Mostanában rengeteget gondolok arra, hogy véletlenek márpedig nincsenek és erről több régebbi élményem is eszembe jutott. Egyik még 2011 júliusából (még az egyetemista időkből) és annyira különlegesnek találom azóta is, hogy itt is megosztom, mert a régi, Neonon vezetett Olasztrálián is fenn volt :)
2011. júl. 17
Nem semmi dolgok történnek velem mostanában! Csupa olyanok, amik arról győznek meg, hogy tényleg nincsenek véletlenek. Most (2011 júliusában) már öt ilyen volt, itt jön közülök az egyik:
Kezdjük az elején. 2009-ben az olasz barátnőmtől, Loretától kaptam egy színes, vidám karkötőt, aminek a színei teljesen kifejezik az optimista beállítottságom :) Loretáról egyébként azt kell tudni, hogy pincérnőként dolgozik egy latisanai bárban és szintén nagyon életvidám; már amikor legelőször találkoztunk (2007 nyarán), úgy fogadott, mintha már évek óta barátnők lennénk. Szinte az volt az érzésem, hogy mi már találkoztunk valahol:D
És ezen a nyáron, 2011-ben, amikor jöttem haza a bocskaikerti rokonoktól, szintén találkoztam valakivel, akivel kapcsolatban ugyanilyen érzésem volt, igaz nem első perctől kezdve, mint Loretánál, hanem kicsit később. Egy idős néni volt, aki mellém ült a vonaton és elkezdtünk beszélgetni. Hogy hogyan? Itt az egyik lényeg: a beszélgetést ő kezdte azzal, hogy milyen szép karkötőm van:D Nekem először furcsa volt, hogy ismeretlenül megszólított és kicsit zavarba jöttem (főleg, mert apum is ott volt:D) így még nem árultam el, honnan van. Mondta, hogy a vidám színeivel illik hozzám, mert ahogy látja, szinte mindig mosolygok. Megkérdezte, meddig utazunk, mondtam, h Bp-ig, de onnan még megyünk tovább Dorogra. És ekkor kiderült, hogy az ő fia, aki orvos, szintén lakott Dorogon, több évig. Már ebből is gondoltam, hogy ez jelenthet vmit. A néni Szentendrére utazott, mire mondtam, hogy én is jártam már ott és szeretem, mert kicsit mediterrán hangulata van. És a néninek erről rögtön Itália jutott az eszébe és elkezdte mesélni, hogy szinte már bejárták és milyen csodálatos ország és mennyi élménye fűződik hozzá. De nemcsak neki, hanem a fiának is, aki egy év alatt perfekt megtanult olaszul. Hogy ez hogy történt? Na, itt derült ki, hogy egy negyedolasz néni talált rám, ugyanis megtudtam, hogy az ő nagymamája, aki a fiának a dédije, olasz és miután legelőször meglátogatták őt Olaszországban (ha jól emlékszem épp Rómában), a fia úgy jött haza, hogy márpedig ő meg fogja tanulni ezt a csodaszép nyelvet, hogy folyékonyan beszélhessen a dédijével. S egy év elég volt, hogy ezt a szép tervet megvalósítsa! Hiába, az olasz gének :)
Alig tudtam hinni a fülemnek. A néni fiában szinte magamra ismertem még akkor is, ha én nem azért tanultam emg olaszul (és nem is egy év alatt), mert rokonom él Itáliában (bár ezek után ki tudja?:D) és nem készülök orvosnak sem, akkor is van valami benne, ami bennem is:D És ő is zongorázik! Na ez már két pont:O
Amikor szóhoz jutottam, mondtam, hogy már én is jártam Itáliában és én is nagyon szeretek mindent, ami olasz. Amikor elmeséltem, hogy 14 éves koromban fedeztem fel Bocelli dalai révén és hogy akkor határoztam el, hogy megtanulom a nyelvet, amikor megtudtam, hogy Bocelli könyvét még nem fordították magyarra, márpedig én mindenképp meg szeretném érteni és küldetésemnek érzem, hogy majd egyszer lefordítsam - a néni teljesen meghatódott. S amikor megtudta, hogy olasz szakos egyetemista vagyok, alig tudta elhinni, mert a kinézetem alapján 18-nak gondolt :) ennek örültem, mert igazából nem is érzem magam még "komoly" 21 évesnek:D
És a hasonlóságoknak itt még mindig nincs vége! Amikor befejeztem az "olaszságom történetét":D megcsörrent a néni telefonja és ő kiment a folyosóra, mert valahogy a fülkében nem volt térerő. De nem is ez a lényeg.. tudjátok, mit mondott, amikor visszajött, ki hívta? A kanadai barátnője, akit egy éve itt ismert meg Mo-n!!! Hát ez nem lehet igaz, hisz nekem is van egy Kanadai Barátnőm! ;) hogy lehet ennyi közös pont egy olyan emberrel, akit eddig nem is ismertem?
Így váltunk Marianna nénivel ismeretlenekből ismerősökké. Még megtudtam róla, hogy alsós tanítónőként dolgozott, de mellette történész is (nagyon szeretem a történelmet, általánosban és gimiben is az volt az egyik kedvenc tantárgyam!) Mire megérkeztünk Bp-re, mindketten megállapítottuk, hogy jókor voltunk jó helyen, nem lehetett véletlen, hogy találkoztunk. Még telszámot is cseréltünk, mert nem akartuk, hogy ez a misztikus találkozás Bp-en véget érjen :) így, ha újra eljönnek Dorogra, vagy én megyek Debrecenbe, ahol ők laknak, van esély, hogy akár mégegyszer összefussunk :)
És ha belegondolok, hogy az egész beszélgetésünk Marianna nénivel úgy indult, hogy ő felfedezte az olasz Loretától kapott karkötőmet...:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése