Az étteremből együtt mentünk vissza a szállásra Enricóval. Még mindig fürdőztem az aurájában és folyton arra gondoltam, amit az előbb mondott.
A csehek estjét is nagyon élveztük, volt benne egy paródia is Bálintról, amin szakadtunk:D jut eszembe, h lehet egy paródiát nevetés nélkül előadni?:D nekik ez is ment :) nekem az ilyesmi nem menne, mert sokszor már a legapróbb dolgokon is nevetek:D
Ezután ismét party jött, amikor is természetesen igyekeztem Enrico közelében maradni. Ő épp 36 képeslap megírásán dolgozott. Ezeket az Itália különböző pontján élő barátainak és "lelki társainak" küldte el. A képeslap-írás után összegyűjtötte az aláírásainkat, emlékül a két Mo-n töltött hétről és rólunk. (másnap én is követtem a példáját a buszon: körbeadtam a laptopom és megkértem az olasz és cseh barátainkat, h írják be a mailcímüket).
Enrico még az utolsó este sem várta meg a party végét: hamar jött, hogy elbúcsúzzon. Ekkor átöleltük egymást :) persze megint kértem, h ne menjen el holnap:D de erre azt mondta, h "dehát tudod, h nem lehet! De sosem felejtelek el. Vigyázz magadra!" - lassan elengedtük egymást és csak azt éreztem, h majd kiugrik a szívem és h legszívesebben visszafordítanám az időt, ha tudnám...
Másnap már hatkor fenn voltunk, mert a busz fél hétkor indult Szegedről. Naivan azt hittem, h még lesz lehetőség egy kis társalgásra az olaszokkal, de igazából mindenki nagyon álmos volt a búcsúparty után, még én is, így inkább csak bóbiskoltunk:D de azért a mailcímeket megszereztem, ami nagy szó, mert a tavalyi csapatótl nem sikerült:D
Ferihegyen aztán leszálltak az olaszok. Mondanom sem kell, nem kis kísértést éreztem arra, h leszálljak velük én is.. Enrico.. Kétszer is visszaszállt elbúcsúzni, a másodiknál majdnem fent is maradt a buszon:D Ezen elmosolyodtam, de egyébként meg ismét zokogtam. Tudtam, h nehéz lesz, de hogy ennyire... a mellettem ülő bnőm azzal vigasztalt, h neten simán tarthatjuk a kapcsolatot. Erre én zokogva: "az lehet... de kár,... h msn-en nem lehet aurát küldeni!..":D
De a szomorú az, h mint kiderült még mailben sem... Mert hát persze nem bírtam ki és már következő nap, szombaton küldtem egy mailt Enricónak. Megírtam benne, h azért volt olyan nehéz a búcsú, mert tudtam, h ezután egy évig nem találkozhatunk (még csütörtök este mondta, hogy ha minden jól megy, egy év múlva visszajön Mo-ra, mert itteni művtöris témáról szeretne szakdolgozni). írtam neki keresztényi dolgokkal kapcsolatban is, hisz tudtam, h ez tetszeni fog neki. Csatoltam egy keresztény dalt is a mailhez (magyart nem akartam, de tudtam, h angolul is ért, így egy angol keresztény kórusművet csempésztem a mellékletbe, aminek a címe: I'm forever grateful"). Megírtam neki még, h sosem felejtem el a szavait és ő örökké a szívemben fog élni, még, ha nem is lehet velem itt Mo-n.
Izgatottan vártam a válaszát. Vasárnap vissza is írt, de a szentimentális szavaimra egyáltalán nem reagált, amiből megértettem, h egy értékes barátságnál semmi többet nem akar. Érzelmek helyett megkért arra, h mondjam meg a többi csoptársamnak (vagyis a többi lánynak!) h írjanak neki, h megtudja a címüket. Jaés ő is küldött egy (olasz) keresztény zenét.
Azóta már legalább ötször sírtam érte, de írni azóta egyszer sem írtam neki. Mert hát mit írjak ezek után? Mi történt az egyetemen? Mit tanulok? H telnek a napjaim? Szal ilyen általánosat, érzelmek helyett?... az nekem nem menne.. nem tudnék neki közömbösen írni. persze ha tudnám, h ő is azt érzi, amit én, más lenne, akkor persze elcseveghetnénk bármilyen általános dologról is, de így üresen nem (nem tudom, értitek-e ezt a megfogalmazást, remélem igenXD).
Szóval Enrico most Bergamóban... Én meg itt Mo-n... egyedül... :( és igazán reményem sincs arra, h valaha is többet fog érezni irántam egy értékes barátságnál :( és ennek nemcsak az az oka, h országok választanak el minket, és most már csak neten tudnánk tartani a kapcsolatot, hanem az is, hogy... hát elgondolkodtam és úgy érzem, a katolikus kereszténység az, ami mellett igazán elkötelezte magát. Így már nem fér a képbe egy barátnő :(
2011. febr. 18-án tehát visszatért Itáliába.. És nem hagyott nekem mást, mint egy szép álom emlékét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése