Az utóbbi két héten annyi idegesítő és elszomorító dolgot éltem át a szakdoga miatt, hogy többször azt kívántam, bárcsak másodéves lennék még. És mivel erről is írtam, még régebben, most felteszem azokat a bejeggyzéseket. Újra az emlékek hangjai következnek.
A másodév olyan jó volt! Bár hivatalosan csak annak az évnek a második félévében lettem olasz szakos, azért már az elejétől úgy jártam az olaszos órákra is, mintha már hivatalos lenne. Mert a szívemnek persze nem számított, hogy miről milyen papírom van. A lényeg csak az volt, hogy "ITALIA PER SEMPRE!"
2010 úgy indult, hogy még csak álmodoztam arról, hogy valaha is olasz szakos leszek. Nagy cécó volt mindig a tárgyfelvétellel, mert a neptun valahogy sosem akarta kiírni azokat a tárgyakat, amiket fel akartam venni. Első év második félévében pl. volt, h 10-en körülállták a gépem, hogy segítsenek felvenni az órákat, de mégsem jött össze, úgyhogy végül a TO-n kellett kijátszanom, hogy fel tudjam venni mindenből a 2. részt úgy, h az 1-es még nincs meg... Háhá, igen, hiába, kellettek a kreditek, na! Nyomósabb érv: olasz nélkül lehet élni, de nem érdemes:D Na, igen, szóval TO-val sikerült úgy felvenni az órákat, h hét olasz és hét magyar. De a magyar egész félévben csak nyűg volt. Voltak érdekes dolgok, pl. régi magyar irodalomból olyan szövegeket olvastunk, amiket magyarról magyarra kellett fordítani ahhoz, hogy megértsük. Ezt egy elkötelezett magyaros biztosan jobban élvezte, mint én, mert bevallom, én sokszor csak nevettem rajtuk.. (bezzeg olaszból én voltam az egyetlen, aki az olasz kötelező olvasmányokat eredetiben olvasta!:D Ezt persze már jobban élveztem:O) De igazából nem bánom, hogy egy kicsit belekóstoltam a régi magyar ba is. Még vmikor jól jöhet és ha nem is kötelező jelleggel, de önszorgalomból azért fogok régi magyar irodalmat olvasni, mert tényleg tetszett. Nagyon szerettem a határon túli magyar irodalmat is, bár Tamási Áron és Sütő András az egyetem előtt is két nagy kedvencem volt.
Az viszont nem tetszett, h kétszakosként volt olyan nap, a keddi, amikor egy időben kellett volna lennem két helyen: olasz nyelvészeten és régi magyar szemináriumon. Mint tudjuk, ezt sem fizikailag, sem szellemileg nem lehet megvalósítani, úgyhogy sajnos így a nyelvészet szemináriumot nem vettem fel, csak az előadást, amiből viszont vizsgáztam is. És Diának, akivel délben átmentem nyelvészetről arra a vacak magyarra, mindig majdnem megszakadt a szíve, met tudta, hogy mennyire Italia per sempre :) olyan aranyos volt!
Ettől függetlenül nagyon jó jegyeket sikerült prezentálnom olaszból, jobbakat, mint magyarból. Sőt, magyarból még sajnos vissza is hívtak félév végén, ami egy nagyon rossz emlék róla. Ez mégjobban megerősített a tervemben, hogy nem akarom tovább csinálni és csak olaszos akarok lenni.
Következő félévben - vagyis másodév első félévében - így nem is vettem fel, csak egy órát magyarból, de az is a könyvtárinfó volt, ami meg szinte minden szakon kell, így a kreditjei az olaszhoz is jöhetnek. De ezzel az egy magyarosnak nevezett tárggyal is meggyűlt a bajom, mert a tanárnőt mindig körözni kellett, csak úgy, mint az előző félévben a verstantanárt. Hihi, igen, a magyarosok már csak ilyenek. Na jó, azért nem mindegyik. Igazából az jó volt, hogy nem kellett bejárni az óráira, mert így mégtöbb idő jutott Itáliára. De mégis izgultam, h akkor hogy lesz jegyem, mert csak telefonon tudtam vele felvenni a kapcsolatot november vége felé és akkor derült ki, h félreértettem a bibliográfia leadási határidejét. De kaptam lehetőséget hétvégéig. Hétvégén megírtam a bibliográfiát internetes forrásokra hivatkozva. Kövi héten szerdán mentem zh-zni, de a tanárnő nem volt ott, mailt meg nem küldött, h elfogadja-e a doksimat v sem, így még mindig izgultam ezerrel. Kövi héten volt már tanárnő, engedett zh-zni, igaz, nem worddoksiban, csak szóban, de ez volt a legkevesebb. Végül hármassal megúsztam:DD jó, persze az annyira nem jó jegy, pláne könyvtárinformatikából, aminek az ismeretei még szakdogánál is jól jöhetnek. Na de ez akkor is csak egy jegy és a jegyzeteim alapján bármikor felfrissíthetem a könyvtárinfós tudásom úgy, hogy tudjam hasznosítani a szakdogánál, vagy bárminél :)
Ez a könyvtárinfo volt az utolsó magyarba beleszámító órám, miután ez kész lett másodév első félévében, már csak olaszos óráim voltak. És bár másodév elején rossz volt, hogy össze kellett hangolnom a két szakot, a mostani, szakdolgozós gondjaim közepette az az idő még egész gondtalannak tűnik... Pedig akkor nem volt az, most mégis úgy gondolok vissza rá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése