Bár megígértem szombaton, mert már április óta élnek bennem azok a karakterek, akiket megálmodtam, most mégis úgy érzem, nem tudnék írni. Pedig mindennap gondolok rájuk, a helyszínek is megvannak már - nem is annyira kitaláltak, mint ahogy először írtam - de valami mégis gátol, hogy megörökítsem és közreadjam őket. Ez volt a gondom mindig is az írással: amíg csak a fantáziámban élnek dolgok, minden olyan könnyűnek és szépnek látszik. De ahogy leírom, hirtelen úgy érzem, elvesztik a nagyszerűségüket, kivész belőlük minden, ami a fantáziámban olyan szépen él, mert nem tudom úgy továbbadni, ahogy a fantáziám diktálná. Ahogy leírom, mintha az írott szavak megsemmisítenék, értelmetlenné tennék a fantáziám élő alkotásait, eseményeit.
Két fejezetet írtam már a történetből, de a végeredmény egyiknél sem tetszik úgy, mint amikor először kigondoltam. Ez agyrém, ezért inkább továbbra is jobban járok, ha csak elképzelem... Bármennyire is hangoztatja a környezetem, hogy van tehetségem az íráshoz, én pont az ilyen tapasztalatok miatt nem érzem.
És áh, na igen... épp az ilyen lamentálás az oka annak is, hogy ritkán jövök frissel a blogra. Az ilyeneket senki sem olvassa szívesen érthető módon, szóval most már tényleg át kell állnom arra, hogy a személyes lamentjeim helyett inkább az olasz és ausztrál fordításaimat, élményeimet teszem fel ide. Azokkal azt hiszem, mindenki jobban jár :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése