Legyőzött távolság? 2. rész - A zene összehozó ereje,ausztráléjféli üzenetek,majd egy dilemma és egy angyali válasz a távolból

Szept. 23. péntek
Miről is szeretnék most írni? Hát a szeptember 22-ei, csütörtöki napról, ami átlagosnak indult, de valójában egy hihetetlenül édes meglepetést tartogatott a számomra. Nem tudom hogy a betűk képesek-e visszaadni azt a boldogságot, amit érzek. Hogy honnan jön ez a boldogság? Ausztráliából!

Amikor kedden elküldtem Chrisnek a Mozartos felvételt, még nem is sejtettem, hogy ezzel egy igazi lányregény veszi majd kezdetét.

Chris szerdán válaszolt először a keddi levelemre, amiben azt írtam, sorry, hogy csak most válaszolok, de terveztem egy meglepetést, ami csak most készült el :) ezután írtam még kicsit az egyetemről, meg kérdeztem, hogy neki hogy megy, ilyenek - és ehhez a mailhez csatoltam a recordingot, amire szerdán ezt írta:

"Annie, köszönöm a csodálatos meglepetést. Egyszerűen imádom! Ma igazán nagy örömet szereztél. Olyan ez, mint egy megvalósult álom!

Itt perthben már egy ideje esik, nagyon lehangoló az idő. És akkor egyszercsak belépek a mailcímemre és megtalálom rajta azt, amit a legjobban szeretek a világon!

Tényleg nem találok szavakat.

Nagy ölelés,

Chris"

Erre szerdán még nem válaszoltam, mert annyira meghatott, hogy nem is tudtam hirtelen, mit írhatnék erre a szép mailre. Már szerdán a világ legboldogabb emberének éreztem magam.

De utána, csütörtökön Chris írt mégegyszer! Az egyetemen néztem meg reggel, óra előtt és ismét elállt a lélegzetem. Hogy miért? Itt jönnek Chris sorai:

"Köszönöm Annie, hogy új értelmet adtál az életemnek. A felvételed csodálatos. Mindig, amikor hallgatom, boldognak érzem magam. Olyan ez, mintha valamire hosszú ideje vágyakoztam volna és ez egyszercsak teljesül. Ez egy különleges ajándék, amit örökre meg szeretnék tartani és meghallgatni újra és újra. Nagyon köszönöm neked! Te vagy az én királynőm.

Chris"

Amikor ezeket a sorokat olvastam, könnyeztem a meghatottságtól. Legalább három percig nem is tudtam megszólalni. Pedig egy csoptársam, Timi épp akkor érkezett meg és kíváncsi lett, miért érzékenyültem el ennyire. Amikor visszanyertem a hangomat, elújságoltam neki az eseményeket. Timi volt az első az egyetemen, akinek meséltem Chrisről! :) a felvételt is megmutattam neki (majd egyszer tényleg itt is fent lesz..:D) természetesen ő is nagyon meghatódott.

Hát mit is mondhatnék? Tényleg nem számítottam arra, hogy Chrisnek ilyen sokat jelent majd ez a felvétel. Még sohasem kaptam ilyen csodaszép levelet ezelőtt. Nem, ezt tényleg nem lehet szavakkal kifejezni.

Ez a távolból érkezett boldogság azóta minden percemet bevilágítja. Úgy érzem, mintha már nem is lenne köztünk az a 17 ezer km... ezt a mai (pénteki) mailemben meg is írtam neki :)

Úgy érzem, hogy most tényleg egy igazi regény vette kezdetét a valóságban is ;) S ennek a regénynek az eseményeit mindenképp meg szeretném örökíteni itt Olasztrálián is.

Okt. 2. vasárnap
Annyira hihetetlen, de szept. 26. óta három olyan mailt is kaptam, amit Chris nyugatausztrál éjfélkor írt! Ez az idő Mo-on este hat (óravisszaállítás előtt, utána du. öt). Kedden elküldtem neki is azt a Marc Enfroy számot, amit júliusban ide is feltettem "kontinensek zenéje" címmel. Csütörtökön ezt írta rá Chris nyugatausztrál éjfél után valamivel:

"A Marc Enfroy-dalt hallgatom, amit küldtél. Egyszerűen csodálatos. Nemcsak a kontinensek zenéje ez, hanem az egész világé! Míg hallgatom, úgy érzem, itt vagy velem. Itt most éjjel fél1 van, és még nem tudom, mikor tudok majd aludni, mert egy beadandón dolgozom. De a dalaid nagyon boldoggá tesznek. A szonáta és a Julio Iglesius-fordítás is [még hétfőn szintén éjfélkor küldött egy olasz dalt, amihez azt írta, nem érti, de nagyon szép dolgokról szólhat - én pedig elküldtem neki a fordítását, ezt erre írta].

Köszönöm, hogy mosolyt varázsolsz az arcomra. Mindig itt leszel a szívemben. Igen! Most már értem, hogy Isten miért teremtette Ádámnak Évát!"

Annyira édes. És annyira jó, mert péntek délután, ahogy hallgattam a Solo Piano Radiót, volt benne egy másik csodaszép mű, amiről rögtön ezek a sorok jutottak az eszembe. HOgy miért? Berakom ide is, szerintem a címe és a szépsége magáért beszél:



Chris csütörtök éjféli soraihoz kapcsolódva nekem erről rögtön az Éden jutott az eszembe. Úgy éreztem, ezt a művet is nekünk írták. És hogy milyen szépeket írt rá Chris szombat éjfélkor! Most nem idézem itt minden sorát, mert tényleg nagyon megható és bensőséges:D de elég annyi, hogy olyan szép dolgokat írt, amilyeneket még sohasem írtak nekem ezelőtt. Két sort azért mégis idézek: "Te vagy a legédesebb, akivel ilyen messze találkoztam! Remélem, egy napon majd eljuthatok hozzád." És erről eszembe jutott valami, ami már kevésbé vidám, de elindított bennem egy érzelmi vihart, amit most megpróbálok itt is megörökíteni.. Mégpedig az, hogy tényleg sohasem látott, szinte csak annyit tud rólam, hogy olaszos egyetemista vagyok, aki Olaszországon kívül nagyon szereti Ausztráliát is. Ja és hogy... hogy is írjam.. szeretem a különlegesen szép dolgokat, tiszta a lelkem.. és igen, ő azt hiszem épp ebbe szeretett bele, de engem valójában még nem ismer igazán! Mindez nem is zavarna, sőt, eddig romantikus is volt, csakhogy... annyira szép dolgokat ír rólam, hogy úgy érzem, muszáj tudnia rólam az igazat. Vagyis azt, hogy én.. a születésem óta nem látok, és hogy screen readerrel olvasom a mailjeit, ecc.. igen, ez a hétvége ráébresztett, hogy őszintének kell lennem vele, aki ennyi szépet ír nekem. Nem hallgathatom el magamról ezt az igazságot, ami amúgy nagyon fáj, de akkor is tudnia kell, mert minél tovább titkolom, annál nehezebb lesz megmondani! És az idő ezen nem segít, sőt: minél több idő telik el titkolózással, annál rosszabb lesz később. De ha az idő nem könnyíti meg, a köztünk lévő óriási távolság talán mégis.. Vagy mégsem?... ha a nagy távolság miatt hallgatnám el, az olyan lenne, mintha épp ezzel a távolsággal élnék vissza, emiatt nem lennék vele őszinte. Pedig aki 17 ezer km-ről ilyen csodaszépeket ír, talán megérdemli az őszinteséget, nemde? Oké, de.. vajon hogyan reagál majd, ha mindez kiderül rólam? Mi van, ha megharagszik, hogy eddig titkoltam és soha többé nem ír ezután? :( nem akarom, hogy véget érjen ez az álom is! Még nem! Annyira félek.. De hétfőn nagy levegőt kell vennem és meg kell neki írnom, nincs mese!

Okt. 4. kedd
Ismét a világ legboldogabb emberének érzem magam! Minden rendben, és bátran írhatom: nekem van a világon a legédesebb, legmegértőbb ausztráliai barátom! Hétfőn végül bevallottam Chrisnek, könnyek között, egy közel másfél oldalas mailben, amibe azt is beleírtam, hogy meg fogom érteni, ha ezek után nem akar rólam hallani többé, de remélem, hogy azért ez nincs így és mégis meg tud bocsátani, mert nagyon sokat jelent nekem, stb. Ja és egyébként a vallomást megkönnyítette, hogy két szintén nem látó zenészre, Andrea Bocellire és Ray Charlesra hivatkoztam (mivel zeneértő, biztosan ismeri legalább egyiküket) és írtam, hogy van velük egy közös tulajdonságom, de az sajnos nem a hangom:D ahha igen, próbáltam egy kicsit könnyedén megfogalmazni, nem akartam egyből rázúdítani.. Csak szép lassan :) és jól jött, hogy megtaláltam a kedvenc Saint-Exupéry-idézetemet angolul, így azt is bele tudtam írni. ("Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.") Ezt a szépségén túl azért szeretem, mert én csak a szívemmel vagyok képes arra, hogy lássak és ezt így Chrisnek is megírtam. Tudtam, hogy ő tényleg olyan ember, aki érteni fogja, mégis nagyon aggódtam egész éjjel.. Pedig nem kellett volna, mert magyar idő szerint éjjel kettőkor (ami Chrisnél már reggel nyolc) itt volt a válasz, csak én addig nem is mertem kinyitni a gépet, amíg Mo-ra is meg nem érkezett a reggel nyolc. De amikor végre dobogó szívvel, "most vagy soha" érzéssel kinyitottam, örömkönnyeket sírtam a boldogságtól, mert ezek a sorok fogadtak:

"Köszönöm az őszinteséged, ez nagyon kedves tőled. Semmi rosszat nem tettél, így nem is hibáztatlak, mert a legédesebb ember vagy, akivel valaha találkoztam. És nem, ez nem az utolsó email, ami tőlem jön. Sosem lesz utolsó email. Egész addig írni fogok neked, míg meg nem haragszol rám. Ne legyél szomorú emiatt, semmi baj. Csodállak a bátorságod és a nagy akaraterőd miatt. Varázslatos, hogy képes vagy hallani a szívem hangját, hogy szonátát játszol és emaileket írsz nekem.

Bocsi, csak egy valamit szeretnék kérdezni. Ez a dolog genetikai, és nem lehet gyógyítani sehol a világban ? Már így születtél? [Mivel neki rögtön válaszoltam ezekre a kérdésekre, itt is megírom, hogy nem genetikai; koraszülött voltam és orvosi műhiba miatt vesztettem el a látásom. A jobb szememmel ugyan látom a fényt, de többet nem.] Kérlek, ne haragudj, hogy ilyeneket kérdezek, csak tudni szeretném.

Egy kicsit tényleg nehéz feldolgoznom, de hidd el, ez semmit sem változtat a veled kapcsolatos érzéseimen. Kérlek, legközelebb ne titkolj el semmit, oké? 100%-ig veled vagyok. Én mindig veled vagyok és veled leszek örökké. Azt szeretném, ha mosolyognál, mert megérdemled; mindig a szívemben leszel!

Oké, most el kell köszönnöm, mert ma lesz egy vizsgám,csak tényleg úgy éreztem, ezt meg kell írnom neked, hogy egy percig se aggódj semmiért. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha összetörném a szívedet.

Este újra írok neked! Szia drága!"

Egy igazi angyal! Az érzéseimre megint nem találok szavakat. Talán csak egy szép zene tudná igazán kifejezni őket! Úgy megkönnyebbültem, annyira boldog vagyok! Egész nap mosolyogtam :) és este (vagyis most is ausztrál éjfélkor) tényleg küldött "good night"-mailt, annyira édes!

Azért izgultam annyira, hogy vajon hogy fog reagálni minderre, mert régen, amikor pl. olaszokkal skypeoltam, őket elég könnyű volt kiábrándítani ezzel a hírrel sajnos... De örülök, hogy Christ nem! :) Minden rendben!