Olasztrália leírása

február 14, 2014

Valentin napi kívánságom

Drága Szent Valentin!

Arra kérlek ezen az éjjeli órán, teljesítsd egyetlen kívánságomat. 2012 nyarán megismertem egy csodálatos embert, aki örökre a szívembe költözött. Az, hogy találkozhattam vele, igazi ajándék volt, amit sosem felejtek el. Ő FELIX, s ahogy azt a neve is mutatja: egy igazi derűs angyal, akinek öröm a közelében lenni. Hangja, szavai, egész lénye megdobogtatta a szívem mindig, amikor vele lehettem. De akárhogy is próbálom leírni azt a csodálatos érzést, amivel megajándékozott, a szavak ki sem tudják fejezni.

2012 júl. 27-én láthattam utoljára a messzi német földön, Hamburgban. S bár már igen sok idő telt el azóta, nem szűntem meg ábrándozni róla. Egy decemberi üzenete miatt pedig új remény költözött a szívembe: mégpedig annak a reménye, hogy ebben az évben újra láthatom a Hamburg közelében szervezett Leo-táborban!

Kérlek, drága Szent Valentin, légy most közbenjáró és segíts, hogy 2014 augusztusában én is részt vehessek ebben a táborban, hogy újra láthassam életem FELIXÉT! Hiszen mindig rá gondolok, ha ezt a gyönyörű dalt hallgatom:



Oh igen, ez az én FELIX-songom, vagy ha úgy tetszik: Lied-em. Persze ő ezt nem tudja még, talán nem is tudhatja. De ha igen, akkor

Kérlek, drága Szent Valentin, juttass el engem az autusztusi táborba, amit ő szervez, hogy újra találkozhassak vele! Hisz látod, két év telt el, de a szerelmem iránta töretlen. Kérlek, segíts, hogy 2014 a mi évünk lehessen!

FELIX iránti örök szerelemmel:

"Annie Australis"

Utóirat az Olasztrália-olvasók részére: bocsánatot kérek a hosszú hallgatásért, mostantó igyekszem többször frissíteni a blogot. Ez a Valentin napi bejegyzés az ehhez a naphoz tartozó misztikum miatt került fel éjjel 02-14-kor. Tényleg óriási vágyam, amit ebben megfogalmaztam, így bízom benne, hogy teljesül. Holnap pedig igazibb bejegyzéssel jövök, amiben megírom, milyen blogfrissítő terveim vannak erre az évre. Előre szólok: rrrengeteg ausztrál, úgyhogy készüljetek!:D és mégegyszer bocsi az eltűnésért...

Most pedig vissza Szent Valentinhez: nagyon kérlek, ne felejts el engem és kívánságomat, ahogy én sem felejtem el FELIXET soha!

Nincsenek megjegyzések: