Most kicsit megszakítom az élménybeszámolók sorát, két csodaszép idézettel. Az elsőt tegnap olvastam és teljesen beköltözött a szívembe:
"Az élet csupán egy lehetőség a fejlődésre, a virágzásra, arra, hogy valóban legyél. Az élet önmagában üres: ha nem vagy elég kreatív, nem tudod megtölteni beteljesüléssel. A szívedben ott van egy dal, amit el kell énekelned, egy tánc, amit el kell táncolnod, de ez a tánc láthatatlan, és a dalt még csak nem is hallottad eddig. Lényed legbenső magjában van mélyen elrejtve. A felszínre kell hozni, ki kell fejezni. Ez az "önmegvalósítás". De ritka az olyan ember, aki az életét növekedéssé változtatja, aki az életét az önmegvalósítás hosszú utazásává alakítja át, aki azzá lesz, akivé lennie kell." (Osho)
A másodiknak nem írták a szerzőjét Facebookon, de a lényege, hogy egy régi, emberi kapcsolatokról szóló kérdésemre ad értékes választ:
"Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk. Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan. Elég ha tudjuk, hogy Ő a világra jött, gondolhatunk rá. Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a szeretet láthatatlan szövedékével. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett." ♥
Ezeket sohasem felejtem el, és szeretettel adom át most mindenkinek, aki még ennyi szünet után is olvassa a blogom! Nagyon szép vasárnapot nektek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése