Most, hogy kitört a nyár, újra egyre többet foglalkozom Ausztráliával. Válogatom és rendszerezem a főleg hanganyagokból álló dokumentumgyűjteményem, miközben felfedezéseket gyűjtök. Ma pl. erre a gyönyörűségre bukkantam:
Az előadó aborigin, )nanná, hisz egy NAIDOC műsorban találtam), és több dalát ismertem eddig, de ez most nagyon belopta magát a szívembe. Persze az óriásarchívumom nemcsak zenékre terjed ki, épp ezért kell szigorúan rendszereznem, hogy eligazodjam köztük. De jól halad a folyamat :)
PETIMMEL szombaton voltunk cseresznyét szedni a szomszéd barátainknál, Mátééknál. Pontosabban a papájánál, de majdnem az egész család ott volt. Annyira jól éreztük magunkat, hogy hipp-hopp le is szedtünk több, mint 20 kiló cseresznyét! Rengeteget nevettünk, Mátéék olyan jó fejek :) PETIMMEL minden hétvégének, minden egyes napnak különleges hangulata van, de ebben a mostani élményben még ezen felül is volt valami plusz, amit még nem tudok pontosan megfogalmazni. Csak annyit tudok, hogy annyira de annyira hálás és boldog vagyok, mint még soha!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Igazi Nyár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Igazi Nyár. Összes bejegyzés megjelenítése
május 29, 2016
augusztus 31, 2013
Csolnoki tavi sátorozás (2013):D
És most jöjjön a 2013-as!:D
Múlt szombaton végre megvalósult az, amiről már nyár eleje óta álmodozom: sátorozni voltunk a csolnoki tónál anyuval és a barátainkkal. Csak azért terveztük ilyen hosszasan, mert hol túl meleg volt, hol valami közbejött. Viszont a múlt hétvégén végre sem az idő, sem más program nem volt akadály, így még a nyár utolsó előtti hétvégéjét ki tudtuk használni.
A csolnoki tónak és az ottani erdős résznek szuper levegője van, és nagyon jó hangulata. Ahogy megérkeztünk kocsival, tettünk egy kis felfedezőutat, fürdőztünk a táj nyugodt hangulatában, beszélgettünk kicsit egy kedves bácsival, aki a tavon horgászott. Tűzrakóhelyet is kerestünk, mert estére sütögetés volt a terv. Ehhez fát gyűjtöttünk. Amikor már jó sok összegyűlt és a tűzrakóhely is megvolt, anyuék ugratták egymást, hogy elfelejtettek gyufát hozni:D Egy pillanatra én is bevettem, de végül előkerült a táska mélyéről. Krumplit, csirkemellet, cukkinit sütöttünk. A krumpli kalandosan sült, mert túl sokáig maradt a parázson, pontosabban nem is csak a parázsra tettük, hanem már előbb, ezért sült gyorsabban, mint gondoltuk, de mi annyi ideig hagytuk, mintha csak parázson sülne. Ezért egy része kicsit meg is égett, viszont még így is maradt elég mindenkinek :) de azért legközelebb szigorúan a parázsra tesszük!
Annyit, de annyit nevettünk! Ilyen gyerekkori sztorikat meséltünk egymásnak, meg vicces emberekről is, akik anyuékhoz járnak a boltba. De aztán ezek után már bármin nevettünk, éjfél körülig jó hangosak is lehettünk, pedig nem is ittunk:D ha mi öten (tesómmal együtt hatan, bár ő csak később csatlakozott és hamarabb el is ment) összejövünk, garantált a hülyéskedés.
Most nem volt olyan nagy szél, mint 2011-ben ilyenkor, így a sátorban sem volt hideg. Bár a többiek kicsit panaszkodtak a hidegre, én semmit sem éreztem belőle. Lehet, hogy nekem volt a legmelegebb sátorozós szabadidőruhám meg a legmelegebb hálózsákom?:D vagy ennyire sikerült odaképzelnem Jacobot is?:O Bár 2011-ben is ugyanezzel a felszereléssel érkeztem a pilismaróti sátorozásra, akkor mégis fáztam kicsit a nagy szél miatt. Olyan jó volt a természet hangjaira elaludni autózaj helyett! (L)
Vasárnap reggel elég hideg volt, nehezen is szántam rá magam, hogy "Jacob öleléséből" kimerészkedjek reggelizni. De aztán kimentem, mert már mindenki fenn volt és reggeli után megvártuk, hogy melegedjen az idő, hogy mehessünk még felfedezőútra. A fenyveshez akartunk felmenni, el is indultunk arra, de valahogy semerről sem lehetett megközelíteni. De azért így is jó nagy sétát tettünk, közben szilvát és almát is szedtünk persze azokról a fákról, amik egyik telekhez sem tartoztak. Úgy szeretem a savanyú nyárialmát! Furcsa is ez, mert a meggy pl. nem jön be nekem, pedig az is savanyú, de a nyárialma minden mennyiségben, sokkal jobban ,mint az édes!
Délutánra visszatért az igazi ausztrál hőség, úgyhogy sokat feküdtünk a napon a tónál, amikor visszaértünk a felfedezőútról. Mindannyian jól el is lustultunk, pedig sokkal több sétát terveztünk.
Szuper volt ez a múlt hétvége, jövő nyárra mégtöbb ilyet szeretnék! És olyan jó, hogy a csolnoki tó itt van a közelben!
Múlt szombaton végre megvalósult az, amiről már nyár eleje óta álmodozom: sátorozni voltunk a csolnoki tónál anyuval és a barátainkkal. Csak azért terveztük ilyen hosszasan, mert hol túl meleg volt, hol valami közbejött. Viszont a múlt hétvégén végre sem az idő, sem más program nem volt akadály, így még a nyár utolsó előtti hétvégéjét ki tudtuk használni.
A csolnoki tónak és az ottani erdős résznek szuper levegője van, és nagyon jó hangulata. Ahogy megérkeztünk kocsival, tettünk egy kis felfedezőutat, fürdőztünk a táj nyugodt hangulatában, beszélgettünk kicsit egy kedves bácsival, aki a tavon horgászott. Tűzrakóhelyet is kerestünk, mert estére sütögetés volt a terv. Ehhez fát gyűjtöttünk. Amikor már jó sok összegyűlt és a tűzrakóhely is megvolt, anyuék ugratták egymást, hogy elfelejtettek gyufát hozni:D Egy pillanatra én is bevettem, de végül előkerült a táska mélyéről. Krumplit, csirkemellet, cukkinit sütöttünk. A krumpli kalandosan sült, mert túl sokáig maradt a parázson, pontosabban nem is csak a parázsra tettük, hanem már előbb, ezért sült gyorsabban, mint gondoltuk, de mi annyi ideig hagytuk, mintha csak parázson sülne. Ezért egy része kicsit meg is égett, viszont még így is maradt elég mindenkinek :) de azért legközelebb szigorúan a parázsra tesszük!
Annyit, de annyit nevettünk! Ilyen gyerekkori sztorikat meséltünk egymásnak, meg vicces emberekről is, akik anyuékhoz járnak a boltba. De aztán ezek után már bármin nevettünk, éjfél körülig jó hangosak is lehettünk, pedig nem is ittunk:D ha mi öten (tesómmal együtt hatan, bár ő csak később csatlakozott és hamarabb el is ment) összejövünk, garantált a hülyéskedés.
Most nem volt olyan nagy szél, mint 2011-ben ilyenkor, így a sátorban sem volt hideg. Bár a többiek kicsit panaszkodtak a hidegre, én semmit sem éreztem belőle. Lehet, hogy nekem volt a legmelegebb sátorozós szabadidőruhám meg a legmelegebb hálózsákom?:D vagy ennyire sikerült odaképzelnem Jacobot is?:O Bár 2011-ben is ugyanezzel a felszereléssel érkeztem a pilismaróti sátorozásra, akkor mégis fáztam kicsit a nagy szél miatt. Olyan jó volt a természet hangjaira elaludni autózaj helyett! (L)
Vasárnap reggel elég hideg volt, nehezen is szántam rá magam, hogy "Jacob öleléséből" kimerészkedjek reggelizni. De aztán kimentem, mert már mindenki fenn volt és reggeli után megvártuk, hogy melegedjen az idő, hogy mehessünk még felfedezőútra. A fenyveshez akartunk felmenni, el is indultunk arra, de valahogy semerről sem lehetett megközelíteni. De azért így is jó nagy sétát tettünk, közben szilvát és almát is szedtünk persze azokról a fákról, amik egyik telekhez sem tartoztak. Úgy szeretem a savanyú nyárialmát! Furcsa is ez, mert a meggy pl. nem jön be nekem, pedig az is savanyú, de a nyárialma minden mennyiségben, sokkal jobban ,mint az édes!
Délutánra visszatért az igazi ausztrál hőség, úgyhogy sokat feküdtünk a napon a tónál, amikor visszaértünk a felfedezőútról. Mindannyian jól el is lustultunk, pedig sokkal több sétát terveztünk.
Szuper volt ez a múlt hétvége, jövő nyárra mégtöbb ilyet szeretnék! És olyan jó, hogy a csolnoki tó itt van a közelben!
augusztus 30, 2013
Pilismaróti campingélményeim 2011-ből
Bár most a napokban is volt egy sátorozós élményem, felteszem a 2011-eset is, mert ezelőtt akkor voltam legutóbb. És furcsa, mert az akkori naplóbejegyzésem is úgy kezdődik, mint a mostani:D ez már csak így van:O
2011. aug. 29. hétfő
A hétvégém csodák csodájára nem egy átlagos hétvége volt! Teljesült az az álmom, amit már nyár eleje óta emlegettem, csak eddig nem volt kivel megvalósítani.
Ez az álom pedig nem volt más, mint egy jó kis sátorozás! Szerettem volna, ha a csoptársaimmal jön össze, de mivel nagyon eltűntek a nyárra, így szó sem lehetett róla...
Viszont múlt szerdán a tesóm megemlítette, hogy a barátjával és a barátja haverjaival nyárzáró campingezést szerveznek és engem is meghívnak. Ezen nagyon meglepődtem, tényleg nem számítottam rá, nagyon jól esett. Először zavarban is voltam, mert hát azért a tesóm és a barátja mégiscsak egy pár és hát hogy mehetnék el harmadiknak?:D de aztán tesóm mondta, hogy ez nem egy romantikus programnak indul, hanem több közös ismerősük ott lesz, nemcsak párokról szól, bárki hívhat bárkit.
Na ettől máris jobban éreztem magam. Annyira, hogy eszembe jutott, hogyha már én ismehetek és tényleg bárki hívhat bárkit, akkor én is hívok egy barátnőt, mégpedig Szandit, aki itt lakik a közelben. Persze előtte megbeszéltem tesómmal, aki még örült is az ötletnek. Izgultam, hogy elérem-e Szandit, de szerencsére sikerült: még szerda este két csörgés után felvette a mobilját és vidáman mondta, hogy nem volt progija a hétvégére, így simán el tud jönni! Alig tudtam elhinni. Bárcsak egész nyáron így ment volna minden! :)
Egy valami zavart csak, mégpedig az, hogy mivel nem én voltam a szervező, az utolsó percig alig tudtam, hogy mi hogy lesz, főleg, mert percről percre változtak a tervek:D pl. Szandi küldött még csütörtökön egy sms-t, kérdezte, hozzon-e sátrat, v lesz hely vkinél. Én nem válaszoltam rögtön, mert emlékeztem, hogy két sátrunk van, egyik lehet a tesóméké, másik a miénk Szandival a hétvégére; igen, csakhogy a másikat már ezer éve nem láttuk, mert a telken volt és nem lehetett tudni, h apu hazahozza-e. Pénteken hívott Szandi, de akkor még nem érkezett meg a sátor, így tesóm kénytelen volt neki azt mondani, hogy neki kellene hoznia egyet. Ettől nagyon mérges lettem, mert hát milyen az, hogy elhívom a barátnőmet és mégis neki kell gondoskodnia a sátorról?... Na, de aztán végül apu hazahozta azt a fránya sátrat, úgy este nyolcra. Gyors meg akartam mondani Szandinak, de nem vette fel a telót. Így szombat reggel az volt az első gondolatom, hogy milyen rosszul jön így ki ez az egész... de ahogy erre gondoltam, Szandi visszahívott, így még azelőtt el tudtam újságolni, hogy hazajött a sátor, mielőtt elment volna egy ismerőséhez kölcsön kérni egyetXD Azért tudunk ám alkotni, ugye?:P
De ezután már nem volt más hátra szombat délelőtt, mint a csomagolás, ami gyorsan ment. Délután pedig jött értünk tesóm barátja. Fél3 körül már Pilismaróton voltunk, ahol már várt minket egy hihetetlenül jó hangulatú csapat. Hogy mennyit hülyültünk, azt le sem lehet írni! :) végre újra a saját korosztályommal lehettem, amit egész nyáron hiányoltam! 11-en voltunk, de nekem persze, hogy egy olyan srác tetszett meg, akinek már van barátnőjeXD ahha, van ez így:O Na jó, azért nem úgy tetszett, mint pasi, csak extrajófej volt és ezért persze nagyon szimpi is :)
Úsztunk is egy jót a maróti öbölben, a Duna vize egyszerűen szuper volt, egyáltalán nem fáztam benne.
Persze nem maradt el a bográcsozás sem, tesóm barátja nagoyn finom vacsit készített. A party time-ot a nyár slágerei és Michael Jackson dalai fűszerezték (az a srác, akiről írtam, h extrajófej, nagy Michael Jackson-fan, így csomó olyan dolgot megtudtam tőle az énekesről, amit nem is gondoltam volna és arra is rájöttem, hogy nagyon félreismertem őt. Mármint nem az extrajófej srácot, hanem Jacksont:D
Vacsi után végig a tábortűznél maradtunk, amit a fiúk alig győztek újraéleszteni, pláne, hogy sajnos elég nagy szél volt. De ezt leszámítva nagyon jól szórakoztunk. Meglepő módon csak 2ig maradtunk fenn:D de másnap fél10ig aludtunk, nem is értem, hogyan:D a sátorban nem volt olyan hideg, bár én az egész heti melegrekordok miatt még melegebbre számítottam. Csak a lábam fázott, még a hálózsákban is, de nem bántam, a sátorozásnak így is szuper hangulata volt :) Remélem jövőre mégtöbb ilyen összejön! Ausztráliai kalandornak készülökXD úgyhogy imádok sátorozni!
Miután fél 10 körül felébredtünk, utána is elvoltunk még egy ideig. "Reggeli" után újra átmentünk az öbölhöz, néhányan fürödtek is, de tesóm, a barátja, Szandi és én inkább csak napoztunk, meg drukkoltunk a csapat néhány tagjának, akik horgászni kezdtek:D
Ennek az élménybeszámolónak a végére valami nagyon szépet kellene írnom, mert ez a hétvégém tényleg úgy telt, ahogy az egész nyárnak kellett volna telnie. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki ott volt, hogy én is ott lehettem a barátnőmmel! :)
2011. aug. 29. hétfő
A hétvégém csodák csodájára nem egy átlagos hétvége volt! Teljesült az az álmom, amit már nyár eleje óta emlegettem, csak eddig nem volt kivel megvalósítani.
Ez az álom pedig nem volt más, mint egy jó kis sátorozás! Szerettem volna, ha a csoptársaimmal jön össze, de mivel nagyon eltűntek a nyárra, így szó sem lehetett róla...
Viszont múlt szerdán a tesóm megemlítette, hogy a barátjával és a barátja haverjaival nyárzáró campingezést szerveznek és engem is meghívnak. Ezen nagyon meglepődtem, tényleg nem számítottam rá, nagyon jól esett. Először zavarban is voltam, mert hát azért a tesóm és a barátja mégiscsak egy pár és hát hogy mehetnék el harmadiknak?:D de aztán tesóm mondta, hogy ez nem egy romantikus programnak indul, hanem több közös ismerősük ott lesz, nemcsak párokról szól, bárki hívhat bárkit.
Na ettől máris jobban éreztem magam. Annyira, hogy eszembe jutott, hogyha már én ismehetek és tényleg bárki hívhat bárkit, akkor én is hívok egy barátnőt, mégpedig Szandit, aki itt lakik a közelben. Persze előtte megbeszéltem tesómmal, aki még örült is az ötletnek. Izgultam, hogy elérem-e Szandit, de szerencsére sikerült: még szerda este két csörgés után felvette a mobilját és vidáman mondta, hogy nem volt progija a hétvégére, így simán el tud jönni! Alig tudtam elhinni. Bárcsak egész nyáron így ment volna minden! :)
Egy valami zavart csak, mégpedig az, hogy mivel nem én voltam a szervező, az utolsó percig alig tudtam, hogy mi hogy lesz, főleg, mert percről percre változtak a tervek:D pl. Szandi küldött még csütörtökön egy sms-t, kérdezte, hozzon-e sátrat, v lesz hely vkinél. Én nem válaszoltam rögtön, mert emlékeztem, hogy két sátrunk van, egyik lehet a tesóméké, másik a miénk Szandival a hétvégére; igen, csakhogy a másikat már ezer éve nem láttuk, mert a telken volt és nem lehetett tudni, h apu hazahozza-e. Pénteken hívott Szandi, de akkor még nem érkezett meg a sátor, így tesóm kénytelen volt neki azt mondani, hogy neki kellene hoznia egyet. Ettől nagyon mérges lettem, mert hát milyen az, hogy elhívom a barátnőmet és mégis neki kell gondoskodnia a sátorról?... Na, de aztán végül apu hazahozta azt a fránya sátrat, úgy este nyolcra. Gyors meg akartam mondani Szandinak, de nem vette fel a telót. Így szombat reggel az volt az első gondolatom, hogy milyen rosszul jön így ki ez az egész... de ahogy erre gondoltam, Szandi visszahívott, így még azelőtt el tudtam újságolni, hogy hazajött a sátor, mielőtt elment volna egy ismerőséhez kölcsön kérni egyetXD Azért tudunk ám alkotni, ugye?:P
De ezután már nem volt más hátra szombat délelőtt, mint a csomagolás, ami gyorsan ment. Délután pedig jött értünk tesóm barátja. Fél3 körül már Pilismaróton voltunk, ahol már várt minket egy hihetetlenül jó hangulatú csapat. Hogy mennyit hülyültünk, azt le sem lehet írni! :) végre újra a saját korosztályommal lehettem, amit egész nyáron hiányoltam! 11-en voltunk, de nekem persze, hogy egy olyan srác tetszett meg, akinek már van barátnőjeXD ahha, van ez így:O Na jó, azért nem úgy tetszett, mint pasi, csak extrajófej volt és ezért persze nagyon szimpi is :)
Úsztunk is egy jót a maróti öbölben, a Duna vize egyszerűen szuper volt, egyáltalán nem fáztam benne.
Persze nem maradt el a bográcsozás sem, tesóm barátja nagoyn finom vacsit készített. A party time-ot a nyár slágerei és Michael Jackson dalai fűszerezték (az a srác, akiről írtam, h extrajófej, nagy Michael Jackson-fan, így csomó olyan dolgot megtudtam tőle az énekesről, amit nem is gondoltam volna és arra is rájöttem, hogy nagyon félreismertem őt. Mármint nem az extrajófej srácot, hanem Jacksont:D
Vacsi után végig a tábortűznél maradtunk, amit a fiúk alig győztek újraéleszteni, pláne, hogy sajnos elég nagy szél volt. De ezt leszámítva nagyon jól szórakoztunk. Meglepő módon csak 2ig maradtunk fenn:D de másnap fél10ig aludtunk, nem is értem, hogyan:D a sátorban nem volt olyan hideg, bár én az egész heti melegrekordok miatt még melegebbre számítottam. Csak a lábam fázott, még a hálózsákban is, de nem bántam, a sátorozásnak így is szuper hangulata volt :) Remélem jövőre mégtöbb ilyen összejön! Ausztráliai kalandornak készülökXD úgyhogy imádok sátorozni!
Miután fél 10 körül felébredtünk, utána is elvoltunk még egy ideig. "Reggeli" után újra átmentünk az öbölhöz, néhányan fürödtek is, de tesóm, a barátja, Szandi és én inkább csak napoztunk, meg drukkoltunk a csapat néhány tagjának, akik horgászni kezdtek:D
Ennek az élménybeszámolónak a végére valami nagyon szépet kellene írnom, mert ez a hétvégém tényleg úgy telt, ahogy az egész nyárnak kellett volna telnie. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki ott volt, hogy én is ott lehettem a barátnőmmel! :)
augusztus 27, 2013
Egy különös találkozás - avagy nincsenek véletlenek
Mostanában rengeteget gondolok arra, hogy véletlenek márpedig nincsenek és erről több régebbi élményem is eszembe jutott. Egyik még 2011 júliusából (még az egyetemista időkből) és annyira különlegesnek találom azóta is, hogy itt is megosztom, mert a régi, Neonon vezetett Olasztrálián is fenn volt :)
2011. júl. 17
Nem semmi dolgok történnek velem mostanában! Csupa olyanok, amik arról győznek meg, hogy tényleg nincsenek véletlenek. Most (2011 júliusában) már öt ilyen volt, itt jön közülök az egyik:
Kezdjük az elején. 2009-ben az olasz barátnőmtől, Loretától kaptam egy színes, vidám karkötőt, aminek a színei teljesen kifejezik az optimista beállítottságom :) Loretáról egyébként azt kell tudni, hogy pincérnőként dolgozik egy latisanai bárban és szintén nagyon életvidám; már amikor legelőször találkoztunk (2007 nyarán), úgy fogadott, mintha már évek óta barátnők lennénk. Szinte az volt az érzésem, hogy mi már találkoztunk valahol:D
És ezen a nyáron, 2011-ben, amikor jöttem haza a bocskaikerti rokonoktól, szintén találkoztam valakivel, akivel kapcsolatban ugyanilyen érzésem volt, igaz nem első perctől kezdve, mint Loretánál, hanem kicsit később. Egy idős néni volt, aki mellém ült a vonaton és elkezdtünk beszélgetni. Hogy hogyan? Itt az egyik lényeg: a beszélgetést ő kezdte azzal, hogy milyen szép karkötőm van:D Nekem először furcsa volt, hogy ismeretlenül megszólított és kicsit zavarba jöttem (főleg, mert apum is ott volt:D) így még nem árultam el, honnan van. Mondta, hogy a vidám színeivel illik hozzám, mert ahogy látja, szinte mindig mosolygok. Megkérdezte, meddig utazunk, mondtam, h Bp-ig, de onnan még megyünk tovább Dorogra. És ekkor kiderült, hogy az ő fia, aki orvos, szintén lakott Dorogon, több évig. Már ebből is gondoltam, hogy ez jelenthet vmit. A néni Szentendrére utazott, mire mondtam, hogy én is jártam már ott és szeretem, mert kicsit mediterrán hangulata van. És a néninek erről rögtön Itália jutott az eszébe és elkezdte mesélni, hogy szinte már bejárták és milyen csodálatos ország és mennyi élménye fűződik hozzá. De nemcsak neki, hanem a fiának is, aki egy év alatt perfekt megtanult olaszul. Hogy ez hogy történt? Na, itt derült ki, hogy egy negyedolasz néni talált rám, ugyanis megtudtam, hogy az ő nagymamája, aki a fiának a dédije, olasz és miután legelőször meglátogatták őt Olaszországban (ha jól emlékszem épp Rómában), a fia úgy jött haza, hogy márpedig ő meg fogja tanulni ezt a csodaszép nyelvet, hogy folyékonyan beszélhessen a dédijével. S egy év elég volt, hogy ezt a szép tervet megvalósítsa! Hiába, az olasz gének :)
Alig tudtam hinni a fülemnek. A néni fiában szinte magamra ismertem még akkor is, ha én nem azért tanultam emg olaszul (és nem is egy év alatt), mert rokonom él Itáliában (bár ezek után ki tudja?:D) és nem készülök orvosnak sem, akkor is van valami benne, ami bennem is:D És ő is zongorázik! Na ez már két pont:O
Amikor szóhoz jutottam, mondtam, hogy már én is jártam Itáliában és én is nagyon szeretek mindent, ami olasz. Amikor elmeséltem, hogy 14 éves koromban fedeztem fel Bocelli dalai révén és hogy akkor határoztam el, hogy megtanulom a nyelvet, amikor megtudtam, hogy Bocelli könyvét még nem fordították magyarra, márpedig én mindenképp meg szeretném érteni és küldetésemnek érzem, hogy majd egyszer lefordítsam - a néni teljesen meghatódott. S amikor megtudta, hogy olasz szakos egyetemista vagyok, alig tudta elhinni, mert a kinézetem alapján 18-nak gondolt :) ennek örültem, mert igazából nem is érzem magam még "komoly" 21 évesnek:D
És a hasonlóságoknak itt még mindig nincs vége! Amikor befejeztem az "olaszságom történetét":D megcsörrent a néni telefonja és ő kiment a folyosóra, mert valahogy a fülkében nem volt térerő. De nem is ez a lényeg.. tudjátok, mit mondott, amikor visszajött, ki hívta? A kanadai barátnője, akit egy éve itt ismert meg Mo-n!!! Hát ez nem lehet igaz, hisz nekem is van egy Kanadai Barátnőm! ;) hogy lehet ennyi közös pont egy olyan emberrel, akit eddig nem is ismertem?
Így váltunk Marianna nénivel ismeretlenekből ismerősökké. Még megtudtam róla, hogy alsós tanítónőként dolgozott, de mellette történész is (nagyon szeretem a történelmet, általánosban és gimiben is az volt az egyik kedvenc tantárgyam!) Mire megérkeztünk Bp-re, mindketten megállapítottuk, hogy jókor voltunk jó helyen, nem lehetett véletlen, hogy találkoztunk. Még telszámot is cseréltünk, mert nem akartuk, hogy ez a misztikus találkozás Bp-en véget érjen :) így, ha újra eljönnek Dorogra, vagy én megyek Debrecenbe, ahol ők laknak, van esély, hogy akár mégegyszer összefussunk :)
És ha belegondolok, hogy az egész beszélgetésünk Marianna nénivel úgy indult, hogy ő felfedezte az olasz Loretától kapott karkötőmet...:D
2011. júl. 17
Nem semmi dolgok történnek velem mostanában! Csupa olyanok, amik arról győznek meg, hogy tényleg nincsenek véletlenek. Most (2011 júliusában) már öt ilyen volt, itt jön közülök az egyik:
Kezdjük az elején. 2009-ben az olasz barátnőmtől, Loretától kaptam egy színes, vidám karkötőt, aminek a színei teljesen kifejezik az optimista beállítottságom :) Loretáról egyébként azt kell tudni, hogy pincérnőként dolgozik egy latisanai bárban és szintén nagyon életvidám; már amikor legelőször találkoztunk (2007 nyarán), úgy fogadott, mintha már évek óta barátnők lennénk. Szinte az volt az érzésem, hogy mi már találkoztunk valahol:D
És ezen a nyáron, 2011-ben, amikor jöttem haza a bocskaikerti rokonoktól, szintén találkoztam valakivel, akivel kapcsolatban ugyanilyen érzésem volt, igaz nem első perctől kezdve, mint Loretánál, hanem kicsit később. Egy idős néni volt, aki mellém ült a vonaton és elkezdtünk beszélgetni. Hogy hogyan? Itt az egyik lényeg: a beszélgetést ő kezdte azzal, hogy milyen szép karkötőm van:D Nekem először furcsa volt, hogy ismeretlenül megszólított és kicsit zavarba jöttem (főleg, mert apum is ott volt:D) így még nem árultam el, honnan van. Mondta, hogy a vidám színeivel illik hozzám, mert ahogy látja, szinte mindig mosolygok. Megkérdezte, meddig utazunk, mondtam, h Bp-ig, de onnan még megyünk tovább Dorogra. És ekkor kiderült, hogy az ő fia, aki orvos, szintén lakott Dorogon, több évig. Már ebből is gondoltam, hogy ez jelenthet vmit. A néni Szentendrére utazott, mire mondtam, hogy én is jártam már ott és szeretem, mert kicsit mediterrán hangulata van. És a néninek erről rögtön Itália jutott az eszébe és elkezdte mesélni, hogy szinte már bejárták és milyen csodálatos ország és mennyi élménye fűződik hozzá. De nemcsak neki, hanem a fiának is, aki egy év alatt perfekt megtanult olaszul. Hogy ez hogy történt? Na, itt derült ki, hogy egy negyedolasz néni talált rám, ugyanis megtudtam, hogy az ő nagymamája, aki a fiának a dédije, olasz és miután legelőször meglátogatták őt Olaszországban (ha jól emlékszem épp Rómában), a fia úgy jött haza, hogy márpedig ő meg fogja tanulni ezt a csodaszép nyelvet, hogy folyékonyan beszélhessen a dédijével. S egy év elég volt, hogy ezt a szép tervet megvalósítsa! Hiába, az olasz gének :)
Alig tudtam hinni a fülemnek. A néni fiában szinte magamra ismertem még akkor is, ha én nem azért tanultam emg olaszul (és nem is egy év alatt), mert rokonom él Itáliában (bár ezek után ki tudja?:D) és nem készülök orvosnak sem, akkor is van valami benne, ami bennem is:D És ő is zongorázik! Na ez már két pont:O
Amikor szóhoz jutottam, mondtam, hogy már én is jártam Itáliában és én is nagyon szeretek mindent, ami olasz. Amikor elmeséltem, hogy 14 éves koromban fedeztem fel Bocelli dalai révén és hogy akkor határoztam el, hogy megtanulom a nyelvet, amikor megtudtam, hogy Bocelli könyvét még nem fordították magyarra, márpedig én mindenképp meg szeretném érteni és küldetésemnek érzem, hogy majd egyszer lefordítsam - a néni teljesen meghatódott. S amikor megtudta, hogy olasz szakos egyetemista vagyok, alig tudta elhinni, mert a kinézetem alapján 18-nak gondolt :) ennek örültem, mert igazából nem is érzem magam még "komoly" 21 évesnek:D
És a hasonlóságoknak itt még mindig nincs vége! Amikor befejeztem az "olaszságom történetét":D megcsörrent a néni telefonja és ő kiment a folyosóra, mert valahogy a fülkében nem volt térerő. De nem is ez a lényeg.. tudjátok, mit mondott, amikor visszajött, ki hívta? A kanadai barátnője, akit egy éve itt ismert meg Mo-n!!! Hát ez nem lehet igaz, hisz nekem is van egy Kanadai Barátnőm! ;) hogy lehet ennyi közös pont egy olyan emberrel, akit eddig nem is ismertem?
Így váltunk Marianna nénivel ismeretlenekből ismerősökké. Még megtudtam róla, hogy alsós tanítónőként dolgozott, de mellette történész is (nagyon szeretem a történelmet, általánosban és gimiben is az volt az egyik kedvenc tantárgyam!) Mire megérkeztünk Bp-re, mindketten megállapítottuk, hogy jókor voltunk jó helyen, nem lehetett véletlen, hogy találkoztunk. Még telszámot is cseréltünk, mert nem akartuk, hogy ez a misztikus találkozás Bp-en véget érjen :) így, ha újra eljönnek Dorogra, vagy én megyek Debrecenbe, ahol ők laknak, van esély, hogy akár mégegyszer összefussunk :)
És ha belegondolok, hogy az egész beszélgetésünk Marianna nénivel úgy indult, hogy ő felfedezte az olasz Loretától kapott karkötőmet...:D
augusztus 24, 2013
A tenger odaadó gyermekei
Ezt a dalt az ideji NAIDOC Week hozta el nekem júliusban. 2012-ben jelent meg, s díjat is nyert a National Indigenous Music Awardson. Megríkatott, amikor először hallottam és gyakran még most sem tudom könnyek nélkül hallgatni. Az aboriginek és a természet, ezen belül is a tenger kapcsolatát mondja el. Csodálatos az a természethez való szeretetteljes, szinte gyermeki kötődés, amiről ez a dal szól.
"Kövess engem
a mély kék tengerhez,
Kövess engem
a mély kék tengerhez,
látom a színjátszó naplementét,
olyan, mint ŋarrpiya,
látom a színjátszó naplementét,
gyönyörű, mint ŋarrpiya.
(...)
Szívem visszavágyik
a mély kék tengerhez,
szívem visszavágyik a mély kék tengerhez,
látom arcát,
ahogy rám mosolyog,
érzem ölelését,
ahogy felemel."
Bár én nem vagyok aborigin, olyan, mintha ez a dal a szívem hangján született volna: teljesen át tudom érezni mindazt, amit jelent. A tenger felemelő ölelését és mosolyát Olaszországban éltem át először, s ezt a dalt hallgatva rögtön újra átjárt ez a csodálatos érzés. S bár én nem vagyok bennszülött, azt hiszem, a tengerrel kapcsolatban mégis közösek az érzelmeink. Sohasem felejtem el szeretni és tisztelni, hálát adni azért, hogy én is fürdőzhettem benne, s hogy annyi örömöt okozott; hálát adni a sok szép, különleges kagylóért, amiket az aljáról hozhattam fel; hálát adni azért, hogy vigyázott rám, amíg úsztam; hogy sohasem engedett túl mélyre merülni, lebeghettem a felszínén, odaadó ölelésében; s végül hálát adni a halakért is, amikkel egy-egy ebédre vagy vacsorára megajándékozott. Azt kívánom, bárcsak én is vigyázhatnék rá, hisz olyan értékes és csodálatos!
"Kövess engem
a mély kék tengerhez,
Kövess engem
a mély kék tengerhez,
látom a színjátszó naplementét,
olyan, mint ŋarrpiya,
látom a színjátszó naplementét,
gyönyörű, mint ŋarrpiya.
(...)
Szívem visszavágyik
a mély kék tengerhez,
szívem visszavágyik a mély kék tengerhez,
látom arcát,
ahogy rám mosolyog,
érzem ölelését,
ahogy felemel."
Bár én nem vagyok aborigin, olyan, mintha ez a dal a szívem hangján született volna: teljesen át tudom érezni mindazt, amit jelent. A tenger felemelő ölelését és mosolyát Olaszországban éltem át először, s ezt a dalt hallgatva rögtön újra átjárt ez a csodálatos érzés. S bár én nem vagyok bennszülött, azt hiszem, a tengerrel kapcsolatban mégis közösek az érzelmeink. Sohasem felejtem el szeretni és tisztelni, hálát adni azért, hogy én is fürdőzhettem benne, s hogy annyi örömöt okozott; hálát adni a sok szép, különleges kagylóért, amiket az aljáról hozhattam fel; hálát adni azért, hogy vigyázott rám, amíg úsztam; hogy sohasem engedett túl mélyre merülni, lebeghettem a felszínén, odaadó ölelésében; s végül hálát adni a halakért is, amikkel egy-egy ebédre vagy vacsorára megajándékozott. Azt kívánom, bárcsak én is vigyázhatnék rá, hisz olyan értékes és csodálatos!
szeptember 13, 2012
Németországi élményeim6 - Lora és a magyarok
2012. júl. 19. csütörtök - A CÍMRŐL NEMSOKÁRA
Ezen a napon a hamburgi fűszermúzeumot és a sportstadiont fedeztük fel. A fűszermúzeumban, amiről azt mondták, az egyetlen ilyen múzeum a világon, fűszerkóstoláson kívül megnézhettük azokat az eszközöket és gépeket is, amikkel készülnek a fűszerek. Néhányan unalmasnak tartották ezt a programot, de nekem tetszett, még akkor is, ha nem egészen hiszem el, hogy a hamburgi a világ egyetlen ilyen múzeuma. Bár csak azért nem hiszem el, mert csak négy kontinens fűszereit ismerhettük meg; és szerintem ausztráloknak is kell lenniük, ezeket viszont nem láttuk:D
A stadionba természetesen esőben érkeztünk:O de nagyon részletesen feltérképeztük, még a VIP-részlegben is voltunk, meg azon a részen is, amit csak újságíróknak és tv-seknek tartanak fenn. Még sosem volt ilyenre lehetőségem, így kiváltságosnak éreztem magam:D A sportolók öltözőjében is jártunk, ahol régi és új ruhadarabokat, ill. régi és új labdákat és más emlékeket is megnéztünk.
És hogy a bejegyzés címe miért "Lora és a magyarok"? Nos azért, mert Lora volt az az önkéntes néni, aki nekem segített a stadionban, csak ott találkoztunk vele először. Kellemes meglepetést okozott. Amikor megkérdezte angolul, honnan jöttem és mondtam, hogy Magyarországról, egy fél percre elgondolkodott; aztán elszámolt magyarul 10-ig, olyan tisztán, hogy nem is mondtam volna meg, hogy német! Meg ezt a mondókát is mondta, ugyanilyen tisztán: "piros, fehér, zöld, drága magyar föld!" Pedig ebben a mondókában is nagyon sok az r betű, de egyik sem hangzott h-nak, nagyon tisztán és nagyon aranyosan mondta! Elállt a szavam, és kicsit könnyes lett a szemem, annyira meghatódtam. Ritkán hallani, hogy valaki, aki nem magyar anyanyelvű, ilyen tisztán beszél magyarul. Lora mondta aztán angolul, hogy régen ismert egy Gábor nevű magyar srácot, tőle tanulta ezeket. Meg akartam kérdezni, hol ismerkedtek meg, de valami már megint lehetett az angolommal, mert nem értette; gondoltam, megpróbálom németül kérdezni, ha már ő is beszélt egy kicsit magyarul. Így már értette is, és mondta angolul, hogy Gábor ugyanarra az egyetemre járt, mint ő, ott ismerkedtek meg, egymásba is szerettek:D de aztán mégsem házasodtak össze, viszont sok szép emléke van Gáborról. Hogy ez a világ milyen kicsi!
És miután bejártuk a stadiont és visszamentünk a kocsikhoz, Lora úgy köszönt el tőlem: "goodbye, my sweet Hungarian friend!" Ezt sohasem fogom elfelejteni :)
Ezen a napon a hamburgi fűszermúzeumot és a sportstadiont fedeztük fel. A fűszermúzeumban, amiről azt mondták, az egyetlen ilyen múzeum a világon, fűszerkóstoláson kívül megnézhettük azokat az eszközöket és gépeket is, amikkel készülnek a fűszerek. Néhányan unalmasnak tartották ezt a programot, de nekem tetszett, még akkor is, ha nem egészen hiszem el, hogy a hamburgi a világ egyetlen ilyen múzeuma. Bár csak azért nem hiszem el, mert csak négy kontinens fűszereit ismerhettük meg; és szerintem ausztráloknak is kell lenniük, ezeket viszont nem láttuk:D
A stadionba természetesen esőben érkeztünk:O de nagyon részletesen feltérképeztük, még a VIP-részlegben is voltunk, meg azon a részen is, amit csak újságíróknak és tv-seknek tartanak fenn. Még sosem volt ilyenre lehetőségem, így kiváltságosnak éreztem magam:D A sportolók öltözőjében is jártunk, ahol régi és új ruhadarabokat, ill. régi és új labdákat és más emlékeket is megnéztünk.
És hogy a bejegyzés címe miért "Lora és a magyarok"? Nos azért, mert Lora volt az az önkéntes néni, aki nekem segített a stadionban, csak ott találkoztunk vele először. Kellemes meglepetést okozott. Amikor megkérdezte angolul, honnan jöttem és mondtam, hogy Magyarországról, egy fél percre elgondolkodott; aztán elszámolt magyarul 10-ig, olyan tisztán, hogy nem is mondtam volna meg, hogy német! Meg ezt a mondókát is mondta, ugyanilyen tisztán: "piros, fehér, zöld, drága magyar föld!" Pedig ebben a mondókában is nagyon sok az r betű, de egyik sem hangzott h-nak, nagyon tisztán és nagyon aranyosan mondta! Elállt a szavam, és kicsit könnyes lett a szemem, annyira meghatódtam. Ritkán hallani, hogy valaki, aki nem magyar anyanyelvű, ilyen tisztán beszél magyarul. Lora mondta aztán angolul, hogy régen ismert egy Gábor nevű magyar srácot, tőle tanulta ezeket. Meg akartam kérdezni, hol ismerkedtek meg, de valami már megint lehetett az angolommal, mert nem értette; gondoltam, megpróbálom németül kérdezni, ha már ő is beszélt egy kicsit magyarul. Így már értette is, és mondta angolul, hogy Gábor ugyanarra az egyetemre járt, mint ő, ott ismerkedtek meg, egymásba is szerettek:D de aztán mégsem házasodtak össze, viszont sok szép emléke van Gáborról. Hogy ez a világ milyen kicsi!
És miután bejártuk a stadiont és visszamentünk a kocsikhoz, Lora úgy köszönt el tőlem: "goodbye, my sweet Hungarian friend!" Ezt sohasem fogom elfelejteni :)
Németországi élményeim5 - Fürdőzős ausztrál tél. Vagy német nyár? Ahogy nézzük!
2012. júl. 18. szerda, júl. 22. vasárnap
A bejegyzés címe önmagáért beszél. Amikor júl. 13-án elutaztam Németországba, Mo-n kb. 35-40 fok volt. Ehhez képest Németországban (legalábbis Schlezwig Holstein tartományban, ahol mi voltunk) 15-20:D és a németek már ezt is nyárnak nevezik:O Míg Melbourne-ben is kb. ugyanilyen idő lehetett, de Ausztráliában azok a téli hónaok, amik nálunk a nyáriak, így ott érthető a lehűlés. Még hozzáadódik a mindennapos esőzés, amiben ugye Németországban sem volt hiány, és már kész is az igazi ausztráltéli idő :) és míg a szüleim szörnyülködtek, hogy itthagyom a jó időt és megyek a hidegbe, addig én csak mosolyogtam, hogy no worries, Melbourne-ben is kb. ilyen idő van most, szóval a német nyarat nem nehéz optimistán ausztrál télként megélni :) pláne, amikor később egy Au-ba frissen megérkezett bloggerismerősömnél is olvastam, hogy 15-20 fokba érkezett a magyar 40-ből :)
Első németországi hetem időjárásáról tényleg gyakran eszembe jutott a brisbanei Kriszék bejegyzése (majd később linkelek is, csak most lusta vagyok), amiben írták: "Melbourne az a város, ahol egy nap alatt négy évszak is lehet." Nos, az a helyzet, hogy ez teljesen igaz volt az első héten Németo-ra is. Hűvös-napos, esős-tűzőnapos, esős-fülledt idők váltogatták egymást, szinte negyedóránként. Nem viccelek, tényleg kiszámíthatatlanul gyorsan, volt, hogy elkezdett zuhogni az eső, de akármennyire is gyorsan próbáltam felvenni az esőkabátom, már csak szemerkélt, mire felvettem. Öt perc múlva égető napsütés, amiről reméltem, hogy marad, hisz nyár van, vagy mi a szösz! Levettem a két réteg pulcsit, bepakoltam a táskámba, de akkor meg elkezdett fújni a hideg szél. Szóval a balti area jól meg tudja viccelni az embert, nem lehet eléggé felkészülni, mert sosem tudod, hogy a következő percben mi jön:O szóval ez az az idő, ami az Ötödik Kontinensen már tél, a németeknél meg akárhogy is, de nyár!
Mégpedig annyira, hogy 22-én a Balti-tengerben is megfürödtünk, persze aznap pont tartósan jó idő volt. Sőt, az első nap volt, amikor nem is esett! De a víz azért hideg volt, de mivel tengerről volt szó, nem volt kérdés, hogy kipróbáljam. Egy tengeri fürdőzést még akkor sem hagynék ki, ha jégtáblák úszkálnak benne:D ez a jelszavam, ha tengerről van szó. És ez a jégtáblás dolog a Baltinál jóformán még be is jött:D amikor vacogva megkérdeztük FELIX-et, hány fokos lehet a víz, azt mondta: "hát nem is tudom.. olyan 12 körül?..":O háhá, annyi baj legyen! Adventures forever!:D Egyébként ezt a hidegfürdőt FELIX-en, Manuelén, Gretán, Clarán és rajtam kívül még talán csak ketten vállalták be. Kicsit úsztunk is, de 20 percnél tovább nem hiszem, hogy fürödtünk. Bár a következő nap délutánján igen, akkor még Adriant is rá tudtam venni egy kis úszásra. De amíg nem úszott, addig is figyelt rám, mindig szólt,ha úgy látta, hogy¨ ideje visszafordulnom, etc. Nagyon jó fej volt :)
Na, de igazából most 18-áról, szerdáról akartam írni; mert akkor is vízes nap volt, csak nem a tengernél, hanem fedett termálfürdőben, ahol pezsgőfürdőzni és szaunázni is lehetett. Mindkettő nagyon-nagyon jól esett, mert pezsgőfürdőben már rég voltam, szaunában meg mégrégebben, így anyuéknak egyszerűen élményfürdőként emlegettem az egészet:D csak egy valamit nem értettem: a szauna előtt le kellett vennünk a bikinit és törölközőt csavartunk magunkra, úgy mentünk a szaunába. Ebben mi a logika? Miért nem mehettünk bikiniben, ahogy itthon is? A törölköző kényelmetlen, mert végig figyelni kellett rá, hogy le ne essen, a bikini meg pont ott lenne, ahol kell; miért bonyolítják túl ezzel a törcsizéssel?:O na nem baj, ezt leszámítva szuper volt!
A bejegyzés címe önmagáért beszél. Amikor júl. 13-án elutaztam Németországba, Mo-n kb. 35-40 fok volt. Ehhez képest Németországban (legalábbis Schlezwig Holstein tartományban, ahol mi voltunk) 15-20:D és a németek már ezt is nyárnak nevezik:O Míg Melbourne-ben is kb. ugyanilyen idő lehetett, de Ausztráliában azok a téli hónaok, amik nálunk a nyáriak, így ott érthető a lehűlés. Még hozzáadódik a mindennapos esőzés, amiben ugye Németországban sem volt hiány, és már kész is az igazi ausztráltéli idő :) és míg a szüleim szörnyülködtek, hogy itthagyom a jó időt és megyek a hidegbe, addig én csak mosolyogtam, hogy no worries, Melbourne-ben is kb. ilyen idő van most, szóval a német nyarat nem nehéz optimistán ausztrál télként megélni :) pláne, amikor később egy Au-ba frissen megérkezett bloggerismerősömnél is olvastam, hogy 15-20 fokba érkezett a magyar 40-ből :)
Első németországi hetem időjárásáról tényleg gyakran eszembe jutott a brisbanei Kriszék bejegyzése (majd később linkelek is, csak most lusta vagyok), amiben írták: "Melbourne az a város, ahol egy nap alatt négy évszak is lehet." Nos, az a helyzet, hogy ez teljesen igaz volt az első héten Németo-ra is. Hűvös-napos, esős-tűzőnapos, esős-fülledt idők váltogatták egymást, szinte negyedóránként. Nem viccelek, tényleg kiszámíthatatlanul gyorsan, volt, hogy elkezdett zuhogni az eső, de akármennyire is gyorsan próbáltam felvenni az esőkabátom, már csak szemerkélt, mire felvettem. Öt perc múlva égető napsütés, amiről reméltem, hogy marad, hisz nyár van, vagy mi a szösz! Levettem a két réteg pulcsit, bepakoltam a táskámba, de akkor meg elkezdett fújni a hideg szél. Szóval a balti area jól meg tudja viccelni az embert, nem lehet eléggé felkészülni, mert sosem tudod, hogy a következő percben mi jön:O szóval ez az az idő, ami az Ötödik Kontinensen már tél, a németeknél meg akárhogy is, de nyár!
Mégpedig annyira, hogy 22-én a Balti-tengerben is megfürödtünk, persze aznap pont tartósan jó idő volt. Sőt, az első nap volt, amikor nem is esett! De a víz azért hideg volt, de mivel tengerről volt szó, nem volt kérdés, hogy kipróbáljam. Egy tengeri fürdőzést még akkor sem hagynék ki, ha jégtáblák úszkálnak benne:D ez a jelszavam, ha tengerről van szó. És ez a jégtáblás dolog a Baltinál jóformán még be is jött:D amikor vacogva megkérdeztük FELIX-et, hány fokos lehet a víz, azt mondta: "hát nem is tudom.. olyan 12 körül?..":O háhá, annyi baj legyen! Adventures forever!:D Egyébként ezt a hidegfürdőt FELIX-en, Manuelén, Gretán, Clarán és rajtam kívül még talán csak ketten vállalták be. Kicsit úsztunk is, de 20 percnél tovább nem hiszem, hogy fürödtünk. Bár a következő nap délutánján igen, akkor még Adriant is rá tudtam venni egy kis úszásra. De amíg nem úszott, addig is figyelt rám, mindig szólt,ha úgy látta, hogy¨ ideje visszafordulnom, etc. Nagyon jó fej volt :)
Na, de igazából most 18-áról, szerdáról akartam írni; mert akkor is vízes nap volt, csak nem a tengernél, hanem fedett termálfürdőben, ahol pezsgőfürdőzni és szaunázni is lehetett. Mindkettő nagyon-nagyon jól esett, mert pezsgőfürdőben már rég voltam, szaunában meg mégrégebben, így anyuéknak egyszerűen élményfürdőként emlegettem az egészet:D csak egy valamit nem értettem: a szauna előtt le kellett vennünk a bikinit és törölközőt csavartunk magunkra, úgy mentünk a szaunába. Ebben mi a logika? Miért nem mehettünk bikiniben, ahogy itthon is? A törölköző kényelmetlen, mert végig figyelni kellett rá, hogy le ne essen, a bikini meg pont ott lenne, ahol kell; miért bonyolítják túl ezzel a törcsizéssel?:O na nem baj, ezt leszámítva szuper volt!
Németországi élményeim4 - "are you from Argentina?"
Most kihagyom a hétfőt, mert majd a következő hétfővel együtt szeretnék róla írni:D Most itt jönnek a keddi élményeim:
2012. júl. 17. kedd
Ennek a napnak a délelőttjét a szálláson töltöttük és csak délután mentünk át egy hangulatos tánciskolába, aminek a közelében egy olasz étterem is volt.
Délelőtt, amikor 10 körül átmentem a szobánkból a "common roomba", egy zongora hangjait hallottam. Mivel kedd előtt nem töltöttünk sok időt a szálláson, nem is tudtam, hogy van ott zongora. De a hangját követve lépcsőkhöz jutottam és miután felmentem rajtuk, balra volt az a szoba, ahonnan a virtuóz zongorajátékot hallottam. S a zongoravirtuóz, mint később megtudtam, a lengyel Christian volt. Két saját dalát mutatta be nekünk, mindkettőnek volt szövege is. Nagyon tetszett az a virtuozitás, ahogy játszott. De a német Anne és az olasz Manuele is nagyon tehetségesek, jól zongiznak ők is. Anne percek alatt képes megtanulni bármilyen musicalt vagy bármit, akármilyen bonyolult akkordok is vannak benne! Amikor kérdeztem, mi a titka, azt mondta, csak hallja a rádióban és játsza. Jesszus, nekem meg hetekbe kerül, mire ugyanígy megtanulok vmit, ráadásul nekem még le is kell lassítanom, hogy követni tudjam és pontosan halljam a kíséret midnen akkordját, hogy utána az ujjaimba is be tudjam kódolni. Meg amikben túl bonyi akkordok vannak, azokat el sem tudom játszani, még lassítva sem; Anne meg tényleg bármit! A mázlista! Több este is volt, amikor felmentünk a zongoraszobába 10-en is és Anne kíséretével mindenfélét énekeltünk :) Annénak a zongora olyasmi, mint másnak a gitár:D
A bejegyzés címe egyébként a következő élményből jött: tudni kell rólam, hogy kreol bőrű vagyok - vagyis ahogy én hívom, még a bőröm is olasz:D és nagyon könnyen megfog a nap. A bécsi nemzetközi táborban emiatt többször olasznak is néztek, amire az Itália- és az olasz nyelvimádatom miatt különösen büszke vagyok:O Most viszont, amikor délután megérkeztünk a tánciskolába, egy kedves néni azt kérdezte: "are you from Argentina?" Ez a kérdés annyira meglepett -bár tudtam, hogy a barnaságom miatt kérdezi, - hogy a mosolygástól alig tudtam válaszolni:D de amikor mondtam, h magyar vagyok, a néni alig tudta elhinni:O ezt sosem felejtem el:D
A tánciskolában disco-táncot és keringőt is gyakoroltunk. Kb. 2órát töltöttünk ott, és, bár ritkán táncolok, jól éreztem magam. Először épp annak a néninek a fiával táncoltam, aki kérdezte, h argentin vagyok-e:D De zavarban lehetett, mert nem igazán beszélt - vagy csak az angollal volt gondja, ahogy persze nekem is:O Pedig szívesen megismertem volna egy kicsit jobban tánc közben, dehát ez az angol már csak ilyen: nem mindig tud híd lenni egy német srác és egy "olasz" (vagy argentin?:D) lány között, aki egyébként magyar, de Ausztrália felfedezése az álma, viszont még nem tudja, hogy ha ez a nyavalyás angol ilyen nehéz, hogy fogja megvalósítani ezt... de egy mázlija mégiscsak van ennek a csajnak: mégpedig az, hogy "very hardworking". És emiatt abban is hisz, hogy semmi sem lehetetlen. :)
A tánciskola után az olasz étterembe mentünk át, ahol épp Manuelével és Gretával ültem egy asztalnál. Ők, a szakértők minden ételnél megvitatták, hogyan készül, melyik tészta között mi a különbség, etc. Néha olaszul, hogy csak én értettem, néha angolul, ilyenkor a mellettem ülő észt Mari-Liis és a velünk szemben ülő litván Gluosne és magyar barátnőm is kérdezett. De hogy tudta Manuele és Greta annyi fűszer meg más kaja nevét angolul? Számomra ez még rejtély, de később biztos nekem sem lesz az:) Bár ha belegondolok, a gasztronómia azért egyelőre még olaszul sem megy olyan könnyen. Hehe:D
Mindenesetre nagyon jó kis nap és este volt a keddi is :)
2012. júl. 17. kedd
Ennek a napnak a délelőttjét a szálláson töltöttük és csak délután mentünk át egy hangulatos tánciskolába, aminek a közelében egy olasz étterem is volt.
Délelőtt, amikor 10 körül átmentem a szobánkból a "common roomba", egy zongora hangjait hallottam. Mivel kedd előtt nem töltöttünk sok időt a szálláson, nem is tudtam, hogy van ott zongora. De a hangját követve lépcsőkhöz jutottam és miután felmentem rajtuk, balra volt az a szoba, ahonnan a virtuóz zongorajátékot hallottam. S a zongoravirtuóz, mint később megtudtam, a lengyel Christian volt. Két saját dalát mutatta be nekünk, mindkettőnek volt szövege is. Nagyon tetszett az a virtuozitás, ahogy játszott. De a német Anne és az olasz Manuele is nagyon tehetségesek, jól zongiznak ők is. Anne percek alatt képes megtanulni bármilyen musicalt vagy bármit, akármilyen bonyolult akkordok is vannak benne! Amikor kérdeztem, mi a titka, azt mondta, csak hallja a rádióban és játsza. Jesszus, nekem meg hetekbe kerül, mire ugyanígy megtanulok vmit, ráadásul nekem még le is kell lassítanom, hogy követni tudjam és pontosan halljam a kíséret midnen akkordját, hogy utána az ujjaimba is be tudjam kódolni. Meg amikben túl bonyi akkordok vannak, azokat el sem tudom játszani, még lassítva sem; Anne meg tényleg bármit! A mázlista! Több este is volt, amikor felmentünk a zongoraszobába 10-en is és Anne kíséretével mindenfélét énekeltünk :) Annénak a zongora olyasmi, mint másnak a gitár:D
A bejegyzés címe egyébként a következő élményből jött: tudni kell rólam, hogy kreol bőrű vagyok - vagyis ahogy én hívom, még a bőröm is olasz:D és nagyon könnyen megfog a nap. A bécsi nemzetközi táborban emiatt többször olasznak is néztek, amire az Itália- és az olasz nyelvimádatom miatt különösen büszke vagyok:O Most viszont, amikor délután megérkeztünk a tánciskolába, egy kedves néni azt kérdezte: "are you from Argentina?" Ez a kérdés annyira meglepett -bár tudtam, hogy a barnaságom miatt kérdezi, - hogy a mosolygástól alig tudtam válaszolni:D de amikor mondtam, h magyar vagyok, a néni alig tudta elhinni:O ezt sosem felejtem el:D
A tánciskolában disco-táncot és keringőt is gyakoroltunk. Kb. 2órát töltöttünk ott, és, bár ritkán táncolok, jól éreztem magam. Először épp annak a néninek a fiával táncoltam, aki kérdezte, h argentin vagyok-e:D De zavarban lehetett, mert nem igazán beszélt - vagy csak az angollal volt gondja, ahogy persze nekem is:O Pedig szívesen megismertem volna egy kicsit jobban tánc közben, dehát ez az angol már csak ilyen: nem mindig tud híd lenni egy német srác és egy "olasz" (vagy argentin?:D) lány között, aki egyébként magyar, de Ausztrália felfedezése az álma, viszont még nem tudja, hogy ha ez a nyavalyás angol ilyen nehéz, hogy fogja megvalósítani ezt... de egy mázlija mégiscsak van ennek a csajnak: mégpedig az, hogy "very hardworking". És emiatt abban is hisz, hogy semmi sem lehetetlen. :)
A tánciskola után az olasz étterembe mentünk át, ahol épp Manuelével és Gretával ültem egy asztalnál. Ők, a szakértők minden ételnél megvitatták, hogyan készül, melyik tészta között mi a különbség, etc. Néha olaszul, hogy csak én értettem, néha angolul, ilyenkor a mellettem ülő észt Mari-Liis és a velünk szemben ülő litván Gluosne és magyar barátnőm is kérdezett. De hogy tudta Manuele és Greta annyi fűszer meg más kaja nevét angolul? Számomra ez még rejtély, de később biztos nekem sem lesz az:) Bár ha belegondolok, a gasztronómia azért egyelőre még olaszul sem megy olyan könnyen. Hehe:D
Mindenesetre nagyon jó kis nap és este volt a keddi is :)
Németországi élményeim3 - ki gondolta volna?
2012. júl. 15. vasárnap
Ezen a napon olyan dolgot próbálhattunk ki a táborban, amiről nem is gondoltam volna, hogy úgy is kipróbálhatom, hogy nem látok. Talán nem nehéz kitalálni, hogy az autóvezetésről van szó :) kimentünk egy hatalmas rutinpályára, ahol szintén önkéntesek vártak ránk. Ők navigáltak bennünket vezetés közben, mondták, mikor mit nyomjunk, merre forduljunk, etc. Mivel tényleg jó nagy volt a rutinpálya, még azt is megengedték, hogy egyszer-egyszer rákapcsoljunk:D Én nagyon élveztem, sosem hittem volna, hogy én is kipróbálhatom. Bár ha jól emlékszem, épp Németországban él az a srác, aki látássérültként szerzett jogsit (ne kérdezzétek, hogyan, én sem tudom elképzelni atótl függetlenül, hogy most kipróbáltam - főleg azért nem, mert nyilván más egy óriási rutinpálya, ahol mi voltunk, meg más a forgalom); legalábbis mintha hallottam volna vmi ilyesmit, tehát a németektől az ilyesmi nem is áll annyira távol:D Két nagy kört mentem két különböző kocsival;az egyik manuális, a másik automata volt, persze a manuálissal volt a legjobb. Kicsit furcsa volt a manuálisnál, hogy akkor is hirtelen fékezett, amikor épp hogy csak hozzáértem a fékhez:O Pedig a második fékezésnél már nagyon koncentráltam, hogy finoman nyomjam meg.
És mivel már létezik gps, be is indult a fantáziám, hogy a jövőben lehet, hogy tényleg nem is lesz lehetetlen, hogy látássérültek is vezessenek. Persze ez még nagyon távoli jövő, mert a gps azért még nem tökéletes, arról nem is beszélve, hogy a forgalmat sem érzékeli a programja; anélkül meg tényleg képtelenség lenne -egyelőre. De ebbe belegondolva meg mégjobban örülök, hogy mégis kipróbálhattam :)
Viszont az előző bejegyzésben írtam, hogy az angolomnak már kevésbé örültem a rutinpályán... Az történt ugyanis, hogy Clara rám bízta a táskáját, amikor mosdóba ment és nem ért vissza, mire a vezetésnél rám került a sor. Így mindkettőnk táskáját magammal vittem a kocsiba, ahol Martin berakta őket hátra, ahogy Adrianét és Gretáét is. És miután Martin instrukcióival mindhárman végigmentünk a pályán, én próbáltam szólni a kiszállásnál, hogy szeretném visszakérni a táskákat, de Martin nem értette, ami nem az ő hibája, hanem az enyém, mert elég halkan beszéltem. Igen, angolul nem vagyok olyan határozott, mint olaszul, Martin meg teljesen elfeledkezett a táskákról. De azt tudtam, hogy a rutinpályát és a kocsikat is most csak mi birtokoljuk, így azt is tudtam, hogy nem fognak elveszni akkor sem, ha ebédidő alatt a kocsiban maradnak. A baj csak akkor volt, amikor Clara kérdezte, hogy hol a táskája. Tudtam, hogy Martin utánunk rögtön kérte a következő három embert, de mivel legalább egy fél óra telt el azután, hogy visszaértem, nem tudtam, hogy már velük is visszaért-e vagy sem. Elmondtam Clarának - persze olaszul, - hogy mi a helyzet, mire ő kicsit mérges lett, hogy "dehát Annie, benne van az i-phone-om meg a pénzem". Igen, tudom, az enyémben is ott van a digitális diktafon, de Martinék mindjárt visszajönnek és visszaadják. De ekkor már annyira mérges voltam magamra, hogy hirtelen már ebben sem voltam biztos. Hogy lesz belőlem nemzetközi explorer, ha még egy ilyen egyszerű dolgot sem lehet rám bízni?
Végül Clara megkereste Fabiant és mindkettőnk táskáját visszaszerezték. Jó annak, aki már szépen, gyorsan és hangosan beszél angolul... De én aznap csak annyit értem el az angolnak köszönhetően, hogy jól beégtem az újdonsült olasz barátnőm előtt. Szép kis dolog, mi?
Ezen a napon olyan dolgot próbálhattunk ki a táborban, amiről nem is gondoltam volna, hogy úgy is kipróbálhatom, hogy nem látok. Talán nem nehéz kitalálni, hogy az autóvezetésről van szó :) kimentünk egy hatalmas rutinpályára, ahol szintén önkéntesek vártak ránk. Ők navigáltak bennünket vezetés közben, mondták, mikor mit nyomjunk, merre forduljunk, etc. Mivel tényleg jó nagy volt a rutinpálya, még azt is megengedték, hogy egyszer-egyszer rákapcsoljunk:D Én nagyon élveztem, sosem hittem volna, hogy én is kipróbálhatom. Bár ha jól emlékszem, épp Németországban él az a srác, aki látássérültként szerzett jogsit (ne kérdezzétek, hogyan, én sem tudom elképzelni atótl függetlenül, hogy most kipróbáltam - főleg azért nem, mert nyilván más egy óriási rutinpálya, ahol mi voltunk, meg más a forgalom); legalábbis mintha hallottam volna vmi ilyesmit, tehát a németektől az ilyesmi nem is áll annyira távol:D Két nagy kört mentem két különböző kocsival;az egyik manuális, a másik automata volt, persze a manuálissal volt a legjobb. Kicsit furcsa volt a manuálisnál, hogy akkor is hirtelen fékezett, amikor épp hogy csak hozzáértem a fékhez:O Pedig a második fékezésnél már nagyon koncentráltam, hogy finoman nyomjam meg.
És mivel már létezik gps, be is indult a fantáziám, hogy a jövőben lehet, hogy tényleg nem is lesz lehetetlen, hogy látássérültek is vezessenek. Persze ez még nagyon távoli jövő, mert a gps azért még nem tökéletes, arról nem is beszélve, hogy a forgalmat sem érzékeli a programja; anélkül meg tényleg képtelenség lenne -egyelőre. De ebbe belegondolva meg mégjobban örülök, hogy mégis kipróbálhattam :)
Viszont az előző bejegyzésben írtam, hogy az angolomnak már kevésbé örültem a rutinpályán... Az történt ugyanis, hogy Clara rám bízta a táskáját, amikor mosdóba ment és nem ért vissza, mire a vezetésnél rám került a sor. Így mindkettőnk táskáját magammal vittem a kocsiba, ahol Martin berakta őket hátra, ahogy Adrianét és Gretáét is. És miután Martin instrukcióival mindhárman végigmentünk a pályán, én próbáltam szólni a kiszállásnál, hogy szeretném visszakérni a táskákat, de Martin nem értette, ami nem az ő hibája, hanem az enyém, mert elég halkan beszéltem. Igen, angolul nem vagyok olyan határozott, mint olaszul, Martin meg teljesen elfeledkezett a táskákról. De azt tudtam, hogy a rutinpályát és a kocsikat is most csak mi birtokoljuk, így azt is tudtam, hogy nem fognak elveszni akkor sem, ha ebédidő alatt a kocsiban maradnak. A baj csak akkor volt, amikor Clara kérdezte, hogy hol a táskája. Tudtam, hogy Martin utánunk rögtön kérte a következő három embert, de mivel legalább egy fél óra telt el azután, hogy visszaértem, nem tudtam, hogy már velük is visszaért-e vagy sem. Elmondtam Clarának - persze olaszul, - hogy mi a helyzet, mire ő kicsit mérges lett, hogy "dehát Annie, benne van az i-phone-om meg a pénzem". Igen, tudom, az enyémben is ott van a digitális diktafon, de Martinék mindjárt visszajönnek és visszaadják. De ekkor már annyira mérges voltam magamra, hogy hirtelen már ebben sem voltam biztos. Hogy lesz belőlem nemzetközi explorer, ha még egy ilyen egyszerű dolgot sem lehet rám bízni?
Végül Clara megkereste Fabiant és mindkettőnk táskáját visszaszerezték. Jó annak, aki már szépen, gyorsan és hangosan beszél angolul... De én aznap csak annyit értem el az angolnak köszönhetően, hogy jól beégtem az újdonsült olasz barátnőm előtt. Szép kis dolog, mi?
Németországi élményeim2 - angolul a magasban
2012. júl. 14. szombat
Ezen a reggelen reggelinél megismertük a tábor többi résztvevőjét: a német Annét, az észt Mari-Liist, a lengyel Christiant és Jakobot, na meg persze a három olaszt: a római Clarát, a bergamói Gretát és a rimini-i Manuelét :) a napi program során pedig még többeket: a szintén észt Christelt, a litván Osvaldast és Gluosne-t, a svájci Aniciát, a holland Bobot (Clara barátját!), és a szintén német Adriant és Virginiát. Meg az önkéntes szervezők is bemutatkoztak, akikhez később még csatlakozott Rhonda, Anselm, Miri és az indiai származású Nites is :)
Az ismerkedés után 11 körül indultunk a szombati program helyszínére, egy erdős területre, ahol egy fából és kötélből készült piramis-labirintust másztunk meg (sok ilyen sportos program volt). Egy-egy szervező navigált bennünket, mondta, hogy mikor mennyit lépjünk, hol van a fa- vagy a kötélhíd, meg hogy a karabíner csíptetőjét melyik korlátra akasszuk be, hogy teljesen biztonságosan másszunk (ugye említettem, hogy látássérülteknek szervezett tábor volt). Na, engem az elején kicsit zavarba hozott pár ismeretlennek tűnő angol szó, de öt perc múlva már minden simán ment :) akkor ijedtem csak meg kicsit, amikor a jó magasan lévő kötélhídnál nem találtam elsőre a kapaszkodót; vagyis találtam vmit, de az túl alacsonyan volt; FELIX, aki lentről figyelt, mondta, hogy van fentebb is egy, csak nem biztos benne, hogy elérem; de pont elértem, így most már teljes biztonságban és nevetve mentem végig a himbálózó kötélhídon. Oh, ahogy írok róla, olyan, mintha most is ott lennék! Miután minden fa- és kötéllépcsőn, ill. hídon átegyensúlyoztam, és magamba szívtam egy kis erdei magaslati levegőt, a piramis legvégén volt egy tányérszerű bigyó, amivel jó gyorsan le lehetett csúszni. Az egész nagyon tetszett, egyedül az angolos értetlenségem miatt szégyenkeztem kicsit:D De gondoltam, ez még csak az első teljesen angol nap, majd a következő napokon ez is jobban fog menni.
Miután mindenki végigment a piramison, bbq-ztunk az erdőben; minden nagyon finom volt és a társaság is szuper. Főleg Mari- Liis-szel és persze Claráékkal beszélgettem sokat (az első nap megtörtént az a csoda, hogy még nem beszéltem Claráékkal olaszul, mert mindig volt körülöttünk olyasvalaki, aki nem értette volna, így maradt az angol:D). Kicsit Christellel is beszéltem, akiről megtudtam, hogy magyar az anyukája:D Viszont ő - mármint Christel - már csak néhány magyar szót ismer... Ez sztem kicsit furcsa, mert pl. én is ismerek egy olyan családot,ahol a férj olasz, a feleség meg magyar, és mindkét fiuk Olaszországban született, ott is nőttek fel, de mégis megtanultak magyarul. Bár ott az olasz apuka mindig dolgozott, így csak a magyar anya volt otthon a gyerekekkel, így gond nélkül beszélhetett hozzájuk az anyanyelvén. Ezek szerint Christel apukája mindig otthon volt és kötelező volt észtül beszélni, ezért merült náluk feledésbe a magyar?:O Azért foglalkoztat ennyire ez a téma, mert a jövőmet én is külföldön, külföldi férjjel képzelem el (persze ezt sosem lehet tudni, hogy aztán hogy lesz), de azért szeretném, ha a születendő kis olasz vagy kis ausztrál majd tudna magyarul is. Persze ezt még ráérek tervezgetni; egyelőre még pasim sincs, nem hogy férjem!:D Mondjuk 22 évesen ez még nem is gond :)
A bbq-partyt egy amerikai édességgel, vagyis a bbq fölött olvasztott pillecukorral zártuk, ami hiperfinom volt.
Este Claráékkal mentem vissza a szállásra; Clarával csomó közös van bennünk egyébként: mindketten fordítónak készülünk, szeretünk mindent diktafonra venni, imádjuk a country zenét, optimisták és közvetlenek vagyunk, stb. Egy valamit viszont mégsem értek benne: vajon miért hívott az első perctől kezdve principessának (hercegnőnek?). Sőt, angolul mindenkinek "Pocket Princess"-ként emlegetett; ezt a nicket aztán átvette Clara barátja, Bob, Greta, Volcy, Adrian, Gluosne, de még Christel is és egy idő után már csak így hívtak. Pedig szerintem egyáltalán nem viselkedem hercegnősen, szóval valami olyan nicknek, ami még illik is hozzám, sokkal jobban örültem volna:D tényleg nem tudom, honnan jött nekik ez a princess... Clara a harmadik nap körül azt mondta, azért hív így, mert olaszul nagyon választékosan beszélek. Na ezt sajnos elismerem, mert az egyetemen csak szépirodalmi és tudományos szövegeket olvasunk és mivel az egyetem előtt sem éltem olaszok között, nem tudtam átvenni a diákszlenget. Rögtön kértem is Clarát, hogy tanítson néhány laza kifejezést, mert, bár folyékonyan beszélek olaszul, tényleg nem túl jó,ha indig csak a kötött irodalmi nyelvet használom.
De a második napon a táborban olyan dolog történt, ami miatt azt kívántam, bárcsak az angolommal is csak annyi lenne a gond, hogy túl választékos vagyok! De rá kellett jönnöm, hogy nem választékos, hanem érthetetlen és ez teljesen elkeserített. Na de erről majd egy következő bejegyzésben!
Ezen a reggelen reggelinél megismertük a tábor többi résztvevőjét: a német Annét, az észt Mari-Liist, a lengyel Christiant és Jakobot, na meg persze a három olaszt: a római Clarát, a bergamói Gretát és a rimini-i Manuelét :) a napi program során pedig még többeket: a szintén észt Christelt, a litván Osvaldast és Gluosne-t, a svájci Aniciát, a holland Bobot (Clara barátját!), és a szintén német Adriant és Virginiát. Meg az önkéntes szervezők is bemutatkoztak, akikhez később még csatlakozott Rhonda, Anselm, Miri és az indiai származású Nites is :)
Az ismerkedés után 11 körül indultunk a szombati program helyszínére, egy erdős területre, ahol egy fából és kötélből készült piramis-labirintust másztunk meg (sok ilyen sportos program volt). Egy-egy szervező navigált bennünket, mondta, hogy mikor mennyit lépjünk, hol van a fa- vagy a kötélhíd, meg hogy a karabíner csíptetőjét melyik korlátra akasszuk be, hogy teljesen biztonságosan másszunk (ugye említettem, hogy látássérülteknek szervezett tábor volt). Na, engem az elején kicsit zavarba hozott pár ismeretlennek tűnő angol szó, de öt perc múlva már minden simán ment :) akkor ijedtem csak meg kicsit, amikor a jó magasan lévő kötélhídnál nem találtam elsőre a kapaszkodót; vagyis találtam vmit, de az túl alacsonyan volt; FELIX, aki lentről figyelt, mondta, hogy van fentebb is egy, csak nem biztos benne, hogy elérem; de pont elértem, így most már teljes biztonságban és nevetve mentem végig a himbálózó kötélhídon. Oh, ahogy írok róla, olyan, mintha most is ott lennék! Miután minden fa- és kötéllépcsőn, ill. hídon átegyensúlyoztam, és magamba szívtam egy kis erdei magaslati levegőt, a piramis legvégén volt egy tányérszerű bigyó, amivel jó gyorsan le lehetett csúszni. Az egész nagyon tetszett, egyedül az angolos értetlenségem miatt szégyenkeztem kicsit:D De gondoltam, ez még csak az első teljesen angol nap, majd a következő napokon ez is jobban fog menni.
Miután mindenki végigment a piramison, bbq-ztunk az erdőben; minden nagyon finom volt és a társaság is szuper. Főleg Mari- Liis-szel és persze Claráékkal beszélgettem sokat (az első nap megtörtént az a csoda, hogy még nem beszéltem Claráékkal olaszul, mert mindig volt körülöttünk olyasvalaki, aki nem értette volna, így maradt az angol:D). Kicsit Christellel is beszéltem, akiről megtudtam, hogy magyar az anyukája:D Viszont ő - mármint Christel - már csak néhány magyar szót ismer... Ez sztem kicsit furcsa, mert pl. én is ismerek egy olyan családot,ahol a férj olasz, a feleség meg magyar, és mindkét fiuk Olaszországban született, ott is nőttek fel, de mégis megtanultak magyarul. Bár ott az olasz apuka mindig dolgozott, így csak a magyar anya volt otthon a gyerekekkel, így gond nélkül beszélhetett hozzájuk az anyanyelvén. Ezek szerint Christel apukája mindig otthon volt és kötelező volt észtül beszélni, ezért merült náluk feledésbe a magyar?:O Azért foglalkoztat ennyire ez a téma, mert a jövőmet én is külföldön, külföldi férjjel képzelem el (persze ezt sosem lehet tudni, hogy aztán hogy lesz), de azért szeretném, ha a születendő kis olasz vagy kis ausztrál majd tudna magyarul is. Persze ezt még ráérek tervezgetni; egyelőre még pasim sincs, nem hogy férjem!:D Mondjuk 22 évesen ez még nem is gond :)
A bbq-partyt egy amerikai édességgel, vagyis a bbq fölött olvasztott pillecukorral zártuk, ami hiperfinom volt.
Este Claráékkal mentem vissza a szállásra; Clarával csomó közös van bennünk egyébként: mindketten fordítónak készülünk, szeretünk mindent diktafonra venni, imádjuk a country zenét, optimisták és közvetlenek vagyunk, stb. Egy valamit viszont mégsem értek benne: vajon miért hívott az első perctől kezdve principessának (hercegnőnek?). Sőt, angolul mindenkinek "Pocket Princess"-ként emlegetett; ezt a nicket aztán átvette Clara barátja, Bob, Greta, Volcy, Adrian, Gluosne, de még Christel is és egy idő után már csak így hívtak. Pedig szerintem egyáltalán nem viselkedem hercegnősen, szóval valami olyan nicknek, ami még illik is hozzám, sokkal jobban örültem volna:D tényleg nem tudom, honnan jött nekik ez a princess... Clara a harmadik nap körül azt mondta, azért hív így, mert olaszul nagyon választékosan beszélek. Na ezt sajnos elismerem, mert az egyetemen csak szépirodalmi és tudományos szövegeket olvasunk és mivel az egyetem előtt sem éltem olaszok között, nem tudtam átvenni a diákszlenget. Rögtön kértem is Clarát, hogy tanítson néhány laza kifejezést, mert, bár folyékonyan beszélek olaszul, tényleg nem túl jó,ha indig csak a kötött irodalmi nyelvet használom.
De a második napon a táborban olyan dolog történt, ami miatt azt kívántam, bárcsak az angolommal is csak annyi lenne a gond, hogy túl választékos vagyok! De rá kellett jönnöm, hogy nem választékos, hanem érthetetlen és ez teljesen elkeserített. Na de erről majd egy következő bejegyzésben!
Németországi élményeim1 - indulás és érkezés
Lustaság miatt eddig mindig halogattam a németországi élménybeszámolót. Most viszont mesélek, mert július óta nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe valamelyik ott szerzett élményem :) ezeket naplószerűen fogom írni, itt jön az első rész!
2012. júl. 13. péntek
Kezdjük az elején: júl. 13-án hajnalban indultunk barátnőmmel a Keletiből. Mivel egyikünk sem pesti, ezért ezt a hajnali indulást úgy oldottuk meg, hogy már csütörtökön felmentünk és a bátyámnál aludtunk, tőle indultunk 13-án reggel. A vonaton rögtön taliztunk egy magyar sráccal meg egy párral, mindhárman fiatalok voltak, szóval hamar megtaláltuk a közös hangot és a mellettünk ülő, biciklitúrára készülő párral sokat is beszélgettünk. Nagyon szimpik és széleslátókörűek, főleg a csaj volt nagyon beszédes, egyszerűen mindenről eszébe jutott valami :)sajnáltam, hogy Pozsonyban leszálltak, viszont a srác Hamburgig jött, így vele is megismerkedtünk kicsit. A közel 15 órás vonatút után este fél9-re értünk a hamburgi főpályaudvarra. Na, itt kicsit izgi volt a dolog: a nemzetközi tábor önkéntes szervezőivel - akik szintén diákok, - az volt megbeszélve, hogy egyikük kijön értünk; igen, csak azt nem tudtuk, ki, így izgi volt, hogy fogunk talizni. Barátnőm elég nyugodt volt, de Andris, a vonaton megismert srác és a barátnője, aki az állomáson várta, már kevésbé. Igazából abban én is biztos voltam, hogy jönni fog valaki, csak kicsit mégis jobb lett volna, ha azt is tudjuk, hogy Carina, Fabian és FELIX közül ki, hogy le tudjuk adni a drótot, hogy itt és itt keressen. de kb. negyed óra múlva végül megérkezett Valentin... kiii? Valentin? Nahát, róla nem volt szó, biztos, hogy értünk jött?:D - gondoltam szórakozottan. De pesze aggodalomra nem volt ok, volt még vele két lány, akiket a reptérről hozott el. Miután elköszöntünk a jófej magyar ismerőseinktől, bepakoltunk Valentin kocsijába és irány Scharbeutz! Csak előtte még felvettük Volcyt is, egy francia srácot aki egyébként számomra elég érthetetlenül beszélt angolul:D Doti, a lengyel lány szinte már anyanyelvi szinten beszélt, rögtön zavarba is jöttem, ahogy hallottam (ezekről az angolos dolgokról majd még külön is írok). Bár Scharbeutz kb. csak másfél órára van Hamburgtól, mi éjfél körül érkeztünk csak oda, mert vmi gond volt a gps-szel:O anyu meg már aggódott, mert amikor Hamburgba értünk, nem tudtam hívni, hogy minden oké, mert a (Vodás) telcsim nem találta a hálózatot.. nah igen, bármennyire is reklámozzák a Voda hatalmas külföldi lefedettségét, hozzám valahogy ez nem ért el... Csak akkor lett újra hálózatom, amikor éjfélkor a szálláson újraindítottam a telcsim; gyorsan szóltam anyunak, hogy no worries, minden oké :) aztán, gyors zuhany után hamar el is tettem magam holnapra. Jól jön a frissesség az első napra, amikor egész nap angolul kell majd beszélnem és értenem :)
2012. júl. 13. péntek
Kezdjük az elején: júl. 13-án hajnalban indultunk barátnőmmel a Keletiből. Mivel egyikünk sem pesti, ezért ezt a hajnali indulást úgy oldottuk meg, hogy már csütörtökön felmentünk és a bátyámnál aludtunk, tőle indultunk 13-án reggel. A vonaton rögtön taliztunk egy magyar sráccal meg egy párral, mindhárman fiatalok voltak, szóval hamar megtaláltuk a közös hangot és a mellettünk ülő, biciklitúrára készülő párral sokat is beszélgettünk. Nagyon szimpik és széleslátókörűek, főleg a csaj volt nagyon beszédes, egyszerűen mindenről eszébe jutott valami :)sajnáltam, hogy Pozsonyban leszálltak, viszont a srác Hamburgig jött, így vele is megismerkedtünk kicsit. A közel 15 órás vonatút után este fél9-re értünk a hamburgi főpályaudvarra. Na, itt kicsit izgi volt a dolog: a nemzetközi tábor önkéntes szervezőivel - akik szintén diákok, - az volt megbeszélve, hogy egyikük kijön értünk; igen, csak azt nem tudtuk, ki, így izgi volt, hogy fogunk talizni. Barátnőm elég nyugodt volt, de Andris, a vonaton megismert srác és a barátnője, aki az állomáson várta, már kevésbé. Igazából abban én is biztos voltam, hogy jönni fog valaki, csak kicsit mégis jobb lett volna, ha azt is tudjuk, hogy Carina, Fabian és FELIX közül ki, hogy le tudjuk adni a drótot, hogy itt és itt keressen. de kb. negyed óra múlva végül megérkezett Valentin... kiii? Valentin? Nahát, róla nem volt szó, biztos, hogy értünk jött?:D - gondoltam szórakozottan. De pesze aggodalomra nem volt ok, volt még vele két lány, akiket a reptérről hozott el. Miután elköszöntünk a jófej magyar ismerőseinktől, bepakoltunk Valentin kocsijába és irány Scharbeutz! Csak előtte még felvettük Volcyt is, egy francia srácot aki egyébként számomra elég érthetetlenül beszélt angolul:D Doti, a lengyel lány szinte már anyanyelvi szinten beszélt, rögtön zavarba is jöttem, ahogy hallottam (ezekről az angolos dolgokról majd még külön is írok). Bár Scharbeutz kb. csak másfél órára van Hamburgtól, mi éjfél körül érkeztünk csak oda, mert vmi gond volt a gps-szel:O anyu meg már aggódott, mert amikor Hamburgba értünk, nem tudtam hívni, hogy minden oké, mert a (Vodás) telcsim nem találta a hálózatot.. nah igen, bármennyire is reklámozzák a Voda hatalmas külföldi lefedettségét, hozzám valahogy ez nem ért el... Csak akkor lett újra hálózatom, amikor éjfélkor a szálláson újraindítottam a telcsim; gyorsan szóltam anyunak, hogy no worries, minden oké :) aztán, gyors zuhany után hamar el is tettem magam holnapra. Jól jön a frissesség az első napra, amikor egész nap angolul kell majd beszélnem és értenem :)
augusztus 01, 2012
Blogfrissítő tervek és szentendrei élményeim
Már többször tettem olyan fogadalmat, hogy szorgalmasabban fogom frissíteni a blogot, de ezt a fogadlamat legtöbbször legyőzi a lustaság, főleg így nyáron, amikor a lehető legkevesebb időt szeretnék gépközelben tölteni. De mindenesetre most már tényleg igyekszem összeszedni magam és péntektől jönnek a németországi élménybeszámolóim, az elmúlt évek olasz élményeit pedig, amit júl. 20-i dátummal kezdtem írni, 21-eivel fogom folytatni, amint megtalálom az itáliai hangfelvételeimet, amikből néhányat az élménybeszámolóba is be fogok linkelni.
Ezen a héten egyébként még azért nem írtam, mert anyunak most van szabad hete és majdnem minden napra kitalálunk valami jó kis progit; tegnap pl. Szententrén voltunk és szuper volt! Hihetetlen, hogy tényleg mennyire Velence-hangulata van, nemcsak azok miatt a jellegzetes szűk utcák miatt, amikről a Velencés bejegyzésben írtam, hanem valahogy egyékbént is, pedig nem is a vízre épült:D ja és nem is olasz:O Bár ami a turisták vonzását illeti: van ott sok olasz kávézó, pizzeria meg fagyizó is, de maga a város alapvetően nem az olaszokról híres, hanem a szerbekről. Épp az egyik kedvenc szűk utcám vezetett el bennünket a Szerb Egyházművészeti Múzeumhoz, majd egy másikhoz is, amik főleg 18. század végi festményekkel, emlékekkel voltak tele. Jó érzés volt egy kicsit közelebb kerülni a 18-19. századi egyháztörténethez. Az egyik szerb, vagyis ortodox templomba is bementünk, ahol megtudtuk többek között, hogy az ortodoxoknál vannak dicsőítő énekek, van kórus is, viszont hangszert nem szabad használni az istentiszteletek során. Ezt igazából azóta sem értem. Először azt hittem, a zenének tulajdonítanak valami rossz hatást, de ha így lenne, akkor énekelni sem lehetne. Ennek még utánanézek, mert elfelejtettem megkérdezni az idegenvezetőnktől, aki egyébként nagyon segítőkész és kedves volt. Az is érdekes volt még az ortodox templomban, hogy, ha jól értettem, a férfiak és nők két külön csoportot alkotva hallgatják a misét; a templomban eszerint van egy férfi és egy női rész; rendben, de akkor mi a helyzet a családokkal? A mise idejére szétválnak és majd otthon találkoznak? Bár ha jól sejtem, ez a hagyomány még a réges-régi időkre nyúlik vissza. Az ószövetségi időkre, egészen Mózesig. Erre utal az is, hogy a templom középrészét, ahol az igehirdető pap áll, az ortodox hívők a Sínai-hegynek tekintik. Az ószövetségi időkben, mint tudjuk, az emberek még törzsi szervezetben éltek és voltak szertartások, amikben csak a férfiak, és voltak, amikben csak a nők vehettek részt; és mivel az ortodoxok láthatóan épp az Ószövetséghez kötődnek jobban, lehet, hogy ennek a férfi-női csoportosulásnak is ez a magyarázata.
A vallás sok nemzet számára egyfajta identitást, s ezzel együtt fennmaradást is jelent. Pl. a magyarokat is a kereszténység felvétele mentette meg a pusztulástól. Hasonlóan a szerbek is, akik a 18. században a törökök elöl Magyarországra menekültek, 12 év alatt hét templomot emeltek, hogy népüket biztonságban tudják és ne vesszenek el. Igaz, mindez talán nem sikerütl volna Lipót császár nagylelkű támogatása nélkül.
Nagyon örülök, hogy ellátogattunk a múzeumokba és az ortodox templomba (még nem is voltam ilyen templomban ezelőtt), és Szentendre különleges hangulatán kívül egy kis törit is magunkba szívtunk :)
De a művelődés után az ebéd sem maradt el, de furcsa módon most nem olasz ebédet választottam, hanem kemencés kenyérlángost, ami hiperfinom volt ;) Aztán, ahogy folytattuk a felfedező utat, egyszercsak ráakadtunk a város Braille-térképére! Először Pécsett láttam ilyet 2010-ben, aztán Egerben idén februárban. A pécsi 2010-ben készült, az egri tavaly, és ez a szentendrei pedig épp ebben az évben, szóval valószínűleg még az elsők között lehettem, akik felavatták!:D Ketten egyébként le is fényképeztek, ahogy nagyban tanulmányoztam :)
Elnéztünk még a Marcipánmúzeumba is, pontosabban egyelőre csak a cukrászdába, de mivel tervezzük, hogy megyünk még a nyáron máskor is Szentendrére, csak akkor nagyobb társasággal, így a Marcipánmúzeumot inkább akkorra hagytuk. De a Szamos cukiban végül sütiztünk, úgyhogy édességben így sem volt hiány :)
A tegnapi tehát szuper nap volt! Este 10 körül v valahogy így értünk haza, de a németországi élmények után már nem is gondoltam, hogy egy magyarországi nap is ennyire különleges lehet! Bár Szentendrében talán pont ezt szeretem, hogy annyira különleges a hangulata, hogy nem is érezzük igazán, hogy Magyarországon vagyunk, ezt mindketten megállapítottuk. Szentendre Per Sempre!:D
Ezen a héten egyébként még azért nem írtam, mert anyunak most van szabad hete és majdnem minden napra kitalálunk valami jó kis progit; tegnap pl. Szententrén voltunk és szuper volt! Hihetetlen, hogy tényleg mennyire Velence-hangulata van, nemcsak azok miatt a jellegzetes szűk utcák miatt, amikről a Velencés bejegyzésben írtam, hanem valahogy egyékbént is, pedig nem is a vízre épült:D ja és nem is olasz:O Bár ami a turisták vonzását illeti: van ott sok olasz kávézó, pizzeria meg fagyizó is, de maga a város alapvetően nem az olaszokról híres, hanem a szerbekről. Épp az egyik kedvenc szűk utcám vezetett el bennünket a Szerb Egyházművészeti Múzeumhoz, majd egy másikhoz is, amik főleg 18. század végi festményekkel, emlékekkel voltak tele. Jó érzés volt egy kicsit közelebb kerülni a 18-19. századi egyháztörténethez. Az egyik szerb, vagyis ortodox templomba is bementünk, ahol megtudtuk többek között, hogy az ortodoxoknál vannak dicsőítő énekek, van kórus is, viszont hangszert nem szabad használni az istentiszteletek során. Ezt igazából azóta sem értem. Először azt hittem, a zenének tulajdonítanak valami rossz hatást, de ha így lenne, akkor énekelni sem lehetne. Ennek még utánanézek, mert elfelejtettem megkérdezni az idegenvezetőnktől, aki egyébként nagyon segítőkész és kedves volt. Az is érdekes volt még az ortodox templomban, hogy, ha jól értettem, a férfiak és nők két külön csoportot alkotva hallgatják a misét; a templomban eszerint van egy férfi és egy női rész; rendben, de akkor mi a helyzet a családokkal? A mise idejére szétválnak és majd otthon találkoznak? Bár ha jól sejtem, ez a hagyomány még a réges-régi időkre nyúlik vissza. Az ószövetségi időkre, egészen Mózesig. Erre utal az is, hogy a templom középrészét, ahol az igehirdető pap áll, az ortodox hívők a Sínai-hegynek tekintik. Az ószövetségi időkben, mint tudjuk, az emberek még törzsi szervezetben éltek és voltak szertartások, amikben csak a férfiak, és voltak, amikben csak a nők vehettek részt; és mivel az ortodoxok láthatóan épp az Ószövetséghez kötődnek jobban, lehet, hogy ennek a férfi-női csoportosulásnak is ez a magyarázata.
A vallás sok nemzet számára egyfajta identitást, s ezzel együtt fennmaradást is jelent. Pl. a magyarokat is a kereszténység felvétele mentette meg a pusztulástól. Hasonlóan a szerbek is, akik a 18. században a törökök elöl Magyarországra menekültek, 12 év alatt hét templomot emeltek, hogy népüket biztonságban tudják és ne vesszenek el. Igaz, mindez talán nem sikerütl volna Lipót császár nagylelkű támogatása nélkül.
Nagyon örülök, hogy ellátogattunk a múzeumokba és az ortodox templomba (még nem is voltam ilyen templomban ezelőtt), és Szentendre különleges hangulatán kívül egy kis törit is magunkba szívtunk :)
De a művelődés után az ebéd sem maradt el, de furcsa módon most nem olasz ebédet választottam, hanem kemencés kenyérlángost, ami hiperfinom volt ;) Aztán, ahogy folytattuk a felfedező utat, egyszercsak ráakadtunk a város Braille-térképére! Először Pécsett láttam ilyet 2010-ben, aztán Egerben idén februárban. A pécsi 2010-ben készült, az egri tavaly, és ez a szentendrei pedig épp ebben az évben, szóval valószínűleg még az elsők között lehettem, akik felavatták!:D Ketten egyébként le is fényképeztek, ahogy nagyban tanulmányoztam :)
Elnéztünk még a Marcipánmúzeumba is, pontosabban egyelőre csak a cukrászdába, de mivel tervezzük, hogy megyünk még a nyáron máskor is Szentendrére, csak akkor nagyobb társasággal, így a Marcipánmúzeumot inkább akkorra hagytuk. De a Szamos cukiban végül sütiztünk, úgyhogy édességben így sem volt hiány :)
A tegnapi tehát szuper nap volt! Este 10 körül v valahogy így értünk haza, de a németországi élmények után már nem is gondoltam, hogy egy magyarországi nap is ennyire különleges lehet! Bár Szentendrében talán pont ezt szeretem, hogy annyira különleges a hangulata, hogy nem is érezzük igazán, hogy Magyarországon vagyunk, ezt mindketten megállapítottuk. Szentendre Per Sempre!:D
július 05, 2012
Nemzetközi július
Július tele van interkontinentális ünnepekkel:O először is hétfőn tudtam meg kanadai "Blogbarátnőmtől", hogy 1-jén volt Kanada születésnapja, ami, mivel hétvégére esett, négy napos ünnep volt. Az ausztrál ünnepi hagyományokhoz hasonlóan Kanadában is tartják a hagyományt, hogyha egy ünnep hétvégére esik, akkor szabadnap a péntek és a hétfő is, így lesz egy egynaposból négynapos ünnep :)
Kedden pedig kaptam egy hírt a FB-n a Radio Australiától, hogy júl. 2-ától 8-áig NAIDOC Week van! Ez a hét pedig nem más, mint az ausztrál bennszülöttek ünnepe! Ez az a hét, amikor egész Ausztrália-szerte megemlékeznek az ausztrál bennszülöttek hagyományairól, interjúkat készítenek a közülük kikerült, megbecsülésre méltó hírességekkel, akik értékeset alkottak, sok velük kapcsolatos programot szerveznek és mindenkinek felhívják a figyelmét arra, hogy nem lehetetlen az emberi kommunikáció köztük és a fehérek között. Végre egy hét, ami igazán értük van és amikor én is azt érzem inen Magyarországról, hogy nem nézik le, hanem becsülik őket! Bárcsak egész évre igaz lenne ez!
Mindenesetre, ennek örömére kedden ráhangoltam a gépemet az ABC Extrára (egy szuper ausztrál rádió), és azóta lelkesen követem a NAIDOC programot :) sőt, még fel is tudom venni mp3-ba, így attól sem kell félnem, hogy lemaradok valamiről, amikor itt Mo-n éjjel van! Most is már kb. 16 órája folyamatosan megy a gép és dokumentál, mert rengeteg olyan interjút közvetítenek, ami sok kérdésemre választ ad. Bevallom, el fog telni egy kis időbe, míg egy részüket újrahallgatom és megértem, de így az angolom is edződik. És a listening gyakorlására nincs is ennél jobb lehetőség, hisz minden érdekel, ami a témával kapcsolatos ;)
És az interkontinentális ünnepek sorának itt még nincs vége: tegnap, azaz júl. 4-én volt az amerikai Függetlenség Napja:D annak az eseményeit nem követtem a rádióban, csak úgy eszembe jutott, hogy tegnap volt:)
És még mindig nincs vége! A július annyira nemzetközi, hogy 13-ától még én sem leszek Magyarországon :)
Az úgy volt, hogy áprilisban visszagondoltam 2009-re, amikor életemben először eljutottam az ICC nemzetközi táborba, ami abban az évben Bécsben volt. Annyi szép emlék jött elő, hogy hirtelen igazságtalannak éreztem, hogy csak 14-től 20 éves korig lehet részt venni benne. Bosszankodtam, hogy 20 év fölött miért nincs ilyen lehetőség, amikor abban a korban az ember már sokkal érettebb, mint mondjuk 14 évesen és jobban ki tudná használni az ilyesmit.
De a mérgelődés csak egy napig tartott: ápr. 23-án írtam egy barátnőmnek, akinek sok kapcsolata van, kérdeztem tőle, hogy tud-e valami ICC-hez hasonló nyári progit, amiben 20 év fölött is részt lehet venni. És láss csodát, tudott! Mégpedig nem is akármilyet! Egy kéthetes nemzetközi ifjúsági tábort júl. 13-tól 27-ig, amibe 18-tól 25 éves korig lehet jelentkezni és különböző sport és exploring-programok lesznek :) Alig tudtam elhinni. Bár nem Olaszországban lesz, nem is Angliában, hanem Németországban, a tábor nyelve az angol, ami egy szuper lehetőség egy kis edzésre így nyelvvizsga előtt :) így gyorsan írtam is a tábor szervezőjének egy bemutatkozó mailt és hogy szívesen részt vennék. Az ilyesmik nekem ritkán jönnek össze, de most nagyon reménykedtem, hogy nem teltek még be a helyek. És láss csodát, nem! Már aznap este itt volt a szervező csaj válasza, hogy elfogadta a jelentkezésem! Amikor olvastam a választ, azt hittem, álmodom, még sosem töltöttem külföldön egy hétnél többet - és akkor hirtelen kiderül, hogy én is részt vehetek egy két hetes táborban! Sosem hittem volna, hogy Olaszország vagy Anglia helyett épp Németország lesz az, ami úgymond "befogad" két hétre:O de már nagyon nagyon várom 13-át, úgy érzem, ez a tábor életem eddigi legnagyobb angolos lehetősége :) ilyen szempontból kicsit jó is, hogy nem Olaszország szervezi, mert akkor nagy lenne a kísértés, hogy mindig olaszul beszéljek a szervezőkkel:D
Szóval éljen a nemzetközi július, éljen a nemzetközi nyár! :)
Kedden pedig kaptam egy hírt a FB-n a Radio Australiától, hogy júl. 2-ától 8-áig NAIDOC Week van! Ez a hét pedig nem más, mint az ausztrál bennszülöttek ünnepe! Ez az a hét, amikor egész Ausztrália-szerte megemlékeznek az ausztrál bennszülöttek hagyományairól, interjúkat készítenek a közülük kikerült, megbecsülésre méltó hírességekkel, akik értékeset alkottak, sok velük kapcsolatos programot szerveznek és mindenkinek felhívják a figyelmét arra, hogy nem lehetetlen az emberi kommunikáció köztük és a fehérek között. Végre egy hét, ami igazán értük van és amikor én is azt érzem inen Magyarországról, hogy nem nézik le, hanem becsülik őket! Bárcsak egész évre igaz lenne ez!
Mindenesetre, ennek örömére kedden ráhangoltam a gépemet az ABC Extrára (egy szuper ausztrál rádió), és azóta lelkesen követem a NAIDOC programot :) sőt, még fel is tudom venni mp3-ba, így attól sem kell félnem, hogy lemaradok valamiről, amikor itt Mo-n éjjel van! Most is már kb. 16 órája folyamatosan megy a gép és dokumentál, mert rengeteg olyan interjút közvetítenek, ami sok kérdésemre választ ad. Bevallom, el fog telni egy kis időbe, míg egy részüket újrahallgatom és megértem, de így az angolom is edződik. És a listening gyakorlására nincs is ennél jobb lehetőség, hisz minden érdekel, ami a témával kapcsolatos ;)
És az interkontinentális ünnepek sorának itt még nincs vége: tegnap, azaz júl. 4-én volt az amerikai Függetlenség Napja:D annak az eseményeit nem követtem a rádióban, csak úgy eszembe jutott, hogy tegnap volt:)
És még mindig nincs vége! A július annyira nemzetközi, hogy 13-ától még én sem leszek Magyarországon :)
Az úgy volt, hogy áprilisban visszagondoltam 2009-re, amikor életemben először eljutottam az ICC nemzetközi táborba, ami abban az évben Bécsben volt. Annyi szép emlék jött elő, hogy hirtelen igazságtalannak éreztem, hogy csak 14-től 20 éves korig lehet részt venni benne. Bosszankodtam, hogy 20 év fölött miért nincs ilyen lehetőség, amikor abban a korban az ember már sokkal érettebb, mint mondjuk 14 évesen és jobban ki tudná használni az ilyesmit.
De a mérgelődés csak egy napig tartott: ápr. 23-án írtam egy barátnőmnek, akinek sok kapcsolata van, kérdeztem tőle, hogy tud-e valami ICC-hez hasonló nyári progit, amiben 20 év fölött is részt lehet venni. És láss csodát, tudott! Mégpedig nem is akármilyet! Egy kéthetes nemzetközi ifjúsági tábort júl. 13-tól 27-ig, amibe 18-tól 25 éves korig lehet jelentkezni és különböző sport és exploring-programok lesznek :) Alig tudtam elhinni. Bár nem Olaszországban lesz, nem is Angliában, hanem Németországban, a tábor nyelve az angol, ami egy szuper lehetőség egy kis edzésre így nyelvvizsga előtt :) így gyorsan írtam is a tábor szervezőjének egy bemutatkozó mailt és hogy szívesen részt vennék. Az ilyesmik nekem ritkán jönnek össze, de most nagyon reménykedtem, hogy nem teltek még be a helyek. És láss csodát, nem! Már aznap este itt volt a szervező csaj válasza, hogy elfogadta a jelentkezésem! Amikor olvastam a választ, azt hittem, álmodom, még sosem töltöttem külföldön egy hétnél többet - és akkor hirtelen kiderül, hogy én is részt vehetek egy két hetes táborban! Sosem hittem volna, hogy Olaszország vagy Anglia helyett épp Németország lesz az, ami úgymond "befogad" két hétre:O de már nagyon nagyon várom 13-át, úgy érzem, ez a tábor életem eddigi legnagyobb angolos lehetősége :) ilyen szempontból kicsit jó is, hogy nem Olaszország szervezi, mert akkor nagy lenne a kísértés, hogy mindig olaszul beszéljek a szervezőkkel:D
Szóval éljen a nemzetközi július, éljen a nemzetközi nyár! :)
július 02, 2012
Igazi nyári hétvégéim - úszórekordokkal és Balcsizással!
Amióta véget ért az egyetemi tanévem, a hétköznapokat szinte teljesen "angolul" töltöm (értsd: fordítok, írok, gyakorlok; erre többféle eszközöm van, most csak kettőt említek: a Napi Angol Percek sorozatot (nem a blogot, amit kitettem a bloglistámra, hanem egy másikat) és egy hatalmas tankönyvet. Utóbbit egyik csoptársamtól kaptam :)
A hétvégék viszont eddig mindig nyári programokkal teltek. Jún. 17-én a telkünkön csaptunk egy szuper bbq partyt keresztanyuékkal. Minden nagyon jól sikerült és a finom nyári ebéd közben jöttem rá, hogy szeretem a country zenétXD na jó, lehet, már előbb is tudtam, de keresztapum telefonján tényleg szuperjók voltak!:D az ausztrál hangulatot így tehát nemcsak a bbq és a vidám pletyi garantálta :)
A következő hétvége elég vásárolósra sikerült:D szombaton kaptam egy csodadiktafont:O ennek az a sztorija, hogy szerdán néztük, h csütörtöktől akciós lesz egy Olympus digitális diktafon a Lidle-ben (én csak Gianni-marketnek hívomXD). Ahogy néztük az adatait, egyszerűen ahha!-élményem lett. Hogy miért? Mert két gigás, vagyis 843 órányi anyag fér rá:D a régiekkel szemben még az mp3-at is felismeri - és csak 13 ezer FT! Szerintem több, mint megéri!:D így az enyém is lett és amikor hazahoztuk és kipróbáltam, akkor derült ki, hogy nemcsak felismeri az mp3-at, hanem alapból mp3-ba vesz fel és ez szuper! Így most lett egy szupi három az egyben-kütyüm: digitális diktafon, mp3-lejátszó és ha nagyon akarom, pendrive is egyben:D Vásárlós vasárnap meg bátyámnál voltam anyuval Bp-n. Vásárolgattunk és körülnéztünk (meg vacsiztunkXD) az Ikeában is. Jó gyors volt az a nap:D az egyetlen olyan nap volt addig, amikor egy percet sem angoloztam:O Na de hétfőn bepótoltam ám :)
A múlt hétvége meg már pénteken elkezdődött, szintén keresztanyuékkal. Péntek délután lementünk a Palára és keresztanyum révén megvalósult egy álmom! Minden edzés nélkül kisebbfajta úszórekordot döntöttem:D Beúsztam az első bójáig, ami jó nagy táv és mégsem fáradtam el, még akkor sem, amikor keresztanyuval visszafelé úsztunk. Annyira feldobódtam ettől, hogy félórával később keresztapummal is megtettem ugyanezt a távot. Furcsa volt, mert pénteken minden edzés nélkül jól ment kétszerre is, szombaton viszont már az elsőnél fáradtnak éreztem magam. Persze péntekről volt egy kis izomlázam is, de akkor is meglepett ez a dolog... de mindenesetre, amikor csak lehet, edzeni fogok a nyáron, hogy eljussak a második, majd a harmadik bójáig és nyár végén majd a Palán is!:D na jó, ez azért tényleg valódi rekord lenne, de edzéssel semmi sem lehetetlen! Ha keresztanyuéknak már többször sikerült, akkor egyszer nekem is fog! :)
A tegnapi nap is fürdéssel telt, viszont nem a Palán :) Szombat este keresztanyuéktól jött egy meglepetés ötlet: mi lenne, ha vasárnap leruccannánk Fonyódra, a Balatonra?
Ez annyira jól hangzott, hogy nem is tervezgettük sokáig. A sokáig tervezett dolgok egyébként is rosszabbul sikerülnek, mint a spontának, úgyhogy vasárnap hajnalban csak összeszedtük a strandcumót, vonatra ültünk és irány Fonyód! Persze ez nem volt szó szerint ilyen gyors a sok átszállás miatt, de délre akkor is már a fonyódi szabadstrandon voltunk. Olyan kellemes volt a víz, hogy én csak egy negyed órára mentem ki, akkor is csak azért, mert mindenki ment enni:D De utána fél hatig végig a vízben voltam. Igaz, úszni nem nagyon tudtam, mert sekély volt a víz és néhol sziklás is volt az alja - igen, ezért szabad strand: talán nem is a mélysége miatt veszélyes, hanem a sziklák miatt. De a víz meg szuperkellemes volt, szóval nincs okom szidni. Lebegtem a víz tetején (közben is napoztam:D) elvoltam, meg labdáztunk Zsófival :)
Du. 5:50-kor indultunk haza, de én még akkor is nehezen jöttem ki a vízből:D
Vissza Dorogra csak éjfélre értünk, de egyszerűen szuper volt minden! Még több ilyen hétvégét keresztanyuékkal! :)
Meg azt is szeretném, ha az egyetemi csoptársaimmal össze lehetne hozni hasonlót, dehát őket még semmi ilyesmire nem sikerült rávennem :( talán majd egyszer!
A hétvégék viszont eddig mindig nyári programokkal teltek. Jún. 17-én a telkünkön csaptunk egy szuper bbq partyt keresztanyuékkal. Minden nagyon jól sikerült és a finom nyári ebéd közben jöttem rá, hogy szeretem a country zenétXD na jó, lehet, már előbb is tudtam, de keresztapum telefonján tényleg szuperjók voltak!:D az ausztrál hangulatot így tehát nemcsak a bbq és a vidám pletyi garantálta :)
A következő hétvége elég vásárolósra sikerült:D szombaton kaptam egy csodadiktafont:O ennek az a sztorija, hogy szerdán néztük, h csütörtöktől akciós lesz egy Olympus digitális diktafon a Lidle-ben (én csak Gianni-marketnek hívomXD). Ahogy néztük az adatait, egyszerűen ahha!-élményem lett. Hogy miért? Mert két gigás, vagyis 843 órányi anyag fér rá:D a régiekkel szemben még az mp3-at is felismeri - és csak 13 ezer FT! Szerintem több, mint megéri!:D így az enyém is lett és amikor hazahoztuk és kipróbáltam, akkor derült ki, hogy nemcsak felismeri az mp3-at, hanem alapból mp3-ba vesz fel és ez szuper! Így most lett egy szupi három az egyben-kütyüm: digitális diktafon, mp3-lejátszó és ha nagyon akarom, pendrive is egyben:D Vásárlós vasárnap meg bátyámnál voltam anyuval Bp-n. Vásárolgattunk és körülnéztünk (meg vacsiztunkXD) az Ikeában is. Jó gyors volt az a nap:D az egyetlen olyan nap volt addig, amikor egy percet sem angoloztam:O Na de hétfőn bepótoltam ám :)
A múlt hétvége meg már pénteken elkezdődött, szintén keresztanyuékkal. Péntek délután lementünk a Palára és keresztanyum révén megvalósult egy álmom! Minden edzés nélkül kisebbfajta úszórekordot döntöttem:D Beúsztam az első bójáig, ami jó nagy táv és mégsem fáradtam el, még akkor sem, amikor keresztanyuval visszafelé úsztunk. Annyira feldobódtam ettől, hogy félórával később keresztapummal is megtettem ugyanezt a távot. Furcsa volt, mert pénteken minden edzés nélkül jól ment kétszerre is, szombaton viszont már az elsőnél fáradtnak éreztem magam. Persze péntekről volt egy kis izomlázam is, de akkor is meglepett ez a dolog... de mindenesetre, amikor csak lehet, edzeni fogok a nyáron, hogy eljussak a második, majd a harmadik bójáig és nyár végén majd a Palán is!:D na jó, ez azért tényleg valódi rekord lenne, de edzéssel semmi sem lehetetlen! Ha keresztanyuéknak már többször sikerült, akkor egyszer nekem is fog! :)
A tegnapi nap is fürdéssel telt, viszont nem a Palán :) Szombat este keresztanyuéktól jött egy meglepetés ötlet: mi lenne, ha vasárnap leruccannánk Fonyódra, a Balatonra?
Ez annyira jól hangzott, hogy nem is tervezgettük sokáig. A sokáig tervezett dolgok egyébként is rosszabbul sikerülnek, mint a spontának, úgyhogy vasárnap hajnalban csak összeszedtük a strandcumót, vonatra ültünk és irány Fonyód! Persze ez nem volt szó szerint ilyen gyors a sok átszállás miatt, de délre akkor is már a fonyódi szabadstrandon voltunk. Olyan kellemes volt a víz, hogy én csak egy negyed órára mentem ki, akkor is csak azért, mert mindenki ment enni:D De utána fél hatig végig a vízben voltam. Igaz, úszni nem nagyon tudtam, mert sekély volt a víz és néhol sziklás is volt az alja - igen, ezért szabad strand: talán nem is a mélysége miatt veszélyes, hanem a sziklák miatt. De a víz meg szuperkellemes volt, szóval nincs okom szidni. Lebegtem a víz tetején (közben is napoztam:D) elvoltam, meg labdáztunk Zsófival :)
Du. 5:50-kor indultunk haza, de én még akkor is nehezen jöttem ki a vízből:D
Vissza Dorogra csak éjfélre értünk, de egyszerűen szuper volt minden! Még több ilyen hétvégét keresztanyuékkal! :)
Meg azt is szeretném, ha az egyetemi csoptársaimmal össze lehetne hozni hasonlót, dehát őket még semmi ilyesmire nem sikerült rávennem :( talán majd egyszer!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)