érzés volt, hogy csomó közös témánk volt. A harmadik héttől kezdve már azt is elképzeltem, hogy lehet, ha minden héten talizunk és ilyen jól elvagyunk, ennyi közös van bennübk, kis idő múlva talán össze is jöhetünk. De az ötödik heti találkozás végül lerombolta minden illúziómat. Bár Ádám megint mellém ült óra előtt, megint vidáman elcsevegtünk, egész véletlenül kiderült valami, ami lesokkolt. Ádám épp ebédelt, miközben beszélgettünk és az illatok miatt egyik csoporttársunk rákérdezett, mi az, amit eszik. Mire Ádám: "Ez egy indiai kaja, tegnap főztük - a barátnőmmel!" Fogalmam sincs, milyen arcot vághattam, amikor ezt mondta, de nagyon érzékenyen érintett. És mivel általában az érzéseim és gondolataim rám vannak írva, ezt olvashatta le rólam: "Micsodaaa? Hogy kivel? Neked már van barátnőd? Ne tedd ezt velem!" Abból gondolom, hogy leolvasott valamit, mert a következő hetekben mindig jó távol ült tőlem és legközelebb csak valamikor év vége felé beszéltünk újra, akkor sem sokat. Ez azóta is sokszor eszembe jut.

A másik Ádám angol szakos volt, vele igazából csak a vonaton találkoztam párszor még másodévben. Ő is nagyon tetszett, bár vele kapcsolatban már nem ringattam magam illúziókban, bár mindig felvidított, ha találkoztunk. Nagyon tetszett, de lehet, hogy néha túlzottan kiírtam ezt az arcomra, mert egyik napról a másikra egyre félénkebb lett. Aztán a következő félévben megváltozott az órarendünk és már a vonaton sem találkoztunk, így aztán el is szállt a remény.

A harmadik pasi, aki tetszett az egyetemen, a kommunikáció szakos Peti volt, akiről viszont csak néha ábrándoztam. Örültem volna, ha bejöttem volna neki, de ő azért túl helyes és jó fej volt ahhoz, hogy ne lett volna barátnője már előttem is...

Most meg már épp nincs senki az egyetemen, aki úgy tetszene, mint ők. És mivel az egyetemen sem tudtam összejönni senkivel, azt az álmodozó magyarázatot kreáltam erre, hogy ez csak azért történt így, mert rám valahol egy olasz pasi vár, s ő lesz az igazi. De ahogy telik az idő, már ebben sem hiszek. Na nem azért, mert nem találkozom olasz pasikal, hanem azért, mert akikkel találkoztam eddig, először mind jó fejek voltak és az első pár napon mindig keresték a társaságom, aztán, amikor rájöttek, hogy tetszettek, bemagyarázták, hogy csak azért tetszenek, mert olaszok. Háromból kettővel voltam így, egyiküket egy 2009-es nemzetközi táborban ismertem meg, a másikukat a tavalyiban Németországban. A harmadik sztorit meg már megosztottam itt, az egyetemen megismert Enricóét.

Hát szóval ilyen tapasztalatok és a szétment álompárok miatt nem hiszek a szerelemben. Főleg abban nem, ami első látásra kialakul. A Twilightra gondolva én már csak.. a bevésődésben hiszek. Az az utolsó reményem!XD Úgy is mondhatnám: én a bevésődésbe lettem szerelmes.

Mielőtt még bárkit furcsán érintenének ezek a sorok, megmagyarázom, hogy ez azért van, mert 23 évesen még mindig él bennem a gyermeki fantázia, egy gazdag érzelemvilággal együtt. E kettő révén tudok elképzelni és álmaimban átélni olyan regényből ismert és természetfeletti érzéseket is, mint pl. a bevésődés. Ez egy csodálatos ajándéka a Twilightnak, akárcsak Jacob, aki révén megismerhettük. Pontosabban úgy az ő révén, hogy ő magyarázta el először Bellának. Igazi álom ez, ami mindig jó érzésekkel ajándékoz meg, akárhányszor elképzelem. Köszönöm ezt az ajándékot ennek a fantasztikus regénynek és szerzőjének, Stephenie Meyernek!

Jacob - a Twilight igazi ajándéka

Mivel időnként már jóformán többet gondolok Jacob Blackre a Twilight-sorozatból, mint Ausztráliára, gondoltam, megosztom ezt az érdekességet róla. Még év elején olvastam a Facebook Twiligth-rajongói oldalon:

"Jacob megalkotásának a története:Steph­­enie Meyer szerint Jacob eredetileg csupán egy eszköz volt ahhoz, hogy a főszereplő Bella Swan rádöbbenjen Edward Cullen titkára. Azonban mind Meyer, mind az ügynöke és a szerkesztője kedvelte a szereplőt, így az írónő úgy döntött, a következő kötetben, az Újholdban is szerepet kap. Meyer úgy jellemezte a szereplőt, mint „a kedvenc ajándékom, amit az Újhold adott nekem. Az írónő saját honlapján elmondta, még sosem akart annyira kitörni egy szereplő a neki szánt szerepből, mint Jacob, így képtelen volt „bezárni őt egy icipici szerepbe”. Miután a az Újholdban nagyobb szerepet adott Jacobnak, Meyer visszatért az épp szerkesztési fázisban lévő Alkonyathoz, hogy jobban beleszőhesse a fiút és apját, Billy Blacket a történetbe."

Hát így is van! Jacob egy ajándék, aki mind a könyveket olvasva, mind a filmet látva belopta magát a szívembe! Bella helyében én egész biztosan őt választottam volna. A Twilightot először csak filmen láttam, és utána olvastam. Először Edwardtól olvadtam el, neki drukkoltam és hiányzott, amikor a második részben eltűnt. így volt ez akkor is, amikor olvastam a könyvet. De aztán, ahogy Jacob egyre inkább bekerült a képbe, hogy segítsen Bellának túljutni a nehézségeken (amiken igazából, ha akar, simán túljuthatott volna egy olyan ember kisugárzása, vidámsága, temperamentuma révén, mint Jacob) egyre inkább beleszerettem. Szavai sokszor csaltak mosolyt az arcomra, de volt, amikor meg is ríkattak, jó értelemben. Bárcsak találkoznék már olyan pasival, mint ő! Olyan bolond ez a Bella, hogy nem őt választotta!

Ki ért egyet? Aki igen, az légyszi írjon! Az is, aki nem, mert kíváncsi vagyok, hogy miért nem:D

Jacob Black Forever!

Hogy miért nem frissülök gyakrabban?

Nem, mintha bárki is kérdezte volna ezt mostanában, csak gondolom, azért többekben felmerült, akik időnként ellátogatnak a blogomra. Akikben ez felmerült, azoknak üzenem: még mindig bánt, hogy nem akartok velem kommunikálni. Látom, hogy olvassátok a bejegyzéseimet, aminek nagyon örülök. De annak nem, hogy az utolsó kommentet 2012 novemberében kaptam. Hát miért nem írtok nekem? Nem mertek velem kommunikálni? Dehát hogyhogy? Igazán nem kellene tőlem félni! De visszajelzés nélkül olyan nehéz blogot írni!

Nem is értem, most valahogy még azokat az időket is visszasírom, amikor a neon.hu-n blogoltam. Pedig ott sem olvastak sokan, megjegyzést meg főleg nem sokat kaptam, de két ember mégis akadt, akik mindig követték az eseményeket és egyikük mindig írt valamit, minden bejegyzéshez. Másikuk is többször, ő nem olyan rendszeresen, de amikor csak tehette, mindig. Ott tudtam úgy blogolni, hogy tudtam, vannak, akiknek tetszik, amit írok, vannak, akikhez a blogomon keresztül eljutnak az érzéseim és bátorítanak, ha arra van szükség, vagy együtt örülnek, ha vidám dolgokról írok. Vagy ha egyszerűen valami érdekességet osztok meg, akkor ők is tesznek hozzá valamit.

De aztán telt-múlt az idő és ők is kezdtek elmaradozni a blogomról. Viszont itt a blogspot.com-on folyamatosan láttam, hogy mindenkinek hatalmas olvasótábora van, akik gyakran kommentelnek. Ezért tűnt jó ötletnek az hogy leszedem Olasztráliát a neon.hu-ról és itt újra megnyitom. Ez ahogy láttátok 2012 márciusában történt. Azt hittem, itt majd többen felfedeznek, ahogy én is sokkal több érdeklődési körömhöz illő blogot találtam itt, mint a Neonon.

De engem még itt sem fedeztetek fel annyira, mint reméltem.. Még az Ausztráliában élők sem, akiket pedig követek és többekhez kommentelni is szoktam. Bár az én kommentjeim a kedvenceimnél a szóellenőrzős zombi miatt ritkák, ezt nem tudom, mikor szünteti meg végre a gugli:O De azért időnként kommentelek,ha tudok, és ha nem lenne szóellenőrzés a legtöbb blogon, többet is kommentelnék.

De ide még úgy sem nagyon írtok, hogy még a szóellenőrzést is kikapcsoltam és a kommentelő felületet is úgy állítottam be, ahogy én is szeretem, hogy pölö screen readerrel is könnyű legyen kezelni :'(

Kérdés: mi a gond a blogommal? Mit tehetnék, hogy jöjjön egy kis visszhang?

Kérlek, ha olvassátok ezt, ne hagyjátok megjegyzés nélkül! Legalább ezt az egyet ne!:D előre is köszi.

Olasz Ambro szép idézete és angolos helyzetjelentés

Van egy olasz ismerősöm, Ambrogio, aki filozófia szakos. Bár őt is még csak a net révén ismerem, párszor már jókat beszélgettünk skypeon meg msn-en. Remélem, egyszer személyesen is találkozunk, addig is Fb-n is bejelöltem, biztos, ami biztos. És ma reggel egy csodálatos és igaz idézetet rakott ki az üzenőfalára. Bár a szerzője nem olasz, nem is tudom, milyen nemzetiségű lehet, Ambro olaszul írta, így sokkal jobban megérintett, mintha angolul lett volna:D Jó, azért most már az angolul is egyre több sikerélményem van, de azért még mindig az olasz az igazi szerelmem. Na de nem is beszélek tovább, jöjjön az idézet, amit lefordítottam:

"Amit az ember látni képes, csak töredéke annak, ami láthatatlan. De akkor miért csak a láthatókra hagyatkozik az ember? Hiszen a lényeges dolgok mindig láthatatlanok, gondoljunk csak az életre. Láthatjuk talán magát az életet? Nem, csak egyes megnyilvánulásait vagyunk képesek érzékelni. Ahogy a gondolatok, érzelmek sem láthatók, de kifejeződésük látszik az arcokon, következtethetünk rájuk a jó tettekből vagy éppen bűnökből, amiket a világban okoznak.

Gondolkozz el ezen: minden, ami körülvesz bennünket, egyúttal a látható dolgok korlátait fedi fel, szemben a láthatatlanok végtelenségével." (Omraam Mikhaël Aïvanhov)

Ez egész hasonló ahhoz, amit "Látom, ha hiszem" c. bejegyzésemben írtam! És örülök, hogy ezt az érzést még többen is osztják!

És ha már említettem az angolt.. hmm, olyan rég tervezem,hogy írok róla, hisz ez a félév arról is szól, sőt igazán arról, mert valahogy fel kell készülnöm a szakfordító-mesteri felvételire. Nos ezt úgy próbálom továbbra is, hogy bejárok angol szakos szakfordítói órákra, ahogy az előző félévben is. És hogy rögtön két hasznos is legyen benne, kreditté is akartam tenni őket, de az utolsó pillanatban derült ki, hogy előfeltételesek és az előfeltételt csak angol főszakosként tudtam volna teljesíteni, szóval.. felvenni végül nem vettem fel őket, csak járok szak- és műfordításra is.

Amit viszont gond nélkül engedett felvenni a Neptun, az az amerikai országismeret péntekenként. Nos, hát ez iszonyú nehéz, de legalább úgy érzem, hogy a felsőfokú felkészülést garantálja. Nem si kicsit! Órákon egy szó sem hangzik el magyarul, mindent angolul vitatunk meg, teljesen, mintha külföldön lennénk. És igen, azért pár dologra rájöttem: pl. bármennyire is szerettem volna, hogy ne derüljön ki, hogy nem vagyok angol főszakos, erre esélyem sem volt, mert rajtam kívül mindenki szinte anyanyelvi szinten és profi kiejtéssel beszél angolul, bármilyen témáról ami az órán felmerül! Tanulság: egy angliai vagy ausztrál egyetemen még elvesznék, úgy érzem!:S

Viszont hogy pozitívat is írjak az angolomról: regisztráltam egy olyan nemzetközi közösségi oldalra, aminek a tagjai Teamtalkon is fenn vannak. így hangosan, mikrofonon is beszélhetek anyanyelviekkel. Már beszéltem egy brittel, kanadaiakkal meg egy kansasi sráccal is mikrofonon. Mondanom sem kell, a britet értettem a legjobban, de tegnapelőtt meglepődtem, hogy a kansasit is egész jól értettem, bár kicsit elnyelte a szavakat. Ja és azt mondta, hogy a kiejtésem inkább emlékezteti őt egy olasz lányéra, mint egy magyaréra!:D rátapintott a lényegre: beszédben és temperamentumban olasz vagyok, még ha csak képletesen is :) Ja! A brit srác meg úgy mutatott be az amerikai ismerősének, hogy: "itt van Annie Magyarországról, akinek az angolja.. hmmm.. hogy is mondjam.. érdekes!"XD ezen azóta is nevetek:D de összességében úgy érzem, tényleg napról napra fejlődik az angolom, és az egyetemi szakdolgokon kívül ezek a hangos anyanyelvi kapcsolatok és persze az ausztrál Fb-oldalak is sokat dobnak rajta.