Bár már kedden megígértem, hogy írok az ideji vizsgáimról is, csak most tudtam magam rászánni. Igazából kedd óta csak angolozás erejéig kapcsoltam be a gépet és a Bloggerre nem jöttem. Erről az angolozásról is írok mindjárt:D
De akkor most az ideji vizsgák... három jól sikerült, de kettő nem, így először annak a kettőnek az elmesélésével kezdem, hogy túl legyek rajta, aztán utána a jókról már könnyebb szívvel írok majd :)
Az első vizsgám (ami jól sikerült, így arról később írok) végül nem máj. 31-én volt, ahogy először terveztem, hanem jún. 5-én. Ez azért alakult így, mert ebben a félévben is volt két óra, amit nem tudtam felvenni a Neptunban, csak bejártam rájuk, így annak a két vizsgának nem is láttam az időpontját. Ez aztán félreértést okozott, mert úgy emlékeztem, h az egyik ilyen vizsgának a dátuma máj. 31. Mintha órán ezt mondták volna a csoptársaim és a tanárnő is:D de amikor írtam a tanárnőnek, kiderült, h májusra egyáltalán nincs is időpont abból a tárgyból (ami egyébként szintén olasz irodalomtörténet). Mérges voltam a rendszerre. Igazából abban reménykedtem, hogy ha már eddig sok gondot okozott, a harmadévem második féléve már nyugisan telhet, de ááá, erről szó sem lehet! Még hogy úgy veszed fel az óráidat meg vizsgáidat, ahogy a legjobb neked! Ezt a mesét ki találta ki? Mert tényleg csak mese; ez már a hatodik félévem az egyetemen és eddig még nem volt olyan órarendem vagy vizsgaidőszakom, amivel meg lettem volna elégedve.. A legtöbb esetben nem én döntöttem el, hogy mikor mit szeretnék felvenni, hanem a neptun. Csak tudnám, hogy csinálják azok, akik egyszerre két egyetemre is járnak!:S
Hát, nem volt mit tenni, újraterveztem a vizsgaidőszakom. Ez az újratervezés pedig pont úgy ütött ki, ahogy nem akartam: mivel 31-én nem mehettem, úgy alakult, h jún. 12-ére kellett besűrítenem két vizsgát. Az egyik irodalomtörit meg a nyelvészeti rémálmot, amitől amúgy is féltem. Hát komolyan mondom, rosszabbul már nem is járhattam volna! Azt hiszem, vizsgaidőszakban a legrosszabb dolgo, ami történhet az emberrel, az pont ez: két vizsga egy napra. Szívesen elkerültem volna, hogy így legyen, de nem volt más választásom, mert nem volt más időpont.
Így jún. 12-én úgy mentem az egyetemre, mintha kivégzésre mentem volna. Bár sok időm volt felkészülni, mégsem voltam biztos magamban. Bár az irodalomtörténetben azért bíztam, mert az sokkal közelebb áll hozzám, mint a nyelvészet. Úgy voltam vele, hogy abból egy négyes a cél, nyelvészetből viszont csak a túlélés.
De fordult a kocka; bár irodalomtörivel kezdtem, a nyelvészeti aggodalom iszonyúan kihatott a teljesítményemre. Beszéltem a tételről, amennyit csak tudtam, csakhogy úgy tűnt, a tanár úrnak és nekem is teljesen mások róla az elképzeléseink. Ráadásul volt még egy iszonyat hosszú vers is, amit el kellett mondani kívülről. Erről már a szemináriumon is volt szó, h ez lesz, csak nem gondoltam, h tényleg ennyire komolyan, pláne, hogy nyolcadik óta nem kellett verset tanulnom! Szerettem azt a verset, mégsem tudtam rendesen elmondani - pedig olaszul volt! Miért van az, hogy az olasz az egyik lételemem, mégsem tudom ezt bebizonyítani a vizsgán?
Végül bármennyire is próbáltam beleadni mindent, abban kellett maradnunk a tanár úrral, hogy mivel úgy sem lehet most dokumentálni, mert nincs felvéve a Neptunban, vizsgázzak újra akkor, amikor már lehet dokumentálni - vagyis a következő félévben. Hát én nem tudom, miért szúrnak ki velem mindig ezek az irodalomtörik, de ha emlékeztek, januárban ugyanez volt egy másik irodalomtörivel, a barokkal. Mázlimra az is ilyen nemrögtön-dokumentálós volt, így áthozhattam erre a félévre, és most persze sikerült (de erőrl mindjárt), csak basszus tényleg nem tudom felfogni, hogy miért van az, h úgy érzem, mindig mindent megteszek, hogy ne legyek az olasz szak szégyenfoltja, mégis sokszor beüt a mennykő. Pedig mégcsak nem si olyasmit kell tanulnom kötelezően, amit utálok, hanem olyat, amti még szeretek is és sok időt áldozok rá, hogy jó legyen, akkor mi a gond?
Ezután a rémálom után jött ugye a nyelvészet, ami szintén egy kínvallatás volt még úgy is, hogy igyekeztem olyan magabiztosnak látszani, amilyennek csak tudtam. Igaz, a tételben végül nem merültem el annyira, amennyire talán kellett volna, de a vallatás végül egy hármassal ért véget. Ezzel a jeggyel semmi gondom nem lenne, a száraz nyelvészetből ez nekem ideális, csakhogy nem tudok elszakadni a gondolattól, hogy az irodalomtöri meg nem sikerült és így az olasz szak szégyenfoltjának érzem magam. Ez most egy mély tüske így a harmadév végén, amitől jó ideig biztos nem tudok megszabadulni.
Talán az olasz iránti szeretet és a rá fordított sok idő már nem elég. De akkor mi kell még? Mert azt sem hiszem, hogy a képességeimmel lenne gond; persze nem vagyok zseni, de az egyetemre sem kegyelemből jutottam be, hanem egy majdnem kitűnő érettségivel (csak az angol lett négyes), jó féléves átlagokkal és egy 80%-os olasz nyelvvizsgával. Persze visszagondolva, ezeket azért jóval könnyebb volt ilyen eredménnyel teljesíteni, mint az egyetemi vizsgákat vagy szemináriumokat. De akkor is, be akartam bizonyítani a környezetemnek és persze magamnak is, hogy egyetemistának születtem. De ennyi kudarc után már egyre kevésbé vagyok biztos ebben...
De azért jó híreim is vannak még az ideji vizsgaidőszakról. Nemsokára írok azokról is, de, hogy ne menjek át teljesen ilyen "vizsgablogba", a következő pár bejegyzésben teszek egy kis kitérőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése