Bár a belinkelt képeket a szememmel nem láthatom, a róluk készült leírás segítségével mégis utat találtak a szívemhez. De ha ezt a bejegyzést látóként olvasod, kérlek nyisd meg hozzá
az SBS-en megjelent eredeti cikket
mert ott van mindaz a különleges képsorozat, amiről ez a bejegyzés szól. Számomra csodálatos, hogy az ausztrál őslakosok generációról generációra olyan tudást adnak tovább, ami a nem őslakos kutatók - és egyáltalán hétköznapi emberek - számára csak különböző eszközök segítségével érhető el! Röviden: ami nekünk új felfedezés, az nekik szinte egyértelmű! Sokkal többet tudnak a világról, a természetről, mint mi valaha is fogunk!
Íme az ezt bizonyító cikk magyarul, ami okt 19-én jelent meg az SBS-en:
---
Az őslakos művészet és a mikroszkopikus képek összhangja
Egy új kiállítás ősausztrál festők képeit párosítja össze tudósok által felvett mikroszkópképekkel. Érdekes párhuzamokat lehet így felfedezni. Ezeknek az eddig rejtett hasonlóságoknak a felfedezése elmélyítheti a tájak és történetei iránti tiszteletünket.
Egy Sydney-i kiállítás, ami összehozza a mikroszkopikus képeket az őslakosok művészetével, olyan képeket fed fel, melyek tudást adnak át és segítenek a körülöttünk lévő világ megértésében. Az összhang az ábrázolás hasonló nézőpontjainak és a természet rejtett szimmetriáinak köszönhető.
A mikroszkopikus képeket (vagy rövidebben mikrográfokat) elektrontovábbító mikroszkóppal vették fel. Ezek segítségével a legvékonyabb mintaanyagról is a legnagyobb, felülről lefelé terjedő képet lehet kivetíteni, melyek sok képzőművészeti alkotáshoz hasonlítanak. Egy másik hasonlóság pedig a mikroszkopikus, tájkép-, ill. kozmikus szintű természeti formákból és mintákból adódik.
Az őslakos kultúrákban a festményeken megosztott és megörökített történetek arról szólnak, hogyan született a föld és a rajta lévő teremtmények, hogyan léteznek együtt és miként kötődnek hozzájuk az emberek. A kutatók számára pedig a mikroszkopikus képek fedik fel a természetes világ legapróbb részleteit is. Az előző generációk tapasztalata és átadott tudása alapján olvassák a tudósok ezeket a történeteket és bővítik ismereteinket, miközben igyekeznek megválaszolni azt a kérdést: "Hogyan és mi működteti a világot úgy, ahogy látjuk?"
A kiállításra huszonegy ausztrál őslakos művész készített olyan képeket, melyek saját történeteikkel, a mikroszkopikus képekkel, és Ausztrália hozzájuk kapcsolódó részeivel mutatnak kapcsolatot. Ezeket az alkotásokat különböző dolgokkal párosították, mint pl. molekulák, kristályok, amiket a tudósok vettek fel mikroszkóppal. Alább következik egy válogatás ezekből.
1. kép: Fehér okker és a Birnoo vidék
a Birnoo-i festő (Gordon Barney) és a fehér okker
Az egymást befedő okker ásványlemezek a hegyek sorára utalnak Gordon földjén.
2. kép: Lepkesperma és a boszorkányhernyó álmodás
Alkotója Jennifer Napaljarri Lewis)
Jennifer festményén boszorkányhernyót gyűjtő asszonyok vannak. Ilyen hernyókat életük bármelyik szakaszában ehetnek. A mikrográfon mutatott szerkezet nélkül a spermium nem működne és a lepkék életciklusa megtörne.
3. kép: A riboszómák és a Janganpa Jukurrpa.
Az ecsetfarkú posszum álmodás ( alkotója Judith Nungarrayi Martin) és a riboszómák
A mikrográfon lévő sötét pontok a riboszómák. Ezek a kis szerkezetek felelősek sokféle protein termeléséért, melyek minden élőlény testét alkotják, beleértve a posszumot és az embert is.
4. kép: Kvarcatomok és a Ngalyarrpa Jukurrpa.
Homokhegyi álmodás (alkotója Vanessa Nampijinpa Brown) és kvarcatomok
A mikrográfon felfedett kristályszerkezet az alapja a homokhegyet alkotó homoknak, amit Vanessa belefestett a történetébe.
5. kép: Gumifa levél és bozótkaja gyűjtés
Bozótkajagyűjtés (alkotó Kerry Madawyn McCarthy) és gumifa levél sejtek
A gumifa levelén lévő sejtek a Kerry festményén ábrázolt sziklás és tengerparti tájat idézik. Népe úgy mozog a tájon ennivalót gyűjtve, mint ahogy a szén-dioxid mozog a levél lyukacsain a levélsejtek felé, ahol a növény számára szükséges táplálékká alakul.
6. kép: Halszem, vérömlés és kiszáradt folyómeder
Kiszáradt folyómeder (alkotója Kurun Warun) és vérzés egy hal szemében
A Kurun festményén lévő vörös területek az élethez szükséges vérre utalnak, ami a kiszáradt folyómederben is megmarad. A hal szemében lévő vörösvérsejtek párhuzama nyilvánvaló.
7. kép: Kollagénrostok és a bőr
A bőr (alkotója Joshua Bonson) és a kollagénrostok
Joshua totemállatának, a sósvízi krokodilnak a tiszteletére krokodilbőrt fest. Festményét a táj bemutatásaként is tekinti. A kollagén a bőrben található alapvető protein, ez adja erejét és keménységét. Ez a kapcsolat csodálatos, fizikai és filozófiai síkon egyaránt.
8. kép: Víziálmodás (alkotója Lola Brown), folyómenti vörös gumifa és vízszállító edény
A Víziálmodás c. festmény történetében két folyómenti vörös gumifa szerepel. A folyómenti vörös gumifák az ország belsejében lévő vízfolyásokat szegélyezik és nagyon fontosak az őslakosok életében. A szállítóedényeknek, amik a vizet felveszik a növényekbe, összesűrűsödött gyűrűik vannak. Később ezekből lesz a fák törzse.
A képsorozat jelenleg a Wollongong Egyetemen látható.
október 23, 2018
október 14, 2018
‘Li-antha wirriyara’, egy csodálatos ősausztrál nép története
Rég jelentkeztem, de azt hiszem, az alábbi cikk az illusztráló dallal kiegészítve talán kárpótolhat mindenkit :)
Egy általam már nagyon rég csodált, szintén észak-ausztrál nép és nyelv érdekességeit hoztam el nektek ma.
Fényképeket sajnos nem tudok feltölteni, de ha megtalálom az eredeti angol cikket, belinkelem és ott képek is lesznek. De egyelőre kérlek fogadjátok szeretettel a cikket magyarul és a beleillesztett dalt (ősausztrálul:D)
Ausztrália egyik ősi nyelvét, - a Yanyuwát,- az Álomidő szerint a cápa formálta
Különösen érdekes, hogy a férfiak és nők más-más dialektust beszélnek; míg a nők kevésbé értik a férfiak nyelvét, és nem beszélik, és ugyanez igaz a férfiakra is.
[És egy dallal tudom is illusztrálni - vagy inkább "ausztrálni" - ezt a különleges nyelvet, íme[:
"A tigriscápának igazán rossz napja volt.
Más cápák és halak folyton csúfolták őt. Egyszercsak megelégelte ezt és harcra kelt velük. De egy idő múlva összetalálkozott a pörölyfejű cápával, és néhány tüskésrájával, akik szintén elpanaszolták neki bánatukat. Aztán felkerekedtek, hogy otthonra találjanak. Ez a Vanderlin Rocksnál történt, a Carpentaria-öbölben."
Ez a világ egyik legrégebbi története, a tigriscápaálom. Az ausztrál őslakosok számára az álmodás jelenti a több mint 40 ezer éves történelmet és mitológiát. Ebben az esetben ez az álmodás azt írja le, hogyan alkotta a tigriscápa a Carpentaria-öblöt és a folyókat. A történet szájhagyomány útján terjedt az aborigin Yanyuwa nép generációi között, akik magukat úgy nevezik: ‘li-antha wirriyara’ vagy "a sósvíz népe". [A fenti dal is erről szól!]
Az Aborigin Yanyuwa nép úgy hiszi, a Carpentaria-öblöt a tigriscápa hozta létre - fénykép
Miközben elvitorláztunk Wanderlin-sziget sziklái és homokkő szirtjei mellett, a Wearyan folyó torkolata felé, dugongok és halak úszkáltak el mellettünk. A hullámok alatt cápauszonyt kerestünk, hogy kövessük a tigriscápa útvonalát.
"A tigriscápa útja kihívásokkal volt tele, ahogy áthaladt az öblön, és beleformálta a vízgyűjtő medencéket és a folyókat a tájba. Sok mérges állat elűzte őt, akik nem akarták, hogy velük éljen. Egy vallaby éppenséggel sziklákat gördített rá, amikor megkérdezte, megszállhatna-e nála. De ahogy úszott, az álmodástörténet magyarázata szerint, a cápa segített megalkotni a Carpentaria-öböl vizeit, olyannak, ahogy ma látjuk."
- A tigriscápa nagyon fontos a mi teremtéstörténetünkben, - magyarázza Graham Friday, aborigin vén, tengeriőr és a Yanyuwa nyelv megmaradt beszélőinek egyike. Sokan úgy hiszik, a tigriscápa az ő ősük, és a Yanyuwa népet úgy ismerik, mint a tigriscápa nyelv népét, hiszen rengeteg szavuk van a tengerre, és a cápára. A Yanyuwa nép hagyományosan e vizekben halászik, halat, teknőst és dugongot eszik, viszont cápát csak nagyon ritkán.
Szárazföldjeik öt fő szigeten helyezkednek el, és több mint 60 kisebb, kopár szigetecskén, a Sir Edward Pellew Szigetcsoporton, mely 2100 négyzetkilométeren húzódik. A legtávolabbi, legnagyobb és legkeletibb a Wanderlin sziget, 32 kilométer északról délre, és 13km széles. Az 5.5 méter hosszú tigriscápa, amely évente több ezer kilométert tesz meg e partmenti vizeken a Csendes-óceánig, egy jelentős mitológikus lény.
Bár manapság a környezetvédőket aggasztja a tigriscápák alacsony száma. A Nemzetközi Természetvédők Szövetsége már veszélyeztetettnek is nyilvánította őket.
- Már nincs annyi cápa. De ez az álomidő-beli történet is azt bizonyítja, hogy valaha sok volt. - mondja Friday.
A klímaváltozás csökkentette számukat, a vizek felmelegedése kihatott azon képességükre, hogy nagy távolságokat tegyenek meg, az Adelaide-i Egyetem tudósai szerint. Noha már nem olyan gyakori ezekben a vizekben, még mindig tisztelettel emlegetik, mint életadót és mint e föld teremtőjét.
A Yanyuwa nép hagyományosan a Sir Edward Pellew Szigetcsoport vizein halászott.
Tengerőrként Friday munkájának része, hogy vigyázzon az öböl szigeteire, folyamatosan ellenőrizze a régióban élő tengeri állatok számát, és megtanítsa az embereknek a vadászat ősi törvényét - hogy csak annyit vegyenek el a vizekből, amennyire szükség van. De éppolyan fontos az is, hogy a Yanyuwa fiataloknak tanítsa nyelvüket és a tengeri állatok kulturális jelentőségét.
A tájvédők a rituális- és temetkezési helyek védelméről is gondoskodnak a szigeteken. Gondozzák az ősi sziklarajzokat is, melyek, noha már kopottak, azért még mindig kivehetőek rajtuk a cápaábrázolások.
- Jó, hogy mi, aborigin tengerőrök, gondozhatjuk a tengereket; ismerjük ezt a földet és tudjuk, hogyan halásszunk fenntarthatóan - mondja Friday.
Itt fenn, Sósvízi Földön, gyakran hallom, hogy mindenki észak, az öböl felé néz, a cápák érkezését várva. Cápák helyett azonban többnyire néhány ausztrál vagy turista érkezik ebből az irányból. Egyikük John Bradley nyelvész és tanító, és az eredeti cikk szerzője először az ő könyvében olvasott erről a régióról. A könyv címe Singing the Saltwater Country [és e cikk fordítójának is feltétlenül meg kell szereznie!].
Az itteni terület sík, meleg és kietlen. Ahhoz, hogy az ember megértse, először eredeti lakosainak, a Yanyuwáknak a nyelvét és történeteit kell értenie, akik ezt a helyet a legjobban ismerik.
A Yanyuwa nyelv ritmusai olyanok, mint a tenger, amit tökéletesen leír
A Yanyuwa egy gyönyörű, költői nyelv. Ritmusai úgy hangoznak, mint maga a tenger, amit tökéletesen leír. A nyelv pontosan meghatározza egy hely jelentését, gyakran egy szóban leírva összetett nyelvi jelenségeket. Ezzel is azt bizonyítja, mennyire összhangban élnek az aborigin népek a természettel.
Míg csónakáztunk a reggeli napfényben, fénysugarakat láttam a vizen. - Yurrbunjurrbun - mondta idegenvezetőm, Stephen, aki részben aborigin és a családja az öbölben él. Kicsit beszéli a nyelvet és ismeri ezt a régiót.
Ahogy vitorláztunk, az elhaladó felhők árnyékot vetettek a tenger felszínére.
- Ez a ‘narnu ngawurrwurra’, Yanyuwa nyelven - mondta Stephen, s ezzel pontosan leírta, amit láttam.
Megismételtem a szavakat, átélve súlyukat és rezgésüket. Az olyan Yanyuwa szavak, mint a yurrbunjurrbun [vízen mozgó fénysugarak] megmutatják, mennyire összhangban vannak az Aborigin népek a természettel.
Ami különösen rendhagyó ebben a nyelvben az az,, hogy a világon azon kevés nyelvek egyike, melyben a férfiak és nők külön-külön dialektust beszélnek. A nők dialektusát jelenleg csak három nő beszéli folyékonyan, és Friday a néhány férfi egyike, aki a férfiakét beszéli. Az elmúlt évszázadokban az Aborigineket arra kényszerítették, hogy angolul beszéljenek, ezért már csak néhány idősebb ember maradt, akik emlékeznek anyanyelvükre.
Friday elmesélte, hogy családjában a nők megtanították gyerekkorában a saját dialektusukra. Aztán kiskamaszként megtanulta férfi családtagjaitól a férfiakét is. Míg a nők csak passzívan értik a férfiakét, nem beszélik, és fordítva a férfiak sem a nőkét. De azt senki sem tudja,mire vezethető vissza e két külön dialektus. Talán azért alakultak ki, mert a férfiaknak és a nőknek különböző szerepük volt és csak kevés időt töltöttek együtt több tízezer évvel ezelőtt, vagy talán a tiszteletadás jele volt, hogy nem beszélték mások dialektusát.
A nyelv hozzásegít a cápa megértéséhez
Néhány helyi őslakos azt mondta nekem, ez mindig is így volt. De ami biztos, hogy a Yanyuwa nyelv összefonódott a cápával.
- A nyelv hozzásegít a cápa megértéséhez. Az öt különböző szó, amivel a nők és férfiak megnevezik ezt az állatot, megmutatja a szoros köteléket, amely közte és az őslakosok között van. A nők szavai az állat gondoskodó oldalára utalnak, mint táplálék- és életadó, míg a férfiak szavai inkább teremtő vagy előd mivoltára emlékeztetnek.
Megbüntethettek, ha nem beszélted a helyes dialektust a helyes időben
Az volt az érzésem, hogy kicsit dramatizálja a helyzetet, talán, hogy ne ismételjem meg Yanyuwa szavait. De az igaz, hogy a nyelv gyönyörű hangzása meghazudtolja azokat a szigorú szabályokat, amelyek a használatára vonatkoznak. A nők és a férfiak nem beszélik egymás dialektusát, mert kultúrájukban ez tiszteletlenségre vall, vagy udvariatlannak tartják. Legalábbis különösen furcsának hangzik, ha egy férfi a nők dialektusában beszél vagy fordítva.
De a Yanyuwa nép nem éri be a férfiak és nők különálló dialektusával - ceremóniai és hivatali nyelv is van. Bradley szerint jelnyelv is volt, ami vadászat közben arra szolgált, hogy jelezzék, ha csendesnek kell lenni vagy ha utazók egy szent helyre léptek be, de néhányan ma is emlékeznek jópár jelnyelvi szóra. A gyerekek egyfajta "kötésnyelvet" is megtanultak. Ennek az a lényege, hogy együtt kötnek tengeri élőlényeket formáló sablonok szerint.
A Yanyuwa nyelv megőrzése a kultúra és a tengeri élőlények védelméhez kötődik. A nyelvészek, mint Bradley Friday-jel és a többi Yanyuwával azon dolgozik, hogy megőrizze ezt a nyelvet írásos formában. Nyelvük nélkül nehezen értenék meg ilyen mélyen a tengert és otthonukat.
- Az angolok nem értik úgy a tengert, mint a Yanyuwák - mondja Stephen.
2015-ben az ausztrál kormány visszaadta a Carpentaria-öböl néhány részét a Yanyuwáknak, az 1970-es évekre visszanyúló földkövetelő harcok eredményeként. Ahogy elhagytam a tigriscápa földjét, hálás voltam, hogy olyan tengerőrök kezében van, akik ismerik, azon dolgoznak, hogy megőrizzék ezt az eltűnőben levő nyelvet és a tengeri lényeket.
Ez a jövőbiztosítás - mondja Bradley, - megőrizzük a nyelvet a jövő generációi számára.
(Georgina Kenyon 2018 áprilisában megjelent cikke alapján)
Egy általam már nagyon rég csodált, szintén észak-ausztrál nép és nyelv érdekességeit hoztam el nektek ma.
Fényképeket sajnos nem tudok feltölteni, de ha megtalálom az eredeti angol cikket, belinkelem és ott képek is lesznek. De egyelőre kérlek fogadjátok szeretettel a cikket magyarul és a beleillesztett dalt (ősausztrálul:D)
Ausztrália egyik ősi nyelvét, - a Yanyuwát,- az Álomidő szerint a cápa formálta
Különösen érdekes, hogy a férfiak és nők más-más dialektust beszélnek; míg a nők kevésbé értik a férfiak nyelvét, és nem beszélik, és ugyanez igaz a férfiakra is.
[És egy dallal tudom is illusztrálni - vagy inkább "ausztrálni" - ezt a különleges nyelvet, íme[:
"A tigriscápának igazán rossz napja volt.
Más cápák és halak folyton csúfolták őt. Egyszercsak megelégelte ezt és harcra kelt velük. De egy idő múlva összetalálkozott a pörölyfejű cápával, és néhány tüskésrájával, akik szintén elpanaszolták neki bánatukat. Aztán felkerekedtek, hogy otthonra találjanak. Ez a Vanderlin Rocksnál történt, a Carpentaria-öbölben."
Ez a világ egyik legrégebbi története, a tigriscápaálom. Az ausztrál őslakosok számára az álmodás jelenti a több mint 40 ezer éves történelmet és mitológiát. Ebben az esetben ez az álmodás azt írja le, hogyan alkotta a tigriscápa a Carpentaria-öblöt és a folyókat. A történet szájhagyomány útján terjedt az aborigin Yanyuwa nép generációi között, akik magukat úgy nevezik: ‘li-antha wirriyara’ vagy "a sósvíz népe". [A fenti dal is erről szól!]
Az Aborigin Yanyuwa nép úgy hiszi, a Carpentaria-öblöt a tigriscápa hozta létre - fénykép
Miközben elvitorláztunk Wanderlin-sziget sziklái és homokkő szirtjei mellett, a Wearyan folyó torkolata felé, dugongok és halak úszkáltak el mellettünk. A hullámok alatt cápauszonyt kerestünk, hogy kövessük a tigriscápa útvonalát.
"A tigriscápa útja kihívásokkal volt tele, ahogy áthaladt az öblön, és beleformálta a vízgyűjtő medencéket és a folyókat a tájba. Sok mérges állat elűzte őt, akik nem akarták, hogy velük éljen. Egy vallaby éppenséggel sziklákat gördített rá, amikor megkérdezte, megszállhatna-e nála. De ahogy úszott, az álmodástörténet magyarázata szerint, a cápa segített megalkotni a Carpentaria-öböl vizeit, olyannak, ahogy ma látjuk."
- A tigriscápa nagyon fontos a mi teremtéstörténetünkben, - magyarázza Graham Friday, aborigin vén, tengeriőr és a Yanyuwa nyelv megmaradt beszélőinek egyike. Sokan úgy hiszik, a tigriscápa az ő ősük, és a Yanyuwa népet úgy ismerik, mint a tigriscápa nyelv népét, hiszen rengeteg szavuk van a tengerre, és a cápára. A Yanyuwa nép hagyományosan e vizekben halászik, halat, teknőst és dugongot eszik, viszont cápát csak nagyon ritkán.
Szárazföldjeik öt fő szigeten helyezkednek el, és több mint 60 kisebb, kopár szigetecskén, a Sir Edward Pellew Szigetcsoporton, mely 2100 négyzetkilométeren húzódik. A legtávolabbi, legnagyobb és legkeletibb a Wanderlin sziget, 32 kilométer északról délre, és 13km széles. Az 5.5 méter hosszú tigriscápa, amely évente több ezer kilométert tesz meg e partmenti vizeken a Csendes-óceánig, egy jelentős mitológikus lény.
Bár manapság a környezetvédőket aggasztja a tigriscápák alacsony száma. A Nemzetközi Természetvédők Szövetsége már veszélyeztetettnek is nyilvánította őket.
- Már nincs annyi cápa. De ez az álomidő-beli történet is azt bizonyítja, hogy valaha sok volt. - mondja Friday.
A klímaváltozás csökkentette számukat, a vizek felmelegedése kihatott azon képességükre, hogy nagy távolságokat tegyenek meg, az Adelaide-i Egyetem tudósai szerint. Noha már nem olyan gyakori ezekben a vizekben, még mindig tisztelettel emlegetik, mint életadót és mint e föld teremtőjét.
A Yanyuwa nép hagyományosan a Sir Edward Pellew Szigetcsoport vizein halászott.
Tengerőrként Friday munkájának része, hogy vigyázzon az öböl szigeteire, folyamatosan ellenőrizze a régióban élő tengeri állatok számát, és megtanítsa az embereknek a vadászat ősi törvényét - hogy csak annyit vegyenek el a vizekből, amennyire szükség van. De éppolyan fontos az is, hogy a Yanyuwa fiataloknak tanítsa nyelvüket és a tengeri állatok kulturális jelentőségét.
A tájvédők a rituális- és temetkezési helyek védelméről is gondoskodnak a szigeteken. Gondozzák az ősi sziklarajzokat is, melyek, noha már kopottak, azért még mindig kivehetőek rajtuk a cápaábrázolások.
- Jó, hogy mi, aborigin tengerőrök, gondozhatjuk a tengereket; ismerjük ezt a földet és tudjuk, hogyan halásszunk fenntarthatóan - mondja Friday.
Itt fenn, Sósvízi Földön, gyakran hallom, hogy mindenki észak, az öböl felé néz, a cápák érkezését várva. Cápák helyett azonban többnyire néhány ausztrál vagy turista érkezik ebből az irányból. Egyikük John Bradley nyelvész és tanító, és az eredeti cikk szerzője először az ő könyvében olvasott erről a régióról. A könyv címe Singing the Saltwater Country [és e cikk fordítójának is feltétlenül meg kell szereznie!].
Az itteni terület sík, meleg és kietlen. Ahhoz, hogy az ember megértse, először eredeti lakosainak, a Yanyuwáknak a nyelvét és történeteit kell értenie, akik ezt a helyet a legjobban ismerik.
A Yanyuwa nyelv ritmusai olyanok, mint a tenger, amit tökéletesen leír
A Yanyuwa egy gyönyörű, költői nyelv. Ritmusai úgy hangoznak, mint maga a tenger, amit tökéletesen leír. A nyelv pontosan meghatározza egy hely jelentését, gyakran egy szóban leírva összetett nyelvi jelenségeket. Ezzel is azt bizonyítja, mennyire összhangban élnek az aborigin népek a természettel.
Míg csónakáztunk a reggeli napfényben, fénysugarakat láttam a vizen. - Yurrbunjurrbun - mondta idegenvezetőm, Stephen, aki részben aborigin és a családja az öbölben él. Kicsit beszéli a nyelvet és ismeri ezt a régiót.
Ahogy vitorláztunk, az elhaladó felhők árnyékot vetettek a tenger felszínére.
- Ez a ‘narnu ngawurrwurra’, Yanyuwa nyelven - mondta Stephen, s ezzel pontosan leírta, amit láttam.
Megismételtem a szavakat, átélve súlyukat és rezgésüket. Az olyan Yanyuwa szavak, mint a yurrbunjurrbun [vízen mozgó fénysugarak] megmutatják, mennyire összhangban vannak az Aborigin népek a természettel.
Ami különösen rendhagyó ebben a nyelvben az az,, hogy a világon azon kevés nyelvek egyike, melyben a férfiak és nők külön-külön dialektust beszélnek. A nők dialektusát jelenleg csak három nő beszéli folyékonyan, és Friday a néhány férfi egyike, aki a férfiakét beszéli. Az elmúlt évszázadokban az Aborigineket arra kényszerítették, hogy angolul beszéljenek, ezért már csak néhány idősebb ember maradt, akik emlékeznek anyanyelvükre.
Friday elmesélte, hogy családjában a nők megtanították gyerekkorában a saját dialektusukra. Aztán kiskamaszként megtanulta férfi családtagjaitól a férfiakét is. Míg a nők csak passzívan értik a férfiakét, nem beszélik, és fordítva a férfiak sem a nőkét. De azt senki sem tudja,mire vezethető vissza e két külön dialektus. Talán azért alakultak ki, mert a férfiaknak és a nőknek különböző szerepük volt és csak kevés időt töltöttek együtt több tízezer évvel ezelőtt, vagy talán a tiszteletadás jele volt, hogy nem beszélték mások dialektusát.
A nyelv hozzásegít a cápa megértéséhez
Néhány helyi őslakos azt mondta nekem, ez mindig is így volt. De ami biztos, hogy a Yanyuwa nyelv összefonódott a cápával.
- A nyelv hozzásegít a cápa megértéséhez. Az öt különböző szó, amivel a nők és férfiak megnevezik ezt az állatot, megmutatja a szoros köteléket, amely közte és az őslakosok között van. A nők szavai az állat gondoskodó oldalára utalnak, mint táplálék- és életadó, míg a férfiak szavai inkább teremtő vagy előd mivoltára emlékeztetnek.
Megbüntethettek, ha nem beszélted a helyes dialektust a helyes időben
Az volt az érzésem, hogy kicsit dramatizálja a helyzetet, talán, hogy ne ismételjem meg Yanyuwa szavait. De az igaz, hogy a nyelv gyönyörű hangzása meghazudtolja azokat a szigorú szabályokat, amelyek a használatára vonatkoznak. A nők és a férfiak nem beszélik egymás dialektusát, mert kultúrájukban ez tiszteletlenségre vall, vagy udvariatlannak tartják. Legalábbis különösen furcsának hangzik, ha egy férfi a nők dialektusában beszél vagy fordítva.
De a Yanyuwa nép nem éri be a férfiak és nők különálló dialektusával - ceremóniai és hivatali nyelv is van. Bradley szerint jelnyelv is volt, ami vadászat közben arra szolgált, hogy jelezzék, ha csendesnek kell lenni vagy ha utazók egy szent helyre léptek be, de néhányan ma is emlékeznek jópár jelnyelvi szóra. A gyerekek egyfajta "kötésnyelvet" is megtanultak. Ennek az a lényege, hogy együtt kötnek tengeri élőlényeket formáló sablonok szerint.
A Yanyuwa nyelv megőrzése a kultúra és a tengeri élőlények védelméhez kötődik. A nyelvészek, mint Bradley Friday-jel és a többi Yanyuwával azon dolgozik, hogy megőrizze ezt a nyelvet írásos formában. Nyelvük nélkül nehezen értenék meg ilyen mélyen a tengert és otthonukat.
- Az angolok nem értik úgy a tengert, mint a Yanyuwák - mondja Stephen.
2015-ben az ausztrál kormány visszaadta a Carpentaria-öböl néhány részét a Yanyuwáknak, az 1970-es évekre visszanyúló földkövetelő harcok eredményeként. Ahogy elhagytam a tigriscápa földjét, hálás voltam, hogy olyan tengerőrök kezében van, akik ismerik, azon dolgoznak, hogy megőrizzék ezt az eltűnőben levő nyelvet és a tengeri lényeket.
Ez a jövőbiztosítás - mondja Bradley, - megőrizzük a nyelvet a jövő generációi számára.
(Georgina Kenyon 2018 áprilisában megjelent cikke alapján)
július 01, 2018
Dns-ükben az ősausztrálok születési helye
Július van! Ami egyértelműen a NAIDOC hónapja, én viszont iszonyatosan le vagyok maradva nemcsak a NAIDOC-os, de a hétköznapi ősausztrál felfedezéseim megosztásával is. Vagyis fészen sok mindent megosztok, de továbbra is úgy érzem, a blogon még mindig nagyobb tér van erre.
Szóval akkor csapjunk is a csokiba és kezdjünk egy tavaly márciusi érdekességgel, ami azóta is lenyűgöz, csak mindig halogattam.. A cikknek saját címet adtam, ami így hangzik:
Hol született ez az ősausztrál? DNS-e megmondja!
Az ellopott nemzedéknek végre lehetősége lesz hazatalálni egy új kutatásnak köszönhetően, mely kimutatta, hogy a különböző dns-ük adott földrajzi régióhoz kötődik.
Egy tanulmányban olyan őslakosok dns-ét vizsgálták, akiket erőszakkal telepítettek át Queenslandbe és SA-ba. Mivel több mint 50ezer évvel ezelőttt érkeztek, vándoroltak, néhányan adott régiókban maradtak. A felfedezés segít megmagyarázni az őslakosok metafizikai kapcsolatát a földdel; az ellopott nemzedék visszavezetheti az őseit.
A felfedezést a mitokondriális dns elemzésére alapozzák, melyhez őslakosok haja által jutottak hozzá 1928 és 70 között. A dns-elemzés, melyet a Nature magazinban tettek közzé, ismét kiemelte, hogy ötvenezer évvel ezelőtt jelentek meg az első modern őslakosok akkor, amikor Ausztrália még Új-Guineához tartozott.
A kutatás vezetője Alan Cooper az "Ősausztrál DNS-kutató Központ" (szabadfordítás) professzora elmondta, a lakosok azután benépesítették a nyugati és keleti partokat, majd 2000 évvel később Dél-Ausztrália környékén találkoztak. Az elemzés kiemelte, hogy néhány népcsoport ugyanabban a régióban maradt ezalatt a kontinentális vándorlás alatt és egész a kezdetektől, vagyis ötvenezer éve ugyanazokban a régiókban vannak jelen.
- Igen egyértelmű sémákat látunk a dns-ekben arra vonatkozóan, hogy az őslakosok nem hagyták el ezeket a régiókat - mondja a prof. - Ausztrália minden földrész közt egyedülálló azon a téren, hogy a tájat genetikai történelem is gazdagítja.
Hajszálakban az örökség
A kutatók a mitokondriális dns-t elemezték, amely révélln az anyai leszármazást lehet lekövetni - 111 hajminta alapján, amiket aborigin családoktól gyűjtöttek a hozzájárulásukkal; olyanoktól vettek hajmintát, akiket a queenslandi Cheerbourgba, és a dél-ausztráliai Koonibbába és Point Pearce-be hurcoltak.
A dél-ausztráliai múzeum több mint 5000 hajmintát tartalmazó gyűjteménye nyelvészeti, kulturális, leszármazási és földrajzi adatokkal kiegészítve, az Adelaide-i Egyetem antropológiai kutatásából származik, melyeket 1928 és 70 között végeztek.
A cheerbourgi Lesley Williams, az ötlet aborigin társszerzője és az egyik hajdonor unokája meghatározó tanácsadója a projektnek. Szerinte a tanulmányban felvázolt letelepedési térkép rendkívül fontos lelet. - Sok nem őslakos ember állítja azt, hogy mi itt sem voltunk. Ez viszont minket igazol.
Williams annak a fontosságát is kiemelte, hogy az aboriginek etikus módon vehettek részt a tanulmányban. Csak a donorok vagy leszármazottaik engedélyével kerültek elemzésre a hajminták és a végén szemtől szemben megbeszélték a családokkal az eredményeket, mielőtt publikálták volna.
Ez a technológia segíthet az ellopott generáció azon tagjainak, akiknek elvesztek az adatai, hogy visszakereshessék a családjukat és azt a földet, ahonnan származnak.
A Griffith University professzora, David Lambert szerint a tanulmány megerősítette a modern genomot felhasználó kutatás eredményét. Ugyanakkor kételkedik abbban, hogy a múzeumi hajszálak elemzése lenne a megfelelő módja az európaiak előtti ősök dns-elemzésének. Mert ezek a dnsek csak több, mint 91 évesek, míg az európaiak 229 ével ezelőttt érkeztek. tehát csak 138 évvel azelőtt gyűjtötték őket, hogy az áttelepítések történtek volna.
Kiemelte még, hogy a mitodns önmagában nem elég a kérdések megválaszolásához.
Hát, attól, hogy vannak szkeptikusok, én még maximálisan hiszek ebben! Nem véletlenül emelik ki mindenhol az ősök, hogy mennyire szoros kapcsolatot ápolnak a földdel és hogy emiatt mennyire fontos, hogy sok időt tölthessenek ott, ahol születtek! Egy rádiós felvételen, amit egy régebbi NAIDOC hozott el nekem, azt mesélte egy csodálatos vén, hogy a föld képes gyógyítani őket, ahogy ők is - énekükkel - a földet. Viszont, amikor eltávolodnak az otthonuktól, a föld megbetegedhet attól, hogy hiányolja őket. Ahogy az embernek is lehet időnként honvágya, de ez talán még ennél is magasabb szintű kapcsolat. Sokat tudnék még írni erről, de biztosan vissza fog térni ez a téma még máskor is :)
Szóval akkor csapjunk is a csokiba és kezdjünk egy tavaly márciusi érdekességgel, ami azóta is lenyűgöz, csak mindig halogattam.. A cikknek saját címet adtam, ami így hangzik:
Hol született ez az ősausztrál? DNS-e megmondja!
Az ellopott nemzedéknek végre lehetősége lesz hazatalálni egy új kutatásnak köszönhetően, mely kimutatta, hogy a különböző dns-ük adott földrajzi régióhoz kötődik.
Egy tanulmányban olyan őslakosok dns-ét vizsgálták, akiket erőszakkal telepítettek át Queenslandbe és SA-ba. Mivel több mint 50ezer évvel ezelőttt érkeztek, vándoroltak, néhányan adott régiókban maradtak. A felfedezés segít megmagyarázni az őslakosok metafizikai kapcsolatát a földdel; az ellopott nemzedék visszavezetheti az őseit.
A felfedezést a mitokondriális dns elemzésére alapozzák, melyhez őslakosok haja által jutottak hozzá 1928 és 70 között. A dns-elemzés, melyet a Nature magazinban tettek közzé, ismét kiemelte, hogy ötvenezer évvel ezelőtt jelentek meg az első modern őslakosok akkor, amikor Ausztrália még Új-Guineához tartozott.
A kutatás vezetője Alan Cooper az "Ősausztrál DNS-kutató Központ" (szabadfordítás) professzora elmondta, a lakosok azután benépesítették a nyugati és keleti partokat, majd 2000 évvel később Dél-Ausztrália környékén találkoztak. Az elemzés kiemelte, hogy néhány népcsoport ugyanabban a régióban maradt ezalatt a kontinentális vándorlás alatt és egész a kezdetektől, vagyis ötvenezer éve ugyanazokban a régiókban vannak jelen.
- Igen egyértelmű sémákat látunk a dns-ekben arra vonatkozóan, hogy az őslakosok nem hagyták el ezeket a régiókat - mondja a prof. - Ausztrália minden földrész közt egyedülálló azon a téren, hogy a tájat genetikai történelem is gazdagítja.
Hajszálakban az örökség
A kutatók a mitokondriális dns-t elemezték, amely révélln az anyai leszármazást lehet lekövetni - 111 hajminta alapján, amiket aborigin családoktól gyűjtöttek a hozzájárulásukkal; olyanoktól vettek hajmintát, akiket a queenslandi Cheerbourgba, és a dél-ausztráliai Koonibbába és Point Pearce-be hurcoltak.
A dél-ausztráliai múzeum több mint 5000 hajmintát tartalmazó gyűjteménye nyelvészeti, kulturális, leszármazási és földrajzi adatokkal kiegészítve, az Adelaide-i Egyetem antropológiai kutatásából származik, melyeket 1928 és 70 között végeztek.
A cheerbourgi Lesley Williams, az ötlet aborigin társszerzője és az egyik hajdonor unokája meghatározó tanácsadója a projektnek. Szerinte a tanulmányban felvázolt letelepedési térkép rendkívül fontos lelet. - Sok nem őslakos ember állítja azt, hogy mi itt sem voltunk. Ez viszont minket igazol.
Williams annak a fontosságát is kiemelte, hogy az aboriginek etikus módon vehettek részt a tanulmányban. Csak a donorok vagy leszármazottaik engedélyével kerültek elemzésre a hajminták és a végén szemtől szemben megbeszélték a családokkal az eredményeket, mielőtt publikálták volna.
Ez a technológia segíthet az ellopott generáció azon tagjainak, akiknek elvesztek az adatai, hogy visszakereshessék a családjukat és azt a földet, ahonnan származnak.
A Griffith University professzora, David Lambert szerint a tanulmány megerősítette a modern genomot felhasználó kutatás eredményét. Ugyanakkor kételkedik abbban, hogy a múzeumi hajszálak elemzése lenne a megfelelő módja az európaiak előtti ősök dns-elemzésének. Mert ezek a dnsek csak több, mint 91 évesek, míg az európaiak 229 ével ezelőttt érkeztek. tehát csak 138 évvel azelőtt gyűjtötték őket, hogy az áttelepítések történtek volna.
Kiemelte még, hogy a mitodns önmagában nem elég a kérdések megválaszolásához.
Hát, attól, hogy vannak szkeptikusok, én még maximálisan hiszek ebben! Nem véletlenül emelik ki mindenhol az ősök, hogy mennyire szoros kapcsolatot ápolnak a földdel és hogy emiatt mennyire fontos, hogy sok időt tölthessenek ott, ahol születtek! Egy rádiós felvételen, amit egy régebbi NAIDOC hozott el nekem, azt mesélte egy csodálatos vén, hogy a föld képes gyógyítani őket, ahogy ők is - énekükkel - a földet. Viszont, amikor eltávolodnak az otthonuktól, a föld megbetegedhet attól, hogy hiányolja őket. Ahogy az embernek is lehet időnként honvágya, de ez talán még ennél is magasabb szintű kapcsolat. Sokat tudnék még írni erről, de biztosan vissza fog térni ez a téma még máskor is :)
január 08, 2018
Ajándék a "légörvényt kavaró angyalkáktól"
A címet mindjárt megmagyarázom:D
Ismét eltűntem, bár minden évben megfogadom, hogy rendszeresen jövök, eddig még talán csak 2012-ben tudtam hű maradni ehhez a fogadalmamhoz. Így idén nem fogadom meg és akkor hátha sikerül gyakrabban frissülnöm:D
2018-as bejelentkezésnek kivételesen most nem olasz és nem is ausztrál zenei ajándékot hoztam (az AJÁNDÉK szó szószerint értendő, mert az a címe!:D) hanem amerikait. A Youtube megmutatta jan. 2-án, hogy bizony nemcsak az ausztrálok tudnak olyan különleges hangulatú zenéket kreálni, mint a The Temper Trap vagy a The Jesabels. Igazán meglepődtem, de ez a dal, a többi 22-vel együtt, amit a "légörvényt kavaró angyaloktól" (Angels and Airwaves) felfedeztem az utóbbi napokban, tényleg egy igazi ajándék! Küldöm szeretettel, aztán holnap ausztrálok is jönnek ám! (és persze nemcsak zenék.)
Ismét eltűntem, bár minden évben megfogadom, hogy rendszeresen jövök, eddig még talán csak 2012-ben tudtam hű maradni ehhez a fogadalmamhoz. Így idén nem fogadom meg és akkor hátha sikerül gyakrabban frissülnöm:D
2018-as bejelentkezésnek kivételesen most nem olasz és nem is ausztrál zenei ajándékot hoztam (az AJÁNDÉK szó szószerint értendő, mert az a címe!:D) hanem amerikait. A Youtube megmutatta jan. 2-án, hogy bizony nemcsak az ausztrálok tudnak olyan különleges hangulatú zenéket kreálni, mint a The Temper Trap vagy a The Jesabels. Igazán meglepődtem, de ez a dal, a többi 22-vel együtt, amit a "légörvényt kavaró angyaloktól" (Angels and Airwaves) felfedeztem az utóbbi napokban, tényleg egy igazi ajándék! Küldöm szeretettel, aztán holnap ausztrálok is jönnek ám! (és persze nemcsak zenék.)
április 20, 2017
Mesterszakdoga nélküli búcsú az egyetemtől
Amikor 2009-ben egyetemre mentem, végig az a cél lebegett a szemem előtt, hogy fordító leszek, miután befejeztem. Az alapképzés alatt sok jel volt, ami bizonyította, hogy nem lennék rossz fordító. Sokáig viszont úgy nézett ki, hogy a Pázmányon nem indul majd fordítói mesterképzés. Márpedig én mindenképp ott akartam folytatni. 2012 elején azonban fordult a kocka: azév januárja végén kiderült, hogy mégiscsak indul, viszont az angol is kell hozzá, mert az angol tanszék szervezi és ezért az olasz csak másodnyelv lehet. Ez nem szegte kedvem. Sőt, mivel abban az időben már aktívan ausztráloztam, még meg is erősített abban, hogy több, mint valószínű, hogy nemcsak az olasz az utam.
A siker érdekében még az alapszakos szakdolgozatomat is fordításból írtam. Reménykedtem abban, hogy ez számít majd, amikor a fordítói mesterszakra jelentkezem.
Sajnos nem így lett. De ami még rosszabb, hogy épp az angolon véreztem el mindkét alkalommal, amikor megpróbáltam bejutni. A 2013-as próbálkozásomnál nem volt felsőfokú angol nyelvvizsgám és így buktam egy rakás pontot. A 2014-esnél pedig csak egy fél volt, vagyis csak az írásbeli része, amire ugyanúgy nem kaptam pontot, mintha egyáltalán nem lett volna semmi. Egy világ omlott össze bennem.
Felvettek viszont az olasz irodalom és kultúra MA-ra. Épp nagynéniméknél voltam, amikor jött az sms. Nagynénim nagyon aranyosan örült a hírnek, majdnem sírva is fakadt. Én viszont örömkönnyek helyett krokodilkönnyeket sírva hívtam fel anyut, aki úgy vette fel a telefont: "Italiaustralia Per Sempre!" Amikor megtudta, hogy "még mindig csak Italia", meglepődött és elszomorodott, tudta, menynire szerettem volna a fordítóit, az angollal együtt is.
De ha annyira azt szerettem volna, hát miért jártam az olasz MA-ra? A válasz egyszerű: 2013-tól 2014 szeptemberéig "honvágyam" volt. Hiányoztak az olasz szakos professzoraim, nem akartam már otthon ülni. Meg különben is, hát azért az olasz még mindig olasz, akkor is, ha nem fordítói mesterképzés keretében hallom!
Szereztem is sok szép olasz élményt, amik miatt valahol úgy érzem, még meg is érte. Sőt, a kötelezően-szabadonválasztható tárgyak révén még nem olaszosokat is :) (de nem is ausztrálokat:O)
De az, hogy végül "lehet, hogy nem fejezem be a mesterszakot", 2015 áprilisában merült fel először, amikor olyan száraz nyelvészeti feladatot kaptam, amihez látóként kellett volna kutatni. Abban az évben azt a tárgyat nem is teljesítettem, csak tavaly. Akkor is úgy, hogy igazából PETIMTŐL jött az ötlet, hogy ha nem akadálymentes a feladat, hát írjak magáról az akadálymentesítésről. Hál. Istennek épp olyan téma volt, amivel kapcsolatban volt is erre lehetőség, így végül azt a nagyon nehéz tárgyat is sikerült teljesítenem.
Szakdolgozattémát viszont nem találtam. Vagyis voltak elképzeléseim, de nem tűntek megvalósíthatónak. Azt hittem, az ezév ápr. 7-i előadás segít majd. Pár napig úgy is tűnt, rálelkesedtem a témára. De csak pár napig. Aztán húsvét előtt már azt éreztem, valahogy már nem köt le annyira, mint az eddigi olasz dolgok, amikkel foglalkoztam. Pedig izgalmas, csak már motivációm sincs. Ennek a végén már nincs ott az, hogy na, ha megírom ezt az ötven oldalt, akkor esélyem lesz bekerülni a fordítóira. Ennek a végén csak az van, hogy na, ha megírom, akkor... nem történik majd az ég egyadta világon semmi azon kívül, hogy megírtam. Hisz nem járul hozzá a fordító jövőmhöz sem, és különben sem ez a mesterszak volt az eredeti célom.
Nagyon hálás vagyok az olaszos profjaimnak az évek alatt nyújtott sok segítségért, sokszor még lelki támogatásukért is. De a mesterképzéstől ezúttal szakdolgozat nélkül búcsúzom. Már csak egy dilemma maradt: mindezt valahogy nekik is meg kellene írnom...
A siker érdekében még az alapszakos szakdolgozatomat is fordításból írtam. Reménykedtem abban, hogy ez számít majd, amikor a fordítói mesterszakra jelentkezem.
Sajnos nem így lett. De ami még rosszabb, hogy épp az angolon véreztem el mindkét alkalommal, amikor megpróbáltam bejutni. A 2013-as próbálkozásomnál nem volt felsőfokú angol nyelvvizsgám és így buktam egy rakás pontot. A 2014-esnél pedig csak egy fél volt, vagyis csak az írásbeli része, amire ugyanúgy nem kaptam pontot, mintha egyáltalán nem lett volna semmi. Egy világ omlott össze bennem.
Felvettek viszont az olasz irodalom és kultúra MA-ra. Épp nagynéniméknél voltam, amikor jött az sms. Nagynénim nagyon aranyosan örült a hírnek, majdnem sírva is fakadt. Én viszont örömkönnyek helyett krokodilkönnyeket sírva hívtam fel anyut, aki úgy vette fel a telefont: "Italiaustralia Per Sempre!" Amikor megtudta, hogy "még mindig csak Italia", meglepődött és elszomorodott, tudta, menynire szerettem volna a fordítóit, az angollal együtt is.
De ha annyira azt szerettem volna, hát miért jártam az olasz MA-ra? A válasz egyszerű: 2013-tól 2014 szeptemberéig "honvágyam" volt. Hiányoztak az olasz szakos professzoraim, nem akartam már otthon ülni. Meg különben is, hát azért az olasz még mindig olasz, akkor is, ha nem fordítói mesterképzés keretében hallom!
Szereztem is sok szép olasz élményt, amik miatt valahol úgy érzem, még meg is érte. Sőt, a kötelezően-szabadonválasztható tárgyak révén még nem olaszosokat is :) (de nem is ausztrálokat:O)
De az, hogy végül "lehet, hogy nem fejezem be a mesterszakot", 2015 áprilisában merült fel először, amikor olyan száraz nyelvészeti feladatot kaptam, amihez látóként kellett volna kutatni. Abban az évben azt a tárgyat nem is teljesítettem, csak tavaly. Akkor is úgy, hogy igazából PETIMTŐL jött az ötlet, hogy ha nem akadálymentes a feladat, hát írjak magáról az akadálymentesítésről. Hál. Istennek épp olyan téma volt, amivel kapcsolatban volt is erre lehetőség, így végül azt a nagyon nehéz tárgyat is sikerült teljesítenem.
Szakdolgozattémát viszont nem találtam. Vagyis voltak elképzeléseim, de nem tűntek megvalósíthatónak. Azt hittem, az ezév ápr. 7-i előadás segít majd. Pár napig úgy is tűnt, rálelkesedtem a témára. De csak pár napig. Aztán húsvét előtt már azt éreztem, valahogy már nem köt le annyira, mint az eddigi olasz dolgok, amikkel foglalkoztam. Pedig izgalmas, csak már motivációm sincs. Ennek a végén már nincs ott az, hogy na, ha megírom ezt az ötven oldalt, akkor esélyem lesz bekerülni a fordítóira. Ennek a végén csak az van, hogy na, ha megírom, akkor... nem történik majd az ég egyadta világon semmi azon kívül, hogy megírtam. Hisz nem járul hozzá a fordító jövőmhöz sem, és különben sem ez a mesterszak volt az eredeti célom.
Nagyon hálás vagyok az olaszos profjaimnak az évek alatt nyújtott sok segítségért, sokszor még lelki támogatásukért is. De a mesterképzéstől ezúttal szakdolgozat nélkül búcsúzom. Már csak egy dilemma maradt: mindezt valahogy nekik is meg kellene írnom...
április 08, 2017
Olasz idők következnek :)
De persze azért majd az ausztrálokról sem feledkezem meg:D
Tegnaptól viszont olyan olasz hangulatom van, amilyen már legalább egy éve nem volt. S hogy mi ennek az oka? Hát az, hogy tegnap újra benéztem az egyetemre egy fantasztikus előadásra, ami ihletet adott a mester-szakdolgozatomhoz is. Május 18-án lesz egy éve, hogy az utolsó órám ill. zh-m volt az egyetemen. Befejeztem mindent, meglett az összes tárgyam és kreditem, már csak az a fránya szakdoga és államvizsga hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen. Eddig szinte reménytelennek tűnt a dolog. Méghozzá annyira, hogy jóformán hallani sem akartam róla. Az okokról írok majd később.Mindenesetre, azért még most sem merem száz százalékra írni, hogy tényleg meglesz a szakdoga, de mindenesetre érzem, hogy a tegnapi előadás nem volt véletlen. Mert mégis, vajon mekkora a valószínűsége, hogy hirtelen épp az a professzor tart előadást nálunk, akinek az 1848-49-es olasz-magyar kapcsolatokról írt könyvét két éve olvastam és akihez ugyanennyi ideje készülök Debrecenbe?:D De végül, mivel nem érkeztem meg hozzá, hát eljött és a gondolatébresztő előadáson túl még beszélhettem is vele, fel is ajánlotta, hogy segít, amiben csak szükséges. Adott is forrást, amit ma már el is kezdtem tanulmányozni :)
Néha olyan érdekesen alakulnak a dolgok. Épp egy hete akartam írni, hogy lehet, nem nagoyn lesz már egyetemmel kapcsolatos bejegyzés itt, erre tegnap úgy jöttem haza, hogy á, dehogynem!:D Ennek örömére hoztam egy dalt, amit az olasz vendégeink sokat énekeltek, amikor egy-két hétre eljöttek hozzánk a téli egyetemekre. Ezért ez a dal mindig őket, ill. az akkori (2010-11-2012-es) olasz találkozókat, és a diákéletet fogja eszembe juttatni!
Még jó pár ilyen van, de ez volt talán a legjellegzetesebb. Ezt valahogy mindig az ő hangjukon hallom, amikor hallgatom. Sokat jelent nekem. Meg ezt az énekest amúgy is nagyon bírom, fogok tőle hozni mást is majd, amit le is fordítok.
P.s.: aztaaa, ennyi idő után még címkézni is fura volt ezt a bejegyzést! Valahogy furcsa, hogy nem az ausztrál címkék kerültek rá:O
Tegnaptól viszont olyan olasz hangulatom van, amilyen már legalább egy éve nem volt. S hogy mi ennek az oka? Hát az, hogy tegnap újra benéztem az egyetemre egy fantasztikus előadásra, ami ihletet adott a mester-szakdolgozatomhoz is. Május 18-án lesz egy éve, hogy az utolsó órám ill. zh-m volt az egyetemen. Befejeztem mindent, meglett az összes tárgyam és kreditem, már csak az a fránya szakdoga és államvizsga hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen. Eddig szinte reménytelennek tűnt a dolog. Méghozzá annyira, hogy jóformán hallani sem akartam róla. Az okokról írok majd később.Mindenesetre, azért még most sem merem száz százalékra írni, hogy tényleg meglesz a szakdoga, de mindenesetre érzem, hogy a tegnapi előadás nem volt véletlen. Mert mégis, vajon mekkora a valószínűsége, hogy hirtelen épp az a professzor tart előadást nálunk, akinek az 1848-49-es olasz-magyar kapcsolatokról írt könyvét két éve olvastam és akihez ugyanennyi ideje készülök Debrecenbe?:D De végül, mivel nem érkeztem meg hozzá, hát eljött és a gondolatébresztő előadáson túl még beszélhettem is vele, fel is ajánlotta, hogy segít, amiben csak szükséges. Adott is forrást, amit ma már el is kezdtem tanulmányozni :)
Néha olyan érdekesen alakulnak a dolgok. Épp egy hete akartam írni, hogy lehet, nem nagoyn lesz már egyetemmel kapcsolatos bejegyzés itt, erre tegnap úgy jöttem haza, hogy á, dehogynem!:D Ennek örömére hoztam egy dalt, amit az olasz vendégeink sokat énekeltek, amikor egy-két hétre eljöttek hozzánk a téli egyetemekre. Ezért ez a dal mindig őket, ill. az akkori (2010-11-2012-es) olasz találkozókat, és a diákéletet fogja eszembe juttatni!
Még jó pár ilyen van, de ez volt talán a legjellegzetesebb. Ezt valahogy mindig az ő hangjukon hallom, amikor hallgatom. Sokat jelent nekem. Meg ezt az énekest amúgy is nagyon bírom, fogok tőle hozni mást is majd, amit le is fordítok.
P.s.: aztaaa, ennyi idő után még címkézni is fura volt ezt a bejegyzést! Valahogy furcsa, hogy nem az ausztrál címkék kerültek rá:O
április 02, 2017
Egy ember, aki csak a vakságom miatt akar megismerni
Épp most volt egy nagyon különös élményem. Facebookon bejelölt egy ismeretlen külföldi srác. Az adatlapjáról számomra nem derült ki semmi, bár láttam, hogy van két közös ismerősünk: egy olasz és egy magyar lány. Ez nekem kevés volt ahhoz, hogy visszajelöljem, ezért írtam neki egy üzenetet, amiben megkértem, ugyan írjon már egy kicsit magáról! Pár percen belül válaszolt is: kiderült, hogy Németországban él és azért jelölt be, mert kíváncsi arra, hogy milyen lehet vakon élni és szeretne vakokkal ismerkedni.
Hát... Egy részről örülök a nyitottságának. Más részről viszont nem tetszik, hogy elsősorban mint vakot keres és nem mint emberi lényt. Nem tudom eldönteni, hogy fogadjam-e el ezt és levelezzek vele vagy inkább elutasítsam... Ha már Facebook, akkor ott tudok egy nemzetközi csoportot, ahol sok kérdésére választ kaphatna. Ha nem engem akar igazán megismerni, csak a vakságot, akkor gondolom, ez is megteszi.
Már tíz perce pörög az agyam egy párhuzamon, ami nem tudom, mennyire az, de mindenesetre leírom, aztán ki-ki döntse el.
Szóval 2012-ben, amikor - szintén a Facebook révén - részt vettem egy ausztrál őslakos mozgalomban, bejelöltem a mozgalom oldalán egy nálam két évvel idősebb llányt. Lájkoltuk egymás kommentjeit, meg láttam, hogy az adatlapja alapján Ausztráliának épp azon a részén él, ahová én is el szeretnék jutni. A nevéből ítélve is valószínű volt, hogy Yolngu!
Nem is tévedtem, bár valójában félvér volt - az édesanyja Yolngu, az édesapja pedig eredetileg osztrák. Méghozzá nyelvész, aki sokáig élt abban a közösségben, ahol a lány született, de jelenleg már Melbourne-ben dolgozik.
Miután bejelöltem, pár hétig leveleztünk ezzel a lánnyal. Megírtam neki, hogy mennyire tisztelem az ausztrál őslakosokat és minden vágyam, hogy jobban megismerjem a kultúrájukat. És hogy ez a nagy szerelem Gurrumul Djarimirri c. dalával kezdődött 2011-ben.
Feltettem a lánynak pár kérdést azzal kapcsolatban, milyen az élet abban az őslakos közösségben, ahol most él. Reméltem, hogy részletesen ír majd róla, esetleg néhány kulturális dolgot is megtudhatok tőle. De csalódnom kellett: sok kérdésemre csak kitérő választ adott.
Rájöttem tehát, hogy ezt így nem lehet. És most már azt is tudom, mit érezhetett szegény lány, amikor a buta kérdéseimmel bombáztam. Bár én nem éreztettem vele olyasmit, hogy csak azért leveleznék vele, mert félvér... Eszembe sem jutott ilyesmi. De talán mégis hasoló a szitu.
Ti mit tennétek a helyemben ezzel az ismeretlen német sráccal?
Hát... Egy részről örülök a nyitottságának. Más részről viszont nem tetszik, hogy elsősorban mint vakot keres és nem mint emberi lényt. Nem tudom eldönteni, hogy fogadjam-e el ezt és levelezzek vele vagy inkább elutasítsam... Ha már Facebook, akkor ott tudok egy nemzetközi csoportot, ahol sok kérdésére választ kaphatna. Ha nem engem akar igazán megismerni, csak a vakságot, akkor gondolom, ez is megteszi.
Már tíz perce pörög az agyam egy párhuzamon, ami nem tudom, mennyire az, de mindenesetre leírom, aztán ki-ki döntse el.
Szóval 2012-ben, amikor - szintén a Facebook révén - részt vettem egy ausztrál őslakos mozgalomban, bejelöltem a mozgalom oldalán egy nálam két évvel idősebb llányt. Lájkoltuk egymás kommentjeit, meg láttam, hogy az adatlapja alapján Ausztráliának épp azon a részén él, ahová én is el szeretnék jutni. A nevéből ítélve is valószínű volt, hogy Yolngu!
Nem is tévedtem, bár valójában félvér volt - az édesanyja Yolngu, az édesapja pedig eredetileg osztrák. Méghozzá nyelvész, aki sokáig élt abban a közösségben, ahol a lány született, de jelenleg már Melbourne-ben dolgozik.
Miután bejelöltem, pár hétig leveleztünk ezzel a lánnyal. Megírtam neki, hogy mennyire tisztelem az ausztrál őslakosokat és minden vágyam, hogy jobban megismerjem a kultúrájukat. És hogy ez a nagy szerelem Gurrumul Djarimirri c. dalával kezdődött 2011-ben.
Feltettem a lánynak pár kérdést azzal kapcsolatban, milyen az élet abban az őslakos közösségben, ahol most él. Reméltem, hogy részletesen ír majd róla, esetleg néhány kulturális dolgot is megtudhatok tőle. De csalódnom kellett: sok kérdésemre csak kitérő választ adott.
Rájöttem tehát, hogy ezt így nem lehet. És most már azt is tudom, mit érezhetett szegény lány, amikor a buta kérdéseimmel bombáztam. Bár én nem éreztettem vele olyasmit, hogy csak azért leveleznék vele, mert félvér... Eszembe sem jutott ilyesmi. De talán mégis hasoló a szitu.
Ti mit tennétek a helyemben ezzel az ismeretlen német sráccal?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)