2012. júl. 14. szombat
Ezen a reggelen reggelinél megismertük a tábor többi résztvevőjét: a német Annét, az észt Mari-Liist, a lengyel Christiant és Jakobot, na meg persze a három olaszt: a római Clarát, a bergamói Gretát és a rimini-i Manuelét :) a napi program során pedig még többeket: a szintén észt Christelt, a litván Osvaldast és Gluosne-t, a svájci Aniciát, a holland Bobot (Clara barátját!), és a szintén német Adriant és Virginiát. Meg az önkéntes szervezők is bemutatkoztak, akikhez később még csatlakozott Rhonda, Anselm, Miri és az indiai származású Nites is :)
Az ismerkedés után 11 körül indultunk a szombati program helyszínére, egy erdős területre, ahol egy fából és kötélből készült piramis-labirintust másztunk meg (sok ilyen sportos program volt). Egy-egy szervező navigált bennünket, mondta, hogy mikor mennyit lépjünk, hol van a fa- vagy a kötélhíd, meg hogy a karabíner csíptetőjét melyik korlátra akasszuk be, hogy teljesen biztonságosan másszunk (ugye említettem, hogy látássérülteknek szervezett tábor volt). Na, engem az elején kicsit zavarba hozott pár ismeretlennek tűnő angol szó, de öt perc múlva már minden simán ment :) akkor ijedtem csak meg kicsit, amikor a jó magasan lévő kötélhídnál nem találtam elsőre a kapaszkodót; vagyis találtam vmit, de az túl alacsonyan volt; FELIX, aki lentről figyelt, mondta, hogy van fentebb is egy, csak nem biztos benne, hogy elérem; de pont elértem, így most már teljes biztonságban és nevetve mentem végig a himbálózó kötélhídon. Oh, ahogy írok róla, olyan, mintha most is ott lennék! Miután minden fa- és kötéllépcsőn, ill. hídon átegyensúlyoztam, és magamba szívtam egy kis erdei magaslati levegőt, a piramis legvégén volt egy tányérszerű bigyó, amivel jó gyorsan le lehetett csúszni. Az egész nagyon tetszett, egyedül az angolos értetlenségem miatt szégyenkeztem kicsit:D De gondoltam, ez még csak az első teljesen angol nap, majd a következő napokon ez is jobban fog menni.
Miután mindenki végigment a piramison, bbq-ztunk az erdőben; minden nagyon finom volt és a társaság is szuper. Főleg Mari- Liis-szel és persze Claráékkal beszélgettem sokat (az első nap megtörtént az a csoda, hogy még nem beszéltem Claráékkal olaszul, mert mindig volt körülöttünk olyasvalaki, aki nem értette volna, így maradt az angol:D). Kicsit Christellel is beszéltem, akiről megtudtam, hogy magyar az anyukája:D Viszont ő - mármint Christel - már csak néhány magyar szót ismer... Ez sztem kicsit furcsa, mert pl. én is ismerek egy olyan családot,ahol a férj olasz, a feleség meg magyar, és mindkét fiuk Olaszországban született, ott is nőttek fel, de mégis megtanultak magyarul. Bár ott az olasz apuka mindig dolgozott, így csak a magyar anya volt otthon a gyerekekkel, így gond nélkül beszélhetett hozzájuk az anyanyelvén. Ezek szerint Christel apukája mindig otthon volt és kötelező volt észtül beszélni, ezért merült náluk feledésbe a magyar?:O Azért foglalkoztat ennyire ez a téma, mert a jövőmet én is külföldön, külföldi férjjel képzelem el (persze ezt sosem lehet tudni, hogy aztán hogy lesz), de azért szeretném, ha a születendő kis olasz vagy kis ausztrál majd tudna magyarul is. Persze ezt még ráérek tervezgetni; egyelőre még pasim sincs, nem hogy férjem!:D Mondjuk 22 évesen ez még nem is gond :)
A bbq-partyt egy amerikai édességgel, vagyis a bbq fölött olvasztott pillecukorral zártuk, ami hiperfinom volt.
Este Claráékkal mentem vissza a szállásra; Clarával csomó közös van bennünk egyébként: mindketten fordítónak készülünk, szeretünk mindent diktafonra venni, imádjuk a country zenét, optimisták és közvetlenek vagyunk, stb. Egy valamit viszont mégsem értek benne: vajon miért hívott az első perctől kezdve principessának (hercegnőnek?). Sőt, angolul mindenkinek "Pocket Princess"-ként emlegetett; ezt a nicket aztán átvette Clara barátja, Bob, Greta, Volcy, Adrian, Gluosne, de még Christel is és egy idő után már csak így hívtak. Pedig szerintem egyáltalán nem viselkedem hercegnősen, szóval valami olyan nicknek, ami még illik is hozzám, sokkal jobban örültem volna:D tényleg nem tudom, honnan jött nekik ez a princess... Clara a harmadik nap körül azt mondta, azért hív így, mert olaszul nagyon választékosan beszélek. Na ezt sajnos elismerem, mert az egyetemen csak szépirodalmi és tudományos szövegeket olvasunk és mivel az egyetem előtt sem éltem olaszok között, nem tudtam átvenni a diákszlenget. Rögtön kértem is Clarát, hogy tanítson néhány laza kifejezést, mert, bár folyékonyan beszélek olaszul, tényleg nem túl jó,ha indig csak a kötött irodalmi nyelvet használom.
De a második napon a táborban olyan dolog történt, ami miatt azt kívántam, bárcsak az angolommal is csak annyi lenne a gond, hogy túl választékos vagyok! De rá kellett jönnöm, hogy nem választékos, hanem érthetetlen és ez teljesen elkeserített. Na de erről majd egy következő bejegyzésben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése