Szakdogám története (2. rész - avagy ezt nem nekem találták ki...)

márc. 4-én írtam:

Azt hiszem, ezt már a legtöbb egyetemista megállapította, én csak ismétlem.. Szóval arról van szó, hogy úgy érzem, nem nekem találták ki azt, hogy egyszerre kell órákra készülni és járni, plusz még szakdogát is írni. Valahogy a kettőt nem lehet összehangolni, legalábbis nekem eddig még nem igazán sikerült. Pl. megígértem a témavezetőmnek, hogy 1-jén elküldöm neki a szakdogám első néhány oldalát.. Ez az ígéret szerdán hangzott el, de azt hiszitek, sikerült betartanom?:S hát nagyon nem: még szerda este gondoltam, átnézem a meglévőt és tényleg csak olyat küldök, amiben biztos vagyok. Ahha, csakhogy azt elfelejtettem, hogy másnap latinból zh, amire ugye nem ártana kicsit készülni. Így a szerda estém és csütörtök reggelem a latinnal ment el, csütörtökön 10-kor meg is írtam a zh-t. Gondoltam, délután majd átnézem a küldenivalót. Ahha, csakhogy délben rám tört a migrén és mivel nem volt nálam gyógyszer, így csak négy után tudtam vele kezdeni valamit, amikor hazajöttem. De akkor persze már nem múlt el, így a szakdogás terv megint tolódott egy nappal. Péntek reggel jókedvűen, nagy-nagy ihlettel keltem, azzal az igazi "olasztrál" gondolattal, hogy a lehetetlen nem létezik és akár még reggel elküldhetem a meglévő anyagot. Hm, csak megint elfelejtettem valamit: mégpedig a forrásokat és lábjegyzeteket, amikből rengeteg van abban a tanulmányban, amit fordítok. Viszont eddig nem törődtem velük, csak a folyamatos szöveget fordítottam, mert a lábjegyzetek csak zavartak. De most, hogy már küldeném a doksit, azért talán nem ártana azokat is lefordítani és belecsempészni a szövegbe, a megfelelő helyekre. Nos, péntek reggel nyolckor el is kezdtem jó hangulatban és jó érzés volt, hogy nem is ment olyan rosszul, mint gondoltam. De mire a legjobban belejöttem, akkorra pont mennem kellett a vonathoz, mert 10-től ugye megint órám volt. Péntekenként összvissz egy órám van 10-től, ami még csak nem is olaszos, hanem áltköt, mégis ott kell lenenm, mert ha háromszor hiányzom (amiből már félév elején lement kettő), nem engednek vizsgázni. Hát nincs mit tenni, morcosan bemegyek - félre ne értsétek a morcosságot, nem annak a jele, hogy már nem szeretek egyetemre járni; csak azért van, mert a legnagyobb szakdolgozati ihletem közepén félbe kell hagynom a munkát egyetlen olyan óra miatt, ami még csak nem is olaszos! De 1-re újra itthon vagyok; gyors ebéd, aztán végre folytathatom a lábjegyzetek- és források magyarítását és visszacsempészését a fordításomba. De rá kell jönnöm, hogy mégsem olyan könnyű, mint amilyennek reggel látszott, az egész eddigi szöveget át kell szerkesztenem, hogy a lábjegyzetek és idézetek a megfelelő oldalak megfelelő részeire kerüljenek. És míg ezen dolgozom, fel is fedezek néhány elementáris elértést a tanulmány magyar verziójában.. amit ugye én írtam.. hehe.. mégiscsak jó, hogy vannak azok a plusz jegyzetek, különben ez lehet, nemis derült volna ki. Gyors javítom, amit csak tudok - azért nem olyan vészes, meg az első verziós fordításban azért mindig vannak elértések, lehet, még a vérprofiknál is becsúszik egy-egy, szóval noooparaaa, nem véletlenül terveztem, hogy átnézem az eddigi írásom. De még így is, csak márc. 3-án délben jutottam el arra a pontra, hogy el merjem küldeni! A megígért időponthoz képest 2 napot késtem!:S ráfoghatnám ezt az olasz életérzésre - mert az olaszok is köztudottan sokat késnek.. na de azért talán nem ennyit!:S de tényleg, bármennyire próbáltam, mindig közbejött valami: először a latin zh, aztán a fejfájás, majd a pénteki óra, ami elvágta a napom, utána meg egyszerűen csak az, hogy a lehető legeslegjobbat akartam küldeni, de ezt csak szombatra sikerült összehoznom..

S hogy végül mindennek mi lett a vége? A szakdogás sztorit holnap folytatom! :)