Azt hittem, ennyi idő után az ősausztrál zenei felfedezéseim valamelyikét fogom megosztani. De ma, ahogy böngésztem a külső vinyómat, amin a régebbi dolgaimat tárolom, egy saját negyedkész művön "akadt meg a fülem". A felvétel 2013-as, de hogy mi ihlette, azt már nem tudom. Valahogy nehéz is elhinnem, hogy ezt én játszottam a zongorán. Pedig így volt! A címet viszont csak most írtam be, ahogy meghallottam. De ha egyszer kész lesz, (ami nem most lesz, mert egyrészt keveset vagyok zongoraközelben, másrészt, ha ott vagyok, akkor sem tudok úgy játszani, mint régebben), más is lehet a címe.
Itt meghallgathatjátok ezt a kis 2 perces szösszenetet
Hoppá! Ahogy belinkeltem, majd újra meghallgattam, bevillant, hogy honnan is jöhetett! Nanná, hogy Ausztráliából :) méghozzá úgy, hogy az én kedvenc ausztrál zongoraművész zeneszerzőm, Richard Goldsworthy Beautiful Dawn c. művét 2013 januárjában fedeztem fel. És az mindig is jellemző volt rám, hogy belecsempésztem a frissen felfedezett művek hangulatát a saját zongorás kreációimba. De hogy ennyire?:O Hallgassátok csak!
Mintha eljött volna hozzám és együtt kreáltuk volna azt a kétpercest (ami valójában hosszabb, de a többi része még annyir anincs kidolgozva, hogy nem akarom feltölteni) :) Lehet, ha nem lesz türelmem és ihletem befejezni, majd elküldöm neki. Ő majd kidolgozza:D
március 25, 2017
március 24, 2017
2017-es bejelentkezés - hét hónap után
Hét hónap után újra itt! Nagyon hiányzott az írás, de még most sem tudom, hogy ennyi idő után hol kezdjem. Tavaly aug. 24-én ideiglenesen levettem a webről ezt a blogot, mert zavart, hogy nincsenek visszajelzések a bejegyzéseimre. De aztán pár hónapja úgymond újrafelfedeztem magamnak. Nagyon jó volt visszaolvasni jó pár egyetemről, Ausztráliáról, zenéről és egyéb felfedezésekről szóló bejegyzésemet. Volt pár, amin nevettem, volt, amelyiken csak vigyorogtam, hogy hát igen, ez én vagyok, némelyik pedig nosztalgikus érzésekkel töltött el, még ha nem is olyan rég történtek a dolgok, amikről írtam. Olyan is volt, amikor úgy olvastam, mintha nem is én írtam volna. Ilyenkor meg azon mosolyogtam, hogy nahát, egész jól tud írni ez a lány... és mennyire szereti Ausztráliát!:D Annyira jó volt Olasztráliát olvasgatni, hogy hirtelen meg is bántam, hogy az utóbbi két évben annyira hanyagoltam. Egyszeriben rájöttem, hogy nem is az olvasók kommentáradatáért jó blogolni, hanem saját magam szórakoztatására. Ahogy régebben, gyerekként szerettem magnóra vagy diktafonra venni szinte mindent, úgy felnőttként betűkbe öntve készíthetek "felvételeket" a felfedezéseimről, érzéseimről. Olasztrália egy nagy álmom megvalósításában is segíthet: egyfajta "játszótér" lehet, ahová továbbra is feltehetem azokat a cikk- vagy dalszövegfordításaimat, amiket ismertebb oldalakon nem tudok még közzétenni. S ha itt felfedezi őket valaki, és tetszenek is neki, abból előbb-utóbb bármi is lehet! Még mindig van egy nagy, fordítással kapcsolatos álmom, amiről még fogok írni.
Most megyek takarítani, de vasárnap este visszajövök és aztán többször is leszek! És most már nem felejtem el, hogy írni
önmagamért is szuper! De ettől függetlenül továbbra is örülni fogok, ha adtok visszajelzéseket :)
Most megyek takarítani, de vasárnap este visszajövök és aztán többször is leszek! És most már nem felejtem el, hogy írni
önmagamért is szuper! De ettől függetlenül továbbra is örülni fogok, ha adtok visszajelzéseket :)
augusztus 24, 2016
Menjen vagy maradjon Olasztrália? Olvasók, kérlek, jelentkezzetek!
Tudom, hogy mostanában alig írok ide valamit. Tavaly összesen 22 bejegyzés került fel, annak is nagy része visszatekintés volt és nem a jelen. Idén meg mégkevesebbet, ezzel együtt öt bejegyzést írtam csak. De úgy nehéz írni, hogy látom, hogy sokan olvassák, mégsincsenek észrevételek az írásaim alatt. Már nem is emlékszem, mikor írtatok nekem utoljára. :(
Amikor megnyitottam ezt a blogot 2012-ben, reméltem, hogy a segítségével hasonló érdeklődésű embereket ismerhetek majd meg. De négy év alatt, amióta Olasztrália a weben van, csak egyetlen olyan emberről tudok az olvasók közül, akit érdekelnek az ausztrál őslakosok, vagy a többi dolog, amiről itt írtam. Ő a Magyar Didgeridoo Közösség tagja, és tavaly nyáron talált rá a blogomra. Facen délutántól késő estig levelezgettünk, nagyon örültem neki.
De mi újság a többiekkel? Miért van, hogy tízezer fölötti a látogatottság, mégsincs véleménye senkinek semmiről?
Egyáltalán hiányozna-e valakinek ez a blog, ha egyszercsak eltűnne a webről? Volt-e valaki, akinek hasznos volt, akár Ausztráliával, akár az egyetemi élettel kapcsolatban?
Mindenkit kérek, aki ezt a bejegyzést olvassa: kommenteljen, hogy tudjam, érdemes-e folytatnom! Előre is köszi!
P.s.: ha tíz napon belül nem lesznek visszajelzések, az számomra azt fogja jelenteni, hogy törölhetem a blogot. De ha jelent valakinek bármit is, akkor megtartom és még frissíteni is fogom! :)
Amikor megnyitottam ezt a blogot 2012-ben, reméltem, hogy a segítségével hasonló érdeklődésű embereket ismerhetek majd meg. De négy év alatt, amióta Olasztrália a weben van, csak egyetlen olyan emberről tudok az olvasók közül, akit érdekelnek az ausztrál őslakosok, vagy a többi dolog, amiről itt írtam. Ő a Magyar Didgeridoo Közösség tagja, és tavaly nyáron talált rá a blogomra. Facen délutántól késő estig levelezgettünk, nagyon örültem neki.
De mi újság a többiekkel? Miért van, hogy tízezer fölötti a látogatottság, mégsincs véleménye senkinek semmiről?
Egyáltalán hiányozna-e valakinek ez a blog, ha egyszercsak eltűnne a webről? Volt-e valaki, akinek hasznos volt, akár Ausztráliával, akár az egyetemi élettel kapcsolatban?
Mindenkit kérek, aki ezt a bejegyzést olvassa: kommenteljen, hogy tudjam, érdemes-e folytatnom! Előre is köszi!
P.s.: ha tíz napon belül nem lesznek visszajelzések, az számomra azt fogja jelenteni, hogy törölhetem a blogot. De ha jelent valakinek bármit is, akkor megtartom és még frissíteni is fogom! :)
május 29, 2016
Újabb ausztrál felfedezés és egy cseresznyeszedős,különleges szombat!
Most, hogy kitört a nyár, újra egyre többet foglalkozom Ausztráliával. Válogatom és rendszerezem a főleg hanganyagokból álló dokumentumgyűjteményem, miközben felfedezéseket gyűjtök. Ma pl. erre a gyönyörűségre bukkantam:
Az előadó aborigin, )nanná, hisz egy NAIDOC műsorban találtam), és több dalát ismertem eddig, de ez most nagyon belopta magát a szívembe. Persze az óriásarchívumom nemcsak zenékre terjed ki, épp ezért kell szigorúan rendszereznem, hogy eligazodjam köztük. De jól halad a folyamat :)
PETIMMEL szombaton voltunk cseresznyét szedni a szomszéd barátainknál, Mátééknál. Pontosabban a papájánál, de majdnem az egész család ott volt. Annyira jól éreztük magunkat, hogy hipp-hopp le is szedtünk több, mint 20 kiló cseresznyét! Rengeteget nevettünk, Mátéék olyan jó fejek :) PETIMMEL minden hétvégének, minden egyes napnak különleges hangulata van, de ebben a mostani élményben még ezen felül is volt valami plusz, amit még nem tudok pontosan megfogalmazni. Csak annyit tudok, hogy annyira de annyira hálás és boldog vagyok, mint még soha!
Az előadó aborigin, )nanná, hisz egy NAIDOC műsorban találtam), és több dalát ismertem eddig, de ez most nagyon belopta magát a szívembe. Persze az óriásarchívumom nemcsak zenékre terjed ki, épp ezért kell szigorúan rendszereznem, hogy eligazodjam köztük. De jól halad a folyamat :)
PETIMMEL szombaton voltunk cseresznyét szedni a szomszéd barátainknál, Mátééknál. Pontosabban a papájánál, de majdnem az egész család ott volt. Annyira jól éreztük magunkat, hogy hipp-hopp le is szedtünk több, mint 20 kiló cseresznyét! Rengeteget nevettünk, Mátéék olyan jó fejek :) PETIMMEL minden hétvégének, minden egyes napnak különleges hangulata van, de ebben a mostani élményben még ezen felül is volt valami plusz, amit még nem tudok pontosan megfogalmazni. Csak annyit tudok, hogy annyira de annyira hálás és boldog vagyok, mint még soha!
május 07, 2016
Daisy Loongkoonan, a 105 éves aborigin festőművész
Van egy nyugat-ausztrál aborigin festőművész, akiről 95 évesen derült ki, hogy nem mindennapi tehetsége van. Daisy Loongkoonan, a nyugat-ausztráliai Nyikina nép legidősebb tagja, idén 105 éves. De csak tíz éve fedezte fel a tehetségét. Különleges képei (amiket PETINEK meg nekem leírhatna valaki, aki lát, ha megnézi a belinkelt cikket a bejegyzés végén), világszerte elterjedtek. Persze az én figyelmemet nem a képek, hanem a néni kora keltette fel.
Hogy pontosan mikor született, nem lehet tudni, de a népe szerint több mint 100 éve, talán 1910-ben.
- Vándorolva lehet leginkább megismerni a környezetet - mondja Daisy, - én is így találtam rá sok finom gyümölcsre és a gyógynövényeket is így fedeztem fel. Még ma is szeretem járni a vidéket, megmutatni a fiataloknak, hogyan kell barnira (goannára) vadászni, és halászni. A festményeimen mindent bemutatok, ami az ősi életformával kapcsolatos. A Nyikina vidéket úgy festem le, ahogy a sólymok llátják, amikor magasan szállnak az égen.
Daisy Loongkoonan képeit most a dél-ausztráliai Művészeti Galériában állították ki. Nagyon fontos a festmények megőrzése, mert a segítségükkel Daisy sok történetet mesél el a fiataloknak. A képei nagyon színesek, így egyfajta fényjáték hatásuk is van.
Festményeit a stílusuk miatt akár repülős térképként is lehet használni, ert madártávlatból rajzolja meg a Nyikina vidéket a Fitzroy folyó körül, ami az ő otthona.
Szóval,ezek szerint akadnak még olyan ausztrál őslakosok, akiknek megvan a lehetőségük a fehér ember érkezése előtt folytatott egészséges életmódra és így a hosszú és vidám életre! (Ennek annyira megörültem, hogy ahogy a cikket fordítottam, egyszer majdnem 1005-öt írtam:D) És az még egy külön bónusz, hogy ez a néni még festőművész is.
Eredetiben a cikket
ittt olvashatjátok
Hogy pontosan mikor született, nem lehet tudni, de a népe szerint több mint 100 éve, talán 1910-ben.
- Vándorolva lehet leginkább megismerni a környezetet - mondja Daisy, - én is így találtam rá sok finom gyümölcsre és a gyógynövényeket is így fedeztem fel. Még ma is szeretem járni a vidéket, megmutatni a fiataloknak, hogyan kell barnira (goannára) vadászni, és halászni. A festményeimen mindent bemutatok, ami az ősi életformával kapcsolatos. A Nyikina vidéket úgy festem le, ahogy a sólymok llátják, amikor magasan szállnak az égen.
Daisy Loongkoonan képeit most a dél-ausztráliai Művészeti Galériában állították ki. Nagyon fontos a festmények megőrzése, mert a segítségükkel Daisy sok történetet mesél el a fiataloknak. A képei nagyon színesek, így egyfajta fényjáték hatásuk is van.
Festményeit a stílusuk miatt akár repülős térképként is lehet használni, ert madártávlatból rajzolja meg a Nyikina vidéket a Fitzroy folyó körül, ami az ő otthona.
Szóval,ezek szerint akadnak még olyan ausztrál őslakosok, akiknek megvan a lehetőségük a fehér ember érkezése előtt folytatott egészséges életmódra és így a hosszú és vidám életre! (Ennek annyira megörültem, hogy ahogy a cikket fordítottam, egyszer majdnem 1005-öt írtam:D) És az még egy külön bónusz, hogy ez a néni még festőművész is.
Eredetiben a cikket
ittt olvashatjátok
Kelet-ausztrál Gumbaynggirr ősnyelvtanító műsor a rádióban
Megint eltűntem, de tőlem ez már megszokott sajnos, nem vagyok egy született blogger. Most is PETIMNÉL vagyok, tőle jelentkezem be egy-egy gyors hírrel Ausztráliából. Mármint nem mi vagyunk Ausztráliában, egyelőre csak ez a hír jön onnan:D
A Gumbaynggirr nyelv Kelet-Ausztrália aborigin nyelve, Új-Dél-Wales területén beszélték. Egy hír szerint, amit nemrég olvastam, mára sem lett elfelejtve. Méghozzá úgy tartják életben, hogy még a fehérekhez is eljusson: ugyanis hetente egyszer, szerdánként, az ABC Coffs Coast c. reggeli műsorában megjelenik Gary Williams, egy Gumbaynggirr nyelvtanár, aki egy-egy mondatot, kifejezést hoz és elmagyarázza angolul, mikor, milyen környezetben használják, mire vonatkozik, etc. Egyelőre ez egy három perces blokk, ami nsw-i idő szerint minden szerdán reggel fél nyolckor kezdődik, a hírek után. Magyar idő szerint éjjel fél1-kor... És hoppá, most nézem csak, hogy már 2011 óta megy! Hát még jó, hogy felébredtem!:D Bár én személy szerint Yolngu nyelvtanító műsornak még jobban örülnék, de egyrészt még olyat is felfedezhetek, másrészt minden ilyen hírnek örülök, mert ezek a nyelvek nagyon ritkák és értékesek, mindig jó, ha élesztgetik és terjesztik őket.
A forrása egyébként angolul
itt olvasható
a cikkbe be is van ágyazva az egyik műsorrészlet.
Remélem, hamarosan olyan műsort is találok, ami hasonlóan tanítja a Yolngu nyelvet is! Ha bárki bármit tud, mindenképp írjon! Előre is milliónyi köszi!
A Gumbaynggirr nyelv Kelet-Ausztrália aborigin nyelve, Új-Dél-Wales területén beszélték. Egy hír szerint, amit nemrég olvastam, mára sem lett elfelejtve. Méghozzá úgy tartják életben, hogy még a fehérekhez is eljusson: ugyanis hetente egyszer, szerdánként, az ABC Coffs Coast c. reggeli műsorában megjelenik Gary Williams, egy Gumbaynggirr nyelvtanár, aki egy-egy mondatot, kifejezést hoz és elmagyarázza angolul, mikor, milyen környezetben használják, mire vonatkozik, etc. Egyelőre ez egy három perces blokk, ami nsw-i idő szerint minden szerdán reggel fél nyolckor kezdődik, a hírek után. Magyar idő szerint éjjel fél1-kor... És hoppá, most nézem csak, hogy már 2011 óta megy! Hát még jó, hogy felébredtem!:D Bár én személy szerint Yolngu nyelvtanító műsornak még jobban örülnék, de egyrészt még olyat is felfedezhetek, másrészt minden ilyen hírnek örülök, mert ezek a nyelvek nagyon ritkák és értékesek, mindig jó, ha élesztgetik és terjesztik őket.
A forrása egyébként angolul
itt olvasható
a cikkbe be is van ágyazva az egyik műsorrészlet.
Remélem, hamarosan olyan műsort is találok, ami hasonlóan tanítja a Yolngu nyelvet is! Ha bárki bármit tud, mindenképp írjon! Előre is milliónyi köszi!
március 07, 2016
Fél évvel később, boldogan :)
Igen, újra itt! 10-én lesz fél éve, hogy utoljára frissült ez a blog. Nem semmi! És szept. 10. óta rengeteg csodálatos dolog történt velem, amik miatt ezt a pár sort teljesen újjászületve írom.
Először is, ha röviden össze kellene foglalnom az előző évet, első felének januártól júniusig a "reménytelen küzdelmek és keserű csalódások időszaka" címet adnám. Szept. 8-án írtam erről kicsit, most ezért nem is részletezném. A lényeg, hogy azt az időszakot senkinek sem kívánnám.
De aztán 2015. júliusában, ahogy itthon ücsörögtem a végtelen magányomban, a szertefoszlott álmaimmal, egyszercsak feltűnt Facebookon egy kedves régi barát. Elkezdtünk üzizgetni, aztán pár nappal később telefonon is többször beszéltünk. Már akkor is ki akart emelni a magányból, de akkor még elhárítottam és egy idő után újra el is tűntem. Tudtam, hogy ez rossz, sőt, a legrosszabb, amit tehettem. De az egész éves kudarcsorozat, aminek jócskán voltak előzményei is, annyi blokkot és félelmet hagyott rajtam, hogy képtelennek éreztem magam arra, hogy kitörjek az egyedüllét börtönéből.
Így végül legközelebb csak novemberben beszéltünk. De önző módon akkor is csak azért hívtam, mert egy olyan gond volt a laptopommal, amit csak az ő segítségével tudtam megoldani. Az univerzum pedig nem mindennapi módon tervezte meg annak a gondnak a megoldását. Mivel távsegítséggel nem sikerült megjavítani a gépet, csak úgy lehetett, ha személyesen találkozunk!
Furcsa érzés volt 10 év után újra látni azt a fantasztikus embert, akire felnéztem, ugyanakkor mindig is végtelenül butának, ügyetlennek, kicsinek éreztem magam hozzá képest. De már a találkozás napjától, nov. 16-ától Szuperhős Petinek emlegettem őt, a telefonomba is így írtam át a nevét. Azután pedig főleg, hogy megjavította a gépemet, pedig elég reménytelennek tűnt a helyzet. Könnyek szöknek a szemembe, ha arra gondolok, milyen hálátlanul bántam vele sokáig, de ő ennek ellenére mindent megtett, hogy segítsen, nem adta fel, míg nem sikerült a javítás.
De nemcsak ezáltal lett ő az én Szuperhősöm. A novemberi két találkozás után (16-án én vittem fel a gépet Pestre, 17-én pedig ő hozta vissza), decemberben még három plusz egyszer taliztunk. A plusz egy a közös szilveszterezés ill. újév volt, két "talit" pedig úgy érzem, akár randiként is említhetek.
2007 óta a legkülönlegesebb szilvesztert és újévet vele ünnepelhettem. Tudta, mert persze neki is sokat beszéltem arról, hogy mennyire szeretnék eljutni Ausztráliába, legfőképp Darwinba és környékére a Yolngu nyelv és őslakosok miatt. Sohasem felejtem el, hogy ezért arra kért, legyek fenn már délután Pesten, hogy darwini idő szerint köszönthessük együtt 2016-ot! (a darwini éjfél magyar idő szerint du. fél 4 télen). Egy fantasztikus olasz étterembe mentünk, így teljesen "olasztrálul" léptünk át életünk legkülönlegesebb évébe!
De ez csak egy a sok romantikus élmény közül. Egy ausztrálosat még később elmesélek, de most lassan befejezem. Azt tervezem, most nem írok majd hosszúakat. Inkább többször, és rövidebbeket, mint egyszer egy évben és hosszút:D
A lényeg, hogy januártól még gyakrabban találkoztunk és Peti minden találkozással egyre jobban belopta magát a szívembe. Napról napra, hétről hétre jöttem rá, hogy ő az, akit éveken át kerestem! Csak febr. 2-án lettem egészen biztos az érzéseimben, ekkor mondtam neki is először. Ami pedig ezután jött és jön: az a semmihez sem hasonlítható boldogság, a hazatérés legédesebb érzése!
A környezetünkben mindenki érzi rajtunk ezt a változást. Dehát lehet-e titkolni a boldogságot? Persze, hogy nem, hát nem csoda, ha más is érzi!
Életem boldogsága, megvalósult álmom, itt is köszönöm, hogy vagy nekem!
Először is, ha röviden össze kellene foglalnom az előző évet, első felének januártól júniusig a "reménytelen küzdelmek és keserű csalódások időszaka" címet adnám. Szept. 8-án írtam erről kicsit, most ezért nem is részletezném. A lényeg, hogy azt az időszakot senkinek sem kívánnám.
De aztán 2015. júliusában, ahogy itthon ücsörögtem a végtelen magányomban, a szertefoszlott álmaimmal, egyszercsak feltűnt Facebookon egy kedves régi barát. Elkezdtünk üzizgetni, aztán pár nappal később telefonon is többször beszéltünk. Már akkor is ki akart emelni a magányból, de akkor még elhárítottam és egy idő után újra el is tűntem. Tudtam, hogy ez rossz, sőt, a legrosszabb, amit tehettem. De az egész éves kudarcsorozat, aminek jócskán voltak előzményei is, annyi blokkot és félelmet hagyott rajtam, hogy képtelennek éreztem magam arra, hogy kitörjek az egyedüllét börtönéből.
Így végül legközelebb csak novemberben beszéltünk. De önző módon akkor is csak azért hívtam, mert egy olyan gond volt a laptopommal, amit csak az ő segítségével tudtam megoldani. Az univerzum pedig nem mindennapi módon tervezte meg annak a gondnak a megoldását. Mivel távsegítséggel nem sikerült megjavítani a gépet, csak úgy lehetett, ha személyesen találkozunk!
Furcsa érzés volt 10 év után újra látni azt a fantasztikus embert, akire felnéztem, ugyanakkor mindig is végtelenül butának, ügyetlennek, kicsinek éreztem magam hozzá képest. De már a találkozás napjától, nov. 16-ától Szuperhős Petinek emlegettem őt, a telefonomba is így írtam át a nevét. Azután pedig főleg, hogy megjavította a gépemet, pedig elég reménytelennek tűnt a helyzet. Könnyek szöknek a szemembe, ha arra gondolok, milyen hálátlanul bántam vele sokáig, de ő ennek ellenére mindent megtett, hogy segítsen, nem adta fel, míg nem sikerült a javítás.
De nemcsak ezáltal lett ő az én Szuperhősöm. A novemberi két találkozás után (16-án én vittem fel a gépet Pestre, 17-én pedig ő hozta vissza), decemberben még három plusz egyszer taliztunk. A plusz egy a közös szilveszterezés ill. újév volt, két "talit" pedig úgy érzem, akár randiként is említhetek.
2007 óta a legkülönlegesebb szilvesztert és újévet vele ünnepelhettem. Tudta, mert persze neki is sokat beszéltem arról, hogy mennyire szeretnék eljutni Ausztráliába, legfőképp Darwinba és környékére a Yolngu nyelv és őslakosok miatt. Sohasem felejtem el, hogy ezért arra kért, legyek fenn már délután Pesten, hogy darwini idő szerint köszönthessük együtt 2016-ot! (a darwini éjfél magyar idő szerint du. fél 4 télen). Egy fantasztikus olasz étterembe mentünk, így teljesen "olasztrálul" léptünk át életünk legkülönlegesebb évébe!
De ez csak egy a sok romantikus élmény közül. Egy ausztrálosat még később elmesélek, de most lassan befejezem. Azt tervezem, most nem írok majd hosszúakat. Inkább többször, és rövidebbeket, mint egyszer egy évben és hosszút:D
A lényeg, hogy januártól még gyakrabban találkoztunk és Peti minden találkozással egyre jobban belopta magát a szívembe. Napról napra, hétről hétre jöttem rá, hogy ő az, akit éveken át kerestem! Csak febr. 2-án lettem egészen biztos az érzéseimben, ekkor mondtam neki is először. Ami pedig ezután jött és jön: az a semmihez sem hasonlítható boldogság, a hazatérés legédesebb érzése!
A környezetünkben mindenki érzi rajtunk ezt a változást. Dehát lehet-e titkolni a boldogságot? Persze, hogy nem, hát nem csoda, ha más is érzi!
Életem boldogsága, megvalósult álmom, itt is köszönöm, hogy vagy nekem!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)