Olasztrália leírása

március 25, 2014

"Száz éven át vártam, hogy ausztrá lehessek"

Marissa nem írt még, úgyhogy visszajöttem egy ausztrál hírrel, amit már februárban meg akrtam osztani. Pontosabban már a jan. 26-i Ausztrália Nap környékén, mert akkor volt leginkább itt az ideje, de azért talán még most is jöhet :)
A bejegyzés címe nem attól a százéves iraki-ausztrál nénitől származik, aki ihlette, csak én tettem hozzá, hogy akár ő is mondhatta volna.

Hogy az ünnep emlékezetesebb legyen, sok bevándorló teszi Ausztrália napra az állampolgársági ceremóniát. Ezt tette egy 100 éves iraki asszony is, aki az ideji Ausztrália napon tette le az állampolgársági esküt. Ezzel a legidősebb újdonsült ausztrálok egyike lett.

A most Sydneyben élő 100 éves Aziza Rawainit a hazájában dúló háború, folyamatos harcok és erőszak űzte Ausztráliába, a családjával együtt. Azt mondta, a rokonaik már rég elhagyták Irakot, hát akkor ők miért maradtak volna? (ó, ha minden ilyen egyszerű lenne! Jó persze, tudom, csöppet sem volt az...) Azt is mondta még: "Olyan országban éltünk, amit nem szerettünk és egyáltalán nem éreztük azt, hogy oda tartozunk. így most itt vagyunk és nagyon boldogan élünk itt.

Raiwani néni 1913. júl. 1-jén született Irakban, amikor az ország még az Ottomán Birodalom része volt. 2008-ban érkezett Ausztráliába.

Idén Jan. 26-án Ausztrália szerte 396 állampolgársági ceremóniát tartottak. Raiwani néni egyike annak a több mint 150 országból származó 17.800 főnek, akik 2014-ben nyerték el az ausztrál állampolgárságot.

Az első állampolgársági ceremóniát 1949-ben a canberrai Albert Hallban rendezték. Abban az évben 2500-an tették le az esküt, jórészt olaszok, lengyelek, görögök, németek és szerb-horvátok. A legelső állampolgársági ünnepség óta már több, mint 4,5 millióan lettek ausztrálok. A frissen avatottak között ebben az évben főleg briteket, indiaiakat és dél-afrikaiakat találunk.

Irakból Rawaini nénivel együtt csak 161-en érkeztek. - Ma és holnap ez már az én hazám, itt élek és itt fogok meghalni. Megpróbálom elfelejteni a múltamat, hisz itt élek és boldog vagyok - mondta még Rawaini néni.

A cikk forrása: www.abc.net.au/news/.../iraqi-woman...new-citizen/5218038

Twilightba vésődve, mindörökké

Mondanom sem kell, hogy még mindig olthatatlanul szeretem a Twilightot. Úgy is mondhatnám: még mindig be vagyok vésődve a Twilightba. Egyik este, épp nagyban újraolvasgattam, amikor hazajött anyu és azt mondta: "Bocsi, nem tudtam elugrani a postára, mert Aro jött." Erre én rögtön azt gondoltam: "Aro jött? És te még élsz?" - aztán rájöttem, hogy nem Aro, csak áruXD nem is válaszoltam anyunka rögtön, hagytam magamnak egy fél percet, míg visszarázódom a valóságba...

De egyébként még mindig a - Jacob szavaival élve, - a "farkasdolgokba vagyok bevésődve. És tegnap még Zonebbs-en is lett egy californiai levelezőtársam, aki még mindig szintén nagy fan, így most már angolul is megoszthatom róla a gondolataimat. Ez a levelezőtársam 15 éves, Marissának hívják és akkora fan, hogy még fanficet is ír róla. Bár ő Edwardba van belezúgva :) mondjuk ez még jó is így, mert így Jacobot megtarthatom magamnak :) pontosabban megtarthatnám, ha nem lenne Renesmee.. vááá! Bár ma rávettem magam, hogy megnézzem a BD második részét és ott sokkal tündéribb ő is, mint a könyvben.

Egyébként, ha már szóbahoztam mindkettőjüket, mármint Renesmee-t és Arót is, a képességeiken gondolkoztam. Ugye míg Aro érintés útján emlékeket tud lehívni egy embertől vagy egy vámpírtól, addig Renesmee érintés útján emlékeket ad át. Renesmee ad, Aro kap. Na és emiatt gondolkoztam azon, hogy amikor találkoztak, honnan tudta Aro, hogy amit lát, azt Renesmee képessége miatt látja, nem pedig ő maga hívta le tőle?

Na igen, ha az embernek sok a szabadideje, könnyen belemerül az apró részletekbe :)

Ja, amúgy Bellára még mindig haragszom, amiért leteremtette Jacobot a bevésődés miatt, dehát Bella már csak ilyen. Marissa sem szereti őt igazán. Na most megyek is és megnézem, írt-e délelőtt óta. Akkora fanok vagyunk, hogy együtt írunk fanficet :) vagyis.. na jó ez így nem teljesen igaz, mert a kivitelezés az ő dolga, de kért, hogy adjak ötleteket.

március 22, 2014

Az Év Ausztrál Álomegyüttese - The Jezabels

Ugye tudjuk, hogy 1961 óta Ausztráliában minden évben megválasztják az Év Ausztrálját. Vagy inkább Év Ausztráljait, mert több embert is választanak több kategóriában. Ennek a hagyománynak a százéves évfordulója alkalmából 2011-ben meg is jelent az Év Ausztráljairól egy könyv, amit szeretnék is megszerezni, csak mindig elfeljtem mondani Grahamnek!

Na mindebből csak azt szeretném kihozni, hogy ennek a mintájára megválasztottam az Év Ausztrál Együttesét! Nem éltél, amíg nem hallottad a The Jezabels dalait! Egyszerűen varázslatos, magávalragadó hangulatuk van. Különösen annak, amit most itt is megosztok. A felfedezés előzményeként épp a The Temper Trapet hallgattam, mégpedig ezt tőlük:



És épp arra gondoltam, bárcsak több ilyen hangulatú együttes lenne! És erre a kívánságra, mintha csak válaszolt volna, a tesóm szobájából egyszercsak felhangzott ez az álomdal:



Valahogy első hallásra is biztos voltam benne, hogy ausztrálok, de mégis szuper érzés volt, amikor ez ki is derült :) tesóm, akinek a felfedezést köszönhetem, meg is jegyezte: na, ezek szerint ilyen zene csak Ausztráliában készül :) és tényleeg!

Azóta már több dalukat is ismerem, majd még teszek fel párat. Hisz ahogy mondtam, számomra ők 2014 Ausztrál Együttese!

március 21, 2014

Blogpost az erkélyről!

Ez egyszerűen szuper! Itt ülök kint az erkélyen, mindenféle kábel meg vicek-vacak nélkül és írom ezt a bejegyzést. És a wifi révén még meg is fog jelenni anélkül, hogy visszamennék a szobába. így végre ahelyett,hogy a gépet kötném kábellel a nethez, és ezzel magamat is az íróasztalhoz, a netezést kötöm a levegőzéshez, mert a wifi miatt már bárhol elérhető. Jó, tudom, ez most úgy hangzik, mintha csak most fedeztem volna fel, hogy létezik wifi. Hát nem így van, de sajátom -bármilyen furcsán is hangzik - eddig még nem volt. Mint ahogy erkélyem sem:D aztán most szinte egyszerre lett mindkettő. És ez szuper érzés :)

Imádom ezt a csendes, zöld, jó levegőjű környéket, a madárcsivitelést - főleg késő délutánonként - egyszerűen mindent itt! Ezerszer jobban érzem magam, mint ott a zajos, levegőtlen városközpontban. A zeneszerzés is jobban megy itt, egyzserűen tele vagyok ötletekkel és egyre összetettebb kreációk születnek a zongorán.

Ilyen keleti kényelem mellett most már csak azt szeretném, ha végre munkám is lenne... De lehet, ara már csak a második diplomám után lesz lehetőség. Fordítóként biztosan könnyebb lesz! Most erre koncentrálok meg dolgozom rajta nagyon és akkor összejön. :) Ha mindig előre nézünk, nem lehet gond!

március 20, 2014

Szerelmi álom

Most egy régi olasz olvasmányélményemet osztom meg. Mostanában különösen foglalkoztatnak az álmok és hogy melyik álom mit jelenthet. Hogy mennyire lehetnek hatással a jelenre vagy akár a jövőre. Azt hiszem, ez a tavalyi
hátborzongató ausztrál történet
miatt van. Amikor minden előzmény nélkül azt álmodtam, ami a Kék-hegységben történt... De az alábbi olasz történet nem ilyen rémisztő, sőt, szerintem édes :)Alberto Moravia elbeszélése alapján fordítottam.

Silvio már jó ideje aludt, amikor a telefon váratlanul megszólalt. Silvio felkapcsolta a villanyt és megnézte az órát: még csak negyed négy volt.
A telefon tovább csengett. A férfi felvette a kagylót és kérdezte: ki az?
Egy női hang felelt neki: - én vagyok az, Alina. Hát már meg sem ismered a hangom?
Silvio VIDÁMAN válaszolt: - Hogyne ismerném meg! Mikor érkeztél?
- Fél órája. Egyenesen Milánóból jöttem kocsival. Igaz, nem mehettem gyorsan, mert még bejáratós a kocsi. De amúgy egy gyönyörű, kék autó, majd meglátod!
- És merre vagy most?
- A régi barátaimnál, ott, ahol megismerkedtünk, Federicóéknál.
- Találkozhatunk?
- Persze! Különben miért hívtalak volna?
- Sokáig maradsz?
- Sajnos, nem. Holnapután indulok vissza, vagyis holnap, mert - nevetni hallotta, - holnap már ma van... De aztán visszajövök és tovább maradok.
- Akkor mikor láthatlak?
- Ebédeljünk együtt, felelte Alina.
Aztán egy hosszú vita következett a vendéglőkről, amiket Silvio sorban-sorban ajánlott, és amiket Alina ilyen-olyan okból elutasított. Végül Alina azt mondta:
Figyelj, tudod, mit szeretnék? Abban a vendéglőben szeretnék enni, ahová mindig jársz, tudod, ami közel van a lakásodhoz. Aztán ebéd után akár fel is ugorhatunk hozzád egy kávéra.
Silvio őszinte örömmel válaszolta, hogyha Alinának ez megfelel, ő nem kíván jobbat.
Alina azt mondta:
- Na jó, most hagylak, mert majd leragad a szemem. De előbb hallgasd.
Silvio figyelte a telefonon átszűrődő kis hangot. Aztán Alina azt kérdezte: - Hallottad?
- Igen, egy puszit küldtél.
- Na oké, akkor holnap!
Silvio lekapcsolta a lámpát és egy kicsit Alinára és a telefonhívására gondolt. Csak egyetlen egyszer látta ezt a szép, de kicsit különc lányt egy hónappal ezelőtti fogadáson.
Alinának, mint mindig, még aznap este vissza kellett utaznia Milánóba. Megígérte neki, hogy három nap múlva visszajön, de mindenképp ír neki. De nem is írt és nem is jött. Most, ahogy rá gondolt, Silvio észrevette, hogy szereti. Ahogy felidézte magában első találkozásuk emlékét, Silvio végül észrevétlenül elaludt.
Másnap a randevúra megbeszélt időpont előtt negyedórával hamarabb ment el otthonról és lement az étterembe. De egy lélek sem volt ott és az étterem szinte sötét volt.
Egy pincér felkapcsolta a villanyt és odalépett hozzá.
- Jó napot, doktor úr.Egyedül van?
- Nem, még jönni fog valaki, még egy terítéket kérek.
- Vár, doktor úr?
- Igen.
Silvio hozatott magának egy aperitifet, és, hogy elüsse az időt, számolni kezdte a filmsztárok fényképeit, amik a falra voltak akasztva. Miután megszámolta a fényképeket, gyorsan ránézett az órára és észrevette, hogy már el is múlt húsz perc. Hirtelen biztosra vette, hogy Alina nem fog már jönni.
Felállt és a vendéglő hátsó részébe ment telefonálni. Felhívta Federicóékat, hátha tudnak valamit Alináról, hiszen azt mondta, náluk szállt meg. Egy ismeretlen női hang azt felelte neki, hogy a lány nincs a házban.
Silvio visszament az asztalhoz, és rendelt. Igaz, nem volt éhes, de kellemetlenül érezte magát a várakozás miatt.
Már egy óra is eltelt a megbeszélt időpont óta. Végül Silvio fizetett és elment.
Ugyanazon a szűk kisutcán ment haza, amelyen a vendéglőbe érkezett. Haza érve gyorsan berohant a dolgozószobájába és felhívta Alina barátait. Az előbbi női hang megmondta neki, hogy Alina járt ugyan náluk, de épp csak megebédelt és már rohant is tovább. Silvio, míg telefonált, az íróasztalán lévő noteszre pillantott. A noteszban, amibe a szobalány a telefonbeszélgetéseket írta, volt egy olyan jegyzet, amelyből Silvió értesült egy fogadásra szóló meghívásról épp arra az estére.
El is ment a fogadásra. Épp az utolsó sor zsúfolt szalonban találta Alinát. Alina kezet fogott vele, kérdezte, hogy van, majd hátat fordított neki és visszatért a félbemaradt beszélgetéshez.
Ezután Silvió járkált még egy kicsit a szalonokban, végül szépen hazament.
És ahogy út közben végiggondolta a nap eseményeit, eszébe jutott, hogy a története Alinával két részből áll: az előzőhavi találkozásból és az éjjeli telefonbeszélgetésből.

Amikor rájött, hogy a telefonbeszélgetés csak álom volt, mindent megértett.

Igeeen, mától újra van netem!

Végre összehoztuk az otthoni netet, szóval mostantól gyakrabban jövök. És valószínű, nemcsak hírekkel, sok saját gondolat, érzés is lesz, mert rájöttem, hogy hiányzik az a fajta blogolás, amivel 2012-ben elkezdtem Olasztráliát. Szóval, most nem adok meg témát, írom, ami eszembe jut, persze az ausztrálos bejegyzések egész biztos, hogy többségben lesznek :)

P.s.: továbbra is várom olyan olasz internetes újságok címeit, amikre úgy fel tudnék iratkozni mailben, mint pl. az ausztrál ABC--hírlevélre vagy a magyar HVG-RE! Mert eddig akárhogy kerestem ezeknek az itáliai verzióját, sehogy sem találtam. Pedig kizárt, hogy ott nincs, úgyhogy ha tudtok ajánlani vmit, légyszi írjatok :)

március 01, 2014

Jövök, amint lesz netem!

Rengeteg mindenről terveztem, hogy írok, csak amikor ez a terv megszületett, még nem tudtam, mennyi ideig nem lesz otthon netem. Most sem tudom, viszont most jelzem, hogy most az egyszer nem a lustaság az oka az eltűnésemnek, hanem a nethiány. Ami valószínűleg jövő héten megszűnik, de ha mégsem, akkor.. hát, jövök, amint lehet! A megértéseteket köszönöm!

P.S.: Addig is boldog márciust mindenkinek! :)