Ezt a gyerekdalt tegnap találtam a Napi Angol-blogon és annyira megtetszett, hogy most lefordítottam. Úgyis szükségem van most egy nagy adag optimizmusra, ebben a dalban pedig szerencsére van bőven, így nemcsak gyakorlás miatt volt jó lefordítani,hanem erőgyűjtés miatt is. A címe eredetileg azt jelenti, hogy "minden rosszban van valami jó", de mivel a dal szövege inkább a szavak eredeti jelentése szerint íródott, így én is eszerint fordítottam. Ja, és mivel az angol szöveg sok helyen rímel, próbáltam úgy írni, hogy a magyar is rímeljen. De ha van valami észrevételetek, szívesen veszem! Először a videót teszem fel, aztán az angol szöveget, majd a végére a magyart, ahogy én írtam.
"Every cloud has a silver lining - lyrics
Life is full of surprises, full of ups and downs
And so to have a silver lining, first there must be cloud
Bill and Ben the twins work together all day long
They sometimes disagree how things are done
They get down in the dumps
If things they do don't work out just as planned
But if at first you don't succeed then understand
There's no sense in worrying if things start going wrong
Obstacles can all be overcome
But even Bill and Ben both agree that in the end
If you never lose hope, you're sure to cope and carry on
Every cloud is silver lined, even when it rains
So don't get too downhearted, as things are bound to change
All you've got to do is wear a smile and you will find
Your sun will shine
So if you've got a job to do, make sure you do it well
Arguing will get you nowhere fast
When Bill says push, Ben says pull
They always get it wrong
But never lose hope, you're sure to cope and carry on
Every cloud is silver lined, even when it rains
So don't get too downhearted, as things are bound to change
All you've got to do is wear a smile and you will find
Your sun will shine
Everybody makes mistakes, it happens all the time
You should never lose sight of your goal
Just like Bill and Ben things will work out in the end
If you never lose hope, you're sure to cope and carry on
When you're feeling down it doesn't help to wear a frown
Never lose hope, you're sure to cope and you can carry on
Every cloud is silver lined to help you on your way
As long as there's hope, it'll help you cope
You must never lose hope, it'll help you on the way"
A dalszöveg magyarul
Az élet tele van meglepetésekkel, emelkedőkkel és lejtőkkel,
s hogy a nap kisüthessen, előbb felhőnek is kell lennie.
Bill és Ben, az ikrek, egész álló nap dolgoznak,
s hogy mit hogyan tegyenek, arról időnként vitatkoznak;
könnyen elkeserednek,
ha a dolgok nem a terv szerint mennek,
de ha valami elsőre nem sikerül, értsd meg:
semmi értelme aggódni, ha a dolgok rosszra fordulnak
minden akadály legyőzhető
és abban Ben és Bill is egyetért,
hogy ha sosem adod fel, megbírkózhatsz mindennel, s folytathatod dolgodat.
Minden felhő ezüstfényű, akkor is, ha esik
szóval ne csüggedj, ha a dolgok változnak
csak egyet kell tenned: legyen nálad a mosolyod,
s hamarosan újra ragyogni láthatod a napot!
Ha van egy feladat, amit el kell végezned, légy biztos benne, hogy jól dolgozol
a veszekedés sehová sem vezet;
ha Bill azt monndja, nyomd, Ben mondja, húzd,
mindig elrontják.
de ha sosem adod fel, megbírkózhatsz mindennel, s folytathatod dolgodat.
Minden felhő ezüstös, akkor is, ha esik
szóval ne csüggedj, ha a dolgok változnak
csak egyet kell tenned: legyen nálad a mosolyod,
s hamarosan újra ragyogni láthatod a napot!
Mindenki követ el hibákat, ez folyton megtörténik,
de te sose téveszd szem elől a célt;
ahogy a végén Bill és Ben is egyetért,
ha sosem adod fel, megbírkózhatsz mindennel, s folytathatod dolgodat.
Ha a kedved rossz, nem jó, ha arcod ráncos,
ha sosem adod fel, megbírkózhatsz mindennel, s folytathatod dolgodat.
Minden felhő ezüstfényű, hogy segítsen az utadon,
míg van remény, segít megbírkózni mindennel,
sohase veszítsd el a reményed, mert ez segít az utadon!
Egy szóval: fő az optimizmus! És angolul is, nemcsak olaszul!:D
október 14, 2012
Egy Kiwi srác és egy vicces angol félreértés
Students Of The Worldön valahogy újra megtalált Nick, az a Kiwi srác, aki egyszer diktafonra felvett hangüzit csatolt a mailjéhez, amiből alig értettem valamit, mert elnyelte a szavakat. Nem is válaszoltam neki akkor, egyrészt, mert el voltam havazva, másrészt, mert nem mertem bevalani, hogy nem értem. Ami viszont most furcsa, az az, hogy újra írt, és mivel írásban jól értem, hamar válaszoltam is és sok mindent kérdeztem is tőle, hogy neki is legyen mire válaszolni, de tudjátok mi történt? A kérdéseimre nem is írt semmit, hanem újra elküldte azt az érthetetlen hangfelvételt, amit májusban!XD Hát most erre mit lépjek?:O gondoltam rá, hogy én is küldök hangüzit, bármiről, ami épp eszembe jut, de az olyan rossz, ha nem tudok arra reagálni, amit ő mond:O mert szégyen szemre tényleg nem tudok...
Erről most még egy sztori jutott az eszembe, ami már régebbi, de mivel a mostani hétvégém elég angolosra sikerült, gondoltam, megosztom.
Biztos emlékeztek, hogy meséltem Calról, az első ausztrál levelezőtársamról, akivel tavaly nyáron maileztem. Írok egy vicces félreértésről, ami eközben volt.
Elég sokat kérdeztem Calt az ausztrál sulirendszerről, így még a levelezésünk elején kedvesen és részletesen írt is róla nekem - cserébe viszont kérte, hogy írjak neki a magyarról. Na, erre kértem egy kis időt, mert bevallom, 2009 óta ő volt az első, akivel angolul maileztem és hát azért ebben a témában olyan szavak jöhetnek elő, amiket egyébként sem nagyon használ az ember. Persze ezt neki így nem írtam meg, csak a legközelebbi válaszmailemben másról írtam, de megígértem neki, hogy nemsokára érkeznek a magyar sulis infók is :) magyar idő szerint este negyed 11-től háromnegyed 1-ig kreáltam egy másfél oldalas presentationt róla:D (azért volt ennyi idő, mert amikor angolul írok, még mindig minden olaszul jut az eszembe, na meg a fentiek miatt is...) De bármennyire is igyekeztem, mégis született egy vicces félreértés, amikor ezt írtam: "Before starting school, children can attend kindergarten from the age of 3 to 6 years (two years are only recommended but one year's compulsory). Children can start school at the age of six or seven (for example, I started it when I was seven. We attend primary school for 8 years and at the end of every autumn- and spring term, we get a grade report. At the end of the year 8, we get a primary school certificate."
Erre ő: "So when you start school, you're in a class with a bunch of other people whose ages range from 2 to 8? Gosh, I'd hate to know what sorts of disagreements would occur in that class."
XDD:O Tényleg ez jön át az én szavaimból, vagy csak Ausztráliában mosódik össze az iskola fogalma az oviéval?:O akárhányszor olvasom, nekem nem ez jön át... Jó, kettőnk közül nyilván ő az ausztrál anyanyelvi beszélő, engem akkor mégis lesokkolt ez a következtetés. Bár ma már csak nevetek rajta, sosem felejtem el:D
Erről most még egy sztori jutott az eszembe, ami már régebbi, de mivel a mostani hétvégém elég angolosra sikerült, gondoltam, megosztom.
Biztos emlékeztek, hogy meséltem Calról, az első ausztrál levelezőtársamról, akivel tavaly nyáron maileztem. Írok egy vicces félreértésről, ami eközben volt.
Elég sokat kérdeztem Calt az ausztrál sulirendszerről, így még a levelezésünk elején kedvesen és részletesen írt is róla nekem - cserébe viszont kérte, hogy írjak neki a magyarról. Na, erre kértem egy kis időt, mert bevallom, 2009 óta ő volt az első, akivel angolul maileztem és hát azért ebben a témában olyan szavak jöhetnek elő, amiket egyébként sem nagyon használ az ember. Persze ezt neki így nem írtam meg, csak a legközelebbi válaszmailemben másról írtam, de megígértem neki, hogy nemsokára érkeznek a magyar sulis infók is :) magyar idő szerint este negyed 11-től háromnegyed 1-ig kreáltam egy másfél oldalas presentationt róla:D (azért volt ennyi idő, mert amikor angolul írok, még mindig minden olaszul jut az eszembe, na meg a fentiek miatt is...) De bármennyire is igyekeztem, mégis született egy vicces félreértés, amikor ezt írtam: "Before starting school, children can attend kindergarten from the age of 3 to 6 years (two years are only recommended but one year's compulsory). Children can start school at the age of six or seven (for example, I started it when I was seven. We attend primary school for 8 years and at the end of every autumn- and spring term, we get a grade report. At the end of the year 8, we get a primary school certificate."
Erre ő: "So when you start school, you're in a class with a bunch of other people whose ages range from 2 to 8? Gosh, I'd hate to know what sorts of disagreements would occur in that class."
XDD:O Tényleg ez jön át az én szavaimból, vagy csak Ausztráliában mosódik össze az iskola fogalma az oviéval?:O akárhányszor olvasom, nekem nem ez jön át... Jó, kettőnk közül nyilván ő az ausztrál anyanyelvi beszélő, engem akkor mégis lesokkolt ez a következtetés. Bár ma már csak nevetek rajta, sosem felejtem el:D
október 12, 2012
Felejthetetlen fordító-kaland - ez egy életre szól!
Másodév első félévéhez kapcsolódik még életem legelső nagyobb terjedelmű és minden addiginál nehezebb fordítása is. Fordtech3-ból egy 17 oldalas olasz nyelvészeti szöveget kaptunk, ami tele volt hivatkozásokkal, zárójelekkel, szakszavakkal és persze tizenhét soros körmondatokkal. Hm, igen, a "honfitársak" már csak ilyenek :) ez még nem is lenne gond, csak sajnos annak a tanárnak, akivel abban a félévben fordítottunk, volt egy olyan elve, hogy egy fordítónak meg kell maradnia annál a formátumnál, amiben az eredeti szöveget írták, vagyis a magyar szövegben nem szabad széttagolni a 17 soros olasz körmondatokat. Hmm.. Ez azért elég jókis nehezítő elem... Mindenesetre bevallom, hónapokig dolgoztam vele, minden nap, amit rá szántam, úgy keltem fel, h na most kész lesz! De már amikor tizedjére futottam neki és még mindig volt belőle öt oldal, akkor az már "kicsit" engem is megviselt. Nov. 21-én vasárnap már zokogva ültem a gépnél, mert teljesen kiábrándultam a képességeimből. Anyunak mondtam is, hogy mindig azt hittem, a lehetetlen nem létezik, erre pont egy olasz szöveg formájában jön szembe velem! És ez fájt benne a legjobban, hogy olyasvalaminek tűnt, amit, bármennyit is dolgozom vele, nem lehet úgy megírni, ahogy szeretném. Pedig még pihentem is előtte, mert délelőttvolt egy film a tv-ben, a Koala a konyhában. Nagyon tetszett, a gond csak az volt vele, hogy kb. csak 10 perc játszódott belőle az Ötödik Kontinensen, a többi valahol Németország környékén lehetett. Tök ari volt Nick, a főszereplő ausztrál kisfiú, aki titokban átköltöztette Németországba a koalát. Kate sokáig azt hitte, h a koala Ausztráliában maradt, három napig nem is derült ki a valóság. Egyszer, amikor Nick kinyitotta a szobája ajtaját, az apukája orrát megcsapta az eukaliptuszillat és megkérdezte:
Te Nick, milyen illat van a szobádban?
Mire Nick édesen: Ááá, ez csak Ausztrália!:D
A másik kedvenc jelenetem, amikor a koala mégis előkerül és feldúlja a konyhát. Kate még mindig nem tud róla, de Nick apja végig őt szidja: az egész konyhámat, az egész életemet felforgatta ez a szőrös izé!
Mire Kate: Naaa, azért mégiscsak a fiáról beszél!:D:D:D
Ebből a filmből tudtam meg, hogy a halászlé Ausztráliában sem ismeretlen. Hm, igen, vannak mkég érdekes dolgok :)
Na, jól elkalandoztam. Szó szerint:D Na, most vissza a fordítás-sztorihoz: anyuval akkor azt beszéltük, h másnap próbáljak összedolgozni a többiekkel. Azt eltökéltem, hogyha 22-én sem sikerül befejeznem, akkor nem tudok rá több időt szánni, mert így is szinte csak a két nyelvészetre, kulturtörire meg fordításra készültem, Itáliatörire meg pl. nem, pedig abból is volt vizsga...
Anyu tanácsát megfogadva másnap megkérdeztem a csoptársaimat, hogy összedolgozhatnánk-e kicsit.Hát, a csajok nem értek rá, legalábbis ezt mondták. Mondták, h ne aggódjak, nekem legalább már a java kész, nekik meg még van belőle 16 oldal... Jaaaj, persze, hogy lenne, amikor ahét csütörtökére le kellett adni? Na, mérgelődtem egy kicsit, de mégis bent maradtam tovább az egyetemen, hogy legalább mentsem, ami menthető. És láss csodát, még aznap el is készült két oldal! Az utolsó másfél viszont tényleg nem ment már. Sajnáltam rá az időt. De olyan mérges és szomorú voltam, hogy nemcsak sírtam, de még káromkodtam is, pedig nem szokásom.
De tényleg nem volt már több időm. Annál is inkább, mert másnap, nov. 24-én kulturtöriből kiselőadást kellett tartanom. Viszont erre már alig tudtam készülni. Pedig igazából már nagyon vártam, hogy olaszul prezentáljak, csak amikor élesben össze is jött, akkor meg úgy éreztem, nem volt elég időm felkészülni. De végül megvolt még aznap a prezentációm és nem is volt olyan vészes, bár nagyon izguultam és így kihagytam pár dolgot... Amúgy Puccinit prezentáltam, akitől naturalmente Amore (értsd: Andrea Bocelli:D) is énekelt.
És óra után olyasmi történt, amire gondolni sem mertem volna: a tanárnő megkérdezte, van-e valami baj. Nagyon rám lehetett írva, hogy van:D bevallottam neki a fordításos dolgot és megengedte, hogy úgy adjam be, ahogy van, nem kellett megírnom az uccsó másfél oldalt! A többieknek meg csütörtök helyett 30-ára kellett leadniuk :)
Nem is gondoltam volna, hogy a leggázosabb helyzetben történni fog valami, amitől megkönnyebbülhetek! És azt sem gondoltam volna, hogy a fordításomra jó jegyet fogok kapni. De azt kaptam! Jan. 18-án kiderült, hogy négyes lett!
Szóval megérte azt a sok küzdelmet! És bár akkor nagyon mérges voltam, hogy miért kaptuk azt a száraz és hosszú nyelvészeti szakszöveget, amikor a szakdolgozati fordításomat írtam, rájöttem, hogy mégiscsak sokat köszönhetek annak a gyakorlatnak. Jó edzés volt a szakdogára, még akkor is, ha a szakdogatémám nem a nyelvészettel kapcsolatos!
Tényleg sokat tanultam ebből a gyakorlatból; annyira, hogy azóta, ha valami nehezebb fordítanivalóval állok szemben, mindig példaként áll előttem, hogy ha azt a hipernehéz szöveget le tudtam fordítani négyesre, akkor a lehetetlen tényleg nem létezik és ez is menni fog!:O ez a másodéves jövőépítő kaland sok erőt adott a szakdolgozati fordításhoz és szerintem a további karrierem során is sok erőt fogok meríteni belőle :)
Te Nick, milyen illat van a szobádban?
Mire Nick édesen: Ááá, ez csak Ausztrália!:D
A másik kedvenc jelenetem, amikor a koala mégis előkerül és feldúlja a konyhát. Kate még mindig nem tud róla, de Nick apja végig őt szidja: az egész konyhámat, az egész életemet felforgatta ez a szőrös izé!
Mire Kate: Naaa, azért mégiscsak a fiáról beszél!:D:D:D
Ebből a filmből tudtam meg, hogy a halászlé Ausztráliában sem ismeretlen. Hm, igen, vannak mkég érdekes dolgok :)
Na, jól elkalandoztam. Szó szerint:D Na, most vissza a fordítás-sztorihoz: anyuval akkor azt beszéltük, h másnap próbáljak összedolgozni a többiekkel. Azt eltökéltem, hogyha 22-én sem sikerül befejeznem, akkor nem tudok rá több időt szánni, mert így is szinte csak a két nyelvészetre, kulturtörire meg fordításra készültem, Itáliatörire meg pl. nem, pedig abból is volt vizsga...
Anyu tanácsát megfogadva másnap megkérdeztem a csoptársaimat, hogy összedolgozhatnánk-e kicsit.Hát, a csajok nem értek rá, legalábbis ezt mondták. Mondták, h ne aggódjak, nekem legalább már a java kész, nekik meg még van belőle 16 oldal... Jaaaj, persze, hogy lenne, amikor ahét csütörtökére le kellett adni? Na, mérgelődtem egy kicsit, de mégis bent maradtam tovább az egyetemen, hogy legalább mentsem, ami menthető. És láss csodát, még aznap el is készült két oldal! Az utolsó másfél viszont tényleg nem ment már. Sajnáltam rá az időt. De olyan mérges és szomorú voltam, hogy nemcsak sírtam, de még káromkodtam is, pedig nem szokásom.
De tényleg nem volt már több időm. Annál is inkább, mert másnap, nov. 24-én kulturtöriből kiselőadást kellett tartanom. Viszont erre már alig tudtam készülni. Pedig igazából már nagyon vártam, hogy olaszul prezentáljak, csak amikor élesben össze is jött, akkor meg úgy éreztem, nem volt elég időm felkészülni. De végül megvolt még aznap a prezentációm és nem is volt olyan vészes, bár nagyon izguultam és így kihagytam pár dolgot... Amúgy Puccinit prezentáltam, akitől naturalmente Amore (értsd: Andrea Bocelli:D) is énekelt.
És óra után olyasmi történt, amire gondolni sem mertem volna: a tanárnő megkérdezte, van-e valami baj. Nagyon rám lehetett írva, hogy van:D bevallottam neki a fordításos dolgot és megengedte, hogy úgy adjam be, ahogy van, nem kellett megírnom az uccsó másfél oldalt! A többieknek meg csütörtök helyett 30-ára kellett leadniuk :)
Nem is gondoltam volna, hogy a leggázosabb helyzetben történni fog valami, amitől megkönnyebbülhetek! És azt sem gondoltam volna, hogy a fordításomra jó jegyet fogok kapni. De azt kaptam! Jan. 18-án kiderült, hogy négyes lett!
Szóval megérte azt a sok küzdelmet! És bár akkor nagyon mérges voltam, hogy miért kaptuk azt a száraz és hosszú nyelvészeti szakszöveget, amikor a szakdolgozati fordításomat írtam, rájöttem, hogy mégiscsak sokat köszönhetek annak a gyakorlatnak. Jó edzés volt a szakdogára, még akkor is, ha a szakdogatémám nem a nyelvészettel kapcsolatos!
Tényleg sokat tanultam ebből a gyakorlatból; annyira, hogy azóta, ha valami nehezebb fordítanivalóval állok szemben, mindig példaként áll előttem, hogy ha azt a hipernehéz szöveget le tudtam fordítani négyesre, akkor a lehetetlen tényleg nem létezik és ez is menni fog!:O ez a másodéves jövőépítő kaland sok erőt adott a szakdolgozati fordításhoz és szerintem a további karrierem során is sok erőt fogok meríteni belőle :)
Újra az emlékek: első--másodéves kalandjaim
Az utóbbi két héten annyi idegesítő és elszomorító dolgot éltem át a szakdoga miatt, hogy többször azt kívántam, bárcsak másodéves lennék még. És mivel erről is írtam, még régebben, most felteszem azokat a bejeggyzéseket. Újra az emlékek hangjai következnek.
A másodév olyan jó volt! Bár hivatalosan csak annak az évnek a második félévében lettem olasz szakos, azért már az elejétől úgy jártam az olaszos órákra is, mintha már hivatalos lenne. Mert a szívemnek persze nem számított, hogy miről milyen papírom van. A lényeg csak az volt, hogy "ITALIA PER SEMPRE!"
2010 úgy indult, hogy még csak álmodoztam arról, hogy valaha is olasz szakos leszek. Nagy cécó volt mindig a tárgyfelvétellel, mert a neptun valahogy sosem akarta kiírni azokat a tárgyakat, amiket fel akartam venni. Első év második félévében pl. volt, h 10-en körülállták a gépem, hogy segítsenek felvenni az órákat, de mégsem jött össze, úgyhogy végül a TO-n kellett kijátszanom, hogy fel tudjam venni mindenből a 2. részt úgy, h az 1-es még nincs meg... Háhá, igen, hiába, kellettek a kreditek, na! Nyomósabb érv: olasz nélkül lehet élni, de nem érdemes:D Na, igen, szóval TO-val sikerült úgy felvenni az órákat, h hét olasz és hét magyar. De a magyar egész félévben csak nyűg volt. Voltak érdekes dolgok, pl. régi magyar irodalomból olyan szövegeket olvastunk, amiket magyarról magyarra kellett fordítani ahhoz, hogy megértsük. Ezt egy elkötelezett magyaros biztosan jobban élvezte, mint én, mert bevallom, én sokszor csak nevettem rajtuk.. (bezzeg olaszból én voltam az egyetlen, aki az olasz kötelező olvasmányokat eredetiben olvasta!:D Ezt persze már jobban élveztem:O) De igazából nem bánom, hogy egy kicsit belekóstoltam a régi magyar ba is. Még vmikor jól jöhet és ha nem is kötelező jelleggel, de önszorgalomból azért fogok régi magyar irodalmat olvasni, mert tényleg tetszett. Nagyon szerettem a határon túli magyar irodalmat is, bár Tamási Áron és Sütő András az egyetem előtt is két nagy kedvencem volt.
Az viszont nem tetszett, h kétszakosként volt olyan nap, a keddi, amikor egy időben kellett volna lennem két helyen: olasz nyelvészeten és régi magyar szemináriumon. Mint tudjuk, ezt sem fizikailag, sem szellemileg nem lehet megvalósítani, úgyhogy sajnos így a nyelvészet szemináriumot nem vettem fel, csak az előadást, amiből viszont vizsgáztam is. És Diának, akivel délben átmentem nyelvészetről arra a vacak magyarra, mindig majdnem megszakadt a szíve, met tudta, hogy mennyire Italia per sempre :) olyan aranyos volt!
Ettől függetlenül nagyon jó jegyeket sikerült prezentálnom olaszból, jobbakat, mint magyarból. Sőt, magyarból még sajnos vissza is hívtak félév végén, ami egy nagyon rossz emlék róla. Ez mégjobban megerősített a tervemben, hogy nem akarom tovább csinálni és csak olaszos akarok lenni.
Következő félévben - vagyis másodév első félévében - így nem is vettem fel, csak egy órát magyarból, de az is a könyvtárinfó volt, ami meg szinte minden szakon kell, így a kreditjei az olaszhoz is jöhetnek. De ezzel az egy magyarosnak nevezett tárggyal is meggyűlt a bajom, mert a tanárnőt mindig körözni kellett, csak úgy, mint az előző félévben a verstantanárt. Hihi, igen, a magyarosok már csak ilyenek. Na jó, azért nem mindegyik. Igazából az jó volt, hogy nem kellett bejárni az óráira, mert így mégtöbb idő jutott Itáliára. De mégis izgultam, h akkor hogy lesz jegyem, mert csak telefonon tudtam vele felvenni a kapcsolatot november vége felé és akkor derült ki, h félreértettem a bibliográfia leadási határidejét. De kaptam lehetőséget hétvégéig. Hétvégén megírtam a bibliográfiát internetes forrásokra hivatkozva. Kövi héten szerdán mentem zh-zni, de a tanárnő nem volt ott, mailt meg nem küldött, h elfogadja-e a doksimat v sem, így még mindig izgultam ezerrel. Kövi héten volt már tanárnő, engedett zh-zni, igaz, nem worddoksiban, csak szóban, de ez volt a legkevesebb. Végül hármassal megúsztam:DD jó, persze az annyira nem jó jegy, pláne könyvtárinformatikából, aminek az ismeretei még szakdogánál is jól jöhetnek. Na de ez akkor is csak egy jegy és a jegyzeteim alapján bármikor felfrissíthetem a könyvtárinfós tudásom úgy, hogy tudjam hasznosítani a szakdogánál, vagy bárminél :)
Ez a könyvtárinfo volt az utolsó magyarba beleszámító órám, miután ez kész lett másodév első félévében, már csak olaszos óráim voltak. És bár másodév elején rossz volt, hogy össze kellett hangolnom a két szakot, a mostani, szakdolgozós gondjaim közepette az az idő még egész gondtalannak tűnik... Pedig akkor nem volt az, most mégis úgy gondolok vissza rá!
A másodév olyan jó volt! Bár hivatalosan csak annak az évnek a második félévében lettem olasz szakos, azért már az elejétől úgy jártam az olaszos órákra is, mintha már hivatalos lenne. Mert a szívemnek persze nem számított, hogy miről milyen papírom van. A lényeg csak az volt, hogy "ITALIA PER SEMPRE!"
2010 úgy indult, hogy még csak álmodoztam arról, hogy valaha is olasz szakos leszek. Nagy cécó volt mindig a tárgyfelvétellel, mert a neptun valahogy sosem akarta kiírni azokat a tárgyakat, amiket fel akartam venni. Első év második félévében pl. volt, h 10-en körülállták a gépem, hogy segítsenek felvenni az órákat, de mégsem jött össze, úgyhogy végül a TO-n kellett kijátszanom, hogy fel tudjam venni mindenből a 2. részt úgy, h az 1-es még nincs meg... Háhá, igen, hiába, kellettek a kreditek, na! Nyomósabb érv: olasz nélkül lehet élni, de nem érdemes:D Na, igen, szóval TO-val sikerült úgy felvenni az órákat, h hét olasz és hét magyar. De a magyar egész félévben csak nyűg volt. Voltak érdekes dolgok, pl. régi magyar irodalomból olyan szövegeket olvastunk, amiket magyarról magyarra kellett fordítani ahhoz, hogy megértsük. Ezt egy elkötelezett magyaros biztosan jobban élvezte, mint én, mert bevallom, én sokszor csak nevettem rajtuk.. (bezzeg olaszból én voltam az egyetlen, aki az olasz kötelező olvasmányokat eredetiben olvasta!:D Ezt persze már jobban élveztem:O) De igazából nem bánom, hogy egy kicsit belekóstoltam a régi magyar ba is. Még vmikor jól jöhet és ha nem is kötelező jelleggel, de önszorgalomból azért fogok régi magyar irodalmat olvasni, mert tényleg tetszett. Nagyon szerettem a határon túli magyar irodalmat is, bár Tamási Áron és Sütő András az egyetem előtt is két nagy kedvencem volt.
Az viszont nem tetszett, h kétszakosként volt olyan nap, a keddi, amikor egy időben kellett volna lennem két helyen: olasz nyelvészeten és régi magyar szemináriumon. Mint tudjuk, ezt sem fizikailag, sem szellemileg nem lehet megvalósítani, úgyhogy sajnos így a nyelvészet szemináriumot nem vettem fel, csak az előadást, amiből viszont vizsgáztam is. És Diának, akivel délben átmentem nyelvészetről arra a vacak magyarra, mindig majdnem megszakadt a szíve, met tudta, hogy mennyire Italia per sempre :) olyan aranyos volt!
Ettől függetlenül nagyon jó jegyeket sikerült prezentálnom olaszból, jobbakat, mint magyarból. Sőt, magyarból még sajnos vissza is hívtak félév végén, ami egy nagyon rossz emlék róla. Ez mégjobban megerősített a tervemben, hogy nem akarom tovább csinálni és csak olaszos akarok lenni.
Következő félévben - vagyis másodév első félévében - így nem is vettem fel, csak egy órát magyarból, de az is a könyvtárinfó volt, ami meg szinte minden szakon kell, így a kreditjei az olaszhoz is jöhetnek. De ezzel az egy magyarosnak nevezett tárggyal is meggyűlt a bajom, mert a tanárnőt mindig körözni kellett, csak úgy, mint az előző félévben a verstantanárt. Hihi, igen, a magyarosok már csak ilyenek. Na jó, azért nem mindegyik. Igazából az jó volt, hogy nem kellett bejárni az óráira, mert így mégtöbb idő jutott Itáliára. De mégis izgultam, h akkor hogy lesz jegyem, mert csak telefonon tudtam vele felvenni a kapcsolatot november vége felé és akkor derült ki, h félreértettem a bibliográfia leadási határidejét. De kaptam lehetőséget hétvégéig. Hétvégén megírtam a bibliográfiát internetes forrásokra hivatkozva. Kövi héten szerdán mentem zh-zni, de a tanárnő nem volt ott, mailt meg nem küldött, h elfogadja-e a doksimat v sem, így még mindig izgultam ezerrel. Kövi héten volt már tanárnő, engedett zh-zni, igaz, nem worddoksiban, csak szóban, de ez volt a legkevesebb. Végül hármassal megúsztam:DD jó, persze az annyira nem jó jegy, pláne könyvtárinformatikából, aminek az ismeretei még szakdogánál is jól jöhetnek. Na de ez akkor is csak egy jegy és a jegyzeteim alapján bármikor felfrissíthetem a könyvtárinfós tudásom úgy, hogy tudjam hasznosítani a szakdogánál, vagy bárminél :)
Ez a könyvtárinfo volt az utolsó magyarba beleszámító órám, miután ez kész lett másodév első félévében, már csak olaszos óráim voltak. És bár másodév elején rossz volt, hogy össze kellett hangolnom a két szakot, a mostani, szakdolgozós gondjaim közepette az az idő még egész gondtalannak tűnik... Pedig akkor nem volt az, most mégis úgy gondolok vissza rá!
október 08, 2012
Látom, ha hiszem
Egyszer beszélgettünk a barátnőimmel arról, hogy az emberek sokszor csak azt hiszik el, amit látnak. Többek között ezért lehet az, hogy sokan Istenben sem hisznek.
Az én mottóm viszont nem az, hogy "hiszem, ha látom", hanem épp az ellenkezője: "látom, ha hiszem!" Ezért tudok könnyen álmodni is olyan dolgokról, amiket még nem is éltem át, de hiszek abban, hogy egyszer át fogom élni.
Ezzel kapcsolatban egy különös beszélgetés jutott az eszembe az egyik ismerősömmel. Amikor elmeséltem neki, hogy mennyire szeretnék eljutni egy esőerdőbe, hirtelen felkiáltott: "Dehát te nem is látod az esőerdőt!... Honnan tudod akkor, hogy létezik?"
Alig akartam elhinni, hogy valaki ilyen kérdést tett fel. Teljesen lesokkolt, de hamar visszakérdeztem: "Rita, te jártál már a Holdon?" - "Micsoda kérdés, dehogy jártam!" - "Na látod, mégis tudod, hogy létezik." - mire Rita: "Igen, mert én látom."
Hát ilyen nincs - gondoltam, - Rita talán azt hiszi, hogy az eszemmel van gond, nem pedig a szememmel! - Hangosan pedig ezt mondtam: "Én pedig olvastam az esőerdőkről és természetfilmet is láttam róluk, és a hangjait is hallottam azokban a filmekben! Ahhoz pedig, hogy tudjuk, h vmi létezik, még látni sem kell, főleg, ha ilyen egyértelmű dologról van szó, mint az esőerdő!"
Rita erre kicsit zavarba jött és nem győzött mentegetőzni. Átjött a hangjából, hogy próbálja elképzelni mindazt, amit mondok, csak nem igazán sikerül neki. Hiába, így van az, amikor valaki teljes mértékben csak a vizualitásra hagyatkozik, a lényeg mellett meg elsiklik.
Sokkal értékesebb ugyanis az, amikor az ember képes a szívével látni. Én Velencét is így láttam és elképzelhető, hogy jobban át is éltem a hangulatát, mint a legtöbb olyan, aki lát. Sokan csak néznek, de nem látnak (ahogy magic_dream_music is írja és teljesen igaza van) és csak az alapján ítélnek meg valakit v valamit, h hogy néz ki. És ez rossz, mert ezzel lehetőséget sem adnak maguknak arra, hogy jobban megismerjék.
Egyébként a barátnőimet is meglepte ez a sztori. Egyikük mondta is, hogy hát ez nem lehet igaz, nem érti, miért volt olyan nagyra az ismerősöm, amikor csak egyetlen képpel van úgymond "előrébb", mint én. De ha az esőerdőt vesszük, akkor ott ennek a bizonyos képnek tényleg nincs is jelentősége, mert ott a hangokból és illatokból sokkal több minden jön át. És bár még nem jártam esőerdőben, a következő csodaszép ausztrál videóval be tudom bizonyítani, hogy mennyire így van ez:
Na? Ugye érzitek?
Én tehát "látom, ha hiszem" és nem azért, mert egyelőre nincs más választásom. Ez egy életérzés, ami sok mindent megkönnyít. Ez a felfogás utat nyit az álmoknak, a képzelet gazdagodásának és így még az álmok megvalósulásának is.
Az én mottóm viszont nem az, hogy "hiszem, ha látom", hanem épp az ellenkezője: "látom, ha hiszem!" Ezért tudok könnyen álmodni is olyan dolgokról, amiket még nem is éltem át, de hiszek abban, hogy egyszer át fogom élni.
Ezzel kapcsolatban egy különös beszélgetés jutott az eszembe az egyik ismerősömmel. Amikor elmeséltem neki, hogy mennyire szeretnék eljutni egy esőerdőbe, hirtelen felkiáltott: "Dehát te nem is látod az esőerdőt!... Honnan tudod akkor, hogy létezik?"
Alig akartam elhinni, hogy valaki ilyen kérdést tett fel. Teljesen lesokkolt, de hamar visszakérdeztem: "Rita, te jártál már a Holdon?" - "Micsoda kérdés, dehogy jártam!" - "Na látod, mégis tudod, hogy létezik." - mire Rita: "Igen, mert én látom."
Hát ilyen nincs - gondoltam, - Rita talán azt hiszi, hogy az eszemmel van gond, nem pedig a szememmel! - Hangosan pedig ezt mondtam: "Én pedig olvastam az esőerdőkről és természetfilmet is láttam róluk, és a hangjait is hallottam azokban a filmekben! Ahhoz pedig, hogy tudjuk, h vmi létezik, még látni sem kell, főleg, ha ilyen egyértelmű dologról van szó, mint az esőerdő!"
Rita erre kicsit zavarba jött és nem győzött mentegetőzni. Átjött a hangjából, hogy próbálja elképzelni mindazt, amit mondok, csak nem igazán sikerül neki. Hiába, így van az, amikor valaki teljes mértékben csak a vizualitásra hagyatkozik, a lényeg mellett meg elsiklik.
Sokkal értékesebb ugyanis az, amikor az ember képes a szívével látni. Én Velencét is így láttam és elképzelhető, hogy jobban át is éltem a hangulatát, mint a legtöbb olyan, aki lát. Sokan csak néznek, de nem látnak (ahogy magic_dream_music is írja és teljesen igaza van) és csak az alapján ítélnek meg valakit v valamit, h hogy néz ki. És ez rossz, mert ezzel lehetőséget sem adnak maguknak arra, hogy jobban megismerjék.
Egyébként a barátnőimet is meglepte ez a sztori. Egyikük mondta is, hogy hát ez nem lehet igaz, nem érti, miért volt olyan nagyra az ismerősöm, amikor csak egyetlen képpel van úgymond "előrébb", mint én. De ha az esőerdőt vesszük, akkor ott ennek a bizonyos képnek tényleg nincs is jelentősége, mert ott a hangokból és illatokból sokkal több minden jön át. És bár még nem jártam esőerdőben, a következő csodaszép ausztrál videóval be tudom bizonyítani, hogy mennyire így van ez:
Na? Ugye érzitek?
Én tehát "látom, ha hiszem" és nem azért, mert egyelőre nincs más választásom. Ez egy életérzés, ami sok mindent megkönnyít. Ez a felfogás utat nyit az álmoknak, a képzelet gazdagodásának és így még az álmok megvalósulásának is.
október 07, 2012
Az emberi szív és az informatika
Ezt a humoros és szép írást a mailjeim között találtam,gondoltam, közreadom:D humoros, mert informatikus-nyelven írták és szép, mert ugyanakkor emberi érzésekről szól. Hogy ez a kettő hogy jön össze? Ha elolvasod, megtudod!
"Installálni fogom a Szeretetet
Terméktámogatás: Igen, miben segíthetek?
Vásárló: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végigvezetne kérem a folyamaton?
Terméktámogatás: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra?
Vásárló: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem készen állok. Mit kell először tennem?
Terméktámogatás: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét?
Vásárló: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak?
Terméktámogatás: Milyen más programok futnak?
Vásárló: Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen.
Terméktámogatás: Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszútávú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját moduljával, amit Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a Haragot és a Neheztelést teljesen ki kell kapcsolnia. Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket?
Vásárló: Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani?
Terméktámogatás: Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást. Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek.
Vásárló: Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális?
Terméktámogatás: Igen, de ne feledje önnek csak az alapprogram van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez.
Vásárló: Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: "Hiba - A program nem fut külső egységeken." Most mit tegyek?
Terméktámogatás: Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az ön Szívén még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy önnek először saját magát kell Szeretnie, mielőtt másokat Szerethetne.
Vásárló: Tehát most mit tegyek?
Terméktámogatás: Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5,Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0.
Vásárló: Rendben, kész.
Terméktámogatás: Most másolja őket az "Én Szívem" könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie Kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen és soha ne jöhessen újra elő.
Vásárló: Megcsináltam. Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát minden felé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális?
Terméktámogatás: Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem?
Vásárló: De, csak szokatlan.
Terméktámogatás: Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut. Még egy dolog mielőtt letennénk. A Szeretet Ingyenes Program. Figyeljen rá, hogy továbbítsa azt és a különféle változatait mindenkinek akivel kapcsolatba kerül. Ők is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul önhöz is új és izgalmas változatokat.
Vásárló: Köszönöm, Isten."
Hát nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem mindig mosolyt csal az arcomra, amikor olvasom :)
"Installálni fogom a Szeretetet
Terméktámogatás: Igen, miben segíthetek?
Vásárló: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végigvezetne kérem a folyamaton?
Terméktámogatás: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra?
Vásárló: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem készen állok. Mit kell először tennem?
Terméktámogatás: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét?
Vásárló: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak?
Terméktámogatás: Milyen más programok futnak?
Vásárló: Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen.
Terméktámogatás: Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszútávú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját moduljával, amit Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a Haragot és a Neheztelést teljesen ki kell kapcsolnia. Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket?
Vásárló: Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani?
Terméktámogatás: Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást. Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek.
Vásárló: Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális?
Terméktámogatás: Igen, de ne feledje önnek csak az alapprogram van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez.
Vásárló: Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: "Hiba - A program nem fut külső egységeken." Most mit tegyek?
Terméktámogatás: Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az ön Szívén még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy önnek először saját magát kell Szeretnie, mielőtt másokat Szerethetne.
Vásárló: Tehát most mit tegyek?
Terméktámogatás: Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5,Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0.
Vásárló: Rendben, kész.
Terméktámogatás: Most másolja őket az "Én Szívem" könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie Kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen és soha ne jöhessen újra elő.
Vásárló: Megcsináltam. Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát minden felé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális?
Terméktámogatás: Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem?
Vásárló: De, csak szokatlan.
Terméktámogatás: Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut. Még egy dolog mielőtt letennénk. A Szeretet Ingyenes Program. Figyeljen rá, hogy továbbítsa azt és a különféle változatait mindenkinek akivel kapcsolatba kerül. Ők is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul önhöz is új és izgalmas változatokat.
Vásárló: Köszönöm, Isten."
Hát nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem mindig mosolyt csal az arcomra, amikor olvasom :)
október 06, 2012
A szakdolgozó élet örömei - és nehézségei
Na, végre írok egy kicsit erről is:D bár egy hete szerdára ígértem, de annyi bbaj volt körülötte, hogy csak most jutottam el oda, hogy pesszimista hang helyet optimistábban tudok írni róla.
Ha jól emlékszem, áprilisban írtam róla utoljára. Mégpedig azt, hogy a 17 oldalas, reneszánszról szóló olasz tanulmány fordítása már majdnem kész, de most szünetel, mert az angolos jövőm miatt változott a terv, így csak az őszi félévben fogok államvizsgázni. Ez volt áprilisban; akkor még azt terveztem, hogy nyáron is folytatni fogom és szeptemberre már teljesen kész lesz a fordítás. Nos, ezt a náyir fogadalmamat nem tudtam betartani. Akármennyire is szeretem, nem tudtam rávenni magam arra, hogy míg mindenki más pihen, én dolgozzak:O Nyáron igazából még a számítógépet is alig akartam látni..
Így legközelebb csak szept. 4-én vettem elő a fordítanivaló tanulmányt. És ahogy átnéztem a magyar verziómat, több javítanivalót találtam benne. Ezen kívül arra is rájöttem, hogy sokkal kevesebb van kész belőle, mint ahogy emlékeztem:D Így szept. 4-étől kezdve négy napon át 5-6 órát - vagy többet is - a magyar verzió fényesítésével töltöttem, ill. azzal, hogy becsempésszem azokat a mondatokat, amik márciusban még annyira nehéznek tűntek, hogy ki is maradtak a fordításból. 6-án viszont már úgy éreztem, nem úgy haladok, ahogy terveztem, pedig nagyon szeretném időben befejezni. Ráadásul az a sok forrásmegjelölés is sok nehézséget okozott, pláne, mert tele volt olyan rövidítésekkel, amiket ezelőtt még nem láttam, így nem tudtam, hogy adjam vissza magyarul. De szept. 7-én, pénteken aztán újra rákapcsoltam és elterveztem, hogy a számomra érthetetlen rövidítésekről majd írok a tanár úrnak, amikor elküldöm neki a kész fordítást. Valamennyit úgyis biztosan javít majd a magyar verzión, így a rövidítéseket utólag is be tudom írni; ezeken kívül egyébként is volt még 3-4 mondat, ami sehogy sem állt össze a fejemben magyarul, szóval ezekről mindenképp írnom kell, ha elküldöm neki a fordítást. Ettől a tervtől teljesen megnyugodtam, és láss csodát, du. 3-ra a négy mondat híján kész is lett a 17 oldalas tanulmány magyar verziója! Bár az utolsó pár oldalt már nem mertem átolvasni, nehogy találjak benne valamit, ami nem tetszik és elvegye az örömömet:D épp ezért 7-én még nem küldtem el, egyrészt, mert péntek volt, másrészt, mert az uccsó néhány oldalt át akartam még nézni hétfőn. Szombat-vasárnap csak fürdőztem a boldogságban, hogy négy nap alatt befejeztem a szakdolgozati fordítást!:D Nagyon jó érzés volt:O szept. 10-én hétfőn aztán déltől nekiálltam letisztázni az utolsó pár oldalt és akkor vettem észre, hogy a forrásmegjelölés miatt még egy kis doksiszerkesztés sem jönne rosszul. Végül ebbe és néhány magyar mondat átfogalmazásába annyira belemerültem, hogy csak este 11 előtt öt perccel küldtem át a tanár úrnak a teljes magyar verziót:D csak ekkorra éreztem úgy, hogy most már tényleg olyan anyagot tudok küldeni, amivel 80-85%-ban elégedett is vagyok :) szuper érzés volt! Hát még az milyen szuper érzés lesz, ha a teljes szakdolgozat elkészül!
Mert hogy mondanom sem kell, a tanulmány fordításával még nincs vége. A következő lépés, hogy bemutassam a tanulmányban szereplő "reneszánsz-embereket", a történelmi hátteret, etc. Igen ám, csakhogy ez sokkal nehezebb, mint a fordítás:D Tudtam, hogy nehezebb lesz, nagy meglepetés nem is ért, csak azt nem tudtam, hogy ennyire...
Azért nehéz, mert a tanulmány reneszánsz-embereiről annyira keveset tudunk, hogy alig van róluk forrás. Anélkül meg nagyon nehéz összeállítani a fejezetet úgy, ahogy terveztem. Annál is inkább, mert annaka műnek a bemutatására is ki szeretnék térni, aminek a keletkezését elemzi az olasz tanulmány szerzője. De ha a három reneszánsz-emberről (na jó, hivatalosan: három humanistáról:D) kevés az anyag,akkor a műveikről mégkevesebb!
De azért négy forrás már van, három a humanistákról, egy pedig a háttérről, szóval annyira mégsem vészes a helyzet. SŐt, egy ötödik Mátyás király könyvtáráról is szól, amiről szintén ír a tanulmány, így be tudom építeni a bemutatásba.
De akkor hogy lehet az, hogy szept. óta még mindig nincs kész az első fejezet? A válasz egyszerű: több forrásból szerettem volna dolgozni, hogy igazán igényes munkát adhassak ki a kezemből. Így sokat kutattam, az internetes könyvtárakban is, az olasz elektronikus könyvtárból is kértem könyvet, amit egy napon belül meg is kaptam, viszont akármennyire is úgy tűnt a címe alapján,hogy bejövős, kiderült, hogy mégsem az... és ezen a héten az Akadémiai Könyvtárban is voltunk tesómmal, ahol szintén ez történt (errő még lehet, írni fogok). Ezek a tapasztalatok csak azt bizonyítják, hogy tényleg nagyon ritka témát választottam:O
De a jövő héten már tényleg muszáj megírnom azt a fejezetet a tanulmányhoz, bármennyi forrásom is van; nem várhatok tovább a forrásokra, mert nov. 15-én már le kell adni a szakdogát és addig még a bemutató fejezeten kívül a fordításom elemzését is meg kell írnom. Szóval jövő héten lesz, ami lesz...
Optimistábban is zárhatnám ezt a bejegyzést, de rájöttem, hogy a maximalizmusom és a sok akadály miatt most nem tudom:D de gondoljatok bele: ha szerdán vagy csütörtökön írtam volna róla, még pesszimistább lett volna.
Ha jól emlékszem, áprilisban írtam róla utoljára. Mégpedig azt, hogy a 17 oldalas, reneszánszról szóló olasz tanulmány fordítása már majdnem kész, de most szünetel, mert az angolos jövőm miatt változott a terv, így csak az őszi félévben fogok államvizsgázni. Ez volt áprilisban; akkor még azt terveztem, hogy nyáron is folytatni fogom és szeptemberre már teljesen kész lesz a fordítás. Nos, ezt a náyir fogadalmamat nem tudtam betartani. Akármennyire is szeretem, nem tudtam rávenni magam arra, hogy míg mindenki más pihen, én dolgozzak:O Nyáron igazából még a számítógépet is alig akartam látni..
Így legközelebb csak szept. 4-én vettem elő a fordítanivaló tanulmányt. És ahogy átnéztem a magyar verziómat, több javítanivalót találtam benne. Ezen kívül arra is rájöttem, hogy sokkal kevesebb van kész belőle, mint ahogy emlékeztem:D Így szept. 4-étől kezdve négy napon át 5-6 órát - vagy többet is - a magyar verzió fényesítésével töltöttem, ill. azzal, hogy becsempésszem azokat a mondatokat, amik márciusban még annyira nehéznek tűntek, hogy ki is maradtak a fordításból. 6-án viszont már úgy éreztem, nem úgy haladok, ahogy terveztem, pedig nagyon szeretném időben befejezni. Ráadásul az a sok forrásmegjelölés is sok nehézséget okozott, pláne, mert tele volt olyan rövidítésekkel, amiket ezelőtt még nem láttam, így nem tudtam, hogy adjam vissza magyarul. De szept. 7-én, pénteken aztán újra rákapcsoltam és elterveztem, hogy a számomra érthetetlen rövidítésekről majd írok a tanár úrnak, amikor elküldöm neki a kész fordítást. Valamennyit úgyis biztosan javít majd a magyar verzión, így a rövidítéseket utólag is be tudom írni; ezeken kívül egyébként is volt még 3-4 mondat, ami sehogy sem állt össze a fejemben magyarul, szóval ezekről mindenképp írnom kell, ha elküldöm neki a fordítást. Ettől a tervtől teljesen megnyugodtam, és láss csodát, du. 3-ra a négy mondat híján kész is lett a 17 oldalas tanulmány magyar verziója! Bár az utolsó pár oldalt már nem mertem átolvasni, nehogy találjak benne valamit, ami nem tetszik és elvegye az örömömet:D épp ezért 7-én még nem küldtem el, egyrészt, mert péntek volt, másrészt, mert az uccsó néhány oldalt át akartam még nézni hétfőn. Szombat-vasárnap csak fürdőztem a boldogságban, hogy négy nap alatt befejeztem a szakdolgozati fordítást!:D Nagyon jó érzés volt:O szept. 10-én hétfőn aztán déltől nekiálltam letisztázni az utolsó pár oldalt és akkor vettem észre, hogy a forrásmegjelölés miatt még egy kis doksiszerkesztés sem jönne rosszul. Végül ebbe és néhány magyar mondat átfogalmazásába annyira belemerültem, hogy csak este 11 előtt öt perccel küldtem át a tanár úrnak a teljes magyar verziót:D csak ekkorra éreztem úgy, hogy most már tényleg olyan anyagot tudok küldeni, amivel 80-85%-ban elégedett is vagyok :) szuper érzés volt! Hát még az milyen szuper érzés lesz, ha a teljes szakdolgozat elkészül!
Mert hogy mondanom sem kell, a tanulmány fordításával még nincs vége. A következő lépés, hogy bemutassam a tanulmányban szereplő "reneszánsz-embereket", a történelmi hátteret, etc. Igen ám, csakhogy ez sokkal nehezebb, mint a fordítás:D Tudtam, hogy nehezebb lesz, nagy meglepetés nem is ért, csak azt nem tudtam, hogy ennyire...
Azért nehéz, mert a tanulmány reneszánsz-embereiről annyira keveset tudunk, hogy alig van róluk forrás. Anélkül meg nagyon nehéz összeállítani a fejezetet úgy, ahogy terveztem. Annál is inkább, mert annaka műnek a bemutatására is ki szeretnék térni, aminek a keletkezését elemzi az olasz tanulmány szerzője. De ha a három reneszánsz-emberről (na jó, hivatalosan: három humanistáról:D) kevés az anyag,akkor a műveikről mégkevesebb!
De azért négy forrás már van, három a humanistákról, egy pedig a háttérről, szóval annyira mégsem vészes a helyzet. SŐt, egy ötödik Mátyás király könyvtáráról is szól, amiről szintén ír a tanulmány, így be tudom építeni a bemutatásba.
De akkor hogy lehet az, hogy szept. óta még mindig nincs kész az első fejezet? A válasz egyszerű: több forrásból szerettem volna dolgozni, hogy igazán igényes munkát adhassak ki a kezemből. Így sokat kutattam, az internetes könyvtárakban is, az olasz elektronikus könyvtárból is kértem könyvet, amit egy napon belül meg is kaptam, viszont akármennyire is úgy tűnt a címe alapján,hogy bejövős, kiderült, hogy mégsem az... és ezen a héten az Akadémiai Könyvtárban is voltunk tesómmal, ahol szintén ez történt (errő még lehet, írni fogok). Ezek a tapasztalatok csak azt bizonyítják, hogy tényleg nagyon ritka témát választottam:O
De a jövő héten már tényleg muszáj megírnom azt a fejezetet a tanulmányhoz, bármennyi forrásom is van; nem várhatok tovább a forrásokra, mert nov. 15-én már le kell adni a szakdogát és addig még a bemutató fejezeten kívül a fordításom elemzését is meg kell írnom. Szóval jövő héten lesz, ami lesz...
Optimistábban is zárhatnám ezt a bejegyzést, de rájöttem, hogy a maximalizmusom és a sok akadály miatt most nem tudom:D de gondoljatok bele: ha szerdán vagy csütörtökön írtam volna róla, még pesszimistább lett volna.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)