Van egy kedves dal, ami már napok óta jár a fejemben és.. hát, most lefordítottam.. igaz, a fordításommal megint nem vagyok túlzotan elégedett, de nem véletlenül gyakorlom :) mindenesetre kommenteket, kritikákat szívesen elfogadok! Íme a dal:
Az angol szövegét itt olvashatjátok:
http://www.sweetslyrics.com/631454.Marit%20Larsen%20-%20If%20a%20song%20could%20get%20me%20you.html
És itt jön az én zseniális fordításom:D :
Próbálhatnám keringővel
vagy rock'n'rolllal
a blues is szóba jöhet
ha egy dal is megtenné
énekelhetném hangosan vagy halkan
amikor elengedtelek, tudod:
azt gondoltam, jó volt ez így
s most már egyértelmű
Hát így megy ez
megpróbálhatnám a rock'n'rollt
a változtasd-meg-életed-mindörökre-dallamot
ha egy dal elhozhatna téged hozzám
játszhatnám hangosan vagy halkan
énekelhetném a rádióban
ha ez az, amit tennem kell
ha egy dal elhozhatna téged hozzám
mérföldeken át futnék
megállnék, majd repülni kezdenék
átszelném a szárazföldet és a tengert
ha hinnél nekem
nem kellett volna olyan nagy fájdalmat okoznom
ez a régi ház már nem otthonom
nélküled itt minden céltalanná vált
nincs több vesztenivaló időm
Hát így megy ez
megpróbálhatnám a rock'n'rollt
a változtasd-meg-életed-mindörökre-dallamot
ha egy dal elhozhatna téged hozzám
játszhatnám hangosan vagy halkan
énekelhetném a rádióban
ha ez az, amit tennem kell
ha egy dal elhozhatna téged hozzám
Ha egy dal átvezetne
végig énekelném az utat, ami egyenesen hozzád vezet
mondd, hogy tegyek, hogy jó legyen
mondd el most, még ma éjjel elkezdem!
Furcsa, mert már amikor megláttam a címét és először hallgattam, már akkor Chris jutott róla az eszembe... De most hogy le is fordítottam, most már mégjobban:O de rá és a vele kezdődő regényre gondolva talán ez a cím sem lenne rossz: "If a Mozart sonata could get me you":O
A "Talán nem kellett volna olyan nagy fájdalmat okoznom" kezdetű versszakba is bele tudom képzelni; pontosabban azt, hogy mit mondanék neki, ha újra beszélnénk v maileznénk.. Mégpedig azért, mert mostanában tényleg sokat gondolok rá megint és valahogy úgy érzem, hogy nem volt igazam, amikor megszakítottam vele a kapcsolatot. És fáj, hogy talán sohasem fogja már megtudni, hogy megbántam, hogy túlreagáltam, amikor sokáig nem írt, etc... Vagyis... talán megtudhatná, de csak akkor, ha újra megpróbálnám felvenni vele a kapcsolatot. De hát mit szólna már most, amikor január 4-én beszéltünk utojára?
Vááá, nehéz ez... csak lelkiismeret-furdalásom van. Furcsa, hogy most, amikor egész eddig úgy gondoltam, száz százalékban igazam van.
A most leírt eszmefuttatást csak néhányan értitek, akik követtetek Neonon is.A többieknek majd elhozom Chris történetét az elejétől, de csak akkor, ha még egy hét múlva is gondolok rá:D
április 30, 2012
április 29, 2012
FB: a nemzetközi kapcsolatok tárháza
Bevallom, nem szeretem a FB-t, mert folyamatosan azt hallom, hogy az embereket annyira behálózza, hogy azonkívül már máshogy nem is tudnak kommunikálni. Nem egy olyat hallottam, hogy a 9-12 éves kisgyerekek is éjjel-nappal a FB előtt ülnek. S ha találkoznak az osztálytársaikkal, akkor sem szóban beszélnek, hanem fogják az okostelóikat és szemtől szemben chatelnek a Face-en. Úgy biztos sokkal élvezetesebb...:S Ez nem kamu, tényleg van ilyen sajnos.
Én sokáig épp azért nem akartam regisztrálni oda, mert elegem lett abból, hogy sokan elvárják, hogy fent legyek, viszont élőben meg alig keresnek. Egyik ismerősöm is kérdezte, hogy fent vagyok-e, mert akkor tarthatnánk a kapcsolatot. Csakhogy a vicc a dologban, hogy ő épp itt dolgozik Dorogon, nem is messze onnan, ahol lakom. Szóval egyszer-kétszer azért szerintem fel tudna jönni hozzám, ha akarna, és nemcsak a FB az egyetlen kommunikációs lehetőség. Ha pedig ő mégis úgy gondolja, akkor az elég szomorú. Mindenesetre élőben azóta sem keres. Viszont ha fent lennék Face-en, még kevesebben keresnének és ezt nem akarom.
Tavaly szeptemberig úgy gondoltam, hogy ahhoz, hogy én regizzek Face-re, valami nagyon különleges dolognak vagy különleges embereknek kell lenniük ott. Olyanoknak, akikkel a távolság miatt egyelőre még egyébként sem tudnék élőben talizni, így tényleg a Face az egyetlen lehetőség a kontaktolásra.
Kik is ők? Nanná, hogy ausztrálok! ;)
A FB-nek sok rossz mellett az a jó oldala, hogy az IWIW-vel ellentétben nemzetközi. De mégjobban hangzik, ha úgy írom: interkontinentális. Vagyis sok más mellett sok ausztrál oldalra is be tudnék lépni, ill. lehet, h hamarabb találnék ausztrál levelezőtársakat, mint pl. a Students Of The Worldön, ahol 18-ból csak ketten válaszoltak, de ők is hamar eltűntek...
De végül tavaly szeptemberben pont a Students Of The Worldön megismert Chris miatt adtam meg magam és regiztem. Viszont abban biztos voltam, hogy nem leszek fenn sokat, mert annyira nem tetszett. Ki sem töltöttem az adatlapom, és az igazság az, hogy még Chrisnek sem szóltam, h fenn vagyok, az egész regisztráció egy fellángolás volt csak akkor, amikor tesóm beírta Chris teljes nevét és ott is megtaláltuk őt.
Azóta nem is léptem be. Megvoltam nélküle és miután januárban megszakadt a kapcsolat Chrissel, de FB-s mailek még mindig jöttek, törölni is akartam magam. De csak halogattam, halogattam. De épp ezen a héten jött egy mail a kedvenc melbourne-i blogom szerzőjétől, hogy létrehozott egy FB-oldalt Ausztráliáról és hogy mindenkit szeretettel vár. És emrt a blogját imádom, kíváncsi voltam az FB-oldalra is.
És ugyanazon a napon egy másik titokzatos mailt is kaptam:D egy norvégiai barátnőm hozzáadott annak a nemzetközi tábornak a FB-csoportjához (ICC), amiben 2009-ben vettem részt.
Gondoltam, ők tényleg nem közeliek, és tényleg a FB az egyetlen lehetőség, hogy tarthassam velük a kapcsolatot. És ki tudja, talán a nemzetközi csoport révén, amibe Anikó meghívott, még azt az olasz pasit is megtalálom, aki a táborban tetszett:D De a viccet félretéve: lehet, hogy semmi rossz nem lenen abban, ha időnként ránéznék a FB-re, főleg, ha ezeket a hasznos dolgokat (pl. levelezés angolul, interkontinentális kapcsolatfelvétel) aknázom ki rajta.
Így végül tegnap megadtam magam és - szeptember óta először - újra beléptem. Angolul írtam pár infót magamról az adatlapomra, meg böngésztem az ICC üzeneteit. Ja, meg felíratkoztam az ausztrál oldalra is, így most a hírfolyamomban megjelennek a frissítései :) nem is oyan rossz ez az FB, mint gondoltam!:D
Bár sosem leszek FB-fan vagy függő, jó, hogy van még egy hely, ami kicsit közelebb hozhatja a világot és benne két kiemelt kedvencemet: Itáliát és Ausztráliát :)
Én sokáig épp azért nem akartam regisztrálni oda, mert elegem lett abból, hogy sokan elvárják, hogy fent legyek, viszont élőben meg alig keresnek. Egyik ismerősöm is kérdezte, hogy fent vagyok-e, mert akkor tarthatnánk a kapcsolatot. Csakhogy a vicc a dologban, hogy ő épp itt dolgozik Dorogon, nem is messze onnan, ahol lakom. Szóval egyszer-kétszer azért szerintem fel tudna jönni hozzám, ha akarna, és nemcsak a FB az egyetlen kommunikációs lehetőség. Ha pedig ő mégis úgy gondolja, akkor az elég szomorú. Mindenesetre élőben azóta sem keres. Viszont ha fent lennék Face-en, még kevesebben keresnének és ezt nem akarom.
Tavaly szeptemberig úgy gondoltam, hogy ahhoz, hogy én regizzek Face-re, valami nagyon különleges dolognak vagy különleges embereknek kell lenniük ott. Olyanoknak, akikkel a távolság miatt egyelőre még egyébként sem tudnék élőben talizni, így tényleg a Face az egyetlen lehetőség a kontaktolásra.
Kik is ők? Nanná, hogy ausztrálok! ;)
A FB-nek sok rossz mellett az a jó oldala, hogy az IWIW-vel ellentétben nemzetközi. De mégjobban hangzik, ha úgy írom: interkontinentális. Vagyis sok más mellett sok ausztrál oldalra is be tudnék lépni, ill. lehet, h hamarabb találnék ausztrál levelezőtársakat, mint pl. a Students Of The Worldön, ahol 18-ból csak ketten válaszoltak, de ők is hamar eltűntek...
De végül tavaly szeptemberben pont a Students Of The Worldön megismert Chris miatt adtam meg magam és regiztem. Viszont abban biztos voltam, hogy nem leszek fenn sokat, mert annyira nem tetszett. Ki sem töltöttem az adatlapom, és az igazság az, hogy még Chrisnek sem szóltam, h fenn vagyok, az egész regisztráció egy fellángolás volt csak akkor, amikor tesóm beírta Chris teljes nevét és ott is megtaláltuk őt.
Azóta nem is léptem be. Megvoltam nélküle és miután januárban megszakadt a kapcsolat Chrissel, de FB-s mailek még mindig jöttek, törölni is akartam magam. De csak halogattam, halogattam. De épp ezen a héten jött egy mail a kedvenc melbourne-i blogom szerzőjétől, hogy létrehozott egy FB-oldalt Ausztráliáról és hogy mindenkit szeretettel vár. És emrt a blogját imádom, kíváncsi voltam az FB-oldalra is.
És ugyanazon a napon egy másik titokzatos mailt is kaptam:D egy norvégiai barátnőm hozzáadott annak a nemzetközi tábornak a FB-csoportjához (ICC), amiben 2009-ben vettem részt.
Gondoltam, ők tényleg nem közeliek, és tényleg a FB az egyetlen lehetőség, hogy tarthassam velük a kapcsolatot. És ki tudja, talán a nemzetközi csoport révén, amibe Anikó meghívott, még azt az olasz pasit is megtalálom, aki a táborban tetszett:D De a viccet félretéve: lehet, hogy semmi rossz nem lenen abban, ha időnként ránéznék a FB-re, főleg, ha ezeket a hasznos dolgokat (pl. levelezés angolul, interkontinentális kapcsolatfelvétel) aknázom ki rajta.
Így végül tegnap megadtam magam és - szeptember óta először - újra beléptem. Angolul írtam pár infót magamról az adatlapomra, meg böngésztem az ICC üzeneteit. Ja, meg felíratkoztam az ausztrál oldalra is, így most a hírfolyamomban megjelennek a frissítései :) nem is oyan rossz ez az FB, mint gondoltam!:D
Bár sosem leszek FB-fan vagy függő, jó, hogy van még egy hely, ami kicsit közelebb hozhatja a világot és benne két kiemelt kedvencemet: Itáliát és Ausztráliát :)
április 27, 2012
Jövőépítésem története 4. rész - az újabb meglepetés :)
És még mindig nincs vége a sztorinak! De ebből a részből végre kiderül, miért érek rá annyira a szakdogával és az államvizsgával. Ezután az álomépítős sztori után pedig más témával jövök majd :)
Jan. 31-én, amikor körbe tudtam volna repülni a Földet a boldogságtól, hogy mégiscsak van jövőm, arra is gondoltam, hogy ha most össze is jön az eredeti olasz tervem, azért az angolt sem fogom hanyagolni.
És február 2-án kiderült, hogy nem is szabad!
Ugyanis megtudtam, hogy tényleg indul a várva várt olasz szakfordítói mesterképzés, csakhogy.. az angol szakfordítói képzésen belül!!! Vagyis: a képzést két szakirányon lehet végezni, az egyik szakirány az angol és a másik egy választható nyelv, ami nálam persze egyértelműen az olasz lesz. Az olaszon kívül választható még a francia és a spanyol, de bármit is választasz, az !!!ANGOL!!! kötelező, mert az egész szakfordítói képzés az angol tanszék kezében van, ők szervezik!
Amikor ezt először meghallottam, felcsillant a szemem, hisz vannak ám terveim az angollal is ;) másrészt meg rögtön az jutott az eszembe, hogy kettő több, mint az egy, így csak nyerhetek azzal, ha elvégzek egy két szakirányos képzést.
De aztán megijedtem, amikor megtudtam, hogy a jelentkezőktől felsőfokú angol nyelvvizsgát kérnek..:( a fentiek után ez mondjuk egyértelmű is, hisz egy komoly mesterképzésre azért nem lehet ám csak úgy betoppanni a semmiből.. de akkor is, ha msot szeptemberre jelentkeznék, márpedig arra akartam (az olasz miatt persze), hogyan hozhatnék össze egy felsőfokú angolt májusig? Hát osztottam-szoroztam, és arra jutottam, hogy képtelenség lenne... Bár 2011 nyara óta frissítgettem az angolom (pl. maileztem Ausztráliával, meg ilyenek), de azért messze nem vagyok még azon a szinten, hogy s.o.s lezavarjak egy felsőfokút.
Ezért február közepén felvettem a kapcsolatot az angolos tanárokkal és megkérdeztem, nem lehetne-e arról szó, hogy az olasz diplomámat fogadják el felsőfokú nyelvvizsgának,vagyis az olaszt első nyelvként, az angolt meg csak másodiknak és akkor abból elég lenne a középfokú is. Azt írták, hogyha sikeres felvételi vizsgát teszek, nem fontos a felsőfokú angol. Jaaaj, tényleg, még felvételi vizsga is lenne, angolból is! De nem középszinten kérdezik, még az olaszos hallgatóktól sem, abban biztos voltam.. Ha valamennyire most megy is az angol.. akkor sem egyetemi szinten, ez száz! Ha valamilyen csoda folytán sikerülen a vizsgám és fel is vennének, akkor is sokat nyűglődnék, mert az egyetemi angol alapok hiányoznak. Így csak a képzés olasz részére tudnék építeni, az angollal meg megszenvednék, ez biztos..
Így végül febr. 15-én vettem egy nagy levegőt és elhatároztam azt, amit annyira nem akartam, de most mégis szükség van rá.. Ez pedig nem más, mint, hogy kihagyok egy évet; időre van szükségem ahhoz, hogy egyetemi szintre hozzam az angolom, ezért jön jól az az egy év. Ez idő alatt az egyetemi könyvtárból beszerzem majd a legtöbb anyagot, ami ebben segíthet. Ezen kívül, hogy teljesen biztos legyen, benevezek egy felsőfokú angolra is. Szóval unatkozni semmiképp sem fogok az alatt az egy év alatt, az biztos, főleg, hogy febr. 18-ától angol különórákra is járok! S ha minden terv sikerül (márpedigmiért ne sikerülne?), akkor jelentkezem a 2013 szeptemberében induló fordítói mesterképzésre. Akárhogy is nézem, sokkal nagyobb esélyekkel fogok indulni, mintha most felvételiztem volna! Szóval épülget a jövőm, semmi gond nem lesz!
Hát emiatt nem gáz, hogy nem államvizsgázom most júniusban, hanem csak decemberben! :) az angol felkészülés révén is időm,mint a tenger ;)
A lehetőségek tehát már adottak, most már csak rajtam áll, hogy egy igazán szép, "olasztrál" (olasz-ausztrál) jövőt építsek magamnak! :)
Jan. 31-én, amikor körbe tudtam volna repülni a Földet a boldogságtól, hogy mégiscsak van jövőm, arra is gondoltam, hogy ha most össze is jön az eredeti olasz tervem, azért az angolt sem fogom hanyagolni.
És február 2-án kiderült, hogy nem is szabad!
Ugyanis megtudtam, hogy tényleg indul a várva várt olasz szakfordítói mesterképzés, csakhogy.. az angol szakfordítói képzésen belül!!! Vagyis: a képzést két szakirányon lehet végezni, az egyik szakirány az angol és a másik egy választható nyelv, ami nálam persze egyértelműen az olasz lesz. Az olaszon kívül választható még a francia és a spanyol, de bármit is választasz, az !!!ANGOL!!! kötelező, mert az egész szakfordítói képzés az angol tanszék kezében van, ők szervezik!
Amikor ezt először meghallottam, felcsillant a szemem, hisz vannak ám terveim az angollal is ;) másrészt meg rögtön az jutott az eszembe, hogy kettő több, mint az egy, így csak nyerhetek azzal, ha elvégzek egy két szakirányos képzést.
De aztán megijedtem, amikor megtudtam, hogy a jelentkezőktől felsőfokú angol nyelvvizsgát kérnek..:( a fentiek után ez mondjuk egyértelmű is, hisz egy komoly mesterképzésre azért nem lehet ám csak úgy betoppanni a semmiből.. de akkor is, ha msot szeptemberre jelentkeznék, márpedig arra akartam (az olasz miatt persze), hogyan hozhatnék össze egy felsőfokú angolt májusig? Hát osztottam-szoroztam, és arra jutottam, hogy képtelenség lenne... Bár 2011 nyara óta frissítgettem az angolom (pl. maileztem Ausztráliával, meg ilyenek), de azért messze nem vagyok még azon a szinten, hogy s.o.s lezavarjak egy felsőfokút.
Ezért február közepén felvettem a kapcsolatot az angolos tanárokkal és megkérdeztem, nem lehetne-e arról szó, hogy az olasz diplomámat fogadják el felsőfokú nyelvvizsgának,vagyis az olaszt első nyelvként, az angolt meg csak másodiknak és akkor abból elég lenne a középfokú is. Azt írták, hogyha sikeres felvételi vizsgát teszek, nem fontos a felsőfokú angol. Jaaaj, tényleg, még felvételi vizsga is lenne, angolból is! De nem középszinten kérdezik, még az olaszos hallgatóktól sem, abban biztos voltam.. Ha valamennyire most megy is az angol.. akkor sem egyetemi szinten, ez száz! Ha valamilyen csoda folytán sikerülen a vizsgám és fel is vennének, akkor is sokat nyűglődnék, mert az egyetemi angol alapok hiányoznak. Így csak a képzés olasz részére tudnék építeni, az angollal meg megszenvednék, ez biztos..
Így végül febr. 15-én vettem egy nagy levegőt és elhatároztam azt, amit annyira nem akartam, de most mégis szükség van rá.. Ez pedig nem más, mint, hogy kihagyok egy évet; időre van szükségem ahhoz, hogy egyetemi szintre hozzam az angolom, ezért jön jól az az egy év. Ez idő alatt az egyetemi könyvtárból beszerzem majd a legtöbb anyagot, ami ebben segíthet. Ezen kívül, hogy teljesen biztos legyen, benevezek egy felsőfokú angolra is. Szóval unatkozni semmiképp sem fogok az alatt az egy év alatt, az biztos, főleg, hogy febr. 18-ától angol különórákra is járok! S ha minden terv sikerül (márpedigmiért ne sikerülne?), akkor jelentkezem a 2013 szeptemberében induló fordítói mesterképzésre. Akárhogy is nézem, sokkal nagyobb esélyekkel fogok indulni, mintha most felvételiztem volna! Szóval épülget a jövőm, semmi gond nem lesz!
Hát emiatt nem gáz, hogy nem államvizsgázom most júniusban, hanem csak decemberben! :) az angol felkészülés révén is időm,mint a tenger ;)
A lehetőségek tehát már adottak, most már csak rajtam áll, hogy egy igazán szép, "olasztrál" (olasz-ausztrál) jövőt építsek magamnak! :)
Jövőépítésem története 3. rész - csodák igenis léteznek!
A most következő bejegyzés jan. 31-én született. A régi blogomon persze ez is megjelent, de biztos kevesen láttátok, így most megosztom itt is, hisz felejthetetlen része az álomépítésem történetének. Nem is írok hozzá, nem is veszek el belőle, úgy olvashatjátok, ahogy akkor írtam. Csak egy kis magyarázat az elejéhez: az "elkésett házidogá"-nak, amiről az elején írok, az a története, hogy első félévben ütközött két órám és az egyiket annyira elfelejtettem, hgoy csak vizsgaidőszak legvégén jutott az eszembe; és csak akkor írtam meg rá egy szemináriumi dolgozatot, egy délután alatt:O ezt egy pénteki napon elküldtem értékelésre (jobb később, mint soha:D), de hétvégén nem jött hír róla. Innen már írok róla ebben a bejegyzésben, de a bejegyzésnek valójában nem is ez a lényege. A lényege ennél sokkal felejthetetlenebb!
2012. január 31. kedd
"Amikor tegnap reggel felkeltem, még nem is sejtettem, hogy egy olyan napra ébredtem, ami megajándékoz egy leírhatatlanul csodálatos hírrel!!!
Na de menjünk szép sorjában, először leírom az előzményét, ami annyira nem csoda, de megtörtént:D Szóval mivel egész hétvégén, sőt még tegnap egész nap sem jött semmi hír az elkésett házidogámmal kapcsolatban, felhívtam azt a barátnőmet, aki szinte mindennap ott van az egyetemen, függetlenül attól, h vannak-e órái v vizsgái (ahha, talán ő még nálam is fanatikusabb, de szigorúan jó értelemben!). Elmeséltem neki a házidogás sztorit és megkérdeztem, látta-e tegnap a házidoga címzettjét, vagy tud-e vmit róla. Kiderült, hogy utoljára egy hete látta és nem tudja, mikor lesz elérhető. Ez a hír persze nem derített fel, viszont a barátnőm csengő hangja annál inkább: már rég hallottam ilyen vidámnak! És hogy miért volt ilyen vidám? Erről mindjárt, csak előtte még leírom, h kb. öt perc alatt kiötlöttük, hogyan léphessek mégis kapcsolatba a tanárral, úgyhogy még aznap este meglett a jegyem is. Hármast kaptam, amiben szerintem két dolog lehet benne. Az egyik, hogy az uccsó percben adtam be a dogát, a másik, hogy az ideji félév témája nem az volt, ami a tavalyi félévé, s bár a mailben megmagyaráztam, miért írok a tavalyiról, mégis jobban elfogadta volna, ha az idejiről írok. Tanulság: ha ütköznek az óráid, mindenképp keresd fel még félév közben a tanárt, akihez nem tudsz bejárni és beszéljétek meg a dolgot!:O Mindenesetre a négyes átlag még így is megvan, =(ha jól számoltam), szóval még mindig noooparaaa!
És akkor most megosztom a fantasztikus hírt, amit tegnap kaptam, de előtte.. előtte szeretnék idézni "Blogbarátnőm" egyik kommentjéből, amit a 2011-es összefoglalómhoz írt:
"Egyebkent ami az almodat illeti, talan tenyleg most Ausztralia var rad. De idovel ez ugyis kiderul.
Az pedig, hogy 2012 mit iger, azt nem tudhatom. De egy biztos! Neked csupa jot;) Jol kezdodott jol fog vegzodni!:) "
Nos, 2011 novemberétől, amikor úgy tűnt, végképp semmi remény sincs arra, hogy olasz szakfordítói képzés induljon nálunk, tényleg azt hittem, hogy ez egy jel, hogy Itália helyett jobban vár Ausztrália, mert úgy tűnt, csak az angolra lesz lehetőség 2012-ben. De végül tegnap üzent Itália is, hogy mégiscsak szeretne engem!:O
Ugyanis, amikor tegnap el akartam köszönni a barátnőmtől, ő hirtelen ezt mondta: "ja, és hogy azért valami jó hírt is mondjak: meg van hirdetve a honlapunkon a szakfordító és tolmács mesterképzés, a tanárival együtt!"
Alig tudtam megszólalni, nem hittem a fülemnek, hirtelen csak ennyit tudtam kérdezni: "biztos... biztos, hogy... nem értettél félre valamit?" "Nem nem, tegnap született a döntés, és már fenn is van a honlapon, nézd csak meg!"
Remegő ujjakkal beírtam a címünket. És igen, tényleg ott volt a hír a főoldalon, jan. 30-i dátummal! Háromszor is elolvastam, de még akkor is alig tudtam elhinni, az örömtől könnyezve mutattam meg anyunak, aki szintén majdnem elsírta magát :)
Ez tényleg egy valódi csoda, mert erre a döntésre már senki sem számított, tavaly november óta még a tanárszakra is alig volt remény, a fordítóira meg végképp nem! Novembertől mondogattam, hogy valami csodára lenne szükség ahhoz, hogy biztos jövőm lehessen. 2011 novemberében még nem is sejtettem, hogy 2012 el fogja hozni ezt a csodát, aminek épp a legjobb barátnőm lesz a hírnöke!
Most már méginkább hiszek abban, hogy a lehetetlen nem létezik, minden lehetséges! Már nem félek attól, hogy mi lesz a jövőm, mert tudom, hogy teljesülni fog mindaz, amiről már 15 éves korom óta álmodom! Éljen 2012 a Lehetőségek Éve! Szani! Igazad volt! :)
Hát.. mit is mondhatnék? Csodák igenis léteznek! 2012 jan. 30-ától újra hiszek bennük!"
2012. január 31. kedd
"Amikor tegnap reggel felkeltem, még nem is sejtettem, hogy egy olyan napra ébredtem, ami megajándékoz egy leírhatatlanul csodálatos hírrel!!!
Na de menjünk szép sorjában, először leírom az előzményét, ami annyira nem csoda, de megtörtént:D Szóval mivel egész hétvégén, sőt még tegnap egész nap sem jött semmi hír az elkésett házidogámmal kapcsolatban, felhívtam azt a barátnőmet, aki szinte mindennap ott van az egyetemen, függetlenül attól, h vannak-e órái v vizsgái (ahha, talán ő még nálam is fanatikusabb, de szigorúan jó értelemben!). Elmeséltem neki a házidogás sztorit és megkérdeztem, látta-e tegnap a házidoga címzettjét, vagy tud-e vmit róla. Kiderült, hogy utoljára egy hete látta és nem tudja, mikor lesz elérhető. Ez a hír persze nem derített fel, viszont a barátnőm csengő hangja annál inkább: már rég hallottam ilyen vidámnak! És hogy miért volt ilyen vidám? Erről mindjárt, csak előtte még leírom, h kb. öt perc alatt kiötlöttük, hogyan léphessek mégis kapcsolatba a tanárral, úgyhogy még aznap este meglett a jegyem is. Hármast kaptam, amiben szerintem két dolog lehet benne. Az egyik, hogy az uccsó percben adtam be a dogát, a másik, hogy az ideji félév témája nem az volt, ami a tavalyi félévé, s bár a mailben megmagyaráztam, miért írok a tavalyiról, mégis jobban elfogadta volna, ha az idejiről írok. Tanulság: ha ütköznek az óráid, mindenképp keresd fel még félév közben a tanárt, akihez nem tudsz bejárni és beszéljétek meg a dolgot!:O Mindenesetre a négyes átlag még így is megvan, =(ha jól számoltam), szóval még mindig noooparaaa!
És akkor most megosztom a fantasztikus hírt, amit tegnap kaptam, de előtte.. előtte szeretnék idézni "Blogbarátnőm" egyik kommentjéből, amit a 2011-es összefoglalómhoz írt:
"Egyebkent ami az almodat illeti, talan tenyleg most Ausztralia var rad. De idovel ez ugyis kiderul.
Az pedig, hogy 2012 mit iger, azt nem tudhatom. De egy biztos! Neked csupa jot;) Jol kezdodott jol fog vegzodni!:) "
Nos, 2011 novemberétől, amikor úgy tűnt, végképp semmi remény sincs arra, hogy olasz szakfordítói képzés induljon nálunk, tényleg azt hittem, hogy ez egy jel, hogy Itália helyett jobban vár Ausztrália, mert úgy tűnt, csak az angolra lesz lehetőség 2012-ben. De végül tegnap üzent Itália is, hogy mégiscsak szeretne engem!:O
Ugyanis, amikor tegnap el akartam köszönni a barátnőmtől, ő hirtelen ezt mondta: "ja, és hogy azért valami jó hírt is mondjak: meg van hirdetve a honlapunkon a szakfordító és tolmács mesterképzés, a tanárival együtt!"
Alig tudtam megszólalni, nem hittem a fülemnek, hirtelen csak ennyit tudtam kérdezni: "biztos... biztos, hogy... nem értettél félre valamit?" "Nem nem, tegnap született a döntés, és már fenn is van a honlapon, nézd csak meg!"
Remegő ujjakkal beírtam a címünket. És igen, tényleg ott volt a hír a főoldalon, jan. 30-i dátummal! Háromszor is elolvastam, de még akkor is alig tudtam elhinni, az örömtől könnyezve mutattam meg anyunak, aki szintén majdnem elsírta magát :)
Ez tényleg egy valódi csoda, mert erre a döntésre már senki sem számított, tavaly november óta még a tanárszakra is alig volt remény, a fordítóira meg végképp nem! Novembertől mondogattam, hogy valami csodára lenne szükség ahhoz, hogy biztos jövőm lehessen. 2011 novemberében még nem is sejtettem, hogy 2012 el fogja hozni ezt a csodát, aminek épp a legjobb barátnőm lesz a hírnöke!
Most már méginkább hiszek abban, hogy a lehetetlen nem létezik, minden lehetséges! Már nem félek attól, hogy mi lesz a jövőm, mert tudom, hogy teljesülni fog mindaz, amiről már 15 éves korom óta álmodom! Éljen 2012 a Lehetőségek Éve! Szani! Igazad volt! :)
Hát.. mit is mondhatnék? Csodák igenis léteznek! 2012 jan. 30-ától újra hiszek bennük!"
Jövőépítésem története 2. rész - mélypont és egy új terv
Na megint megszegtem az ígéretem és nem fejeztem be az álomépítésem történetét.. de most itt vagyok és folytatom :) Az idézőjelek azért vannak, mert a most következő sorokat már tavaly decemberben ill. most januárban megírtam, most csak kiegészítettem.
Ugye ott hagytam abba, hogy szakfordítói képzésre szeretnék jelentkezni az alapképzés után. Innen folytatom:
"Igen ám, csakhogy... tavaly novemberben úgy tűnt, hogy nem fog indulni olasz szakfordítói képzés az alapképzés után. Így napról napra kérdezgettem, mi lesz így a nagy fordítói álmommal? Hisz már 15 éves koromban eldöntöttem, hogy olasz szak- vagy műfordító szeretnék lenni, hát az nem lehet, hogy ne valósuljon meg!
Teljesen összetörtem.. Pláne, hogy decemberben kaptam még egy sokkoló hírt.
December 7-én kiírtak egy pályázatot az egyetemen egy kéthetes velencei kurzusra, ami jövő májusban lesz és az olasz, mint idegennyelv tanításáról szól. Mivel a három év alatt még sohasem voltam egyetemi úton Itáliában, gondoltam, megpróbálom, nincs vesztenivalóm. Kitöltöttem én is a pályázati űrlapot, amin kérdezték a szakot, évfolyamot, az utolsó két féléves tanulmányi átlagot és hogy voltam-e már ösztöndíjjal külföldön. Ezen kívül egy rövid bemutatót is kértek olaszul az olasz szakról (hogy felmérjék a nyelvhelyességem meg ilyenek). Ezt a bemutatót különösen nagy szeretettel írtam és a lehető legválasztékosabb olaszságommal fogalmaztam :) ezzel nem is volt gond, erre öt pontot kaptam, meg arra is kaptam pontot, hogy nem voltam még ösztöndíjjal külföldön. De ami mégis lehúzta az eredményem, az sajnos az uccsó két féléves tanulmányi átlagom volt: az egyik 3,97 (ami pedig majdnem négyes és csak azért nem lett jobb, mert másodév első félévében 17 órám volt hetente és bármennyire is igyekeztem, nem tudtam mindenből jó jegyet szerezni..), a másik 4,29. És mivel csak 10-en mehetnek, én emiatt nem vagyok köztük. Ha mondjuk az egyik 4,35 lenne, a másik meg 4,45 pl. akkor nem lenne kérdés, hogy beválasztanak. De így szó sem lehetett róla (tegnap délben írták ki a nyerteseket és én a 10-ből tizenharmadik vagyok.) Persze a nyertesek között négyen is vannak, akik már voltak Itáliában az egyetemmel, csak jobb az átlaguk az enyémnél! Igazságtalanság, hogy nincs esélyem velük szemben!
Évek óta mondogatják nekem, hogy nem lehet mindig mindenből ötöst szerezni, főleg egyetemen és ne keseredjek el, ha valamiből nem sikerül a jó jegy. És akkor tessék! Most életem egy nagy lehetőségéről maradok le pont amiatt, hogy nincs mindenből ötösöm! A zsenik meg mehetnek, akik már egyébként is voltak!
Egyszerűen képtelen vagyok ezt feldolgozni. A világvégét 2012-re jósolják, de én most úgy érzem, már itt van. Összetört az álmom. Úgy érzem, hiába igyekeztem mindig mindent megtenni, minden hiábavaló volt. Az olaszt pedig mindig is szerettem, különben nem mentem volna olasz szakra. A legnagyobb hiányosságom talán az, hogy bármennyire is szeretem, nem vagyok zseni és így becsúsznak néha rosszabb jegyek is... De akkor is miért történik ez? Miért kaptam pont most, harmadévben egy olyan jelet, mintha rosszul választotttam volna?
Mert az, hogy sem a fordítói képzés, sem egy olaszországi lehetőség nem jön össze nekem, az valahogy olyan, mintha azt sugallná, hgoy rossz helyen vagyok. Ami azért sokkoló, mert a három év alatt sosem éreztem, hogy rosszul választottam volna, az álmaimnak éltem és úgy tűnt, meg is valósulnak. De most?...
A 2011-es decemberi napjaimat ezek a gondolatok határozták meg. De aztán, decemberben, ahogy kutattam a jövőmet, felfedeztem egy nagyon jónak ígérkező fordítói lehetőséget. A Debreceni Egyetem olyan szakfordítói képzést írt ki, amiben egyszerűen minden benne van, az irodalmi nyelvtől a politikai és jogi nyelven át az orvosiig, tényleg minden! Egyetlen kis gond van vele: mégpedig az, hogy nem olasz, hanem angol. De lehet, hogy ez nem is gond, hanem jel? És akkor lehetséges lenne, hogy Ausztrália tényleg vár engem? :)
Ebbe olyan álomszerű belegondolni.. De úgy tűnik, tényleg bármi megtörténhet. Ha államvizsga után tényleg elvégezném ezt a sokoldalú angol fordítói képzést (persze nem rögtön, hanem előtte letennék egy középfokút angolból, mert az a képzés egyik alapfeltétele), a nyelv révén egész biztos, hogy minden eddiginél közelebb kerülnék a szeretett Ötödik Kontinenshez. Csak az a nagy kérdés, hogy vajon szeretem-e annyira az angolt, mint Ausztráliát?XD
Hát 2011 sok különös emléken kívül végül ezt a nagy kérdést is itthagyta nekem:D de erre szerintem csak úgy kb. 2012 októberében fogok tudni válaszolni. Akkor ugyanis már nyelvsuliba fogok járni angolra, mert a nyelvvizsgát mindenképp le szeretném tenni. Aztán, ha megvan, utána még eldönthetem, hogy tényleg megyek-e Debrecenbe vagy sem. A lényeg, hogy mindig csak előre!"
Hát végül ez volt az a terv,amivel a 2011-es évet kezdtem. De a következő bejegyzésből, - amit január 31-én írtam, - kiderül, hogy ez csak az első verzió volt :)
Ugye ott hagytam abba, hogy szakfordítói képzésre szeretnék jelentkezni az alapképzés után. Innen folytatom:
"Igen ám, csakhogy... tavaly novemberben úgy tűnt, hogy nem fog indulni olasz szakfordítói képzés az alapképzés után. Így napról napra kérdezgettem, mi lesz így a nagy fordítói álmommal? Hisz már 15 éves koromban eldöntöttem, hogy olasz szak- vagy műfordító szeretnék lenni, hát az nem lehet, hogy ne valósuljon meg!
Teljesen összetörtem.. Pláne, hogy decemberben kaptam még egy sokkoló hírt.
December 7-én kiírtak egy pályázatot az egyetemen egy kéthetes velencei kurzusra, ami jövő májusban lesz és az olasz, mint idegennyelv tanításáról szól. Mivel a három év alatt még sohasem voltam egyetemi úton Itáliában, gondoltam, megpróbálom, nincs vesztenivalóm. Kitöltöttem én is a pályázati űrlapot, amin kérdezték a szakot, évfolyamot, az utolsó két féléves tanulmányi átlagot és hogy voltam-e már ösztöndíjjal külföldön. Ezen kívül egy rövid bemutatót is kértek olaszul az olasz szakról (hogy felmérjék a nyelvhelyességem meg ilyenek). Ezt a bemutatót különösen nagy szeretettel írtam és a lehető legválasztékosabb olaszságommal fogalmaztam :) ezzel nem is volt gond, erre öt pontot kaptam, meg arra is kaptam pontot, hogy nem voltam még ösztöndíjjal külföldön. De ami mégis lehúzta az eredményem, az sajnos az uccsó két féléves tanulmányi átlagom volt: az egyik 3,97 (ami pedig majdnem négyes és csak azért nem lett jobb, mert másodév első félévében 17 órám volt hetente és bármennyire is igyekeztem, nem tudtam mindenből jó jegyet szerezni..), a másik 4,29. És mivel csak 10-en mehetnek, én emiatt nem vagyok köztük. Ha mondjuk az egyik 4,35 lenne, a másik meg 4,45 pl. akkor nem lenne kérdés, hogy beválasztanak. De így szó sem lehetett róla (tegnap délben írták ki a nyerteseket és én a 10-ből tizenharmadik vagyok.) Persze a nyertesek között négyen is vannak, akik már voltak Itáliában az egyetemmel, csak jobb az átlaguk az enyémnél! Igazságtalanság, hogy nincs esélyem velük szemben!
Évek óta mondogatják nekem, hogy nem lehet mindig mindenből ötöst szerezni, főleg egyetemen és ne keseredjek el, ha valamiből nem sikerül a jó jegy. És akkor tessék! Most életem egy nagy lehetőségéről maradok le pont amiatt, hogy nincs mindenből ötösöm! A zsenik meg mehetnek, akik már egyébként is voltak!
Egyszerűen képtelen vagyok ezt feldolgozni. A világvégét 2012-re jósolják, de én most úgy érzem, már itt van. Összetört az álmom. Úgy érzem, hiába igyekeztem mindig mindent megtenni, minden hiábavaló volt. Az olaszt pedig mindig is szerettem, különben nem mentem volna olasz szakra. A legnagyobb hiányosságom talán az, hogy bármennyire is szeretem, nem vagyok zseni és így becsúsznak néha rosszabb jegyek is... De akkor is miért történik ez? Miért kaptam pont most, harmadévben egy olyan jelet, mintha rosszul választotttam volna?
Mert az, hogy sem a fordítói képzés, sem egy olaszországi lehetőség nem jön össze nekem, az valahogy olyan, mintha azt sugallná, hgoy rossz helyen vagyok. Ami azért sokkoló, mert a három év alatt sosem éreztem, hogy rosszul választottam volna, az álmaimnak éltem és úgy tűnt, meg is valósulnak. De most?...
A 2011-es decemberi napjaimat ezek a gondolatok határozták meg. De aztán, decemberben, ahogy kutattam a jövőmet, felfedeztem egy nagyon jónak ígérkező fordítói lehetőséget. A Debreceni Egyetem olyan szakfordítói képzést írt ki, amiben egyszerűen minden benne van, az irodalmi nyelvtől a politikai és jogi nyelven át az orvosiig, tényleg minden! Egyetlen kis gond van vele: mégpedig az, hogy nem olasz, hanem angol. De lehet, hogy ez nem is gond, hanem jel? És akkor lehetséges lenne, hogy Ausztrália tényleg vár engem? :)
Ebbe olyan álomszerű belegondolni.. De úgy tűnik, tényleg bármi megtörténhet. Ha államvizsga után tényleg elvégezném ezt a sokoldalú angol fordítói képzést (persze nem rögtön, hanem előtte letennék egy középfokút angolból, mert az a képzés egyik alapfeltétele), a nyelv révén egész biztos, hogy minden eddiginél közelebb kerülnék a szeretett Ötödik Kontinenshez. Csak az a nagy kérdés, hogy vajon szeretem-e annyira az angolt, mint Ausztráliát?XD
Hát 2011 sok különös emléken kívül végül ezt a nagy kérdést is itthagyta nekem:D de erre szerintem csak úgy kb. 2012 októberében fogok tudni válaszolni. Akkor ugyanis már nyelvsuliba fogok járni angolra, mert a nyelvvizsgát mindenképp le szeretném tenni. Aztán, ha megvan, utána még eldönthetem, hogy tényleg megyek-e Debrecenbe vagy sem. A lényeg, hogy mindig csak előre!"
Hát végül ez volt az a terv,amivel a 2011-es évet kezdtem. De a következő bejegyzésből, - amit január 31-én írtam, - kiderül, hogy ez csak az első verzió volt :)
április 25, 2012
Jövőépítésem története - 1. rész
Ahogy hétfőn ígértem, most fényt derítek arra, hogy miért nem felvételiztem ebben az évben a mesterszakra :) azt hiszem, ezt a sztorit is több részben fogom feltenni:D
Ugye a blogom címében benne van, hogy álomépítő vagyok. De mi is az álmom (azon túl persze, hogy eljussak Ausztráliába)?
Nos.. az egész 2005-ben kezdődött:D 15 éves koromban elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, én szakfordító leszek. Mégpedig olasz nyelvterületen. Ezt az ötletet az adta, hogy már régebb óta szerettem Andrea Bocellit és ahogy olvasgattam róla, megtudtam, hogy 2000-ben írt egy önéletrajzi könyvet. Na, ezt azonnal el szerettem volna olvasni. Igen ám, csakhogy magyarul nem jelent meg. Kicsit szomorú voltam, mert nagyon meg szerettem volna ismerni Bocellit, de nemcsak úgy, ahogy az újságok írnak róla, hanem közelebbről is, de tudtam, hogy ez csak akkor lehetséges, ha egyszer elolvashatom a könyvét. Ennek pedig csak egy módja van: ha megtanulok olaszul és ha már "perfect" vagyok, lefordítom!
Ez egy hatalmas álom. De ahogy elhatároztam, egyre többet hallgattam a dalait és egyre jobban hatalmába kerített az olasz nyelv szépsége. Bocelli dalainak a hallgatását hamarosan követte az olasz tévé felfedezése; 2005 nyarán szinte mindennap bekapcsoltam és napról napra úgy éreztem, küldetésem van ezzel a csodálatos nyelvvel.
Ebben aztán az is megerősített, hogy 2005 szeptemberében ellátogattunk Velencébe anyuval és a keresztszüleimmel. Felejthetetlen élmény volt (erről majd bővebben az itáliai élménybeszámolóimnál) és úgy jöttem vissza, hogy tele voltam olasz tervekkel.
A legintenzívebben 2006-ban kezdtem el az olaszt, akkorra tudtam olyan könyvet szerezni, amivel autodidakta módon is könnyű tanulni. A könyvet valójában a bátyám találta a neten; egyik legnagyobb ajándék, amit tőle kaptam :) Attól kezdve minden szabadidőmet az olasznak szenteltem. Suliidőben már jóformán hétfőtől a pénteket vártam, hogy újra és újra belevethessem magam. A suliban angolt és németet tanultam, de akkor még az angol sem tetszett annyira, mint az olasz.
2009-ben, amikor felvételiztem az egyetemre, egy kedves barátnőm tanácsára le is tettem egy középfokút. Emiatt sokan csodálnak, pedig valójában csak a könyv volt jó, amiből egyedül tanultam, meg persze neten szereztem pár olasz ismerőst, akik szintén sokat segítettek. Ami pedig tényleg megkönynítette, az a nyelv és ország iránti szerelmem.
Az egyetemen is azért mentem olasz szakra, hgoy jobban megismerhessem Itália kultúráját, történelmét, és hogy gazdagíthassam az olasz szókincsemet, hisz olasz szakon szinte az összes órát olaszul tartják. És apropó szókincs: van egy tárgy, ami különösen vonzott. Ez pedig nem más, mint a fordítástechnika!
Különböző témájú szövegeket fordítottunk: irodalmi, művtöris, történelmi-politikai, időnként még egy kis műszaki fordítás si volt. Magyarról olaszra is fordítottunk újságcikkeket, bennem pedig napról napra nőtt a vágy, hogy egyszer profi fordító lehessek. Ez pedig úgy valósulhat meg, ha a hároméves alapképzés után elvégeznék egy fordítói mesterképzést is.
Hm.. de eltelt az idő... most itt félbehagyom a sztorit, mert mindjárt kezdődik a délutáni irodalomtörténet szemináriumom (ahha,most is itt vagoyk az egyetemen:D) De este v hnap jövök!
Ugye a blogom címében benne van, hogy álomépítő vagyok. De mi is az álmom (azon túl persze, hogy eljussak Ausztráliába)?
Nos.. az egész 2005-ben kezdődött:D 15 éves koromban elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, én szakfordító leszek. Mégpedig olasz nyelvterületen. Ezt az ötletet az adta, hogy már régebb óta szerettem Andrea Bocellit és ahogy olvasgattam róla, megtudtam, hogy 2000-ben írt egy önéletrajzi könyvet. Na, ezt azonnal el szerettem volna olvasni. Igen ám, csakhogy magyarul nem jelent meg. Kicsit szomorú voltam, mert nagyon meg szerettem volna ismerni Bocellit, de nemcsak úgy, ahogy az újságok írnak róla, hanem közelebbről is, de tudtam, hogy ez csak akkor lehetséges, ha egyszer elolvashatom a könyvét. Ennek pedig csak egy módja van: ha megtanulok olaszul és ha már "perfect" vagyok, lefordítom!
Ez egy hatalmas álom. De ahogy elhatároztam, egyre többet hallgattam a dalait és egyre jobban hatalmába kerített az olasz nyelv szépsége. Bocelli dalainak a hallgatását hamarosan követte az olasz tévé felfedezése; 2005 nyarán szinte mindennap bekapcsoltam és napról napra úgy éreztem, küldetésem van ezzel a csodálatos nyelvvel.
Ebben aztán az is megerősített, hogy 2005 szeptemberében ellátogattunk Velencébe anyuval és a keresztszüleimmel. Felejthetetlen élmény volt (erről majd bővebben az itáliai élménybeszámolóimnál) és úgy jöttem vissza, hogy tele voltam olasz tervekkel.
A legintenzívebben 2006-ban kezdtem el az olaszt, akkorra tudtam olyan könyvet szerezni, amivel autodidakta módon is könnyű tanulni. A könyvet valójában a bátyám találta a neten; egyik legnagyobb ajándék, amit tőle kaptam :) Attól kezdve minden szabadidőmet az olasznak szenteltem. Suliidőben már jóformán hétfőtől a pénteket vártam, hogy újra és újra belevethessem magam. A suliban angolt és németet tanultam, de akkor még az angol sem tetszett annyira, mint az olasz.
2009-ben, amikor felvételiztem az egyetemre, egy kedves barátnőm tanácsára le is tettem egy középfokút. Emiatt sokan csodálnak, pedig valójában csak a könyv volt jó, amiből egyedül tanultam, meg persze neten szereztem pár olasz ismerőst, akik szintén sokat segítettek. Ami pedig tényleg megkönynítette, az a nyelv és ország iránti szerelmem.
Az egyetemen is azért mentem olasz szakra, hgoy jobban megismerhessem Itália kultúráját, történelmét, és hogy gazdagíthassam az olasz szókincsemet, hisz olasz szakon szinte az összes órát olaszul tartják. És apropó szókincs: van egy tárgy, ami különösen vonzott. Ez pedig nem más, mint a fordítástechnika!
Különböző témájú szövegeket fordítottunk: irodalmi, művtöris, történelmi-politikai, időnként még egy kis műszaki fordítás si volt. Magyarról olaszra is fordítottunk újságcikkeket, bennem pedig napról napra nőtt a vágy, hogy egyszer profi fordító lehessek. Ez pedig úgy valósulhat meg, ha a hároméves alapképzés után elvégeznék egy fordítói mesterképzést is.
Hm.. de eltelt az idő... most itt félbehagyom a sztorit, mert mindjárt kezdődik a délutáni irodalomtörténet szemináriumom (ahha,most is itt vagoyk az egyetemen:D) De este v hnap jövök!
április 23, 2012
Szakdogám története (3. rész) - dilemma és happy end
Végre nem felejtettem el és befejezem a sztorit:D aki csak most kapcsolódik be, a "szakdoga" címke alatt megtalálja az elejét:O
Szóval ott hagytam abba még a hónap elején, hogy márc. elején elküldtem a fordításom első részét és nagyon izgultam, hogy a tanár úr mit fog hozzá szólni. Feszült voltam, mert úgy éreztem, beleadtam mindent, mégsem lett az igazi. Tudtam, hogy a három egyetemi alapszakos évemre a szakdolgozat teszi fel a koronát, így nagyon feszült voltam.
De aztán,márc. 7-étől már nem is az volt a legnagyobb dilemmám, hogy vajon jó-e, amit eddig írtam, mert jött más. Kiderült, hogy a két hetes tavaszi szünet miatt a legtöbb szakdolgozatnak márc. 30-ra 90%-ban készen kell lennie. Na ettől újra beindult nálam a parázás ezerrel...
Micsoda? Márc. 30-ra? Dehát az képtelenség! Az nem fog menni! És különben is: mi a szösznek ez a rekordhosszúságú tavazsi szünet? Az első- és másodévesek talán örülnek neki, de a szakdolgozók idejét rövidíti,mert a szünet alatt már konzultálni sem lehet! Én pl. ápr. 10-ére terveztem azt, amit márc. 30-ára kérnének a szünet miatt, de ez most füstbe megy és így nem tudom teljesíteni! Csak akkor tudnám, ha márc. 7-étől bezárkóznék a szobámba vagy az egyetemi könyvtárba és midnn nap reggeltől estig körmölnék, órákra pedig nem is járnék. De ez egy rémálom lenne! Ezta a rémálmot pedig nem akarom, kell lennie valami más megoldásnak!
És, bár a tanár úr még a márc. 7-i héten írt, hogy elégedett az eddigi fordításommal, annak a hétnek a végén mégis meghoztam a döntést, amivel időt nyerhetek a későn elkezdett szakdogám befejezéséhez.
Mivel egyébként is úgy alakult, hogy nem tudnék rögtön továbbmenni a mesterképzésre, ebben az évben még nem is felvételiztem. S éppen ezért még azt is megengedhetem magamnak, hogy június helyett csak decemberben tegyem le az államvizsgát! Így a szakdogát sem kell most beadnom, elég lesz csak novemberben. Igaz, így rögtön nevetségesen hosszú időt nyerek, ennyire nem is lenne szükségem, dea lényeg, hogy nem kell elkapkodnom a szakdogát:D ha most adtam volna be, úgyis csak kapkodás és idegesség lett volna a vége.
Hát ez a története annak, hogy magyar nyár helyett ausztrál nyáron fogok államvizsgázni!:D
Persze ezt a döntést sem volt könnyű meghoznom. De nem magam miatt, hanem a csoporttársaim miatt, mert úgy gondoltam, ha együtt kezdtük el a BA-t, úgy lenne fair, ha együtt is fejeznénk be. De aztán, amikor majdnem könnyek között elújságoltam nekik, hogy a kevés idő miatt mire jutottam, mondták, hogy ne aggódjak, hisz az Erasmusos csoptársaink is úgyis csak decemberben fognak államvizsgázni, szóval semmi gáz. Megértőek voltak, főleg, amikor mondtam nekik, hogy a 2012. szeptemberében induló mesterire nem is jelentkeztem még, így nincs hová sietnem.
A tanáraim is kedvesen és megértően fogadták a hírt, így végül minden lelkiismeret-furdalásom elillant és teljesen megkönnyebbültem. Persze mindez nem azt jelenti, hogy akkor most teljesen eldobok mindent, ami a szakdogával kapcsolatos és csak szeptemberben fogok vele újra foglalkozni:O csak azt, hogy nem kell s.o.s leadnom.
Már egyébként nem is lehetne ebben a félévben, hisz a júniusi államvizsgára jelentkezőknek ápr. 16. volt a leadási határidő, épp rögtön azután, ahogy visszaértünk tavaszi szünetről:)
Éljen hát a decemberi, ausztrál nyári államvizsgám!:D miután ezt az új tervet elmondtam mindenkinek, aki számít, és beleéltem magam, h oké,akkor így is lesz, annyira megnyugodtam, hogy az összes szakdogás és államvizsgás anyagomat beraktam a gépemen egy mappába, aminek ezt az ausztrál nevet adtam: "no worries!":O
És hogy miért nem felvételiztem az idén induló mesterképzésre? Ennek is vidám története van ám, amit nemsokára szintén megosztok! De tényleg! ;)
Szóval ott hagytam abba még a hónap elején, hogy márc. elején elküldtem a fordításom első részét és nagyon izgultam, hogy a tanár úr mit fog hozzá szólni. Feszült voltam, mert úgy éreztem, beleadtam mindent, mégsem lett az igazi. Tudtam, hogy a három egyetemi alapszakos évemre a szakdolgozat teszi fel a koronát, így nagyon feszült voltam.
De aztán,márc. 7-étől már nem is az volt a legnagyobb dilemmám, hogy vajon jó-e, amit eddig írtam, mert jött más. Kiderült, hogy a két hetes tavaszi szünet miatt a legtöbb szakdolgozatnak márc. 30-ra 90%-ban készen kell lennie. Na ettől újra beindult nálam a parázás ezerrel...
Micsoda? Márc. 30-ra? Dehát az képtelenség! Az nem fog menni! És különben is: mi a szösznek ez a rekordhosszúságú tavazsi szünet? Az első- és másodévesek talán örülnek neki, de a szakdolgozók idejét rövidíti,mert a szünet alatt már konzultálni sem lehet! Én pl. ápr. 10-ére terveztem azt, amit márc. 30-ára kérnének a szünet miatt, de ez most füstbe megy és így nem tudom teljesíteni! Csak akkor tudnám, ha márc. 7-étől bezárkóznék a szobámba vagy az egyetemi könyvtárba és midnn nap reggeltől estig körmölnék, órákra pedig nem is járnék. De ez egy rémálom lenne! Ezta a rémálmot pedig nem akarom, kell lennie valami más megoldásnak!
És, bár a tanár úr még a márc. 7-i héten írt, hogy elégedett az eddigi fordításommal, annak a hétnek a végén mégis meghoztam a döntést, amivel időt nyerhetek a későn elkezdett szakdogám befejezéséhez.
Mivel egyébként is úgy alakult, hogy nem tudnék rögtön továbbmenni a mesterképzésre, ebben az évben még nem is felvételiztem. S éppen ezért még azt is megengedhetem magamnak, hogy június helyett csak decemberben tegyem le az államvizsgát! Így a szakdogát sem kell most beadnom, elég lesz csak novemberben. Igaz, így rögtön nevetségesen hosszú időt nyerek, ennyire nem is lenne szükségem, dea lényeg, hogy nem kell elkapkodnom a szakdogát:D ha most adtam volna be, úgyis csak kapkodás és idegesség lett volna a vége.
Hát ez a története annak, hogy magyar nyár helyett ausztrál nyáron fogok államvizsgázni!:D
Persze ezt a döntést sem volt könnyű meghoznom. De nem magam miatt, hanem a csoporttársaim miatt, mert úgy gondoltam, ha együtt kezdtük el a BA-t, úgy lenne fair, ha együtt is fejeznénk be. De aztán, amikor majdnem könnyek között elújságoltam nekik, hogy a kevés idő miatt mire jutottam, mondták, hogy ne aggódjak, hisz az Erasmusos csoptársaink is úgyis csak decemberben fognak államvizsgázni, szóval semmi gáz. Megértőek voltak, főleg, amikor mondtam nekik, hogy a 2012. szeptemberében induló mesterire nem is jelentkeztem még, így nincs hová sietnem.
A tanáraim is kedvesen és megértően fogadták a hírt, így végül minden lelkiismeret-furdalásom elillant és teljesen megkönnyebbültem. Persze mindez nem azt jelenti, hogy akkor most teljesen eldobok mindent, ami a szakdogával kapcsolatos és csak szeptemberben fogok vele újra foglalkozni:O csak azt, hogy nem kell s.o.s leadnom.
Már egyébként nem is lehetne ebben a félévben, hisz a júniusi államvizsgára jelentkezőknek ápr. 16. volt a leadási határidő, épp rögtön azután, ahogy visszaértünk tavaszi szünetről:)
Éljen hát a decemberi, ausztrál nyári államvizsgám!:D miután ezt az új tervet elmondtam mindenkinek, aki számít, és beleéltem magam, h oké,akkor így is lesz, annyira megnyugodtam, hogy az összes szakdogás és államvizsgás anyagomat beraktam a gépemen egy mappába, aminek ezt az ausztrál nevet adtam: "no worries!":O
És hogy miért nem felvételiztem az idén induló mesterképzésre? Ennek is vidám története van ám, amit nemsokára szintén megosztok! De tényleg! ;)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)