Esélyegyenlőséget paralimpikonjainknak!

Vujity Tvrtko újságíró szavai:

"Azonos anyagi elismerést paralimpiai büszkeségeinknek!!!

Tegnap este Londonban kialudt a paralimpia lángja, befejeződtek a játékok. A 33 fős magyar küldöttség fantasztikusan szerepelt, messze megjavítva a pekingi eredményeket, 14 éremmel gazdagodott. Sors Tamás úszó és Pálos Péter asztaliteniszező aranyérmes lett!
Pár napja idéztem egy illetékes levelét, amelyből kiderült, hogy egy tervezet szerint parasportolóink az épek anyagi elismerésének 50%-át kapnák meg! Két, szó szerinti idézet a levélből, amelyet egy hazai sportvezető juttatott el hozzám:

"Tájékoztatunk a paralimpiai jutalmazással kapcsolatban, hogy az eltérő mértékű lesz az olimpiai jutalomtól."

illetve:

"célként fogalmazódott meg, hogy a paralimpiai jutalom az olimpiai jutalom 50 százaléka legyen".

Továbbra is egyértelműen az a véleményem, hogy NEM SZABAD KÜLÖNBSÉGET tenni sportoló és parasportoló, ép és fogyatékossággal élő embertársunk között. Lehet vitatkozni a sportértéken, médiaértéken, ugyanakkor ne felejtsük el: parasportolóink leküzdve az őket (is) sújtó akadályokat szintén kiharcolták az részvételt. Nem ők tehetnek arról, hogy nem úgy adják a tévék a versenyeket, mint Londonban... Szintén nagyot küzdöttek, sportágaikban helyt álltak, sokan bizonyították közülük, hogy a világ élvonalába tartoznak, ketten pedig fel is jutottak a csúcsra.

Annyi, de annyi hátrányos megkülönböztetés van ebben az országban, akadálymentesítés, elérhető szolgáltatás és sok minden más terén. Ne spóroljunk ezeken a nagyszerű magyar sportolókon, ne üzenjük nekik azt, hogy az ő sikerük nem ér annyit, mint egészséges társaiké. Ezért írom le újra, mondom a tévében, beszélek róla mindenhol:

Azonos anyagi elismerést paralimpiai büszkeségeinknek!!!

Egyetértesz?"

És ezek már az én szavaim: természetesen nem kérdés, hogy egyetértek-e. Amikor először olvastam e sorokat az újságíró hivatalos Facebook-oldalán, rögtön az jutott az eszembe, hogy végre egy ember a médiában, aki paralimpikonjaink mellett áll! És ha már a médiát említem: én már azzal sem értettem egyet, hogy az olimpiát szinte éjjel-nappal élőben közvetítette a magyar tv, a paralimpia meg jóformán fű alatt ment. Szerintem a napi ötvenperces összefoglalóknál minden paralimpikon többet érdemelt volna, akár magyar, akár külföldi! Mi sohasem lehetünk olyanok, mint ők. Éppen ezért igazán megérdemelték volna, hogy az irántuk érzett tiszteletünket úgy fejezzük ki, hogy az ő teljesítményüknek is legalább akkora visszhangot adunk, mint az olimpikonokénak. Ez szerintem a minimum lett volna. De ha még ezt sem volt képes teljesíteni a magyar média, akkor azt ugyan vajon miért is várjuk el, hogy a díjazásnál ne tegyenek különbséget? Persze ez csak ironikus, költői kérdés. Nem térek napirendre efölött az ötven százalék fölött! Mégis mit képzelnek magukról azok, akik ezt kitalálták?

Az úszó fiúk fantasztikus pénteki (Sors Tamás bronzérmes, Tóth Tamás ezüstérmes) teljesítménye nem győzte meg a díjazókat arról, hogy bőven megérdemlik az egyenlő jutalmazást?

Kíváncsi lennék, hogy az az ausztrál úszó, aki a fiúk pénteki futamában aranyérmes lett, szintén kisebb jutalmazásban részesül-e, mint egy aranyérmes olimpikon. De gyanítom, hogy nem. Ez a bugyuta ötlet talán csak itt, Magyarországon merült fel, ahol már azokat a dolgokat sem képesek értékelni, amik nem mindennapiak.

Szívből remélem, hogy Vujity Tvrtko szavai meghallgatásra találnak és elfogadják a javaslatát! A paralimpikonok után, most neki szurkolok!