Már többször tettem olyan fogadalmat, hogy szorgalmasabban fogom frissíteni a blogot, de ezt a fogadlamat legtöbbször legyőzi a lustaság, főleg így nyáron, amikor a lehető legkevesebb időt szeretnék gépközelben tölteni. De mindenesetre most már tényleg igyekszem összeszedni magam és péntektől jönnek a németországi élménybeszámolóim, az elmúlt évek olasz élményeit pedig, amit júl. 20-i dátummal kezdtem írni, 21-eivel fogom folytatni, amint megtalálom az itáliai hangfelvételeimet, amikből néhányat az élménybeszámolóba is be fogok linkelni.
Ezen a héten egyébként még azért nem írtam, mert anyunak most van szabad hete és majdnem minden napra kitalálunk valami jó kis progit; tegnap pl. Szententrén voltunk és szuper volt! Hihetetlen, hogy tényleg mennyire Velence-hangulata van, nemcsak azok miatt a jellegzetes szűk utcák miatt, amikről a Velencés bejegyzésben írtam, hanem valahogy egyékbént is, pedig nem is a vízre épült:D ja és nem is olasz:O Bár ami a turisták vonzását illeti: van ott sok olasz kávézó, pizzeria meg fagyizó is, de maga a város alapvetően nem az olaszokról híres, hanem a szerbekről. Épp az egyik kedvenc szűk utcám vezetett el bennünket a Szerb Egyházművészeti Múzeumhoz, majd egy másikhoz is, amik főleg 18. század végi festményekkel, emlékekkel voltak tele. Jó érzés volt egy kicsit közelebb kerülni a 18-19. századi egyháztörténethez. Az egyik szerb, vagyis ortodox templomba is bementünk, ahol megtudtuk többek között, hogy az ortodoxoknál vannak dicsőítő énekek, van kórus is, viszont hangszert nem szabad használni az istentiszteletek során. Ezt igazából azóta sem értem. Először azt hittem, a zenének tulajdonítanak valami rossz hatást, de ha így lenne, akkor énekelni sem lehetne. Ennek még utánanézek, mert elfelejtettem megkérdezni az idegenvezetőnktől, aki egyébként nagyon segítőkész és kedves volt. Az is érdekes volt még az ortodox templomban, hogy, ha jól értettem, a férfiak és nők két külön csoportot alkotva hallgatják a misét; a templomban eszerint van egy férfi és egy női rész; rendben, de akkor mi a helyzet a családokkal? A mise idejére szétválnak és majd otthon találkoznak? Bár ha jól sejtem, ez a hagyomány még a réges-régi időkre nyúlik vissza. Az ószövetségi időkre, egészen Mózesig. Erre utal az is, hogy a templom középrészét, ahol az igehirdető pap áll, az ortodox hívők a Sínai-hegynek tekintik. Az ószövetségi időkben, mint tudjuk, az emberek még törzsi szervezetben éltek és voltak szertartások, amikben csak a férfiak, és voltak, amikben csak a nők vehettek részt; és mivel az ortodoxok láthatóan épp az Ószövetséghez kötődnek jobban, lehet, hogy ennek a férfi-női csoportosulásnak is ez a magyarázata.
A vallás sok nemzet számára egyfajta identitást, s ezzel együtt fennmaradást is jelent. Pl. a magyarokat is a kereszténység felvétele mentette meg a pusztulástól. Hasonlóan a szerbek is, akik a 18. században a törökök elöl Magyarországra menekültek, 12 év alatt hét templomot emeltek, hogy népüket biztonságban tudják és ne vesszenek el. Igaz, mindez talán nem sikerütl volna Lipót császár nagylelkű támogatása nélkül.
Nagyon örülök, hogy ellátogattunk a múzeumokba és az ortodox templomba (még nem is voltam ilyen templomban ezelőtt), és Szentendre különleges hangulatán kívül egy kis törit is magunkba szívtunk :)
De a művelődés után az ebéd sem maradt el, de furcsa módon most nem olasz ebédet választottam, hanem kemencés kenyérlángost, ami hiperfinom volt ;) Aztán, ahogy folytattuk a felfedező utat, egyszercsak ráakadtunk a város Braille-térképére! Először Pécsett láttam ilyet 2010-ben, aztán Egerben idén februárban. A pécsi 2010-ben készült, az egri tavaly, és ez a szentendrei pedig épp ebben az évben, szóval valószínűleg még az elsők között lehettem, akik felavatták!:D Ketten egyébként le is fényképeztek, ahogy nagyban tanulmányoztam :)
Elnéztünk még a Marcipánmúzeumba is, pontosabban egyelőre csak a cukrászdába, de mivel tervezzük, hogy megyünk még a nyáron máskor is Szentendrére, csak akkor nagyobb társasággal, így a Marcipánmúzeumot inkább akkorra hagytuk. De a Szamos cukiban végül sütiztünk, úgyhogy édességben így sem volt hiány :)
A tegnapi tehát szuper nap volt! Este 10 körül v valahogy így értünk haza, de a németországi élmények után már nem is gondoltam, hogy egy magyarországi nap is ennyire különleges lehet! Bár Szentendrében talán pont ezt szeretem, hogy annyira különleges a hangulata, hogy nem is érezzük igazán, hogy Magyarországon vagyunk, ezt mindketten megállapítottuk. Szentendre Per Sempre!:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése