A tészta háromezeréves története

Ezt az érdekességet még régebben olvastam és fordítottam az egyetemen. Az akkori blogomon fenn is volt, így most ide is felteszem, hisz Olasztráliához tartozik - főleg az olasz részéhez :) zárójelek közé írtam pár kommentet is:O Íme!:

EGY KÖZEL 3000 ÉVES TÖRTÉNET

A tészta eredete nagyon régi: az etruszkok idejére vezetik vissza, akik valószínűleg az első lasagnét készíthették, búzához hasonló,de ellenállóbb növényből. Aztán a rómaiak egyszerű masszát KREÁLTAK lisztből és vízből, amiből lasagneféleséget tudtak készíteni; ez az étel lagane néven vált ismertté, s ezt az elnevezést néhány tésztafajtára ma is használják Közép- és Dél-Itáliában. Mindenesetre ezek a tények eloszlatják azt a hiedelmet, hogy a tésztát a Kínából hazatérő Marco Polo hozta be Olaszországba. [hát igen, még csak az hiányozna, hogy az olasz tészta is kínai legyen! Nanná, h nem az! ;)] Valójában 1279-ben, amikor ez a nagy velencei felfedező még Keleten volt, Genovában keletkezett egy végrendelet, melyben egy bizonyos Ponzio Bastone a fiára hagyott egy nagy ládát,ami makarónival volt tele!

De azt is tudjuk, hogy az arabok már a XI. században szállítottak tésztát a Mediterráneum minden pontjára, de csak Itáliában terjedt el kivételes módon. Majd a XVII. században Nápolyban találkozott az amerika felfedezése révén Európába érkezett paradicsommal. Ez igazi gasztronómiai forradalomnak számított, mert az új párosítás szerencsésen és hamar elfeledtette az addig elterjedt édes-savanyú és édes-sós ízeket.

A tészta azonban nem rögtön vált fejedelmi étellé, mivel sokáig még csak kézzel ették. [nem semmiXD] 1700 táján történt, hogy II. Ferdinánd egyik alattvalója, bizonyos Gennaro Spadaccini először javasolta a négyágú villa használatát; ez a zseniális ötlet hamarosan országszerte elterjedt. Attól kezdve Itália-szerte az összes fejedelmi udvarban szolgáltak fel tésztát, s innen indult világhódító útjára is.

Még az USA elnöke, Thomas Jefferson (1743-1826) is rajongott a tésztáért, mégpedig annyira, hogy bevezette az USA ételei közé is. Híresek voltak azok az ebédjei, amelyeken vendégeit az Európában megismert specialitásokkal kínálta.

Ezt követően a múlt század elején Nápolyban megszülettek az első kezdetleges, tésztagyártásra tervezett gépek. Hogy miért épp Nápolyban? Azért, mert Nápoly, egyedülálló klímája révén megteremtette az ideális környezetet a tésztatermeléshez. [ezt az eredeti olasz szövegben sokkal körülményesebben fogalmazták meg, de én leegyszerűsítettem:D]

Manapság, mivel a modern technika lehetővé teszi a gyártási folyamat szabályozását, a tésztagyártás sok más országban is elterjedt. Mégpedig olyan mértékben, hogy a tészta világszerte a legismertebb olasz étellé vált.

Na, hát most már erre is fény derült! És olasz írta, úgyhogy lehet hinni neki! Az, hogy a tészta kínai eredetű, nem más tehát, mint egy nagy hazugság! (L)Itália(L) ;)

Jacob! Hát miért éppen Renesmee?

Szóval még mindig nem tudok elszakadni a Twilight-dolgoktól.. Egész héten nem tudtam, most, mintha még egész Olasztráliát is legyőzte volna olyan értelemben, hogy többet gondolok rá, mint Olaszországra és Ausztráliára együtt:O De mivel a Cool Tv-n most úgy is megy a második rész, gondoltam, még jöhet egy ilyen bejegyzés ide is :)

Bár unokatesómnak meg mindenkinek azt mondtam, nem fogom megnézni a negyediket, mert könyvben sem tudtam végigolvasni.. Most már azért megnézném, mert a háromnegyedét azért a negyediknek is elolvastam. De túl sok volt valahogy a lelkemnek az, ahogy Bella bánt az elején Jacobbal meg hát már maga az, hogy nem őt választotta - na jó, hát ez már előbb kiderült, de a negyedikben jön elő leginkább, hogy milyen rosszul választott sztem:O ja és ha már itt tartunk: nekem valahogy egyáltalán nem szimpi Renesmee, nem is értem, hogy lehet Jacobnak pont ő a bevésődése! Főleg azok után, hogy szegény Jacob még azt is látta, ahogy született, az előzményekről meg nem is beszélve, amikbe Bella majdnem belehalt. Mondjuk úgy kell Bellának, ha egyszer rosszul választott:P na mindegy, ebbe most ne menjünk bele. Eredetileg egyébként is Jacobról és Renesmee-ről akartam írni, mert az ő kapcsolatuk számomra tényleg feldolgozhatatlan.

Na, két kérdésem van Renesmee-el kapcsolatban. Ugye tudjuk róla, hogy Edward révén félig vámpír, Bella révén meg félig ember. De akkor hogy lehet az, hogy a bőre Jacobénál is forróbb? Hisz farkasgén nincs is benne, honnan is lehetne? (még emberi is csak félig, sőt, mivel a születése után az anyja is vámpír lesz, az a kicsi is felejtős. Ettől függetlenül azt hiszem kétszer van szó arról, hogy milyen forró Renesmee bőre, ami számomra teljesen érthetetlen.)

De a másik kérdés pont ezzel kapcsolatos. Ugye amikor Jacobék falkája két részre oszlik, Leah, (aki egyébként lányfarkasként genetikai zsákutcának tartja magát), beszélget Jacobbal a bevésődésről. Szó van arról, hogy a bevésődés csak akkor történhet meg, ha a farkas olyan emberre talál, aki a farkasgéneket tovább tudja vinni. Hát ha ez tényleg így van.. akkor már csak azt szeretném tudni: Jacob! Hát miért épp Renesmee? Amikor bevésődtél vele, milyen lehetőséget láttál arra, hogy továbbviheti a farkasgént egy félig vámpír-félig ember kreáció? Persze itt nem az emberen, hanem a vámpíron van a hangsúly, mivel köztudott, hogy a vérfarkasok és a vámpírok ősellenségek. Erre Jacob pont egy féligvámpír lénnyel vésődik be?! Komolyan mondom, ez nekem annyira magas!:D De érdekes is persze, úgyhogy magyarázatot szeretnék!:O

A szerelemnél is erősebb álom-érzés

Még mindig Twilight, ill. Jacob Black-lázban égek:D Hihetetlen, hogy múlt vasárnap kb. csak öt-hat percet beszélgettünk róla Eni unokanővéremmel (ja igen, mert hogy múlt vasárnap végre megvalósítottuk apukámmal, amit húsvétra terveztünk és eljutottunk Kabára rokonlátogatóba!), és máris újra felébredtek bennem azok az érzések, amik tavaly decembertől január végéig voltak bennem Jacobbal kapcsolatban:O és olyan fura, mert két hete fedeztem fel a One Directiont (na jó, már előbb is hallottam róluk, csak azt nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire jókXD) és őket hallgatva is Jacobra és barátaira gondolok.

Azt hiszem, ez egy olyan érzés, amivel eddig nem sokat foglalkoztam, mert a karrierépítés, a tanulás volt az első. De azt hiszem, itt az ideje, hogy beismerjem: szeretnék egy kapcsolatot. Még akkor is, ha már nem nagyon hiszek a szerelemben. Kérdezhetnétek, hogy ez meg hogy lehet, hisz csak 23 éves vagyok. Hát megmagyarázom: a környezetemben az utóbbi időben négy olyan pár is szétment, akikről azt hittem, hogy a szerelmük örökre szól és sohasem fognak szakítani, mert egymásnak lettek teremtve. Igen, tudom, hogy ez csak közvetett csalódás a szerelemben, de akkor is van olyan súlya a számomra, mintha saját tapasztalat lenne. Ezért van az, hogy már nem hiszek igazán a szerelemben.

Na meg persze azért sem, mert általában aki nekem tetszik és bármit megadnék, hogy észrevegyen, az sosem viszonozza az érzéseimet. Egyetemen pl. hárman is voltak - három év alatt - akik bejöttek volna, de nem vettek észre. Két Ádám és egy Peti. Az egyik Ádámot még magyar szakon ismertem meg, amikor elsőéves voltam. Együtt jártunk határon túli magyar irodalom előadásra és öt héten keresztül mindig odajött hozzám, nyitott volt, kérdezgetett rólam, én is róla, látszott rajta,hogy nagyon szeretne megismerni. én is szerettem volna minél többet tudni róla, és jó érzés volt, hogy csomó közös témánk volt. A harmadik héttől kezdve már azt is elképzeltem, hogy lehet, ha minden héten talizunk és ilyen jól elvagyunk, ennyi közös van bennübk, kis idő múlva talán össze is jöhetünk. De az ötödik heti találkozás végül lerombolta minden illúziómat. Bár Ádám megint mellém ült óra előtt, megint vidáman elcsevegtünk, egész véletlenül kiderült valami, ami lesokkolt. Ádám épp ebédelt, miközben beszélgettünk és az illatok miatt egyik csoporttársunk rákérdezett, mi az, amit eszik. Mire Ádám: "Ez egy indiai kaja, tegnap főztük - a barátnőmmel!" Fogalmam sincs, milyen arcot vághattam, amikor ezt mondta, de nagyon érzékenyen érintett. És mivel általában az érzéseim és gondolataim rám vannak írva, ezt olvashatta le rólam: "Micsodaaa? Hogy kivel? Neked már van barátnőd? Ne tedd ezt velem!" Abból gondolom, hogy leolvasott valamit, mert a következő hetekben mindig jó távol ült tőlem és legközelebb csak valamikor év vége felé beszéltünk újra, akkor sem sokat. Ez azóta is sokszor eszembe jut.

A másik Ádám angol szakos volt, vele igazából csak a vonaton találkoztam párszor még másodévben. Ő is nagyon tetszett, bár vele kapcsolatban már nem ringattam magam illúziókban, bár mindig felvidított, ha találkoztunk. Nagyon tetszett, de lehet, hogy néha túlzottan kiírtam ezt az arcomra, mert egyik napról a másikra egyre félénkebb lett. Aztán a következő félévben megváltozott az órarendünk és már a vonaton sem találkoztunk, így aztán el is szállt a remény.

A harmadik pasi, aki tetszett az egyetemen, a kommunikáció szakos Peti volt, akiről viszont csak néha ábrándoztam. Örültem volna, ha bejöttem volna neki, de ő azért túl helyes és jó fej volt ahhoz, hogy ne lett volna barátnője már előttem is...

Most meg már épp nincs senki az egyetemen, aki úgy tetszene, mint ők. És mivel az egyetemen sem tudtam összejönni senkivel, azt az álmodozó magyarázatot kreáltam erre, hogy ez csak azért történt így, mert rám valahol egy olasz pasi vár, s ő lesz az igazi. De ahogy telik az idő, már ebben sem hiszek. Na nem azért, mert nem találkozom olasz pasikal, hanem azért, mert akikkel találkoztam eddig, először mind jó fejek voltak és az első pár napon mindig keresték a társaságom, aztán, amikor rájöttek, hogy tetszettek, bemagyarázták, hogy csak azért tetszenek, mert olaszok. Háromból kettővel voltam így, egyiküket egy 2009-es nemzetközi táborban ismertem meg, a másikukat a tavalyiban Németországban. A harmadik sztorit meg már megosztottam itt, az egyetemen megismert Enricóét.

Hát szóval ilyen tapasztalatok és a szétment álompárok miatt nem hiszek a szerelemben. Főleg abban nem, ami első látásra kialakul. A Twilightra gondolva én már csak.. a bevésődésben hiszek. Az az utolsó reményem!XD Úgy is mondhatnám: én a bevésődésbe lettem szerelmes.

Mielőtt még bárkit furcsán érintenének ezek a sorok, megmagyarázom, hogy ez azért van, mert 23 évesen még mindig él bennem a gyermeki fantázia, egy gazdag érzelemvilággal együtt. E kettő révén tudok elképzelni és álmaimban átélni olyan regényből ismert és természetfeletti érzéseket is, mint pl. a bevésődés. Ez egy csodálatos ajándéka a Twilightnak, akárcsak Jacob, aki révén megismerhettük. Pontosabban úgy az ő révén, hogy ő magyarázta el először Bellának. Igazi álom ez, ami mindig jó érzésekkel ajándékoz meg, akárhányszor elképzelem. Köszönöm ezt az ajándékot ennek a fantasztikus regénynek és szerzőjének, Stephenie Meyernek!

Jacob - a Twilight igazi ajándéka

Mivel időnként már jóformán többet gondolok Jacob Blackre a Twilight-sorozatból, mint Ausztráliára, gondoltam, megosztom ezt az érdekességet róla. Még év elején olvastam a Facebook Twiligth-rajongói oldalon:

"Jacob megalkotásának a története:Steph­­enie Meyer szerint Jacob eredetileg csupán egy eszköz volt ahhoz, hogy a főszereplő Bella Swan rádöbbenjen Edward Cullen titkára. Azonban mind Meyer, mind az ügynöke és a szerkesztője kedvelte a szereplőt, így az írónő úgy döntött, a következő kötetben, az Újholdban is szerepet kap. Meyer úgy jellemezte a szereplőt, mint „a kedvenc ajándékom, amit az Újhold adott nekem. Az írónő saját honlapján elmondta, még sosem akart annyira kitörni egy szereplő a neki szánt szerepből, mint Jacob, így képtelen volt „bezárni őt egy icipici szerepbe”. Miután a az Újholdban nagyobb szerepet adott Jacobnak, Meyer visszatért az épp szerkesztési fázisban lévő Alkonyathoz, hogy jobban beleszőhesse a fiút és apját, Billy Blacket a történetbe."

Hát így is van! Jacob egy ajándék, aki mind a könyveket olvasva, mind a filmet látva belopta magát a szívembe! Bella helyében én egész biztosan őt választottam volna. A Twilightot először csak filmen láttam, és utána olvastam. Először Edwardtól olvadtam el, neki drukkoltam és hiányzott, amikor a második részben eltűnt. így volt ez akkor is, amikor olvastam a könyvet. De aztán, ahogy Jacob egyre inkább bekerült a képbe, hogy segítsen Bellának túljutni a nehézségeken (amiken igazából, ha akar, simán túljuthatott volna egy olyan ember kisugárzása, vidámsága, temperamentuma révén, mint Jacob) egyre inkább beleszerettem. Szavai sokszor csaltak mosolyt az arcomra, de volt, amikor meg is ríkattak, jó értelemben. Bárcsak találkoznék már olyan pasival, mint ő! Olyan bolond ez a Bella, hogy nem őt választotta!

Ki ért egyet? Aki igen, az légyszi írjon! Az is, aki nem, mert kíváncsi vagyok, hogy miért nem:D

Jacob Black Forever!

Hogy miért nem frissülök gyakrabban?

Nem, mintha bárki is kérdezte volna ezt mostanában, csak gondolom, azért többekben felmerült, akik időnként ellátogatnak a blogomra. Akikben ez felmerült, azoknak üzenem: még mindig bánt, hogy nem akartok velem kommunikálni. Látom, hogy olvassátok a bejegyzéseimet, aminek nagyon örülök. De annak nem, hogy az utolsó kommentet 2012 novemberében kaptam. Hát miért nem írtok nekem? Nem mertek velem kommunikálni? Dehát hogyhogy? Igazán nem kellene tőlem félni! De visszajelzés nélkül olyan nehéz blogot írni!

Nem is értem, most valahogy még azokat az időket is visszasírom, amikor a neon.hu-n blogoltam. Pedig ott sem olvastak sokan, megjegyzést meg főleg nem sokat kaptam, de két ember mégis akadt, akik mindig követték az eseményeket és egyikük mindig írt valamit, minden bejegyzéshez. Másikuk is többször, ő nem olyan rendszeresen, de amikor csak tehette, mindig. Ott tudtam úgy blogolni, hogy tudtam, vannak, akiknek tetszik, amit írok, vannak, akikhez a blogomon keresztül eljutnak az érzéseim és bátorítanak, ha arra van szükség, vagy együtt örülnek, ha vidám dolgokról írok. Vagy ha egyszerűen valami érdekességet osztok meg, akkor ők is tesznek hozzá valamit.

De aztán telt-múlt az idő és ők is kezdtek elmaradozni a blogomról. Viszont itt a blogspot.com-on folyamatosan láttam, hogy mindenkinek hatalmas olvasótábora van, akik gyakran kommentelnek. Ezért tűnt jó ötletnek az hogy leszedem Olasztráliát a neon.hu-ról és itt újra megnyitom. Ez ahogy láttátok 2012 márciusában történt. Azt hittem, itt majd többen felfedeznek, ahogy én is sokkal több érdeklődési körömhöz illő blogot találtam itt, mint a Neonon.

De engem még itt sem fedeztetek fel annyira, mint reméltem.. Még az Ausztráliában élők sem, akiket pedig követek és többekhez kommentelni is szoktam. Bár az én kommentjeim a kedvenceimnél a szóellenőrzős zombi miatt ritkák, ezt nem tudom, mikor szünteti meg végre a gugli:O De azért időnként kommentelek,ha tudok, és ha nem lenne szóellenőrzés a legtöbb blogon, többet is kommentelnék.

De ide még úgy sem nagyon írtok, hogy még a szóellenőrzést is kikapcsoltam és a kommentelő felületet is úgy állítottam be, ahogy én is szeretem, hogy pölö screen readerrel is könnyű legyen kezelni :'(

Kérdés: mi a gond a blogommal? Mit tehetnék, hogy jöjjön egy kis visszhang?

Kérlek, ha olvassátok ezt, ne hagyjátok megjegyzés nélkül! Legalább ezt az egyet ne!:D előre is köszi.

Olasz Ambro szép idézete és angolos helyzetjelentés

Van egy olasz ismerősöm, Ambrogio, aki filozófia szakos. Bár őt is még csak a net révén ismerem, párszor már jókat beszélgettünk skypeon meg msn-en. Remélem, egyszer személyesen is találkozunk, addig is Fb-n is bejelöltem, biztos, ami biztos. És ma reggel egy csodálatos és igaz idézetet rakott ki az üzenőfalára. Bár a szerzője nem olasz, nem is tudom, milyen nemzetiségű lehet, Ambro olaszul írta, így sokkal jobban megérintett, mintha angolul lett volna:D Jó, azért most már az angolul is egyre több sikerélményem van, de azért még mindig az olasz az igazi szerelmem. Na de nem is beszélek tovább, jöjjön az idézet, amit lefordítottam:

"Amit az ember látni képes, csak töredéke annak, ami láthatatlan. De akkor miért csak a láthatókra hagyatkozik az ember? Hiszen a lényeges dolgok mindig láthatatlanok, gondoljunk csak az életre. Láthatjuk talán magát az életet? Nem, csak egyes megnyilvánulásait vagyunk képesek érzékelni. Ahogy a gondolatok, érzelmek sem láthatók, de kifejeződésük látszik az arcokon, következtethetünk rájuk a jó tettekből vagy éppen bűnökből, amiket a világban okoznak.

Gondolkozz el ezen: minden, ami körülvesz bennünket, egyúttal a látható dolgok korlátait fedi fel, szemben a láthatatlanok végtelenségével." (Omraam Mikhaël Aïvanhov)

Ez egész hasonló ahhoz, amit "Látom, ha hiszem" c. bejegyzésemben írtam! És örülök, hogy ezt az érzést még többen is osztják!

És ha már említettem az angolt.. hmm, olyan rég tervezem,hogy írok róla, hisz ez a félév arról is szól, sőt igazán arról, mert valahogy fel kell készülnöm a szakfordító-mesteri felvételire. Nos ezt úgy próbálom továbbra is, hogy bejárok angol szakos szakfordítói órákra, ahogy az előző félévben is. És hogy rögtön két hasznos is legyen benne, kreditté is akartam tenni őket, de az utolsó pillanatban derült ki, hogy előfeltételesek és az előfeltételt csak angol főszakosként tudtam volna teljesíteni, szóval.. felvenni végül nem vettem fel őket, csak járok szak- és műfordításra is.

Amit viszont gond nélkül engedett felvenni a Neptun, az az amerikai országismeret péntekenként. Nos, hát ez iszonyú nehéz, de legalább úgy érzem, hogy a felsőfokú felkészülést garantálja. Nem si kicsit! Órákon egy szó sem hangzik el magyarul, mindent angolul vitatunk meg, teljesen, mintha külföldön lennénk. És igen, azért pár dologra rájöttem: pl. bármennyire is szerettem volna, hogy ne derüljön ki, hogy nem vagyok angol főszakos, erre esélyem sem volt, mert rajtam kívül mindenki szinte anyanyelvi szinten és profi kiejtéssel beszél angolul, bármilyen témáról ami az órán felmerül! Tanulság: egy angliai vagy ausztrál egyetemen még elvesznék, úgy érzem!:S

Viszont hogy pozitívat is írjak az angolomról: regisztráltam egy olyan nemzetközi közösségi oldalra, aminek a tagjai Teamtalkon is fenn vannak. így hangosan, mikrofonon is beszélhetek anyanyelviekkel. Már beszéltem egy brittel, kanadaiakkal meg egy kansasi sráccal is mikrofonon. Mondanom sem kell, a britet értettem a legjobban, de tegnapelőtt meglepődtem, hogy a kansasit is egész jól értettem, bár kicsit elnyelte a szavakat. Ja és azt mondta, hogy a kiejtésem inkább emlékezteti őt egy olasz lányéra, mint egy magyaréra!:D rátapintott a lényegre: beszédben és temperamentumban olasz vagyok, még ha csak képletesen is :) Ja! A brit srác meg úgy mutatott be az amerikai ismerősének, hogy: "itt van Annie Magyarországról, akinek az angolja.. hmmm.. hogy is mondjam.. érdekes!"XD ezen azóta is nevetek:D de összességében úgy érzem, tényleg napról napra fejlődik az angolom, és az egyetemi szakdolgokon kívül ezek a hangos anyanyelvi kapcsolatok és persze az ausztrál Fb-oldalak is sokat dobnak rajta.

Win7-es kalandjaim

Említettem, hogy febr. 10-e óta Windows7-es notebookom van. Jó érzés haladni a korral, főleg úgy, hogy még a screen reader (Jaws11) is egész jól megy benne, nem fagyogat, ahogy először riogattak néhányan. Jó, megesik egy-két leállás, de az nem a Jaws hibája, hanem a folyamatosan települő rendszerfrissítéseké. Ezek is csak az első két hétben zavartak, de mostanra ez rendbejött, nem zavarja semmi a Jaws-t.

De ha már a frissítéseknél tartunk: egy valami azért mégis zavar engem. Mégpedig az, hogy sokszor engedély nélkül frissülnek a cuccok. Xp ezelőtt mindig megkérdezte, amikor frissebb verzsönt látott vmiből, hogy pakolhatja-e vagy jó a régi. Ez csak skype-nál nem volt így XP-ben sem, na de Skype, az egyébként is más téma. Viszont Win7 nem kérdez, csak pakol, és rossz, hogy még nem tudom, hol lehet beállítani benne, hogy kérdezzen rá. Emiatt volt az is, hogy az Internet Explorer9 egy szép vasárnap délután fogta magát és meg sem állt, míg csak 10-es nem lett belőle. Ez azért nem volt túl szép tőle, mert az igazat megvallva már a 9-es Ie is túl sok volt az én 11-es Jawsomnak, ami miatt aztán az akadálymentes oldalak is úgy jelentek meg, mintha nem is lennének akadálymentesek. De nem akartam visszatenni a nyolcast, mert féltem, ha egy hiperfriss gépen régebbi progik is vannak, azok lassíthatják és akkor ugyanott vagyok, mintha nem is új gépem lenne. így hát elhatároztam, hogy ráhangolódom Ie9-re, lesz ami lesz, azt nem is gondoltam, hogy a közeljövőben még tovább frissül! De bizony frissült; először csak annyit láttam, hogy egyik napról a másikra angol lett a menüje, nem foglalkoztam vele túlságosan. Csak amikor mailt akartam küldeni a gmailből és láttam, hogy a screen reader nem látja a gombokat, amiket tegnap még látott, na akkor kezdett gyanús lenni, hogy itt bizony engedély nélküli frissülés történt. Viszont hiába kerestem a menüben a visszaállítási lehetőséget, nem találtam. Hát mit tesz ilyenkor a mindenre berendezkedett screen reader-felhasználó? Kikapcsolja Jaws11-et és behívja NVDA-t. NVDA egy Jawsnál rugalmasabb, modernebb, nyílt forráskódú screen reader, ami sok Win7-es netes felülettel sokkal jobban bánik, mint a Jaws. Mozillában fut a legjobban, de meglepve láttam, hogy Ie10-től sem lép sztrájkba: szépen végigvitt a fájlcsatoláson, segített megtalálni a csatolandó doksit, és még az utána lévő mezőt és a küldés gombot is látta, nem úgy, mint előtte a Jaws. Egy pont tehát NVDA-nak az Ie10-es navigálásért.

Viszont sajnos ezen a héten rátaláltam egy gyenge pontjára is, ez pedig az Abbyy Finereader11-es szkennelőprogi. Hogy ez NVDA gyenge pontja, úgy derült ki, hogy egyszerre volt megnyitva Ie10 és ez a szkennerprogi, mert szkennelt anyagot kellett mailben átküldenem. Amikor be akartam lépni NVDA-val a SZKENNERPROGI menüjébe, NVDA teljesen beájult, nyilakra alig mondott vmit, fél-fél percet kellett várni, míg egy-egy menüpontot elsorolt. Nem is jutottam el a mentésig, hát vissza kellett hívnom a Jaws-t. Jaws-zal elmentettem a finereader-doksit, utána vissza ie10-be a gmailbe, hogy küldeni tudjam. De ugye azt meg a jaws nem érti, így újra ki kellett belőle lépnem, hogy NVDA megláthassa a gombokat, amiket Jaws nem.

Egy szó mint száz:mostanában már nehéz megmondani, hogy mi mivel akadálymentes, erre ez a kaland ébresztett rá. Amit jaws nem ért, nvda igen és fordítva, de ha pont azt a két progit kell egyidőben használnom, amivel egyiknek-másiknak gondja van, akkor csak úgy tudok gépezni, ha folyton kapcsolgatom a screen readereket.
De ez így olyan káó! Bánt és nehezíti a dolgom, hogy már minden annyira friss, hogy már nincs is olyan screen reader, ami az összes alapprogit érti, mert az alapprogik túl frissek és megállás nélkül és főleg az engedélyem nélkül frissülnek, de a képernyőolvasók nem. Vagyis konkrétan jaws nem, már 2 vagy három éve, NVDA azért gyakrabban frissül. Ha Jaws is legalább olyan gyakran frissülne, mint NVDA, nem is panaszkodnék, mert akkor lépést tudna tartani a gyorsan fejlődő webböngészőkkel. Az a legszomorúbb az egészben, hogy a Jaws igazából csak itt nálunk, Magyarországon nem frissül, Grahamék már rég a 14-est használják, úgy, hogy előtte persze volt 12-es meg 13-as is. Hozzánk meg már évek óta nem jött új, ezért most 11-es után a 14-es fog következni, amit ápr. végére ígérnek. Pedig biztos vagyok benne, ha nem maradt volna ki két Jaws-verzió is, nem kellene két screen readert is használnom, hogy kiegészítsék egymás tudását... De hát mindenesetre: hajrá 14-es magyar Jaws, várunk már nagyon!:D