Nov. 22. hétfő
Ma, magyar idő szerint hajnali háromnegyed négykor kaptam egy életjelet. De valahogy nem tudok örülni neki, olyan, mintha nemis ő és nem is nekem írta volna:
"Hogy vagy édes? Azért írok, hogy tudd, jól vagyok. Nagyon nehéz hetem volt, ami tegnap ért véget a munkahelyemen. Holnap kezdődnek a vizsgáim és remélem, minden jól megy majd. Most még próbálok mindent átnézni. Remélem, minden sikerülni fog."
Hát ennyi...
Ez nekem olyan furcsa.. semmi érzelem, semmi "hiányoztál" vagy valami.. Na jó, az elején ott van, hogy "édes", de valahogy mégis azt érzem, csak azért írt, hogy írjon.. És semmire sem reagált, amit előtte én írtam, csak a saját hideg dolgai vannak itt. Hát ez valahogy nem ő...:( a zavarom tehát folytatódik. A
regényes ausztrál álom pedig talán már a végéhez közeledik, úgy érzem.
De tényleg, most erre csak annyit tudnék írni, hogy sok sikert a vizsgákhoz.. Vagy ti tudtok jobbat?
Csütörtökön gondoltam bele először abba, hogy tulajdonképpen nem is ismertük volna meg egymást, ha nem Ausztráliában élne. Mert augusztusban csakis azért vettem fel vele a kapcsolatot Students Of The Wordön, hogy felfrissítsem az angolom és jobban megismerjem álmaim Ausztráliáját. Nem "pasizni" akartam, nem is hittem abban, hogy neten összejöhet valami,pláne ekkora távolságból...
Az már más kérdés, hogy utána mégis egy romantikus regény vette kezdetét. De ez is csak egy ártatlan Mozart-szonáta miatt történt így, amit szept. 19-én azért küldtem el neki, mert írta, hogy a kedvenc hangszere a zongora és a kedvenc zeneszerzője Mozart, én meg gondoltam, meglepem őt egy felvétellel. Az érzelmi szálat csak ez a szonáta indította el. Ha nem küldtem volna el, akkor lehet, még most is úgy leveleznénk, mint ezelőtt Callal és akkor nem is lepődnék meg a fent idézett sorokon sem.
De mivel szept. 22-étől szinte minden mail szentimentális volt, amit egymásnak küldtünk.. így ez a mostani életjel túl furcsa nekem. Főleg kilenc nap után; ennyit vártam rá.
Amikor még mindennap írtunk egymásnak, egyre jobban hittem abban is, hogy egy nap majd akár találkozni is fogunk. Most valahogy nem hiszek benne...
Hogy legyen tovább? Legyen egyáltalán? Ha igen, mit írhatnék most neki?
És egyáltalán... vajon miért vagyok most annyira összezavarodva, hogy úgy érzem, ez az egész dolog Chris-szel csak értelmetlen versenyfutás a legyőzhetetlen távolsággal szemben?:S
Mert igen.. így érzem.. a sztori címével ellentétben most úgy tűnik, mégis visszatért közénk az az óriási, 17 ezer km-es távolság, amiről szeptemberben - még ha csak jelképesen is - de azt hittem, eltűnt, ezért is adtam az egész sztorinak a "Legyőzött távolság?" címet - de a kérdőjel persze nem véletlenül van ott a végén. Így az sem véletlen, hogy ezután a következő bejegyzést csak egy hónappal később írtam róla:
Dec. 22. csütörtök
Bár a karácsonyi tervem jól halad, azért van valami, ami beárnyékolja a készülődést. Ez pedig nem is lehetne más, mint a magány. Igen, ostobaságnak hangzik, deh... szeptemberben, amikor elkezdődött egy valóságos álom Chrissel, napról napra egyre erősebben élt bennem a remény, hogy ez az álom egyszer élőben is folytatódni fog: vagy ő jön el Mo-ra, vagy én Perthbe. Jó igen, ostobaság, tudom, mert nyilván ez akkor sem lenne ilyen egyszerű, ha nem tűnt volna el. Mindkettőnknek be kell fejeznie az egyetemet, ez az egyik akadály, a másik az anyagiak és még biztos sok más van, ami miatt körülményes lett volna összehozni a talit. De azért hittem benne, hisz az álmok visznek előre, ezért a legtöbb álmomban hiszek még akkor is, ha kívülről hülyeségnek is tűnik. De aztán jött az október közepe, amikor másfél hétig nem jött Christől hír és kezdtem feladni a reményt. Aztán okt. 20. körül három napig megint mindennap gyorsan válaszolt, aztán megint eltűnt az örökös tanulásra, vizsgákra és munkára hivatkozva. Nov. 2-án írtam neki, hogy ne haragudjon, de tényleg nem tudom elhinni,hogy valaki ennyit tanul és dolgozik minden nap, még hétvégén is, hogy nincs öt perce arra, akit állítólag szeret! És írtam, hogy úgy érzem, már csak ő a fontos nekem, de én nem érzem többé, hogy fontos vagyok neki. Ettől megijedhetett, mert 10 percen belül itt volt a megható, igazi Chrises válasz :) örültem, hogy hetek után úgy érezhettem, visszakaptam őt és a találkozás reménye újra beköltözött a szívembe. Hát még nov. 4-én, amikor ezt kérdezte: "ne haragudj, mindig elfelejtem megkérdezni: mikor van a szülinapod? és tényleg! Elkérhetném a postacímed?" E két kérdés annyira felvillanyozott: egyből arra gondoltam, hogy azért kérdezi egyszerre a kettőt, mert majd szeretne küldeni valamit a szülinapomra és ez annyira de annyira édes! Mondanoom sem kell: a postacím-csere méginkább megerősítette bennem az élő találkozás reményét. Nov. 4-én egyébként három mailt is váltottunk, aminek nagyon örültem. A következő hét is nagyon élénk volt egészen 12-éig. De nov. 12. óta csak három mail jött, a legutolsó dec. 9-én. 10-én válaszoltam rá, nagyon őszintén, de azóta semmi hír. És most érzem úgy, hogy ennek a kedves Chrises álomnak egyszer s mindenkorra vége. Csak tudnám, hogy akkor miért írta dec. 9-én, hogy aggódik értem és nagyon hiányzom neki, nélkülem magányosnak érzi magát. Akkor most miért hallgat?.. Már ezek után tényleg nem tudom, mit lépjek. Elhatároztam, hogy nem gondolok rá többet és inkább Ausztrália megismerésének új lehetőségeire (és ezzel együtt az ősausztrálokra) koncentrálok - (akikről ide is írok még, csak össze kell szednem még a gondolataimat) :) ahha, igen, ez egész jó tervnek tűnt, hisz Chrisre tényleg nem is szabadott volna úgy gondolni, mint egy pasira, akivel egyszer majd összejöhetek. Hiba volt, hogy így gondoltam rá, mert a Students Of The Worldre nem azért regiztem, hogy pasizzak, hanem, hogy frissítsem az angolom, miközben Ausztráliát is jobban megismerem. De a baj kedd reggel kezdődött, amikor rájöttem, hogy Chrisre mégsem tudok úgy gondolni, hogy ő csak egy ember a sok közül. Erre akkor jöttem rá, amikor reggel a rádióban meghallottam ezt a számot és hirtelen úgy éreztem, épp a vele kapcsolatos érzéseimet fejezi ki:
A 2011-es évnek Chrissel kapcsolatban ez a dal volt a záróakkordja. És miután még a dec. 27-i érzelmes mailemre sem jött semmi reag, elhatároztam, hogy dec. 31-én éjféltől nem várok rá többé, hanem örökre elengedem őt 2011-gyel együtt. Szép volt, de ennyi volt, 2012-re át kell értékelnem ezt az egészet, s arra gondolok majd, hogy az új év új lehetőségeket és új emberek megismerését fogja elhozni nekem!
május 08, 2012
május 07, 2012
Legyőzött távolság? 4. rész - Hullámzó hangulatok, hullámzó idő
okt. 21. péntek
szerdán és csütörtökön újra írt Chrisem! Az álom nem ért véget, bármennyire is azt hittem, tényleg sokat tanult meg vizsgázott az utóbbi időben! És szerdán én lehettem az első, akinek válaszolt, mert azt írta, h olyan rég nézte a leveleit, h több mint 100 gyűlt össze a fiókjában:D és miután elküldi nekem, megpróbál mindenkinek válaszolni:D ebből gondolom, hogy az elsők között lehettem, akiknek ennyi idő után írt :) pénteken fel is fedeztem egy csodaszép dalt, amiről rögtön ő jutott az eszembe, mert gyakran írjuk egymásnak is, hogy "You'll be in my heart always":
Okt. 23. vasárnap
Ma megint ausztrál éjfélkor jött Christől mail, pont két perccel azelőtt, hogy megnéztem a címem:D azt írja, nemcsak tanul, hanem dolgozik is, ha jól értem, bérszámfejtést végez. Hát oké, de vasárnap is?:D persze sokan dolgoznak vasárnap is, na de Ausztráliában is? És ráadásul diákként?:O Nna, hát van ez így..
De a lényeg, hogy most is angyali mailt küldött, amire olyan gyorsan válaszoltam, ahogy csak tudtam, hogy még elérjem a gépnél, mielőtt lefekszik. Egy kérdéstől viszont megijedtem, persze nem miatta, hanem az angolom miatt. Ugyanis azt kérdezte, van-e skypeom és ha igen, beszélhetnénk-e vmikor, mert már nagyon szeretné hallani a hangom! :) Ami azt illeti, én is az övét, csakhogy az angol kiejtésem nem az igazi, írogatni még csak írogatok, de amikor szóban kell reagálni, hát... Így egyelőre még nem mertem megadni a skypenevem, de ami késik, nem múlik. Tényleg nem lenne rossz élőben is hallani őt!
nov. 2. szerda
23. óta megint eltűnt. .amikor okt. 28-án küldtem neki egy aggódó mailt, azt írta, ne haragudjak, de vasárnap óta nem akarta nézni a mailjeit, mert sok volt a dolga. Ahha.. akkor ezt most úgy kell elképzelnem, hogy reggel 6-tól éjfélig tanult és dolgozott folyamatosan és nem volt három perce arra, aki még egy ideje fontos volt neki?.. egyre inkább nem értem őt, és ezt meg is írtam neki. Főleg, mert kezdek arra gyanakodni, hogy mégiscsak zavarja, hogy nem látok. De ma nagyon gyorsan válaszolt a könnyek között írt soraimra és azt írta, szó sincs erről, az, hogy ezt tudja rólam, nem változtat az érzésein irántam. És hogy fáj neki, hogy mégiscsak összetörte a szívem, pedig megígérte okt. elején, hogy nem fogja.. hmm, igen, ezt jól érzi.. de mivel az összes szava meggyőző volt, adok neki még egy lehetőséget, viszont meg kell értenie, hogy ilyen nagy távolságból csak úgy tudunk kommunikálni, ha mailezünk, ezért esik rosszul, ha napokig semmit nem tudok róla... Ha lehetne, átugranék hozzá bármikor Perthbe, de persze sajnos, nem lehet, úgyhogy ezt igazán meg kell értenie, ha már ilyen mély érzelmeket okoztunk egymásnak!:D
Ezután még nov. 12-ig két-két napos szünetekkel írogattunk, majd vizsgák címén újra hetekre eltűnt... November 17-én újra írtam róla a régi blogomba:
Nov. 17. csütörtök
Szombat (nov. 12) óta megint nem jött mail Christől. Kezdem őt nagyon nem érteni, de ugyanakkor nem mennek ki a fejemből azok a szavai, amiket azután írt, hogy elmondtam neki, hogy nem látok. Ezt itt akkor még nem is írtam, de október elején, szintén nyugat-ausztrál éjfélkor ezt írta:
"Azt tervezem, hogy majd orvosira megyek és specializálódom. Most már egyre több okom van arra,hogy orvosnak tanuljak. Szeretném ha tudnád, történjen bármi, én mindig itt leszek neked. Hiszek abban, hogy mindenre létezik megoldás."
Elállt a lélegzetem, amikor ezt olvastam. Gondolom, értitek, miért: az jön át belőle, hogy ő hisz abban, hogy meg lehet gyógyítani a szemem. (Persze én is hiszek benne, de akkor is meghatott, hogy ezt írta Chris a távolból) Ezért tervezi, hogy elvégzi az orvosit! Ezt abból gondolom, hogy közvetlenül azután írt erről az óriási tervéről, amikor megtudta, hogy mi a helyzet a szememmel... Előtte csak arról írt, hogy üzleti informatikát tanul az egyetemen, ami nagyon nehéz, rengeteg a beadandó és a vizsga, etc. És most november elején megírta, milyen úton lehet valaki orvos Ausztráliában:
"Ahhoz, hogy felvegyenek az orvosira, kell, hogy már legyen egy végzettséged, bármilyen területen. Ha felvettek, először egy négyéves orvosi képzést kell elvégezned, aztán jön egy három éves posztgraduális képzés" (vagy továbbképzés, gondolom, ebben akkor már a specializáció is benne van) "De mindenesetre, hogy felvételt nyerj, az első végzettségednek kitűnőnek kell lennie!"
Hát akkor ezért tanul ennyit, ezért veszi olyan szigorúan a vizsgákat, hogy amikor készül valamire, akkor hetekig nem is ír! Semmi okom nincs arra, hogy haragudjak rá, mégis mindenféle ambivalens érzések kavarognak bennem megint, amiket nem tudok megmagyarázni...
És igazából nem értem, hogy az ausztrálok miért közelítik meg ilyen nyakatekerten az orvosit. Miért kell egy kitűnő diploma mondjuk üzleti informatikából ahhoz, hogy felvegyenek az orvosira, amikor ez az üzleti info, amit most Chris tanul, teljesen más és semmi köze az orvosihoz?:D Ha valaki régésznek tanul és utána rájön, hogy mégis inkább orvos akar lenni, akkor is be kell mutatnia egy kitűnő régészdiplomát az ausztrál orvosi egyetemen ahhoz, hogy felvegyék?.. mert ahogy Chris írta, bármilyen szakterületen is tanultál az orvosi előtt, az a lényeg, hogy legyen belőle egy hiperszuper színötös végzettséged! Ez nekem olyan fura...
És... jaaaj, össze vagyok zavarodva Chris-szel kapcsolatban és nem tudom, miért.. Talán azért, mert túl sokat nézem hiába a mailcímem, még sokszor éjjel is felkelek, de semmi.. Én legtöbbször azonnal válaszolok, ha ír, pont azért, mert tudom, milyen rossz, amikor napokig nem jön semmi életjel. De ő nem :( tudom, hogy nagy és fontos tervei vannak, sőt, egy szintén okti mailjéből az jött át, hogy.. hogy is mondjam.. vááá, már tíz perce próbálom megfogalmazni, de mindig kitörlöm, mert nem merem leírni, olyan hihetetlen..
Szóval az jött át egy okti mailjéből, hogy tőlem kapta annak az ötletét, hogy elvégezze az orvosit! Mi következik ebből? Az, hogy így most már.. értem is tanul (jaj de fura ezt leírni, mert tényleg olyan messze élünk egymástól, hogy tisztára irreálisnak hangzik...)
És ezek után mégis mérges vagyok, amikor napokig nem ír. Nem értem magam:D de ha sokáig nem ír, úgy érzem, mégsem vagyok neki igazán fontos. De ugyanakkor itt ez a hatalmas terve, ami értem is van és megmagyarázza, hogy miért nem ír!
Vááá.. annyira, de annyira nehéz.. Főleg, ha belegondolok, hogy ha nem Ausztráliában élne, nem is ismertük volna meg egymást, mert én annak idején csak Ausztrália miatt kerestem fel őt a StudentsOfTheWorld-ön.. az más kérdés, hogy aztán milyen regényesen alakult tovább! De ezt én persze akkor még nem is sejthettem, amikor először írtam neki, akkor még csak annyit tudtam róla, hogy Ausztráliában él és ez volt a lényeg!
szerdán és csütörtökön újra írt Chrisem! Az álom nem ért véget, bármennyire is azt hittem, tényleg sokat tanult meg vizsgázott az utóbbi időben! És szerdán én lehettem az első, akinek válaszolt, mert azt írta, h olyan rég nézte a leveleit, h több mint 100 gyűlt össze a fiókjában:D és miután elküldi nekem, megpróbál mindenkinek válaszolni:D ebből gondolom, hogy az elsők között lehettem, akiknek ennyi idő után írt :) pénteken fel is fedeztem egy csodaszép dalt, amiről rögtön ő jutott az eszembe, mert gyakran írjuk egymásnak is, hogy "You'll be in my heart always":
Okt. 23. vasárnap
Ma megint ausztrál éjfélkor jött Christől mail, pont két perccel azelőtt, hogy megnéztem a címem:D azt írja, nemcsak tanul, hanem dolgozik is, ha jól értem, bérszámfejtést végez. Hát oké, de vasárnap is?:D persze sokan dolgoznak vasárnap is, na de Ausztráliában is? És ráadásul diákként?:O Nna, hát van ez így..
De a lényeg, hogy most is angyali mailt küldött, amire olyan gyorsan válaszoltam, ahogy csak tudtam, hogy még elérjem a gépnél, mielőtt lefekszik. Egy kérdéstől viszont megijedtem, persze nem miatta, hanem az angolom miatt. Ugyanis azt kérdezte, van-e skypeom és ha igen, beszélhetnénk-e vmikor, mert már nagyon szeretné hallani a hangom! :) Ami azt illeti, én is az övét, csakhogy az angol kiejtésem nem az igazi, írogatni még csak írogatok, de amikor szóban kell reagálni, hát... Így egyelőre még nem mertem megadni a skypenevem, de ami késik, nem múlik. Tényleg nem lenne rossz élőben is hallani őt!
nov. 2. szerda
23. óta megint eltűnt. .amikor okt. 28-án küldtem neki egy aggódó mailt, azt írta, ne haragudjak, de vasárnap óta nem akarta nézni a mailjeit, mert sok volt a dolga. Ahha.. akkor ezt most úgy kell elképzelnem, hogy reggel 6-tól éjfélig tanult és dolgozott folyamatosan és nem volt három perce arra, aki még egy ideje fontos volt neki?.. egyre inkább nem értem őt, és ezt meg is írtam neki. Főleg, mert kezdek arra gyanakodni, hogy mégiscsak zavarja, hogy nem látok. De ma nagyon gyorsan válaszolt a könnyek között írt soraimra és azt írta, szó sincs erről, az, hogy ezt tudja rólam, nem változtat az érzésein irántam. És hogy fáj neki, hogy mégiscsak összetörte a szívem, pedig megígérte okt. elején, hogy nem fogja.. hmm, igen, ezt jól érzi.. de mivel az összes szava meggyőző volt, adok neki még egy lehetőséget, viszont meg kell értenie, hogy ilyen nagy távolságból csak úgy tudunk kommunikálni, ha mailezünk, ezért esik rosszul, ha napokig semmit nem tudok róla... Ha lehetne, átugranék hozzá bármikor Perthbe, de persze sajnos, nem lehet, úgyhogy ezt igazán meg kell értenie, ha már ilyen mély érzelmeket okoztunk egymásnak!:D
Ezután még nov. 12-ig két-két napos szünetekkel írogattunk, majd vizsgák címén újra hetekre eltűnt... November 17-én újra írtam róla a régi blogomba:
Nov. 17. csütörtök
Szombat (nov. 12) óta megint nem jött mail Christől. Kezdem őt nagyon nem érteni, de ugyanakkor nem mennek ki a fejemből azok a szavai, amiket azután írt, hogy elmondtam neki, hogy nem látok. Ezt itt akkor még nem is írtam, de október elején, szintén nyugat-ausztrál éjfélkor ezt írta:
"Azt tervezem, hogy majd orvosira megyek és specializálódom. Most már egyre több okom van arra,hogy orvosnak tanuljak. Szeretném ha tudnád, történjen bármi, én mindig itt leszek neked. Hiszek abban, hogy mindenre létezik megoldás."
Elállt a lélegzetem, amikor ezt olvastam. Gondolom, értitek, miért: az jön át belőle, hogy ő hisz abban, hogy meg lehet gyógyítani a szemem. (Persze én is hiszek benne, de akkor is meghatott, hogy ezt írta Chris a távolból) Ezért tervezi, hogy elvégzi az orvosit! Ezt abból gondolom, hogy közvetlenül azután írt erről az óriási tervéről, amikor megtudta, hogy mi a helyzet a szememmel... Előtte csak arról írt, hogy üzleti informatikát tanul az egyetemen, ami nagyon nehéz, rengeteg a beadandó és a vizsga, etc. És most november elején megírta, milyen úton lehet valaki orvos Ausztráliában:
"Ahhoz, hogy felvegyenek az orvosira, kell, hogy már legyen egy végzettséged, bármilyen területen. Ha felvettek, először egy négyéves orvosi képzést kell elvégezned, aztán jön egy három éves posztgraduális képzés" (vagy továbbképzés, gondolom, ebben akkor már a specializáció is benne van) "De mindenesetre, hogy felvételt nyerj, az első végzettségednek kitűnőnek kell lennie!"
Hát akkor ezért tanul ennyit, ezért veszi olyan szigorúan a vizsgákat, hogy amikor készül valamire, akkor hetekig nem is ír! Semmi okom nincs arra, hogy haragudjak rá, mégis mindenféle ambivalens érzések kavarognak bennem megint, amiket nem tudok megmagyarázni...
És igazából nem értem, hogy az ausztrálok miért közelítik meg ilyen nyakatekerten az orvosit. Miért kell egy kitűnő diploma mondjuk üzleti informatikából ahhoz, hogy felvegyenek az orvosira, amikor ez az üzleti info, amit most Chris tanul, teljesen más és semmi köze az orvosihoz?:D Ha valaki régésznek tanul és utána rájön, hogy mégis inkább orvos akar lenni, akkor is be kell mutatnia egy kitűnő régészdiplomát az ausztrál orvosi egyetemen ahhoz, hogy felvegyék?.. mert ahogy Chris írta, bármilyen szakterületen is tanultál az orvosi előtt, az a lényeg, hogy legyen belőle egy hiperszuper színötös végzettséged! Ez nekem olyan fura...
És... jaaaj, össze vagyok zavarodva Chris-szel kapcsolatban és nem tudom, miért.. Talán azért, mert túl sokat nézem hiába a mailcímem, még sokszor éjjel is felkelek, de semmi.. Én legtöbbször azonnal válaszolok, ha ír, pont azért, mert tudom, milyen rossz, amikor napokig nem jön semmi életjel. De ő nem :( tudom, hogy nagy és fontos tervei vannak, sőt, egy szintén okti mailjéből az jött át, hogy.. hogy is mondjam.. vááá, már tíz perce próbálom megfogalmazni, de mindig kitörlöm, mert nem merem leírni, olyan hihetetlen..
Szóval az jött át egy okti mailjéből, hogy tőlem kapta annak az ötletét, hogy elvégezze az orvosit! Mi következik ebből? Az, hogy így most már.. értem is tanul (jaj de fura ezt leírni, mert tényleg olyan messze élünk egymástól, hogy tisztára irreálisnak hangzik...)
És ezek után mégis mérges vagyok, amikor napokig nem ír. Nem értem magam:D de ha sokáig nem ír, úgy érzem, mégsem vagyok neki igazán fontos. De ugyanakkor itt ez a hatalmas terve, ami értem is van és megmagyarázza, hogy miért nem ír!
Vááá.. annyira, de annyira nehéz.. Főleg, ha belegondolok, hogy ha nem Ausztráliában élne, nem is ismertük volna meg egymást, mert én annak idején csak Ausztrália miatt kerestem fel őt a StudentsOfTheWorld-ön.. az más kérdés, hogy aztán milyen regényesen alakult tovább! De ezt én persze akkor még nem is sejthettem, amikor először írtam neki, akkor még csak annyit tudtam róla, hogy Ausztráliában él és ez volt a lényeg!
Legyőzött távolság? 3. rész - "Jöjj vissza szeptember!"
Okt. 10-ig minden nap írogattunk Chrissel, de aztán vizsgákra hivatkozva 10-én írta, h nem lesz egy ideig. A sok érzelmes levél miatt én már olyasmibe is beleéltem magam, amibe talán nem kellett volna, ezért ezt az időt elég nehezen viseltem, emiatt írtam ezt a szomorkásabb bejegyzést is okt. 16-án.
Okt. 16. vasárnap
Na, ez most ilyen érzelmi viharokkal teli bejegyzés lesz, bocsi:D Néha ilyen is kell... sajnos az októberem meghatározó momentuma volt ez az érzelmi vihar.. Talán az okt. 15. szombati nappal kezdődött minden, ami valahogy tényleg nem az én napom volt, úgy érzem... reggel tesóm mondta, hogy szkennelnie kéne három könyvet, de nincs fenn a szkenner a gépén és nem tudja, hol van hozzá a telepítő cd. Ráadásul a barátja is jön este, úgyhogy elég rossz időpontban kapta meg a könyveket a csoptársától. Erre felajánlottam, hogy mivel én úgysi sokat szkennelek,, fenn is van minden hozzá a gépemen, elvállalom a három könyvet, van is rá időm, mert nincs sok tanulnivalóm a hétvégére, és még randim se lesz este. Egy ideig szabadkozott, de aztán odaadta a könyveket. 9-kor elkezdtem. Nem is tudom, hogyan, de 11-re már kész volt az első könyv, pedig elég lassú ez a 10 éves szkenner, ami nekem van (vagyis akkor még az volt, de most, amikor ezt a bejegyzést felteszem, már sokkal modernebb van, amit tavaly nov. 8-án kaptam) de a másik könyv még késő délutánra sem lett kész, mert rossz volt a minősége.. az utolsó 30 oldalt csak akkor ismerte volna fel, ha beállítottam volna 600-asra a felbontást, azzal meg kb. 5 perc alatt visz be egy oldalt, úgyhogy lemondtam róla. Főleg, mert a tesóm is rosszul reagálta le, amikor megkértem, hogy nézze meg, hogyan ismerte fel, mert a screen reader még akkor sem olvasta, amikor 600-assal szkenneltem. De du. fél 6-kor, amikor megkértem, mondta, hogy nem ér rá, siet a barátjáért a vonathoz. Ez azért rosszul esett, hisz tényleg csak azért kértem meg őt, hogy ellenőrizze a munkám, hogy ne adjak neki olvashatatlan anyagot. De valami mégis megakadályozott abban, hogy lereagáljam, ahogy ő reagált:D azt hiszem, nagyon erősen gondoltam akkor Chrisre, aki egy angyal és ezért nem szóltam vissza sértődötten. Visszajöttem a géphez, még egy ideig próbálkoztam, aztán amikor nagyon nem ment még 600-assal sem, elkeztem a harmadik, legvastagabb könyvet. De annyira meg voltam sértődve a hangsúly miatt, amivel tesóm válaszolt, hogy nem is mentem ki, amikor megjött a barátja.. Pedig a barátja aztán igazán nem tehetett róla, hogy haragudtam a tesómra.. na mindegy.. mentségemre szóljon, hogy azért nem mentem ki, mert a küldetésemre koncentráltam és így gépre vittem még este (éjfélig) négyszáz oldalt az ötszáz oldalas vastag könyvből:DD na jó, azért éjfélig, mert másfél órát pihennem kellett, mert rám tört a migrén.. Ami igazságtalanság, ha azt nézzük, hogy egész nap dolgoztam és a tetejébe még Chris sem írt már öt napja.. A tesóm barátja épp ausztrál éjfélre ért ide, gondoltam, ez egy jel, hogy akkor perceken belül jön mail a távolból..de nem jött, én pedig annál mérgesebb és szomorúbb lettem.. ezért, míg szkenneltem azt a fránya könyvet, ezt a szomorú, szentimentális olasz dalt hallgattam:
A címe az, hogy "fekete esték" és épp azt a hangulatot adja vissza, amit most éreztem: egy búcsúról szól, és olyan érzésről, amit a páron kívül senki sem ért. De benne van az is, hogy a pasinak mindenről a lány jut az eszébe (ahogy nekem mindenről Chris), de minnél többször akarja látni, annál kevesebbszer tudja (én is minnél jobban várom Chris levelét, annál lassabban jön:D:S) A dal lényege az, hogy a lány nélkül milyen szomorúan telik minden este (ahogy nekem is Chris nélkül, már 5 napja, ma lesz a hatodik). Most valahogy haragszom, de nagyon, erre az egész hétvégi dologra. Mert nem értem, hogy van az, hogy egész szombaton dolgoztam, megfájdult a fejem és még Chris sem írt; és ott a tesóm, aki pedig sztem egész szombaton olyan randilázban égett, hogy lehet, nem is tanult, de hozzá persze jött a barátja és könnyedén éli a fiatalok életét, de amikor én jót akarok, akkor undok hangon válaszol. Miért nekem fája fejem, amikor én dolgozom és neki, aki nem, miért olyan könnyű minden? Meg pl. miért volt neki igazi, programokban gazdag nyara és nekem miért nem lehetett? Régen mindig olyan féltékeny volt rám.. de most úgy érzem, a legtöbb jó dolgot, ami vele történik, inkább én érdemelném. Ez gonosz dolog, tudom.. de sajnos már május óta tombol bennem ez az érzés, főleg, főleg azért, mert én bármit akarok szervezni az egyetemen, semmi sem jön össze, neki meg továbbra is tök jók a hétvégéi és már nem is bírom hallgatni az élménybeszámolóit, mert nem értem, hogy nekem vajon miért nem jár mindaz, amit ő május óta átélhet a barátjával. Bocsi, ez megint ilyen szomorkás bejegyzés.. de néha ezeket is ki kell írnom, nem lehet mindig csak a jókat írni, mert sajnos nemcsak jó dolgok történnek. Főleg most, hogy már tényleg ennyi ideje nem ír Chris.. Mi van, ha ennyi volt és még ő sem lesz már nekem? Pedig ő az, aki minden rosszat el tud velem feledtetni.. de vajon tényleg ennyit tanul? Vagy mi van, ha valami baj érte és azért nem ír? Váá, annyira össze vagyok most zavarodva.. jöjj vissza szeptember! Az volt a 2011-es évem legszebb hónapja!
Okt. 16. vasárnap
Na, ez most ilyen érzelmi viharokkal teli bejegyzés lesz, bocsi:D Néha ilyen is kell... sajnos az októberem meghatározó momentuma volt ez az érzelmi vihar.. Talán az okt. 15. szombati nappal kezdődött minden, ami valahogy tényleg nem az én napom volt, úgy érzem... reggel tesóm mondta, hogy szkennelnie kéne három könyvet, de nincs fenn a szkenner a gépén és nem tudja, hol van hozzá a telepítő cd. Ráadásul a barátja is jön este, úgyhogy elég rossz időpontban kapta meg a könyveket a csoptársától. Erre felajánlottam, hogy mivel én úgysi sokat szkennelek,, fenn is van minden hozzá a gépemen, elvállalom a három könyvet, van is rá időm, mert nincs sok tanulnivalóm a hétvégére, és még randim se lesz este. Egy ideig szabadkozott, de aztán odaadta a könyveket. 9-kor elkezdtem. Nem is tudom, hogyan, de 11-re már kész volt az első könyv, pedig elég lassú ez a 10 éves szkenner, ami nekem van (vagyis akkor még az volt, de most, amikor ezt a bejegyzést felteszem, már sokkal modernebb van, amit tavaly nov. 8-án kaptam) de a másik könyv még késő délutánra sem lett kész, mert rossz volt a minősége.. az utolsó 30 oldalt csak akkor ismerte volna fel, ha beállítottam volna 600-asra a felbontást, azzal meg kb. 5 perc alatt visz be egy oldalt, úgyhogy lemondtam róla. Főleg, mert a tesóm is rosszul reagálta le, amikor megkértem, hogy nézze meg, hogyan ismerte fel, mert a screen reader még akkor sem olvasta, amikor 600-assal szkenneltem. De du. fél 6-kor, amikor megkértem, mondta, hogy nem ér rá, siet a barátjáért a vonathoz. Ez azért rosszul esett, hisz tényleg csak azért kértem meg őt, hogy ellenőrizze a munkám, hogy ne adjak neki olvashatatlan anyagot. De valami mégis megakadályozott abban, hogy lereagáljam, ahogy ő reagált:D azt hiszem, nagyon erősen gondoltam akkor Chrisre, aki egy angyal és ezért nem szóltam vissza sértődötten. Visszajöttem a géphez, még egy ideig próbálkoztam, aztán amikor nagyon nem ment még 600-assal sem, elkeztem a harmadik, legvastagabb könyvet. De annyira meg voltam sértődve a hangsúly miatt, amivel tesóm válaszolt, hogy nem is mentem ki, amikor megjött a barátja.. Pedig a barátja aztán igazán nem tehetett róla, hogy haragudtam a tesómra.. na mindegy.. mentségemre szóljon, hogy azért nem mentem ki, mert a küldetésemre koncentráltam és így gépre vittem még este (éjfélig) négyszáz oldalt az ötszáz oldalas vastag könyvből:DD na jó, azért éjfélig, mert másfél órát pihennem kellett, mert rám tört a migrén.. Ami igazságtalanság, ha azt nézzük, hogy egész nap dolgoztam és a tetejébe még Chris sem írt már öt napja.. A tesóm barátja épp ausztrál éjfélre ért ide, gondoltam, ez egy jel, hogy akkor perceken belül jön mail a távolból..de nem jött, én pedig annál mérgesebb és szomorúbb lettem.. ezért, míg szkenneltem azt a fránya könyvet, ezt a szomorú, szentimentális olasz dalt hallgattam:
A címe az, hogy "fekete esték" és épp azt a hangulatot adja vissza, amit most éreztem: egy búcsúról szól, és olyan érzésről, amit a páron kívül senki sem ért. De benne van az is, hogy a pasinak mindenről a lány jut az eszébe (ahogy nekem mindenről Chris), de minnél többször akarja látni, annál kevesebbszer tudja (én is minnél jobban várom Chris levelét, annál lassabban jön:D:S) A dal lényege az, hogy a lány nélkül milyen szomorúan telik minden este (ahogy nekem is Chris nélkül, már 5 napja, ma lesz a hatodik). Most valahogy haragszom, de nagyon, erre az egész hétvégi dologra. Mert nem értem, hogy van az, hogy egész szombaton dolgoztam, megfájdult a fejem és még Chris sem írt; és ott a tesóm, aki pedig sztem egész szombaton olyan randilázban égett, hogy lehet, nem is tanult, de hozzá persze jött a barátja és könnyedén éli a fiatalok életét, de amikor én jót akarok, akkor undok hangon válaszol. Miért nekem fája fejem, amikor én dolgozom és neki, aki nem, miért olyan könnyű minden? Meg pl. miért volt neki igazi, programokban gazdag nyara és nekem miért nem lehetett? Régen mindig olyan féltékeny volt rám.. de most úgy érzem, a legtöbb jó dolgot, ami vele történik, inkább én érdemelném. Ez gonosz dolog, tudom.. de sajnos már május óta tombol bennem ez az érzés, főleg, főleg azért, mert én bármit akarok szervezni az egyetemen, semmi sem jön össze, neki meg továbbra is tök jók a hétvégéi és már nem is bírom hallgatni az élménybeszámolóit, mert nem értem, hogy nekem vajon miért nem jár mindaz, amit ő május óta átélhet a barátjával. Bocsi, ez megint ilyen szomorkás bejegyzés.. de néha ezeket is ki kell írnom, nem lehet mindig csak a jókat írni, mert sajnos nemcsak jó dolgok történnek. Főleg most, hogy már tényleg ennyi ideje nem ír Chris.. Mi van, ha ennyi volt és még ő sem lesz már nekem? Pedig ő az, aki minden rosszat el tud velem feledtetni.. de vajon tényleg ennyit tanul? Vagy mi van, ha valami baj érte és azért nem ír? Váá, annyira össze vagyok most zavarodva.. jöjj vissza szeptember! Az volt a 2011-es évem legszebb hónapja!
Legyőzött távolság? 2. rész - A zene összehozó ereje,ausztráléjféli üzenetek,majd egy dilemma és egy angyali válasz a távolból
Szept. 23. péntek
Miről is szeretnék most írni? Hát a szeptember 22-ei, csütörtöki napról, ami átlagosnak indult, de valójában egy hihetetlenül édes meglepetést tartogatott a számomra. Nem tudom hogy a betűk képesek-e visszaadni azt a boldogságot, amit érzek. Hogy honnan jön ez a boldogság? Ausztráliából!
Amikor kedden elküldtem Chrisnek a Mozartos felvételt, még nem is sejtettem, hogy ezzel egy igazi lányregény veszi majd kezdetét.
Chris szerdán válaszolt először a keddi levelemre, amiben azt írtam, sorry, hogy csak most válaszolok, de terveztem egy meglepetést, ami csak most készült el :) ezután írtam még kicsit az egyetemről, meg kérdeztem, hogy neki hogy megy, ilyenek - és ehhez a mailhez csatoltam a recordingot, amire szerdán ezt írta:
"Annie, köszönöm a csodálatos meglepetést. Egyszerűen imádom! Ma igazán nagy örömet szereztél. Olyan ez, mint egy megvalósult álom!
Itt perthben már egy ideje esik, nagyon lehangoló az idő. És akkor egyszercsak belépek a mailcímemre és megtalálom rajta azt, amit a legjobban szeretek a világon!
Tényleg nem találok szavakat.
Nagy ölelés,
Chris"
Erre szerdán még nem válaszoltam, mert annyira meghatott, hogy nem is tudtam hirtelen, mit írhatnék erre a szép mailre. Már szerdán a világ legboldogabb emberének éreztem magam.
De utána, csütörtökön Chris írt mégegyszer! Az egyetemen néztem meg reggel, óra előtt és ismét elállt a lélegzetem. Hogy miért? Itt jönnek Chris sorai:
"Köszönöm Annie, hogy új értelmet adtál az életemnek. A felvételed csodálatos. Mindig, amikor hallgatom, boldognak érzem magam. Olyan ez, mintha valamire hosszú ideje vágyakoztam volna és ez egyszercsak teljesül. Ez egy különleges ajándék, amit örökre meg szeretnék tartani és meghallgatni újra és újra. Nagyon köszönöm neked! Te vagy az én királynőm.
Chris"
Amikor ezeket a sorokat olvastam, könnyeztem a meghatottságtól. Legalább három percig nem is tudtam megszólalni. Pedig egy csoptársam, Timi épp akkor érkezett meg és kíváncsi lett, miért érzékenyültem el ennyire. Amikor visszanyertem a hangomat, elújságoltam neki az eseményeket. Timi volt az első az egyetemen, akinek meséltem Chrisről! :) a felvételt is megmutattam neki (majd egyszer tényleg itt is fent lesz..:D) természetesen ő is nagyon meghatódott.
Hát mit is mondhatnék? Tényleg nem számítottam arra, hogy Chrisnek ilyen sokat jelent majd ez a felvétel. Még sohasem kaptam ilyen csodaszép levelet ezelőtt. Nem, ezt tényleg nem lehet szavakkal kifejezni.
Ez a távolból érkezett boldogság azóta minden percemet bevilágítja. Úgy érzem, mintha már nem is lenne köztünk az a 17 ezer km... ezt a mai (pénteki) mailemben meg is írtam neki :)
Úgy érzem, hogy most tényleg egy igazi regény vette kezdetét a valóságban is ;) S ennek a regénynek az eseményeit mindenképp meg szeretném örökíteni itt Olasztrálián is.
Okt. 2. vasárnap
Annyira hihetetlen, de szept. 26. óta három olyan mailt is kaptam, amit Chris nyugatausztrál éjfélkor írt! Ez az idő Mo-on este hat (óravisszaállítás előtt, utána du. öt). Kedden elküldtem neki is azt a Marc Enfroy számot, amit júliusban ide is feltettem "kontinensek zenéje" címmel. Csütörtökön ezt írta rá Chris nyugatausztrál éjfél után valamivel:
"A Marc Enfroy-dalt hallgatom, amit küldtél. Egyszerűen csodálatos. Nemcsak a kontinensek zenéje ez, hanem az egész világé! Míg hallgatom, úgy érzem, itt vagy velem. Itt most éjjel fél1 van, és még nem tudom, mikor tudok majd aludni, mert egy beadandón dolgozom. De a dalaid nagyon boldoggá tesznek. A szonáta és a Julio Iglesius-fordítás is [még hétfőn szintén éjfélkor küldött egy olasz dalt, amihez azt írta, nem érti, de nagyon szép dolgokról szólhat - én pedig elküldtem neki a fordítását, ezt erre írta].
Köszönöm, hogy mosolyt varázsolsz az arcomra. Mindig itt leszel a szívemben. Igen! Most már értem, hogy Isten miért teremtette Ádámnak Évát!"
Annyira édes. És annyira jó, mert péntek délután, ahogy hallgattam a Solo Piano Radiót, volt benne egy másik csodaszép mű, amiről rögtön ezek a sorok jutottak az eszembe. HOgy miért? Berakom ide is, szerintem a címe és a szépsége magáért beszél:
Chris csütörtök éjféli soraihoz kapcsolódva nekem erről rögtön az Éden jutott az eszembe. Úgy éreztem, ezt a művet is nekünk írták. És hogy milyen szépeket írt rá Chris szombat éjfélkor! Most nem idézem itt minden sorát, mert tényleg nagyon megható és bensőséges:D de elég annyi, hogy olyan szép dolgokat írt, amilyeneket még sohasem írtak nekem ezelőtt. Két sort azért mégis idézek: "Te vagy a legédesebb, akivel ilyen messze találkoztam! Remélem, egy napon majd eljuthatok hozzád." És erről eszembe jutott valami, ami már kevésbé vidám, de elindított bennem egy érzelmi vihart, amit most megpróbálok itt is megörökíteni.. Mégpedig az, hogy tényleg sohasem látott, szinte csak annyit tud rólam, hogy olaszos egyetemista vagyok, aki Olaszországon kívül nagyon szereti Ausztráliát is. Ja és hogy... hogy is írjam.. szeretem a különlegesen szép dolgokat, tiszta a lelkem.. és igen, ő azt hiszem épp ebbe szeretett bele, de engem valójában még nem ismer igazán! Mindez nem is zavarna, sőt, eddig romantikus is volt, csakhogy... annyira szép dolgokat ír rólam, hogy úgy érzem, muszáj tudnia rólam az igazat. Vagyis azt, hogy én.. a születésem óta nem látok, és hogy screen readerrel olvasom a mailjeit, ecc.. igen, ez a hétvége ráébresztett, hogy őszintének kell lennem vele, aki ennyi szépet ír nekem. Nem hallgathatom el magamról ezt az igazságot, ami amúgy nagyon fáj, de akkor is tudnia kell, mert minél tovább titkolom, annál nehezebb lesz megmondani! És az idő ezen nem segít, sőt: minél több idő telik el titkolózással, annál rosszabb lesz később. De ha az idő nem könnyíti meg, a köztünk lévő óriási távolság talán mégis.. Vagy mégsem?... ha a nagy távolság miatt hallgatnám el, az olyan lenne, mintha épp ezzel a távolsággal élnék vissza, emiatt nem lennék vele őszinte. Pedig aki 17 ezer km-ről ilyen csodaszépeket ír, talán megérdemli az őszinteséget, nemde? Oké, de.. vajon hogyan reagál majd, ha mindez kiderül rólam? Mi van, ha megharagszik, hogy eddig titkoltam és soha többé nem ír ezután? :( nem akarom, hogy véget érjen ez az álom is! Még nem! Annyira félek.. De hétfőn nagy levegőt kell vennem és meg kell neki írnom, nincs mese!
Okt. 4. kedd
Ismét a világ legboldogabb emberének érzem magam! Minden rendben, és bátran írhatom: nekem van a világon a legédesebb, legmegértőbb ausztráliai barátom! Hétfőn végül bevallottam Chrisnek, könnyek között, egy közel másfél oldalas mailben, amibe azt is beleírtam, hogy meg fogom érteni, ha ezek után nem akar rólam hallani többé, de remélem, hogy azért ez nincs így és mégis meg tud bocsátani, mert nagyon sokat jelent nekem, stb. Ja és egyébként a vallomást megkönnyítette, hogy két szintén nem látó zenészre, Andrea Bocellire és Ray Charlesra hivatkoztam (mivel zeneértő, biztosan ismeri legalább egyiküket) és írtam, hogy van velük egy közös tulajdonságom, de az sajnos nem a hangom:D ahha igen, próbáltam egy kicsit könnyedén megfogalmazni, nem akartam egyből rázúdítani.. Csak szép lassan :) és jól jött, hogy megtaláltam a kedvenc Saint-Exupéry-idézetemet angolul, így azt is bele tudtam írni. ("Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.") Ezt a szépségén túl azért szeretem, mert én csak a szívemmel vagyok képes arra, hogy lássak és ezt így Chrisnek is megírtam. Tudtam, hogy ő tényleg olyan ember, aki érteni fogja, mégis nagyon aggódtam egész éjjel.. Pedig nem kellett volna, mert magyar idő szerint éjjel kettőkor (ami Chrisnél már reggel nyolc) itt volt a válasz, csak én addig nem is mertem kinyitni a gépet, amíg Mo-ra is meg nem érkezett a reggel nyolc. De amikor végre dobogó szívvel, "most vagy soha" érzéssel kinyitottam, örömkönnyeket sírtam a boldogságtól, mert ezek a sorok fogadtak:
"Köszönöm az őszinteséged, ez nagyon kedves tőled. Semmi rosszat nem tettél, így nem is hibáztatlak, mert a legédesebb ember vagy, akivel valaha találkoztam. És nem, ez nem az utolsó email, ami tőlem jön. Sosem lesz utolsó email. Egész addig írni fogok neked, míg meg nem haragszol rám. Ne legyél szomorú emiatt, semmi baj. Csodállak a bátorságod és a nagy akaraterőd miatt. Varázslatos, hogy képes vagy hallani a szívem hangját, hogy szonátát játszol és emaileket írsz nekem.
Bocsi, csak egy valamit szeretnék kérdezni. Ez a dolog genetikai, és nem lehet gyógyítani sehol a világban ? Már így születtél? [Mivel neki rögtön válaszoltam ezekre a kérdésekre, itt is megírom, hogy nem genetikai; koraszülött voltam és orvosi műhiba miatt vesztettem el a látásom. A jobb szememmel ugyan látom a fényt, de többet nem.] Kérlek, ne haragudj, hogy ilyeneket kérdezek, csak tudni szeretném.
Egy kicsit tényleg nehéz feldolgoznom, de hidd el, ez semmit sem változtat a veled kapcsolatos érzéseimen. Kérlek, legközelebb ne titkolj el semmit, oké? 100%-ig veled vagyok. Én mindig veled vagyok és veled leszek örökké. Azt szeretném, ha mosolyognál, mert megérdemled; mindig a szívemben leszel!
Oké, most el kell köszönnöm, mert ma lesz egy vizsgám,csak tényleg úgy éreztem, ezt meg kell írnom neked, hogy egy percig se aggódj semmiért. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha összetörném a szívedet.
Este újra írok neked! Szia drága!"
Egy igazi angyal! Az érzéseimre megint nem találok szavakat. Talán csak egy szép zene tudná igazán kifejezni őket! Úgy megkönnyebbültem, annyira boldog vagyok! Egész nap mosolyogtam :) és este (vagyis most is ausztrál éjfélkor) tényleg küldött "good night"-mailt, annyira édes!
Azért izgultam annyira, hogy vajon hogy fog reagálni minderre, mert régen, amikor pl. olaszokkal skypeoltam, őket elég könnyű volt kiábrándítani ezzel a hírrel sajnos... De örülök, hogy Christ nem! :) Minden rendben!
Miről is szeretnék most írni? Hát a szeptember 22-ei, csütörtöki napról, ami átlagosnak indult, de valójában egy hihetetlenül édes meglepetést tartogatott a számomra. Nem tudom hogy a betűk képesek-e visszaadni azt a boldogságot, amit érzek. Hogy honnan jön ez a boldogság? Ausztráliából!
Amikor kedden elküldtem Chrisnek a Mozartos felvételt, még nem is sejtettem, hogy ezzel egy igazi lányregény veszi majd kezdetét.
Chris szerdán válaszolt először a keddi levelemre, amiben azt írtam, sorry, hogy csak most válaszolok, de terveztem egy meglepetést, ami csak most készült el :) ezután írtam még kicsit az egyetemről, meg kérdeztem, hogy neki hogy megy, ilyenek - és ehhez a mailhez csatoltam a recordingot, amire szerdán ezt írta:
"Annie, köszönöm a csodálatos meglepetést. Egyszerűen imádom! Ma igazán nagy örömet szereztél. Olyan ez, mint egy megvalósult álom!
Itt perthben már egy ideje esik, nagyon lehangoló az idő. És akkor egyszercsak belépek a mailcímemre és megtalálom rajta azt, amit a legjobban szeretek a világon!
Tényleg nem találok szavakat.
Nagy ölelés,
Chris"
Erre szerdán még nem válaszoltam, mert annyira meghatott, hogy nem is tudtam hirtelen, mit írhatnék erre a szép mailre. Már szerdán a világ legboldogabb emberének éreztem magam.
De utána, csütörtökön Chris írt mégegyszer! Az egyetemen néztem meg reggel, óra előtt és ismét elállt a lélegzetem. Hogy miért? Itt jönnek Chris sorai:
"Köszönöm Annie, hogy új értelmet adtál az életemnek. A felvételed csodálatos. Mindig, amikor hallgatom, boldognak érzem magam. Olyan ez, mintha valamire hosszú ideje vágyakoztam volna és ez egyszercsak teljesül. Ez egy különleges ajándék, amit örökre meg szeretnék tartani és meghallgatni újra és újra. Nagyon köszönöm neked! Te vagy az én királynőm.
Chris"
Amikor ezeket a sorokat olvastam, könnyeztem a meghatottságtól. Legalább három percig nem is tudtam megszólalni. Pedig egy csoptársam, Timi épp akkor érkezett meg és kíváncsi lett, miért érzékenyültem el ennyire. Amikor visszanyertem a hangomat, elújságoltam neki az eseményeket. Timi volt az első az egyetemen, akinek meséltem Chrisről! :) a felvételt is megmutattam neki (majd egyszer tényleg itt is fent lesz..:D) természetesen ő is nagyon meghatódott.
Hát mit is mondhatnék? Tényleg nem számítottam arra, hogy Chrisnek ilyen sokat jelent majd ez a felvétel. Még sohasem kaptam ilyen csodaszép levelet ezelőtt. Nem, ezt tényleg nem lehet szavakkal kifejezni.
Ez a távolból érkezett boldogság azóta minden percemet bevilágítja. Úgy érzem, mintha már nem is lenne köztünk az a 17 ezer km... ezt a mai (pénteki) mailemben meg is írtam neki :)
Úgy érzem, hogy most tényleg egy igazi regény vette kezdetét a valóságban is ;) S ennek a regénynek az eseményeit mindenképp meg szeretném örökíteni itt Olasztrálián is.
Okt. 2. vasárnap
Annyira hihetetlen, de szept. 26. óta három olyan mailt is kaptam, amit Chris nyugatausztrál éjfélkor írt! Ez az idő Mo-on este hat (óravisszaállítás előtt, utána du. öt). Kedden elküldtem neki is azt a Marc Enfroy számot, amit júliusban ide is feltettem "kontinensek zenéje" címmel. Csütörtökön ezt írta rá Chris nyugatausztrál éjfél után valamivel:
"A Marc Enfroy-dalt hallgatom, amit küldtél. Egyszerűen csodálatos. Nemcsak a kontinensek zenéje ez, hanem az egész világé! Míg hallgatom, úgy érzem, itt vagy velem. Itt most éjjel fél1 van, és még nem tudom, mikor tudok majd aludni, mert egy beadandón dolgozom. De a dalaid nagyon boldoggá tesznek. A szonáta és a Julio Iglesius-fordítás is [még hétfőn szintén éjfélkor küldött egy olasz dalt, amihez azt írta, nem érti, de nagyon szép dolgokról szólhat - én pedig elküldtem neki a fordítását, ezt erre írta].
Köszönöm, hogy mosolyt varázsolsz az arcomra. Mindig itt leszel a szívemben. Igen! Most már értem, hogy Isten miért teremtette Ádámnak Évát!"
Annyira édes. És annyira jó, mert péntek délután, ahogy hallgattam a Solo Piano Radiót, volt benne egy másik csodaszép mű, amiről rögtön ezek a sorok jutottak az eszembe. HOgy miért? Berakom ide is, szerintem a címe és a szépsége magáért beszél:
Chris csütörtök éjféli soraihoz kapcsolódva nekem erről rögtön az Éden jutott az eszembe. Úgy éreztem, ezt a művet is nekünk írták. És hogy milyen szépeket írt rá Chris szombat éjfélkor! Most nem idézem itt minden sorát, mert tényleg nagyon megható és bensőséges:D de elég annyi, hogy olyan szép dolgokat írt, amilyeneket még sohasem írtak nekem ezelőtt. Két sort azért mégis idézek: "Te vagy a legédesebb, akivel ilyen messze találkoztam! Remélem, egy napon majd eljuthatok hozzád." És erről eszembe jutott valami, ami már kevésbé vidám, de elindított bennem egy érzelmi vihart, amit most megpróbálok itt is megörökíteni.. Mégpedig az, hogy tényleg sohasem látott, szinte csak annyit tud rólam, hogy olaszos egyetemista vagyok, aki Olaszországon kívül nagyon szereti Ausztráliát is. Ja és hogy... hogy is írjam.. szeretem a különlegesen szép dolgokat, tiszta a lelkem.. és igen, ő azt hiszem épp ebbe szeretett bele, de engem valójában még nem ismer igazán! Mindez nem is zavarna, sőt, eddig romantikus is volt, csakhogy... annyira szép dolgokat ír rólam, hogy úgy érzem, muszáj tudnia rólam az igazat. Vagyis azt, hogy én.. a születésem óta nem látok, és hogy screen readerrel olvasom a mailjeit, ecc.. igen, ez a hétvége ráébresztett, hogy őszintének kell lennem vele, aki ennyi szépet ír nekem. Nem hallgathatom el magamról ezt az igazságot, ami amúgy nagyon fáj, de akkor is tudnia kell, mert minél tovább titkolom, annál nehezebb lesz megmondani! És az idő ezen nem segít, sőt: minél több idő telik el titkolózással, annál rosszabb lesz később. De ha az idő nem könnyíti meg, a köztünk lévő óriási távolság talán mégis.. Vagy mégsem?... ha a nagy távolság miatt hallgatnám el, az olyan lenne, mintha épp ezzel a távolsággal élnék vissza, emiatt nem lennék vele őszinte. Pedig aki 17 ezer km-ről ilyen csodaszépeket ír, talán megérdemli az őszinteséget, nemde? Oké, de.. vajon hogyan reagál majd, ha mindez kiderül rólam? Mi van, ha megharagszik, hogy eddig titkoltam és soha többé nem ír ezután? :( nem akarom, hogy véget érjen ez az álom is! Még nem! Annyira félek.. De hétfőn nagy levegőt kell vennem és meg kell neki írnom, nincs mese!
Okt. 4. kedd
Ismét a világ legboldogabb emberének érzem magam! Minden rendben, és bátran írhatom: nekem van a világon a legédesebb, legmegértőbb ausztráliai barátom! Hétfőn végül bevallottam Chrisnek, könnyek között, egy közel másfél oldalas mailben, amibe azt is beleírtam, hogy meg fogom érteni, ha ezek után nem akar rólam hallani többé, de remélem, hogy azért ez nincs így és mégis meg tud bocsátani, mert nagyon sokat jelent nekem, stb. Ja és egyébként a vallomást megkönnyítette, hogy két szintén nem látó zenészre, Andrea Bocellire és Ray Charlesra hivatkoztam (mivel zeneértő, biztosan ismeri legalább egyiküket) és írtam, hogy van velük egy közös tulajdonságom, de az sajnos nem a hangom:D ahha igen, próbáltam egy kicsit könnyedén megfogalmazni, nem akartam egyből rázúdítani.. Csak szép lassan :) és jól jött, hogy megtaláltam a kedvenc Saint-Exupéry-idézetemet angolul, így azt is bele tudtam írni. ("Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.") Ezt a szépségén túl azért szeretem, mert én csak a szívemmel vagyok képes arra, hogy lássak és ezt így Chrisnek is megírtam. Tudtam, hogy ő tényleg olyan ember, aki érteni fogja, mégis nagyon aggódtam egész éjjel.. Pedig nem kellett volna, mert magyar idő szerint éjjel kettőkor (ami Chrisnél már reggel nyolc) itt volt a válasz, csak én addig nem is mertem kinyitni a gépet, amíg Mo-ra is meg nem érkezett a reggel nyolc. De amikor végre dobogó szívvel, "most vagy soha" érzéssel kinyitottam, örömkönnyeket sírtam a boldogságtól, mert ezek a sorok fogadtak:
"Köszönöm az őszinteséged, ez nagyon kedves tőled. Semmi rosszat nem tettél, így nem is hibáztatlak, mert a legédesebb ember vagy, akivel valaha találkoztam. És nem, ez nem az utolsó email, ami tőlem jön. Sosem lesz utolsó email. Egész addig írni fogok neked, míg meg nem haragszol rám. Ne legyél szomorú emiatt, semmi baj. Csodállak a bátorságod és a nagy akaraterőd miatt. Varázslatos, hogy képes vagy hallani a szívem hangját, hogy szonátát játszol és emaileket írsz nekem.
Bocsi, csak egy valamit szeretnék kérdezni. Ez a dolog genetikai, és nem lehet gyógyítani sehol a világban ? Már így születtél? [Mivel neki rögtön válaszoltam ezekre a kérdésekre, itt is megírom, hogy nem genetikai; koraszülött voltam és orvosi műhiba miatt vesztettem el a látásom. A jobb szememmel ugyan látom a fényt, de többet nem.] Kérlek, ne haragudj, hogy ilyeneket kérdezek, csak tudni szeretném.
Egy kicsit tényleg nehéz feldolgoznom, de hidd el, ez semmit sem változtat a veled kapcsolatos érzéseimen. Kérlek, legközelebb ne titkolj el semmit, oké? 100%-ig veled vagyok. Én mindig veled vagyok és veled leszek örökké. Azt szeretném, ha mosolyognál, mert megérdemled; mindig a szívemben leszel!
Oké, most el kell köszönnöm, mert ma lesz egy vizsgám,csak tényleg úgy éreztem, ezt meg kell írnom neked, hogy egy percig se aggódj semmiért. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha összetörném a szívedet.
Este újra írok neked! Szia drága!"
Egy igazi angyal! Az érzéseimre megint nem találok szavakat. Talán csak egy szép zene tudná igazán kifejezni őket! Úgy megkönnyebbültem, annyira boldog vagyok! Egész nap mosolyogtam :) és este (vagyis most is ausztrál éjfélkor) tényleg küldött "good night"-mailt, annyira édes!
Azért izgultam annyira, hogy vajon hogy fog reagálni minderre, mert régen, amikor pl. olaszokkal skypeoltam, őket elég könnyű volt kiábrándítani ezzel a hírrel sajnos... De örülök, hogy Christ nem! :) Minden rendben!
Legyőzött távolság? 1. rész - a zenés küldetés
Amikor egy hete hoztam egy dalszöveg-fordítást, említettem, hogy mindig eszembe jut róla Chris, az az ausztráliai srác, akit a Students Of The World (egy szuper nemzetközi levelezős oldal) révén ismertem meg, és akivel tavaly augusztustól idén januárig maileztem. És mivel ez a mailezés korántsem volt mindennapi, - főleg szept. 20. után - úgy döntöttem, megosztom itt is az egész történetet. Annál is inkább, mert van egy olyan érzésem, hogy még jó párszor fogok Chrisre hivatkozni, míg blogolok, ezért szeretném, ha az új olvasóim is megismerhetnék ezt a kicsit regényes sztorit :) és mivel már akkor is volt blogom, amikor történt, most azokat a bejegyzéseket hozom el nektek, amiket akkor írtam róla. A sztorit több részben teszem fel, de az egésznek a "Legyőzött távolság?" címet adom (ki fog derülni, miért), mintha tényleg igazi regény lenne. Így könnyebb is részenként feltenni. Kicsit hosszú, még akkor is, ha csak szept. 9-től írtam róla. Ja és, mivel az igazi keresztnevem angolul Annie, Chris is így szólít a mailjeiben. Új olvasóim, ha van egy kis időtök, readingre fel!:D
2011. szept. 9. péntek
Kérdezgettem kicsit Christ az ausztrál időjárásról, mert valahogy nem tudtam kiigazodni azon, hogy mindenki mást ír róla, Cal is (egy másik Students Of The Worldös srác, akivel Chris előtt leveleztem 2011 nyarán), meg az ott élő magyarok is:D így most őt is megkértem (és mindjárt a második mondatban ott a válasz, hogy miért hallok mindenkitől mást) Ezen kívül persze más ausztrál infók is vannak benne ;) felteszem, úgy ahogy ő írta (csak magyarulXD) []-ek közé teszem a saját kommentjeimet:
"Szia Annie, ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de rengeteg beadandóm van az egyetemen.
Az ausztráliai időjárás attól függ, melyik államban élsz. Én a nyugat-ausztráliai Perthben élek. Nyugat-Ausztrália nagy része sivatag, kivéve az Indiai-óceán partján lévő városokat, mint pl. Perth és Bunbury. Nyugat-Ausztrália belső része sivatagos terület [jól fordítom a desertet?], bányákkal. Legtöbben Perthben élnek, mert ez Nyugat-Ausztrália legfejlettebb városa és így sok itt a munkalehetőség is. Nyáron a legmelegebb hely, télen viszont nagyon hideg. [de gondolom, azért hó nincs!:D] Az Ausztrál Államszövetség fővárosa, Canberra rendkívül hideg télen, mert NSW belsejében van.
Ami az időjárást illeti, Sydney a legjobb város Ausztráliában [nahát, én kint élő magyaroktól Brisbane-ről olvastam ezt, de lehet, hogy csak elfogultságból írták:D] és sok látványossága van. De rendkívül népes!!! És az üzletek is mindig versenyeznek..
[és most jön egy lényeges dolog, amit eddig nem tudtam!] Ausztrália fővárosa először Sydney volt, [és ezért hiszi mindenki azt, hogy még mindig az, pedig már nem!] később lett csak Canberra, amikor látták, hogy Sydney túlzsúfolt.
Amúgy nagyon jól vagyok, csak el vagyok havazva. A következő házidogát 12-én kell leadnom, de keddtől gyakrabban írok majd!
Tényleg nagyon szeretném, hogy nagyon jó barátok legyünk, ha neked is ok :)
Cheers Chris"
Hogy jó fej, az már az augusztusi leveleiből is lejött, de ezt olyan jó volt olvasni! Olyan aranyos! :)
Szeptember 14. szerda
Még nyáron, amikor Callal maileztem, megkérdeztem tőle, hogy tudna-e linket küldeni Greeme Koehnéről. Koehne egy 1956-ban született ausztrál zeneszerző, aki 1970-ben ünnepi zenét írt Ausztrália felfedezésének 200. évfordulójára. Ezeket az infókat a Bartók Rádióból tudom, de az 1970-es művét még nem hallottam, pedig nagyon szeretném. Kíváncsi vagyok, hogy komponálta meg egy igazi ausztrál a hazája felfedezését. Ezért is kérdeztem Caltól, gondoltam, ő tud valami tippet adni, hogy hol érhetem el (youtubeon egyáltalán nincs fenn)
De Cal válasza elég furcsa volt, mert azt írta, nem hallgat komolyzenét és így nem tud infót arról sem, hol tudnék Koehnétől zenét tölteni. Oké, megértem, ha nem hallgat, deh.. fordított esetben, ha tőlem kérdezne egy külföldi valamelyik magyar heavymetal bandáról, én biztos utánanéznék és adnék neki infókat róla még akkor is, ha nem vagyok heavymetal rajongó. Hogy miért? Mert nagyon jól esik, ha valaki külföldiként ismer egy-egy magyar dolgot és érdeklődik róla! Valahogy meghat. Vajon Calt hogyhogy nem hatotta meg, hogy 17 ezer kilométerre tőle van egy lány, akit az óriási távolság ellenére minden érdekel, ami ausztrál?:O
Jaj, nem akarom őt szidni, nagyon jó volt vele írogatni, csak ezt tényleg nem értettem nyáron.
Mindenesetre, mivel Chris garantáltan szereti a komolyzenét, kedden feltettem neki is ezt a Koehnés kérdést :) kíváncsi vagyok, mit ír rá majd holnap. Mármint.. jah igen, nála már éjjel 2 van, úgyhogy most már tényleg csak csütörtökön fog írni ;)
Szept. 15.csütörtök
Reggel az egyetemen olvastam el Chris válaszát. Most is jó fej volt!:D Küldött ausztrál komolyzenei linkeket, írta, hogy ő is ismeri koehnét, az ABC-Classic Australia-rádióban hallott róla, így annak a rádiónak is megírta az elérhetőségét. És Mozartot is szereti, főleg osztrákok előadásában. Meg a zongorát:D és írta, hogy "incredible wonderful", hogy én is szeretem és még játszom is ezen a hangszeren. Olyan aranyos!
Ahogy olvastam Chris távolból érkezett sorait, hirtelen támadt egy ötletem. Mi lenne, ha küldenék neki egy Mozart-szonátát, amit én játszom? Van egy nagy kedvencem, aminek a második, romantikus tételét még 16 évesen tanultam meg magamtól, annyira tetszett. 2009-ben játszottam utoljára:D úgyhogy hétvégén alaposan fel kell majd frissítenem :) de időm még lesz rá, és különben is! Egy ilyen kedves ausztráliai srácnak bármikor bármit!:D
Míg erre gondoltam, mosolyogva kapcsoltam ki a gépet és hirtelen úgy éreztem, semmi sem lehetetlen. Valahogy mindig ezt érzem, amikor Ausztráliából jön mail :)
Szept. 20. kedd
Igen! Eljött ez a nap is! Bár szombaton még azt hittem, még egy jó ideig nem fogom tudni elküldeni ezt a csodaszép szonátatételt Chrisnek. Hogy miért? Említettem, hogy szombat előtt 2009-ben játszottam utoljára és.. hát be kell vallanom, eléggé kiment az ujjaimból, akármennyire is a kedvencem. Szombat délután azt hittem, csak kicsit fel kell frissítenem és vasárnap már küldhetem is. De ez sajnos nem így lett, annyira nem, hogy szinte újra kellett tanulnom. Úgy képzeljétek el, hogy szombat estére még csak a fele ment biztosan:S a másik felét vasárnap délutánra hagytam, de az még nehezebbnek tűnt, hirtelen nem is értettem, hogyan tudtam 2009-ben eljátszani:O furcsa és szomorú érzés volt, de csak egy cél lebegett a szemem előtt. Egy igen igen távoli cél: Ausztrália! Mindenképp küldeni szeretnék oda Chrisnek egy szép felvételt a zeneirodalom egyik legszebb művéről! De ez még vasárnap este is nagyon távolinak tűnt, a szó mindkét értelmében:D de hétfőn aztán megtört a jég! Estére úgy éreztem, jöhet a felvétel! Igen, csak akkor bejött egy zavaró tényező: a szomszéd Alex nevű kutyája, aki úgy gondolta, ebből az eseményből ő sem akar kimaradni, mindenáron szerette volna, ha az ő hangját is elküldöm Ausztráliába (értsd: 10 felvételt kreáltam és mindegyikbe belehallatszott Alex sírása). Na, akkor vártam hattól nyolcig, addig tv-ztem. Egyszercsak anyu azzal jött be: "Az Alex elvitte sétálni a Ricsit!"XD Na, akkor most már tényleg itt a felvétel ideje! De tudtam, hogy még legalább 10 felvétel lesz, mire elkészül egy olyan, amire még én is azt tudom mondani, hogy oké, mehet:D ezért gyorsan azt kérdeztem anyutól: "de ugye Ausztráliába vitte? Mert akkor jó sokáig távol lesznek!"XD de azért kevesebb idő alatt sikerült úgy feljátszanom a diktafonra, hogy még nekem is ahha-élményem lett, amikor visszahallgattam :) míg játszottam, az álmaimra gondoltam és még sok mindenre, amit nem is tudok most itt szavakkal leírni... Ma de. 11-kor (magyar idő) pedig el is küldtem! Emailen kívül még sohasem küldtem semmit ilyen távolra!:D Megmutatom nektek is ezt a Mozart szonátatételt(egyelőre nem az én előadásomban, hanem egy valódi zongoraművészében:D
2011. szept. 9. péntek
Kérdezgettem kicsit Christ az ausztrál időjárásról, mert valahogy nem tudtam kiigazodni azon, hogy mindenki mást ír róla, Cal is (egy másik Students Of The Worldös srác, akivel Chris előtt leveleztem 2011 nyarán), meg az ott élő magyarok is:D így most őt is megkértem (és mindjárt a második mondatban ott a válasz, hogy miért hallok mindenkitől mást) Ezen kívül persze más ausztrál infók is vannak benne ;) felteszem, úgy ahogy ő írta (csak magyarulXD) []-ek közé teszem a saját kommentjeimet:
"Szia Annie, ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de rengeteg beadandóm van az egyetemen.
Az ausztráliai időjárás attól függ, melyik államban élsz. Én a nyugat-ausztráliai Perthben élek. Nyugat-Ausztrália nagy része sivatag, kivéve az Indiai-óceán partján lévő városokat, mint pl. Perth és Bunbury. Nyugat-Ausztrália belső része sivatagos terület [jól fordítom a desertet?], bányákkal. Legtöbben Perthben élnek, mert ez Nyugat-Ausztrália legfejlettebb városa és így sok itt a munkalehetőség is. Nyáron a legmelegebb hely, télen viszont nagyon hideg. [de gondolom, azért hó nincs!:D] Az Ausztrál Államszövetség fővárosa, Canberra rendkívül hideg télen, mert NSW belsejében van.
Ami az időjárást illeti, Sydney a legjobb város Ausztráliában [nahát, én kint élő magyaroktól Brisbane-ről olvastam ezt, de lehet, hogy csak elfogultságból írták:D] és sok látványossága van. De rendkívül népes!!! És az üzletek is mindig versenyeznek..
[és most jön egy lényeges dolog, amit eddig nem tudtam!] Ausztrália fővárosa először Sydney volt, [és ezért hiszi mindenki azt, hogy még mindig az, pedig már nem!] később lett csak Canberra, amikor látták, hogy Sydney túlzsúfolt.
Amúgy nagyon jól vagyok, csak el vagyok havazva. A következő házidogát 12-én kell leadnom, de keddtől gyakrabban írok majd!
Tényleg nagyon szeretném, hogy nagyon jó barátok legyünk, ha neked is ok :)
Cheers Chris"
Hogy jó fej, az már az augusztusi leveleiből is lejött, de ezt olyan jó volt olvasni! Olyan aranyos! :)
Szeptember 14. szerda
Még nyáron, amikor Callal maileztem, megkérdeztem tőle, hogy tudna-e linket küldeni Greeme Koehnéről. Koehne egy 1956-ban született ausztrál zeneszerző, aki 1970-ben ünnepi zenét írt Ausztrália felfedezésének 200. évfordulójára. Ezeket az infókat a Bartók Rádióból tudom, de az 1970-es művét még nem hallottam, pedig nagyon szeretném. Kíváncsi vagyok, hogy komponálta meg egy igazi ausztrál a hazája felfedezését. Ezért is kérdeztem Caltól, gondoltam, ő tud valami tippet adni, hogy hol érhetem el (youtubeon egyáltalán nincs fenn)
De Cal válasza elég furcsa volt, mert azt írta, nem hallgat komolyzenét és így nem tud infót arról sem, hol tudnék Koehnétől zenét tölteni. Oké, megértem, ha nem hallgat, deh.. fordított esetben, ha tőlem kérdezne egy külföldi valamelyik magyar heavymetal bandáról, én biztos utánanéznék és adnék neki infókat róla még akkor is, ha nem vagyok heavymetal rajongó. Hogy miért? Mert nagyon jól esik, ha valaki külföldiként ismer egy-egy magyar dolgot és érdeklődik róla! Valahogy meghat. Vajon Calt hogyhogy nem hatotta meg, hogy 17 ezer kilométerre tőle van egy lány, akit az óriási távolság ellenére minden érdekel, ami ausztrál?:O
Jaj, nem akarom őt szidni, nagyon jó volt vele írogatni, csak ezt tényleg nem értettem nyáron.
Mindenesetre, mivel Chris garantáltan szereti a komolyzenét, kedden feltettem neki is ezt a Koehnés kérdést :) kíváncsi vagyok, mit ír rá majd holnap. Mármint.. jah igen, nála már éjjel 2 van, úgyhogy most már tényleg csak csütörtökön fog írni ;)
Szept. 15.csütörtök
Reggel az egyetemen olvastam el Chris válaszát. Most is jó fej volt!:D Küldött ausztrál komolyzenei linkeket, írta, hogy ő is ismeri koehnét, az ABC-Classic Australia-rádióban hallott róla, így annak a rádiónak is megírta az elérhetőségét. És Mozartot is szereti, főleg osztrákok előadásában. Meg a zongorát:D és írta, hogy "incredible wonderful", hogy én is szeretem és még játszom is ezen a hangszeren. Olyan aranyos!
Ahogy olvastam Chris távolból érkezett sorait, hirtelen támadt egy ötletem. Mi lenne, ha küldenék neki egy Mozart-szonátát, amit én játszom? Van egy nagy kedvencem, aminek a második, romantikus tételét még 16 évesen tanultam meg magamtól, annyira tetszett. 2009-ben játszottam utoljára:D úgyhogy hétvégén alaposan fel kell majd frissítenem :) de időm még lesz rá, és különben is! Egy ilyen kedves ausztráliai srácnak bármikor bármit!:D
Míg erre gondoltam, mosolyogva kapcsoltam ki a gépet és hirtelen úgy éreztem, semmi sem lehetetlen. Valahogy mindig ezt érzem, amikor Ausztráliából jön mail :)
Szept. 20. kedd
Igen! Eljött ez a nap is! Bár szombaton még azt hittem, még egy jó ideig nem fogom tudni elküldeni ezt a csodaszép szonátatételt Chrisnek. Hogy miért? Említettem, hogy szombat előtt 2009-ben játszottam utoljára és.. hát be kell vallanom, eléggé kiment az ujjaimból, akármennyire is a kedvencem. Szombat délután azt hittem, csak kicsit fel kell frissítenem és vasárnap már küldhetem is. De ez sajnos nem így lett, annyira nem, hogy szinte újra kellett tanulnom. Úgy képzeljétek el, hogy szombat estére még csak a fele ment biztosan:S a másik felét vasárnap délutánra hagytam, de az még nehezebbnek tűnt, hirtelen nem is értettem, hogyan tudtam 2009-ben eljátszani:O furcsa és szomorú érzés volt, de csak egy cél lebegett a szemem előtt. Egy igen igen távoli cél: Ausztrália! Mindenképp küldeni szeretnék oda Chrisnek egy szép felvételt a zeneirodalom egyik legszebb művéről! De ez még vasárnap este is nagyon távolinak tűnt, a szó mindkét értelmében:D de hétfőn aztán megtört a jég! Estére úgy éreztem, jöhet a felvétel! Igen, csak akkor bejött egy zavaró tényező: a szomszéd Alex nevű kutyája, aki úgy gondolta, ebből az eseményből ő sem akar kimaradni, mindenáron szerette volna, ha az ő hangját is elküldöm Ausztráliába (értsd: 10 felvételt kreáltam és mindegyikbe belehallatszott Alex sírása). Na, akkor vártam hattól nyolcig, addig tv-ztem. Egyszercsak anyu azzal jött be: "Az Alex elvitte sétálni a Ricsit!"XD Na, akkor most már tényleg itt a felvétel ideje! De tudtam, hogy még legalább 10 felvétel lesz, mire elkészül egy olyan, amire még én is azt tudom mondani, hogy oké, mehet:D ezért gyorsan azt kérdeztem anyutól: "de ugye Ausztráliába vitte? Mert akkor jó sokáig távol lesznek!"XD de azért kevesebb idő alatt sikerült úgy feljátszanom a diktafonra, hogy még nekem is ahha-élményem lett, amikor visszahallgattam :) míg játszottam, az álmaimra gondoltam és még sok mindenre, amit nem is tudok most itt szavakkal leírni... Ma de. 11-kor (magyar idő) pedig el is küldtem! Emailen kívül még sohasem küldtem semmit ilyen távolra!:D Megmutatom nektek is ezt a Mozart szonátatételt(egyelőre nem az én előadásomban, hanem egy valódi zongoraművészében:D
május 05, 2012
Linának: Nyugat-ausztrál nature-video:O és egy magyar-ausztrál orvosi felfedezés! ;)
Persze Linán kívül bárki elolvashatja:D de az ő Nyugat-Ausztráliával kapcsolatos
bejegyzéséről
eszembe jutott egy szintén nyugat-ausztrál natural video, AMIT MOST MEG IS OSZTOK:
És van itt még egy link, amit Linának ajánlva szintén rég meg szeretnék osztani - nem a természettel kapcsolatos, viszont kiderül belőle valami. Mégpedig az, hogy ha ausztrál és magyar kutatók összefognak, akkor abból csak
jó dolgok születhetnek!
:)
ez nem lehet véletlen!!! ;)
bejegyzéséről
eszembe jutott egy szintén nyugat-ausztrál natural video, AMIT MOST MEG IS OSZTOK:
És van itt még egy link, amit Linának ajánlva szintén rég meg szeretnék osztani - nem a természettel kapcsolatos, viszont kiderül belőle valami. Mégpedig az, hogy ha ausztrál és magyar kutatók összefognak, akkor abból csak
jó dolgok születhetnek!
:)
ez nem lehet véletlen!!! ;)
május 04, 2012
Pörgős napok - avagy hosszú hétvégi és újabb egyetemi élményeim:)
Jól eltűntem:O ennek két oka van:D az egyik, hogy hál. Istennek a hosszú hétvégére megérkezett a jó idő és így alig voltam itthon, amikor meg itthon voltam, inkább készültem az újabb egyetemi hétre, ami csak szerdától kezdődött ugyan, de annál több izgalmat tartogatott. A másik ok, amiért nem frissültem, pont ezzel kapcsolatos: teljesen elhavazódtam - még jó időben is:D
Pár szó a hosszú hétvégéről: szombaton kerti partin voltam anyuval a keresztanyum nővérééknél és szuper volt! El sem hittem, hogy összejött, mert már régóta beszéltük, hogy jó lenne összehozni vmit és ez most végre sikerült. Végig a szabadban voltunk, ettünk-ittunk (házi készítésű ausztrál hamburger forever!:D), sokat nevettünk, főleg, amikor előkerültek a kedvenc Showder Klubos jeleneteink. Mindegyikünk előadta a kedvenceit, keresztanyumék mondták is, hogy még jobban is tetszik nekik, ha mi adjuk elő, mint a Stand UposokXD nekem most Felméri Pétertől van egy nagy kedvencem, be is teszem ide, csak még előtte pár szó: nem értem, miért szívóznak Felmérivel, hogy lassan beszél.. Szerintem nem beszél kórosan lassan, Hajdú Balázs viszont már igen, az ő beszéde tényleg idegesítő tud lenni. Vele miért nem szívózik senki emiatt?:O Ráadásul a poénjai sem olyan jók sztem, mint Felmérié... na de nem zsűrizek tovább, jöjjön a kedvencem Felméritől!
Ebből a partyn a párnás sztorit ragadtam ki, de a többi is nagyon tetszik :)
De este más élményben is volt részem, amit sosem fogok elfelejteni: keresztanyum négyéves kislánya, Zsófi egyszercsak odaült az ölembe és vidáman mesélt az oviról, meg mindenről, ami eszébe jutott, olyan aranyos volt! Ahogy csevegtünk, egyszercsak átölelt, adott egy puszit - én is adtam - és azt mondta: "szeretlek!" Annyira, de annyira édes volt! el is érzékenyültem kicsit, amikor mondtam: "én is szeretlek!"
Keresztanyumékkal aztán másnap, vasárnap is taliztunk, csak akkor ők jöttek el Dorogra napozni a Palára (a dorogi Palatinus tó). És Zsófi akkor is nagyon cuki volt. Lángosozás közben egyszercsak azt mondja a nyolcéves Balázsnak (keresztanyum nővérének a fia): "Bazsi! Olyan jó, hogy mi most itt ülünk egymás mellett meg az anyukáink mellett!" Ezek a szavak tele vannak szeretettel! És olyan gyönyörű, hogy egy négyéves kislány ennyi szeretetettud adni! Néhány szó, de mégis minden benne van; sosem felejtem el.
Hétfőn is Paláztunk, meg nekem este volt angol órám is. Negatív kritikát nem kaptam, de én azért érzem, hogy hosszú út van még előttem a nyelvvizsgáig... főleg a felső fokúig, a közép szerintem rövid diőn belül menne, bár a szóbelitől ott is paráznék.. hm, majd meglátjuk, mikor jöhet..
Kedden - azaz máj. 1-jén:D - volt is egy különös angolos élményem, de erről nemsokára :)
Szerdán újra megkezdődött az egyetemi élet a négy napos hosszú hétvége után és az első csoptársam, akivel olasz irodalomtörténet előtt taliztam, nem volt más, mint az olasz Laura, aki Milánóból jött :) rögtön kérdezte, hogy hol jártam, mert jól lebarnultamXD mondta, h neki két tengerparti hét kell ahhoz, h így lebarnuljon:O hm, igen, ha mondjuk nápolyi v szicíliai lenne, biztos nem mondana ilyet, de ő észak-olasz és ők fehérebbek - meg furcsa módon több köztük a szőke..
Hamarosan befutott a többi csoptársam is (ők mind magyarok) a tanár úrral és folytatódtak a verselemzések.. de könyörgöm, az a szegény költő-filozófus (na jó, nem titkolom tovább a nevét: Leopardi) olyan, de olyan pesszimista! Egyre kevésbé tetszenek a művei..:S persze ír elgondolkodtató dolgokat, deh.. legtöbb művével akkor sem tudok azonosulni, mert a hangulata miatt nem az én stílusom.. mázli, hogy a vizsga nem csak róla szól majd!:O
De a fordtech szeminárium szuper volt! Most magyarról fordítunk olaszra és olyan jól ment, annyira élveztem! :) (L)JÖVŐÉPÍTÉÉÉS:D
Az utána jövő másik két irodalom is pörgős volt és tetszett :)
Na de azért sajnos nem volt minden ilyen napfényes és vidám ezen a héten sem.. szerda este parázni kezdtem ezerrel a csütörtöki olasz szakestünk miatt. Ugyanis kaptam egy szuper lehetőséget, amit nem akartam kihagyni, de végül sajnos kénytelen voltam..:S Na de rébuszok helyett inkább elmondom,hogy a másodéves szervezőcsajok még egy hete megkértek, hogy zongorázzak a szakesten. És mivel a szakest a barokk jegyében szerveződött, arra kértek, hogy én is barokk művet (tehát Bachot v Händelt játsszam). Örültem, hogy megkértek, csak az volt a gond, hogy Bachot és Händelt kb. hat éve játszottam utoljára és akármennyire is szerettem volna felfrissíteni őket, nem ment:S Lehet persze, hogy nem is tudtam most annyi időt szánni a felkészülésre, mert keveset voltam itthon, de pont emiatt volt lelkiismeret-furdalásom... de a szervező barátnőim nem haragudtak, nagyon megértőek voltak. Az egy kicsit vigasztalt, hogy amikor rámondtam, hogy oké, nem ígértem biztosra, hogy játszani fogok, mert azért kicsit sejtettem, hogy nem fogom tudni egyhamar visszahangolni a barokkot az ujjaimba. Kár, hogy végül beigazolódott a sejtésem!:S
De a tegnapi szakest ettől függetlenül nagyon jó volt! Volt pl. kvíz a barokkal kapcsolatban, amiben öt csapatra osztottak minket a másodévesek; az ötös csapatban négyen voltunk és nyertünk is! Ötös szám forever!:D Bálint pedig, aki egy igazi olaszos Nápoly-fan nyelvészjelenség (már mesterszakos), tartott egy kis prezentációt a nápolyi barokkról :) jaj meg volt egy csomó "barokk" (értsd: díszes), és finomabbnál finomabb süti, alig győztünk enni:D Hülyéskedésben sem volt hiány:) igaz, a termet, ahol voltunk, este nyolcra ki kellett üríteni, de néhányan még 10-ig elvoltunk, kiültünk az udvarra a jó időbe és félpercenként nevettünk vminXD Kérek szépen több ilyen egyetemista estét!:D
Ma meg igazából semmi különös nem történt, ilyen punnyadós péntek volt csak:D De ennyi izgalom után rám is fért - ja igen, mert azt persze kifelejtettem, hogy tegnap még két zh-t is írtam egymás után:D egyet latinból, egyet meg olasz nyelvfejlesztésből, amire különböző olvasmányokkal készültünk és azokból volt hatkifejtős kérdés. Ezt a nyelvfejlesztést jónak érzem, a latinra meg már nem merek semmit sem mondani, majd kiderül:D
Szóval pörgős napjaim voltak az utóbbi időben, de most örülök, hogy nem győzött a lustaságom és így megoszthatom veletek az élményeimet itt Olasztrálián ;) most viszont elteszem magam holnapra, merta jövő hét is tele lesz zh-kkal és, ha minden igaz, kiselőadásaim is lesznek, amikre a hétvégén jó sokat fogok készülni.. ezért az is elképzelhető, hogy így májusban kicsit ritkábban fogok tudni blogot frissíteni, de majd kiderül! :) addig is, míg nem jövök: szép hétvégét mindenkinek! :)
Pár szó a hosszú hétvégéről: szombaton kerti partin voltam anyuval a keresztanyum nővérééknél és szuper volt! El sem hittem, hogy összejött, mert már régóta beszéltük, hogy jó lenne összehozni vmit és ez most végre sikerült. Végig a szabadban voltunk, ettünk-ittunk (házi készítésű ausztrál hamburger forever!:D), sokat nevettünk, főleg, amikor előkerültek a kedvenc Showder Klubos jeleneteink. Mindegyikünk előadta a kedvenceit, keresztanyumék mondták is, hogy még jobban is tetszik nekik, ha mi adjuk elő, mint a Stand UposokXD nekem most Felméri Pétertől van egy nagy kedvencem, be is teszem ide, csak még előtte pár szó: nem értem, miért szívóznak Felmérivel, hogy lassan beszél.. Szerintem nem beszél kórosan lassan, Hajdú Balázs viszont már igen, az ő beszéde tényleg idegesítő tud lenni. Vele miért nem szívózik senki emiatt?:O Ráadásul a poénjai sem olyan jók sztem, mint Felmérié... na de nem zsűrizek tovább, jöjjön a kedvencem Felméritől!
Ebből a partyn a párnás sztorit ragadtam ki, de a többi is nagyon tetszik :)
De este más élményben is volt részem, amit sosem fogok elfelejteni: keresztanyum négyéves kislánya, Zsófi egyszercsak odaült az ölembe és vidáman mesélt az oviról, meg mindenről, ami eszébe jutott, olyan aranyos volt! Ahogy csevegtünk, egyszercsak átölelt, adott egy puszit - én is adtam - és azt mondta: "szeretlek!" Annyira, de annyira édes volt! el is érzékenyültem kicsit, amikor mondtam: "én is szeretlek!"
Keresztanyumékkal aztán másnap, vasárnap is taliztunk, csak akkor ők jöttek el Dorogra napozni a Palára (a dorogi Palatinus tó). És Zsófi akkor is nagyon cuki volt. Lángosozás közben egyszercsak azt mondja a nyolcéves Balázsnak (keresztanyum nővérének a fia): "Bazsi! Olyan jó, hogy mi most itt ülünk egymás mellett meg az anyukáink mellett!" Ezek a szavak tele vannak szeretettel! És olyan gyönyörű, hogy egy négyéves kislány ennyi szeretetettud adni! Néhány szó, de mégis minden benne van; sosem felejtem el.
Hétfőn is Paláztunk, meg nekem este volt angol órám is. Negatív kritikát nem kaptam, de én azért érzem, hogy hosszú út van még előttem a nyelvvizsgáig... főleg a felső fokúig, a közép szerintem rövid diőn belül menne, bár a szóbelitől ott is paráznék.. hm, majd meglátjuk, mikor jöhet..
Kedden - azaz máj. 1-jén:D - volt is egy különös angolos élményem, de erről nemsokára :)
Szerdán újra megkezdődött az egyetemi élet a négy napos hosszú hétvége után és az első csoptársam, akivel olasz irodalomtörténet előtt taliztam, nem volt más, mint az olasz Laura, aki Milánóból jött :) rögtön kérdezte, hogy hol jártam, mert jól lebarnultamXD mondta, h neki két tengerparti hét kell ahhoz, h így lebarnuljon:O hm, igen, ha mondjuk nápolyi v szicíliai lenne, biztos nem mondana ilyet, de ő észak-olasz és ők fehérebbek - meg furcsa módon több köztük a szőke..
Hamarosan befutott a többi csoptársam is (ők mind magyarok) a tanár úrral és folytatódtak a verselemzések.. de könyörgöm, az a szegény költő-filozófus (na jó, nem titkolom tovább a nevét: Leopardi) olyan, de olyan pesszimista! Egyre kevésbé tetszenek a művei..:S persze ír elgondolkodtató dolgokat, deh.. legtöbb művével akkor sem tudok azonosulni, mert a hangulata miatt nem az én stílusom.. mázli, hogy a vizsga nem csak róla szól majd!:O
De a fordtech szeminárium szuper volt! Most magyarról fordítunk olaszra és olyan jól ment, annyira élveztem! :) (L)JÖVŐÉPÍTÉÉÉS:D
Az utána jövő másik két irodalom is pörgős volt és tetszett :)
Na de azért sajnos nem volt minden ilyen napfényes és vidám ezen a héten sem.. szerda este parázni kezdtem ezerrel a csütörtöki olasz szakestünk miatt. Ugyanis kaptam egy szuper lehetőséget, amit nem akartam kihagyni, de végül sajnos kénytelen voltam..:S Na de rébuszok helyett inkább elmondom,hogy a másodéves szervezőcsajok még egy hete megkértek, hogy zongorázzak a szakesten. És mivel a szakest a barokk jegyében szerveződött, arra kértek, hogy én is barokk művet (tehát Bachot v Händelt játsszam). Örültem, hogy megkértek, csak az volt a gond, hogy Bachot és Händelt kb. hat éve játszottam utoljára és akármennyire is szerettem volna felfrissíteni őket, nem ment:S Lehet persze, hogy nem is tudtam most annyi időt szánni a felkészülésre, mert keveset voltam itthon, de pont emiatt volt lelkiismeret-furdalásom... de a szervező barátnőim nem haragudtak, nagyon megértőek voltak. Az egy kicsit vigasztalt, hogy amikor rámondtam, hogy oké, nem ígértem biztosra, hogy játszani fogok, mert azért kicsit sejtettem, hogy nem fogom tudni egyhamar visszahangolni a barokkot az ujjaimba. Kár, hogy végül beigazolódott a sejtésem!:S
De a tegnapi szakest ettől függetlenül nagyon jó volt! Volt pl. kvíz a barokkal kapcsolatban, amiben öt csapatra osztottak minket a másodévesek; az ötös csapatban négyen voltunk és nyertünk is! Ötös szám forever!:D Bálint pedig, aki egy igazi olaszos Nápoly-fan nyelvészjelenség (már mesterszakos), tartott egy kis prezentációt a nápolyi barokkról :) jaj meg volt egy csomó "barokk" (értsd: díszes), és finomabbnál finomabb süti, alig győztünk enni:D Hülyéskedésben sem volt hiány:) igaz, a termet, ahol voltunk, este nyolcra ki kellett üríteni, de néhányan még 10-ig elvoltunk, kiültünk az udvarra a jó időbe és félpercenként nevettünk vminXD Kérek szépen több ilyen egyetemista estét!:D
Ma meg igazából semmi különös nem történt, ilyen punnyadós péntek volt csak:D De ennyi izgalom után rám is fért - ja igen, mert azt persze kifelejtettem, hogy tegnap még két zh-t is írtam egymás után:D egyet latinból, egyet meg olasz nyelvfejlesztésből, amire különböző olvasmányokkal készültünk és azokból volt hatkifejtős kérdés. Ezt a nyelvfejlesztést jónak érzem, a latinra meg már nem merek semmit sem mondani, majd kiderül:D
Szóval pörgős napjaim voltak az utóbbi időben, de most örülök, hogy nem győzött a lustaságom és így megoszthatom veletek az élményeimet itt Olasztrálián ;) most viszont elteszem magam holnapra, merta jövő hét is tele lesz zh-kkal és, ha minden igaz, kiselőadásaim is lesznek, amikre a hétvégén jó sokat fogok készülni.. ezért az is elképzelhető, hogy így májusban kicsit ritkábban fogok tudni blogot frissíteni, de majd kiderül! :) addig is, míg nem jövök: szép hétvégét mindenkinek! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)