Olasztrália leírása

augusztus 22, 2015

"Legyen Ön is ősausztrál!"

Még nyár elején egy nagyon érdekes cikkre bukkantam. Igazából tavaszi hír, csak nyáron volt időm jobban elmerülni Ausztráliában. Szóval, egy ősausztrál tévés megelégelte a fehér életet és hivatalosan is visszatért a törzsi életformához. Engem nagyon elgondolkodtatott ez a dolog. Itt a cikk magyarul:

"Jeremy Geia, volt tévés és újságíró, tavaly mondott le ausztrál állampolgárságáról. Ott hagyta állását és fizetéséről is lemondott. Úgy gondolja, Észak-Queenslandben több tízezren csatlakozhatnának a Yidindji nemzethez. Néhány helyi őslakos, köztük Beatrice Dodd szerint sokan készek csatlakozni hozzá.
- Nagyon elszánt vagyok. Tudom, nem lesz könnyű, de Murrumu és a vének segítségével minden lehetséges - nyilatkozta Beatrice Dodd.
Jeremy Geia ma már csak törzsi nevén, azaz Murrumuként, ill. a Független Yidindji nemzet külügy-és gazdasági minisztereként mutatkozik be és további tagokat toboroz.
Úgy érezte, ki kell törnie a megszokott életritmusból, hogy megmutassa, a törzsi életformára született. Tévésként megelégelte, hogy folyton sanyarú sorsú aborigineket kell interjúvolnia, akiken nem tudott segíteni. Ezen kívül régi önmagát, az újságíró és tévés Jeremy Geiát kedves személyiségnek tartotta, de úgy érezte, nem volt valódi. A törzsi életben sokkal jobban meg tudja találni önmagát.

Már az előző évben megállapodott a Crownnal*, hogy egy Hongkongnál másfélszer nagyobb területet jelöljenek ki a Yidindji nemzet részére.

Bárki csatlakozhat (erről jutott eszembe a "legyen Ön is ősausztrál!" szlogen)

- Nem számít, hogy feketék vagy fehérek, hozzánk bárki csatlakozhat. Ez egy igazi életstílusválasztás.

Már Tony Abbott miniszterelnököt is meghívta, hogy hivatalos megállapodást kössenek.

- A Yidindji nemzet a megoldás. Jöjjön, üljünk le, beszéljük meg a dolgokat, mert mi készek vagyunk egyezkedni a földünkért.

Murrumu, akinek még az autóján is Yidindji rendszámtábla* van, figyelmeztette a rendőröket, hogyha nem fogadják el, kormánya a nemzetközi bírósághoz is fordulhat.

Ez az élet sem fenékig tejfel

Murrumunak van egy kisfia, Jeremy, akinek persze szintén van törzsi neve. Már óvodás lenne, de mivel az óvodához is ausztrál állampolgárságot igazoló dokumentum kell, a törzsi igazolást pedig nem fogadták el, Murrumu egyelőre otthon tanítja.

- A kis Jeremy tudja, hogy nem vagyunk a Crown része és nem vagyunk ausztrál állampolgárok.
Murrumu nem bánja, hogy így döntött, úgy érzi, az élet számára még csak most kezdődik.

- Crown: sajnos még nekem is utána kell néznem:D
- a "Murrumu rendszámtábla" után pedig csak azért tettem csillagot, mert furán hangzik. A törzsi élettel ugyanis én nem tudom összeegyeztetni az autózást. Még akkor sem, ha ők már "modern aboriginek", ahogy egy dalban is éneklik. De mindenesetre utánanézek majd, hogy április óta mi történt az Yididji háza táján, sikerült-e megegyezni a miniszterelnökkel, hányan csatlakoztak, ilyenek. Tök durva és izgi, h ilyet lehet!:D
Itt az eredeti cikk angolul

augusztus 21, 2015

Sunchime remixek, Adrian Mole és 2002-2003-as emléktenger

Először a Sunchime-ról. Biztosan ismeritek, Dario G klasszikusa ez a szám. Délután volt a tévében egy műsor aláfestéseként és eszembe jutott, hogy régen mennyire szerettem. És emlékszem, mintha lett volna egy olyan feldolgozása is, ahol beleénekli egy csaj, h "I'll never let you go". Na ezt a feldolgozást kerestem a Youtubeon. Pont azt nem találtam, viszont sokkal jobbakat igen! Különösen Andrew Dringé tetszik, ezt hússzor is meghallgattam. Fantasztikus, kellemes, derűs életérzés árad belőle!



A másik, ami tetszett, az a "tropical" feldolgozása:



De Andrew Dringgel nem tudok betelni! Annyira jó, amikor ismersz és szeretsz egy számot és aztán évekkel később egy sokkal jobb hangszerelésben hallod!

Vagy amikor kiderül, hogy a tinikori kedvenc könyvsorozatodnak még mindig van folytatása! Sue Townsendtől az Adrian Mole-sorozatot úgy 12-13 éves koromban olvastam. De akkor csak az első három kötetét. És ezen a héten egy régi ismerősöm több mint 23 ezer dokumentumból álló elektronikus könyvtárában megtaláltam a folytatását, a negyedik és az ötödik kötetet! De hogy felfrissítsem az emlékeimet, az első hármat is újraolvastam. Ez az emlékfrissítés aztán nemcsak a könyvsorozattal kapcsolatos emlékeket ébresztette fel bennem, hanem a 12-13 éves korom eseményeit, hangulatait is. A 2002-es és 2003-as nyári táborokat. Az informatikus srácot, akit AZ EGYIK ILYENBEN minden áron meg akartam győzni, hogy telepítsen Windows2000-t a gépemre, mert 2002-ben a Win98 már nem az igazi. A véget nem érő hülyéskedéseket, ugratásokat. A nyaralást az unokatesóimnál, akik nem győztek csodálkozni azon, hogy tudtam megjegyezni Gigi D'Agostino angol dalszövegeit úgy, hogy akkor még nem is tanultam angolul; és ehhez kapcsolódóan a vitát az unokabátyámmal, akinek sehogy sem sikerült meggyőznie engem arról, hogy Gigi D'Agostino nem énekes, hanem DJ, ezért a dalaiban nem az ő hangját hallom! (persze ma már tudom és egyértelmű, de akkor, tizenkét évesen?!) A 2002-es piliscsabai református gyerektábort (persze nem a témája miatt,hanem mert ugyanabban az évben volt, mint amikor először olvastam Adriant. És 2002-ről egyébként sem tudok úgy írni, hogy ne említsem meg ezt a tábort). Az unokanővérem esküvőjét 2003-ban. És még ezen kívül is mennyi mindent eszembe juttattak Adrian Mole naplói! Jó néha visszagondolni a régi, gondtalanabb időkre...

De egy valamiért nagyon csodálom Adriant, még akkor is, ha csak fiktív karakterről van szó. Mégpedig azért, mert a sorozat 95 százalékában mindennap írt a naplójába! Ha Olasztráliát is ő írná, nem lennének üres napok, az biztos! :)

augusztus 15, 2015

Egyszerűen: hálás vagyok!

Ez most ideji, azaz 2015-ös bejegyzés :) ha esetleg megint 2011-est raknék fel, a címébe beleírom, hogy "2011-ből", ahogy eddig is. De ez most 2015-ös!

Annyira, de annyira hálás vagyok! Egyrészt, mert hosszú idő óta az ideji a legmelegebb nyár, amitől teljesen Ausztráliában érzem magam :) Bár nagyon nehéz időket éltem át ebben az évben (ami sajnos még a nyárra is kihat, mert semmi nem valósulhat meg abból, amit terveztem), ez az intenzív napfény igazán segít engem az újjászületésben. Annyira, de annyira hálás vagyok ezért a csodálatos nyárért még akkor is, ha a terveim nem valósulhatnak meg! Nem azt nézem, ami lehetett volna (sikeres vizsga Lorával, a vakvezető kutyával és azután sok kutyás találkozó és egy nyári vakvezető kutyás tábor), hanem azt, ami Loranélkül is feldobta a júliust és az augusztust.

S hogy mik, ill. kik voltak ezek/ők? Kezdem a kik kérdéssel: ikertestvérem, keresztanyuék, az ausztrálok, a tibetiek, ill. egy kanadai- és egy Sri Lankai ismerős. Igen, ez a sok ember volt képes arra, hogy a Lora nélküli nyaramat is felejthetetlenné varázsolja. Ikertestvérem a tibetiekkel és az ausztrálokkal közösen segített (erre majd kitérek egy külön bejegyzésben), a tibetiek külön is gyönyörű mantráikkal, amiket Youtubeon találtam; az ausztrálok pedig a NAIDOC Week révén, ami új lehetőséget adott nekem az Álomidő megismerésére és sok-sok fantasztikus dal beszerzésére. Egy kanadai lány pedig a vidámságával, a Sri Lankai srác (akivel skypeon is beszéltem mikrofonon!) pedig a tibetiekéhez nagyon hasonló spirituális gondolkodásával és bölcsességeivel, amiket hallgatva és olvasva újra visszatért a mosoly az arcomra. Keresztanyuék pedig egy régi vizes álmomat segítettek megvalósítani.

A mik-kérdésre válaszolva: ezen a nyáron sikerült túlszárnyalnom a 2012-es úszórekordomat; egyre többet szorgoskodtam a konyhában a kedvenc nyári ausztrál ételem elkészítésénél; keresztanyuéknál volt egy szuper gardenparty is ééés: találtam egy fantasztikus könyvet, amibe suliidőben biztosan nem tudtam volna ennyire belemerülni, így viszont még fogok arról is írni. Ja, meg felépült a Sydney-i Operaház (erről is majd később) és tandemtulajdonos is lettem!

Meglehet, idén nyáron nem voltam nyaralni, mert egyrészt a minden eddiginél húzósabb hétköznapok miatt nem volt energiám megszervezni a részvételem pár táborban. Másrészt meg mindent Lora köré építettem volna és amikor úgy alakult, hogy mégsem maradhatunk együtt, szépen füstbement minden, amit kettőnknek terveztem. De a csodába is, akkor is hálás vagyok a sok napfényért és mindenért, ami visszaadta azt az életérzést, amiről már kezdtem azt hinni, hogy már sosem tér vissza. Mégegyszer köszönöm az ikertesómnak, keresztanyuéknak, a tibetieknek, az ausztráloknak, a kanadai- és Sri-Lankai ismerősnek! :)

augusztus 04, 2015

A jún. 11-i fantasztikus hétvége (2011-ből)

2011. jún. 11. szombat
"Még áprilisban írtam, hogy egy nemzetközis barátnőmmel, Zsófival koncerten voltunk és hogy jún. 11-re is van egy, amire terveztük, h megyünk. Ééés voltunk is!!! Kicsit aggódtam, hogy a vizsgák miatt vissza fogja mondani Zsófi, de szerencsére ő is úgy volt vele, hogy bármennyire is hajrá van, egy kis pihenés mégis belefér a hétvégén.

3-ra értem be hozzá Esztergomba. Az állomáson vártak Marcival (most Marci is jött a koncertre), épp gondoltam is rá, h milyen jó lenne, ha ő is csatlakozna hozzánk, mert már októberben felfedeztem, hogy mi hárman milyen jól el tudunk hülyéskedni:D na, hát az most sem maradt el: meséltem nekik is arról, h Ausztráliában tényleg létezik egy hely, amit "Világ Végének" neveztek el, mire a következő beszélgetés zajlott le:
M: tényleg, és annak a sok óceániai szigetnek mi is a neve?
Én: Polinézia vagy Ezersziget világa.
M: Ezersziget? Mint a salátaöntet?
Én: hát persze! Onnan hozzák!XD

A koncert előtt amúgy átruccantunk Párkányba és ott ebédeltünk. Egy töröknek nevezett étterembe mentünk, de valójában még pizzát is lehetett fogyasztani, úgyhogy bennem inkább egyszerűen mediterrán étteremként maradt meg:D éltünk is a nemzetközi választékkal:O Aztán az óriás fagyikelyhes részlegbe mentünk át, ahol megint csak volt egy sztori: Marciék kivi- és eperfagyit kértek, én meg csokit. Amikor elkészültek, egy szlovák pincércsaj hozta ki és szlovákul kérdezte, h melyik kinek lesz. Legalábbis sejtettük, h csak ezt kérdezhette. Zsófi mutatta a pincércsajnak, hogy melyik kelyhet kinek adhatja, de azon nevettünk, h valójában a szlovák csaj kérdéséből a kivi szót értettük csak:D

A koncert este hétkor kezdődött az esztergomi ferences templomban. Liszt Ferenc 1867-ben írt Koronázási miséjét hallhattuk. Mielőtt felhangzott volna, hallhattunk egy kis ismertetőt is a keletkezési körülményeiről. Ebből az ismertetőből megtudtuk, hogy a zeneszerzőt abszolút nem fogadta be Magyarország, úgy kellett ismeretségek révén kieszközölnie, hogy komponálhasson egy művet az uralkodó számára. S amikor a Koronázási mise elkészült, több nagyúr, aki magyarnak mondta magát, kritizálta Lisztet, hogy túl magyaros motívumok csúsztak a misébe. Nahát! És ez miért baj egy magyar zeneszerzőtől? Hát, Nagyon úgy tűnik, hogy ez az ország már akkor sem ismerte el a tehetséget. Hiába, külföldön valahogy mindig is több lehetőség nyílt arra, hogy a magyar tehetségek érvényesülni tudjanak. S ez ma is így van. Hány neves feltaláló, orvos, tudós volt kénytelen külföldre költözni azért, mert Magyarország nem támogatta a munkásságukat? (hú, most elkezdtem erről lázadó hangon írni, de inkább most azt a részt nem teszem fel:D)

Mindenesetre, Liszt Koronázási miséjéről elmondhatom, hogy a zeneirodalom egyik csodája. Nekem legalábbis nagyon tetszett, voltak benne részek, amiket annyira átéltem, hogy még a könnyem is kicsordult. Pedig nem is vagyok Liszt-rajongó, mi lenne, ha még az is lennék!:D fantasztikus este volt, ezt a művet sosem felejtem el.

A koncert után még beültünk Zsófiék kedvenc helyére (ami így az én kedvencem is lett:D) egy üdítőre. Párszor most is szakadtunk a nevetéstől, meg amikor már a vonatomhoz mentünk (az uccsó vonattal jöttem haza), akkor is. Mintha el is felejtettük volna, hogy vizsgaidőszak van:D Kérek mégtöbb ilyen eseményt! :) "

augusztus 03, 2015

Egy emlékezetes hétvége (2011-ből)

Egy 2011-es írásom jön most, amiben egy vidám szombatot örökítettem meg.

2011. ápr. 9
"Az elmúlt hétvége végre tényleg olyan volt, amilyenre mindig is vágytam. Már egy idő óta fűzöm a csoptársaimat meg az évfolyamtársaimat, h szervezzünk hétvégére is progit, mert hát az vhogy nem elég, h csak az egyetemen futunk össze. Csak az ilyesmit áltban a kolisok miattnehéz összehozni, akik hétvégére hazamennek. De most nem volt ilyen gond, így szombaton du. 3-tól negyed 10ig nem is voltam itthon! Zsófival és Marcival, két nagyon jó fej nemzetközis barátommal voltam Esztergomban. Jót ebédeltünk, kávéztunk és megállás nélkül hülyéskedtünk, ugrattuk egymást, anélkül, hogy bármelyikünk is félreértette volna. Azért szeretek velük lógni, mert mindhárman kifogyhatatlanok vagyunk a poénokból, de ugyanakkor el tudunk dumálni tudományos kérdésekről is, hasonló az érdeklődési körünk (jaaaj, ne felejtsem már elküldeni Marcinak azt a napéjegyenlőségről szóló cikket, amit már hetek óta ígértem neki!:D).

Este hétre pedig egy csodaszép templomi koncertre mentünk Zsófival. Egy művtöris évfolyamtársunk, aki szintén Zsófi (de itthon csak "Amica Fiorentina"-nak (firenzei barátnő) hívom), játszik az Esztergomi Szinfonikus Zenekarban. Ő említette ezt a koncertet és így jött az ötlet péntek délután, hogy meghallgatjuk őket. Rossini Stabat Mater-jét hallgattuk meg, amiben a címe ellenére könnyedebb részeket is felfedeztem. Ez meglepő volt, de a mű egyébként is nagyon tetszett. Eddig csak részleteket hallottam belőle, egészében ezen a szombaton hallottam először. A második tételt, a Cuius Animam-t Andrea Bocelli is énekli Arie Sacre (v angolul Sacred Arias) c. albumán, az ő előadásában ismertem meg 2004 karácsonyán:D ez azért fontos, mert így csupa szép emlék kötődik hozzá.

A koncert végén Zsófival kicsit beszélgettünk az élményeinkről. Olyan jó érzés, hogy újra lett egy barátnőm, aki szereti a komolyzenét! Azt is megbeszéltük, hogy ha minden jól megy, elmegyünk jún. 11-ére is, amikor Liszt Koronázási miséjét adják elő. Mondtam is Zsófinak, h akkor jún. 13-ára nem is szabad vizsgát felvennünk, h biztosan ott lehessünk! (Bár végül sajnos kellett felvennünk viszgákat, jún. 13-ára, de azért mégis ott ovltunk, arról is írtam, 4-én jön!) Fantasztikus volt ez a szombat, sosem felejtem el!

A vasárnap is jórészt pihenéssel telt. Szokatlan is volt, hogy most nem volt a következő héten sem ZH, sem kiselőadás, semmi, ami miatt előre izgulnom kellett volna, így volt időm egy kicsit kikapcsolni. Főleg, mert hétfőnként meg egyáltalán nem volt órám.

Vasárnap délután pedig főleg természetfilmeket néztem. Volt egy, ami egy alaszkai kirándulásról szólt és megtudtam belőle, h Alaszkában a leghosszabb nap június 21-e, (amikor még szinte éjfélkor is süt a nap), a legrövidebb pedig dec. 21-e. Ez annyira rövid, hogy nem is lehet igazán napnak nevezni, csupán 3 órán át van világos. Ez nagyon megdöbbentett. Arról már hallottam, h pl. Svédország északi részén májusban (ha jól emlékszem a hónapra) nem megy le a nap egész éjjel, és hogy a svédek ilyenkor egész éjjel fürdőznek és buliznak. De ez az alaszkai dolog, ez mindent viszXD"

Holnap a 2011. június 11-i élményeimet teszem fel, mert a másik tervezett koncerten is voltunk és azt sem hagyhattam ki az akkori naplómból :)

augusztus 02, 2015

Néhány kedvenc párbeszédem vígjátékokból és még egy ausztrál dal

Három, számomra legviccesebb párbeszéd a Papák a partvonalon c. filmből, amit tegnap láttam:

Amerikai focista kisrác az olasz kisráccal:
Amerikai: Te, hogy van olaszul, hogy pizza?
Olasz: - Pizza.
Amerikai: - És az, hogy spagetti?
Olasz: - Spagetti. (persze olaszul a g előtt van egy néma h írásban, de ez most nem érdekes [a szerk.])
- Amerikai: - Akkor ez egy tök könnyű nyelv!:D

Másik: Az edző pasi egy csajnak:
- Hová valósi?
Csaj: - Ausztrál vagyok.
- Pasi: nahát, milyen jó a kiejtése!
Én meg elképzelem, amint rácsodálkozik, h "jééé, még Ausztráliában is beszélnek angolul? Pedig az tök messze van!":D

Harmadik: kávés párbeszéd:
- Milyen finom az ír krémkávé illata! Mi van benne?
- Hát krém, meg ilyen ír dolgok.
Wow!XD

Egyik 2011-ben látott filmben meg:

- "Haver, kapd össze magad, mert már Ausztráliával is beszéltem!"
- "Mármint Ausztriával, ugye?"
- "Hát jó, akkor azzal, na!"

XD hát azért még mindig van különbség köztük. Ja meg az egyik film elején volt:

Pasi egy csajnak: "nagyon tetszik a kiejtése. Talán new jersey-i?"
Csaj: "nem, ausztriai vagyok."
Pasi: "Ah Ausztria! A kenguruk földje!"
És a csaj még csak meg sem cáfolta! Vajon ő hány kengurut látott pl. Bécsben?:O vagy Linzben, Grazban vagy akármelyik osztrák városban?XD
A nevük tényleg nagyon hasonlít, de csak annyi a közös bennük, hogy ugyanolyan messze vannak egymástól :)

jó, mondjuk bevallom, a németországi táborokban én is gyakran mondtam az osztrákokra, h Australian, de én nem azért, mert keverem, hanem, mert egyébként is sokkal többet mondom azt, h Australian, mint h Austrian.

Na és ha már ennyit ausztrálozok megint (amiről egyébként tudom, hogy tőlem nagyon szokatlan dolog:D), itt egy szintén idén nyári NAIDOC Weekes felfedezés, amit július óta mindennap x-szer meghallgatok, de nem tudom abbahagyni:D Míg a többségnél Jess Glynne, Coldplay és a többiek az ideji nyár slágerei, addig nálam ezek a NAIDOC révén megismert ausztrálok, akikből még van egy pár. Szép sorjában be is mutatom a dalaikat itt, úgyhogy most ő jön!


augusztus 01, 2015

Vissza a régi Olasztráliát! (most már ígéretek nélkül)

A helyzet az, hogy tegnap eszembe jutottak a régi, 2011-es blogbejegyzéseim, amiket még a Neon.hu--ra írtam. Egy részüket ide is feltettem, a "2011-ben történt" címke alatt meg is találjátok. Annyira elkapott a nosztalgia tegnap, hogy szinte az egész 2011-es évet végigolvastam. És rájöttem, mi hiányzik a mostani, 2014-es ill. 15-ös Olasztráliából (a sok bejegyzésen kívül, mert tényleg alig van sajnos:S). Nos, röviden és tömören: az élet.

2011-ben még bátran mertem írni csapongva is erről-arról, de épp az a csapongás tette olvasmányossá és élettel telivé Olasztráliát. Volt ott egyetemi kalandozás, minden, ami olasz, Föld körüli levelezés, és persze Ausztrália, de nem úgy, mint most: azaz nem dokumentumfilm-szerűen, hanem fiatalos, szinte gyermeki rácsodálkozással a dolgokra. És épp ez a fiatalos lelkesedés, rácsodálkozás tette olvasmányossá és szárnyalóvá a régi Olasztrália bejegyzéseit. Pedig tavaly még épp azért akartam elszakadni ettől a rácsodálkozós stílustól, mert úgy éreztem, itt az ideje felnőni és ehhez komolyabb hangot akartam választani, a mindennapi életemet pedig már nem tartottam olyan fontosnak megosztani. Csak ismeretterjeszteni akartam, ausztrál cikkek felhasználásával. Tizennéhány ilyen (ritkán megjelent) ismeretterjesztős bejegyzés után viszont már egyre inkább azt érzem, hogy hiába írok Ausztráliáról, nem érzem otthon magam. Nem a témában, hanem.. egyszerűen saját magamnak hiányzom a saját bejegyzéseimből! Egoistán hangzik, de így érzem. Azt hittem, 25 évesen kinőttem a rácsodálkozós, ezer kérdéses korszakot, pedig nem. Az ott van bennem, még mindig, akármilyen gyerekesnek is tartottam és akármennyire is próbáltam elrejteni a komolyabb cikkek fordítása mögé. Ezen kívül még van valami, ami elválasztott a blogomtól: a bejegyzések szigorú címkézése. Persze ezt a gátat is én szabtam a komolyság és az áttekinthetőség jegyében. És épp az áttekinthetőség miatt gondoltam úgy, hogy abban a bejegyzésben, amiről már Ausztráliáról írok, nem írhatok az egyetemről, hisz (még) nem ott járok egyetemre, így ha egy bejegyzésre mégis rárakom mindkét címkét, mert mégis írtam benne mindkettőről, akkor épp az áttekinthetőség vész el, ami miatt a címkéket kreáltam. Ezért mától lesz egy címke, amibe minden belefér, ha épp olyan napom van, hogy mindenről vegyesen írok. Ez a címke a "Naplóm" nevet kapja majd és sok olyan bejegyzésen rajta lesz, amiben benne van a saját hangom, felfedezéseim, és mindenféle, ami épp eszembe jut. De a többi címkét sem tűntetem el persze (a tervek szerint, aztán majd meglátjuk), de a lényeg, hogy teret akarok hagyni a régi szárnyalásomnak.

Nnna, és most, hogy ezt a vágyamat így megosztottam, a következő napokban lesz fenn néhány ma is aktuális 2011-ben írt szösszenet. Olyanokat választottam, amik semmiképp sem maradhatnak ki a "régiúj" Olasztráliáról. Viszont azzal kapcsolatban, hogy mennyit és mikor frissülök, inkább már nem ígérek semmit:D De remélem, valamennyire be tudom hozni a lemaradást.

P.s.: azt sem tudom mondani, hogy mostantól egyáltalán nem lesz ismretterjesztős bejegyzés. Mert lesz, csak vegyesen.