Bár júl. 20-án igazából még Németországban voltam, az ott szerzett élményekről júl. 27-i dátumtól kezdve fogok csak írni. Most 30-án teszem fel egy régebbi itáliai élményemet 20-i dátummal, mert úgy érzem, mivel a blogom címe Olasztrália, az olaszországi élményeknek előbb kell megjelenniük benne, mint a németeknek :) már csak azért is, mert időben egyébként is hamarabb voltak és mert pl. júl. 21-én van az egyik nagy olasz élményem évfordulója. Ez is fenn lesz 21-i dátummal, s azután jönnek 27-től a német élmények! Most íme a 2005-ös Velence!
Velence volt az első olaszországi város, amit a családdal együtt felfedeztem magamnak és örökre a szívembe zártam. Ahogy anyu és a keresztanyuék is :) 2005-ben egy hirtelen nyári ötlet volt, hogy szeptember elején ruccanjunk át. Olyan gyorsan még nem szerveztünk meg semmit, mint akkor :)
Velencének, Itália legérdekesebb városának varázslatos hangulata van. 2005 szeptemberében még csak pár szót tudtam olaszul, mert nyáron kezdtem ismerkedni vele egy barátnőmtől kapott könyv révén; de ez a velencei kirándulás csak megerősített abban, hogy az olasz lesz az én utam. Csodálatos, hogy a város teljesen a tengerre épült. A tenger illata azonnal a hatalmába kerített. Velencében láttam először a tengert! Bár fürdőzni akkor még nem fürdőztem benne, csak egy helyen belemártottam a kezem. Nem hittem el, hogy ott van előttem a tenger, fantasztikus volt. Odajött egy idős olasz bácsi és valamit nagyon magyarázott, gesztikulálva. Na, ettől is olvadtam, bár érteni nem értettem. Velence + Tenger + cuki olasz emberke - ez már három ok az olvadásra, egyszerűen nem találtam szavakat, pedig még itthon elterveztem, h mit fogok mondani, ha olasszal talizom. De akkor csak álltam és mosolyogtam:D a bácsi egyébként a víz tisztaságáról beszélhetett, legalábbis, ahogy kikövetkeztettük :) ő volt az első olasz, akivel élőben találkoztam és meg is szólított. Ilyenek ők, kedvesek és közvetlenek, vidámak, ezért is szerettem meg őket. Azon a 2005. szept. 10-i reggelen fogadtam meg, hogy legközelebb már sokkal felkészültebben megyek Velencébe, hogy ha találkozom az idős bácsival, tudjak neki válaszolni :)
A Szent Márk téri harangok hangjába is beleszerelmesedtem, fel is vettem őket. :) És 2005óta nem volt olyan év, hogy éneklő gondolásokkal ne találkoztunk volna. Ők különösen megadják a város egyedülálló hangulatát. És rajtuk kívül is, a piactéren is többnyire olasz zenét hallottunk, egyiket először és utoljára Velencében hallottam, azóta is keresem, mert nagoyn tetszett, de még nem találtam rá:D És különös, hogy, bár VELENCE IS IGAZI TURISTAKÖZPONT, MÉGIS SOKKAL TÖBB OLASZ JÁR-KEL AZ UTCÁKON, MINT PL. Bibionében. Apropo utcák! Egyszerűen imádom azokat a szűk kis jellegzetes utcákat, amiket legtöbben egyszerűen sikátoroknak hívnak, én viszont "velencei sztráda"-ként emlegetek :) az egyikben le is vagyok fényképezve, amint benne állok és a két oldalára kiteszem a kezem, mintha átölelnék valakit, de valójában azt mutatom, h milyen keskeny:D pár éve Szentendrén is találtunk olyat, és amikor elkezdtünk rajta végigmenni, épp akkor szólalt meg a harang, így már Szentendrének is olaszos nevet adtam:D amúgy egyik évben épp voltak ott mediterrán napok ;)
Velencével tehát 2005 óta úgy vagyunk, hogy oda minden évben vissza kell térni és ezt 2006 és 2011 kivételével azóta valóban meg is tettük (2012-ről még nem tudok nyilatkozni, de talán még újra megvalósulhat ebben az évben is). Ennek jeléül, mintha csak Rómában járnánk, minden évben dobtunk is egy pénzérmét a tengerbe, hogy ezt megerősítsük. Igaz, eddig még nem töltöttünk el egy napnál hosszabb időt ebben az álomvárosban, ezért úgy tervezem, hogy majd az olasz szakos csoptársaimmal fogom igazán felfedezni. Mindenesetre már a legelső alkalommal is, amikor este fel kellett szállnunk a vonatra, elszorult a szívem. Mivel hallottam arról, hogy az olaszok gyakran sztrájkolnak, nagyon szerettem volna, ha aznap is ezt tették volna a vasutasok. De akkor nem így történt, de leírhatatlan élménnyel jöttem vissza Mo-ra. Utána, bármikor hallgattam régi olasz dalokat, mindig a velencei hangulat járt át. Igazából most is, ahogy írok róla. Érzem a tenger illatát, hallom a Szent Márk téri harangot, a hangoskodó vidám velenceieket és a gondolások énekét. Ide még vissza kell térni, mert a hangulatából sohasem elég!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése