A jún. 11-i fantasztikus hétvége (2011-ből)

2011. jún. 11. szombat
"Még áprilisban írtam, hogy egy nemzetközis barátnőmmel, Zsófival koncerten voltunk és hogy jún. 11-re is van egy, amire terveztük, h megyünk. Ééés voltunk is!!! Kicsit aggódtam, hogy a vizsgák miatt vissza fogja mondani Zsófi, de szerencsére ő is úgy volt vele, hogy bármennyire is hajrá van, egy kis pihenés mégis belefér a hétvégén.

3-ra értem be hozzá Esztergomba. Az állomáson vártak Marcival (most Marci is jött a koncertre), épp gondoltam is rá, h milyen jó lenne, ha ő is csatlakozna hozzánk, mert már októberben felfedeztem, hogy mi hárman milyen jól el tudunk hülyéskedni:D na, hát az most sem maradt el: meséltem nekik is arról, h Ausztráliában tényleg létezik egy hely, amit "Világ Végének" neveztek el, mire a következő beszélgetés zajlott le:
M: tényleg, és annak a sok óceániai szigetnek mi is a neve?
Én: Polinézia vagy Ezersziget világa.
M: Ezersziget? Mint a salátaöntet?
Én: hát persze! Onnan hozzák!XD

A koncert előtt amúgy átruccantunk Párkányba és ott ebédeltünk. Egy töröknek nevezett étterembe mentünk, de valójában még pizzát is lehetett fogyasztani, úgyhogy bennem inkább egyszerűen mediterrán étteremként maradt meg:D éltünk is a nemzetközi választékkal:O Aztán az óriás fagyikelyhes részlegbe mentünk át, ahol megint csak volt egy sztori: Marciék kivi- és eperfagyit kértek, én meg csokit. Amikor elkészültek, egy szlovák pincércsaj hozta ki és szlovákul kérdezte, h melyik kinek lesz. Legalábbis sejtettük, h csak ezt kérdezhette. Zsófi mutatta a pincércsajnak, hogy melyik kelyhet kinek adhatja, de azon nevettünk, h valójában a szlovák csaj kérdéséből a kivi szót értettük csak:D

A koncert este hétkor kezdődött az esztergomi ferences templomban. Liszt Ferenc 1867-ben írt Koronázási miséjét hallhattuk. Mielőtt felhangzott volna, hallhattunk egy kis ismertetőt is a keletkezési körülményeiről. Ebből az ismertetőből megtudtuk, hogy a zeneszerzőt abszolút nem fogadta be Magyarország, úgy kellett ismeretségek révén kieszközölnie, hogy komponálhasson egy művet az uralkodó számára. S amikor a Koronázási mise elkészült, több nagyúr, aki magyarnak mondta magát, kritizálta Lisztet, hogy túl magyaros motívumok csúsztak a misébe. Nahát! És ez miért baj egy magyar zeneszerzőtől? Hát, Nagyon úgy tűnik, hogy ez az ország már akkor sem ismerte el a tehetséget. Hiába, külföldön valahogy mindig is több lehetőség nyílt arra, hogy a magyar tehetségek érvényesülni tudjanak. S ez ma is így van. Hány neves feltaláló, orvos, tudós volt kénytelen külföldre költözni azért, mert Magyarország nem támogatta a munkásságukat? (hú, most elkezdtem erről lázadó hangon írni, de inkább most azt a részt nem teszem fel:D)

Mindenesetre, Liszt Koronázási miséjéről elmondhatom, hogy a zeneirodalom egyik csodája. Nekem legalábbis nagyon tetszett, voltak benne részek, amiket annyira átéltem, hogy még a könnyem is kicsordult. Pedig nem is vagyok Liszt-rajongó, mi lenne, ha még az is lennék!:D fantasztikus este volt, ezt a művet sosem felejtem el.

A koncert után még beültünk Zsófiék kedvenc helyére (ami így az én kedvencem is lett:D) egy üdítőre. Párszor most is szakadtunk a nevetéstől, meg amikor már a vonatomhoz mentünk (az uccsó vonattal jöttem haza), akkor is. Mintha el is felejtettük volna, hogy vizsgaidőszak van:D Kérek mégtöbb ilyen eseményt! :) "

Egy emlékezetes hétvége (2011-ből)

Egy 2011-es írásom jön most, amiben egy vidám szombatot örökítettem meg.

2011. ápr. 9
"Az elmúlt hétvége végre tényleg olyan volt, amilyenre mindig is vágytam. Már egy idő óta fűzöm a csoptársaimat meg az évfolyamtársaimat, h szervezzünk hétvégére is progit, mert hát az vhogy nem elég, h csak az egyetemen futunk össze. Csak az ilyesmit áltban a kolisok miattnehéz összehozni, akik hétvégére hazamennek. De most nem volt ilyen gond, így szombaton du. 3-tól negyed 10ig nem is voltam itthon! Zsófival és Marcival, két nagyon jó fej nemzetközis barátommal voltam Esztergomban. Jót ebédeltünk, kávéztunk és megállás nélkül hülyéskedtünk, ugrattuk egymást, anélkül, hogy bármelyikünk is félreértette volna. Azért szeretek velük lógni, mert mindhárman kifogyhatatlanok vagyunk a poénokból, de ugyanakkor el tudunk dumálni tudományos kérdésekről is, hasonló az érdeklődési körünk (jaaaj, ne felejtsem már elküldeni Marcinak azt a napéjegyenlőségről szóló cikket, amit már hetek óta ígértem neki!:D).

Este hétre pedig egy csodaszép templomi koncertre mentünk Zsófival. Egy művtöris évfolyamtársunk, aki szintén Zsófi (de itthon csak "Amica Fiorentina"-nak (firenzei barátnő) hívom), játszik az Esztergomi Szinfonikus Zenekarban. Ő említette ezt a koncertet és így jött az ötlet péntek délután, hogy meghallgatjuk őket. Rossini Stabat Mater-jét hallgattuk meg, amiben a címe ellenére könnyedebb részeket is felfedeztem. Ez meglepő volt, de a mű egyébként is nagyon tetszett. Eddig csak részleteket hallottam belőle, egészében ezen a szombaton hallottam először. A második tételt, a Cuius Animam-t Andrea Bocelli is énekli Arie Sacre (v angolul Sacred Arias) c. albumán, az ő előadásában ismertem meg 2004 karácsonyán:D ez azért fontos, mert így csupa szép emlék kötődik hozzá.

A koncert végén Zsófival kicsit beszélgettünk az élményeinkről. Olyan jó érzés, hogy újra lett egy barátnőm, aki szereti a komolyzenét! Azt is megbeszéltük, hogy ha minden jól megy, elmegyünk jún. 11-ére is, amikor Liszt Koronázási miséjét adják elő. Mondtam is Zsófinak, h akkor jún. 13-ára nem is szabad vizsgát felvennünk, h biztosan ott lehessünk! (Bár végül sajnos kellett felvennünk viszgákat, jún. 13-ára, de azért mégis ott ovltunk, arról is írtam, 4-én jön!) Fantasztikus volt ez a szombat, sosem felejtem el!

A vasárnap is jórészt pihenéssel telt. Szokatlan is volt, hogy most nem volt a következő héten sem ZH, sem kiselőadás, semmi, ami miatt előre izgulnom kellett volna, így volt időm egy kicsit kikapcsolni. Főleg, mert hétfőnként meg egyáltalán nem volt órám.

Vasárnap délután pedig főleg természetfilmeket néztem. Volt egy, ami egy alaszkai kirándulásról szólt és megtudtam belőle, h Alaszkában a leghosszabb nap június 21-e, (amikor még szinte éjfélkor is süt a nap), a legrövidebb pedig dec. 21-e. Ez annyira rövid, hogy nem is lehet igazán napnak nevezni, csupán 3 órán át van világos. Ez nagyon megdöbbentett. Arról már hallottam, h pl. Svédország északi részén májusban (ha jól emlékszem a hónapra) nem megy le a nap egész éjjel, és hogy a svédek ilyenkor egész éjjel fürdőznek és buliznak. De ez az alaszkai dolog, ez mindent viszXD"

Holnap a 2011. június 11-i élményeimet teszem fel, mert a másik tervezett koncerten is voltunk és azt sem hagyhattam ki az akkori naplómból :)

Vajon mennyire lehet hinni az internetes nyereményjátékokban?

Mostanában is sok ilyen ajánlatot kapok mailben, de ez az alábbi bejegyzés még 2011-ben született. Akkor láttam életemben először ilyen nyereményjátékot, így nagyon rácsodálkoztam mindenre, amit róla olvastam. Ma már persze csak nevetek rajta, de amiért most felteszem ide a blogra, az az, hogy kíváncsi vagyok arra, van-e valakinek az olvasóim közül tapasztalata ilyen nyereményjátékban? Esetleg nyertetek-e már benne utazást? Tényleg nagyon kíváncsi vagyok, mert túl hihetetlennek hangzik. írjatok kérlek, ha van valami, amit megosztanátok!
______
2011 júniusi bejegyzés:
Az egész bolondság úgy kezdődött, hogy hétfő este kaptam egy üzit Iwiwen a hírfolyamomba. Ahogy felmentem és válaszoltam rá, láttam egy megosztást, amitől a szívem hangosan kalapálni kezdettXD

"Megvalósítjuk álmaidat! - Nyerj utazást oda, ahová szeretnél! - www.alomutazas.aegondirekt.hu"
　
Na, gondoltam, a barátnőm, aki ezt megosztotta, már megint elemében vanXD de aztán, ahogy átböngésztem a hírfolyamot, visszanéztem rá, mert a hírfolyam elején volt.
　
Basszus, dehát ez olyan jól hangzik, h muszáj megnéznem! Ez talán egy lehetőség lehet Ausztráliára! - gondoltam én, aki nem is hiszek igazán az ilyesmiben.

Észre sem vettem, és már meg is nyitottam. Az előbb idézet sor alatt ezt olvastam: "Te mondod meg hova. - Te mondod meg kivel. - Ha megnyered, elviszünk oda!"

Még mindig nem bírtam elhinni, h ilyen létezik... Ez ahhoz túl jól hangzik, hogy igaz legyen, lehet, h Ausztrália nincs is az ajánlatok között! Volt egy regisztrációs mező, ahová be lehetett írni az úticélt. Hát, egyből nem mertem beírni, úgyhogy ajánlatokat kértem a mező alatti linkkel. Az első ajánlat Kína volt:D a második Kanada ;) a harmadik a Bahamák, a negyedik Kambodzsa.El sem hittem, amikor az ötödik kattintásra megjelent Ausztrália! Gondoltam, ez is egy jel, nem véletlenl jelent meg csak ötödjére, hisz az ötödik kontinens!:D

Na, bármennyire is nem hiszek benne, azért talán egy próbát mégiscsak megér, nem? De még mielőtt tényleg élesben regisztráltam volna, elolvastam a játékszabályt, amiből megtudtam, hogy akkor az igazi, ha regisztráció után minél több embert meghívsz, mert így növeled a nyerési esélyeidet és az utazással együtt nyerhető költőpénzedet is. Amikor regisztrálsz, kapsz egy kódot, aminek a révén automatikusan bekerülsz a sorsolásba... Tényleg és az mikor lesz? Háát, ez picit lelombozott, mert hétfőn volt 13-a és a sorsolást 15-re, szerdára írták ki, így már nem nagyon volt időm barátokat hívni (annál is inkább, mert kedden "szuperáltam" (superare un esame olaszul: sikeresen teljesíteni egy vizsgát) vizsgát az egyetemen és mivel előtte alig aludtam, alaposan le is fáradtam:D)

Miután a szabályokat elolvastam, megnéztem a tavalyi nyertes élménybeszámolóját Egyiptomról. Ez megint csak meggyőzött, hogy nem számít, mennyi időm van a sorsolásig, akkor is regisztrálnom kell! Főleg, ha nem kér olyan adatokat (pl. bankszámlaszám, ilyesmi), amiket nem nagyon akarok-merek megadni.. Na, nem is kért ilyesmit: teljes nevet, mailcímet, irányítószámot és telszámot kért csak. A telszámnál azért elbizonytalanodtam egy kicsit, h írjam-e be, de aztán egy "Ausztráliáért mindent"-gondolattal végül beírtam. Tett fel egy olyan kérdést is, h mikor szeretnék elutazni, de csak a június:D jólius és augusztus volt megadva, amin azért gondolkodtam el, mert a nyári Ausztráliát szeretném megismerni először:D De a december-február nem volt a lehetőségek között:O Na, végül a júliust választottam, elvégre a tél sem olyan hideg a Kontinensen, mint itt nálunk - kivéve talán a Sydney környékén lévő Kék-hegységet, de első körben Queensland úgyis jobban vonz az esőerdők miatt:D tényleg nagyon beleéltem magam, sokkal jobban, mint gondoltam, ezért folytattam a regi körül ilyen gyakorlatias eszmefuttatást...

Na, rámentem a küldés gombra; rögtön meg is kaptam a kódot és egy linket a mailcímemre. A mailben biztattak, h minél több barátomnak küldjem el a linket, hogy ők is regizzenek. Írták még, hogyha vmelyik meghívott barátomat sorsolják ki, akkor mindkettőnk álmát teljesítik:O Nem semmi!

Bár végül 15-én nem engem sorsoltak ki (betudtam annak is többek között, h tényleg nagyon az uccsó percekben regisztráltam), jövőre már figyelni fogom ezt a honlapot és időben jelentkezem. Bármilyen hülyeségnek is hangzik, próba-cseresznye!:D Mondom ezt én, aki eddig semmi ilyesmiben nem hittem:D
_________
És most, 2014. májusában sem hiszek benne igazán, ezért is kérlek benneteket, írjátok meg kommentben, ha pozitív tapasztalatotok van erről!

Pilismaróti campingélményeim 2011-ből

Bár most a napokban is volt egy sátorozós élményem, felteszem a 2011-eset is, mert ezelőtt akkor voltam legutóbb. És furcsa, mert az akkori naplóbejegyzésem is úgy kezdődik, mint a mostani:D ez már csak így van:O

2011. aug. 29. hétfő
A hétvégém csodák csodájára nem egy átlagos hétvége volt! Teljesült az az álmom, amit már nyár eleje óta emlegettem, csak eddig nem volt kivel megvalósítani.

Ez az álom pedig nem volt más, mint egy jó kis sátorozás! Szerettem volna, ha a csoptársaimmal jön össze, de mivel nagyon eltűntek a nyárra, így szó sem lehetett róla...

Viszont múlt szerdán a tesóm megemlítette, hogy a barátjával és a barátja haverjaival nyárzáró campingezést szerveznek és engem is meghívnak. Ezen nagyon meglepődtem, tényleg nem számítottam rá, nagyon jól esett. Először zavarban is voltam, mert hát azért a tesóm és a barátja mégiscsak egy pár és hát hogy mehetnék el harmadiknak?:D de aztán tesóm mondta, hogy ez nem egy romantikus programnak indul, hanem több közös ismerősük ott lesz, nemcsak párokról szól, bárki hívhat bárkit.

Na ettől máris jobban éreztem magam. Annyira, hogy eszembe jutott, hogyha már én ismehetek és tényleg bárki hívhat bárkit, akkor én is hívok egy barátnőt, mégpedig Szandit, aki itt lakik a közelben. Persze előtte megbeszéltem tesómmal, aki még örült is az ötletnek. Izgultam, hogy elérem-e Szandit, de szerencsére sikerült: még szerda este két csörgés után felvette a mobilját és vidáman mondta, hogy nem volt progija a hétvégére, így simán el tud jönni! Alig tudtam elhinni. Bárcsak egész nyáron így ment volna minden! :)

Egy valami zavart csak, mégpedig az, hogy mivel nem én voltam a szervező, az utolsó percig alig tudtam, hogy mi hogy lesz, főleg, mert percről percre változtak a tervek:D pl. Szandi küldött még csütörtökön egy sms-t, kérdezte, hozzon-e sátrat, v lesz hely vkinél. Én nem válaszoltam rögtön, mert emlékeztem, hogy két sátrunk van, egyik lehet a tesóméké, másik a miénk Szandival a hétvégére; igen, csakhogy a másikat már ezer éve nem láttuk, mert a telken volt és nem lehetett tudni, h apu hazahozza-e. Pénteken hívott Szandi, de akkor még nem érkezett meg a sátor, így tesóm kénytelen volt neki azt mondani, hogy neki kellene hoznia egyet. Ettől nagyon mérges lettem, mert hát milyen az, hogy elhívom a barátnőmet és mégis neki kell gondoskodnia a sátorról?... Na, de aztán végül apu hazahozta azt a fránya sátrat, úgy este nyolcra. Gyors meg akartam mondani Szandinak, de nem vette fel a telót. Így szombat reggel az volt az első gondolatom, hogy milyen rosszul jön így ki ez az egész... de ahogy erre gondoltam, Szandi visszahívott, így még azelőtt el tudtam újságolni, hogy hazajött a sátor, mielőtt elment volna egy ismerőséhez kölcsön kérni egyetXD Azért tudunk ám alkotni, ugye?:P

De ezután már nem volt más hátra szombat délelőtt, mint a csomagolás, ami gyorsan ment. Délután pedig jött értünk tesóm barátja. Fél3 körül már Pilismaróton voltunk, ahol már várt minket egy hihetetlenül jó hangulatú csapat. Hogy mennyit hülyültünk, azt le sem lehet írni! :) végre újra a saját korosztályommal lehettem, amit egész nyáron hiányoltam! 11-en voltunk, de nekem persze, hogy egy olyan srác tetszett meg, akinek már van barátnőjeXD ahha, van ez így:O Na jó, azért nem úgy tetszett, mint pasi, csak extrajófej volt és ezért persze nagyon szimpi is :)

Úsztunk is egy jót a maróti öbölben, a Duna vize egyszerűen szuper volt, egyáltalán nem fáztam benne.

Persze nem maradt el a bográcsozás sem, tesóm barátja nagoyn finom vacsit készített. A party time-ot a nyár slágerei és Michael Jackson dalai fűszerezték (az a srác, akiről írtam, h extrajófej, nagy Michael Jackson-fan, így csomó olyan dolgot megtudtam tőle az énekesről, amit nem is gondoltam volna és arra is rájöttem, hogy nagyon félreismertem őt. Mármint nem az extrajófej srácot, hanem Jacksont:D

Vacsi után végig a tábortűznél maradtunk, amit a fiúk alig győztek újraéleszteni, pláne, hogy sajnos elég nagy szél volt. De ezt leszámítva nagyon jól szórakoztunk. Meglepő módon csak 2ig maradtunk fenn:D de másnap fél10ig aludtunk, nem is értem, hogyan:D a sátorban nem volt olyan hideg, bár én az egész heti melegrekordok miatt még melegebbre számítottam. Csak a lábam fázott, még a hálózsákban is, de nem bántam, a sátorozásnak így is szuper hangulata volt :) Remélem jövőre mégtöbb ilyen összejön! Ausztráliai kalandornak készülökXD úgyhogy imádok sátorozni!

Miután fél 10 körül felébredtünk, utána is elvoltunk még egy ideig. "Reggeli" után újra átmentünk az öbölhöz, néhányan fürödtek is, de tesóm, a barátja, Szandi és én inkább csak napoztunk, meg drukkoltunk a csapat néhány tagjának, akik horgászni kezdtek:D

Ennek az élménybeszámolónak a végére valami nagyon szépet kellene írnom, mert ez a hétvégém tényleg úgy telt, ahogy az egész nyárnak kellett volna telnie. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki ott volt, hogy én is ott lehettem a barátnőmmel! :)

Egy különös találkozás - avagy nincsenek véletlenek

Mostanában rengeteget gondolok arra, hogy véletlenek márpedig nincsenek és erről több régebbi élményem is eszembe jutott. Egyik még 2011 júliusából (még az egyetemista időkből) és annyira különlegesnek találom azóta is, hogy itt is megosztom, mert a régi, Neonon vezetett Olasztrálián is fenn volt :)

2011. júl. 17
Nem semmi dolgok történnek velem mostanában! Csupa olyanok, amik arról győznek meg, hogy tényleg nincsenek véletlenek. Most (2011 júliusában) már öt ilyen volt, itt jön közülök az egyik:

Kezdjük az elején. 2009-ben az olasz barátnőmtől, Loretától kaptam egy színes, vidám karkötőt, aminek a színei teljesen kifejezik az optimista beállítottságom :) Loretáról egyébként azt kell tudni, hogy pincérnőként dolgozik egy latisanai bárban és szintén nagyon életvidám; már amikor legelőször találkoztunk (2007 nyarán), úgy fogadott, mintha már évek óta barátnők lennénk. Szinte az volt az érzésem, hogy mi már találkoztunk valahol:D

És ezen a nyáron, 2011-ben, amikor jöttem haza a bocskaikerti rokonoktól, szintén találkoztam valakivel, akivel kapcsolatban ugyanilyen érzésem volt, igaz nem első perctől kezdve, mint Loretánál, hanem kicsit később. Egy idős néni volt, aki mellém ült a vonaton és elkezdtünk beszélgetni. Hogy hogyan? Itt az egyik lényeg: a beszélgetést ő kezdte azzal, hogy milyen szép karkötőm van:D Nekem először furcsa volt, hogy ismeretlenül megszólított és kicsit zavarba jöttem (főleg, mert apum is ott volt:D) így még nem árultam el, honnan van. Mondta, hogy a vidám színeivel illik hozzám, mert ahogy látja, szinte mindig mosolygok. Megkérdezte, meddig utazunk, mondtam, h Bp-ig, de onnan még megyünk tovább Dorogra. És ekkor kiderült, hogy az ő fia, aki orvos, szintén lakott Dorogon, több évig. Már ebből is gondoltam, hogy ez jelenthet vmit. A néni Szentendrére utazott, mire mondtam, hogy én is jártam már ott és szeretem, mert kicsit mediterrán hangulata van. És a néninek erről rögtön Itália jutott az eszébe és elkezdte mesélni, hogy szinte már bejárták és milyen csodálatos ország és mennyi élménye fűződik hozzá. De nemcsak neki, hanem a fiának is, aki egy év alatt perfekt megtanult olaszul. Hogy ez hogy történt? Na, itt derült ki, hogy egy negyedolasz néni talált rám, ugyanis megtudtam, hogy az ő nagymamája, aki a fiának a dédije, olasz és miután legelőször meglátogatták őt Olaszországban (ha jól emlékszem épp Rómában), a fia úgy jött haza, hogy márpedig ő meg fogja tanulni ezt a csodaszép nyelvet, hogy folyékonyan beszélhessen a dédijével. S egy év elég volt, hogy ezt a szép tervet megvalósítsa! Hiába, az olasz gének :)

Alig tudtam hinni a fülemnek. A néni fiában szinte magamra ismertem még akkor is, ha én nem azért tanultam emg olaszul (és nem is egy év alatt), mert rokonom él Itáliában (bár ezek után ki tudja?:D) és nem készülök orvosnak sem, akkor is van valami benne, ami bennem is:D És ő is zongorázik! Na ez már két pont:O

Amikor szóhoz jutottam, mondtam, hogy már én is jártam Itáliában és én is nagyon szeretek mindent, ami olasz. Amikor elmeséltem, hogy 14 éves koromban fedeztem fel Bocelli dalai révén és hogy akkor határoztam el, hogy megtanulom a nyelvet, amikor megtudtam, hogy Bocelli könyvét még nem fordították magyarra, márpedig én mindenképp meg szeretném érteni és küldetésemnek érzem, hogy majd egyszer lefordítsam - a néni teljesen meghatódott. S amikor megtudta, hogy olasz szakos egyetemista vagyok, alig tudta elhinni, mert a kinézetem alapján 18-nak gondolt :) ennek örültem, mert igazából nem is érzem magam még "komoly" 21 évesnek:D

És a hasonlóságoknak itt még mindig nincs vége! Amikor befejeztem az "olaszságom történetét":D megcsörrent a néni telefonja és ő kiment a folyosóra, mert valahogy a fülkében nem volt térerő. De nem is ez a lényeg.. tudjátok, mit mondott, amikor visszajött, ki hívta? A kanadai barátnője, akit egy éve itt ismert meg Mo-n!!! Hát ez nem lehet igaz, hisz nekem is van egy Kanadai Barátnőm! ;) hogy lehet ennyi közös pont egy olyan emberrel, akit eddig nem is ismertem?

Így váltunk Marianna nénivel ismeretlenekből ismerősökké. Még megtudtam róla, hogy alsós tanítónőként dolgozott, de mellette történész is (nagyon szeretem a történelmet, általánosban és gimiben is az volt az egyik kedvenc tantárgyam!) Mire megérkeztünk Bp-re, mindketten megállapítottuk, hogy jókor voltunk jó helyen, nem lehetett véletlen, hogy találkoztunk. Még telszámot is cseréltünk, mert nem akartuk, hogy ez a misztikus találkozás Bp-en véget érjen :) így, ha újra eljönnek Dorogra, vagy én megyek Debrecenbe, ahol ők laknak, van esély, hogy akár mégegyszer összefussunk :)

És ha belegondolok, hogy az egész beszélgetésünk Marianna nénivel úgy indult, hogy ő felfedezte az olasz Loretától kapott karkötőmet...:D

2011-es összefoglaló - 2. rész

2011 Július: egy nagyon kellemes, Debrecen közeli rokonoknál töltött melegrekordos hét után visszacsöppentem az itthoni hétköznapokba. De júl. 22-én olyasmi történt, amire nem is számítottam: Caltól megkaptam életem első mailjét Ausztráliából!!! Ettől kezdve már nem is láttam olyan szürkének a szervezetlen nyaramat és Cal révén napról napra közelebb éreztem magam Ausztráliához.

2011 Augusztus: ismét tettem egy frissítő rokonlátogatást, a hónap végén pedig tesómékkal sátorozni mentünk, ami szuper volt. Viszont ami Ausztráliát illeti: Cal még a hónap elején eltűnt, és amikor a hónap vége felé
megírtam egy versben a róla szóló nyári sztorit
egy napra rá bejött a képbe Chris, akivel kapcsban augusztusban még nem is sejtettem, mi vár rám:D

2011 Szeptember: kettős dilemmával indult. Az egyik az volt, hogy vajon hogyan állítsam össze az egyetemi órarendem úgy, hogy még jó is legyen:D a másik pedig az, hogy merjek-e válaszolni Chrisnek, nem fog-e ő is eltűnni... Az órarend végül úgy ahogy sikerült, (bár nem lett tökéletes), és végül Chrisnek is válaszoltam akkor, amikor Szanitól kaptam egy égi jelet. Ez a jel pedig egy cikk volt, amiből megtudtam,hogy 2011-ben Melbourne nyerte el a világ legélhetőbb városa-címet és a 10-es listán még rajta kívül 3 ausztrál város szerepel! De ami azt illeti, Szani sem él rossz helyen, hisz 2011-ben Toronto lett a negyedik :)

Szóval válaszoltam Chrisnek és így a szeptember lett 2011-ben a legszebb hónapom (aki csak most kapcsolódik be, a blogom "Mailezés a Föld körül"-címkéje alatt megtalálja az egész álomsztorit..:) meg a végét is:D

2011 Október: olasz diákok jöttek az egyetemre, akik révén két szuper partyzós estét élhettem át :) Chris mégokt. elején igazán Chris volt, aztán egyre nehezebb lett vele:D

2011 November: november elején két hetes hallgatás után hirtelen elkérte a postacímem, amit én hirtelen meg is adtam neki, de ha visszafordíthatnám az időt, nem tenném meg mégegyszer... Sőt, ha lehetne, kitörölném a mailfiókjából, úgy, ahogy 2012 január elején a sajátomból minden vele kapcsolatos dolgot...

Életem legszebb ausztrál élménye egyébként sem Chrishez kapcsolódik, hanem egy csodálatos ausztrál benszülött énekeshez, akit a misztikus 11. 11. 11-én fedezhettem fel :)

De novemberben sajnos egy hatalmas csalódás is ért az egyetemen: kiderült, hogy nem fog indulni olasz szakfordítói képzés az alapképzés után. Így napról napra kérdezgettem, mi lesz így a nagy fordítói álmommal? Hisz már 15 éves koromban eldöntöttem, hogy olasz szak- vagy műfordító szeretnék lenni, hát az nem lehet, hogy ne valósuljon meg!

2011 December: karácsony előtt, ahogy kutattam a jövőmet, felfedeztem egy nagyon jónak ígérkező fordítói lehetőséget. A Debreceni Egyetem olyan szakfordítói képzést írt ki, amiben egyszerűen minden benne van, az irodalmi nyelvtől a politikai és jogi nyelven át az orvosiig, tényleg minden! Egyetlen kis gond van vele: mégpedig az, hogy nem olasz, hanem angol. De lehet, hogy ez nem is gond, hanem jel? És akkor lehetséges lenne, hogy Ausztrália tényleg vár engem? :)

Ebbe olyan álomszerű belegondolni.. De úgy tűnik, tényleg bármi megtörténhet. Ha államvizsga után tényleg elvégezném ezt a sokoldalú angol fordítói képzést (persze nem rögtön, hanem előtte letennék egy középfokút angolból, mert az a képzés egyik alapfeltétele), a nyelv révén egész biztos, hogy minden eddiginél közelebb kerülnék a szeretett Ötödik Kontinenshez. Csak az a nagy kérdés, hogy vajon szeretem-e annyira az angolt, mint Ausztráliát?XD

Hát 2011 sok különös emléken kívül végül ezt a nagy kérdést is itthagyta nekem:D de erre szerintem csak úgy kb. 2012 októberében fogok tudni válaszolni. Akkor ugyanis már nyelvsuliba fogok járni angolra, mert a nyelvvizsgát mindenképp le szeretném tenni. Aztán, ha megvan, utána még eldönthetem, hogy tényleg megyek-e Debrecenbe vagy sem. A lényeg, hogy mindig csak előre!

És igen, ez az, amit 2011-ben tanultam: ha egy álmod nem valósul meg, az utat nyit egy másik álmod megvalósulásának. :) Még egy ok, amiért sohasem szabad feladni! Mindig,mindig csak előre!

2011-es évösszefoglaló - 1. rész

Összehoztam egy kis összefoglalót a 2011-es évemről, hogy minden lényegeset egyben lehessen látni. Ilyet 2012-ről is olvashattok jan. 11-énél. Két részben teszem fel 2011-et, az első rész januártól júniusig tart. 2011 elég vegyes év volt, nézzük csak:

2011 Január: ekkor még teljesen biztos voltam benne, hogy 2011 két legnagyobb kedvencem, Olaszország és Ausztrália éve. Hogy miből gondoltam ezt? Egyszerűen történelmi okokból. Ugyanis 2011-ben volt 150 éves az egységes Itália, az 1901-ben kikiáltott Ausztrál Államszövetség pedig a 110. évfordulóját ünnepelhette. Gondoltam, nem lehet véletlen, hogy ez a két évforduló ugyanarra az évre esik. Ezért hatalmas reményekkel vágtam neki 2011-nek.

De sajnos már januárban nagy csalódás ért: az egyetemen két vizsgám is csak hármasra sikerült, ami miatt alaposan kiábrándultam a saját teljesítményemből. És ez még nem minden... Épp január 11-én, az egyik vizsgám után tudtam meg, hogy szeretett Ausztráliám nagy bajban van: a túlzott esőzések miatt Queensland államban (fővárosa a magyarok körében is népszerű Brisbane) árvíz tombol, több, mint 20ezer házkerült víz alá, a lakosokat menekítik, ahogy csak tudják, de ennek ellenére sokan el is tűntek. Na ettől kezdve igazi világvége-hangulatom volt, de bevallom, elsősorban nem az embereket féltettem, hanem Ausztrália különleges, pótolhatatlan élővilágát, ami épp az emberek miatt került veszélybe! Az aggodalmaimon az sem segített, hogy tudtam, az árvíz - egyértelműen - nem terjed ki az egész kontinensre. Tudtam, hogy a Nagy Korallzátonyt viszont igencsak érinti és ez nem hagyott nyugodni. És főleg, hogy az eső csak esett és esett, az árvíz átterjedt Victoria államra is és a hírekben még jan. 25-én is azt hangoztatták, hogy még további esőzések várhatók. De az ausztrálok nem is lennének igazi ausztrálok, ha ettől függetlenül nem ünnepelték volna meg jan. 26-án az Ausztrália Napot, amit a rádióikon keresztül tudtam követni. Na igen.. Úgy látszik, nincs az a tragédia, amin az ő "No worries!"-életérzésük ne kerekedne felül.

2011 Február: ennek a hónapnak az elején - nem az én hibámból - véget ért egy ötéves barátság. Elég nehezen dolgoztam fel, de igazából már 2010-ben is voltak jelek, amik ezt sugallták sajnos. Hát így alakult.

De ezen kívül 2011 februárja egy nagy kérdéssel is indult: vajon átvesznek-e az egyetemen magyarról olasz szakra, vagy sem? Már megvolt hozzá az ötven olasz kreditem a professzorok engedélyével és egy különlegesen szép tanszékvezetői ajánlással együtt - februárban már csak a dékáni válasz miatt izgultunk, de nagyon :) kétségbeestem, amikor még febr. 8-án sem érkezett válasz. De aztán febr. 11-én valóra vált az álmom :) amikor megtudtam a fantasztikus hírt, legalább egy percig nem tudtam megszólalni és könnyeztem az örömtől. Hatalmas kő esett le a szívemről :) A másodév második félévét tehát már olasz főszakosként kezdhettem!

De 2011 februárjához tartozik még valami, akarom mondani: valaki. Ez a valaki nem is lehetne más, mint Enrico, akiről azt hittem, ő az igazi, ő az az olasz pasi, akiről már 17 éves korom óta álmodozom. Hát, február végére végül is sikerült megértetnie velem, hogy nem, nem ő az!:O De az ő ismerettsége ettől függetlenül örök emlék marad.

Ami pedig Ausztráliát illeti: bár februárra az esőzések jórészt abbamaradtak, jött más, ami miatt még mindig nem lélegezhettek fel az ott élők. Február elején ciklon söpört végig ugyanazon a queenslandi területen, amit januárban elöntött az ár. Nyugat-Ausztráliában pedig bozóttűz tombolt. Alig tudtam elhinni, amikor a híradóban hallottam mindezt, majd megszakadt a szívem... Igen, tudom, ez már tényleg Ausztrália-fanatizmus felsőfokon, de nem tehetek róla...

2011 Március: e hónap 17-e Olaszországban nemzeti ünnep volt, amit, bár szintén lelkesen követtem az olasz rádió révén, azért annak jobban örültem volna, ha személyesen is ott lehetek. De sajnos erre nem volt lehetőség. Igazából furcsa is volt, hogy az anyanyelvi olasz tanáraink nem szerveztek nekünk valami jó kis tanulmányutat mondjuk a 17-ei hétre. Nem akarok telhetetlen lenni, de én a helyükben biztosan szerveztem volna vmit ;) bár egyikükkel már többször beszéltünk olaszországi tanulmányútról és ő mesélte, hogy már többször próbálkoztak, de a diákok többsége anyagi okokra hivatkozva nem tudott részt venni benne... igen, ez mondjuk ismerős, engem is mindig mindenki ilyen érvekkel beszél le, ha szerveznék valamit...

Na de vissza a vidám dolgokra: márc. 28-án megszületett - először csak a Neon.hu oldalon - Olasztrália! Azt tudtam, hogy az olasz és ausztrál élményeim otthona lesz (ezért is kapta ezt az együttes nevet), de azt nem, hogy közel egy évig fogom vezettni a neon.hu oldalon. Arról pedig végképp nem is álmodtam, hogy ennek a bolondos blognak a révén olyan különleges embereket ismerhetek meg, mint Szani és JD. Az ő ismeretségük igazi ajándék, amit nem tudom, hogyan köszönhetnék meg. Bár a blogom vidámnak indult, azért volt néhány nehéz érzelmes bejegyzésem, amit könnyek között írtam, de Szani és JD kommentjei mindig visszaadták a mosolyom. Segítettek abban, hogy máshogy lássam a dolgokat és el tudjak igazodni az érzések erdejében. Szani és JD, nagyon nagyon köszönöm nektek! És Szani, neked külön köszönöm, hogy megalájkolod Olasztráliát és mindig erőt adsz a folytatásához!

2011 Április: megszületett
életem első akrosztikonos verse Ausztráliáról.
Az egyetemen pedig tartottam egy nagysikerű kiselőadást Velencéről olasz országismeret órán. Hiába, egyszerűen csak jó volt a könyv, amiből készültem rá!:D és április valahogy az egyetemen szerzett barátaimhoz is közelebb hozott, mert a sulis életen kívül egy szuper szombatot is együtt töltöttünk.

2011 Május: a hónap elején érzelmi viharok minden mennyiségben... nehezen dolgoztam fel, hogy az ikertesómnak lett egy fantasztikus barátja, akivel egy hónapos ismeretség után Mallorcára utazott egy hétre. A májusban kezdődött irigykedésem azóta is tart és csak akkor lesz vége, ha nekem is lesz egy barátom, akivel én is boldog lehetek.

Május vége felé fedeztem fel a StudentsOfTheWorldöt, a nemzetközi mélezős oldalt, aminek nagyon örültem: gondoltam egy új lehetőség arra, hogy "közelebb kerüljek" szeretett Ausztráliámhoz. De később, mint tudjuk ez az oldal szép és kevésbé szép napokat is szerzett nekem az év során.

2011 Június: az egyetemen egy újabb vizsgaidőszak, ami.. hát jobban is sikerülhetett volna, bár a legtöbb gondom főleg azzal a vacak fonetikával volt... De a fonetika hármason kívül egy másik nyelvészeti tárgyból még ötöst is sikerült szereznem :) azt a napot sosem felejtem el!:D És persze azt sem, hogy a csoptársaimmal két vizsgára is közösen készültünk fel, hülyéskedve, igazi barátokként, ami nagyon sok erőt adott.

Mindjárt folytatom!

2011-es karácsonyi Gloriaaa!

Mivel karácsonyi bejegyzés nem volt, mert az ünnep előtt nem is volt netem, most osztok meg sztorikat. Először a 2011-est, aztán összehasonlításképp a 2012-est, már csak azért is, mert ahhoz a változatosság kedvéért egy informatikai mérgelődés is kapcsolódik.

2011. dec. 19. hétfő
Vajon megvalósíthatom-e a karácsonyi koncerttervemet? Na jó, nem kell nagy dologra gondolni, csak karácsonykor áltban nem kézzel fogható ajándékot készítek anyuéknak, hanem egy kis karácsonyi zongorás műsort; erre vagy saját dalt írok vagy tanulok valamit. Mivel tavaly írtam egy sajátot (olyat, amiben a karácsonyi hangulat még egy kis Goldsworthy-hatással is keveredett), idén a tanulás mellett döntöttem. Csak az most a gond, hogy nem találok midifájlt arról a karácsonyi dalról, amit már novemberben elterveztem. A dal címe "Angels we have heard on high", és a midi azért jönne jól, mert azt torzítás nélkül le lehet lassítani annyira, hogy pontosan kihalljak belőle minden akkordot és meg tudjam tanulni. Az idővel nem lenne gond: 2009-ben is ilyentájt kezdtem el Mozart Ave Verum Corpus című remekművét és 24-én gond nélkül sikerült a minikoncert! Szóval az idő nem lenne gond, ha lenne most is olyan jó zongorás midi, mint a Mozartról volt... Kérlek, drukkoljatok, hogy találjak még időben!:D

2011. Dec. 21. szerda
Igeeen!! Megvan a midi! Már igazából hétfő este megvolt és kedd délelőtt a felét már rá is hangoltam az ujjaimra :) most már a refrén jön, aminek az akkordjai szintén nem tűnnek nehéznek, szóval Szentestére meglesz! És úgy tervezem, hogy a szövegét "olasztrálul" fogom énekelni, vagyis az első két versszakot olaszul és a harmadikat angolul, ahogy ezen a felvételen is hallhatjátok:



Na jó, azért sajnos az enyém nem lesz ilyen szép, de az biztos, hogy a szívem hangján fogom énekelni :) apropó hang! Amikor kerestem hozzá a "midikottát":D először csomó olyan kíséretet találtam, ami tenorhoz van, ezért is izgultam, hogy olyat találjak, ami jó a hangomhoz. És a mostani pont olyan, szóval minden szuper! És mivel digitális pianinóm van, amin headsettel is tudok játszani, teljes titokban készülhetek karácsonyra, hisz így amikor ott ülök a pianino előtt, egyelőre csak én tudom, mit játszom! :) de majd Szenteste minden kiderül!:D olyan jó, hogy nincs lehetetlen! :) Nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!

2011. dec. 27
A karácsonyi tervem nagyon jól sikerült, mindenkinek tetszett a "Gloriaaa!":D sőt, még jobban, mint gondoltam: anyu és tesóm mondták, hogy alig tudták elhinni, hogy tőlem hallják ezt a dalt :) Úgy érzik, fejlődött a hangom, amit én észre sem vettem! De tényleg, most, hogy egy éve nem járok énekkarra, meg nagyon ritkán énekelek, már úgy éreztem, hogy jóformán el is felejtettem énekelni:O Erre jön a karácsony és kiderül, hogy ez nem is igaz!:D Alig tudtam elhinni, amit tesómék mondtak! Ezért diktafonra vettem, ahogy most énekelek, aztán megkerestem egy 2009-es felvételt, hogy összehasonlítsam a 2011-es hangommal. És így hogy van mivel összehasonlítani, már elhiszem, hogy javult a hangképzésem és ez szuper érzés! Azért ez különös nem? Én szerettem volna megajándékozni anyuékat egy kis karácsonyi hangulattal (vagy ahogy én hívtam: "olasztrál koncerttel), erre ők ajándékoztak meg ezzel a hihetetlen érzéssel :)

2011 októberi olasz tali - Enrico nélkül

2011. okt. 8. szombat
okt. hetedikén hat olasz diák (két pasi és négy csaj) jött az egyetemre pár napra, így tegnap igazi partytime volt! Party-t szerveztünk a fogadásukra. A franciások és a spanyolosok is ott voltak, így tényleg jó sokan összejöttünk. Az olasz diákok között ott volt egy lány azok közül, akik februárban voltak nálunk. És ő... szóbahozta Enricót!:D mondta, hogy üdvözöl és egyébként meg néha emleget..:O nahát! A februári válaszmailjéből valahogy nem az jött át, hogy fog rám gondolni, inkább az, hogy el akar felejteni és inkább írjanak neki a többiek, de én ne:DD furcsa, mert már viszonylag rég volt, mégis, ahogy beszéltünk róla az olasz csajokkal, éreztem, hogy pirul az arcom, és a csajok is látták, hogy érzékenyen érint a téma. Így gyorsan át is kapcsoltunk az egyetemi dolgokra. Utána meg ettünk-ittunk, énekeltünk és még táncoltunk is. Olyan jó hangjuk van! Amikor gitárkísérettel énekeltek néhány olasz dalt, olyan volt, mintha már ezer éve együtt koncerteznének:D pedig akkor énekeltek együtt először, mert nem is csoptársak, hanem különböző évfolyamban és különböző szakokon tanulnak. Elhangzott többek között ez a szép nápolyi dal is:



Hát, ha valakik, akkor ők igazán tudnak jó hangulatot varázsolni! És már megint úgy énekeltem velük én is, mintha én is Itáliában születtem volna:D bezzeg utána, amikor a magyar táncház jött.. hát, a táncon még van mit gyakorolnom, de az olasz barátainknak mindenesetre tetszett a táncház is:) bárcsak gyakrabban jönnének! Ma meg holnap bp-i körúton vannak. Szívesen csatlakoztam volna én is, már csak a társaság miatt is, csak... annyira hideg van, még jóformán itt a lakásban is! Ilyen szempontból kár, hogy nem egy héttel előbb jöttek:D de sebaj, a jövő héten még lesz lehetőségem együtt lenni az olasz barátainkkal, mert ígérték, hogy lesz egy este, amikor ők főznek és meghívnak bennünket a koliba :) csak még azt nem tudom, melyik az a nap, de hamarosan :) unilife forever! Vagy olaszul vita d'uni per sempre!:D

Elérhetetlen Enrico története 3. rész

Az étteremből együtt mentünk vissza a szállásra Enricóval. Még mindig fürdőztem az aurájában és folyton arra gondoltam, amit az előbb mondott.

A csehek estjét is nagyon élveztük, volt benne egy paródia is Bálintról, amin szakadtunk:D jut eszembe, h lehet egy paródiát nevetés nélkül előadni?:D nekik ez is ment :) nekem az ilyesmi nem menne, mert sokszor már a legapróbb dolgokon is nevetek:D

Ezután ismét party jött, amikor is természetesen igyekeztem Enrico közelében maradni. Ő épp 36 képeslap megírásán dolgozott. Ezeket az Itália különböző pontján élő barátainak és "lelki társainak" küldte el. A képeslap-írás után összegyűjtötte az aláírásainkat, emlékül a két Mo-n töltött hétről és rólunk. (másnap én is követtem a példáját a buszon: körbeadtam a laptopom és megkértem az olasz és cseh barátainkat, h írják be a mailcímüket).

Enrico még az utolsó este sem várta meg a party végét: hamar jött, hogy elbúcsúzzon. Ekkor átöleltük egymást :) persze megint kértem, h ne menjen el holnap:D de erre azt mondta, h "dehát tudod, h nem lehet! De sosem felejtelek el. Vigyázz magadra!" - lassan elengedtük egymást és csak azt éreztem, h majd kiugrik a szívem és h legszívesebben visszafordítanám az időt, ha tudnám...

Másnap már hatkor fenn voltunk, mert a busz fél hétkor indult Szegedről. Naivan azt hittem, h még lesz lehetőség egy kis társalgásra az olaszokkal, de igazából mindenki nagyon álmos volt a búcsúparty után, még én is, így inkább csak bóbiskoltunk:D de azért a mailcímeket megszereztem, ami nagy szó, mert a tavalyi csapatótl nem sikerült:D

Ferihegyen aztán leszálltak az olaszok. Mondanom sem kell, nem kis kísértést éreztem arra, h leszálljak velük én is.. Enrico.. Kétszer is visszaszállt elbúcsúzni, a másodiknál majdnem fent is maradt a buszon:D Ezen elmosolyodtam, de egyébként meg ismét zokogtam. Tudtam, h nehéz lesz, de hogy ennyire... a mellettem ülő bnőm azzal vigasztalt, h neten simán tarthatjuk a kapcsolatot. Erre én zokogva: "az lehet... de kár,... h msn-en nem lehet aurát küldeni!..":D

De a szomorú az, h mint kiderült még mailben sem... Mert hát persze nem bírtam ki és már következő nap, szombaton küldtem egy mailt Enricónak. Megírtam benne, h azért volt olyan nehéz a búcsú, mert tudtam, h ezután egy évig nem találkozhatunk (még csütörtök este mondta, hogy ha minden jól megy, egy év múlva visszajön Mo-ra, mert itteni művtöris témáról szeretne szakdolgozni). írtam neki keresztényi dolgokkal kapcsolatban is, hisz tudtam, h ez tetszeni fog neki. Csatoltam egy keresztény dalt is a mailhez (magyart nem akartam, de tudtam, h angolul is ért, így egy angol keresztény kórusművet csempésztem a mellékletbe, aminek a címe: I'm forever grateful"). Megírtam neki még, h sosem felejtem el a szavait és ő örökké a szívemben fog élni, még, ha nem is lehet velem itt Mo-n.

Izgatottan vártam a válaszát. Vasárnap vissza is írt, de a szentimentális szavaimra egyáltalán nem reagált, amiből megértettem, h egy értékes barátságnál semmi többet nem akar. Érzelmek helyett megkért arra, h mondjam meg a többi csoptársamnak (vagyis a többi lánynak!) h írjanak neki, h megtudja a címüket. Jaés ő is küldött egy (olasz) keresztény zenét.

Azóta már legalább ötször sírtam érte, de írni azóta egyszer sem írtam neki. Mert hát mit írjak ezek után? Mi történt az egyetemen? Mit tanulok? H telnek a napjaim? Szal ilyen általánosat, érzelmek helyett?... az nekem nem menne.. nem tudnék neki közömbösen írni. persze ha tudnám, h ő is azt érzi, amit én, más lenne, akkor persze elcseveghetnénk bármilyen általános dologról is, de így üresen nem (nem tudom, értitek-e ezt a megfogalmazást, remélem igenXD).

Szóval Enrico most Bergamóban... Én meg itt Mo-n... egyedül... :( és igazán reményem sincs arra, h valaha is többet fog érezni irántam egy értékes barátságnál :( és ennek nemcsak az az oka, h országok választanak el minket, és most már csak neten tudnánk tartani a kapcsolatot, hanem az is, hogy... hát elgondolkodtam és úgy érzem, a katolikus kereszténység az, ami mellett igazán elkötelezte magát. Így már nem fér a képbe egy barátnő :(

2011. febr. 18-án tehát visszatért Itáliába.. És nem hagyott nekem mást, mint egy szép álom emlékét...

Elérhetetlen Enrico története 2. rész

Szerda este a csoptársaim elmentek egy volt oszttársukhoz és mivel tudták, h Enrico bejön nekem, kérdezték, h ők ugyan nem lesznek itt az esti bulin, de mi lenne, ha Enricóval mennék el? Király ötletnek tűnt (ez persze nem olyan buli volt, ahová egymást meghívtuk, hanem alapból ment az egész olasz-cseh-magyar társaság, szal még félreérthető sem lehetett). Amikor odamentünk Enricóékhoz, mondták, h persze, miért ne tölthetnénk együtt az estét.. De ehhez képest épp Enrico volt az, aki már a leghamarabb eltűnt a buliról. Azt mondta, fáradt és szomorú és nincs kedve szórakozni. Ezt végképp nem tudtam mire vélni és nagyon rosszul esett. Főleg azért, mert tudtam, h pénteken már utaznak haza Olaszországba és nincs már sok időnk együtt. De tényleg furcsa volt ez a szomorúság, amiről nem derült ki, mi okozta, csak egyik percről a másikra tört rá. Akárhogy kértem, h ne lépjen le, lelépett már 11 körül. Aztán éjfélkor újra visszajött, de csak odaköszönt nekem. Na, ennyit a hozzáfűzött álmokról - gondoltam. Egész este azon gondolkodtam, mi miatt lehetett szomorú és miért viselkedett olyan furcsán, amikor napközben meg még vacsinál is vidámnak tűnt. Abban még reménykedtem, h esetleg ő is érzi, h kevés időnk van péntekig - na de utána az is eszembe jutott, h akkor, ha én is úgy bejönnék neki,ahogy ő nekem, biztos ott lett volna velem hajnali 2ig a buliban (nem hangos diszkóparty volt, hanem olyan helyre mentünk bulizni, ahol a zene mellett is simán tudtunk beszélgetni, így végképp nem értettem a szitut).

A többi olasszal el voltam hajnalig, haverkodtunk, és csomót énekeltünk, teljesen le voltak döbbenve, h mennyi olasz dalt ismerek:D nekik meg a csoptársaimmal és Bálintékkal magyar népdalokat is tanítottunk, arik voltak, ahogy énekelték :)

Csütörtök volt az uccsó napunk együtt az olaszokkal. Elhatároztam, h nem gondolok Enricóra, de ez persze nem sikerült, annál is inkább, mert szinte minden előadáshoz fűzött egy-egy észrevételt, így mindig hallottam a hangját és ábrándoztam arról, h milyen jó lenne, ha ma este kiderülne, hogy ő is engem keresett már évek óta:D

A vacsinál aztán pont hozzánk ült le, épp velem szemben. A csajokkal és vele elkezdtünk beszélgetni az olaszországi tanulási lehetőségekről, irodalomról, zenéről és egyházról... igen, jólolvastátok, egyházról. Ugyanis egy valamit nem írtam le eddig Enricóról. Mégpedig azt, hogy klerikus: olyan diák, aki különböző egyházi szolgálatokat végez (pl. kántor, ministráns, etc.). Egy klerikus félúton van a világi és a papi lét között, vagyis igazából még nyugodtan lehetne barátnője, ha szeretné... Ez a mély vallásosság Enrico egész lényére rányomja a bélyegét. Ettől én egy percig sem riadtam vissza, hisz a vallás tőlem sincs távol. De Enricót valahogy, mintha ez a végtelen őszinteség és szeretet tette volna különlegessé a számomra. Na meg persze a közös zenei, történelmi érdeklődés, a kellemes ének- és beszédhang, stb.

Ahogy ott ültünk az asztalnál és beszélgettünk, rádöbbentem, hogy ha tehetném, nem engedném vissza Olaszországba. De mielőtt még ezen szomorkodhattam volna, egyik csoptársam elterelte a figyelmem egy vicces kérdéssel: "Enrico, hallottam, h orgonán játszol. Játszottál már hidrauliszon is?":D A hidraulisz, mint tudjuk, egy antik római hangszer:O Bár lehet, még valahol ma is létezik hasonló, de mindenesetre nagyot nevettünk.

Nemsokára Enrico különböző szép idézetet olvasott fel a zenéről és nagyon megdobogtatta velük a szívem. Te jó ég, hát még létezik pasi, akinek ennyire egyezik az érdeklődése az enyémmel? Jó, nyilván, zeen nélkül senki sem tudna élni. De ahogy Enrico olvasott róla, azt sosem fogom elfelejteni, mert azokból az idézetekből átjött, hogy nemúgy éli meg a zenét, mint bárki más, hanem, mint az élet egyik nagy csodáját: ahogy én is :)

Aztán a csajok mondták, h lassan menjünk át a másik épületbe, mert kezdődik a csehek estje. De akkor már alig hallottam, amit mondtak.. hogy is mondjam... fürdőztem Enrico aurájában (bocsi, ezt máshogy nem tudom kifejezni:D) és egyre azt kívántam, bárcsak ne menne haza másnap! Észre sem vettem, hogy könnycseppek peregnek az arcomon.. a csajok megkérdezték olaszul, h mi történt? És ekkor törtem ki, de csak magyarul: "én nem akarom, h Enrico visszamenjen olaszországba! Azt akarom, h maradjon itt velem Mo-n!" Egyik csoptársam, aki közvetlen mellette ült, megsúgta neki olaszul, amit mondtam. Igazából örültem ennek, mert magamtól nem mertem volna neki így megmondani, mert már sokszor így is az volt az érzésem, h túlságosan lerohanom őt.

Enrico ezután végtelenül szép dolgokat mondott,amik örökké a szívemben maradnak, de ahhoz, hogy leírjam őket, nincsenek igazán szavak. Pl. hogy az, hogy megismerhettük egymást, egy igazi felejthetetlen ajándék, több, mint egy egyszerű ismerettség. És hogy mostantól egyikünk sem lesz egyedül, mert, bár ő holnap hazamegy, lélekben mindig együtt lehetünk, nem hagy egyedül. (aki nem ismeri őt, talán furcsának tartja mindezt, de én a szívembe véstem és sohasem felejtem el). Még sohasem vigasztalódtam meg ilyen könnyen. Ahogy Enrico beszélt, azt vettem észre, hogy a könnyek helyébe észrevétlenül a mosoly lép és csak arra tudok gondolni, hogy Enrico egy nemmindennapi ember és végtelenül hálás vagyok, hogy én is ismerhetem.

Elérhetetlen Enrico története 1. rész

Megint rám tört a nosztalgia és egy tavalyi olaszos élményemet hoztam most el. Mostanában megint gyakran van szentimentális és pasihiányoló hangulatom, talán ezért is törtek fel ezek az emlékek, amik most jönnek, fejezetekben, mintha vmi kisregény lenne:O csakhogy ez a sztori igaz.

17 éves korom óta olasz pasiról álmodtam, olyanról, aki nem iszik, nem dohányzik, szép hangja van, ért a zenéhez, lehet vele erről beszélgetni és élvezi is, kedves és igazi olaszos kisugárzása van. Na és persze romantikus, jó a humora. Éjszakánként sokat álmodoztam róla, sőt, még vmi regényféleséget is elkezdtem írni, amiben megörökítettem ezeket a romantikus álmokat.

Teltek-múltak az évek, de persze sokáig nem bánkódtam azon, h nincs pasim, mert biztos voltam benne, hogy ha Itáliában élnék, már rég lenne. Úgy gondoltam, csak azért nincs, mert, úgymond, rossz helyen vagyok. Mo-n (és pláne vidéken) kevés az esélye annak, h pont olaszokkal fussak össze...

De aztán eljött 2011, február 7-e, amikor olasz és cseh diákok érkeztek az egyetemre egy kéthetes kurzusra. Először úgy tudtam, az olaszok közt nincs is pasi. Mígnem febr. 10-én kiderült, h mégis:D csak mivel szőke és nem tipikus a kinézete, mindenki azt gondolta, h cseh, csak nagyon jól beszél olaszul XD Enricónak hívják. 10-én szerveztünk "magyar estet", ahol volt kvíz is, ezen épp egy csapatban voltam vele, meg egy Federica nevű lánnyal. Nagyon jól elszórakoztunk, rengeteget nevettünk, olasz dalokat énekeltünk (egyszer még egy kis töri is szóbakerült, így még az olasz himnuszt is elénekeltük együtt:O) és tényleg úgy éreztem, hogy na igen, ez az az igazi életérzés, amire mindig is vágytam. (nem véletlenül írtam ám a nyárral kapcsban sem, h nem angolul szeretném felfedezni Itáliát! :)

Jaj, nagyon eltértem az eredeti sztoritól.. szóval az az este nagoyn vidáman telt. Legközelebb épp febr. 14-én találkoztam Enricóval, amikor az egész olasz-cseh-magyar csapat Szegedre utazott. Enrico mellém ült a buszon és beszélgettünk. Mögöttünk Federicáék ültek, akiknek egyszercsak eszébe jutott, h Valentin-nap volt és van egy Valentino (Bálint!XD) nevű jófej magyar srác, akit a névnapja alkalmából felköszönthetnének. Elkezdtünk énekelni, amibe még a tanárok is bekapcsolódtak :) később Enrico és Marcello valami angol dalt is énekelt, aztán Enrico olasz dalokkal jött vissza. És minnél többet énekelt, annál jobban belopta magát a szívembe. De persze nemcsak a hangjával: később zenetöriről beszélgettünk és ő majdnem mindegyik korszakból idézett egy-egy művet. Szinte már zavarban voltam, mert némelyik áriának v egyházi műnek nem jutott eszembe rögtön a szövege. Komolyan mondom, át tudtam volna ölelni éneklés közben. Hihetetlen kisugárzása van, még nem találkoztam ilyen pasival.

Aznap este rengeteget gondoltam rá. Valahogy úgy éreztem, a Valentin nap hozta el nekem őt. De aztán kedden jöttek az előadások és valahogy mindig a csoptársaimmal voltam: vártam, hogy Enrico keressen, mert nem akartam rámenős lenni.

Kedden este, febr. 15-én volt az olaszok estje. Ők is többféle játékot találtak ki rá. Az egyik az volt, h vkinek a homlokára ragasztottak egy nevet és az illetőnek kérdezgetnie kellett arról a névről, amit ráírtak, míg ki nem találta, h ki lehet. Pl. így: "olasz vagyok? Híresség? Politikus? A teremben vagyok?" a többiek látták, h milyen név áll a homlokán és eszerint válaszoltak. Na nem fogjátok kitalálni, h én "ki voltam"! :) Nanná, h Enrico! A csajok le is fényképeztek úgy, h rám van írva a neve és Ő ott áll mögöttem XD

Nem tudom miért, de ezt jelnek vettem. Így van ez, ha vki tetszik, mindjárt félreérted a legapróbb dolgot is, ami vele kapcsolatos... És aztán rövidesen ki is derült, hogy mennyire!

Emlékek, álmok 4ever - avagy ismét egy ausztrálos versem

Néhány bejegyzésben már említettem az első Students of the Worldös ausztrál levelezőtársamat, Calt, akivel tavaly nyáron leveleztem. Most csak azért említem meg újra, mert ma van a születésnapja:D Attól függetlenül, hogy 22 mail után eltűnt, sokszor gondolok vissza rá és néha olvasgatom, amiket írt, mert tényleg. Tetszett a széleslátókörűsége és hogy minden ausztrálos kérdésemre nagyon részletesen válaszolt. Beszélgettünk suliról, filmekről, még időutazásról, történelemről és földrajzról is; ja, meg a napelemes házakról, amik arrafelé elég gyakoriak. Én, mint Ausztrália távoli felfedezője, rácsodálkoztam arra, amikor arról írt, hogy telente háromszor még hó is esik ott, ahol ő él; egészen addig csodálkoztam, míg kiderült, hogy a Kék-hegységben él, ahol Ausztrália más tájaival ellentétben tényleg gyakoribb a hó. Mindenesetre a Kék-hegységet a mai napig nagyon különlegesnek tartom és annyira tetszett, hogy Cal épp ott él, hogy titokban "kék-ausztrálként" emlegettem őt. Nagyon reméltem, hogy sokáig fogunk írogatni és jobban megismerhetem; de amikor 2011 aug. végén eltűnt, annyira szomorú lettem, hogy még verset is írtam róla. Ennek a 2011. aug. 24 és 25 között kreált versnek a középpontjában főleg Cal, a tőle szerzett infók és eddigi ausztrál ismereteim állnak, de persze Cal megismerésének az előzményei sem maradhatnak el, így az elején megjelennek a 2011-es nyári vágyaim is. Íme életem leghosszabb verse!

Nyári álom

Sokáig nem tudtam, mihez kezdjek nyáron,
Mert ahogy kitört a szünet,
eltűnt minden közelinek vélt barátom.
A nyár nagy részét a négy fal között töltöm,
ami olyan nekem, mint valami börtön.

Társaságra vágyom és élni szeretnék,
bárcsak újra az egyetemen lehetnék!

De távol még a nap, mikor újra ott lehetek,
s újra átélhetek felejthetetlen perceket.

De addig mit tegyek? Hisz olyan a négy fal
mint egy valódi börtön,
Keresek hát valakit
A Students Of The Wordön!

S ezzel az ötlettel kezdődik egy álom,
melynek valóságát május óta várom.

A májusi álom júliusban valóra vált,
az internet közelebb hozta Ausztráliát!

Új-Dél-Walesből érkezett az ausztrál üzenet,
a küldője pedig Cal,
ki e tájon született.

Cal volt az egyetlen a szép Déli Földön,
ki válaszolt nekem Students Of The Wordön!

E kedves ausztrál a kék-hegységi Oberonban él,
ahol a kontinens legtöbb pontjánál hidegebb a tél.

Hogy ez mennyire így van, íme kiderül
az alábbi példából,
mely nem jutna eszünkbe
a napfény hazájáról.

Az ott élőknek nem ismeretlen a hó,
s hogy ez milyen meglepő! Arra nincs is szó!

A hóban persze nem osztozik egész Ausztrália,
Csak tél idején a Kék-hegység s a messzi Tasmania.

Levelezni Callal valóságos álom,
bár sose ébrednék fel,
ez minden kívánságom!

Jöhet time travel, zene vagy történelem,
"kék-ausztrálom" mindig gyorsan ír nekem.

Egy történelmi városba jár ő iskolába,
ami Oberontól nincs messze, csak félórára.

Ez a város Bathurst, hallhattunk már róla,
rég Macquarie kormányzó
volt az alapítója.

Bathurst itt város, ám Torontóban utca,
ez sem lehet véletlen, mindenki tudja! :)

Egy valami van csak, mi néha kissé lehangol,
mégpedig az, hogy nekem még lassan megy az angol.

De ez semmiben sem akadályoz engem,
így még napelemekről
is vígan leveleztem.

19 napig élt ez a szép álom,
de múlt szerdán eltűnt a "kék-ausztrálom"...

Nem tudom, hogy mi történt, de már nagyon aggódom,
ezért éjjel-nappal nézem a postafiókom.

Bár ne ért volna véget soha az álom!
bárcsak most is tartana még,
így ismét nem tudom, mihez kezdjek nyáron,
de egy angol kérdés most a távolba száll:
"I'm calling you, sweet Australian, where you are?"

(Írtam: 2011. aug. 24. és 25. közöött)

Egy leendő fordító - és az a fránya fonetika

Most ez az utolsó 2011-es beszámoló, holnap délelőtt a 2012 januáriak jönnek :) aztán, ahogy ígértem, este a mostaniak ;)
2011. jún. 29. szerda
Na, túléltem a fonetikavizsgát is.. Igaz, sajnos csak hármassal, de a fonetika olyan nehéz és száraz, hogy ebből a tárgyból már az ilyen jegynek is örülni lehet. Az mondjuk dühít benne, hogy nem nyelvésznek készülök, hanem fordítónak, mégis csomó időt rá kellett áldoznom olyasvalamire, ami, bár szintén olasz, a terveimet nézve egyáltalán nem hasznos.. mert egy fordítónak ki tenne fel olyan kérdést, h mi történik a hangképzőszervekkel, amikor az s hangot ejtjük? Vagy hogy hogyan csoportosítjuk a mássalhangzókat?

Az egyetlen dolog, ami miatt örültem annak, hogy mehettem vizsgázni, az az volt, hogy így legalább találkozhattam az olaszos csoporttársaimmal, barátaimmal még utoljára a félév végén, mielőtt mindenki belevág ebbe a fránya nyárba:D de valójában már most hiányoznak:O nem tudom, hogy fogom kibírni nélkülük szeptemberig...

Írnék azért erről az utolsó egyetemi napról pár mondatot, hogy megörökítsem. Reggel alig tudtam felkelni, ami azért volt furcsa, mert vizsgák előtt eddig mindig annyira izgultam, hogy nem is igazán tudtam aludni. Gondoltam,ez akkor annak a jele,hogy minden jól fog menni.

Most is a 7:20-as vonattal mentem, így már nyolc előtt ott voltam, akárcsak a legjobb barátnőm, akivel most is rengeteget hülyültünk, ez is segített, hogy oldódjon a hangulatom. Igaz, amikor 9kor megjelent a tanárnő, majdnem összeestem:D

Bementünk négyen a terembe (kb. olyan hangulatban, mintha kivégzésre mennénk:D) Egyik csoptársam mondta, hogy tényleg nagy szerencse kell, hogy átmenjünk ezen a vizsgán... na igen... pár perc múlva bejött a tanárnő és kiosztotta a tételeket: nála nem húzunk, hanem ő mondja meg, kitől mit szeretne hallani. Én épp azt a tételt kaptam, amire hétfő este olyan sokat gondoltam:D de annyira izgultam, hogy először mégsem ismertem fel a címe alapján és visszakérdeztem, h pontosan milyen fogalmak is vannak benne. Amikor a tanárnő mondott belőle két fogalmat, még örültem is, hogy épp azt a tételt kaptam - viszont ettől függeltenül, amikor rám került a sor, valahogy minden összezavarodott bennem és többször tévedtem, mint amennyiszer nem:S ez látszik a jegyen is... pedig mindent megtettem, hogy jobb legyen, dehát ez már csak ilyen. Na de nem baj, egy fordítói karrierhez úgysincs szükség a fonetikára! :)

Fél1re értem haza. Igazából maradtam volna tovább is az egyetemen, de ilyenkor már - érthető módon - nem nagyon van ott nyüzsi. És most itt a nyár! Milyen furcsa, hogy már nem kell készülnöm, mert minden vizsga megvan!:D

A vizsgaélmények folytatódnak

2011. jún. 2. csütörtök - második rész
A tanárnőtől háromnegyed 10 körül jöhettem ki, könnyezve a boldogságtól. A második vizsga olyan negyed 11 körül kezdődött a nyelvtani teszttel, amire 45 percünk volt. Ebben is volt egy pár mondatos fordítás és mint mindig, most is sokat hülyéskedtünk a csajokkal, miután kitöltöttük. A fordításban volt az a szó, h pókháló, ami vhogy egyikünknek sem jutott eszébe olaszul:D Erre én: "hát, vhogy most nekem is csak angolul jut eszembe... de tényleg,mostanában annyi minden eszembe jut angolul.." Mire Zsuzsi: "Na igen, te kis ausztrál!"XD Szakadtunk!

A nyelvtani teszt után jött a fogalommagyarázatos feladatsor, de sajnos a VESPA nem volt benne:O De azért nem volt annyira nehéz. Az utána következő fordítás viszont minden addiginál könnyebb volt - nem hiába készülök fordítónak!

Kis szünet után jöttek a szóbelik. Az olvasott szövegértésnél mindenki más szöveget kapott. Azt hittem, az enyém volt a legkönnyebb és nem tudnak majd olyat kérdezni róla, amitől zavarba jövök. A szöveg lényegét jól el is mondtam, viszont amikro szinonímákat kellett mondanom, pont az egyik oyan szóra kérdeztek, amit nem ismertem, viszont a lényeg megértésében nem zavart, mert csak egy töltelékszó volt. Ezen kívül volt egy szókapcsolat, amit izgalmamban kicsit magyarosan használtam. De ezt a két kis dolgot leszámítva semmi gond nem volt.

Végül a hallott szövegben, ami egy Tottival készült interjú volt, volt egy szó, amit négyen négyféleképpen értettünkXD De a többi kérdésre jól tudtunk válaszolni. A végén már úgy éreztem, nem is vizsgán vagyok, csak egy könnyed olaszos délutánon, mert tényleg nagyon jó hangulata volt az egésznek :)

Miután lement mind az öt vizsgablokk, a "zsűri visszavonult"XD vagyis a két anyanyelvi tanárunk átment a dipartimentóba, hogy mégegyszer átnézzék, amiket írtunk, hozzáadják a szóbeli eredményeinket, ecc - egyszóval összesítettek:D nevettem, mert ahogy elvonultak a tanárok, elkezdett szakadni az eső. De ahogy visszajöttek, el is állt:O de egész jó hírekkel jöttek vissza: az öt kisjegyből nekem egy négyes állt össze, amitől nagyon megkönnyebbültem,mert a nyelvtani tesztben nagoyn nem voltam biztos és azt hittem, többet ront rajta. A csajoké is nagyon jó lett, született egy ötös is :)

Délután fél öt körül értem haza, elég fáradtan, de nagyon boldogan :) nem hittem volna, hogy ez a kétvizsgás nap ilyen sikert hoz nekem:D az első, nehéz reggeli vizsga miatt azt hittem, rémálom lesz az a nap. De aztán mégiscsak álom lett! Ez egy örök és szép emlék!

Felejthetetlen vizsgaélményeim 2011-ből - avagy még a nyelvészet is túlélhető!

Ahogy még a "blogsztrájkom" előtt ígértem, nemcsak az ideji vizsgáimról írtakat osztom meg, hanem a tavalyiakat is. Egyrészt, mert már tavaly is volt blogom, - csak sajnos nem itt -, így már akkor írtam róluk, másrészt, mert sok szép emlékem kötődik ezekhez a vizsgákhoz. Tavaly három másodéves vizsgát örökítettem meg, 2012 elején pedig négyet a harmadév első félévéből :) ezek jönnek most, és holnap délelőtt; aztán holnap este aztán holnap este a második félév, vagyis amik most voltak :) de most akkor először vissza 2011-be!

2011. jún. 2. csütörtök - egy különös, kétvizsgás nap
A diákok rémálma, hogy egy napra két vizsgát kell felvenniük, mert úgy vannak az időpontok, hogy más választás nincs. Na én is átéltem egy ilyet, ez jön most :)

Az egyik vizsga egy nyelvészeti volt, amihez volt 12 tétel, de szerencsére a tanárnő megadta azoknak a fogalmaknak a listáját, amiket mindenképpen hallani szeretett volna a vizsgán. Így könnyebb volt kidolgozni a tételeket. Amikor itthon tanultam és már úgy éreztem, jól mennek a fogalmak, akkor már csak a listát néztem és hangosan mondtam a definíciókat. A vizsga előtt mégis iszonyúan izgultam, mert az egyik nyelvészetszemináriumi jegyem nem lett túl fényes ennél a tanárnőnél és már szerettem volna - úgymond - vmi nagyot alkotni:D hogy meggyőzzem őt is, h nemcsak hobbyból lettem olaszos, hanem komolyan is gondolom :)

Na de térjünk most át a másikra, ami nem volt más, mint egy nyelvi alapvizsga. Na, ez öt részből állt. Három írásbeli és két szóbeli feladatsor volt benne. Az írásbeliben ezek voltak: egy nyelvészeti teszt, fogalommagyarázat (minden témában, országismeretből, irodalomból, és persze nyelvészetből is), és egy irodalomtudományi szöveg fordítása olaszról magyarra. A szóbelinél pedig első körben kaptunk egy szöveget, amit szóban összefoglaltunk, majd a két anyanyelvi tanár kérdezett róla úgy, h pl. hogyan mondanánk másképp ezt és ezt a szót, ilyesmi. A szóbeli második körében pedig meghallgattunk egy interjút, voltak róla kérdések, amikre leírtuk a választ míg ment a szöveg és aztán kikérdezték a professzorok :) jól hangzik, ugye? Jó is volt! ;)

De azért a csajokkal (négyen mentünk csak az első időpontra) a nyelvtani teszt és a fogalommagyarázat miatt nagyon izgultunk. Ezért még pénteken írtam a csajoknak, hogy mit szólnának, ha hétfőn a vizsga előtt még összejönnénk kicsit átbeszélni a dolgokat. Két koleszos barátnőmnek tetszett is az ötlet, így hétfőn délben találkoztunk az egyetemen és nyomtuk este hétig:DD na jó, azért tartottunk egy háromnegyedórás pizzaszünetet is:D meg hülyéskedtünk is, és így sokkal könnyebb volt megjegyezni a fogalmakat :) estefelé már annyira készek voltunk:D Rájöttünk, hogy ha összeolvassuk az egyik öt pontból álló fogalom kezdőbetűit, akkor a VESPA jön ki belőle és erről könnyen meg lehet jegyezni magát a fogalmat isXDXD Hogy fáradtan miket találunk ki!:D Még másnap is ezen nevettünk és reménykedtünk, h ott lesz ez a fogalom a kérdések között.

Amikor hazajöttem, nyugodtnak éreztem magam, meg nagyon örültem, h olyan barátnőim vannak, akikkel tudtam együtt tanulni és emellett szuper délutánunk volt :) este fél11 körül ezzel a gondolattal aludtam el, de aztán olyan 1 körül felébredtem és kettőig csak forgolódtam: mindenféle definíció meg tétel kavargott a fejemben, de főleg az első vizsgámmal kapcsban. "Jajj, át kéne még olvasni.. de nem, akkor nem tudok felkelni reggel.. na de most aludni sem tudok!" -vhogy ilyen gondolataim voltak és végül 2kor feladtam a harcot, felkeltem és átolvastam mégegyszer a 12 tételt:D Ezzel kb. el lehettem 3ig, de utána is csak fél4kor tudtam elaludni. Tényleg bizonyítani akartam a tanárnőnél, de féltem, h bármennyire is szeretném, nem fog menni.

Reggel szomorúan és dobogó szívvel ébredtem. Végig arra gondoltam, miért voltam ilyen bolond, h egy napra bevállaltam két nehéz vizsgát. Annyira belemerültem ebbe, h majdnem elfelejtettem leszállni a vonatról az egyetemnélXD

7:50-re értem az egyetemre, így még tudtam egy kicsit hülyéskedni az egyik csoporttársammal, aki szintén mindig nagoyn korán ott van. A megmérettetés 9kor kezdődött (csak azért megyek mindig ilyen korán, hogy találkozhassam a barátnőkkel reggel meg hát.. a MÁV-ot ismerve semmi garancia nincs arra, h ha a 8as vonattal megyek, nem késem el a vizsgáról v az óráimról:D

Amikor megjelent a tanárnő, rögtön azt kérdezte tőlem: "vizsgázni jött?" Jaaj, hát ennyire érzi, h nem vagyok biztos a dolgomban?:DD "Azt tudja, hogy ez most egy rövid vizsga lesz" - tette hozzá. Mire én rögtön azt gondoltam, persze nem mondtam ki hangosan: "hát persze, hogy rövid vizsga lesz, hisz nem tudok semmit!"XD nagyon zavarban voltam:O Főleg, mert aznap egyedül vizsgáztam nála. de a tanárnőnek lehetett valami megérzése, hogy aggodalomra semmi ok, mert azt mondta: "Izgul? Jaj, dehát miért, amikor mindent tud?" - ez a bizalom meglepetésként ért:D lehet, h tényleg nem kell félnem tőle? Annál is inkább, mert ebből a tárgyból 4es lett a zh-m, és a vizsga azért rövidebb, mert az eredmény a zh-ra épül. És ha írni tudtam négyesre, akkor beszélni miért ne tudnék?:D

Na, megadta a tételt: a lexikológia témakörét, ami a kilences volt, én meg a nyolcasra jobban rá voltam hangolódva:D de hagyott egy kis időt, így össze tudtam kapkodni a fejemben lévő fogalmakat. Elmondtam róla négy dolgot, egész folyamatosan, még magamat is megleptem:D aztán ő még tett fel pár könnyű kérdést más tételből is. Egyszer kicsit megakadtam,mert nem jutottak eszembe a szókapcsolatok fajtái, de a többi jó volt. Mégis meglepődtem, amikor azt mondta a tanárnő: "nagyon szép volt a felelete, jelest adok!" Ez egy igazi "történelmi pillanat" volt, mert nála eddig még sosem tudtam ötösre teljesíteni nyelvészetből. Még a könnyem is kicsordult:D úgy éreztem magam, mint egy kalandor egy hosszú és nehéz feladat végén :) ez is teljesült! Az alapvizsga már meg sem fog kottyanni, az könnyebb - gondoltam :)

De hogy milyen is volt, azt egy következő bejegyzésben osztom meg, mert már így is hosszú lett ez az első:D végülis regényeset terveztem. Az is lett!:D

Két ember, három földrész - és a világháló

Először úgy terveztem, hogy nyolcadikához teszem fel ezt a bejegyzést is, mint ahogy az egész Chrises sztorit hetedikére és nyolcadikára tettem fel. Csakhogy olyan régen ígértem, hogy most inkább mégis a jelenben frissülök:D a "mailezés a Föld körül" címke alatt egyébként is megtaláljátok az egész sztorit, ami ezt a bejegyzést is ihlette :)

Na nézzük csak a címet: két ember - oké, ez idáig rendben van, Chris és én. De miért három kontinens, amikor ő Ausztráliában él, én meg Európában? Hogy jön még ide egy harmadik földrész?

Hát az történt, hogy amikor elkezdtem vele írogatni, a multikulti Ausztrália áldozata lettem. Ugyanis ő nem Ausztráliában született, hanem Kenyában. Az a titokzatos harmadik tehát Afrika, a négerek hazája és így Chris is csoki (tesóm látott róla egy fényképet FB-n):D Perthbe csak néhány éve költözött a családjával (és egyébként már az egész családja ott él, ez tévesztett meg engem, emiatt nem akartam elhinni, hogy nem igazi ausztrál). Meg őszintén szólva ő sem írt sokat a kenyai múltjáról, csak egy-egy félmondatban említette még a levelezésünk elején, ezért teljesen el is felejtettem. Csak amikor jan. 3-án kitöröltem a levelezésünk nagy részét (néhány azért megmaradt, amiket wordbe mentettem :)) akkor láttam egy ilyen mondatot: "Kelet-Afrikában születtem, egy kis országban, amit Kenyának hívnak. Kenyában jártam gimibe is, a Starehe Boys Centre nevű iskolába."

Chris családneve Onare.. ugye, hogy nem lehet angolosan kiejteni?:D hogy miért nem írtam erről eddig? Egyáltalán nem vettem komolyan. A lényeg mindvégig az volt, hogy most Ausztráliában él és kész. Felőlem akár a Holdról vagy a Marsról is odaköltözhetett volna, a lényeg csak az volt, hogy most ott él! A nagy fanatizmusomban tényleg így voltam vele.. De az biztos, hogy ha nem élne most Perthben, száz, hogy nem ismertem volna meg! Magamtól biztos nem írtam volna önként egy afrikai emberkének, mert.. hogy is mondjam, erről a földrészről az utóbbi időben nagyon sok rossz hír kering, így bevallom, már kicsit félek az afrikaiaktól.. Bár Kenyáról szerencsére pont nem hallottam rosszat, de talán akkor is furcsa lenne. Gondoljatok bele: tegyük fel, ha még most is írogatnánk és egyszercsak ott lenne az idő, hogy össze tudnánk hozni egy talit.. a szüleim vajon hogyan fogadnák őt?:O

Hm.. kicsit nehéz téma ez, de tényleg nem ez volt az oka annak, hogy már nem tartjuk a kapcsolatot. Nemis lehetett volna ez az ok, hisz sokáig komolyan sem vettem, hogy afrikai csoki. Ez csak akkor jutott újra az eszembe, amikor visszaolvastam az augusztusi levelezésünket jan. 4-én és vmi vigaszt keresve a bánatomra, rátaláltam erre az infóra. És akkor döbbentem rá, hogy basszus, ha nem Perthben élne,nem is futottunk volna össze a neten, mert a Students Of The Worldön csak Ausztráliában és Olaszországban élőket kerestem!

De mégis, ettől függetlenül, hogy a netes "összefutásunk" csak véletlen, még mindig sokat gondolok rá, ezért is írok róla ennyit sajnos, pedig tudom,hogy nem kellene.. De valahogy úgy érzem, iszonyú rosszul reagáltam le a dolgokat, s rossz, hogy így megbántottam egy embert a Föld másik felén..:O És ráadásul sokszor elszomorít, hogy már nem hozhatom helyre, mert ahhoz már túl sok idő telt el...

Na, de lament helyett inkább hozok nektek két meglepetést a következő bejegyzésben :)

Legyőzött távolság? 5. rész - November és december, amikor már semmit sem értek - és egy újévi fogadalom

Nov. 22. hétfő
Ma, magyar idő szerint hajnali háromnegyed négykor kaptam egy életjelet. De valahogy nem tudok örülni neki, olyan, mintha nemis ő és nem is nekem írta volna:

"Hogy vagy édes? Azért írok, hogy tudd, jól vagyok. Nagyon nehéz hetem volt, ami tegnap ért véget a munkahelyemen. Holnap kezdődnek a vizsgáim és remélem, minden jól megy majd. Most még próbálok mindent átnézni. Remélem, minden sikerülni fog."

Hát ennyi...

Ez nekem olyan furcsa.. semmi érzelem, semmi "hiányoztál" vagy valami.. Na jó, az elején ott van, hogy "édes", de valahogy mégis azt érzem, csak azért írt, hogy írjon.. És semmire sem reagált, amit előtte én írtam, csak a saját hideg dolgai vannak itt. Hát ez valahogy nem ő...:( a zavarom tehát folytatódik. A
regényes ausztrál álom pedig talán már a végéhez közeledik, úgy érzem.

De tényleg, most erre csak annyit tudnék írni, hogy sok sikert a vizsgákhoz.. Vagy ti tudtok jobbat?

Csütörtökön gondoltam bele először abba, hogy tulajdonképpen nem is ismertük volna meg egymást, ha nem Ausztráliában élne. Mert augusztusban csakis azért vettem fel vele a kapcsolatot Students Of The Wordön, hogy felfrissítsem az angolom és jobban megismerjem álmaim Ausztráliáját. Nem "pasizni" akartam, nem is hittem abban, hogy neten összejöhet valami,pláne ekkora távolságból...

Az már más kérdés, hogy utána mégis egy romantikus regény vette kezdetét. De ez is csak egy ártatlan Mozart-szonáta miatt történt így, amit szept. 19-én azért küldtem el neki, mert írta, hogy a kedvenc hangszere a zongora és a kedvenc zeneszerzője Mozart, én meg gondoltam, meglepem őt egy felvétellel. Az érzelmi szálat csak ez a szonáta indította el. Ha nem küldtem volna el, akkor lehet, még most is úgy leveleznénk, mint ezelőtt Callal és akkor nem is lepődnék meg a fent idézett sorokon sem.

De mivel szept. 22-étől szinte minden mail szentimentális volt, amit egymásnak küldtünk.. így ez a mostani életjel túl furcsa nekem. Főleg kilenc nap után; ennyit vártam rá.

Amikor még mindennap írtunk egymásnak, egyre jobban hittem abban is, hogy egy nap majd akár találkozni is fogunk. Most valahogy nem hiszek benne...

Hogy legyen tovább? Legyen egyáltalán? Ha igen, mit írhatnék most neki?

És egyáltalán... vajon miért vagyok most annyira összezavarodva, hogy úgy érzem, ez az egész dolog Chris-szel csak értelmetlen versenyfutás a legyőzhetetlen távolsággal szemben?:S

Mert igen.. így érzem.. a sztori címével ellentétben most úgy tűnik, mégis visszatért közénk az az óriási, 17 ezer km-es távolság, amiről szeptemberben - még ha csak jelképesen is - de azt hittem, eltűnt, ezért is adtam az egész sztorinak a "Legyőzött távolság?" címet - de a kérdőjel persze nem véletlenül van ott a végén. Így az sem véletlen, hogy ezután a következő bejegyzést csak egy hónappal később írtam róla:

Dec. 22. csütörtök
Bár a karácsonyi tervem jól halad, azért van valami, ami beárnyékolja a készülődést. Ez pedig nem is lehetne más, mint a magány. Igen, ostobaságnak hangzik, deh... szeptemberben, amikor elkezdődött egy valóságos álom Chrissel, napról napra egyre erősebben élt bennem a remény, hogy ez az álom egyszer élőben is folytatódni fog: vagy ő jön el Mo-ra, vagy én Perthbe. Jó igen, ostobaság, tudom, mert nyilván ez akkor sem lenne ilyen egyszerű, ha nem tűnt volna el. Mindkettőnknek be kell fejeznie az egyetemet, ez az egyik akadály, a másik az anyagiak és még biztos sok más van, ami miatt körülményes lett volna összehozni a talit. De azért hittem benne, hisz az álmok visznek előre, ezért a legtöbb álmomban hiszek még akkor is, ha kívülről hülyeségnek is tűnik. De aztán jött az október közepe, amikor másfél hétig nem jött Christől hír és kezdtem feladni a reményt. Aztán okt. 20. körül három napig megint mindennap gyorsan válaszolt, aztán megint eltűnt az örökös tanulásra, vizsgákra és munkára hivatkozva. Nov. 2-án írtam neki, hogy ne haragudjon, de tényleg nem tudom elhinni,hogy valaki ennyit tanul és dolgozik minden nap, még hétvégén is, hogy nincs öt perce arra, akit állítólag szeret! És írtam, hogy úgy érzem, már csak ő a fontos nekem, de én nem érzem többé, hogy fontos vagyok neki. Ettől megijedhetett, mert 10 percen belül itt volt a megható, igazi Chrises válasz :) örültem, hogy hetek után úgy érezhettem, visszakaptam őt és a találkozás reménye újra beköltözött a szívembe. Hát még nov. 4-én, amikor ezt kérdezte: "ne haragudj, mindig elfelejtem megkérdezni: mikor van a szülinapod? és tényleg! Elkérhetném a postacímed?" E két kérdés annyira felvillanyozott: egyből arra gondoltam, hogy azért kérdezi egyszerre a kettőt, mert majd szeretne küldeni valamit a szülinapomra és ez annyira de annyira édes! Mondanoom sem kell: a postacím-csere méginkább megerősítette bennem az élő találkozás reményét. Nov. 4-én egyébként három mailt is váltottunk, aminek nagyon örültem. A következő hét is nagyon élénk volt egészen 12-éig. De nov. 12. óta csak három mail jött, a legutolsó dec. 9-én. 10-én válaszoltam rá, nagyon őszintén, de azóta semmi hír. És most érzem úgy, hogy ennek a kedves Chrises álomnak egyszer s mindenkorra vége. Csak tudnám, hogy akkor miért írta dec. 9-én, hogy aggódik értem és nagyon hiányzom neki, nélkülem magányosnak érzi magát. Akkor most miért hallgat?.. Már ezek után tényleg nem tudom, mit lépjek. Elhatároztam, hogy nem gondolok rá többet és inkább Ausztrália megismerésének új lehetőségeire (és ezzel együtt az ősausztrálokra) koncentrálok - (akikről ide is írok még, csak össze kell szednem még a gondolataimat) :) ahha, igen, ez egész jó tervnek tűnt, hisz Chrisre tényleg nem is szabadott volna úgy gondolni, mint egy pasira, akivel egyszer majd összejöhetek. Hiba volt, hogy így gondoltam rá, mert a Students Of The Worldre nem azért regiztem, hogy pasizzak, hanem, hogy frissítsem az angolom, miközben Ausztráliát is jobban megismerem. De a baj kedd reggel kezdődött, amikor rájöttem, hogy Chrisre mégsem tudok úgy gondolni, hogy ő csak egy ember a sok közül. Erre akkor jöttem rá, amikor reggel a rádióban meghallottam ezt a számot és hirtelen úgy éreztem, épp a vele kapcsolatos érzéseimet fejezi ki:



A 2011-es évnek Chrissel kapcsolatban ez a dal volt a záróakkordja. És miután még a dec. 27-i érzelmes mailemre sem jött semmi reag, elhatároztam, hogy dec. 31-én éjféltől nem várok rá többé, hanem örökre elengedem őt 2011-gyel együtt. Szép volt, de ennyi volt, 2012-re át kell értékelnem ezt az egészet, s arra gondolok majd, hogy az új év új lehetőségeket és új emberek megismerését fogja elhozni nekem!

Legyőzött távolság? 4. rész - Hullámzó hangulatok, hullámzó idő

okt. 21. péntek
szerdán és csütörtökön újra írt Chrisem! Az álom nem ért véget, bármennyire is azt hittem, tényleg sokat tanult meg vizsgázott az utóbbi időben! És szerdán én lehettem az első, akinek válaszolt, mert azt írta, h olyan rég nézte a leveleit, h több mint 100 gyűlt össze a fiókjában:D és miután elküldi nekem, megpróbál mindenkinek válaszolni:D ebből gondolom, hogy az elsők között lehettem, akiknek ennyi idő után írt :) pénteken fel is fedeztem egy csodaszép dalt, amiről rögtön ő jutott az eszembe, mert gyakran írjuk egymásnak is, hogy "You'll be in my heart always":



Okt. 23. vasárnap
Ma megint ausztrál éjfélkor jött Christől mail, pont két perccel azelőtt, hogy megnéztem a címem:D azt írja, nemcsak tanul, hanem dolgozik is, ha jól értem, bérszámfejtést végez. Hát oké, de vasárnap is?:D persze sokan dolgoznak vasárnap is, na de Ausztráliában is? És ráadásul diákként?:O Nna, hát van ez így..

De a lényeg, hogy most is angyali mailt küldött, amire olyan gyorsan válaszoltam, ahogy csak tudtam, hogy még elérjem a gépnél, mielőtt lefekszik. Egy kérdéstől viszont megijedtem, persze nem miatta, hanem az angolom miatt. Ugyanis azt kérdezte, van-e skypeom és ha igen, beszélhetnénk-e vmikor, mert már nagyon szeretné hallani a hangom! :) Ami azt illeti, én is az övét, csakhogy az angol kiejtésem nem az igazi, írogatni még csak írogatok, de amikor szóban kell reagálni, hát... Így egyelőre még nem mertem megadni a skypenevem, de ami késik, nem múlik. Tényleg nem lenne rossz élőben is hallani őt!

nov. 2. szerda
23. óta megint eltűnt. .amikor okt. 28-án küldtem neki egy aggódó mailt, azt írta, ne haragudjak, de vasárnap óta nem akarta nézni a mailjeit, mert sok volt a dolga. Ahha.. akkor ezt most úgy kell elképzelnem, hogy reggel 6-tól éjfélig tanult és dolgozott folyamatosan és nem volt három perce arra, aki még egy ideje fontos volt neki?.. egyre inkább nem értem őt, és ezt meg is írtam neki. Főleg, mert kezdek arra gyanakodni, hogy mégiscsak zavarja, hogy nem látok. De ma nagyon gyorsan válaszolt a könnyek között írt soraimra és azt írta, szó sincs erről, az, hogy ezt tudja rólam, nem változtat az érzésein irántam. És hogy fáj neki, hogy mégiscsak összetörte a szívem, pedig megígérte okt. elején, hogy nem fogja.. hmm, igen, ezt jól érzi.. de mivel az összes szava meggyőző volt, adok neki még egy lehetőséget, viszont meg kell értenie, hogy ilyen nagy távolságból csak úgy tudunk kommunikálni, ha mailezünk, ezért esik rosszul, ha napokig semmit nem tudok róla... Ha lehetne, átugranék hozzá bármikor Perthbe, de persze sajnos, nem lehet, úgyhogy ezt igazán meg kell értenie, ha már ilyen mély érzelmeket okoztunk egymásnak!:D

Ezután még nov. 12-ig két-két napos szünetekkel írogattunk, majd vizsgák címén újra hetekre eltűnt... November 17-én újra írtam róla a régi blogomba:

Nov. 17. csütörtök
Szombat (nov. 12) óta megint nem jött mail Christől. Kezdem őt nagyon nem érteni, de ugyanakkor nem mennek ki a fejemből azok a szavai, amiket azután írt, hogy elmondtam neki, hogy nem látok. Ezt itt akkor még nem is írtam, de október elején, szintén nyugat-ausztrál éjfélkor ezt írta:

"Azt tervezem, hogy majd orvosira megyek és specializálódom. Most már egyre több okom van arra,hogy orvosnak tanuljak. Szeretném ha tudnád, történjen bármi, én mindig itt leszek neked. Hiszek abban, hogy mindenre létezik megoldás."

Elállt a lélegzetem, amikor ezt olvastam. Gondolom, értitek, miért: az jön át belőle, hogy ő hisz abban, hogy meg lehet gyógyítani a szemem. (Persze én is hiszek benne, de akkor is meghatott, hogy ezt írta Chris a távolból) Ezért tervezi, hogy elvégzi az orvosit! Ezt abból gondolom, hogy közvetlenül azután írt erről az óriási tervéről, amikor megtudta, hogy mi a helyzet a szememmel... Előtte csak arról írt, hogy üzleti informatikát tanul az egyetemen, ami nagyon nehéz, rengeteg a beadandó és a vizsga, etc. És most november elején megírta, milyen úton lehet valaki orvos Ausztráliában:

"Ahhoz, hogy felvegyenek az orvosira, kell, hogy már legyen egy végzettséged, bármilyen területen. Ha felvettek, először egy négyéves orvosi képzést kell elvégezned, aztán jön egy három éves posztgraduális képzés" (vagy továbbképzés, gondolom, ebben akkor már a specializáció is benne van) "De mindenesetre, hogy felvételt nyerj, az első végzettségednek kitűnőnek kell lennie!"

Hát akkor ezért tanul ennyit, ezért veszi olyan szigorúan a vizsgákat, hogy amikor készül valamire, akkor hetekig nem is ír! Semmi okom nincs arra, hogy haragudjak rá, mégis mindenféle ambivalens érzések kavarognak bennem megint, amiket nem tudok megmagyarázni...

És igazából nem értem, hogy az ausztrálok miért közelítik meg ilyen nyakatekerten az orvosit. Miért kell egy kitűnő diploma mondjuk üzleti informatikából ahhoz, hogy felvegyenek az orvosira, amikor ez az üzleti info, amit most Chris tanul, teljesen más és semmi köze az orvosihoz?:D Ha valaki régésznek tanul és utána rájön, hogy mégis inkább orvos akar lenni, akkor is be kell mutatnia egy kitűnő régészdiplomát az ausztrál orvosi egyetemen ahhoz, hogy felvegyék?.. mert ahogy Chris írta, bármilyen szakterületen is tanultál az orvosi előtt, az a lényeg, hogy legyen belőle egy hiperszuper színötös végzettséged! Ez nekem olyan fura...

És... jaaaj, össze vagyok zavarodva Chris-szel kapcsolatban és nem tudom, miért.. Talán azért, mert túl sokat nézem hiába a mailcímem, még sokszor éjjel is felkelek, de semmi.. Én legtöbbször azonnal válaszolok, ha ír, pont azért, mert tudom, milyen rossz, amikor napokig nem jön semmi életjel. De ő nem :( tudom, hogy nagy és fontos tervei vannak, sőt, egy szintén okti mailjéből az jött át, hogy.. hogy is mondjam.. vááá, már tíz perce próbálom megfogalmazni, de mindig kitörlöm, mert nem merem leírni, olyan hihetetlen..

Szóval az jött át egy okti mailjéből, hogy tőlem kapta annak az ötletét, hogy elvégezze az orvosit! Mi következik ebből? Az, hogy így most már.. értem is tanul (jaj de fura ezt leírni, mert tényleg olyan messze élünk egymástól, hogy tisztára irreálisnak hangzik...)

És ezek után mégis mérges vagyok, amikor napokig nem ír. Nem értem magam:D de ha sokáig nem ír, úgy érzem, mégsem vagyok neki igazán fontos. De ugyanakkor itt ez a hatalmas terve, ami értem is van és megmagyarázza, hogy miért nem ír!

Vááá.. annyira, de annyira nehéz.. Főleg, ha belegondolok, hogy ha nem Ausztráliában élne, nem is ismertük volna meg egymást, mert én annak idején csak Ausztrália miatt kerestem fel őt a StudentsOfTheWorld-ön.. az más kérdés, hogy aztán milyen regényesen alakult tovább! De ezt én persze akkor még nem is sejthettem, amikor először írtam neki, akkor még csak annyit tudtam róla, hogy Ausztráliában él és ez volt a lényeg!

Legyőzött távolság? 3. rész - "Jöjj vissza szeptember!"

Okt. 10-ig minden nap írogattunk Chrissel, de aztán vizsgákra hivatkozva 10-én írta, h nem lesz egy ideig. A sok érzelmes levél miatt én már olyasmibe is beleéltem magam, amibe talán nem kellett volna, ezért ezt az időt elég nehezen viseltem, emiatt írtam ezt a szomorkásabb bejegyzést is okt. 16-án.

Okt. 16. vasárnap
Na, ez most ilyen érzelmi viharokkal teli bejegyzés lesz, bocsi:D Néha ilyen is kell... sajnos az októberem meghatározó momentuma volt ez az érzelmi vihar.. Talán az okt. 15. szombati nappal kezdődött minden, ami valahogy tényleg nem az én napom volt, úgy érzem... reggel tesóm mondta, hogy szkennelnie kéne három könyvet, de nincs fenn a szkenner a gépén és nem tudja, hol van hozzá a telepítő cd. Ráadásul a barátja is jön este, úgyhogy elég rossz időpontban kapta meg a könyveket a csoptársától. Erre felajánlottam, hogy mivel én úgysi sokat szkennelek,, fenn is van minden hozzá a gépemen, elvállalom a három könyvet, van is rá időm, mert nincs sok tanulnivalóm a hétvégére, és még randim se lesz este. Egy ideig szabadkozott, de aztán odaadta a könyveket. 9-kor elkezdtem. Nem is tudom, hogyan, de 11-re már kész volt az első könyv, pedig elég lassú ez a 10 éves szkenner, ami nekem van (vagyis akkor még az volt, de most, amikor ezt a bejegyzést felteszem, már sokkal modernebb van, amit tavaly nov. 8-án kaptam) de a másik könyv még késő délutánra sem lett kész, mert rossz volt a minősége.. az utolsó 30 oldalt csak akkor ismerte volna fel, ha beállítottam volna 600-asra a felbontást, azzal meg kb. 5 perc alatt visz be egy oldalt, úgyhogy lemondtam róla. Főleg, mert a tesóm is rosszul reagálta le, amikor megkértem, hogy nézze meg, hogyan ismerte fel, mert a screen reader még akkor sem olvasta, amikor 600-assal szkenneltem. De du. fél 6-kor, amikor megkértem, mondta, hogy nem ér rá, siet a barátjáért a vonathoz. Ez azért rosszul esett, hisz tényleg csak azért kértem meg őt, hogy ellenőrizze a munkám, hogy ne adjak neki olvashatatlan anyagot. De valami mégis megakadályozott abban, hogy lereagáljam, ahogy ő reagált:D azt hiszem, nagyon erősen gondoltam akkor Chrisre, aki egy angyal és ezért nem szóltam vissza sértődötten. Visszajöttem a géphez, még egy ideig próbálkoztam, aztán amikor nagyon nem ment még 600-assal sem, elkeztem a harmadik, legvastagabb könyvet. De annyira meg voltam sértődve a hangsúly miatt, amivel tesóm válaszolt, hogy nem is mentem ki, amikor megjött a barátja.. Pedig a barátja aztán igazán nem tehetett róla, hogy haragudtam a tesómra.. na mindegy.. mentségemre szóljon, hogy azért nem mentem ki, mert a küldetésemre koncentráltam és így gépre vittem még este (éjfélig) négyszáz oldalt az ötszáz oldalas vastag könyvből:DD na jó, azért éjfélig, mert másfél órát pihennem kellett, mert rám tört a migrén.. Ami igazságtalanság, ha azt nézzük, hogy egész nap dolgoztam és a tetejébe még Chris sem írt már öt napja.. A tesóm barátja épp ausztrál éjfélre ért ide, gondoltam, ez egy jel, hogy akkor perceken belül jön mail a távolból..de nem jött, én pedig annál mérgesebb és szomorúbb lettem.. ezért, míg szkenneltem azt a fránya könyvet, ezt a szomorú, szentimentális olasz dalt hallgattam:



A címe az, hogy "fekete esték" és épp azt a hangulatot adja vissza, amit most éreztem: egy búcsúról szól, és olyan érzésről, amit a páron kívül senki sem ért. De benne van az is, hogy a pasinak mindenről a lány jut az eszébe (ahogy nekem mindenről Chris), de minnél többször akarja látni, annál kevesebbszer tudja (én is minnél jobban várom Chris levelét, annál lassabban jön:D:S) A dal lényege az, hogy a lány nélkül milyen szomorúan telik minden este (ahogy nekem is Chris nélkül, már 5 napja, ma lesz a hatodik). Most valahogy haragszom, de nagyon, erre az egész hétvégi dologra. Mert nem értem, hogy van az, hogy egész szombaton dolgoztam, megfájdult a fejem és még Chris sem írt; és ott a tesóm, aki pedig sztem egész szombaton olyan randilázban égett, hogy lehet, nem is tanult, de hozzá persze jött a barátja és könnyedén éli a fiatalok életét, de amikor én jót akarok, akkor undok hangon válaszol. Miért nekem fája fejem, amikor én dolgozom és neki, aki nem, miért olyan könnyű minden? Meg pl. miért volt neki igazi, programokban gazdag nyara és nekem miért nem lehetett? Régen mindig olyan féltékeny volt rám.. de most úgy érzem, a legtöbb jó dolgot, ami vele történik, inkább én érdemelném. Ez gonosz dolog, tudom.. de sajnos már május óta tombol bennem ez az érzés, főleg, főleg azért, mert én bármit akarok szervezni az egyetemen, semmi sem jön össze, neki meg továbbra is tök jók a hétvégéi és már nem is bírom hallgatni az élménybeszámolóit, mert nem értem, hogy nekem vajon miért nem jár mindaz, amit ő május óta átélhet a barátjával. Bocsi, ez megint ilyen szomorkás bejegyzés.. de néha ezeket is ki kell írnom, nem lehet mindig csak a jókat írni, mert sajnos nemcsak jó dolgok történnek. Főleg most, hogy már tényleg ennyi ideje nem ír Chris.. Mi van, ha ennyi volt és még ő sem lesz már nekem? Pedig ő az, aki minden rosszat el tud velem feledtetni.. de vajon tényleg ennyit tanul? Vagy mi van, ha valami baj érte és azért nem ír? Váá, annyira össze vagyok most zavarodva.. jöjj vissza szeptember! Az volt a 2011-es évem legszebb hónapja!