Ezt a dalt az ideji NAIDOC Week hozta el nekem júliusban. 2012-ben jelent meg, s díjat is nyert a National Indigenous Music Awardson. Megríkatott, amikor először hallottam és gyakran még most sem tudom könnyek nélkül hallgatni. Az aboriginek és a természet, ezen belül is a tenger kapcsolatát mondja el. Csodálatos az a természethez való szeretetteljes, szinte gyermeki kötődés, amiről ez a dal szól.
"Kövess engem
a mély kék tengerhez,
Kövess engem
a mély kék tengerhez,
látom a színjátszó naplementét,
olyan, mint ŋarrpiya,
látom a színjátszó naplementét,
gyönyörű, mint ŋarrpiya.
(...)
Szívem visszavágyik
a mély kék tengerhez,
szívem visszavágyik a mély kék tengerhez,
látom arcát,
ahogy rám mosolyog,
érzem ölelését,
ahogy felemel."
Bár én nem vagyok aborigin, olyan, mintha ez a dal a szívem hangján született volna: teljesen át tudom érezni mindazt, amit jelent. A tenger felemelő ölelését és mosolyát Olaszországban éltem át először, s ezt a dalt hallgatva rögtön újra átjárt ez a csodálatos érzés. S bár én nem vagyok bennszülött, azt hiszem, a tengerrel kapcsolatban mégis közösek az érzelmeink. Sohasem felejtem el szeretni és tisztelni, hálát adni azért, hogy én is fürdőzhettem benne, s hogy annyi örömöt okozott; hálát adni a sok szép, különleges kagylóért, amiket az aljáról hozhattam fel; hálát adni azért, hogy vigyázott rám, amíg úsztam; hogy sohasem engedett túl mélyre merülni, lebeghettem a felszínén, odaadó ölelésében; s végül hálát adni a halakért is, amikkel egy-egy ebédre vagy vacsorára megajándékozott. Azt kívánom, bárcsak én is vigyázhatnék rá, hisz olyan értékes és csodálatos!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése