Bár a belinkelt képeket a szememmel nem láthatom, a róluk készült leírás segítségével mégis utat találtak a szívemhez. De ha ezt a bejegyzést látóként olvasod, kérlek nyisd meg hozzá
az SBS-en megjelent eredeti cikket
mert ott van mindaz a különleges képsorozat, amiről ez a bejegyzés szól. Számomra csodálatos, hogy az ausztrál őslakosok generációról generációra olyan tudást adnak tovább, ami a nem őslakos kutatók - és egyáltalán hétköznapi emberek - számára csak különböző eszközök segítségével érhető el! Röviden: ami nekünk új felfedezés, az nekik szinte egyértelmű! Sokkal többet tudnak a világról, a természetről, mint mi valaha is fogunk!
Íme az ezt bizonyító cikk magyarul, ami okt 19-én jelent meg az SBS-en:
---
Az őslakos művészet és a mikroszkopikus képek összhangja
Egy új kiállítás ősausztrál festők képeit párosítja össze tudósok által felvett mikroszkópképekkel. Érdekes párhuzamokat lehet így felfedezni. Ezeknek az eddig rejtett hasonlóságoknak a felfedezése elmélyítheti a tájak és történetei iránti tiszteletünket.
Egy Sydney-i kiállítás, ami összehozza a mikroszkopikus képeket az őslakosok művészetével, olyan képeket fed fel, melyek tudást adnak át és segítenek a körülöttünk lévő világ megértésében. Az összhang az ábrázolás hasonló nézőpontjainak és a természet rejtett szimmetriáinak köszönhető.
A mikroszkopikus képeket (vagy rövidebben mikrográfokat) elektrontovábbító mikroszkóppal vették fel. Ezek segítségével a legvékonyabb mintaanyagról is a legnagyobb, felülről lefelé terjedő képet lehet kivetíteni, melyek sok képzőművészeti alkotáshoz hasonlítanak. Egy másik hasonlóság pedig a mikroszkopikus, tájkép-, ill. kozmikus szintű természeti formákból és mintákból adódik.
Az őslakos kultúrákban a festményeken megosztott és megörökített történetek arról szólnak, hogyan született a föld és a rajta lévő teremtmények, hogyan léteznek együtt és miként kötődnek hozzájuk az emberek. A kutatók számára pedig a mikroszkopikus képek fedik fel a természetes világ legapróbb részleteit is. Az előző generációk tapasztalata és átadott tudása alapján olvassák a tudósok ezeket a történeteket és bővítik ismereteinket, miközben igyekeznek megválaszolni azt a kérdést: "Hogyan és mi működteti a világot úgy, ahogy látjuk?"
A kiállításra huszonegy ausztrál őslakos művész készített olyan képeket, melyek saját történeteikkel, a mikroszkopikus képekkel, és Ausztrália hozzájuk kapcsolódó részeivel mutatnak kapcsolatot. Ezeket az alkotásokat különböző dolgokkal párosították, mint pl. molekulák, kristályok, amiket a tudósok vettek fel mikroszkóppal. Alább következik egy válogatás ezekből.
1. kép: Fehér okker és a Birnoo vidék
a Birnoo-i festő (Gordon Barney) és a fehér okker
Az egymást befedő okker ásványlemezek a hegyek sorára utalnak Gordon földjén.
2. kép: Lepkesperma és a boszorkányhernyó álmodás
Alkotója Jennifer Napaljarri Lewis)
Jennifer festményén boszorkányhernyót gyűjtő asszonyok vannak. Ilyen hernyókat életük bármelyik szakaszában ehetnek. A mikrográfon mutatott szerkezet nélkül a spermium nem működne és a lepkék életciklusa megtörne.
3. kép: A riboszómák és a Janganpa Jukurrpa.
Az ecsetfarkú posszum álmodás ( alkotója Judith Nungarrayi Martin) és a riboszómák
A mikrográfon lévő sötét pontok a riboszómák. Ezek a kis szerkezetek felelősek sokféle protein termeléséért, melyek minden élőlény testét alkotják, beleértve a posszumot és az embert is.
4. kép: Kvarcatomok és a Ngalyarrpa Jukurrpa.
Homokhegyi álmodás (alkotója Vanessa Nampijinpa Brown) és kvarcatomok
A mikrográfon felfedett kristályszerkezet az alapja a homokhegyet alkotó homoknak, amit Vanessa belefestett a történetébe.
5. kép: Gumifa levél és bozótkaja gyűjtés
Bozótkajagyűjtés (alkotó Kerry Madawyn McCarthy) és gumifa levél sejtek
A gumifa levelén lévő sejtek a Kerry festményén ábrázolt sziklás és tengerparti tájat idézik. Népe úgy mozog a tájon ennivalót gyűjtve, mint ahogy a szén-dioxid mozog a levél lyukacsain a levélsejtek felé, ahol a növény számára szükséges táplálékká alakul.
6. kép: Halszem, vérömlés és kiszáradt folyómeder
Kiszáradt folyómeder (alkotója Kurun Warun) és vérzés egy hal szemében
A Kurun festményén lévő vörös területek az élethez szükséges vérre utalnak, ami a kiszáradt folyómederben is megmarad. A hal szemében lévő vörösvérsejtek párhuzama nyilvánvaló.
7. kép: Kollagénrostok és a bőr
A bőr (alkotója Joshua Bonson) és a kollagénrostok
Joshua totemállatának, a sósvízi krokodilnak a tiszteletére krokodilbőrt fest. Festményét a táj bemutatásaként is tekinti. A kollagén a bőrben található alapvető protein, ez adja erejét és keménységét. Ez a kapcsolat csodálatos, fizikai és filozófiai síkon egyaránt.
8. kép: Víziálmodás (alkotója Lola Brown), folyómenti vörös gumifa és vízszállító edény
A Víziálmodás c. festmény történetében két folyómenti vörös gumifa szerepel. A folyómenti vörös gumifák az ország belsejében lévő vízfolyásokat szegélyezik és nagyon fontosak az őslakosok életében. A szállítóedényeknek, amik a vizet felveszik a növényekbe, összesűrűsödött gyűrűik vannak. Később ezekből lesz a fák törzse.
A képsorozat jelenleg a Wollongong Egyetemen látható.
október 23, 2018
október 14, 2018
‘Li-antha wirriyara’, egy csodálatos ősausztrál nép története
Rég jelentkeztem, de azt hiszem, az alábbi cikk az illusztráló dallal kiegészítve talán kárpótolhat mindenkit :)
Egy általam már nagyon rég csodált, szintén észak-ausztrál nép és nyelv érdekességeit hoztam el nektek ma.
Fényképeket sajnos nem tudok feltölteni, de ha megtalálom az eredeti angol cikket, belinkelem és ott képek is lesznek. De egyelőre kérlek fogadjátok szeretettel a cikket magyarul és a beleillesztett dalt (ősausztrálul:D)
Ausztrália egyik ősi nyelvét, - a Yanyuwát,- az Álomidő szerint a cápa formálta
Különösen érdekes, hogy a férfiak és nők más-más dialektust beszélnek; míg a nők kevésbé értik a férfiak nyelvét, és nem beszélik, és ugyanez igaz a férfiakra is.
[És egy dallal tudom is illusztrálni - vagy inkább "ausztrálni" - ezt a különleges nyelvet, íme[:
"A tigriscápának igazán rossz napja volt.
Más cápák és halak folyton csúfolták őt. Egyszercsak megelégelte ezt és harcra kelt velük. De egy idő múlva összetalálkozott a pörölyfejű cápával, és néhány tüskésrájával, akik szintén elpanaszolták neki bánatukat. Aztán felkerekedtek, hogy otthonra találjanak. Ez a Vanderlin Rocksnál történt, a Carpentaria-öbölben."
Ez a világ egyik legrégebbi története, a tigriscápaálom. Az ausztrál őslakosok számára az álmodás jelenti a több mint 40 ezer éves történelmet és mitológiát. Ebben az esetben ez az álmodás azt írja le, hogyan alkotta a tigriscápa a Carpentaria-öblöt és a folyókat. A történet szájhagyomány útján terjedt az aborigin Yanyuwa nép generációi között, akik magukat úgy nevezik: ‘li-antha wirriyara’ vagy "a sósvíz népe". [A fenti dal is erről szól!]
Az Aborigin Yanyuwa nép úgy hiszi, a Carpentaria-öblöt a tigriscápa hozta létre - fénykép
Miközben elvitorláztunk Wanderlin-sziget sziklái és homokkő szirtjei mellett, a Wearyan folyó torkolata felé, dugongok és halak úszkáltak el mellettünk. A hullámok alatt cápauszonyt kerestünk, hogy kövessük a tigriscápa útvonalát.
"A tigriscápa útja kihívásokkal volt tele, ahogy áthaladt az öblön, és beleformálta a vízgyűjtő medencéket és a folyókat a tájba. Sok mérges állat elűzte őt, akik nem akarták, hogy velük éljen. Egy vallaby éppenséggel sziklákat gördített rá, amikor megkérdezte, megszállhatna-e nála. De ahogy úszott, az álmodástörténet magyarázata szerint, a cápa segített megalkotni a Carpentaria-öböl vizeit, olyannak, ahogy ma látjuk."
- A tigriscápa nagyon fontos a mi teremtéstörténetünkben, - magyarázza Graham Friday, aborigin vén, tengeriőr és a Yanyuwa nyelv megmaradt beszélőinek egyike. Sokan úgy hiszik, a tigriscápa az ő ősük, és a Yanyuwa népet úgy ismerik, mint a tigriscápa nyelv népét, hiszen rengeteg szavuk van a tengerre, és a cápára. A Yanyuwa nép hagyományosan e vizekben halászik, halat, teknőst és dugongot eszik, viszont cápát csak nagyon ritkán.
Szárazföldjeik öt fő szigeten helyezkednek el, és több mint 60 kisebb, kopár szigetecskén, a Sir Edward Pellew Szigetcsoporton, mely 2100 négyzetkilométeren húzódik. A legtávolabbi, legnagyobb és legkeletibb a Wanderlin sziget, 32 kilométer északról délre, és 13km széles. Az 5.5 méter hosszú tigriscápa, amely évente több ezer kilométert tesz meg e partmenti vizeken a Csendes-óceánig, egy jelentős mitológikus lény.
Bár manapság a környezetvédőket aggasztja a tigriscápák alacsony száma. A Nemzetközi Természetvédők Szövetsége már veszélyeztetettnek is nyilvánította őket.
- Már nincs annyi cápa. De ez az álomidő-beli történet is azt bizonyítja, hogy valaha sok volt. - mondja Friday.
A klímaváltozás csökkentette számukat, a vizek felmelegedése kihatott azon képességükre, hogy nagy távolságokat tegyenek meg, az Adelaide-i Egyetem tudósai szerint. Noha már nem olyan gyakori ezekben a vizekben, még mindig tisztelettel emlegetik, mint életadót és mint e föld teremtőjét.
A Yanyuwa nép hagyományosan a Sir Edward Pellew Szigetcsoport vizein halászott.
Tengerőrként Friday munkájának része, hogy vigyázzon az öböl szigeteire, folyamatosan ellenőrizze a régióban élő tengeri állatok számát, és megtanítsa az embereknek a vadászat ősi törvényét - hogy csak annyit vegyenek el a vizekből, amennyire szükség van. De éppolyan fontos az is, hogy a Yanyuwa fiataloknak tanítsa nyelvüket és a tengeri állatok kulturális jelentőségét.
A tájvédők a rituális- és temetkezési helyek védelméről is gondoskodnak a szigeteken. Gondozzák az ősi sziklarajzokat is, melyek, noha már kopottak, azért még mindig kivehetőek rajtuk a cápaábrázolások.
- Jó, hogy mi, aborigin tengerőrök, gondozhatjuk a tengereket; ismerjük ezt a földet és tudjuk, hogyan halásszunk fenntarthatóan - mondja Friday.
Itt fenn, Sósvízi Földön, gyakran hallom, hogy mindenki észak, az öböl felé néz, a cápák érkezését várva. Cápák helyett azonban többnyire néhány ausztrál vagy turista érkezik ebből az irányból. Egyikük John Bradley nyelvész és tanító, és az eredeti cikk szerzője először az ő könyvében olvasott erről a régióról. A könyv címe Singing the Saltwater Country [és e cikk fordítójának is feltétlenül meg kell szereznie!].
Az itteni terület sík, meleg és kietlen. Ahhoz, hogy az ember megértse, először eredeti lakosainak, a Yanyuwáknak a nyelvét és történeteit kell értenie, akik ezt a helyet a legjobban ismerik.
A Yanyuwa nyelv ritmusai olyanok, mint a tenger, amit tökéletesen leír
A Yanyuwa egy gyönyörű, költői nyelv. Ritmusai úgy hangoznak, mint maga a tenger, amit tökéletesen leír. A nyelv pontosan meghatározza egy hely jelentését, gyakran egy szóban leírva összetett nyelvi jelenségeket. Ezzel is azt bizonyítja, mennyire összhangban élnek az aborigin népek a természettel.
Míg csónakáztunk a reggeli napfényben, fénysugarakat láttam a vizen. - Yurrbunjurrbun - mondta idegenvezetőm, Stephen, aki részben aborigin és a családja az öbölben él. Kicsit beszéli a nyelvet és ismeri ezt a régiót.
Ahogy vitorláztunk, az elhaladó felhők árnyékot vetettek a tenger felszínére.
- Ez a ‘narnu ngawurrwurra’, Yanyuwa nyelven - mondta Stephen, s ezzel pontosan leírta, amit láttam.
Megismételtem a szavakat, átélve súlyukat és rezgésüket. Az olyan Yanyuwa szavak, mint a yurrbunjurrbun [vízen mozgó fénysugarak] megmutatják, mennyire összhangban vannak az Aborigin népek a természettel.
Ami különösen rendhagyó ebben a nyelvben az az,, hogy a világon azon kevés nyelvek egyike, melyben a férfiak és nők külön-külön dialektust beszélnek. A nők dialektusát jelenleg csak három nő beszéli folyékonyan, és Friday a néhány férfi egyike, aki a férfiakét beszéli. Az elmúlt évszázadokban az Aborigineket arra kényszerítették, hogy angolul beszéljenek, ezért már csak néhány idősebb ember maradt, akik emlékeznek anyanyelvükre.
Friday elmesélte, hogy családjában a nők megtanították gyerekkorában a saját dialektusukra. Aztán kiskamaszként megtanulta férfi családtagjaitól a férfiakét is. Míg a nők csak passzívan értik a férfiakét, nem beszélik, és fordítva a férfiak sem a nőkét. De azt senki sem tudja,mire vezethető vissza e két külön dialektus. Talán azért alakultak ki, mert a férfiaknak és a nőknek különböző szerepük volt és csak kevés időt töltöttek együtt több tízezer évvel ezelőtt, vagy talán a tiszteletadás jele volt, hogy nem beszélték mások dialektusát.
A nyelv hozzásegít a cápa megértéséhez
Néhány helyi őslakos azt mondta nekem, ez mindig is így volt. De ami biztos, hogy a Yanyuwa nyelv összefonódott a cápával.
- A nyelv hozzásegít a cápa megértéséhez. Az öt különböző szó, amivel a nők és férfiak megnevezik ezt az állatot, megmutatja a szoros köteléket, amely közte és az őslakosok között van. A nők szavai az állat gondoskodó oldalára utalnak, mint táplálék- és életadó, míg a férfiak szavai inkább teremtő vagy előd mivoltára emlékeztetnek.
Megbüntethettek, ha nem beszélted a helyes dialektust a helyes időben
Az volt az érzésem, hogy kicsit dramatizálja a helyzetet, talán, hogy ne ismételjem meg Yanyuwa szavait. De az igaz, hogy a nyelv gyönyörű hangzása meghazudtolja azokat a szigorú szabályokat, amelyek a használatára vonatkoznak. A nők és a férfiak nem beszélik egymás dialektusát, mert kultúrájukban ez tiszteletlenségre vall, vagy udvariatlannak tartják. Legalábbis különösen furcsának hangzik, ha egy férfi a nők dialektusában beszél vagy fordítva.
De a Yanyuwa nép nem éri be a férfiak és nők különálló dialektusával - ceremóniai és hivatali nyelv is van. Bradley szerint jelnyelv is volt, ami vadászat közben arra szolgált, hogy jelezzék, ha csendesnek kell lenni vagy ha utazók egy szent helyre léptek be, de néhányan ma is emlékeznek jópár jelnyelvi szóra. A gyerekek egyfajta "kötésnyelvet" is megtanultak. Ennek az a lényege, hogy együtt kötnek tengeri élőlényeket formáló sablonok szerint.
A Yanyuwa nyelv megőrzése a kultúra és a tengeri élőlények védelméhez kötődik. A nyelvészek, mint Bradley Friday-jel és a többi Yanyuwával azon dolgozik, hogy megőrizze ezt a nyelvet írásos formában. Nyelvük nélkül nehezen értenék meg ilyen mélyen a tengert és otthonukat.
- Az angolok nem értik úgy a tengert, mint a Yanyuwák - mondja Stephen.
2015-ben az ausztrál kormány visszaadta a Carpentaria-öböl néhány részét a Yanyuwáknak, az 1970-es évekre visszanyúló földkövetelő harcok eredményeként. Ahogy elhagytam a tigriscápa földjét, hálás voltam, hogy olyan tengerőrök kezében van, akik ismerik, azon dolgoznak, hogy megőrizzék ezt az eltűnőben levő nyelvet és a tengeri lényeket.
Ez a jövőbiztosítás - mondja Bradley, - megőrizzük a nyelvet a jövő generációi számára.
(Georgina Kenyon 2018 áprilisában megjelent cikke alapján)
Egy általam már nagyon rég csodált, szintén észak-ausztrál nép és nyelv érdekességeit hoztam el nektek ma.
Fényképeket sajnos nem tudok feltölteni, de ha megtalálom az eredeti angol cikket, belinkelem és ott képek is lesznek. De egyelőre kérlek fogadjátok szeretettel a cikket magyarul és a beleillesztett dalt (ősausztrálul:D)
Ausztrália egyik ősi nyelvét, - a Yanyuwát,- az Álomidő szerint a cápa formálta
Különösen érdekes, hogy a férfiak és nők más-más dialektust beszélnek; míg a nők kevésbé értik a férfiak nyelvét, és nem beszélik, és ugyanez igaz a férfiakra is.
[És egy dallal tudom is illusztrálni - vagy inkább "ausztrálni" - ezt a különleges nyelvet, íme[:
"A tigriscápának igazán rossz napja volt.
Más cápák és halak folyton csúfolták őt. Egyszercsak megelégelte ezt és harcra kelt velük. De egy idő múlva összetalálkozott a pörölyfejű cápával, és néhány tüskésrájával, akik szintén elpanaszolták neki bánatukat. Aztán felkerekedtek, hogy otthonra találjanak. Ez a Vanderlin Rocksnál történt, a Carpentaria-öbölben."
Ez a világ egyik legrégebbi története, a tigriscápaálom. Az ausztrál őslakosok számára az álmodás jelenti a több mint 40 ezer éves történelmet és mitológiát. Ebben az esetben ez az álmodás azt írja le, hogyan alkotta a tigriscápa a Carpentaria-öblöt és a folyókat. A történet szájhagyomány útján terjedt az aborigin Yanyuwa nép generációi között, akik magukat úgy nevezik: ‘li-antha wirriyara’ vagy "a sósvíz népe". [A fenti dal is erről szól!]
Az Aborigin Yanyuwa nép úgy hiszi, a Carpentaria-öblöt a tigriscápa hozta létre - fénykép
Miközben elvitorláztunk Wanderlin-sziget sziklái és homokkő szirtjei mellett, a Wearyan folyó torkolata felé, dugongok és halak úszkáltak el mellettünk. A hullámok alatt cápauszonyt kerestünk, hogy kövessük a tigriscápa útvonalát.
"A tigriscápa útja kihívásokkal volt tele, ahogy áthaladt az öblön, és beleformálta a vízgyűjtő medencéket és a folyókat a tájba. Sok mérges állat elűzte őt, akik nem akarták, hogy velük éljen. Egy vallaby éppenséggel sziklákat gördített rá, amikor megkérdezte, megszállhatna-e nála. De ahogy úszott, az álmodástörténet magyarázata szerint, a cápa segített megalkotni a Carpentaria-öböl vizeit, olyannak, ahogy ma látjuk."
- A tigriscápa nagyon fontos a mi teremtéstörténetünkben, - magyarázza Graham Friday, aborigin vén, tengeriőr és a Yanyuwa nyelv megmaradt beszélőinek egyike. Sokan úgy hiszik, a tigriscápa az ő ősük, és a Yanyuwa népet úgy ismerik, mint a tigriscápa nyelv népét, hiszen rengeteg szavuk van a tengerre, és a cápára. A Yanyuwa nép hagyományosan e vizekben halászik, halat, teknőst és dugongot eszik, viszont cápát csak nagyon ritkán.
Szárazföldjeik öt fő szigeten helyezkednek el, és több mint 60 kisebb, kopár szigetecskén, a Sir Edward Pellew Szigetcsoporton, mely 2100 négyzetkilométeren húzódik. A legtávolabbi, legnagyobb és legkeletibb a Wanderlin sziget, 32 kilométer északról délre, és 13km széles. Az 5.5 méter hosszú tigriscápa, amely évente több ezer kilométert tesz meg e partmenti vizeken a Csendes-óceánig, egy jelentős mitológikus lény.
Bár manapság a környezetvédőket aggasztja a tigriscápák alacsony száma. A Nemzetközi Természetvédők Szövetsége már veszélyeztetettnek is nyilvánította őket.
- Már nincs annyi cápa. De ez az álomidő-beli történet is azt bizonyítja, hogy valaha sok volt. - mondja Friday.
A klímaváltozás csökkentette számukat, a vizek felmelegedése kihatott azon képességükre, hogy nagy távolságokat tegyenek meg, az Adelaide-i Egyetem tudósai szerint. Noha már nem olyan gyakori ezekben a vizekben, még mindig tisztelettel emlegetik, mint életadót és mint e föld teremtőjét.
A Yanyuwa nép hagyományosan a Sir Edward Pellew Szigetcsoport vizein halászott.
Tengerőrként Friday munkájának része, hogy vigyázzon az öböl szigeteire, folyamatosan ellenőrizze a régióban élő tengeri állatok számát, és megtanítsa az embereknek a vadászat ősi törvényét - hogy csak annyit vegyenek el a vizekből, amennyire szükség van. De éppolyan fontos az is, hogy a Yanyuwa fiataloknak tanítsa nyelvüket és a tengeri állatok kulturális jelentőségét.
A tájvédők a rituális- és temetkezési helyek védelméről is gondoskodnak a szigeteken. Gondozzák az ősi sziklarajzokat is, melyek, noha már kopottak, azért még mindig kivehetőek rajtuk a cápaábrázolások.
- Jó, hogy mi, aborigin tengerőrök, gondozhatjuk a tengereket; ismerjük ezt a földet és tudjuk, hogyan halásszunk fenntarthatóan - mondja Friday.
Itt fenn, Sósvízi Földön, gyakran hallom, hogy mindenki észak, az öböl felé néz, a cápák érkezését várva. Cápák helyett azonban többnyire néhány ausztrál vagy turista érkezik ebből az irányból. Egyikük John Bradley nyelvész és tanító, és az eredeti cikk szerzője először az ő könyvében olvasott erről a régióról. A könyv címe Singing the Saltwater Country [és e cikk fordítójának is feltétlenül meg kell szereznie!].
Az itteni terület sík, meleg és kietlen. Ahhoz, hogy az ember megértse, először eredeti lakosainak, a Yanyuwáknak a nyelvét és történeteit kell értenie, akik ezt a helyet a legjobban ismerik.
A Yanyuwa nyelv ritmusai olyanok, mint a tenger, amit tökéletesen leír
A Yanyuwa egy gyönyörű, költői nyelv. Ritmusai úgy hangoznak, mint maga a tenger, amit tökéletesen leír. A nyelv pontosan meghatározza egy hely jelentését, gyakran egy szóban leírva összetett nyelvi jelenségeket. Ezzel is azt bizonyítja, mennyire összhangban élnek az aborigin népek a természettel.
Míg csónakáztunk a reggeli napfényben, fénysugarakat láttam a vizen. - Yurrbunjurrbun - mondta idegenvezetőm, Stephen, aki részben aborigin és a családja az öbölben él. Kicsit beszéli a nyelvet és ismeri ezt a régiót.
Ahogy vitorláztunk, az elhaladó felhők árnyékot vetettek a tenger felszínére.
- Ez a ‘narnu ngawurrwurra’, Yanyuwa nyelven - mondta Stephen, s ezzel pontosan leírta, amit láttam.
Megismételtem a szavakat, átélve súlyukat és rezgésüket. Az olyan Yanyuwa szavak, mint a yurrbunjurrbun [vízen mozgó fénysugarak] megmutatják, mennyire összhangban vannak az Aborigin népek a természettel.
Ami különösen rendhagyó ebben a nyelvben az az,, hogy a világon azon kevés nyelvek egyike, melyben a férfiak és nők külön-külön dialektust beszélnek. A nők dialektusát jelenleg csak három nő beszéli folyékonyan, és Friday a néhány férfi egyike, aki a férfiakét beszéli. Az elmúlt évszázadokban az Aborigineket arra kényszerítették, hogy angolul beszéljenek, ezért már csak néhány idősebb ember maradt, akik emlékeznek anyanyelvükre.
Friday elmesélte, hogy családjában a nők megtanították gyerekkorában a saját dialektusukra. Aztán kiskamaszként megtanulta férfi családtagjaitól a férfiakét is. Míg a nők csak passzívan értik a férfiakét, nem beszélik, és fordítva a férfiak sem a nőkét. De azt senki sem tudja,mire vezethető vissza e két külön dialektus. Talán azért alakultak ki, mert a férfiaknak és a nőknek különböző szerepük volt és csak kevés időt töltöttek együtt több tízezer évvel ezelőtt, vagy talán a tiszteletadás jele volt, hogy nem beszélték mások dialektusát.
A nyelv hozzásegít a cápa megértéséhez
Néhány helyi őslakos azt mondta nekem, ez mindig is így volt. De ami biztos, hogy a Yanyuwa nyelv összefonódott a cápával.
- A nyelv hozzásegít a cápa megértéséhez. Az öt különböző szó, amivel a nők és férfiak megnevezik ezt az állatot, megmutatja a szoros köteléket, amely közte és az őslakosok között van. A nők szavai az állat gondoskodó oldalára utalnak, mint táplálék- és életadó, míg a férfiak szavai inkább teremtő vagy előd mivoltára emlékeztetnek.
Megbüntethettek, ha nem beszélted a helyes dialektust a helyes időben
Az volt az érzésem, hogy kicsit dramatizálja a helyzetet, talán, hogy ne ismételjem meg Yanyuwa szavait. De az igaz, hogy a nyelv gyönyörű hangzása meghazudtolja azokat a szigorú szabályokat, amelyek a használatára vonatkoznak. A nők és a férfiak nem beszélik egymás dialektusát, mert kultúrájukban ez tiszteletlenségre vall, vagy udvariatlannak tartják. Legalábbis különösen furcsának hangzik, ha egy férfi a nők dialektusában beszél vagy fordítva.
De a Yanyuwa nép nem éri be a férfiak és nők különálló dialektusával - ceremóniai és hivatali nyelv is van. Bradley szerint jelnyelv is volt, ami vadászat közben arra szolgált, hogy jelezzék, ha csendesnek kell lenni vagy ha utazók egy szent helyre léptek be, de néhányan ma is emlékeznek jópár jelnyelvi szóra. A gyerekek egyfajta "kötésnyelvet" is megtanultak. Ennek az a lényege, hogy együtt kötnek tengeri élőlényeket formáló sablonok szerint.
A Yanyuwa nyelv megőrzése a kultúra és a tengeri élőlények védelméhez kötődik. A nyelvészek, mint Bradley Friday-jel és a többi Yanyuwával azon dolgozik, hogy megőrizze ezt a nyelvet írásos formában. Nyelvük nélkül nehezen értenék meg ilyen mélyen a tengert és otthonukat.
- Az angolok nem értik úgy a tengert, mint a Yanyuwák - mondja Stephen.
2015-ben az ausztrál kormány visszaadta a Carpentaria-öböl néhány részét a Yanyuwáknak, az 1970-es évekre visszanyúló földkövetelő harcok eredményeként. Ahogy elhagytam a tigriscápa földjét, hálás voltam, hogy olyan tengerőrök kezében van, akik ismerik, azon dolgoznak, hogy megőrizzék ezt az eltűnőben levő nyelvet és a tengeri lényeket.
Ez a jövőbiztosítás - mondja Bradley, - megőrizzük a nyelvet a jövő generációi számára.
(Georgina Kenyon 2018 áprilisában megjelent cikke alapján)
július 01, 2018
Dns-ükben az ősausztrálok születési helye
Július van! Ami egyértelműen a NAIDOC hónapja, én viszont iszonyatosan le vagyok maradva nemcsak a NAIDOC-os, de a hétköznapi ősausztrál felfedezéseim megosztásával is. Vagyis fészen sok mindent megosztok, de továbbra is úgy érzem, a blogon még mindig nagyobb tér van erre.
Szóval akkor csapjunk is a csokiba és kezdjünk egy tavaly márciusi érdekességgel, ami azóta is lenyűgöz, csak mindig halogattam.. A cikknek saját címet adtam, ami így hangzik:
Hol született ez az ősausztrál? DNS-e megmondja!
Az ellopott nemzedéknek végre lehetősége lesz hazatalálni egy új kutatásnak köszönhetően, mely kimutatta, hogy a különböző dns-ük adott földrajzi régióhoz kötődik.
Egy tanulmányban olyan őslakosok dns-ét vizsgálták, akiket erőszakkal telepítettek át Queenslandbe és SA-ba. Mivel több mint 50ezer évvel ezelőttt érkeztek, vándoroltak, néhányan adott régiókban maradtak. A felfedezés segít megmagyarázni az őslakosok metafizikai kapcsolatát a földdel; az ellopott nemzedék visszavezetheti az őseit.
A felfedezést a mitokondriális dns elemzésére alapozzák, melyhez őslakosok haja által jutottak hozzá 1928 és 70 között. A dns-elemzés, melyet a Nature magazinban tettek közzé, ismét kiemelte, hogy ötvenezer évvel ezelőtt jelentek meg az első modern őslakosok akkor, amikor Ausztrália még Új-Guineához tartozott.
A kutatás vezetője Alan Cooper az "Ősausztrál DNS-kutató Központ" (szabadfordítás) professzora elmondta, a lakosok azután benépesítették a nyugati és keleti partokat, majd 2000 évvel később Dél-Ausztrália környékén találkoztak. Az elemzés kiemelte, hogy néhány népcsoport ugyanabban a régióban maradt ezalatt a kontinentális vándorlás alatt és egész a kezdetektől, vagyis ötvenezer éve ugyanazokban a régiókban vannak jelen.
- Igen egyértelmű sémákat látunk a dns-ekben arra vonatkozóan, hogy az őslakosok nem hagyták el ezeket a régiókat - mondja a prof. - Ausztrália minden földrész közt egyedülálló azon a téren, hogy a tájat genetikai történelem is gazdagítja.
Hajszálakban az örökség
A kutatók a mitokondriális dns-t elemezték, amely révélln az anyai leszármazást lehet lekövetni - 111 hajminta alapján, amiket aborigin családoktól gyűjtöttek a hozzájárulásukkal; olyanoktól vettek hajmintát, akiket a queenslandi Cheerbourgba, és a dél-ausztráliai Koonibbába és Point Pearce-be hurcoltak.
A dél-ausztráliai múzeum több mint 5000 hajmintát tartalmazó gyűjteménye nyelvészeti, kulturális, leszármazási és földrajzi adatokkal kiegészítve, az Adelaide-i Egyetem antropológiai kutatásából származik, melyeket 1928 és 70 között végeztek.
A cheerbourgi Lesley Williams, az ötlet aborigin társszerzője és az egyik hajdonor unokája meghatározó tanácsadója a projektnek. Szerinte a tanulmányban felvázolt letelepedési térkép rendkívül fontos lelet. - Sok nem őslakos ember állítja azt, hogy mi itt sem voltunk. Ez viszont minket igazol.
Williams annak a fontosságát is kiemelte, hogy az aboriginek etikus módon vehettek részt a tanulmányban. Csak a donorok vagy leszármazottaik engedélyével kerültek elemzésre a hajminták és a végén szemtől szemben megbeszélték a családokkal az eredményeket, mielőtt publikálták volna.
Ez a technológia segíthet az ellopott generáció azon tagjainak, akiknek elvesztek az adatai, hogy visszakereshessék a családjukat és azt a földet, ahonnan származnak.
A Griffith University professzora, David Lambert szerint a tanulmány megerősítette a modern genomot felhasználó kutatás eredményét. Ugyanakkor kételkedik abbban, hogy a múzeumi hajszálak elemzése lenne a megfelelő módja az európaiak előtti ősök dns-elemzésének. Mert ezek a dnsek csak több, mint 91 évesek, míg az európaiak 229 ével ezelőttt érkeztek. tehát csak 138 évvel azelőtt gyűjtötték őket, hogy az áttelepítések történtek volna.
Kiemelte még, hogy a mitodns önmagában nem elég a kérdések megválaszolásához.
Hát, attól, hogy vannak szkeptikusok, én még maximálisan hiszek ebben! Nem véletlenül emelik ki mindenhol az ősök, hogy mennyire szoros kapcsolatot ápolnak a földdel és hogy emiatt mennyire fontos, hogy sok időt tölthessenek ott, ahol születtek! Egy rádiós felvételen, amit egy régebbi NAIDOC hozott el nekem, azt mesélte egy csodálatos vén, hogy a föld képes gyógyítani őket, ahogy ők is - énekükkel - a földet. Viszont, amikor eltávolodnak az otthonuktól, a föld megbetegedhet attól, hogy hiányolja őket. Ahogy az embernek is lehet időnként honvágya, de ez talán még ennél is magasabb szintű kapcsolat. Sokat tudnék még írni erről, de biztosan vissza fog térni ez a téma még máskor is :)
Szóval akkor csapjunk is a csokiba és kezdjünk egy tavaly márciusi érdekességgel, ami azóta is lenyűgöz, csak mindig halogattam.. A cikknek saját címet adtam, ami így hangzik:
Hol született ez az ősausztrál? DNS-e megmondja!
Az ellopott nemzedéknek végre lehetősége lesz hazatalálni egy új kutatásnak köszönhetően, mely kimutatta, hogy a különböző dns-ük adott földrajzi régióhoz kötődik.
Egy tanulmányban olyan őslakosok dns-ét vizsgálták, akiket erőszakkal telepítettek át Queenslandbe és SA-ba. Mivel több mint 50ezer évvel ezelőttt érkeztek, vándoroltak, néhányan adott régiókban maradtak. A felfedezés segít megmagyarázni az őslakosok metafizikai kapcsolatát a földdel; az ellopott nemzedék visszavezetheti az őseit.
A felfedezést a mitokondriális dns elemzésére alapozzák, melyhez őslakosok haja által jutottak hozzá 1928 és 70 között. A dns-elemzés, melyet a Nature magazinban tettek közzé, ismét kiemelte, hogy ötvenezer évvel ezelőtt jelentek meg az első modern őslakosok akkor, amikor Ausztrália még Új-Guineához tartozott.
A kutatás vezetője Alan Cooper az "Ősausztrál DNS-kutató Központ" (szabadfordítás) professzora elmondta, a lakosok azután benépesítették a nyugati és keleti partokat, majd 2000 évvel később Dél-Ausztrália környékén találkoztak. Az elemzés kiemelte, hogy néhány népcsoport ugyanabban a régióban maradt ezalatt a kontinentális vándorlás alatt és egész a kezdetektől, vagyis ötvenezer éve ugyanazokban a régiókban vannak jelen.
- Igen egyértelmű sémákat látunk a dns-ekben arra vonatkozóan, hogy az őslakosok nem hagyták el ezeket a régiókat - mondja a prof. - Ausztrália minden földrész közt egyedülálló azon a téren, hogy a tájat genetikai történelem is gazdagítja.
Hajszálakban az örökség
A kutatók a mitokondriális dns-t elemezték, amely révélln az anyai leszármazást lehet lekövetni - 111 hajminta alapján, amiket aborigin családoktól gyűjtöttek a hozzájárulásukkal; olyanoktól vettek hajmintát, akiket a queenslandi Cheerbourgba, és a dél-ausztráliai Koonibbába és Point Pearce-be hurcoltak.
A dél-ausztráliai múzeum több mint 5000 hajmintát tartalmazó gyűjteménye nyelvészeti, kulturális, leszármazási és földrajzi adatokkal kiegészítve, az Adelaide-i Egyetem antropológiai kutatásából származik, melyeket 1928 és 70 között végeztek.
A cheerbourgi Lesley Williams, az ötlet aborigin társszerzője és az egyik hajdonor unokája meghatározó tanácsadója a projektnek. Szerinte a tanulmányban felvázolt letelepedési térkép rendkívül fontos lelet. - Sok nem őslakos ember állítja azt, hogy mi itt sem voltunk. Ez viszont minket igazol.
Williams annak a fontosságát is kiemelte, hogy az aboriginek etikus módon vehettek részt a tanulmányban. Csak a donorok vagy leszármazottaik engedélyével kerültek elemzésre a hajminták és a végén szemtől szemben megbeszélték a családokkal az eredményeket, mielőtt publikálták volna.
Ez a technológia segíthet az ellopott generáció azon tagjainak, akiknek elvesztek az adatai, hogy visszakereshessék a családjukat és azt a földet, ahonnan származnak.
A Griffith University professzora, David Lambert szerint a tanulmány megerősítette a modern genomot felhasználó kutatás eredményét. Ugyanakkor kételkedik abbban, hogy a múzeumi hajszálak elemzése lenne a megfelelő módja az európaiak előtti ősök dns-elemzésének. Mert ezek a dnsek csak több, mint 91 évesek, míg az európaiak 229 ével ezelőttt érkeztek. tehát csak 138 évvel azelőtt gyűjtötték őket, hogy az áttelepítések történtek volna.
Kiemelte még, hogy a mitodns önmagában nem elég a kérdések megválaszolásához.
Hát, attól, hogy vannak szkeptikusok, én még maximálisan hiszek ebben! Nem véletlenül emelik ki mindenhol az ősök, hogy mennyire szoros kapcsolatot ápolnak a földdel és hogy emiatt mennyire fontos, hogy sok időt tölthessenek ott, ahol születtek! Egy rádiós felvételen, amit egy régebbi NAIDOC hozott el nekem, azt mesélte egy csodálatos vén, hogy a föld képes gyógyítani őket, ahogy ők is - énekükkel - a földet. Viszont, amikor eltávolodnak az otthonuktól, a föld megbetegedhet attól, hogy hiányolja őket. Ahogy az embernek is lehet időnként honvágya, de ez talán még ennél is magasabb szintű kapcsolat. Sokat tudnék még írni erről, de biztosan vissza fog térni ez a téma még máskor is :)
január 08, 2018
Ajándék a "légörvényt kavaró angyalkáktól"
A címet mindjárt megmagyarázom:D
Ismét eltűntem, bár minden évben megfogadom, hogy rendszeresen jövök, eddig még talán csak 2012-ben tudtam hű maradni ehhez a fogadalmamhoz. Így idén nem fogadom meg és akkor hátha sikerül gyakrabban frissülnöm:D
2018-as bejelentkezésnek kivételesen most nem olasz és nem is ausztrál zenei ajándékot hoztam (az AJÁNDÉK szó szószerint értendő, mert az a címe!:D) hanem amerikait. A Youtube megmutatta jan. 2-án, hogy bizony nemcsak az ausztrálok tudnak olyan különleges hangulatú zenéket kreálni, mint a The Temper Trap vagy a The Jesabels. Igazán meglepődtem, de ez a dal, a többi 22-vel együtt, amit a "légörvényt kavaró angyaloktól" (Angels and Airwaves) felfedeztem az utóbbi napokban, tényleg egy igazi ajándék! Küldöm szeretettel, aztán holnap ausztrálok is jönnek ám! (és persze nemcsak zenék.)
Ismét eltűntem, bár minden évben megfogadom, hogy rendszeresen jövök, eddig még talán csak 2012-ben tudtam hű maradni ehhez a fogadalmamhoz. Így idén nem fogadom meg és akkor hátha sikerül gyakrabban frissülnöm:D
2018-as bejelentkezésnek kivételesen most nem olasz és nem is ausztrál zenei ajándékot hoztam (az AJÁNDÉK szó szószerint értendő, mert az a címe!:D) hanem amerikait. A Youtube megmutatta jan. 2-án, hogy bizony nemcsak az ausztrálok tudnak olyan különleges hangulatú zenéket kreálni, mint a The Temper Trap vagy a The Jesabels. Igazán meglepődtem, de ez a dal, a többi 22-vel együtt, amit a "légörvényt kavaró angyaloktól" (Angels and Airwaves) felfedeztem az utóbbi napokban, tényleg egy igazi ajándék! Küldöm szeretettel, aztán holnap ausztrálok is jönnek ám! (és persze nemcsak zenék.)
április 20, 2017
Mesterszakdoga nélküli búcsú az egyetemtől
Amikor 2009-ben egyetemre mentem, végig az a cél lebegett a szemem előtt, hogy fordító leszek, miután befejeztem. Az alapképzés alatt sok jel volt, ami bizonyította, hogy nem lennék rossz fordító. Sokáig viszont úgy nézett ki, hogy a Pázmányon nem indul majd fordítói mesterképzés. Márpedig én mindenképp ott akartam folytatni. 2012 elején azonban fordult a kocka: azév januárja végén kiderült, hogy mégiscsak indul, viszont az angol is kell hozzá, mert az angol tanszék szervezi és ezért az olasz csak másodnyelv lehet. Ez nem szegte kedvem. Sőt, mivel abban az időben már aktívan ausztráloztam, még meg is erősített abban, hogy több, mint valószínű, hogy nemcsak az olasz az utam.
A siker érdekében még az alapszakos szakdolgozatomat is fordításból írtam. Reménykedtem abban, hogy ez számít majd, amikor a fordítói mesterszakra jelentkezem.
Sajnos nem így lett. De ami még rosszabb, hogy épp az angolon véreztem el mindkét alkalommal, amikor megpróbáltam bejutni. A 2013-as próbálkozásomnál nem volt felsőfokú angol nyelvvizsgám és így buktam egy rakás pontot. A 2014-esnél pedig csak egy fél volt, vagyis csak az írásbeli része, amire ugyanúgy nem kaptam pontot, mintha egyáltalán nem lett volna semmi. Egy világ omlott össze bennem.
Felvettek viszont az olasz irodalom és kultúra MA-ra. Épp nagynéniméknél voltam, amikor jött az sms. Nagynénim nagyon aranyosan örült a hírnek, majdnem sírva is fakadt. Én viszont örömkönnyek helyett krokodilkönnyeket sírva hívtam fel anyut, aki úgy vette fel a telefont: "Italiaustralia Per Sempre!" Amikor megtudta, hogy "még mindig csak Italia", meglepődött és elszomorodott, tudta, menynire szerettem volna a fordítóit, az angollal együtt is.
De ha annyira azt szerettem volna, hát miért jártam az olasz MA-ra? A válasz egyszerű: 2013-tól 2014 szeptemberéig "honvágyam" volt. Hiányoztak az olasz szakos professzoraim, nem akartam már otthon ülni. Meg különben is, hát azért az olasz még mindig olasz, akkor is, ha nem fordítói mesterképzés keretében hallom!
Szereztem is sok szép olasz élményt, amik miatt valahol úgy érzem, még meg is érte. Sőt, a kötelezően-szabadonválasztható tárgyak révén még nem olaszosokat is :) (de nem is ausztrálokat:O)
De az, hogy végül "lehet, hogy nem fejezem be a mesterszakot", 2015 áprilisában merült fel először, amikor olyan száraz nyelvészeti feladatot kaptam, amihez látóként kellett volna kutatni. Abban az évben azt a tárgyat nem is teljesítettem, csak tavaly. Akkor is úgy, hogy igazából PETIMTŐL jött az ötlet, hogy ha nem akadálymentes a feladat, hát írjak magáról az akadálymentesítésről. Hál. Istennek épp olyan téma volt, amivel kapcsolatban volt is erre lehetőség, így végül azt a nagyon nehéz tárgyat is sikerült teljesítenem.
Szakdolgozattémát viszont nem találtam. Vagyis voltak elképzeléseim, de nem tűntek megvalósíthatónak. Azt hittem, az ezév ápr. 7-i előadás segít majd. Pár napig úgy is tűnt, rálelkesedtem a témára. De csak pár napig. Aztán húsvét előtt már azt éreztem, valahogy már nem köt le annyira, mint az eddigi olasz dolgok, amikkel foglalkoztam. Pedig izgalmas, csak már motivációm sincs. Ennek a végén már nincs ott az, hogy na, ha megírom ezt az ötven oldalt, akkor esélyem lesz bekerülni a fordítóira. Ennek a végén csak az van, hogy na, ha megírom, akkor... nem történik majd az ég egyadta világon semmi azon kívül, hogy megírtam. Hisz nem járul hozzá a fordító jövőmhöz sem, és különben sem ez a mesterszak volt az eredeti célom.
Nagyon hálás vagyok az olaszos profjaimnak az évek alatt nyújtott sok segítségért, sokszor még lelki támogatásukért is. De a mesterképzéstől ezúttal szakdolgozat nélkül búcsúzom. Már csak egy dilemma maradt: mindezt valahogy nekik is meg kellene írnom...
A siker érdekében még az alapszakos szakdolgozatomat is fordításból írtam. Reménykedtem abban, hogy ez számít majd, amikor a fordítói mesterszakra jelentkezem.
Sajnos nem így lett. De ami még rosszabb, hogy épp az angolon véreztem el mindkét alkalommal, amikor megpróbáltam bejutni. A 2013-as próbálkozásomnál nem volt felsőfokú angol nyelvvizsgám és így buktam egy rakás pontot. A 2014-esnél pedig csak egy fél volt, vagyis csak az írásbeli része, amire ugyanúgy nem kaptam pontot, mintha egyáltalán nem lett volna semmi. Egy világ omlott össze bennem.
Felvettek viszont az olasz irodalom és kultúra MA-ra. Épp nagynéniméknél voltam, amikor jött az sms. Nagynénim nagyon aranyosan örült a hírnek, majdnem sírva is fakadt. Én viszont örömkönnyek helyett krokodilkönnyeket sírva hívtam fel anyut, aki úgy vette fel a telefont: "Italiaustralia Per Sempre!" Amikor megtudta, hogy "még mindig csak Italia", meglepődött és elszomorodott, tudta, menynire szerettem volna a fordítóit, az angollal együtt is.
De ha annyira azt szerettem volna, hát miért jártam az olasz MA-ra? A válasz egyszerű: 2013-tól 2014 szeptemberéig "honvágyam" volt. Hiányoztak az olasz szakos professzoraim, nem akartam már otthon ülni. Meg különben is, hát azért az olasz még mindig olasz, akkor is, ha nem fordítói mesterképzés keretében hallom!
Szereztem is sok szép olasz élményt, amik miatt valahol úgy érzem, még meg is érte. Sőt, a kötelezően-szabadonválasztható tárgyak révén még nem olaszosokat is :) (de nem is ausztrálokat:O)
De az, hogy végül "lehet, hogy nem fejezem be a mesterszakot", 2015 áprilisában merült fel először, amikor olyan száraz nyelvészeti feladatot kaptam, amihez látóként kellett volna kutatni. Abban az évben azt a tárgyat nem is teljesítettem, csak tavaly. Akkor is úgy, hogy igazából PETIMTŐL jött az ötlet, hogy ha nem akadálymentes a feladat, hát írjak magáról az akadálymentesítésről. Hál. Istennek épp olyan téma volt, amivel kapcsolatban volt is erre lehetőség, így végül azt a nagyon nehéz tárgyat is sikerült teljesítenem.
Szakdolgozattémát viszont nem találtam. Vagyis voltak elképzeléseim, de nem tűntek megvalósíthatónak. Azt hittem, az ezév ápr. 7-i előadás segít majd. Pár napig úgy is tűnt, rálelkesedtem a témára. De csak pár napig. Aztán húsvét előtt már azt éreztem, valahogy már nem köt le annyira, mint az eddigi olasz dolgok, amikkel foglalkoztam. Pedig izgalmas, csak már motivációm sincs. Ennek a végén már nincs ott az, hogy na, ha megírom ezt az ötven oldalt, akkor esélyem lesz bekerülni a fordítóira. Ennek a végén csak az van, hogy na, ha megírom, akkor... nem történik majd az ég egyadta világon semmi azon kívül, hogy megírtam. Hisz nem járul hozzá a fordító jövőmhöz sem, és különben sem ez a mesterszak volt az eredeti célom.
Nagyon hálás vagyok az olaszos profjaimnak az évek alatt nyújtott sok segítségért, sokszor még lelki támogatásukért is. De a mesterképzéstől ezúttal szakdolgozat nélkül búcsúzom. Már csak egy dilemma maradt: mindezt valahogy nekik is meg kellene írnom...
április 08, 2017
Olasz idők következnek :)
De persze azért majd az ausztrálokról sem feledkezem meg:D
Tegnaptól viszont olyan olasz hangulatom van, amilyen már legalább egy éve nem volt. S hogy mi ennek az oka? Hát az, hogy tegnap újra benéztem az egyetemre egy fantasztikus előadásra, ami ihletet adott a mester-szakdolgozatomhoz is. Május 18-án lesz egy éve, hogy az utolsó órám ill. zh-m volt az egyetemen. Befejeztem mindent, meglett az összes tárgyam és kreditem, már csak az a fránya szakdoga és államvizsga hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen. Eddig szinte reménytelennek tűnt a dolog. Méghozzá annyira, hogy jóformán hallani sem akartam róla. Az okokról írok majd később.Mindenesetre, azért még most sem merem száz százalékra írni, hogy tényleg meglesz a szakdoga, de mindenesetre érzem, hogy a tegnapi előadás nem volt véletlen. Mert mégis, vajon mekkora a valószínűsége, hogy hirtelen épp az a professzor tart előadást nálunk, akinek az 1848-49-es olasz-magyar kapcsolatokról írt könyvét két éve olvastam és akihez ugyanennyi ideje készülök Debrecenbe?:D De végül, mivel nem érkeztem meg hozzá, hát eljött és a gondolatébresztő előadáson túl még beszélhettem is vele, fel is ajánlotta, hogy segít, amiben csak szükséges. Adott is forrást, amit ma már el is kezdtem tanulmányozni :)
Néha olyan érdekesen alakulnak a dolgok. Épp egy hete akartam írni, hogy lehet, nem nagoyn lesz már egyetemmel kapcsolatos bejegyzés itt, erre tegnap úgy jöttem haza, hogy á, dehogynem!:D Ennek örömére hoztam egy dalt, amit az olasz vendégeink sokat énekeltek, amikor egy-két hétre eljöttek hozzánk a téli egyetemekre. Ezért ez a dal mindig őket, ill. az akkori (2010-11-2012-es) olasz találkozókat, és a diákéletet fogja eszembe juttatni!
Még jó pár ilyen van, de ez volt talán a legjellegzetesebb. Ezt valahogy mindig az ő hangjukon hallom, amikor hallgatom. Sokat jelent nekem. Meg ezt az énekest amúgy is nagyon bírom, fogok tőle hozni mást is majd, amit le is fordítok.
P.s.: aztaaa, ennyi idő után még címkézni is fura volt ezt a bejegyzést! Valahogy furcsa, hogy nem az ausztrál címkék kerültek rá:O
Tegnaptól viszont olyan olasz hangulatom van, amilyen már legalább egy éve nem volt. S hogy mi ennek az oka? Hát az, hogy tegnap újra benéztem az egyetemre egy fantasztikus előadásra, ami ihletet adott a mester-szakdolgozatomhoz is. Május 18-án lesz egy éve, hogy az utolsó órám ill. zh-m volt az egyetemen. Befejeztem mindent, meglett az összes tárgyam és kreditem, már csak az a fránya szakdoga és államvizsga hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen. Eddig szinte reménytelennek tűnt a dolog. Méghozzá annyira, hogy jóformán hallani sem akartam róla. Az okokról írok majd később.Mindenesetre, azért még most sem merem száz százalékra írni, hogy tényleg meglesz a szakdoga, de mindenesetre érzem, hogy a tegnapi előadás nem volt véletlen. Mert mégis, vajon mekkora a valószínűsége, hogy hirtelen épp az a professzor tart előadást nálunk, akinek az 1848-49-es olasz-magyar kapcsolatokról írt könyvét két éve olvastam és akihez ugyanennyi ideje készülök Debrecenbe?:D De végül, mivel nem érkeztem meg hozzá, hát eljött és a gondolatébresztő előadáson túl még beszélhettem is vele, fel is ajánlotta, hogy segít, amiben csak szükséges. Adott is forrást, amit ma már el is kezdtem tanulmányozni :)
Néha olyan érdekesen alakulnak a dolgok. Épp egy hete akartam írni, hogy lehet, nem nagoyn lesz már egyetemmel kapcsolatos bejegyzés itt, erre tegnap úgy jöttem haza, hogy á, dehogynem!:D Ennek örömére hoztam egy dalt, amit az olasz vendégeink sokat énekeltek, amikor egy-két hétre eljöttek hozzánk a téli egyetemekre. Ezért ez a dal mindig őket, ill. az akkori (2010-11-2012-es) olasz találkozókat, és a diákéletet fogja eszembe juttatni!
Még jó pár ilyen van, de ez volt talán a legjellegzetesebb. Ezt valahogy mindig az ő hangjukon hallom, amikor hallgatom. Sokat jelent nekem. Meg ezt az énekest amúgy is nagyon bírom, fogok tőle hozni mást is majd, amit le is fordítok.
P.s.: aztaaa, ennyi idő után még címkézni is fura volt ezt a bejegyzést! Valahogy furcsa, hogy nem az ausztrál címkék kerültek rá:O
április 02, 2017
Egy ember, aki csak a vakságom miatt akar megismerni
Épp most volt egy nagyon különös élményem. Facebookon bejelölt egy ismeretlen külföldi srác. Az adatlapjáról számomra nem derült ki semmi, bár láttam, hogy van két közös ismerősünk: egy olasz és egy magyar lány. Ez nekem kevés volt ahhoz, hogy visszajelöljem, ezért írtam neki egy üzenetet, amiben megkértem, ugyan írjon már egy kicsit magáról! Pár percen belül válaszolt is: kiderült, hogy Németországban él és azért jelölt be, mert kíváncsi arra, hogy milyen lehet vakon élni és szeretne vakokkal ismerkedni.
Hát... Egy részről örülök a nyitottságának. Más részről viszont nem tetszik, hogy elsősorban mint vakot keres és nem mint emberi lényt. Nem tudom eldönteni, hogy fogadjam-e el ezt és levelezzek vele vagy inkább elutasítsam... Ha már Facebook, akkor ott tudok egy nemzetközi csoportot, ahol sok kérdésére választ kaphatna. Ha nem engem akar igazán megismerni, csak a vakságot, akkor gondolom, ez is megteszi.
Már tíz perce pörög az agyam egy párhuzamon, ami nem tudom, mennyire az, de mindenesetre leírom, aztán ki-ki döntse el.
Szóval 2012-ben, amikor - szintén a Facebook révén - részt vettem egy ausztrál őslakos mozgalomban, bejelöltem a mozgalom oldalán egy nálam két évvel idősebb llányt. Lájkoltuk egymás kommentjeit, meg láttam, hogy az adatlapja alapján Ausztráliának épp azon a részén él, ahová én is el szeretnék jutni. A nevéből ítélve is valószínű volt, hogy Yolngu!
Nem is tévedtem, bár valójában félvér volt - az édesanyja Yolngu, az édesapja pedig eredetileg osztrák. Méghozzá nyelvész, aki sokáig élt abban a közösségben, ahol a lány született, de jelenleg már Melbourne-ben dolgozik.
Miután bejelöltem, pár hétig leveleztünk ezzel a lánnyal. Megírtam neki, hogy mennyire tisztelem az ausztrál őslakosokat és minden vágyam, hogy jobban megismerjem a kultúrájukat. És hogy ez a nagy szerelem Gurrumul Djarimirri c. dalával kezdődött 2011-ben.
Feltettem a lánynak pár kérdést azzal kapcsolatban, milyen az élet abban az őslakos közösségben, ahol most él. Reméltem, hogy részletesen ír majd róla, esetleg néhány kulturális dolgot is megtudhatok tőle. De csalódnom kellett: sok kérdésemre csak kitérő választ adott.
Rájöttem tehát, hogy ezt így nem lehet. És most már azt is tudom, mit érezhetett szegény lány, amikor a buta kérdéseimmel bombáztam. Bár én nem éreztettem vele olyasmit, hogy csak azért leveleznék vele, mert félvér... Eszembe sem jutott ilyesmi. De talán mégis hasoló a szitu.
Ti mit tennétek a helyemben ezzel az ismeretlen német sráccal?
Hát... Egy részről örülök a nyitottságának. Más részről viszont nem tetszik, hogy elsősorban mint vakot keres és nem mint emberi lényt. Nem tudom eldönteni, hogy fogadjam-e el ezt és levelezzek vele vagy inkább elutasítsam... Ha már Facebook, akkor ott tudok egy nemzetközi csoportot, ahol sok kérdésére választ kaphatna. Ha nem engem akar igazán megismerni, csak a vakságot, akkor gondolom, ez is megteszi.
Már tíz perce pörög az agyam egy párhuzamon, ami nem tudom, mennyire az, de mindenesetre leírom, aztán ki-ki döntse el.
Szóval 2012-ben, amikor - szintén a Facebook révén - részt vettem egy ausztrál őslakos mozgalomban, bejelöltem a mozgalom oldalán egy nálam két évvel idősebb llányt. Lájkoltuk egymás kommentjeit, meg láttam, hogy az adatlapja alapján Ausztráliának épp azon a részén él, ahová én is el szeretnék jutni. A nevéből ítélve is valószínű volt, hogy Yolngu!
Nem is tévedtem, bár valójában félvér volt - az édesanyja Yolngu, az édesapja pedig eredetileg osztrák. Méghozzá nyelvész, aki sokáig élt abban a közösségben, ahol a lány született, de jelenleg már Melbourne-ben dolgozik.
Miután bejelöltem, pár hétig leveleztünk ezzel a lánnyal. Megírtam neki, hogy mennyire tisztelem az ausztrál őslakosokat és minden vágyam, hogy jobban megismerjem a kultúrájukat. És hogy ez a nagy szerelem Gurrumul Djarimirri c. dalával kezdődött 2011-ben.
Feltettem a lánynak pár kérdést azzal kapcsolatban, milyen az élet abban az őslakos közösségben, ahol most él. Reméltem, hogy részletesen ír majd róla, esetleg néhány kulturális dolgot is megtudhatok tőle. De csalódnom kellett: sok kérdésemre csak kitérő választ adott.
Rájöttem tehát, hogy ezt így nem lehet. És most már azt is tudom, mit érezhetett szegény lány, amikor a buta kérdéseimmel bombáztam. Bár én nem éreztettem vele olyasmit, hogy csak azért leveleznék vele, mert félvér... Eszembe sem jutott ilyesmi. De talán mégis hasoló a szitu.
Ti mit tennétek a helyemben ezzel az ismeretlen német sráccal?
március 28, 2017
Maradj talpon! De gundi nélkül is?
Írtam itt róla párszor, így most sem hagyom ki. Még mindig változatlanul szeretem ezt a műsort, sok érdekes ember játszik benne, akik közül többeket szívesen megismernék. De aki miatt még igazán szerettem, az maga a műsorvezető, Gundel-Takács Gábor volt. Ezért hát iszonyúan sokkolt, amikor e hó közepén leváltották. Pontosabban ő lépett ki. Ráadásul nem is én fedeztem fel a dolgot, hanem PETIM, márc. 14-én este, ahogy szörfölt a neten, egyszercsak csodálkozva kérdezte: "Nahát, új műsorvezetője van a Maradj talpon!-nak?" Én meg csak lestem, hogy micsodaaa? Előző héten még Gundi volt, hát mi történik itt, emberek? PETIM olvasott egy Facebook-megosztást, ami arról szólt, hogy Héder Barnával sem rossz a Maradj talpon!, csak nagyon más és hogy Gundi mindenkinek hiányozni fog.
Meghiszem azt! Az első gondolatom ennnek hallatán az volt, hogy ez a műsor Gundi nélkül olyan lehet, mint Ausztrália lenne kenguruk vagy koalák nélkül. Majdnem sírva fakadtam, amikor kiderült...
Másnap vagy harmadnap visszanéztem az első Barnás részt. Az első benyomásom az volt, hogy Barna mintha megpróbálna stílusában hasonlítani Gundira, de ez nem igazán jön neki össze. Gundi csak egy van és én továbbra is őt szeretném! Nagyon fog hiányozni :( Tudom, hogy már 2011 óta vezette ezt a műsort és köszönöm neki a sok felejthetetlen percet.
Idővel majd lehet, hogy megbarátkozom Barnával is. Legalábbis megpróbálok. Mást úgyse nagyon tehetek, mert magáról a műsorról nem akarok lemondani!
A jövő hetet anyuéknál töltöm, kíváncsi vagyok, őket hogyan érintette ez a váltás.
Meghiszem azt! Az első gondolatom ennnek hallatán az volt, hogy ez a műsor Gundi nélkül olyan lehet, mint Ausztrália lenne kenguruk vagy koalák nélkül. Majdnem sírva fakadtam, amikor kiderült...
Másnap vagy harmadnap visszanéztem az első Barnás részt. Az első benyomásom az volt, hogy Barna mintha megpróbálna stílusában hasonlítani Gundira, de ez nem igazán jön neki össze. Gundi csak egy van és én továbbra is őt szeretném! Nagyon fog hiányozni :( Tudom, hogy már 2011 óta vezette ezt a műsort és köszönöm neki a sok felejthetetlen percet.
Idővel majd lehet, hogy megbarátkozom Barnával is. Legalábbis megpróbálok. Mást úgyse nagyon tehetek, mert magáról a műsorról nem akarok lemondani!
A jövő hetet anyuéknál töltöm, kíváncsi vagyok, őket hogyan érintette ez a váltás.
március 27, 2017
Ősi értékek, amikhez képest minden pénz értéktelen
A Yolngu Radio révén pár hete fedeztem fel ezt a gyönyörű, ám egyben szomorú ősausztrál dalt az egyik legismertebb együttestől, a Yothu Yinditől. Sem a dallama, sem a mondanivalója nem megy ki a fejemből. Különösen ez a rész: "It's not forty thousand dollars or more, but forty thousand years of culture here."
Bárcsak megértenék végre azok, akiknek szól! Pénzben nem mérhető mindaz, amit az őslakosoktól elvettek.
Készítettem hozzá egy - nem művészi - fordítást.
Bár ez egy megható, kellemes hangzású dal, én mégmérgesebb vagyok - az őslakosok szavaival élve - a "bánya emberére". Főleg Adani-ékra, akik nem is ausztrálok, hanem egy indiai mammutcég, aminek a tervei életveszélyesen hathatnak a Nagy-korallzátonyra. A helyi őslakosok, a Wangan és Jagalingou népek 2013 óta harcolnak ellenük és ennek az egyedülálló természeti kincsnek a jövőjéért. Mivel egy-egy petícióhoz én is csatlakoztam, így rendszeresen küldenek nekem hírlevelet az aktuális helyzetről. De általában olyan híreket küldenek, amik csak növelik az elkeseredésemet mind az ő jövőjükkel, mind a Nagy-korallzátonyéval kapcsolatban. Szívből drukkolok ennek az őslakos népnek, hogy ők kerüljenek ki győztesen a harcokból! Hiszen egy olyan egyedülálló természeti csoda értékét, mint a Nagy-korallzátony, valóban nem lehet pénzben mérni.
Bárcsak megértenék végre azok, akiknek szól! Pénzben nem mérhető mindaz, amit az őslakosoktól elvettek.
Készítettem hozzá egy - nem művészi - fordítást.
Emlékszem, mikor édesanyám elvezetett a bozóton át az ugrándozó kengurukhoz; yam-gyökeret és méhrajokat kerestünk. De a föld odalett, elvette a bánya embere - hát nem látjátok, mit tettetek velem?
Minden változik, de a föld itt marad, hogy birtokoljuk és megtartsuk. Nem negyvenezer vagy több dollárról van szó, hanem negyvenezer év kultúrájáról! A boldogság valós dolog, de most árapály jön. Galamb kiált a szélben: itt vannak a cápák!
A föld odalett, elvette a bánya embere. - Nem látjátok, mit tettetek velem?
Bár ez egy megható, kellemes hangzású dal, én mégmérgesebb vagyok - az őslakosok szavaival élve - a "bánya emberére". Főleg Adani-ékra, akik nem is ausztrálok, hanem egy indiai mammutcég, aminek a tervei életveszélyesen hathatnak a Nagy-korallzátonyra. A helyi őslakosok, a Wangan és Jagalingou népek 2013 óta harcolnak ellenük és ennek az egyedülálló természeti kincsnek a jövőjéért. Mivel egy-egy petícióhoz én is csatlakoztam, így rendszeresen küldenek nekem hírlevelet az aktuális helyzetről. De általában olyan híreket küldenek, amik csak növelik az elkeseredésemet mind az ő jövőjükkel, mind a Nagy-korallzátonyéval kapcsolatban. Szívből drukkolok ennek az őslakos népnek, hogy ők kerüljenek ki győztesen a harcokból! Hiszen egy olyan egyedülálló természeti csoda értékét, mint a Nagy-korallzátony, valóban nem lehet pénzben mérni.
március 26, 2017
A világ legidősebb csillagászai: az ausztrál őslakosok
Már rég szerettem volna, hogy ez az érdekes cikk fenn legyen valahol magyarul is. Igaz, nem látom, amikről szól, de talán épp ezért tartom érdekesnek és misztikusnak. De ami ennél is fontosabb, az az, hogy bizonyítja ez a cikk, hogy az ausztrál őslakosok gondolkodása, világról alkotott képének fejlődése már évezredekkel ezelőtt megelőzte az általunk ismert tudósokét.
az eredeti cikket ide kattintva olvashatjátok
Magyarul pedig itt Olasztrálián:
az eredeti cikket ide kattintva olvashatjátok
Magyarul pedig itt Olasztrálián:
Ha éjjel felnézünk az égre, észrevehetjük a Nagy Emu csillagképet. Vagy egy olyan csillagcsoportot fedezhetünk fel, ami Djulpant ábrázolja. Vagy épp a híres Nunganarit. Bár ezek a nevek sokunk számára idegenül hangzanak, azt mégis tudjuk, mit írnak le. A Ngarrindjeri nép számára, akik a Murray folyó tavainál éltek, Nunganari "éles fénysugarat", ismertebben a Délkeresztet jelenti. Bár a Boorong népek a Délkeresztet fán lévő posszumnak látták. A Yolnguknak a Djulpan csillagkép a kingfish-klánból származó három fivér történetét mondja el, de a nyugatiak számára az Orion vadászét. A nagy emu, melynek történetét sok ausztrál őslakos ismeri, a tejút kiterjedése.
A közvéleménnyel ellentétben a csillagászat nem a görögökkel és nem is a sumérokkal kezdődött. Egy éppen zajló kutatás azt bizonyítja, hogy az ausztrál őslakosok széleskörű, részletes csillagászati tudás birtokában voltak. Míg Galilei a 17. században azon fáradozott, hogy kimutassa, nincs kapcsolat a hold és az apály között, az Ausztrália Északi Területén élő Yolngu nép történetei már összekapcsolták a kettőt. Tudunk egy ősi ausztrál Stonehenge-ről is, melyet a nap mozgásának nyomonkövetésére használtak.
Mint a világ sok más kultúrájában, a csillagászat az ausztrál őslakosok számára is egyet jelentett a naptárral, mely meghatározta a föld termékenységét vagy hogy mikor várható eső. Pl. amikor a nagy Emu olyan, mintha maga alá húzott lábakkal ülne, ez azt jelenti, hogy ez a megfelelő idő a tojások begyűjtésére, mert a hímek éppen fészket raknak. Az Északi Területen, Katherine közelében élő Kuvema nép számára a kora reggel felkelő Orion télen azt jelentette, hogy a dingók párosodni fognak és hamarosan kicsinyeik lesznek, s ez fontos élelmiszerforrás volt a Kuwemáknak.
De ami talán még ennél is érdekesebb, az az, hogy az őslakos csillagászat nemcsak a csillagok megfigyeléséről szólt. Dr. Duane Hamacher az ausztrál őslakos csillagászattal foglalkozó kutatócsoport vezetője az Új-Dél-Wales-i Egyetemen. Az európai megközelítéssel szemben az őslakosok az éjjeli égbolt több rétegét is nézték.
- A legérdekesebb dolog az aborigin csillagászatban az, hogy az őslakosok nemcsak a fényes csillagokat nézik, hanem a köztük lévő sötét foltokat is. Ha az Emu csillagképet nézzük, észrevehetjük, hogy a teste nem csillagokból áll. Sokkal inkább sötét ködfoltok alkotják a Tejúton. A Délkereszt közelében lévő "Coalsack Nebula" ["Szeneszsák Ködfolt] az emu feje.
Hamacher azt feltételezi, hogy ennek oka az, hogy a déli félteke a tejút középpontja felé dől meg, ahol ezek a sötét ködfoltok könnyebben észrevehetőek.
A csillagok az őslakosok szájhagyományában is FONTOS SZEREPET KAPTAK. Különösen, amikor kijelölték az egyén szerepét a közösségben és a világban, mely épp úgy vertikális, mint horizontális.
Ghillar Michael Anderson, Euahlayi törzsfő elmondása szerint az éjszakai égboltról leolvasható történetek az őslakosok számára nemcsak elvont dolgok összességét jelentik. Fontos kulturális információkat tartalmaznak, melyeket tudniuk kell ahhoz, hogy a törvényüknek megfelelően élhessenek.
- A történeteink a Földön betöltött helyünkre világítanak rá,és elmagyarázzák, hogyan kötődik testünk földhöz és éghez. Azért tartjuk éjjel a szertartásainkat, hogy megmutassuk a diákjainknak és a fiataloknak, hogy ami fölöttünk van, az egyszerre alattunk is van. - magyarázza Michael. - Minden történetünk, beleértve a csillagokról szólóakat is, megtanítja, milyen kapcsolat van köztünk és a minket körülvevő világ között. Ezek a szabályok határozzák meg, hogyan éljünk a világban születésünk percétől halálunkig. E törvények ismerete nélkül egy lépést sem tehetünk. Ha az embert nem tanítják a szertartásokkal, nem térhet haza. Ismernünk kell a szabályokat és kapcsolatainkat, mert így a lelkünk mindent tudni fog azon a napon, amikor meghalunk. Ha ez a tudás nincs meg, a magasabb erők visszaküldenek bennünket, hogy újra tanuljunk meg mindent.
március 25, 2017
Amikor Richard Goldsworthy "meglátogatott"
Azt hittem, ennyi idő után az ősausztrál zenei felfedezéseim valamelyikét fogom megosztani. De ma, ahogy böngésztem a külső vinyómat, amin a régebbi dolgaimat tárolom, egy saját negyedkész művön "akadt meg a fülem". A felvétel 2013-as, de hogy mi ihlette, azt már nem tudom. Valahogy nehéz is elhinnem, hogy ezt én játszottam a zongorán. Pedig így volt! A címet viszont csak most írtam be, ahogy meghallottam. De ha egyszer kész lesz, (ami nem most lesz, mert egyrészt keveset vagyok zongoraközelben, másrészt, ha ott vagyok, akkor sem tudok úgy játszani, mint régebben), más is lehet a címe.
Itt meghallgathatjátok ezt a kis 2 perces szösszenetet
Hoppá! Ahogy belinkeltem, majd újra meghallgattam, bevillant, hogy honnan is jöhetett! Nanná, hogy Ausztráliából :) méghozzá úgy, hogy az én kedvenc ausztrál zongoraművész zeneszerzőm, Richard Goldsworthy Beautiful Dawn c. művét 2013 januárjában fedeztem fel. És az mindig is jellemző volt rám, hogy belecsempésztem a frissen felfedezett művek hangulatát a saját zongorás kreációimba. De hogy ennyire?:O Hallgassátok csak!
Mintha eljött volna hozzám és együtt kreáltuk volna azt a kétpercest (ami valójában hosszabb, de a többi része még annyir anincs kidolgozva, hogy nem akarom feltölteni) :) Lehet, ha nem lesz türelmem és ihletem befejezni, majd elküldöm neki. Ő majd kidolgozza:D
Itt meghallgathatjátok ezt a kis 2 perces szösszenetet
Hoppá! Ahogy belinkeltem, majd újra meghallgattam, bevillant, hogy honnan is jöhetett! Nanná, hogy Ausztráliából :) méghozzá úgy, hogy az én kedvenc ausztrál zongoraművész zeneszerzőm, Richard Goldsworthy Beautiful Dawn c. művét 2013 januárjában fedeztem fel. És az mindig is jellemző volt rám, hogy belecsempésztem a frissen felfedezett művek hangulatát a saját zongorás kreációimba. De hogy ennyire?:O Hallgassátok csak!
Mintha eljött volna hozzám és együtt kreáltuk volna azt a kétpercest (ami valójában hosszabb, de a többi része még annyir anincs kidolgozva, hogy nem akarom feltölteni) :) Lehet, ha nem lesz türelmem és ihletem befejezni, majd elküldöm neki. Ő majd kidolgozza:D
március 24, 2017
2017-es bejelentkezés - hét hónap után
Hét hónap után újra itt! Nagyon hiányzott az írás, de még most sem tudom, hogy ennyi idő után hol kezdjem. Tavaly aug. 24-én ideiglenesen levettem a webről ezt a blogot, mert zavart, hogy nincsenek visszajelzések a bejegyzéseimre. De aztán pár hónapja úgymond újrafelfedeztem magamnak. Nagyon jó volt visszaolvasni jó pár egyetemről, Ausztráliáról, zenéről és egyéb felfedezésekről szóló bejegyzésemet. Volt pár, amin nevettem, volt, amelyiken csak vigyorogtam, hogy hát igen, ez én vagyok, némelyik pedig nosztalgikus érzésekkel töltött el, még ha nem is olyan rég történtek a dolgok, amikről írtam. Olyan is volt, amikor úgy olvastam, mintha nem is én írtam volna. Ilyenkor meg azon mosolyogtam, hogy nahát, egész jól tud írni ez a lány... és mennyire szereti Ausztráliát!:D Annyira jó volt Olasztráliát olvasgatni, hogy hirtelen meg is bántam, hogy az utóbbi két évben annyira hanyagoltam. Egyszeriben rájöttem, hogy nem is az olvasók kommentáradatáért jó blogolni, hanem saját magam szórakoztatására. Ahogy régebben, gyerekként szerettem magnóra vagy diktafonra venni szinte mindent, úgy felnőttként betűkbe öntve készíthetek "felvételeket" a felfedezéseimről, érzéseimről. Olasztrália egy nagy álmom megvalósításában is segíthet: egyfajta "játszótér" lehet, ahová továbbra is feltehetem azokat a cikk- vagy dalszövegfordításaimat, amiket ismertebb oldalakon nem tudok még közzétenni. S ha itt felfedezi őket valaki, és tetszenek is neki, abból előbb-utóbb bármi is lehet! Még mindig van egy nagy, fordítással kapcsolatos álmom, amiről még fogok írni.
Most megyek takarítani, de vasárnap este visszajövök és aztán többször is leszek! És most már nem felejtem el, hogy írni
önmagamért is szuper! De ettől függetlenül továbbra is örülni fogok, ha adtok visszajelzéseket :)
Most megyek takarítani, de vasárnap este visszajövök és aztán többször is leszek! És most már nem felejtem el, hogy írni
önmagamért is szuper! De ettől függetlenül továbbra is örülni fogok, ha adtok visszajelzéseket :)
augusztus 24, 2016
Menjen vagy maradjon Olasztrália? Olvasók, kérlek, jelentkezzetek!
Tudom, hogy mostanában alig írok ide valamit. Tavaly összesen 22 bejegyzés került fel, annak is nagy része visszatekintés volt és nem a jelen. Idén meg mégkevesebbet, ezzel együtt öt bejegyzést írtam csak. De úgy nehéz írni, hogy látom, hogy sokan olvassák, mégsincsenek észrevételek az írásaim alatt. Már nem is emlékszem, mikor írtatok nekem utoljára. :(
Amikor megnyitottam ezt a blogot 2012-ben, reméltem, hogy a segítségével hasonló érdeklődésű embereket ismerhetek majd meg. De négy év alatt, amióta Olasztrália a weben van, csak egyetlen olyan emberről tudok az olvasók közül, akit érdekelnek az ausztrál őslakosok, vagy a többi dolog, amiről itt írtam. Ő a Magyar Didgeridoo Közösség tagja, és tavaly nyáron talált rá a blogomra. Facen délutántól késő estig levelezgettünk, nagyon örültem neki.
De mi újság a többiekkel? Miért van, hogy tízezer fölötti a látogatottság, mégsincs véleménye senkinek semmiről?
Egyáltalán hiányozna-e valakinek ez a blog, ha egyszercsak eltűnne a webről? Volt-e valaki, akinek hasznos volt, akár Ausztráliával, akár az egyetemi élettel kapcsolatban?
Mindenkit kérek, aki ezt a bejegyzést olvassa: kommenteljen, hogy tudjam, érdemes-e folytatnom! Előre is köszi!
P.s.: ha tíz napon belül nem lesznek visszajelzések, az számomra azt fogja jelenteni, hogy törölhetem a blogot. De ha jelent valakinek bármit is, akkor megtartom és még frissíteni is fogom! :)
Amikor megnyitottam ezt a blogot 2012-ben, reméltem, hogy a segítségével hasonló érdeklődésű embereket ismerhetek majd meg. De négy év alatt, amióta Olasztrália a weben van, csak egyetlen olyan emberről tudok az olvasók közül, akit érdekelnek az ausztrál őslakosok, vagy a többi dolog, amiről itt írtam. Ő a Magyar Didgeridoo Közösség tagja, és tavaly nyáron talált rá a blogomra. Facen délutántól késő estig levelezgettünk, nagyon örültem neki.
De mi újság a többiekkel? Miért van, hogy tízezer fölötti a látogatottság, mégsincs véleménye senkinek semmiről?
Egyáltalán hiányozna-e valakinek ez a blog, ha egyszercsak eltűnne a webről? Volt-e valaki, akinek hasznos volt, akár Ausztráliával, akár az egyetemi élettel kapcsolatban?
Mindenkit kérek, aki ezt a bejegyzést olvassa: kommenteljen, hogy tudjam, érdemes-e folytatnom! Előre is köszi!
P.s.: ha tíz napon belül nem lesznek visszajelzések, az számomra azt fogja jelenteni, hogy törölhetem a blogot. De ha jelent valakinek bármit is, akkor megtartom és még frissíteni is fogom! :)
május 29, 2016
Újabb ausztrál felfedezés és egy cseresznyeszedős,különleges szombat!
Most, hogy kitört a nyár, újra egyre többet foglalkozom Ausztráliával. Válogatom és rendszerezem a főleg hanganyagokból álló dokumentumgyűjteményem, miközben felfedezéseket gyűjtök. Ma pl. erre a gyönyörűségre bukkantam:
Az előadó aborigin, )nanná, hisz egy NAIDOC műsorban találtam), és több dalát ismertem eddig, de ez most nagyon belopta magát a szívembe. Persze az óriásarchívumom nemcsak zenékre terjed ki, épp ezért kell szigorúan rendszereznem, hogy eligazodjam köztük. De jól halad a folyamat :)
PETIMMEL szombaton voltunk cseresznyét szedni a szomszéd barátainknál, Mátééknál. Pontosabban a papájánál, de majdnem az egész család ott volt. Annyira jól éreztük magunkat, hogy hipp-hopp le is szedtünk több, mint 20 kiló cseresznyét! Rengeteget nevettünk, Mátéék olyan jó fejek :) PETIMMEL minden hétvégének, minden egyes napnak különleges hangulata van, de ebben a mostani élményben még ezen felül is volt valami plusz, amit még nem tudok pontosan megfogalmazni. Csak annyit tudok, hogy annyira de annyira hálás és boldog vagyok, mint még soha!
Az előadó aborigin, )nanná, hisz egy NAIDOC műsorban találtam), és több dalát ismertem eddig, de ez most nagyon belopta magát a szívembe. Persze az óriásarchívumom nemcsak zenékre terjed ki, épp ezért kell szigorúan rendszereznem, hogy eligazodjam köztük. De jól halad a folyamat :)
PETIMMEL szombaton voltunk cseresznyét szedni a szomszéd barátainknál, Mátééknál. Pontosabban a papájánál, de majdnem az egész család ott volt. Annyira jól éreztük magunkat, hogy hipp-hopp le is szedtünk több, mint 20 kiló cseresznyét! Rengeteget nevettünk, Mátéék olyan jó fejek :) PETIMMEL minden hétvégének, minden egyes napnak különleges hangulata van, de ebben a mostani élményben még ezen felül is volt valami plusz, amit még nem tudok pontosan megfogalmazni. Csak annyit tudok, hogy annyira de annyira hálás és boldog vagyok, mint még soha!
május 07, 2016
Daisy Loongkoonan, a 105 éves aborigin festőművész
Van egy nyugat-ausztrál aborigin festőművész, akiről 95 évesen derült ki, hogy nem mindennapi tehetsége van. Daisy Loongkoonan, a nyugat-ausztráliai Nyikina nép legidősebb tagja, idén 105 éves. De csak tíz éve fedezte fel a tehetségét. Különleges képei (amiket PETINEK meg nekem leírhatna valaki, aki lát, ha megnézi a belinkelt cikket a bejegyzés végén), világszerte elterjedtek. Persze az én figyelmemet nem a képek, hanem a néni kora keltette fel.
Hogy pontosan mikor született, nem lehet tudni, de a népe szerint több mint 100 éve, talán 1910-ben.
- Vándorolva lehet leginkább megismerni a környezetet - mondja Daisy, - én is így találtam rá sok finom gyümölcsre és a gyógynövényeket is így fedeztem fel. Még ma is szeretem járni a vidéket, megmutatni a fiataloknak, hogyan kell barnira (goannára) vadászni, és halászni. A festményeimen mindent bemutatok, ami az ősi életformával kapcsolatos. A Nyikina vidéket úgy festem le, ahogy a sólymok llátják, amikor magasan szállnak az égen.
Daisy Loongkoonan képeit most a dél-ausztráliai Művészeti Galériában állították ki. Nagyon fontos a festmények megőrzése, mert a segítségükkel Daisy sok történetet mesél el a fiataloknak. A képei nagyon színesek, így egyfajta fényjáték hatásuk is van.
Festményeit a stílusuk miatt akár repülős térképként is lehet használni, ert madártávlatból rajzolja meg a Nyikina vidéket a Fitzroy folyó körül, ami az ő otthona.
Szóval,ezek szerint akadnak még olyan ausztrál őslakosok, akiknek megvan a lehetőségük a fehér ember érkezése előtt folytatott egészséges életmódra és így a hosszú és vidám életre! (Ennek annyira megörültem, hogy ahogy a cikket fordítottam, egyszer majdnem 1005-öt írtam:D) És az még egy külön bónusz, hogy ez a néni még festőművész is.
Eredetiben a cikket
ittt olvashatjátok
Hogy pontosan mikor született, nem lehet tudni, de a népe szerint több mint 100 éve, talán 1910-ben.
- Vándorolva lehet leginkább megismerni a környezetet - mondja Daisy, - én is így találtam rá sok finom gyümölcsre és a gyógynövényeket is így fedeztem fel. Még ma is szeretem járni a vidéket, megmutatni a fiataloknak, hogyan kell barnira (goannára) vadászni, és halászni. A festményeimen mindent bemutatok, ami az ősi életformával kapcsolatos. A Nyikina vidéket úgy festem le, ahogy a sólymok llátják, amikor magasan szállnak az égen.
Daisy Loongkoonan képeit most a dél-ausztráliai Művészeti Galériában állították ki. Nagyon fontos a festmények megőrzése, mert a segítségükkel Daisy sok történetet mesél el a fiataloknak. A képei nagyon színesek, így egyfajta fényjáték hatásuk is van.
Festményeit a stílusuk miatt akár repülős térképként is lehet használni, ert madártávlatból rajzolja meg a Nyikina vidéket a Fitzroy folyó körül, ami az ő otthona.
Szóval,ezek szerint akadnak még olyan ausztrál őslakosok, akiknek megvan a lehetőségük a fehér ember érkezése előtt folytatott egészséges életmódra és így a hosszú és vidám életre! (Ennek annyira megörültem, hogy ahogy a cikket fordítottam, egyszer majdnem 1005-öt írtam:D) És az még egy külön bónusz, hogy ez a néni még festőművész is.
Eredetiben a cikket
ittt olvashatjátok
Kelet-ausztrál Gumbaynggirr ősnyelvtanító műsor a rádióban
Megint eltűntem, de tőlem ez már megszokott sajnos, nem vagyok egy született blogger. Most is PETIMNÉL vagyok, tőle jelentkezem be egy-egy gyors hírrel Ausztráliából. Mármint nem mi vagyunk Ausztráliában, egyelőre csak ez a hír jön onnan:D
A Gumbaynggirr nyelv Kelet-Ausztrália aborigin nyelve, Új-Dél-Wales területén beszélték. Egy hír szerint, amit nemrég olvastam, mára sem lett elfelejtve. Méghozzá úgy tartják életben, hogy még a fehérekhez is eljusson: ugyanis hetente egyszer, szerdánként, az ABC Coffs Coast c. reggeli műsorában megjelenik Gary Williams, egy Gumbaynggirr nyelvtanár, aki egy-egy mondatot, kifejezést hoz és elmagyarázza angolul, mikor, milyen környezetben használják, mire vonatkozik, etc. Egyelőre ez egy három perces blokk, ami nsw-i idő szerint minden szerdán reggel fél nyolckor kezdődik, a hírek után. Magyar idő szerint éjjel fél1-kor... És hoppá, most nézem csak, hogy már 2011 óta megy! Hát még jó, hogy felébredtem!:D Bár én személy szerint Yolngu nyelvtanító műsornak még jobban örülnék, de egyrészt még olyat is felfedezhetek, másrészt minden ilyen hírnek örülök, mert ezek a nyelvek nagyon ritkák és értékesek, mindig jó, ha élesztgetik és terjesztik őket.
A forrása egyébként angolul
itt olvasható
a cikkbe be is van ágyazva az egyik műsorrészlet.
Remélem, hamarosan olyan műsort is találok, ami hasonlóan tanítja a Yolngu nyelvet is! Ha bárki bármit tud, mindenképp írjon! Előre is milliónyi köszi!
A Gumbaynggirr nyelv Kelet-Ausztrália aborigin nyelve, Új-Dél-Wales területén beszélték. Egy hír szerint, amit nemrég olvastam, mára sem lett elfelejtve. Méghozzá úgy tartják életben, hogy még a fehérekhez is eljusson: ugyanis hetente egyszer, szerdánként, az ABC Coffs Coast c. reggeli műsorában megjelenik Gary Williams, egy Gumbaynggirr nyelvtanár, aki egy-egy mondatot, kifejezést hoz és elmagyarázza angolul, mikor, milyen környezetben használják, mire vonatkozik, etc. Egyelőre ez egy három perces blokk, ami nsw-i idő szerint minden szerdán reggel fél nyolckor kezdődik, a hírek után. Magyar idő szerint éjjel fél1-kor... És hoppá, most nézem csak, hogy már 2011 óta megy! Hát még jó, hogy felébredtem!:D Bár én személy szerint Yolngu nyelvtanító műsornak még jobban örülnék, de egyrészt még olyat is felfedezhetek, másrészt minden ilyen hírnek örülök, mert ezek a nyelvek nagyon ritkák és értékesek, mindig jó, ha élesztgetik és terjesztik őket.
A forrása egyébként angolul
itt olvasható
a cikkbe be is van ágyazva az egyik műsorrészlet.
Remélem, hamarosan olyan műsort is találok, ami hasonlóan tanítja a Yolngu nyelvet is! Ha bárki bármit tud, mindenképp írjon! Előre is milliónyi köszi!
március 07, 2016
Fél évvel később, boldogan :)
Igen, újra itt! 10-én lesz fél éve, hogy utoljára frissült ez a blog. Nem semmi! És szept. 10. óta rengeteg csodálatos dolog történt velem, amik miatt ezt a pár sort teljesen újjászületve írom.
Először is, ha röviden össze kellene foglalnom az előző évet, első felének januártól júniusig a "reménytelen küzdelmek és keserű csalódások időszaka" címet adnám. Szept. 8-án írtam erről kicsit, most ezért nem is részletezném. A lényeg, hogy azt az időszakot senkinek sem kívánnám.
De aztán 2015. júliusában, ahogy itthon ücsörögtem a végtelen magányomban, a szertefoszlott álmaimmal, egyszercsak feltűnt Facebookon egy kedves régi barát. Elkezdtünk üzizgetni, aztán pár nappal később telefonon is többször beszéltünk. Már akkor is ki akart emelni a magányból, de akkor még elhárítottam és egy idő után újra el is tűntem. Tudtam, hogy ez rossz, sőt, a legrosszabb, amit tehettem. De az egész éves kudarcsorozat, aminek jócskán voltak előzményei is, annyi blokkot és félelmet hagyott rajtam, hogy képtelennek éreztem magam arra, hogy kitörjek az egyedüllét börtönéből.
Így végül legközelebb csak novemberben beszéltünk. De önző módon akkor is csak azért hívtam, mert egy olyan gond volt a laptopommal, amit csak az ő segítségével tudtam megoldani. Az univerzum pedig nem mindennapi módon tervezte meg annak a gondnak a megoldását. Mivel távsegítséggel nem sikerült megjavítani a gépet, csak úgy lehetett, ha személyesen találkozunk!
Furcsa érzés volt 10 év után újra látni azt a fantasztikus embert, akire felnéztem, ugyanakkor mindig is végtelenül butának, ügyetlennek, kicsinek éreztem magam hozzá képest. De már a találkozás napjától, nov. 16-ától Szuperhős Petinek emlegettem őt, a telefonomba is így írtam át a nevét. Azután pedig főleg, hogy megjavította a gépemet, pedig elég reménytelennek tűnt a helyzet. Könnyek szöknek a szemembe, ha arra gondolok, milyen hálátlanul bántam vele sokáig, de ő ennek ellenére mindent megtett, hogy segítsen, nem adta fel, míg nem sikerült a javítás.
De nemcsak ezáltal lett ő az én Szuperhősöm. A novemberi két találkozás után (16-án én vittem fel a gépet Pestre, 17-én pedig ő hozta vissza), decemberben még három plusz egyszer taliztunk. A plusz egy a közös szilveszterezés ill. újév volt, két "talit" pedig úgy érzem, akár randiként is említhetek.
2007 óta a legkülönlegesebb szilvesztert és újévet vele ünnepelhettem. Tudta, mert persze neki is sokat beszéltem arról, hogy mennyire szeretnék eljutni Ausztráliába, legfőképp Darwinba és környékére a Yolngu nyelv és őslakosok miatt. Sohasem felejtem el, hogy ezért arra kért, legyek fenn már délután Pesten, hogy darwini idő szerint köszönthessük együtt 2016-ot! (a darwini éjfél magyar idő szerint du. fél 4 télen). Egy fantasztikus olasz étterembe mentünk, így teljesen "olasztrálul" léptünk át életünk legkülönlegesebb évébe!
De ez csak egy a sok romantikus élmény közül. Egy ausztrálosat még később elmesélek, de most lassan befejezem. Azt tervezem, most nem írok majd hosszúakat. Inkább többször, és rövidebbeket, mint egyszer egy évben és hosszút:D
A lényeg, hogy januártól még gyakrabban találkoztunk és Peti minden találkozással egyre jobban belopta magát a szívembe. Napról napra, hétről hétre jöttem rá, hogy ő az, akit éveken át kerestem! Csak febr. 2-án lettem egészen biztos az érzéseimben, ekkor mondtam neki is először. Ami pedig ezután jött és jön: az a semmihez sem hasonlítható boldogság, a hazatérés legédesebb érzése!
A környezetünkben mindenki érzi rajtunk ezt a változást. Dehát lehet-e titkolni a boldogságot? Persze, hogy nem, hát nem csoda, ha más is érzi!
Életem boldogsága, megvalósult álmom, itt is köszönöm, hogy vagy nekem!
Először is, ha röviden össze kellene foglalnom az előző évet, első felének januártól júniusig a "reménytelen küzdelmek és keserű csalódások időszaka" címet adnám. Szept. 8-án írtam erről kicsit, most ezért nem is részletezném. A lényeg, hogy azt az időszakot senkinek sem kívánnám.
De aztán 2015. júliusában, ahogy itthon ücsörögtem a végtelen magányomban, a szertefoszlott álmaimmal, egyszercsak feltűnt Facebookon egy kedves régi barát. Elkezdtünk üzizgetni, aztán pár nappal később telefonon is többször beszéltünk. Már akkor is ki akart emelni a magányból, de akkor még elhárítottam és egy idő után újra el is tűntem. Tudtam, hogy ez rossz, sőt, a legrosszabb, amit tehettem. De az egész éves kudarcsorozat, aminek jócskán voltak előzményei is, annyi blokkot és félelmet hagyott rajtam, hogy képtelennek éreztem magam arra, hogy kitörjek az egyedüllét börtönéből.
Így végül legközelebb csak novemberben beszéltünk. De önző módon akkor is csak azért hívtam, mert egy olyan gond volt a laptopommal, amit csak az ő segítségével tudtam megoldani. Az univerzum pedig nem mindennapi módon tervezte meg annak a gondnak a megoldását. Mivel távsegítséggel nem sikerült megjavítani a gépet, csak úgy lehetett, ha személyesen találkozunk!
Furcsa érzés volt 10 év után újra látni azt a fantasztikus embert, akire felnéztem, ugyanakkor mindig is végtelenül butának, ügyetlennek, kicsinek éreztem magam hozzá képest. De már a találkozás napjától, nov. 16-ától Szuperhős Petinek emlegettem őt, a telefonomba is így írtam át a nevét. Azután pedig főleg, hogy megjavította a gépemet, pedig elég reménytelennek tűnt a helyzet. Könnyek szöknek a szemembe, ha arra gondolok, milyen hálátlanul bántam vele sokáig, de ő ennek ellenére mindent megtett, hogy segítsen, nem adta fel, míg nem sikerült a javítás.
De nemcsak ezáltal lett ő az én Szuperhősöm. A novemberi két találkozás után (16-án én vittem fel a gépet Pestre, 17-én pedig ő hozta vissza), decemberben még három plusz egyszer taliztunk. A plusz egy a közös szilveszterezés ill. újév volt, két "talit" pedig úgy érzem, akár randiként is említhetek.
2007 óta a legkülönlegesebb szilvesztert és újévet vele ünnepelhettem. Tudta, mert persze neki is sokat beszéltem arról, hogy mennyire szeretnék eljutni Ausztráliába, legfőképp Darwinba és környékére a Yolngu nyelv és őslakosok miatt. Sohasem felejtem el, hogy ezért arra kért, legyek fenn már délután Pesten, hogy darwini idő szerint köszönthessük együtt 2016-ot! (a darwini éjfél magyar idő szerint du. fél 4 télen). Egy fantasztikus olasz étterembe mentünk, így teljesen "olasztrálul" léptünk át életünk legkülönlegesebb évébe!
De ez csak egy a sok romantikus élmény közül. Egy ausztrálosat még később elmesélek, de most lassan befejezem. Azt tervezem, most nem írok majd hosszúakat. Inkább többször, és rövidebbeket, mint egyszer egy évben és hosszút:D
A lényeg, hogy januártól még gyakrabban találkoztunk és Peti minden találkozással egyre jobban belopta magát a szívembe. Napról napra, hétről hétre jöttem rá, hogy ő az, akit éveken át kerestem! Csak febr. 2-án lettem egészen biztos az érzéseimben, ekkor mondtam neki is először. Ami pedig ezután jött és jön: az a semmihez sem hasonlítható boldogság, a hazatérés legédesebb érzése!
A környezetünkben mindenki érzi rajtunk ezt a változást. Dehát lehet-e titkolni a boldogságot? Persze, hogy nem, hát nem csoda, ha más is érzi!
Életem boldogsága, megvalósult álmom, itt is köszönöm, hogy vagy nekem!
szeptember 10, 2015
Egyetemi és egyéb király hírek másodéves olaszmesterként :)
Mindenkitől ezer bocsi a sok-sok felkiáltójel miatt, de ezt a híráratot nem tudom máshogy közvetíteni :)
Most ez egy szárnyaló és rövid híradás :) először is: a héten megkezdődött élesben is a második évem az olasz mesterszakon! És olyan órarendem van, amilyen eddig még nem volt: csak háromszor megyek egy héten: kedden, szerdán és csütörtökön. így talán mégjobban be tudom majd osztani az időmet! Olyan jó volt tegnap újra találkozni mindenkivel egy hosszú nyár után! Ééés már van is egy kedvenc órám :) okés, igazából szinte minden az, hisz olasz szakról van szó. De van egy, amitől majdnem örömkönnyeket sírtam, amikor megtudtam, mirőlfog szóli. Ez nem is lehetne más, mint a csütörtöki szaknyelvi szeminárium, amiről azt hittem, szaknyelvek nyelvészeti elemzéséről fog szólni. Erre kiderült hogy szakszövegeket fogunk fordítani!!!!!!! Lesznek jogi, gazdasági, esetleg szociológiai és környezetvédelmi szövegek is! Az első két félévben panaszkodtam, hogy mennyire hiányoznak a fordítós órák és hogy milyen kár, hogy a nem-fordítói mesterszakon egyáltalán nincsenek. Erre kiderül, hogy mégis! Bárcsak minden álom így teljesülne!:D
Ja, és tegnap hazajövet találkoztam egy jó fej sráccal! Épp az úton mentem át, amikor megszólított. Először azt hittem róla, hogy szintén egyetemista, mert olyan intelligens kérdéseket tett fel azzal kapcsolatban, hogy nem látok. De aztán kiderült, hogy csak 17 éves!:D Kicsit beszélgettünk, utána hazajöttem "ebédelni" (du. ötkorXD), aztán még este is kihívott. Akkor már a kisöccsével jöttek, úgyhogy a játszótéren beszélgettünk. Szuper, hogy nem ijed meg a szememmel kapcsolatos helyzettől, inkább jobban meg szeretné ismerni, akárcsak Szandi. Viszont azt sajnálom, hogy csak tizenhét, mert igencsak megvan benne az a bizonyos pozitív dolog, amit én (a 2012-ben megismert Felix miatt, aki nagyon tetszett) "Felix-faktornak" hívok... Remélem, összefutunk még párszor :)
Most ez egy szárnyaló és rövid híradás :) először is: a héten megkezdődött élesben is a második évem az olasz mesterszakon! És olyan órarendem van, amilyen eddig még nem volt: csak háromszor megyek egy héten: kedden, szerdán és csütörtökön. így talán mégjobban be tudom majd osztani az időmet! Olyan jó volt tegnap újra találkozni mindenkivel egy hosszú nyár után! Ééés már van is egy kedvenc órám :) okés, igazából szinte minden az, hisz olasz szakról van szó. De van egy, amitől majdnem örömkönnyeket sírtam, amikor megtudtam, mirőlfog szóli. Ez nem is lehetne más, mint a csütörtöki szaknyelvi szeminárium, amiről azt hittem, szaknyelvek nyelvészeti elemzéséről fog szólni. Erre kiderült hogy szakszövegeket fogunk fordítani!!!!!!! Lesznek jogi, gazdasági, esetleg szociológiai és környezetvédelmi szövegek is! Az első két félévben panaszkodtam, hogy mennyire hiányoznak a fordítós órák és hogy milyen kár, hogy a nem-fordítói mesterszakon egyáltalán nincsenek. Erre kiderül, hogy mégis! Bárcsak minden álom így teljesülne!:D
Ja, és tegnap hazajövet találkoztam egy jó fej sráccal! Épp az úton mentem át, amikor megszólított. Először azt hittem róla, hogy szintén egyetemista, mert olyan intelligens kérdéseket tett fel azzal kapcsolatban, hogy nem látok. De aztán kiderült, hogy csak 17 éves!:D Kicsit beszélgettünk, utána hazajöttem "ebédelni" (du. ötkorXD), aztán még este is kihívott. Akkor már a kisöccsével jöttek, úgyhogy a játszótéren beszélgettünk. Szuper, hogy nem ijed meg a szememmel kapcsolatos helyzettől, inkább jobban meg szeretné ismerni, akárcsak Szandi. Viszont azt sajnálom, hogy csak tizenhét, mert igencsak megvan benne az a bizonyos pozitív dolog, amit én (a 2012-ben megismert Felix miatt, aki nagyon tetszett) "Felix-faktornak" hívok... Remélem, összefutunk még párszor :)
szeptember 08, 2015
"A világ tetején" - hangulatbejegyzés
Kérlek, ne akarjátok, hogy megmagyarázzam ezt a hirtelen hangulatváltást. Már egy ideje jó pár dolog elszomorít és idegesít, sokszor azt érzem, hogy egyesek azt gondolják, bármit megtehetnek, csak mert nem vagyunk nagyképűek. Na, több ebből adódó incidens miatt érzem úgy, hogy hangot kell adnom az emiatti elkeseredésemnek itt is. Aztán holnap vagy még a héten lesz vidámabb vagy "olasztrálabb" bejegyzés is, csak ezt most muszáj...
Júniusban hallgattam sokat ezt a dalt, és még ma is teljes mértékben tudok azonosulni az érzéssel, amiről szól. Előre is bocsánat, ha épp emiatt túl sokat magyarázok bele. Egy ártatlan ember segélykiáltása ez. Egy olyan emberé, aki mindig csak küzd az álmaiért, dacolva a legnehezebb körülményekkel is. De amikor már ott a cél, úgy érzi, nem képes megvalósítani az álmát: a világ, amelyben élnie kell, már rég kiűzte magából az ártatlanságot, az őszinteséget, s minden szép, emberi érzést. Nem maradt más helyettük, csak a rideg, gépies érzéketlenség. Lények, akik igaz, emberi testben élnek, de semmi emberi nincs már bennük; így aztán ez a szegény kis ártaltan lélek sem érzi otthon magát köztük. De hogyan is érezhetné, amikor ezek a rideg lények képtelenek őt elfogadni? Talán vannak még, akik képesek lennének rá, de ők már elérhetetlenül távol vannak...
Hevenyészett fordításom
"A világ tetején próbálom legyőzhetetlennek érezni magam
De a világ tetején meghalok...
Emlékszem a lemondással teli éjszakákra
amikor az egyszerű élet helyett kalandokról álmodoztam.
Emlékszem a napokra
amik új kezdetet ígértek
új lehetőségek, nincs vesztenivalóm, de nem vagyok olyan, akit csak úgy elárulhatsz.
Most itt állok:
egy álmot élet, amit megtartani nem tudok,
egyedül vagyok...
A világ tetején próbálom legyőzhetetlennek érezni magam
De a világ tetején meghalok...
Fentről még hallom az emberek kiáltását,
s azt kívánom, bárcsak elérnének;
de fent a világ tetején meghalok, egyedül,
aranyfalak mögött, túl a boldogságon,
(hogy hős vagyok, csak színjáték volt, de bevallani is késő)
nincs helye sem szívnek, sem léleknek,
s nincs helye az ártatlanságnak sem.
A világ tetején próbálom legyőzhetetlennek érezni magam
De a világ tetején meghalok..."
P.S.: Volt egy idő ebben az évben, amikor még aktuálisabb volt a szövege, mert akkor épp egy nagy álmomat éltem; ami aztán pont amiatt nem valósulhatott meg, amiről fentebb írtam és amiről a dal is szól: túl ártatlan, túl finom lélek vagyok azokhoz képest, akikkel meg kellett küzdenem, ezért hát vesztettem; s "meghaltam a világ tetején." Meghaltam, hogy aztán főnixként újra feléledhessek, amit testvéremnek, a pránanadinak és így a tibetieknek és pár nyári élménynek köszönhetek, amikről nagy vonalakban írtam aug. 15-én. De az életünkbe ezután is jöttek ellenfelek, akik miatt újra felidéződött bennem mindaz, amit az újjászületés előtt éreztem... De csak egy kis időre, mert most már nem hagyom, hogy ezek az érzések túl sokáig időzzenek bennem!
Júniusban hallgattam sokat ezt a dalt, és még ma is teljes mértékben tudok azonosulni az érzéssel, amiről szól. Előre is bocsánat, ha épp emiatt túl sokat magyarázok bele. Egy ártatlan ember segélykiáltása ez. Egy olyan emberé, aki mindig csak küzd az álmaiért, dacolva a legnehezebb körülményekkel is. De amikor már ott a cél, úgy érzi, nem képes megvalósítani az álmát: a világ, amelyben élnie kell, már rég kiűzte magából az ártatlanságot, az őszinteséget, s minden szép, emberi érzést. Nem maradt más helyettük, csak a rideg, gépies érzéketlenség. Lények, akik igaz, emberi testben élnek, de semmi emberi nincs már bennük; így aztán ez a szegény kis ártaltan lélek sem érzi otthon magát köztük. De hogyan is érezhetné, amikor ezek a rideg lények képtelenek őt elfogadni? Talán vannak még, akik képesek lennének rá, de ők már elérhetetlenül távol vannak...
Hevenyészett fordításom
"A világ tetején próbálom legyőzhetetlennek érezni magam
De a világ tetején meghalok...
Emlékszem a lemondással teli éjszakákra
amikor az egyszerű élet helyett kalandokról álmodoztam.
Emlékszem a napokra
amik új kezdetet ígértek
új lehetőségek, nincs vesztenivalóm, de nem vagyok olyan, akit csak úgy elárulhatsz.
Most itt állok:
egy álmot élet, amit megtartani nem tudok,
egyedül vagyok...
A világ tetején próbálom legyőzhetetlennek érezni magam
De a világ tetején meghalok...
Fentről még hallom az emberek kiáltását,
s azt kívánom, bárcsak elérnének;
de fent a világ tetején meghalok, egyedül,
aranyfalak mögött, túl a boldogságon,
(hogy hős vagyok, csak színjáték volt, de bevallani is késő)
nincs helye sem szívnek, sem léleknek,
s nincs helye az ártatlanságnak sem.
A világ tetején próbálom legyőzhetetlennek érezni magam
De a világ tetején meghalok..."
P.S.: Volt egy idő ebben az évben, amikor még aktuálisabb volt a szövege, mert akkor épp egy nagy álmomat éltem; ami aztán pont amiatt nem valósulhatott meg, amiről fentebb írtam és amiről a dal is szól: túl ártatlan, túl finom lélek vagyok azokhoz képest, akikkel meg kellett küzdenem, ezért hát vesztettem; s "meghaltam a világ tetején." Meghaltam, hogy aztán főnixként újra feléledhessek, amit testvéremnek, a pránanadinak és így a tibetieknek és pár nyári élménynek köszönhetek, amikről nagy vonalakban írtam aug. 15-én. De az életünkbe ezután is jöttek ellenfelek, akik miatt újra felidéződött bennem mindaz, amit az újjászületés előtt éreztem... De csak egy kis időre, mert most már nem hagyom, hogy ezek az érzések túl sokáig időzzenek bennem!
szeptember 06, 2015
Újabb vidám hétvége egy tizenkét éves barátnőmmel
A szombat délutánt egy kedves szomszéd barátnőmmel, Szandival töltöttem. Már egy éve ismerem, de azért írok róa csak most, mert tavaly talán a mostaninál is jobban hanyagoltam a blogot. Na szóval, Szandi tizenkét éves, nagyon jó fej és hihetetlenül nyitott. Hogy nem látok, azt is fantasztikusan kezeli, nem ijed meg tőle, sőt, amikor együtt megyünk valahova, még a fehér botomat is próbálgatja, hogy milyen lehet azzal menni. Nagyon bírom őt :) bár sokszor úgy érzem, túl hamar fel akar nőni olyan téren, hogy már foglalkozik a politikával, a Föld és az emberiség jövőjével, stb. Tisztára, mintha velem egyidős lenne! Szombaton, amikor a génmódosított élelmiszerekről mesélt, kicsit el is képedtem, hogy ha már tizenkét évesen ilyenekkel foglalkozik, mivel fog később?! Ennyi idősen az embernek még szerintem gondtalannak kellene lennie. De ő már túlságosan széleslátókörű. Bár sok mindenben magamra ismerek benne és talán épp ezért jövünk ki olyan jól.
Szombaton, miután kielemeztük a génmódosított növények kérdését, (és rácsodálkoztam, hogy Kanadában is vannak ilyenek, de hálát adtam az Úrnak, hogy Ausztráliában viszont nincsenek), társasoztunk. Ki nevet a végén-t játszottunk úgyhogy újra nosztalgiázhattam! Bár én is közel voltam a célhoz, végül Szandi nevetett a végén :) neki szerencsésebb keze volt és sokkal többször dobott hatost, mint én. Társasozás után megmutattuk egymásnak a youtubeon a kedvenc zenéinket meg paródiáinkat. Olyan négy körül mentem fel hozzájuk, de három óra úgy elröppent, mintha nem is lett volna. Épp hétkor pattantam fel, hogy akkor ideje hazajönnöm :)
Ma meg együtt mentünk templomba! Már többször voltunk együtt református istentiszteleten és ez is olyan jó! A legtöbb barátom, ismerősm katolikus, a református ismerőseim meg távolabb laknak, ezért főleg szuper, hogy Szandi itt van a szomszédban :)
Én elég szűkszavú vagyok, amikor egy útvonalra kell koncentrálnom, de Szandi folyamatosan beszélt, meg nevettetett :) így észre sem vettük és már ott is voltunk a református templomban. Nagyon tetszett az istentisztelet, még diktafonra is vettem, mert sokszor olyan jó dolgok hangzanak el benne, amiket szeretek visszahallgatni. Egy gondom van csak: nagyon szeretnék együtt énekelni a gyülivel, viszont minden istentiszteleten más dicséreteket énekelnek, így még nem tudom megtanulni őket. Viszont annak örülnék, ha lenne a református énekekről hangfelvétel! Én ugyan ezeket is felvettem diktafonra, viszont az orgona jobban hallatszik, mint a szöveg. Viszont most, ahogy erről írok, eszembe jutott pár református ismerősöm, akik lehet, hogy tudnának ebben segíteni! írok is nekik, miután feltettem a bejegyzést!
Hát, ha a magyar gyülekezeti énekeket még nem is ismerem, azzal nagyon is képben vagyok, milyen modern keresztény dalokat hallgatnak az ausztrálok :) hétről hétre vannak kedvenceim az ausztrál keresztény toplistáról, úgyhogy mutatok is most kettőt.
Chris Augustot még 2011-ben ismertem meg. Nagyon szeretem a szövegeit és a dalainak a hangulatát. Akárcsak a svéd származású Jonathan Thulinét, akit viszont csak tavaly hozott el nekem az ausztrál toplista Architectutre c. dalával, amit megkönnyeztem. De most nem azt adom közre, hanem egyik ideji slágerét:
Szombaton, miután kielemeztük a génmódosított növények kérdését, (és rácsodálkoztam, hogy Kanadában is vannak ilyenek, de hálát adtam az Úrnak, hogy Ausztráliában viszont nincsenek), társasoztunk. Ki nevet a végén-t játszottunk úgyhogy újra nosztalgiázhattam! Bár én is közel voltam a célhoz, végül Szandi nevetett a végén :) neki szerencsésebb keze volt és sokkal többször dobott hatost, mint én. Társasozás után megmutattuk egymásnak a youtubeon a kedvenc zenéinket meg paródiáinkat. Olyan négy körül mentem fel hozzájuk, de három óra úgy elröppent, mintha nem is lett volna. Épp hétkor pattantam fel, hogy akkor ideje hazajönnöm :)
Ma meg együtt mentünk templomba! Már többször voltunk együtt református istentiszteleten és ez is olyan jó! A legtöbb barátom, ismerősm katolikus, a református ismerőseim meg távolabb laknak, ezért főleg szuper, hogy Szandi itt van a szomszédban :)
Én elég szűkszavú vagyok, amikor egy útvonalra kell koncentrálnom, de Szandi folyamatosan beszélt, meg nevettetett :) így észre sem vettük és már ott is voltunk a református templomban. Nagyon tetszett az istentisztelet, még diktafonra is vettem, mert sokszor olyan jó dolgok hangzanak el benne, amiket szeretek visszahallgatni. Egy gondom van csak: nagyon szeretnék együtt énekelni a gyülivel, viszont minden istentiszteleten más dicséreteket énekelnek, így még nem tudom megtanulni őket. Viszont annak örülnék, ha lenne a református énekekről hangfelvétel! Én ugyan ezeket is felvettem diktafonra, viszont az orgona jobban hallatszik, mint a szöveg. Viszont most, ahogy erről írok, eszembe jutott pár református ismerősöm, akik lehet, hogy tudnának ebben segíteni! írok is nekik, miután feltettem a bejegyzést!
Hát, ha a magyar gyülekezeti énekeket még nem is ismerem, azzal nagyon is képben vagyok, milyen modern keresztény dalokat hallgatnak az ausztrálok :) hétről hétre vannak kedvenceim az ausztrál keresztény toplistáról, úgyhogy mutatok is most kettőt.
Chris Augustot még 2011-ben ismertem meg. Nagyon szeretem a szövegeit és a dalainak a hangulatát. Akárcsak a svéd származású Jonathan Thulinét, akit viszont csak tavaly hozott el nekem az ausztrál toplista Architectutre c. dalával, amit megkönnyeztem. De most nem azt adom közre, hanem egyik ideji slágerét:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)