Vagyis igazából már júl. 24-én, amikor nyilvánosságra kerültek a felvételi eredmények; de akkor még azt hittem, nem komoly, hogy nem vettek fel, csak vmi rendszerhiba miatt írja ki a Felvi.hu...
Már vártam júl. 24-ét, hogy - ahogy addig mondtam, - "megtudjam, hogy felvettek", mert a felvételi vizsgám után már felsőfokú angol nyelvvizsga nélkül is biztos voltam benne. Főleg azért, mert sok pozitív visszajelzést kaptam az angoltanártól is a vizsgán..
Ezért sokkolóan hatott, amikor júl. 24-én a várva várt jó hírek helyett egy ilyen sms jött: "Nem hivatalos tájékoztatás: az Ön pontszáma nem érte el a felvételhez szükséges ponthatárt egyetlen képzési helyen sem."
Percekig alig kaptam levegőt, a szívem majd kiugrott, megszólalni sem tudtam, amikor mégis sikerült, remegett a hangom. Micsoda? Hát még az olasz mesterszakra sem vettek fel, ahol már a vizsgán mondták, hogy max pontszámot kaptam? Dehát akkor ez lehetetlen!
Aztán belépve a Felvire láttam, hogy az sms nem volt pontosan megfogalmazva. Ugyanis az olaszon 84 pontot értem el (45-öt a felvételi vizsgán, 39-et pedig a diplomám és a többi dokumentum együttesen hozott). És már ötventől felvennének, tehát azzal nem is lenen gond - csakhogy az utolsó percben úgy döntöttek az egyetemen, hogy nem indul az a képzés! Csak második helyen jelöltem meg, de akkor is rosszul esik, főleg azok után, ami az angolról, pontosabban angol-olaszról kiderült. Ott ugyanis azt írta ki a Felvi, hogy 0 pontot értem el és erre hittük azt, hogy hibás a rendszer. Biztos voltam abban, hogy ha a vizsgán nem is kaptam max pontot, de 20-at mindenképp és ha az hozzáadódik ahhoz a 39-hez, ami alapból megvan, sima ügy, mert 56 volt a ponthatár.
Rögtön írtam a Felvinek, hogy mi lehet ez a 0 pontos kiírás. Hétfőig nem kaptam választ, de hétfő délután már nem bírtam ki és addig köröztem őket telón, míg meg nem tudtam - a keserű valóságot... Kiderült, hogy a rendszerrel semmi gond nincs, csak azért nullázódott le a teljesítményem, mert tényleg nem értem el a ponthatárt. A felvételi vizsgán ugyanis a remélt 20 helyett csak 10-et kaptam!:S így csak 49 pontom lett össz, ennyivel pedig tényleg nem vesznek fel...
Hát mindenre gondoltam, csak erre nem... Most szidom azt az átkozott 12 kredites kényszerfélévet, amit most csináltam. Csupa izzadós tárgyam volt, amik miatt nem fért bele az időmbe a tervezett felsőfokú angol nyelvvizsga. Pedig ha az meglett volna, nem lett volna kérdés, hogy felvesznek!
A diplomám fényét most ez a hír teljesen elhomályosítja, bukott diáknak érzem magam. Mondjuk az is vagyok, de legalább akkor az olasz mesterszak indulna! De neeem, az sem!:S
Fogalmam sincs, mihez kezdjek most. Összetört az álmom, egyszerűen semminek érzem magam. Az sem vigasztal, hogy ilyesmi bárkivel megeshet és hogy nem a világ vége. Számomra most az...
július 30, 2013
július 27, 2013
Ausztrál fantasy-ötletem
Mivel a Cool Tv-n most is adják a Twilightot - múlt szombaton, épp a diplomaosztóm napján volt az első, ma meg a második lesz, - gondoltam, újra előveszem én is a témát. Annál is inkább, mert továbbra is fan vagyok és mert már egy ideje tervezgetek én is valamit. Ez a "valami" pedig nem más, mint egy Twilight ihletésű sztori. Pontosabban Twilight ihletésű és mégsem az olyan értelemben, hogy a karaktereket nem veszem át, sőt még a helyszínt sem, teljesen saját lesz benne minden. Pontosabban majdnem minden, mert lehet, hogy a Volturira mégis szükségem lesz, de csak azért, mert a sok jóságos karakterhez gonoszabbak is kellenek. Mondjuk az azért jó kérdés, hogy viszem át a többezeréves Volturit Volterrából Ausztráliába - merthogy ott játszódna a sztori a tervek szerint, - de ez majd eldől.
Többször írtam már, hogy mennyire szeretem Jacob Blacket és hogy mennyire nem érdemelte meg azt, ahogyan Bella bánt vele. És aztán a negyedik részben Renesmee születésének az előzményei mégjobban megerősítettek abban, hogy ne a vámpírok oldalán álljak.
így az én sztorimban sok farkas lesz és kevesebb vámpír, és a vámpírok nem lesznek olyan jóságosak, mint a Twilightban Cullenék. De persze nem lesz azért túl horrorisztikus, nem is lehet, mert elsősorban nem a Renesmee és Bella iránti ellenszenvemet akarom kifejezni benne, hanem egy semmihez sem fogható csodát. Azt az álomteli érzést, amikor két tiszta szív nem mindennapi módon találkozik.
Az az igazság, hogy még sohasem írtam kisregényt, ez lesz az első, ha sikerül. De már olyan régen érlelődik a fejemben és a szívemben, hogy úgy éreztem, ma jött el az idő, hogy megosszam ezt a tervet itt is. Hiszen mi is lenne jobb helyszín a sztori közlésére, mint egy blog, amiben egyébkétn is sok álmokkal kapcsolatos bejegyzés van? És ha már álmok: említettem, hogy Ausztráliában játszódna. De mivel ez az első ilyen regénykém, nem tudom ígérni, hogy csak létező ausztrál helyek és népcsoportok jelennek majd meg benne. Főleg azért nem, mert akárhogy is kutattam, sehol sem találtam anyagot olyan aborigin törzsről, akik egyben vérfarkasok is lettek volna. Márpedig egy ilyenre szükségem van, hogy követni tudjam a képzeletemet. Ezért előre is elnézést kérek a létező törzsektől:D És tényleg kérlek benneteket, ne úgy olvassátok majd, hogy na ebből szórakozás közben is mennyi mindent meg lehet tudni Ausztráliáról, mert bármennyire is imádom, fiktíven könnyebb írni róla most a sztoriban :)
A sztori a terv szerint aug. 1-től, de legkésőbb 12-étől lesz fenn és attól a naptól igyekszem a hónap minden napjára hozni egy-egy fejezetet, amiket már előre megírok. De tényleg csak akkor kezdem el pakolgatni ide, ha már biztos vagyok benne, hogy nem marad félbe. Mert a félbehagyott sztorik bosszantóak, ezt tapasztaltam én is:D
Milyen furcsa érzés, hogy végre megosztottam azt a tervet, ami már ápr. 21 óta érlelődik bennem:D Hogy tetszik nektek az ötlet?
Többször írtam már, hogy mennyire szeretem Jacob Blacket és hogy mennyire nem érdemelte meg azt, ahogyan Bella bánt vele. És aztán a negyedik részben Renesmee születésének az előzményei mégjobban megerősítettek abban, hogy ne a vámpírok oldalán álljak.
így az én sztorimban sok farkas lesz és kevesebb vámpír, és a vámpírok nem lesznek olyan jóságosak, mint a Twilightban Cullenék. De persze nem lesz azért túl horrorisztikus, nem is lehet, mert elsősorban nem a Renesmee és Bella iránti ellenszenvemet akarom kifejezni benne, hanem egy semmihez sem fogható csodát. Azt az álomteli érzést, amikor két tiszta szív nem mindennapi módon találkozik.
Az az igazság, hogy még sohasem írtam kisregényt, ez lesz az első, ha sikerül. De már olyan régen érlelődik a fejemben és a szívemben, hogy úgy éreztem, ma jött el az idő, hogy megosszam ezt a tervet itt is. Hiszen mi is lenne jobb helyszín a sztori közlésére, mint egy blog, amiben egyébkétn is sok álmokkal kapcsolatos bejegyzés van? És ha már álmok: említettem, hogy Ausztráliában játszódna. De mivel ez az első ilyen regénykém, nem tudom ígérni, hogy csak létező ausztrál helyek és népcsoportok jelennek majd meg benne. Főleg azért nem, mert akárhogy is kutattam, sehol sem találtam anyagot olyan aborigin törzsről, akik egyben vérfarkasok is lettek volna. Márpedig egy ilyenre szükségem van, hogy követni tudjam a képzeletemet. Ezért előre is elnézést kérek a létező törzsektől:D És tényleg kérlek benneteket, ne úgy olvassátok majd, hogy na ebből szórakozás közben is mennyi mindent meg lehet tudni Ausztráliáról, mert bármennyire is imádom, fiktíven könnyebb írni róla most a sztoriban :)
A sztori a terv szerint aug. 1-től, de legkésőbb 12-étől lesz fenn és attól a naptól igyekszem a hónap minden napjára hozni egy-egy fejezetet, amiket már előre megírok. De tényleg csak akkor kezdem el pakolgatni ide, ha már biztos vagyok benne, hogy nem marad félbe. Mert a félbehagyott sztorik bosszantóak, ezt tapasztaltam én is:D
Milyen furcsa érzés, hogy végre megosztottam azt a tervet, ami már ápr. 21 óta érlelődik bennem:D Hogy tetszik nektek az ötlet?
július 20, 2013
Államvizsga-beszámoló - kicsit megkésve,de részletesen
Ma volt a diplomaosztóm, de rájöttem, hogy még az államvizsgáról sem írtam itt, úgyhogy most jön!
Jún. 20-án volt a várva várt olasz szakos államvizsgám. Már önmagában ez is hihetetlen, hisz egy évet csúsztam vele; először azért, mert későn kezdtem el a szakdolgozatot, aztán pedig, amikor már kész lett, kiderült, hogy kevés a kreditem. De egy újabb dolgos 12 kredites félév után végre eljött a várva várt jún. 20-i nap, amikor megvédhettem a szakdolgozatomat, amiről már januárban kiderült, hogy négyes lett!
Magamat ismerve azt hittem, hogy rosszul fogom viselni az államvizsga előtti napokat, nem lehet majd velem beszélni az idegességem miatt, félóránként sírva fakadok, ilyesmik. Mert pl. érettségi előtt ez volt és gondoltam, ha attól így beparáztam, akkor egy sokkal komolyabb államvizsgától főleg.
De szerencsére tévedtem! Teljesen jól éreztem magam előtte, még egy nappal előtte is, nyugisan frissítgettem a fejemben a 30 tételt, amiket a jegyzeteimből és az évek során használt szakirodalomból dolgoztam ki. Halkan-hangosan, mikor hogy esett, és jó érzés volt, hogy a tételek még egy nappal előtte sem kavarogtak a fejemben, inkább csak röpködtek. Ami ugye jó jel és emiatt meglepően nyugodt maradtam. Sosem gondoltam volna - de a környezetem sem - hogy ilyen jól fogom viselni az államvizsga előtti napokat!
Jún. 20-án reggel kezdtem csak parázni. Furcsa, mert érettséginél pont fordítva volt: addig paráztam, reggel meg már nem. Érettséginél aznap reggel voltam olyan nyugodt, mint most az államvizsga előtti napokban. Igazából ott kezdődött a para, hogy mindenféle összefüggéstelen hülyeséget álmodtam róla éjjel. De az egyik nem is volt olyan összefüggéstelen, mert arról álmodtam, hogy már reggel van, csörög a telóm ébresztője, de én kinyomom, alszom tovább és elkések a saját államvizsgámról, amihez még a szakdogámat sem volt időm átolvasni. Na és ennek volt valóságalapja, mert a tételekkel tényleg felkészültem ugyan, de a szakdolgozatom átolvasását halogattam azon a címen, hogy úgyis én írtam, tudni fogom. És emiatt tényleg korábbra állítottam 20-án a telómat, mert hát igaz, hogy én írtam a dolgozatot, de azért az évszámok miatt jó, ha átnézem... Rendben át is néztem, átgondoltam, hogyan válaszolok majd a kérdésekre a védésnél, etc. De mégis paráztam, szédültem, minden bajom volt, mert mi van, ha valami mégsem úgy jön, ahogy elterveztem? De. 11-kor következtem én a vizsgázók sorában, de azt a 11 előtti utolsó negyed órát nem kívánom senkinek, az tényleg nagyon rossz volt.
De aztán, amikor eljött 11 óra, a védés nagyon jól sikerült, folyamatosan és választékosan beszéltem, amit a végén az értékelésnél ki is emeltek. A védés után még jött egy tétel; az olasz államvizsgán 30 tétel (10 irodalomtörténeti, 10 országismereti-történelmi-kultúrtörténeti és 10 nyelvészeti) közül bármi jöhetett, de olyan tétel is volt, ami egy egész félév anyagát sűrítette össze! Na ettől sokkal jobban izgultam, mint a védéstől. Nyelvészetit nem szerettem volna, gondoltam, inkább az első 20 közül jöjjön valami. Ezek közül is legeslegjobban a 12-eset szerettem volna, ami országismeret témakörben egy választott olasz város bemutatása volt. De végül nem a 12-es jött, hanem a 11-es, ami szintén országismeret, Olaszország hegységeit és vulkánjait kellett bemutatnom. Nem is lett volna semmi gond, ha nem izgulom túl; de mivel túlizgultam, olyan dolgok nem jutottak az eszembe, ami máskor simán, hisz Itália a szerelmem! Emiatt nagyon mérges voltam magamra és féltem, hogy ez a rövidzárlat mindent el fog rontani, amit eddig felépítettem. Könnyek között és erősen dobogó szívvel vártam az "eredményhirdetést" a szurkoló barátnőimmel. Amikor kb. egy óra múlva behívtak bennünket (10-en államvizsgáztunk, ezért telt ilyen sok időbe), ötödikként hangzott el az én értékelésem. Csupa széppel és jóval volt tele a szakdolgozatommal kapcsolatban és a védésről is, amiben külön kiemelték a választékos olaszságot! A tétel értékelésénél említették ugyan a bizonytalanságot, de mellette azt is, hogy ezt az izgalom okozta. Jó érzés volt, hogy ezt ők is tudták :) mint ahogy az is, hogy mindennel együtt végül az államvizsgám eredménye négyes lett! Hisz ez volt a tervem, az álmom és meg is valósult! Hatalmas kő esett le a szívemről! És csodálatos érzés volt, amikor a professzorok mindannyiunknak gratuláltak! A jún. 20-i napot sohasem felejtem el!
A diplomaosztóról is nemsokára írok, csak most még annyira hihetetlen, hogy én is átélhettem!
Jún. 20-án volt a várva várt olasz szakos államvizsgám. Már önmagában ez is hihetetlen, hisz egy évet csúsztam vele; először azért, mert későn kezdtem el a szakdolgozatot, aztán pedig, amikor már kész lett, kiderült, hogy kevés a kreditem. De egy újabb dolgos 12 kredites félév után végre eljött a várva várt jún. 20-i nap, amikor megvédhettem a szakdolgozatomat, amiről már januárban kiderült, hogy négyes lett!
Magamat ismerve azt hittem, hogy rosszul fogom viselni az államvizsga előtti napokat, nem lehet majd velem beszélni az idegességem miatt, félóránként sírva fakadok, ilyesmik. Mert pl. érettségi előtt ez volt és gondoltam, ha attól így beparáztam, akkor egy sokkal komolyabb államvizsgától főleg.
De szerencsére tévedtem! Teljesen jól éreztem magam előtte, még egy nappal előtte is, nyugisan frissítgettem a fejemben a 30 tételt, amiket a jegyzeteimből és az évek során használt szakirodalomból dolgoztam ki. Halkan-hangosan, mikor hogy esett, és jó érzés volt, hogy a tételek még egy nappal előtte sem kavarogtak a fejemben, inkább csak röpködtek. Ami ugye jó jel és emiatt meglepően nyugodt maradtam. Sosem gondoltam volna - de a környezetem sem - hogy ilyen jól fogom viselni az államvizsga előtti napokat!
Jún. 20-án reggel kezdtem csak parázni. Furcsa, mert érettséginél pont fordítva volt: addig paráztam, reggel meg már nem. Érettséginél aznap reggel voltam olyan nyugodt, mint most az államvizsga előtti napokban. Igazából ott kezdődött a para, hogy mindenféle összefüggéstelen hülyeséget álmodtam róla éjjel. De az egyik nem is volt olyan összefüggéstelen, mert arról álmodtam, hogy már reggel van, csörög a telóm ébresztője, de én kinyomom, alszom tovább és elkések a saját államvizsgámról, amihez még a szakdogámat sem volt időm átolvasni. Na és ennek volt valóságalapja, mert a tételekkel tényleg felkészültem ugyan, de a szakdolgozatom átolvasását halogattam azon a címen, hogy úgyis én írtam, tudni fogom. És emiatt tényleg korábbra állítottam 20-án a telómat, mert hát igaz, hogy én írtam a dolgozatot, de azért az évszámok miatt jó, ha átnézem... Rendben át is néztem, átgondoltam, hogyan válaszolok majd a kérdésekre a védésnél, etc. De mégis paráztam, szédültem, minden bajom volt, mert mi van, ha valami mégsem úgy jön, ahogy elterveztem? De. 11-kor következtem én a vizsgázók sorában, de azt a 11 előtti utolsó negyed órát nem kívánom senkinek, az tényleg nagyon rossz volt.
De aztán, amikor eljött 11 óra, a védés nagyon jól sikerült, folyamatosan és választékosan beszéltem, amit a végén az értékelésnél ki is emeltek. A védés után még jött egy tétel; az olasz államvizsgán 30 tétel (10 irodalomtörténeti, 10 országismereti-történelmi-kultúrtörténeti és 10 nyelvészeti) közül bármi jöhetett, de olyan tétel is volt, ami egy egész félév anyagát sűrítette össze! Na ettől sokkal jobban izgultam, mint a védéstől. Nyelvészetit nem szerettem volna, gondoltam, inkább az első 20 közül jöjjön valami. Ezek közül is legeslegjobban a 12-eset szerettem volna, ami országismeret témakörben egy választott olasz város bemutatása volt. De végül nem a 12-es jött, hanem a 11-es, ami szintén országismeret, Olaszország hegységeit és vulkánjait kellett bemutatnom. Nem is lett volna semmi gond, ha nem izgulom túl; de mivel túlizgultam, olyan dolgok nem jutottak az eszembe, ami máskor simán, hisz Itália a szerelmem! Emiatt nagyon mérges voltam magamra és féltem, hogy ez a rövidzárlat mindent el fog rontani, amit eddig felépítettem. Könnyek között és erősen dobogó szívvel vártam az "eredményhirdetést" a szurkoló barátnőimmel. Amikor kb. egy óra múlva behívtak bennünket (10-en államvizsgáztunk, ezért telt ilyen sok időbe), ötödikként hangzott el az én értékelésem. Csupa széppel és jóval volt tele a szakdolgozatommal kapcsolatban és a védésről is, amiben külön kiemelték a választékos olaszságot! A tétel értékelésénél említették ugyan a bizonytalanságot, de mellette azt is, hogy ezt az izgalom okozta. Jó érzés volt, hogy ezt ők is tudták :) mint ahogy az is, hogy mindennel együtt végül az államvizsgám eredménye négyes lett! Hisz ez volt a tervem, az álmom és meg is valósult! Hatalmas kő esett le a szívemről! És csodálatos érzés volt, amikor a professzorok mindannyiunknak gratuláltak! A jún. 20-i napot sohasem felejtem el!
A diplomaosztóról is nemsokára írok, csak most még annyira hihetetlen, hogy én is átélhettem!
július 19, 2013
"Ausztrália víg leánya" - népdal
Régebben, amikor ausztrál countryzenéket kerestem, egész véletlenül ráakadtam egy angol népdaloldalra, ahol szinte az összes angol nyelvű ország dalai fenn vannak. Pontosabban csak címek, de a Youtubeon a többségük elérhető. Na, így találtam rá erre az ausztráliai vidámságra is, és már tényleg nem bírom ki, hogy ne osszam meg itt:D A dal az ausztrál népdalgyűjtő blog szerint - merthogy olyan is van ám! - 1877-ben keletkezett. Egy fiatal aborigin lány és egy fehér férfi boldog egymásra találásáról szól egyébként. Terveztem, hogy lefordítom a szövegét, de ezt tényleg nagyon művészien szeretném, úgyhogy arra még kérek egy kis időt:D Most csak jöjjön a dal, ami jún. 16 óta édesíti a mindennapjaimat:
július 18, 2013
Szomorkodom, tehát vagyok?
Vicces címe ellenére.. nos ez nem egy igazi olasztrál bejegyzés, ez csak a kőkemény valóság sajnos.. de hozok majd vidámabbat is, ígérem, csak most valahogy ezt is meg kell osztanom...
Ezt a szomorkás verset nem rég írtam. Igazából egész spontán jött, csak a státuszomat akartam frissíteni FB-n, de ahogy írtam, észrevettem, hogy több sor is rímel, így hát végül vers lett a bánatomból. Dehát ez már csak így van: néha a nagy művekhez épp bánat kell, mert sokszor az jobban inspirál, mint az öröm. Beethoven legszebb művei is életének legszomorúbb szakaszában születtek. Na jó, én nem vagyok művész, csak egy megtört lélek, de azért most ide is felteszem, ami júl. 5-én kreálódott és hogy miért, azt majd a végén...
Vissza szeretném kapni
minden elveszett álmomat és reményemet!
Hová tűnhettek el így?
Nem tudhatom, de a távolba vesztek,
S utánuk nem maradt más,
csak egy megtört lélek,
s egy sajgó szív.
Édes álmok, derűs percek:
most távolabb vannak, mint Ausztrália,
Ellopta s elnyelte őket a KEGYETLEN idő,
Sajgó szívvel csak azt kérdezem: ennyi csalódás után még mi jő?
Viszlát, édes álmok, szebbnél szebb remények,
kik most távolabb vagytok, mint Ausztrália,
pedig e déli föld belátható, eljutni is lehetséges oda,
viszont, oda, hol ti vagytok, álmok és remények,
nem juthatok el többé már soha.
(írtam: 2013. júl. 5-én)
Ha van esetleg a világon olyan ember, aki esetleg ide téved a blogomra és még el is olvassa ezt a verset, azt kérdezheti: 23 évesen nem vagy túl fiatal ahhoz, hogy így érezz? Jogos a kérdés, de sajnos az élettapasztalatom azt mondatja velem már ennyi idősen is, hogy nem.
Ennek a hatalmas elkeseredésnek az oka pedig nem más, mint az, hogy egyedül vagyok a világban. Kevés olyan ember van az életemben, akiket a barátaimnak mondhatok, pedig az egyetemen is rengeteg csoporttársam felé nyitottam, hívogattam őket ide-oda, próbáltam tartani velük a kapcsolatot egyetemen kívül is. De minden hiába, bár ott jól elvoltunk, ahogy véget ért egy-egy év és jött a nyár, mintha hallai sem akartak volna rólam. Nem vették fel a telót, mailekre sem válaszoltak, vagy ha mégis, akkor egy hónappal azután, hogy írtam nekik. De nem is kell, hogy a nyarat említsem, mert télen szilveszterezni sem tudtam elhívni őket: leráztak a pasijaikra hivatkozva.
Az egyetemen egyetlenegy igazi legjob barátnőm volt, de ő meg tavaly áprilisban kiment dolgozni Angliába. Először csak fél év volt betervezve, de annyira bejött neki ott az élet, hogy szeptemberben alig jött haza pár hétre, nem sokkal utána újra visszament. Aztán februárban is hazaruccant pár napra, majd megint vissza. Facen tartottuk a kapcsolatot, bár egyikünk sem volt fent gyakran, kb. háromhetente azért ütköztünk. És most júniusban, amikor kérdeztem, mikor jön, mert már nagyon-nagyon hiányzik, azt írta, júl. 21-én. De mindenképp be szeretne mutatni valakit nekem. Semmi komolyra nem gondoltam még akkor, persze nagyon kíváncsi lettem, ki lehet az a különleges ember, akiről így ír, de még akkor sem tudtam meg semmit, amikor áradoztam, hogy mennyire várom a találkozást. Aztán júl. elején jött a hidegzuhany: egy Facebook-event formájában. Ez pedig nem volt más, mint a kegyetlen valóság: egy esküvői meghívó! Amikor először megláttam, azt hittem, rosszul olvasok valamit, többször is nézegettem, hogy itt most tényleg az a szó áll, hogy "wedding", vagy csak félreértek valamit? De sajnos nem volt mit félreértenem...
És hogy miért írom, hogy sajnos? Hisz a legjobb barátnőm, aki megérdemelné, hogy örüljek a boldogságának. Ez így is van, csakhogy félek.. Félek, hogyha Angliába házasodik, ugye akkor biztosan ott is fognak élni, kizárt dolog, hogy Magyarországon rendezkedjenek be, ha már az esküvő Angliában lesz! Ebből pedig mi következik? Az, hogy ily módon közénk áll a távolság, nem tudunk összejárni olyan gyakran, marad a face meg a skype, ami azért nem egy stabil dolog, ismerem már az ilyen dolgokat.. arról meg nem is beszélve, hogy már az eltelt egy év alatt is borzasztóan hiányzott a barátnőm, de reménykedtem benne, hogy egy év múlva visszajön és minden a régi lesz. De ez az esküvő elvette ezt a reményemet is.
Tudom, önző vagyok, furdal is miatta a lelkiismeret. De mivel az összes legjobb barátnőm eltűnt, nem akartam, hogy vele is ez történjen, de félek hogy ez fog. Hisz már ott kezdődik, hogy az esküvő előzményeiből is kimaradtam, sohasem írta, hogyan ismerte meg a vőlegényét, milyen, mivel foglalkozik, vagy milyenek voltak a randik, etc. Pedig ezek olyan dolgok, amiket a barátnők gyakran elmesélnek egymásnak. És tudom, ha itt lett volna a közelben, egész biztos, hogy el is mesélte volna. Csak ha az ember távol dolgozik, pláne aupairként, ami elég kötött és értelemszerűen kevés idő jut mellette netezésre, akkor ez eléggé megnehezíti a kapcsolattartást. Én ezt teljesen megértem, nem is hibáztatom miatta a barátnőmet. Sokkal inkább az életet hibáztatom, amiért mindenkit, aki fontos nekem, eltűntet a közelemből!
Nos ez az egyik oka a fenti versemnek. A másik pedig.. áh, azt majd inkább máskor, most ennyi lament elég lesz...
Ezt a szomorkás verset nem rég írtam. Igazából egész spontán jött, csak a státuszomat akartam frissíteni FB-n, de ahogy írtam, észrevettem, hogy több sor is rímel, így hát végül vers lett a bánatomból. Dehát ez már csak így van: néha a nagy művekhez épp bánat kell, mert sokszor az jobban inspirál, mint az öröm. Beethoven legszebb művei is életének legszomorúbb szakaszában születtek. Na jó, én nem vagyok művész, csak egy megtört lélek, de azért most ide is felteszem, ami júl. 5-én kreálódott és hogy miért, azt majd a végén...
Vissza szeretném kapni
minden elveszett álmomat és reményemet!
Hová tűnhettek el így?
Nem tudhatom, de a távolba vesztek,
S utánuk nem maradt más,
csak egy megtört lélek,
s egy sajgó szív.
Édes álmok, derűs percek:
most távolabb vannak, mint Ausztrália,
Ellopta s elnyelte őket a KEGYETLEN idő,
Sajgó szívvel csak azt kérdezem: ennyi csalódás után még mi jő?
Viszlát, édes álmok, szebbnél szebb remények,
kik most távolabb vagytok, mint Ausztrália,
pedig e déli föld belátható, eljutni is lehetséges oda,
viszont, oda, hol ti vagytok, álmok és remények,
nem juthatok el többé már soha.
(írtam: 2013. júl. 5-én)
Ha van esetleg a világon olyan ember, aki esetleg ide téved a blogomra és még el is olvassa ezt a verset, azt kérdezheti: 23 évesen nem vagy túl fiatal ahhoz, hogy így érezz? Jogos a kérdés, de sajnos az élettapasztalatom azt mondatja velem már ennyi idősen is, hogy nem.
Ennek a hatalmas elkeseredésnek az oka pedig nem más, mint az, hogy egyedül vagyok a világban. Kevés olyan ember van az életemben, akiket a barátaimnak mondhatok, pedig az egyetemen is rengeteg csoporttársam felé nyitottam, hívogattam őket ide-oda, próbáltam tartani velük a kapcsolatot egyetemen kívül is. De minden hiába, bár ott jól elvoltunk, ahogy véget ért egy-egy év és jött a nyár, mintha hallai sem akartak volna rólam. Nem vették fel a telót, mailekre sem válaszoltak, vagy ha mégis, akkor egy hónappal azután, hogy írtam nekik. De nem is kell, hogy a nyarat említsem, mert télen szilveszterezni sem tudtam elhívni őket: leráztak a pasijaikra hivatkozva.
Az egyetemen egyetlenegy igazi legjob barátnőm volt, de ő meg tavaly áprilisban kiment dolgozni Angliába. Először csak fél év volt betervezve, de annyira bejött neki ott az élet, hogy szeptemberben alig jött haza pár hétre, nem sokkal utána újra visszament. Aztán februárban is hazaruccant pár napra, majd megint vissza. Facen tartottuk a kapcsolatot, bár egyikünk sem volt fent gyakran, kb. háromhetente azért ütköztünk. És most júniusban, amikor kérdeztem, mikor jön, mert már nagyon-nagyon hiányzik, azt írta, júl. 21-én. De mindenképp be szeretne mutatni valakit nekem. Semmi komolyra nem gondoltam még akkor, persze nagyon kíváncsi lettem, ki lehet az a különleges ember, akiről így ír, de még akkor sem tudtam meg semmit, amikor áradoztam, hogy mennyire várom a találkozást. Aztán júl. elején jött a hidegzuhany: egy Facebook-event formájában. Ez pedig nem volt más, mint a kegyetlen valóság: egy esküvői meghívó! Amikor először megláttam, azt hittem, rosszul olvasok valamit, többször is nézegettem, hogy itt most tényleg az a szó áll, hogy "wedding", vagy csak félreértek valamit? De sajnos nem volt mit félreértenem...
És hogy miért írom, hogy sajnos? Hisz a legjobb barátnőm, aki megérdemelné, hogy örüljek a boldogságának. Ez így is van, csakhogy félek.. Félek, hogyha Angliába házasodik, ugye akkor biztosan ott is fognak élni, kizárt dolog, hogy Magyarországon rendezkedjenek be, ha már az esküvő Angliában lesz! Ebből pedig mi következik? Az, hogy ily módon közénk áll a távolság, nem tudunk összejárni olyan gyakran, marad a face meg a skype, ami azért nem egy stabil dolog, ismerem már az ilyen dolgokat.. arról meg nem is beszélve, hogy már az eltelt egy év alatt is borzasztóan hiányzott a barátnőm, de reménykedtem benne, hogy egy év múlva visszajön és minden a régi lesz. De ez az esküvő elvette ezt a reményemet is.
Tudom, önző vagyok, furdal is miatta a lelkiismeret. De mivel az összes legjobb barátnőm eltűnt, nem akartam, hogy vele is ez történjen, de félek hogy ez fog. Hisz már ott kezdődik, hogy az esküvő előzményeiből is kimaradtam, sohasem írta, hogyan ismerte meg a vőlegényét, milyen, mivel foglalkozik, vagy milyenek voltak a randik, etc. Pedig ezek olyan dolgok, amiket a barátnők gyakran elmesélnek egymásnak. És tudom, ha itt lett volna a közelben, egész biztos, hogy el is mesélte volna. Csak ha az ember távol dolgozik, pláne aupairként, ami elég kötött és értelemszerűen kevés idő jut mellette netezésre, akkor ez eléggé megnehezíti a kapcsolattartást. Én ezt teljesen megértem, nem is hibáztatom miatta a barátnőmet. Sokkal inkább az életet hibáztatom, amiért mindenkit, aki fontos nekem, eltűntet a közelemből!
Nos ez az egyik oka a fenti versemnek. A másik pedig.. áh, azt majd inkább máskor, most ennyi lament elég lesz...
július 17, 2013
Egy Tuti Nyelvtanuló Módszer :)
Jún. 28. óta szabad vagyok, mint a madár. A napjaim természetesen ausztrálosan és Twilightosan telnek. Ausztrálosan azért, mert múlt héten volt az ausztrál bennszülöttek tiszteletére rendezett NAIDOC Week, aminek a közvetítését végig dokumentáltam azzal a jó kis rádiós progival, amiről már írtam. És a tavalyi dokumentáláshoz képest előrelépés, hogy hangszerkesztővel is tudom rendszerezni a 4-5 órás felvételeket, így a végére lesz egy rendezett, komplett kis ausztrál archívumom, amiben könnyű eligazodni. Majd a tavalyiakat is rendezem így, mindenesetre, ahogy hallgatom a dokumentációt, az interjúkat, a jobbnál jobb ausztrál zenéket, ráébredek, hogy minden eddiginél jobban vágyom az Ötödik Kontinensre!
Na és a Twilight hogy jön már megint a képbe? Nos úgy, hogy angolos felvételi sikereim hatására elhatároztam, hogy elolvasom eredetiben is! Először úgy terveztem, hogy nem veszem hozzá a magyar fordítást, de aztán rájöttem, hogy van benne egy csomó olyan kifejezés, ami a mindennapjaimban is jól jöhet, főleg a párbeszédeknél. így aztán fogtam és elkeztem kijegyzetelni ezeket a kifejezéseket, aztán a magyar verzsönben meg is kerestem a megfelelőjüket. Odaírtam őket az angol kifejezések mellé, és ahogy haladok a könyvben, folyamatosan keresem, ha valami ismeretlent látok és egy worddoksiba jegyzetelek mindent, ami jól jöhet. Mondom, persze nem az egész könyvet, csak tényleg, amit gy érzek, hogy még nincs benne a fejemben, de jó lenne, ha már benne lenne:D Egy mondat vagy bekezdés angolul, mellette a magyar megfelelője. Többször átolvasva aztán ezeket memorizálom is és legközelebb, ha Grahammel vagy bárkivel beszélgetek, könnyen beugranak majd a megfelelő kifejezések. Tuti módszer, olasznál is bejött ez, amikor önképzéssel tanultam. Bár ott nem regényből vettem ilyen bármikor jól jövő kifejezéseket, de a módszer ugyanez volt: először az olasz mondat, mellette a magyar megfelelője, majd többször átolvasva memorizálni, aztán előszedni a kellő időben :) mert hogy beugrik, amikor kell, ez száz százalék! Csak ajánlani tudom mindenkinek :)
Most megyek, de majd újra jövök, lehet az is, hogy akár még ma!
Na és a Twilight hogy jön már megint a képbe? Nos úgy, hogy angolos felvételi sikereim hatására elhatároztam, hogy elolvasom eredetiben is! Először úgy terveztem, hogy nem veszem hozzá a magyar fordítást, de aztán rájöttem, hogy van benne egy csomó olyan kifejezés, ami a mindennapjaimban is jól jöhet, főleg a párbeszédeknél. így aztán fogtam és elkeztem kijegyzetelni ezeket a kifejezéseket, aztán a magyar verzsönben meg is kerestem a megfelelőjüket. Odaírtam őket az angol kifejezések mellé, és ahogy haladok a könyvben, folyamatosan keresem, ha valami ismeretlent látok és egy worddoksiba jegyzetelek mindent, ami jól jöhet. Mondom, persze nem az egész könyvet, csak tényleg, amit gy érzek, hogy még nincs benne a fejemben, de jó lenne, ha már benne lenne:D Egy mondat vagy bekezdés angolul, mellette a magyar megfelelője. Többször átolvasva aztán ezeket memorizálom is és legközelebb, ha Grahammel vagy bárkivel beszélgetek, könnyen beugranak majd a megfelelő kifejezések. Tuti módszer, olasznál is bejött ez, amikor önképzéssel tanultam. Bár ott nem regényből vettem ilyen bármikor jól jövő kifejezéseket, de a módszer ugyanez volt: először az olasz mondat, mellette a magyar megfelelője, majd többször átolvasva memorizálni, aztán előszedni a kellő időben :) mert hogy beugrik, amikor kell, ez száz százalék! Csak ajánlani tudom mindenkinek :)
Most megyek, de majd újra jövök, lehet az is, hogy akár még ma!
Jún. 28-i angolos felvételi-híreim
Bár megint eltűntem, ez nem azért volt, mert valami sokkoló történt az egyetemen vagy ilyesmi. Sőt, a legutóbbi egyetemi élményem hihetetlenül pozitív, szóval tényleg nem panaszkodhatok. Na jó, már ha így belekezdtem, nem csigázom tovább a kedélyeket: jún. 20-án négyesre államvizsgáztam és még a Tanulmányi Osztállyal sem volt gond előtte, meg utána sem:D 28-án pedig a fordító- és tolmács mesterszakra felvételiztem, aminek az eredménye hihetetlenül meglepett: kiderült ugyanis, hogy tudok angolul!:D úgy mentem oda, hogy úgy éreztem, semmi esélyem, kizárt, hogy megfeleljen a teljesítményem, mert biztos csupa angolszakos szóanyagot kell használni, ami nekem nincs. De sokkal könnyebben ment, mint ahogy gondoltam és a teljesítményemmel nemcsak a vizsgáztató - egyébként anyanyelvi angol - tanárt leptem meg, hanem még saját magamat is :) Egy angol szöveg hat-hét mondatos bekezdését kellett magyarul visszaadni első körben, nem volt fontos szó szerint, csak a tartalmát. Ez jól ment. Aztán egy másik, magyar szövegből volt részlet, a tartalmát angolul kérdezték. Na ez mégjobban!:D Bár nem volt feladat a szó szerinti visszaadás, én szinte mondatról mondatra tolmácsoltam és még olyan szavak is előjöttek közben angolul, amikre nem is emlékeztem, hogy valaha is tudtam. A vizsga végén, amikor láttam, hogy mindenkit megleptem, egyből arra gondoltam: köszönöm neked, Ausztrália!:D Mert, bár a betervezett felsőfokú nyelvvizsgára már nem maradt időm az egyetemi 12 kredites kényszerfélév miatt, szabadidőmben ausztráloztam, amennyit csak tudtam és az ausztrál hírolvasásaimnak, levelezéseimnek, beszélgetéseknek, rádióhallgatásnak mégis meglett az eredménye! Úgy érzem, fel fognak venni a fordítói mesterszakra, de a döntést csak júl. 24-én fogom megtudni. Mááár úgy várom!
Jelentkezem még nemsokára, csak gondoltam, bármilyen lusta is vagyok az íráshoz, azért ezeket a jó híreket megosztom :)
Jelentkezem még nemsokára, csak gondoltam, bármilyen lusta is vagyok az íráshoz, azért ezeket a jó híreket megosztom :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)