A Discovery Worldöt gyakran nézem, mert szeretem az olyan műsorokat, amikből tudok tanulni és felfedezni :) amiről most fogok írni, azért tetszett nagyon, mert úgy érzem, üzenete van a "modern" emberiség számára.
Egyszer láttam a Discoveryn egy filmet, ami öt bátor kalandorról szólt. Venezuela legvadabb, legelhagyatottabb tájain tettek egy túlélőtúrát. Mivel ez egy sorozat volt, én csak a 22. napnál kapcsolódtam be, amikor épp át kellett kelniük egy hatalmas folyón egy saját maguk építette tutajon. Jó széljárás mellett 13 km-t haladtak előre, de ekkor furcsa hangokra lettek figyelmesek. Először azt hitték, egy távoli város autózaját hallják, annyira vágytak már a civilizációra. De amikor egyre közeledtek a hang forrásához, kiderült, hogy városról szó sincs. Helyette egy hatalmas vízeséssel találták szenben magukat. Ez nagyon megijesztette őket, hiszen hirtelen egyiküknek sem volt ötlete, hogyan tudnának átjutni rajta. De volt ott egy biztonságos partszakasz is, ahol ideiglenesen ki tudtak kötni. Kimerültek voltak (mert két napja nem ettek), de egyikük elment felderíteni a továbbjutás lehetőségét. Azzal a hírrel jött vissza, hogy legalább fél napon át kellene cipelni a part mentén a tutajt, hogy újra nyugodt vízre érjenek. Ez mindnyájukat lehangolta. Mindennek a tetejébe ketten rosszul is lettek az éhségtől. Llekileg és fizikailag is annyira kimerültek a 23 nap alatt, hogy úgy tűnt, feladják. De ennek ellenére másnap, míg a négy férfi pihent, a csapat női tagja kidolgozta a továbbjutás tervét (hogy mi is volt az, nem tudtam megjegyezni, de a lényeg, hogy mindenkibe lelket öntött, teljesen átvette az irányítást és így a 24. napon folytathatták is az útjukat). A 24. nap reggelén a férfiak halásztak, este pedig teknőst fogtak azon a helyen, ahol végül kikötöttek. Hiszen nem is volt más élelemszerzési lehetőségük a túlélésre. Egyikük mondta is, hogy a kalandtúra idején teljesen úgy éltek, mint a bennszülöttek és rengeteget tanultak belőle. Persze nemcsak a bennszülöttek életéről, hanem saját magukról is. Bár már nagyon hiányzott nekik a civilizáció, azért mégis jó érzéssel töltötte el őket, hogy visszamehettek az emberi élet kezdeteire (vadászó-halászó életforma, szoros kapcsolat az anyatermészettel). Ez a kalandtúra olyan lehetett tehát, mint egy valóságos időutazás.
A 26. napon ismeretlen emberekkel találkoztak, akikkel, bár nem beszéltek közös nyelvet, mégis teljesen meg tudták értetni magukat. És kezdettől úgy érezték, hogy ezek az emberek a barátaik és segíteni fognak nekik abban, hogy eljussanak a legközelebbi városba. A kedves idegenek csónakjukkal el is vitték az öt kalandort egy olyan helyre, ahol már kiépített utat találtak. Ezen az úton már valóban volt az, amit a 22. naptól kezdve is reméltek: autós forgalom. Az elfáradt öt kalandor stoppolni kezdett és úgy kb. a 10. autós fel is vette őket; ő már tényleg egy városba vitte az öt vándort, akik végtelenül hálásak voltak nekik. És egymásnak is: a vadonban töltött napok alatt önismeretre is szert tettek és megtudhatták, mire képes egy igazán jó és erős csapat. A vadonban töltött 26 nap megtanította őket arra,hogy jobban odafigyeljenek a természetre, Földünk üzeneteire is (lám, mire képes a bennszülött életforma!) És persze egymásra is.
Nagyon örülök, hogy elcsíphettem ezt a jó kis filmet :) amióta láttam, gyakran eszembe jut, mert sokat tanultam belőle. És lehet, hogy őrültségnek hangzik, de úgy érzem, egyszer én is szívesen részt vennék egy ilyen kalandban!
Tudjátok, hogy ez az öt fiatal miért indult útnak? A film elején mondták: azért vállalkoztak erre a különleges kalandra, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni az életet. Na ezt máshogy nem tudom kifejezni: valami többet szerettek volna megismerni annál, amit a civilizáció révén ismertek. És engem ez nagyon meghatott, mert tényleg kevesen vannak, akik önként vállalkoznak arra, hogy egy időre elszakadjanak a mindennapi modern élet lehetőségeitől. De a film azt mutatja, hogy megéri!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése