Olasztrália leírása

január 01, 2013

Újévi madárcsicsergés - és sok-sok erő az újrakezdéshez

Mindenkinek nagyon boldog, sikerekben, barátokban, szerelemben, megvalósult álmokban gazdag 2013-at kívánok! (A címet mindjárt megmagyarázom)

Az előző bejegyzés borús hangulatát szerencsére magával vitte az éjfél és egy kis pezsgőzés a családdal, így most újult erővel, jókedvűen térek vissza 2013-ban :) a 13-as szám nekem eddig általában szerencsét hozott, még az előző évben is: januárban péntek 13-án volt egy vizsgám, ami ötös lett, áprilisban péntek 13-án érkezett ide a blogomba az első ausztráliai komment Juditól ;) júliusban péntek 13-án indultam barátnőmmel Németországba, ahol egy felejthetetlen két hetet töltöttem; és az előző évek13-asaihoz is kapcsolódik szerencse. Ezekre visszagondolva úgy érzem, ez az év derűs és szerencsés lesz!

Ma már az ébredés is derűsebb volt, mint az utóbbi 2012-esek: ugyanis ha hiszitek, ha nem, madárcsicsergésre ébredtem az ablakom alatt:D Furcsa volt, először azt hittem, csak álmodom, de aztán rájöttem, hogy az idő is nagyon enyhe télhez képest.. Mondjuk ez a Földre nézve lehet, hogy nem olyan jó jel, de.. én most akkor is örültem a madárhangos reggelnek!

És még két dolog, ami visszaadta a vidámságom: láttam aLos Angeles-i tündérmesét, amit valahogy újévi jelnek veszek és egyre jobban hiszek abban, hogy 2013 meg fog ajándékozni az igaz szerelemmel is. Ebben a hitben erősít meg az is, hogy amikor délután bekapcsoltam a gépet, a
Mindenegyben Blogon
ezt az idézetet láttam:

"Legszebb szerelem az, amikor a párodban megtalálod a barátot, aki humoros és lehet vele nevetni, a testvért, aki megvéd ha kell, és a szülőt, aki egy kicsit szid, de te vagy a szeme fénye.."

Ez olyan szép :) bárcsak rám találna-rá találnék!

A következő két idézetet is a Mindenegybenblog-on láttam, és szintén sok erőt adnak:

"Két szót ismerek, Mindig és Soha. Küzdeni Mindig, Feladni Soha!"

"Ha elbizonytalanodtál önmagadban... reggel mikor felkelsz húzd ki magad, nézz a tükörbe és mondd:Túl messzire eljöttem ahhoz,hogy most itt megálljak. Lehet,hogy földhöz vágott az élet,de nem ütött ki. Felkelek,mert tudom hogy győztes vagyok,nem áldozat!"

Igeeen! Hát nem véletlen, hgoy ezeket pont ma láttam! Mégegyszer nagyon boldog 2013-at mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések: